Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Thursday, 24 May 2018

USD/HUF

Bár a felületes szemlélő számára továbbra is erősnek tűnik a dollár a forinttal szemben (vagy a forint nagyon gyenge), ha ránézünk a napos chartra több olyan jel is van, ami arra utal, hogy a közeljövőben fordulatra, korrekcióra számíthatunk.
Egyfelől az április 18-án indult emelkedés lendülete megtört a hó végére, elindult a lassulás és a meredekség már nem tudott a régi csatornába visszakapaszkodni, másfelől az rsi túlvett zónában, vagy annak határán tartózkodik (tévedés az rsi-t 70 felett túlvettként értelmezni, sok esetben az jóval magasabban van!!!). 
Nem tudom egyértelműen eldönteni, hogy a pár napja jelzett ED fut, vagy egy impulzus. A második esetében talán még egy új csúcs, egy fél ponttal magasabb rsi érték hiányzik a teljesen kész szerkezethez (megerősítés nincs, ha nem tud lefordulni, megeshet, hogy erővel, a korábbi momentummal eldurran északnak az árfolyam, bár ennek most a korábban említett hetes ellenállások miatt kevés esélyét látom - chart linkje az előző bejegyzés alatt a megjegyzésekben).

USD/HUF napos chart:


Sunday, 20 May 2018

USD/HUF

Értem a forint gyengülése miatti reakciókat (eurhuf keresztet is figyelve) a megjegyzésekben, ugyanakkor elhamarkodottnak tartom a további száguldás vizionálását. Jelenleg a charton arra van bizonyíték, hogy a korábban jelzett célzónát elérte a piac, annak területében mozog.

USD/HUF 3D chart:




Korábban mondtam, hogy a jelenlegi felmenetel hetes, vagy félhetes (3 napos) chartokon látszik a legjobban.  Hetesen erős ellenállás előtt a piac, ez mind az árgrafikonon, mind az rsi-n látszik. Az esetek legnagyobb százalékában nem viszi át a piac elsőre az ilyen erős ellenállásokat. A kérdésre, hogy átviheti-e, természetesen a  válasz igen, ebben az esetben azonban érdemes azzal is számolni, hogy eldőlt a kérdés (5. hullám) és nagyon hamar 280 környékére mehet az árfolyam. Mik azok a tényezők, amik arra utalnak, hogy a célárzóna megfogja az emelkedést?

- Ellenállás/támasz (ár) zóna előtt a piac
- Ellenállás előtt a hetes rsi
- Leszorító előtt a piac (ár)
- Momentummal, erővel ért a támaszhoz a piac (elsőre ált. lepattan)
- Hetes setup célára itt található
- Ideális FIBO szint egy harmadik hullám végének

Mi az ami jelenleg ellene szól?

- A piac emelkedésének lassulása minimális
- Nincs fordulatra utaló jel
- Napos rsi a fenntartható bull zónában

Mindezeket a tényezőket figyelembe véve a nagyobb esélyt egy korrekciónak adom, mely reálisan a jövő héten elindulhat. Tudom, erre vonatkozóan nincs megerősítés még a charton. Türelmesnek kell lenni és nyilvánvalóan a pa megerősítésre kell várni. A heti magas záró nem zavar, elvárás volt részemről egy magas zárás, annak érdekében, hogy a hetes rsi értéke megfelelő legyen egy fordulathoz.

Az emelkedés belső szerkezete nehezen értelmezhető, a spike-ok miatt több célárra vonatkozó értéket is kiírtam a blogra. Van egy (272,228), amit még nem ért el a piac (4H számolás), illetve a pénteki gyertya is teljesített egyet (1D-2H). Az usdhuf chartján nem lehet pontos értékeket számolni, ennek a piac likviditása, illetve az egységes piac hiánya a legfőbb ok. A hétfői napon nem lepne meg egy bearish engulfing kialakulása sem.

USD/HUF hetes chart:


Az A hullám gyakran gyors esést hoz magával, ebben az esetben reális esélyét látom ennek megjelenését.

EURHUF: a chart nem fest jó képet, van egy lehetséges 320,990 körüli céláram, de ha korrekció nélkül jut el odáig naposon, akkor ennél magasabb területek bejárására is elég jó esély van/lesz.


Wednesday, 16 May 2018

USD/HUF - gyors

A várakozások szerint új high, az előző felett. 4H-n nem kísértem tovább a sorsot, ezen a tf-n akár teljesen kész is lehet egy nagyobb korrekció előtt a szerkezet. Beértünk az ellenállás zónájába. 1H-n még lehet egy új csúcs, de azt gondolom teljesen mindegy, a napos/hetes alapon számolt célárzónában a piac, akár még 271 fölé is szúrhat, de ez nem szükséges feltétel. Érdemes figyelni a lefordulásra, vagy a long stoppok feszítésére. Fordulós jelet még nem látok 1H-ig bezárólag.

USD/HUF 4H chart:


Tuesday, 15 May 2018

USD/HUF - gyors

Nagyon nagy eséllyel nincs bent a tető a 4H chart alapján. Azt gondolom, hogy egy korrekció után új csúcsra fut majd a kereszt (kék vonal), vagy egy mélyebb korrekció után (inverted flat, piros verzió) fogja ezt megtenni. Figylem, kicsi,  4H chart!

USD/HUF 4H chart:

(a vonalak irányt jelölnek, nem pontos mértékeket!)

USD/HUF - 3. rész

Jelen helyzetben talán a hetes grafikon a legérdekesebb, mivel ezen látszik a legoptimálisabb kép a helyzet vizsgálatához.
A havi chart alapján azt kell mondanunk, hogy felfelé mindenképpen egy impulse hullám tart (1 v. A. v 4/C), mely jelenleg a 3-4. hullám fázisában tart. A charton jól látszik az ellenállás/támasz zóna, mely az elmúlt években többször is gátat szabott az árfolyam emelkedésének/esésének, így minden valószínűség szerint most is ez fog (átmenetileg) történni. A harmadik hullám számolt célárát pár fillér elmaradással (Link) elérte a piac, ami elfogadható szintnek felel meg, így jó eséllyel mondhatjuk azt, hogy elindul(ha)t a korrekciós fázis, ami negyedik hullámban elég széles lehetőséghalmazzal jelentkezik. A 4. hullám esetében részvény, index piacokon 70-80% esély van valamilyen lapos, oldalazó korrekció létrejöttének, azonban devizapiacon ez a valószínűségi szám nem releváns. Nagyon sokszor megfigyelhető valamilyen mély korrekció (többségében flat, hatalmas C hullámmal), mely az első hullám tetejét teszteli vissza. Jelen helyzetben ez 255-257,50-es szintet jelentene, de 254,70 alá zárást nem (hetesen). Hetesen a múlt hét egy fordulásra utaló gyertyaalakzat született, amire a megerősítésnek a héten kell(ene) érkeznie. A hét eddig eltelt időszakában nem ebbe az irányba tendál a piac, de még sok van hátra a gyertya zárásáig. (Inkább csak megérzés, de ebből a hét végére kialakulhat egy Engulfing gyertyakombináció, mely erős fordulós jelzésnek felelne meg.)

USD/HUF hetes chart:


A 3D chart jelenlegi helyzetben azt mutatja, hogy a várt/számolt célárat még elérheti a piac, a korrekció nem feltétlenül indult el.

USD/HUF 3D chart:


(Megjegyzés: Beszállót egy ZZ lefutása után, a korrekciós csatorna törésekor keresnék, amivel vagy egy B hullámot, jó eséllyel a mostani tető környékéig, vagy mély korrekció után az 5. hullámot sikerülne elkapni, nyilvánvalóan a mostani tető fölé helyezett célárral. Figyelem! Ez kevés a kereskedési döntéshez, jól működő setup szükséges, mely megfelelő időpontban jelet ad a kereskedési döntés meghozatalához, a trade megindításához! )

EUR/HUF

Előző bejegyzés alatti megjegyzéshez:


Ha a napos gyertyát nem verik be (egy célárnál van tickre), akkor további erősödés jöhet, a gyertya még nem zárt.

