A forint chartokon mutatott ábrája nem lep meg, régóta beszélünk magasabb célárakról, sőt párszor már elmondtam,hogy jelentős cash-t menekítettem ki a bankrendszerből, mert egyszerűen a magyar politikai elit, a demagóg, populista és véleményem szerint hatalmas pénzügyi analfabetizmusa következtében elvesztettem a bizalmam a forint és a magyar gazdaság irányába. Az argentín unortodox gazdaság politikában nem hiszek