Monday, 14 May 2018

USD/HUF - 2. rész

A hosszabb távú - havi chart segítségével készült - előrejelzés esetében több alternatívával kell számolni. Talán unalomig hangsúlyoztam már, hogy a forex piacok eltérnek a részvényektől és indexektől, mert ezeken a piacokon nem lehet minden tf-n impulzussal számolni, így a havi charton látható emelkedés esetében élni kell a feltételezéssel, hogy a rally 302-nél véget ért. A csúcsról 5 hullámnak látszó szerkezet érkezett a lokális mélypontig. Amennyiben a havi charton 2011 óta tartó emelkedés nem tud teljes impulse hullámmá kifejlődni, akkor azt kell feltételezni, hogy az "állandó korrekciós fázisban" lévő devizapiacon a felfelé tartó mozgás után (mely új csúcsot már nem ér el) újabb esés következik. Erre vonatkozóan ezen a tf-n még pontos mozgást és célárakat nem lehet számolni. Egy dolgot lehet valamilyen fokú, nagyobb bizonyossággal előre jelezni, nevezetesen azt, amit talán már mindenki felfedezett a piacon, hogy 270 környékén található egy erőteljes ellenállási zóna, amin vélhetően nem fog átszáguldozni a piac.
A bull verzió szerint a kereszt képes egy teljes impulse hullámmá fejlődni, ebben az esetben a korábbi tetőt meghaladó szintek érhetőek el. Ezek a szintek a spike-ok figyelembevételével 338-370 között szóródnak, biztosabbat talán majd a további mozgásból lehet számolni.
Alternatívaként továbbra sem szabad elvetni, bár nyilván a valószínűsége nagyon kicsi, de mivel szabályt nem szegett, ezért evidenciában kell tartani annak a lehetőségét, mely szerint 4/c hullám halad jelenleg északnak és a szürke zónában várt sávozás végül megvalósul (ha felfelé tart a piac, akkor is kialakul, csak nem abban a formában, ahogy vártam). A bekövetkezés valószínűségét továbbra is kicsinek tartom a hullámok aránytalansága miatt, ugyanakkor abban teljes mértékben biztos vagyok, hogy ez az alternatíva lepné meg leginkább a piaci szereplőket.

USD/HUF havi chart:


folyt.köv.

Bitcoin

A napokban hihetetlen célárról olvastam a Bitcoin vonatkozásában, ezért ismét ránéztem a grafikonra. Azt hiszem ez a célár most nem lehetséges. Előtte minimum egy korrekciónak kell lefutnia, a korábban említett, igen mély célárak valamelyikére (link). Hetesen továbbra is arra adom a legnagyobb esélyt, hogy egy impulse ment délre, ezért egy felfelé tartó korrekció után további mélypont következhet. A felfelé körben akár 12.000 USD/BTC ár is beleférhet, egy szép felszúrással.


Friday, 11 May 2018

USD/HUF - 1. rész - (2014-2018)

Valamikor 2013 környéke óta követem figyelemmel a kereszt mozgását. 2014 első felében rengeteget foglalkoztunk itt a blogon a várható mozgásokkal, melyből 2014. július elején megszületett az azóta folyamatosan emlegetett bejegyzés. Több célár volt megjelölve, melynek többsége azóta teljesült. Az emlékek felidézése miatt itt a chart abból a bejegyzésből:

...és az akkori célárak:

230-250-290-350 HUF/USD

2015. januárjában felkerült havi chart:


Bár az elemzéseket Elliott alapján készítettem, mellé más technikai alakzatokat is segítségül hívtam.

2016. december 11-én született bejegyzés (talán érdemes is elolvasni azt a pár sort: Link), tényleg véget ért valami, a dollár decemberben volt a csúcson, azóta esik. Az elemzések kapcsán tapasztalatot is vettem, igaz nem fizettem érte a piacon. A lefelé kör sokkal mélyebbre ment, mint amire először számoltam. Azóta megtanultam, hogy a forex korrekciók általában sokkal mélyebbek, mint a részvénypiaciak, így a kisebb valószínűség melletti (nekem akkor még kisebb), zöld verzió mentén haladt a piac.

Egy tavalyi havi chart, ahol a lehetőségeket vázoltam:


A választott alternatíva nem az volt, ami mellett a piac letette a voksát, mélyebb korrekciós szintre utazott, mely pár fillér tévedéssel előrejelezhető is volt.


Kisebb tf alapján (heti-napi) nem voltam bizonyos abban, hogy láttuk az aljat, nagyobb eséllyel arra gondoltam, hogy még egy kisebb low/dupla alj. A piaci mozgás azóta azt mutatja, hogy megindultunk felfelé.

Itt jön a nagy kérdés: Vajon a havi bull trend tér vissza és a charton látható számozás helyes? Mert ebben az esetben 320-350 környéki célárak teljes mértékben reálissá válhatnak,  vagy a devizapiacokra oly jellemző hármas szerkezetű mozgással az emelkedés véget ért és lefelé már egy újabb nagyobb trendszakasz halad, a felfelé tartó mozgás pedig korrekciós jellegű lesz?
Azt gondolom, hogy erről most korai nyilatkozni. A felfelé tartó mozgás belső szerkezete fog dönteni. A felfelé mozgás elég intenzív volt az elmúlt két-három hétben, de most ellenállás elé érkeztünk, talán tegnap - ma meg is indult egy nagyobb korrekció lefelé.

A bejegyzéssel annyi a célom, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy Elliott rendszere, bár nem kereskedési rendszer és korántsem tökéletes, de az egyik legjobb előrejelző rendszer, mellyel érdemes foglalkozni, illetve a következő szélesebb elemzés előtt a múltra vonatkozóan előkészítsem a terepet.

Folyt. köv.

Friday, 4 May 2018

USD/HUF - 350 a cél?

Minden jel szerint a legesélyesebb verzió, hogy megvolt az 5 hullám lefelé, északnak fordult a kereszt. A korábban vázolt zöld verzió szerint folytatja a piac az útját, link.

A kérdés, hogy a felfelé tartó mozgás trendmozgató alakzattá tud-e fejlődni, vagy csak korrekciós alakzat halad északnak. Bármelyik is legyen, az első lehetséges célzónát a D3-as charton jelöltem. Amennyiben impulzus (egy 5. hullám halad majd északnak), akkor a célárai a korábbi csúcs fölé mutatnak, azaz a 2014. július 1-én feltett elemzés még nem teljesült célára is képbe kerül, link.

Játszunk egy picit!!! Feltettem egy chartot a napokban, ahol a jelenlegi kormányzópárt és az usd/huf árfolyamának alakulását mutattam meg, link. Nem állítottam, hogy biztos összefüggés van, de három esetből háromszor lényeges forintgyengülés következett be,. Továbbá azt sem állítom, hogy ez jó vagy rossz, csupán a tényt, ez történt. A mostani árfolyamra rászámolva a három esetnél tapasztalt cca. 35% (egy esetben 40) árfolyamváltozást 350 forinthoz jutunk. A dollár tavaly nagyot ment az EUR-ral szemben, kész lehet egy havi charton egy impulzus, a minimálisan elvárt korrekció a csúcstól 38%.
Ezek alapján azt kell, hogy mondjam, nem egy elvetemült elgondolás a 350 forintos dollár árfolyam, ugyanakkor ezek alapján még biztosan nem nyitnék pozíciót.

USD/HUF D3 chart:


A charton jelenleg nincs elég bizonyíték a fenti célárhoz (eltekintve attól az emelkedő háromszögtől, amit még 4 éve rajzoltam a chartra). Deviza esetében nagyon ritkán fejlődnek ki havi charton is látható, évekig tartó impulzusok, ezért a nagy 5. hullám lehetőségét egyelőre feltételesen kezelem. Tény, hogy a fenti célárhoz a világgazdaságban is jelentős mozgásra van/lehet szükség (válság?), ugyanakkor elvetni ezt sem tudom, sőt egy évekig tartó idilli állapot uralkodott (főleg  a részvénypiacokon) az elmúlt években, alacsony jegybanki alapkamat mellett... ami elkezdett változni.

Thursday, 3 May 2018

EUR/USD

A lehetőségek között benne van az alábbiakban vázolt mozgás az EURUSD keresztben. Inkább az irányok érdekesek, most nem mentem bele a pontosabb számolásba. Ha bent van a tető, akkor a jelölt fázisban lehet a piac.

EUR/USD napos chart:


Nyilvánvalóan a jelölések megértéséhez kell egy kis Elliottos tudás. Jelenleg a vázolt elképzelés az elsődleges, de csak és kizárólagos alternatívaként nem tekintek rá, még nem törtek a kritikus szintek, addig pedig lehet valami nem várt csavar a keresztben.

Wednesday, 2 May 2018

USD/HUF és a Fidesz (chart)

Nem állítom, hogy egyértelmű és biztos összefüggés áll fent az árfolyam és a nevezett párt kormányzása között, hiszen elég kevés adat (3 ciklus) áll rendelkezésre, ez még nem tekinthető statisztikai számosságnak. Sőt azt sem állítom, hogy a forint gyengülése a dollárhoz képest negatív gazdasági folyamatként kell értelmezni. A fundamentalista elemzéshez nem értek, csak észrevettem valamit a charton, ami összefügghet a párt gazdaságpolitikájával, a forint gyengülésével, vagy gyengítésével. Nem fogok és nem akarok politikai vitát kavarni, ez az oldal nem arról szól. Nem szoktam megjegyzéseket törölni (ezen bejegyzés alatt letiltottam), másik alatt minden politikai irányultságút törölni fogok.
Érdemes elgondolkozni rajta, hogy mi történik majd a forint árfolyamával (miközben a technikai képben a 350-es szint is benne lehet). Választás után vétel, eladás a választások előtt 8-10 hónappal?

USD/HUF havi chart:


USD/HUF - D3 chart


Monday, 30 April 2018

USD/HUF

Újabb hónap záródott, ezért érdemes ránézni a havi chartra. A korábban jelzett zöld verzió chartját frissítve, annyi látszik, hogy akár kész is lehet a várt impulzus lefelé. A mélyponton egy Harami Bullish alakzat látszk, mely Bulkowski statisztikája szerint bull piacon 53%-ban, bear piacon 51%-ban  fordítja meg a trendet. Ez az 50 közeli százalék sokat nem segít, még akkor sem, ha a statisztikája 20.000 esetet vizsgált, ha hozzávesszük, hogy a termékek statisztikai mutatói eltérhetnek egymástól, akkor talán jogos az a következtetés, hogy ezzel nem jutunk előrébb.
Az utolsó négy gyertya esetében azonban egy dolgot figyelembe kell venni, mégpedig, hogy a négy gyertya már elfogadható fordulós alakzatnak, hiszen áprilisban megerősítő fehér gyertya érkezett, továbbá rsi bull támasz zónájáról fordult felfelé a piac.
Havi szinten az előny a bull irány mellett van.

USD/HUF havi chart:



Azt hiszem a heti kérdőjelről már elég sokat írtam, továbbra is fennáll, hogy csak a kisebb valószínűség szerint lehet beszámozni teljesnek az 5. hullámot. Immáron biztos vagyok benne, hogy véglegesen csak akkor fogom tudni megtenni, ha bizonyosságot szerzünk arról, hogy megvolt a mélypont. A heti long setup triggerelt, szűrő feltétel nem zárja ki a longot. A setup célára (lmt) 269, találati aránya valahol 67% körül lehet. Ugyanakkor azt gondolom, hogy beszállni most nem érdemes. 261 környékén lehet egy ellenállás és azokon a szinteken törik a bear új low/dupla alj verzió. Szerintem a longra a mostaninál kedvezőbb szintek is lehetnek a közeljövőben. 50 napos mozgó előtt a piac és naposon még mindig a 4/C célzónájában. 3 hét vs. 14 aránytalanul nagy távolság, de sajnos devizapiacon még mindig az elképzelhető tartományban van, ritkán, de van ilyen széles korrekció, azaz még mindig nem jutunk közelebb a megoldáshoz.

USD/HUF napos chart:


Friday, 27 April 2018

Setup vs Elliott

Elliott hullámelmélete, illetve annak használata nagyfokú szabadságot ad az individuumnak. A rendszer, a kevés szabálya mellett, sok szubjektív tényezőnek enged teret, illetve engedékeny az egymással  ellentétes irányokban való gondolkodással. Az elemzésben, ahogy a statisztikai alapon történő kereskedésben is, a nagyobb valószínűség mellett tesszük le a voksunk, annak érdekében, hogy a végén konzisztenciát tapasztalhassunk. Mindez a kereskedésben és az elemzésben is azt jelenti, hogy nem egy elemzésnek, hanem azok többségének kell jónak lenni és megengedjük magunknak a tévedés lehetőségét. Igen, ha úgy hangzik, hogy most védem a mundér becsületét, akkor igazat kell adnom az olvasónak. Valóban a dollár elemzésben tapasztalható jelenlegi pa, illetve annak momentuma miatt merült fel bennem erőteljes kétség arra vonatkozóan, hogy a várt újabb mélypont esetleg nem következik be. 

A momentum mellett azonban van még egy dolog, ami erőteljes kétséget ébreszt bennem, mégpedig a korábban jelzett long setup a forint dollár hetes charján, ami elliott-i értelemben 1-2 szituációra utal. A setup kidolgozottsága meglehetősen mély. Azon felül, hogy konzisztens, azaz hosszútávon kétséget kizáróan pozitív végösszege van, meglehetősen magas a megbízhatósága. Azért, hogy értsétek mit jelent, íme néhány statisztikai adat a setupra vonatkozóan. Az NQ határidős grafikonján 2012-ben átlag napi egy belépőt adott, m3 tf-n, USA nyitvatartási időben, április-május vonatkozásában 54-58% találati aránnyal, 1 feletti várható R mellett. A szűrőfeltételeken változtatva szeptember és december között a találtai arány 70-80% közé sikerült felvinni, a várható R pedig volt olyan hónap, ahol 1,4 fölé kúszott.  Összességében a tesztelt 8 hónap alatt (a szűrőfeltételeket változtattam közben, ezért a találati arány nőtt, a darabszám csökkent, így a súlya a statisztikának lefelé tolódott) 62,30%, 132 R mellett. Ez egy régi statisztika, de innen indultak az alapjai és a feltételrendszer. Ebben a hónapban (szerdáig) 33 setupot adott m3 tf-n, melyből 5 volt mínuszos (4 induló stop), szóval még ezen a kis tf-n is 85%-os a találati aránya (ebben a hónapban, ami lényegesen jobb, mint általában, ugyanakkor a várható eredménye ebben a hónapban kicsit gyengébb, mint a szokásos) és a setupokról tudjuk, hogy magasabb tf-n jobban teljesítenek.

A statisztika ugyanakkor azt mutatja, hogy a tévedések flat 4. hullám esetében következnek be, azaz akkor válik a belépő stopossá, amikor valamilyen széles negyedik hullám zavar be a képbe, az emelkedés megáll rsi 50 környékén. Ezzel pedig eljutottunk a jelenlegi helyzethez. Azt mondjuk, hogy statisztikai alapon kereskedünk, ez alapján pedig nincs helye a szubjektumnak, ha ott a jel és megfelel a szűrő feltételeknek lépni kell, mert nem tudjuk, hogy melyik belépőnél lesz igazunk és melyiknél nem, csak azt, hogy ez várhatóan milyen arányban következik be. A setup ma minden bizonnyal triggerel a hetes gyertya zárásával, ugyanakkor a szűrőfeltételek közül van egy ami még nem teljes. Ha tovább megy, akkor minden bizonnyal 270 környéke lesz a következő megálló.

A friss chart:


Mire figyeljünk?

D1 alapján hamarosan kész lehet egy impulzus. Az impulzus után pedig korrekció vagy trendmozgató alakzat következik. Ha C ér véget, akkor a magasabb tf trendmozgató alakzat indul (jaj a longosoknak, mert pillanatok alatt kirázza őket), vagy korrekció, egy lassú lefelé mozgás (aki sokat hezitál a belépőn az nagy eséllyel le fog maradni, mert nem fog érdemi, nagy léptékű korrekció kibontakozni, legalábbis erre van a nagyobb esély). Szóval a PA-ra és annak lendületére kell tenni a fókuszt a következő napokban. 259,8 és 260,6 között szerintem erős ellenállási zóna van, lehet, hogy ma már megvolt a tető is (az egyik mérés tickre ott van, ahol a tető, naposon).

Wednesday, 25 April 2018

USD/HUF

A forint esetében a korrekciót tartom elsődleges verziónak, még akkor is, ha láthatóan nagyon széles a feltételezett negyedik hullám. 

Próbáltam a lefelé tartó szerkezetet késznek számozni. Impulzusként nem tudom elfogadni, mert az első hullám szabályt sért, mivel a negyedik hullám az első terébe belezárt. Itt felmerülhet, hogy az adatszolgáltató nem a valós piaci képet tükrözi, de napos charton ettől a lehetőségtől eltekintenék, a másik lehetőség, hogy itt az 5/1 egy LD volt, ezt nem tudom kizárni, de ebben az esetben az LD 4. hulláma aránytalan a többihez képest. Ha az egész szerkezetet egy kész ED-nek nézem, akkor a low-tól meglévő emelkedés ideje nyúlt nagyon hosszúra, mivel az ED után hirtelen, erős ellenirányú mozgás következik. Az eső szakasz sokkal momentumosabb, mint a felfelé most. A legnagyobb problémám, hogy valamilyen kisebb valószínűséggel rendelkező szerkezet fut, ami azt jelenti, hogy az egyik "right look" elv sérülni fog, jelenleg a 4. hullám szélessége az, amit ilyen formában a legvalószínűbbnek tartok. Ebben az esetben az ábrán jelzett célzónáig megy fel a piac. Ha felmegy és lefordult, akkor vagy korrekció jön (mert már felfelé tart), vagy kimegyünk egy új lowra (vagy dupla alj), amivel kész lesz a teljes tavaly márciusban indult esés. Az ábrán jelöltem egy kritikus szintet ahová, ameddig a korrekció nem juthat el.Ha meghaladja és bezár a gyertya, akkor láttuk a lowt, ugyanez igaz lehet akkor (statisztikai valószínűség), ha a mostani emelkedésben az impulse által kijelölt tetőt meghaladja a korrekció után.

USD/HUF napos chart:


(Megjegyzés: hetesen, ha így zár a gyertya, akkor triggerelhet egy long setupot, a setup valószínűsége 67%, hogy jó lesz, a setup negyedik hullám esetén szokott tévedni...)

Tuesday, 24 April 2018

EUR/USD

A kereszt árfolyamában sorsdöntő momentum nem történt. Továbbra is korrekcióként kezelem a mostani mozgást. Havi charton egy erős ellenállásról fordult le a piac és alatta oldalaz immár 40-50 napja. Határozott, momentumos lefordulást nem történt. Nincs arra utaló jel hetesen sem, hogy fordulat történt, még akkor sem, ha jól tudjuk a fordulat általában nem egy esemény, hanem egy folyamat. Hetesen az rsi értékek még mindig arra utalnak, hogy bull folytatás lesz, a minimálisan elvárt negyediknek megfeleltethető rsi 50 környékére csak most ér le a piac, az ideális 40 körüli értéktől pedig  még messze van. Igen, zavar, hogy ilyen széles oldalazást 4. hullámként elfogadjak, az 5/2 időtartamához képest, de devizáknál néha van ilyenre is példa, még akkor is, ha nem nyújt szép látványt, tulajdonképpen csak ez az egy miatt hezitálok, mert nagyon aránytalannak tűnik a szerkezet. Az elmúlt napokban megvalósult esés 5 hullámban érkezett le a támasz zónához, ahonnan a mai nap felpattant. Ebben a formában nem tört a háromszög elképzelés sem, maximum egy kicsit lassabb lefolyására van lehetőség, mert sokkal ideálisabb lenne ezt a mélypontot C-nek jelölni. Szerintem továbbra is türelemjáték van, ki kell várni ezeken a tf-eken, hogy valamiféle sorsdöntő jelet adjon. Igen, unalmas a piac, de nézzünk csak rá az USDHUF chartjára 2015 április és 2017 áprilisa közötti időszakra, hetesen...

Monday, 23 April 2018

USD/HUF

Nem érte el a várt zónát, ugyanakkor a pa alapján megindult mozgást minimálisan immáron C hullámként kell elfogadni, kisebb eséllyel 3. hullámként.
Ellenállás előtt a piac, így a következő két napban valamilyen oldalazásra korrekcióra számítok, természetesen erre vonatkozóan előbb a piacnak kell valamiféle jelet adnia, hogy elindul egy korrekció, legalább kisebb tf-n.

USD/HUF napos chart:

Tuesday, 17 April 2018

EUR/USD

Továbbra is a korábban megfogalmazott kérdések kavarognak bennem, azaz egy elhúzódó flat korrekcióban, egy háromszögben, vagy valamiféle diagonáltban mozog a piac. 

A korrekció esetében a kétely ébresztő, a korrekció ideje. Amennyiben ez egy negyedik korrekció hullám, akkor időbelisége nagyon hosszúra nyúlik. Tudom, hogy a devizapiacon ez megszokott jelenség, ennek ellenére, ha még csak most megy felfelé egy komplex B hullám, akkor még a C hullámnak is időre van szüksége, hogy elérje a célárát, ez pedig annyit jelent, hogy a második hullámhoz képest 5-8-szor hosszabb időre van szüksége, ami szerintem már túlságosan aránytalan (ugyanakkor nem lehetetlen). A két hónapot már most meghaladó oldalazás ebből a szempontból jó eséllyel lehet egy háromszög, melynek karakterisztikájára, illetve pozíciójára is megfelelő mind az idő, mind az emelkedésben elfoglalt helye.

A diagonál lehetőségét nem szabad kizárni, tökéletes az elhelyezkedése, egy nagy emelkedés lezáró szakaszában lenne, amikor a "piac túl gyorsan, túl messzire jutott", azonban erre vonatkozóan még nincs megfelelő informáltságunk, így marad a várakozás.

A kialakult képnek ugyanakkor nagyon örülök. Gondolom furcsa ezt egy elemezőtől hallani, mert az elmúlt hetekben sok újat nem tudtam mondani a piacról. Mindazonáltal ott van annak a lehetősége, hogy kialakul egy napos háromszög, ami a kereskedők egyik szent köve lehet.  Miért?

1) Mert pontosan elmondja a piac állapotát, kétségek nélkül (4. hullám)
2) Kettő tökéletesen kereskedhető, gyors szakasz következik (fordított trend esetében a "kés" az egyik
3) Elég jó célárazható kereskedési szituáció jöhet
4) Mert nagyon régen találkoztam ekkora napos háromszöggel (2011 Bux, 2.000 pontos esés, melyet jó előre megláttam és nagy motivációt adott a további tanuláshoz)

A háromszög a hagyományos TA értelmezése alapján sok csapdát rejt, melyet Elliott és a hozzá szintetizált rendszer segítségével kikerülhetünk (tréning anyag, fogok róla beszélni).

Az ábrán a háromszög még nem jelölhető ki, a felső szár piros vonala csak egy elképzelés, a szaggatott vonalak pedig hibás jelölések (ettől függetlenül még működhetnek). Jól látszik,hogy van még valamekkora tér felfelé, melyet rsi is megerősít.

EUR/USD napos chart:


USD/HUF - fontos szint előtt

A jelzett szintet érdemes figyelni. A piros vonal a korábbi zárószintekkel egyezik meg, a téglalap az első ideális zónája, továbbá nálam az elégséges feltétele egy flat B hullámnak. Természetesen ennél mélyebbre is mehet a B, főleg exp. flat esetében. ugyanakkor az rsi értékére is figyelve, van esélye annak, hogy itt lesz a vége, amennyiben a mozgás egy B hullámot takar.

USD/HUF napos chart:

Tuesday, 10 April 2018

USD/HUF

Lement a választás, sokak számára meglepő eredményt hozott. Kőkemény hír, a charton azonban csak kis rezdülés volt tapasztalható. Folytatás jöhet még négy évig. A 2/3 elvesztése után sem volt különösebb piaci reakció, az elemzők azt mondták ezért most sem várható. 
A chart ezt részben alátámasztja, azért csak részben, mert véleményem szerint, hamarosan (nyár, nyár vége) komolyabb mozgás indulhat meg a keresztben.  Tanulságos a chart, hetek óta tartó oldalazó mozgás látható, érdemi és tartós irány nélkül. Ha nem is tudjuk pontosan mi ez, jogos a feltételezés, hogy valamiféle korrekció, hiszen Elliott-i értelemben az oldalazás is korrekció. A napos charton jelöltem egy zöld téglalapot, mely szerintem jó eséllyel egy flat hullám A-B-C szerkezetben, egy ZZ után, amit továbbra is B hullámnak gondolok. Jó eséllyel a jelzett (narancsos) téglalapban fog közlekedni a következő időszakban a kereszt, ami a dupla ZZ (legalábbis erre gondolok) második ZZ-je lehet. Természetesen az inverted flat lehetősége sincs kizárva, akkor valamilyen oknál fogra egy rendkívül gyors esésnek leszünk majd szemtanúi.
Az elemzésben sok a feltételezés mivel a belső szerkezetek napos tf alatt már nem mutatnak tiszta képet. Tapasztalatból tudom, tudjuk, hogy a B hullámok a legkiszámíthatatlanabb hullámok, lehetnek gyorsak, lehetnek gyötrően hosszúak, nehéz velük szemben elvárást megfogalmazni, célárazni.

USD/HUF napos chart:


Azt gondolom, hogy az 5 hullám lefutása után nagyon érdemes lesz figyelni a felfelé körre, mivel a TA és a funda egy irányba fog mutatni. A TA-t nem kell megmagyaráznom, a fundamentális utalást gondolom igen, tudjátok, hogy nem szeretem,  mert nem jó a találati aránya, ugyanakkor nem tudok elmenni amellett, hogy amikor a két elemzés egy irányba mutat, akkor jelentős változások vannak a charton. Az MNB és talán az egész kormányzat leegyszerűsített gazdaságpolitikája a forint gyengítésére épít, a devizahitelesek forint hitelbe való beültetése pedig a kamatemelés szükséges mértékére hat kedvezőtlenül (amennyiben a reálkamatok emelkedése megkezdődik), szóval a politikai kényszer (kamatkockázat csökkentése, forinthitel bedőlés elkerülése, illetve a szűk látókör, a politika érdek) várhatóan felülírhatja a hosszútávú és célszerű intézkedéseket és a forint gyengítésének irányába viheti a gazdaságpolitikai intézkedéseket (múlt évezredi, elavult gondolkodásmód - kvázi betanított munkásország). Évek óta hatalmas konjunktúra van a világgazdaságba, ami rövid időn belül (sokak szerint egy újabb lufi) megállhat, a magyar gazdaság mozgatórugója az EU támogatás, a jelenlegi ciklus támogatási összegének jelentős része lehívásra került, illetve a hírek szerint komoly összegek visszafizetése válik szükségessé, ennek eredőjeként az országba befolyó deviza, azaz az eladási oldal csökkenni fog, ez pedig a forint gyengüléséhez vezethet. Természetesen tudom, hogy nem értek a fundamentalista elemzéshez, TA-sként tudom, hogy nem tudok minden tényezőt figyelembe venni, nincs meg a megfelelő informáltsági szintem sem egy tökéletes elemzéshez, de nagyon gyanús, hogy a felsorolt és komoly súllyal rendelkező fenti tételek, a TA-s kép mellett jelentős forintgyengüléshez, ezáltal a megtakarítások reálértékének csökkenéséhez vezet majd, ugyanakkor egy megfelelő időben meghozott döntés sikeres befektetést eredményezhet, mint 2014 nyarán (link).

Thursday, 5 April 2018

EUR/USD

Korábban írtam róla, hogy nagyon régen láttam a charton háromszöget (elliott-i értelemben) [iv] hullámban pedig el is tudnám képzelni jelen helyzet, ugyanakkor erről nyilatkozni nagyon korai, tegnap Bálint felvetését először nem is értettem, de utána kikristályosodott mire gondolt. Azért, hogy másnak is világos legyen felraktam a chartra piros számozással. A hsz alsó szára hozzávetőlegesen mérvadó. Ha hsz is lesz, akkor is még nagyon korai fázisban vagyunk, a felső szára ugyanakkor nem szakmai kijelölés. Egyelőre az a-b-c verzióz esélyesebbnek tartom.

EURUSD napos chart:

Wednesday, 4 April 2018

BTC/USD - Bitcoin - Vészjósló alakzat

A korábbi elemzés: Link

Úgy tűnik a Bitcoinnak vége, erősen fogalmaztam, gondolom sokan felkapják a fejüket és talán ennyire nem végzetes a helyzet (még), ugyanakkor érdemes egy pillantást vetni a hetes chartra:


A tapasztalt Elliottos szem azonnal észreveszi a charton, hogy 5 hullám jött lefelé a tetőről. Mit jelent ez? Azt, hogy egy nagyobb korrekció, vagy trendfordulat következik, a lefelé tartó ötös szerkezetű hullámot ilyen esetben - egy korrekció után - mindig követi egy trendmozgató alakzat, melynek mérete min. közel akkora, mint az első ötös szerkezetű alakzat (értékben, vagy arányaiban, 20.000 vs 6.000). Ez azt jelenti, hogy min. arányaiban (1/3) bekövetkező esés jöhet (2-3000?)  vagy a kriptodeviza elveszti az értékének a legnagyobb részét (kvázi nulla). Mennyire valószínű ez a kimenet? Elliott rendszere tökéletesen írja le a piac mozgását, egyedüli kétség jelen esetben csak annyi, hogy amit ötös szerkezetű hullámnak nézünk, az valóban egy impulse-e? Az alakzatok stilizáltan egyszerűek és könnyen megérthetőek, felismerhetőek, azonban a piacon, a chartokon megjelenő alakzatok sokszor kérdőjeleket hagynak maguk mögött. Likvid, egységes piacokon a piaci szereplők véleménye jól tükröződik a chartokon, ugyanakkor vannak olyan - nem egységes, nem szabályozott piacok - ahol a piaci szereplők véleményét a chartok nem tükrözik egyértelműen, szerintem a Bitcoin chartja is ilyen. Ha ránézünk a napos chartra látható, hogy marginálisan, de új low-ra ment a piac (lehet ez B hullám is), ami azt jelenti, hogy bizony ez jól eséllyel impulse hullám.


Ha nem "vonalas" chartot nézünk, akkor a helyzet nem annyira egyértelmű, íme:

A charton látható, hogy korábban egy spike-kal a március 30. és április 1. napjain látható mélypontok alatt volt a piac február 6-án, ami abból a szempontból érdekes, hogy a mostani mélypont nem jelent új low-t. Itt kell újra elővenni a likviditást és az egységes piacok szemléletét, hiszen ezért nem szabadna új low-ként kezelni a helyzetet, ugyanakkor az ilyen piacokon a spike-ok a tapasztalatom szerint nem mérvadóak, főleg az ábrán látható formációban, az új low-t többször megerősítette a piac a zárással (illetve nyitással).

A technikai elemzés egy másik oldaláról (gyertyaalakzatok) is érkezett egy megerősítés, egy igen ritka Stegosaurus alakzat: Link, ami szintén a fent jelzett irányba mutat.

Thursday, 29 March 2018

EUR/USD és USD/HUF

Oldalazó, korrekciókra jellemző mozgás látható az EUR/USD kereszt chartján, mely már hetek óta tart. Több kérdést kaptam e-mailen ezzel kapcsolatban, hogy mi lehet ez, gyakori-e az ilyen mozgás? Véleményem szerint pontosan az zajlik a charton, ami az emberek fejében van, bizonytalanság az irányt illetően, ezért is alakulhatott ki egy sáv, egy oldalazás, a piacot mozgató erőkben meglévő bizonytalanság.
Korábban említettem: a trend megfordulása nem egy esemény, hanem egy folyamat, ahhoz, hogy egy dollár erősödés megindulhasson kell egy lassulás, szerintem pontosan ez zajlik most. Hetes charton még hiányzik egy lefelé menő hullám, mondjuk rsi 50 környékére minimum, majd egy 5 hullám felfelé.

EUR/USD heti chart:


Naposon tovább számoztam a chartot, lehet ez így már sokak számára bonyolult lesz. A lényeg, amennyiben elindul 4/c az jó eséllyel a jelzett zónában végződhet. Az USDHUF kereszttel szemben, itt a b hullám elérte a minimálisan elvárható szintet.

EUR/USD napi chart:


A forint kereszt esetében, ahogy említettem más verzióz tartok esélyesebbnek.A keresztek így csak korrekciók esetében mozognak, ilyen eltérést nem tartok lehetségesnek trendben, itt is erőteljes kétségeim vannak, de a chart alapján itt ez az esélyesebb verzió, talán a  választás besegít és értelmet nyer az ellentétes mozgás, gondolom ebben az esetben forint fogja indukálni a mozgás alakulását.

USD/HUF 4H chart:


Elemzés és kereskedés szempontjából ezek a helyzetek nem a legkedvezőbb lehetőségek ezeken a tf-ken. A piacon nem csak azt kell tudni, hogy mikor kell pozíciót felvenni, hanem azt is mikor kell türelmesen várni. Forint esetében a C/5. hullám után keresnék egy short belépőt, ami akár a támasz átvitelére is képes lehet, de csak kontra vagy hibrid tradeben szabad gondolkozni és esetleg menet közben váltani stratégiát.

(Természetesen ED kialakulását sem lehet kizárni, szóval elég bonyolult a helyzet)

Wednesday, 14 March 2018

EUR/USD - a B oldal

Nem tudok elmenni a másik oldal lehetősége mellett sem, van egy kis időm, így leírom azt is.

Korábban írtam:

"Amennyiben a tetőről impulse hullám jött lefelé, akkor az lehetett C vagy A (erről korábban írtam). Amennyiben az impulse után ZZ halad felfelé, akkor a C verzió szerint már az 5. hullám indult el és mivel ZZ volt az első hulláma, csak ED lehet az 5. hullám (lefelé egy ZZ várható, amely nem megy ki lokális aljra). Amennyiben A hullám volt, akkor a ZZ lehet a korrekció B hulláma és egy C hullám (trendmozgató alakzat) fog délre menni, a korábban írt/mondott 1,20 környékére"

Mi van abban az esetben, ha a tetőről nem impulse hullám érkezett délnek? Akkor az csak egy három hullámfázisból álló, komplex hullám lehetett, ami csak A pozíciójában állhat. A lefelé körben hangot adtam abbéli aggályomnak, hogy 4H-n a mozgás nem tűnt 3. hullámnak, hanem inkább valamilyen ZZ C alhullámának. (Link).

Ebben az esetben egyszerű a helyzetünk, mert felfelé egy B hullámnak kell mennie, a felfelé tartó ZZ megfeleltethető ennek teljes mértékben, a minimum elvárást teljesítette is, amit egy flat b hullámmal szemben támasztok, ugyanakkor nem lehet kizárni a lehetőségét (ahogy a forintnál említettem) egy komplex hullámnak, azaz egy dZZ kialakulásának, amennyiben a ZZ tetejét kiveszi, jó eséllyel új hight is jelent majd.

A három elemzést egybeolvasva szerintem kiderül, hogy milyen lehetőségek előtt van a piac, hol vannak a fontos szintek és milyen mozgások várhatók a szintek áttörése után, hol lehet a célára a mozgásnak, melyik irányba kell setupot keresni.

Tuesday, 13 March 2018

USD/HUF

A felfelé menő kör egy ZZ volt, legalábbis annak gondolom. Ami vagy egy teljes korrekció volt (5/4) vagy annak első, azaz A hulláma. Ha a teljes korrekció volt, akkor az 5/5 hullám következik. A tetőtől való lejövetel szintén ZZ-nek néz ki, így ha 5/5-ben vagyunk az csak ED lehet., mert ez az egy olyan trendmozgató alakzat van, ami a teljes 5. hullámban állhat. Bonyolultabb a helyzet, ha a ZZ lefelé nem az 5/5, hanem annak első alhulláma, azaz 5/5/1, mert ebben az esetben LD is állhat ezen a helyen, ebben az esetben az 5. (az eddigi hullámnagyság alapján) mélyre fog menni.
Ha korrekcióban vagyunk, akkor a lefelé menő ZZ B hullám, de mivel csak F61-re ment vissza, így nem értékelem késznek, mert flat esetén (5/4) ez nekem túlságosan kevés, legalább F78-at várok el. (Megjegyzem, hogy erről csak részvénypiacokon van tapasztalatom, így nincs empirikus hátterem erre vonatkozóan devizapiacon, azaz kizárni nem tudom, de nem fogadom el a korábbi tapasztalatok alapján). Szóval ebben az esetben B még nincs készen, komplex korrekció lesz, melynek első részét láttuk, azaz a W alhullámot és hiányzik  Y (esetleg, ha tovább bonyolódik Z is). Azért, hogy még jobban összezavarjalak titeket, vagy hogy segítsen (nem tudom ki milyen szinten áll, szóval ide egy dZZ ideális lenne.
A probléma megoldásában az EURUSD sem segít, mert ugyanaz a szakasz ott sem értelmezhető egyértelműen. EURUSD esetében is az esésre és az USD/HUF esetében is az esésre adnám a nagyobb esélyt, de túl nagy a két kereszt között az összefüggés, ezért ennek az esélye, még akkor is, ha korrekció van, minimális. Azaz valószínű, hogy az egyik esetben tévedek! Bár korrekciókban nem lenne meglepő egy ilyen mozgás, ami a forint váratlan változásának lenne a következménye, de erre csak matematikailag adnék esélyt, ez a nem valószínű verzió.
Azt hiszem ez az a pont, hogy sokkal jobban kell ismerni az elméletet és az alakzatok egymásra épülésének lehetőségét, mint ahogy egyszeri, kétszeri olvasás után próbálja értelmezni valaki az elméletet a piacok vonatkozásában. Semmi sem egyszerű, vagy van ingyen, a tudásért bizony meg kell szenvedni.
Mindezek ellenére remélem, azért körvonalakban érthető?


(Egyébként meg vegye ki a piac az utolsó ZZ alját (addig még lehet valami mély korrekció is a lefelé kör, mondjuk egy X a és b hulláma)

EUR/USD - 3. rész

Elliott rendszere nem bonyolult, egyszerűen és gyorsan megérthető, a problémát a legtöbbször nem is a szabályok ismeretének hiánya, hanem a stilizált alakzatok a valós piaci mozgásokkal való összevetése, azaz az alaktatok menet közbeni felismerése okozza. Sokszor kell feltételezéssel élnünk és a feltételezésre építeni a várakozásokat. Devizapiac esetében a feladatunk még nehezebb, a kereszteknél megjelenő alakzatok sokkal "szabadosabbak", mint a részvény és index piacokon előfordulók. A következőkben sok feltételezéssel élek az EUR/USD 4H chartjával kapcsolatban.

Amennyiben a tetőről impulse hullám jött lefelé, akkor az lehetett C vagy A (erről korábban írtam). Amennyiben az impulse után ZZ halad felfelé, akkor a C verzió szerint már az 5. hullám indult el és mivel ZZ volt az első hulláma, csak ED lehet az 5. hullám (lefelé egy ZZ várható, amely nem megy ki lokális aljra). Amennyiben A hullám volt, akkor a ZZ lehet a korrekció B hulláma és egy C hullám (trendmozgató alakzat) fog délre menni, a korábban írt/mondott 1,20 környékére.

EUR/USD 4H chart:


Egyelőre korrekciós alakzatnak tűnik a felfelé mozgás (utolsó szakasz), azaz nagyobb az esélye egy lefelé körnek, legalább még egy impulzus vagy ék formájában.

Nem kell megijedni attól, hogy túl sok verziót enged a rendszer. Ez egy keret, az utolsó emelkedő mozgás során érdemes short belépőt keresni, vagy az emelkedést megelőző alj kivétele alatt. A pa alapján pedig mindjárt lehet célárazni, azaz ZZ célárig, vagy a nagy C céláráráig számítani esésre. Persze ehhez még fordulatra és lokális csúcs kijelölésére szükség van, hiszen abból lehet majd célárat számolni.

Friday, 9 March 2018

EUR/USD - 2. rész

Napos chartot nézve úgy tűnik, hogy a csúcstól, még ha elég kusza is, de egy impulse hullám jött le délre. Ez a korábbi elsődleges verzió szerint egy 4/c hullám, ugyanakkor, ha a korábban feltett és az első részben hivatkozott alternatív verziót nézzük, akkor látható, hogy az rsi csúcs az alternatív számozás 3/3 hullámában következett be. Ez összefüggést mutat azzal, hogy hetes charton egy spike látható, melyről vélelmezni lehet, hogy (a) hullám. Mindezek mellett felfelé egy olyan hármas szerkezetű hullám haladt, melyet jó eséllyel ZZ-nek azonosíthatunk (b) és elérte azt a szintet, amely egy (b) hullámra egy ilyen pozícióban ideálisnak is nevezhetünk. A fenti halmaz alapján jó eséllyel következtethetünk arra, hogy az alternatív verziót immáron elsődlegesként kell kezelnünk. Hiszen a napos és hetes tf-ről leszűrhető, magasabb valószínűségű verziók egyezőséget mutatnak. Ugyanakkor fontos lehet megemlíteni azokat a tényezőket amik a bizonytalanságot keltik:

- A lefelé kör (impulse hullám, feltételezett (a) ) belső szerkezete kusza, erre utaltam már korábban a 4H charton. Naposon impulse -nak látszik, ugyanakkor elég széles a negyedik hulláma, ami a "righ look"-nak egy kicsit zavaró, mindazonálltal devizapiacon nem ritka az ilyen széles 4. hullám, csak ezen a tf-n nem találkozok vele sűrűn.

- Amennyiben a lefelé tartó hullámról alkotott véleményem, mely szerint impulzus nem állja meg a helyét és valamiféle komplex korrekciós hullám, abban az esetben B hullám akár új csúcsra is kifuthat, egy komplex szerkezetben (dZZ), vagy az egész korrekció egy háromszög lesz, melyet szintén említettem már korábban.

EUR/USD napos chart:




Úgy tartják, hogy a B hullám egy kiszámíthatatlan, előrejelezhetetlen hullám, balekok játéka, a szerencsejátékosok Mekkája,  a türelmetlenek vesztőhelye. Részben osztom is ezeket a gondolatokat. Pályafutásom alatt a legtöbb tévedést a B hullámok előrejelzésénél értem el. Tulajdonképpen kereskedési és elemzési szempontból sem lehet itt sokat tenni, türelmet kell gyakorolni és kivárni amíg a piac megfelelő megerősítést ad az elképzeléseinkre,vagy további használható adatot mutat a sikeresebb elemzéshez. De a kisebb tf-n való kereskedés is megoldás lehet, hiszen ott bőven található magasabb tf által is támogatott setup.

Folyt. köv.

EUR/USD - 1. rész

A kereszt jelenlegi helyzetének a megértéséhez távolról kell indulnom. Sok olyan dologra kell figyelni, ami szerintem a blogon sokszor elhangzott, azonban így összeszedve biztosan nem. 

Az elmélet háttere a biológia, azok a dolgok, melyekből fizikailag, illetve pszichésen fel vagyunk építve. Elliott a tömegpszichén alapszik, a természetet és az ember viselkedését működtető modellen és azok visszatérő, ismétlődő, ua. egymásra és egymásba épülő mintázatain. Az elemzés során kell a bizonytalanság, amikor már minden elemző egy irányba látja a lehetőségeket, akkor érdemes megjegyezni, hogy nagy eséllyel az a hibás elképzelés lesz, mert az elemző is a tömeg részévé vált. Kell egy egészséges bizonytalanság, más elemzők úgy fogalmaznak, hogy a 70-30 érzés, mert a 100% hibát jelez. Nem olyan régen mindenki egy irányba látta a folytatást és már akkor jeleztem, hogy ez nem jó így, valamit fog tenni a piac, hogy elbizonytalanítsa a részvevőket, elemzőket. Jelenleg ezt a stádiumot éljük.  Nagyferenczi László mondja mindig, hogy a "fordulat az nem egy esemény, hanem folyamat", ahogy egyre többet és többet nézem a piacokat annál erősebb bennem a megfogalmazott gondolat hitelességének erőssége. Erős trend esetén először lassulnia kell a piacnak, csökkennie a vételi/eladási erőnek, ahhoz, hogy a fordulat bekövetkezhessen. Az EUR/USD esetében ezt éljük jó pár hete, de a forint esetében is ez a helyzet. A trend vége felé a vételi, illetve eladási erő már nem olyan erős, így erős trendről beszélni 4. hullám után talán már nem célszerű. Természetesen ez alól is vannak kivételek, hiszen a buborékok, illetve az árupiacok esetében pont az utolsó, az 5. hullám a legerősebb, a piacok megőrülnek ilyenkor, majd ezt követően jön az észhez térés és a "hulló kés". Ha az adott termék korlátozott nagyságától való félelemet (pl megszaporodó újságcikkek, lásd.: december Bitoin), vagy egyéb extrém pesszimizmust, vagy optimizmust (pl.: dotcom lufi) nem tapasztalunk a piacokon, akkor célszerű a lassulásban gondolkozni, mint a száguldásban. A trend ereje általában a 3/3 hullámban a legerősebb, ilyenkor fut rsi általában a legmagasabb (vagy legalacsonyabb) értékre, de hasonló a helyzet más momentum indikátorokkal kapcsolatban is. Például, aki MACD-t használ a kereskedéséhez sokszor tapasztalhatta, hogy az első metszés 4. hullámban jön létre és utána még új csúcsra fut a piac. Természetesen ez csak esetenként igaz és feltétele, hogy megfelelő tf-t és beállítást használjon az ember. Stochastic esetében a 80 feletti tartomány elérése jelzi, jelezheti a 3. hullámot, illetve annak legerősebb alhullámát. Az indikátorok leírt jelzéseit természetesen a piachoz kell igazítani, egy megnyúlt 3/5 esetében a fenti állítások csak korlátozott esetekben állják meg a helyüket.Tudom, ígértem tavaly, hogy tartok a rendszerről egy oktatást, nem felejtettem el, evidenciában tartom.

A hosszabb bevezető után lássuk a hetes képet. A tavaly év eleje óta tartó emelkedés utolsó hullámában van a piac, jól látható, hogy az utolsó hullám nem fejeződött be, trendmozgató alakzat lévén egy utolsó felfelé menő 5. hullám hiányzik a teljességhez, vagy ahhoz, amit annak gondolunk.

EUR/USD hetes chart:

Ha csak ezt a képet nézzük, akkor a elsődlegesen azt kell gondoljuk, hogy 5/4 hullámban van a piac. Tapasztalaton szerint a nagy spike-kok, mint, ami a képen is látható csak ritkán jelentik egy hullám végét, gyakori, hogy, ha nem is megy mélyebbre a piac, de egy mély zárással ezekben az esetekben még megpróbálkozik, főleg akkor, amikor a spike egy hír eredménye. Ez a fajta spike sokszor a hullám c alhullámát jelenti. Az RSI divergencia jelenleg még bullish, azaz egy korrekció után a long folytatás mellett teszi le a voksát, így nekünk is erre kell készülnünk. A devizapiac nagyon kedveli a mély korrekciókat negyedik hullámban, az elmúlt években megtanultam, hogy nagyobb esély van sokszor erre, mint a sekély mértékűre, főleg akkor, ha a 3. hullám 5. alhulláma nem nyúlt meg (ha megnyúlás van, akkor más a helyzet).  Itt szeretnék visszautalni a fent leírtakra. Várakozásom, hogy valamilyen formában a felfelé menő trend tovább lassul (az őszi esést a trend erejének csökkenéseként, a lassulás elindulásaként értékelem). Ennek a lassulásnak az eredménye kellene, hogy legyen az RSI értékének csökkenése, mert különben egy megnyúló, de a korábbiaknál lassabb, esetleg csatornában mozgó emelkedés fog következni. A hetes kép alapján ideális lenne (a piac nem mindig az ideális mellett teszi le a voksát!!!), egy az RSI értékének csökkenésével (mondjuk 50-ig) egybekötött esés hetes charton, ami egyben a naposon korábban felvázolt alternatív lehetőség mellett teszi le a voksát. Tekintettel arra, hogy negyedik hullámról beszélünk (5/4) egy háromszög kialakulását sem lehet elvetni, ami egy nagyon jó trendlassító alakzat, időben elhúzódik, a piaci szereplőket semleges állásfoglalás kialakítása irányába tereli (tudom, ez akár a tyúk és a tojás esete is lehet).

A hetes ábráról többet nem tudok mondani, ilyen esetekben kisebb tf-n próbálom meg a nagyobb tf-n felvázolt lehetőségeket megerősíteni vagy elvetni. Kiraktam a blogra a korábban alternatívaként kezelt számozást, ami esélyes, hogy hamarosan elsődlegesként kell kezelni.

EUR/USD napos chart (feb. 22.):


A jelenlegi helyzet pedig a következő:


Folyt. köv,.

Friday, 2 March 2018

EUR/USD

A kereszt továbbra is longos, bár tudom sokan várják a fordulatot. Naposon a számozás komplex, több lehetőség is van,  igyekezetem a legvalószínűbbeket feltenni a chartra, remélem érthető. 

EUR/USD napos chart:

Hetesen az látszik, hogy az 5/4 korrekció minimális mozgása akár kész is lehet, ugyanakkor 100%-os bizonyossággal ezt nem lehet kijelenteni. Mindazonáltal nem akarom ismételten siettetni a korrekciót, ha tényleg kész, akkor jelen helyzetben az 5/5 akár nagyon megnyúlhat hiszen az rsi értéke még nem mutat fordulatra, értéke korántsem túladott (tudom általános nézett, hogy 70 felett az, de ez nincs így a valóságban). A legvalószínűbb kimenet a divergencia ellenére is az új high (hetesen, akár hetek is kelhetnek hozzá).

EUR/USD hetes chart (utolsó gyertya nem zárt):

Thursday, 22 February 2018

EUR/USD - alternatíva

A mozgás belső szerkezete nem tetszik. Bár naposon könnyen számozható C-nek a mozgás, bennem folyamatos kétségek vannak, mivel nem a hullámra és az alhullámokra jellemző belső mozgást látok (persze ez nem kizáró ok, de szokatlan). Vagy hamarosan erőteljes esés indul (új low naposon) a long próbálkozás megbukik, vagy a berakott alternatív számozás sokkal reálisabbá válhat (jövő héten új high-t is jelenthet ez).
Tudom sokan akarják megérteni, beszámozni a chartot jól, de ebben éppen ez a művészet, hogy megértsük folyamatában a piac mozgását, részhullámokból következtetéseket vonjunk le, ami ha őszinték vagyunk magunkhoz nem mindig sikerül tökéletesen, kitartás és sok-sok gyakorlás, no meg persze egy halom szerencse is kell mindehhez.
A kicsi  H4, jelöltem is rajta a meredekséget ami zavar, ez inkább a és c hullámra jellemző, nem 1-2-3-ra. Ezért is kezdtem az ED verzió lehetőségét emlegetni, mert ott a belső szerkezetnek ez jobban megfelel.
Tanulásra szerintem használható a chart, a kérdés leginkább a iii és [iii] hullámok kijelölésében merül fel, ez a korábban ismertetett verzióm alternatívája.

EUR/USD napos chart (4H betéttel):



Bitcoin

A hetes támasz megfogta a kriptovaluta esését és jelentős emelkedés ment végbe az árfolyamban (az emelkedést jeleztem, a min. célzónákat szépen átlépte a piac). A jelenlegi helyzet kétesélyes. A felfelé kör még kinőheti magát impulzussá, ebben az esetben talán soha nem látott csúcsok következnek, ha a 8.000-et letöri, akkor nagy az esélye az összeomlásnak, erre utalhat majd az, ha a jelenleg elindult esés begyorsul, ha megfordul, akkor pedig az első lehetőségnek lesz nagyobb esélye. 13.000 szint momentumos átlépéséig a long verzióban nem gondolkoznék, shortot pedig 8.000 alatt nézegetném (de nem kereskedem a kriptokat).

BTC/USD napi chart:


Monday, 19 February 2018

EUR/USD

Ma President Day van az USA-ban, ezért a piaci likviditás alacsonyabb lesz, mint a szokásos, elképzelhető, hogy inkább egy sávban fog mozogni az árfolyam. 

Az EURUSD vonatkozásában hasonló a chart, mint a forint dollár kereszt esetében, talán azzal a különbséggel, hogy ennél a keresztnél új csúcsra futott az árfolyam. A felfelé körben van egy hatalmas rántás egy hír hatására, ami a chart belső szerkezetének felismerését bizonytalanná teszi. A "right look" alapján nagyobb esélyt adom annak, hogy a felfelé kör nem az 5. hullám volt, hanem egy B, azaz újra visszanézhetünk az A hullám környékére (ezzel kapcsolatban azonban elvárásom az 1,235 alá zárás h1-n).

Hetes, ahogy az előző bejegyzés alatt kifejtettem arra utal, hogy bár még nincs készen a teljes impulzus, pár héten belül ez megtörténhet, ugyanakkor nem érdemes tetővadászatot tartani, mert a hullám bármikor megnyúlhat és létrejöhet egy nagyon erőteljes short kirázás.

EUR/USD napos chart: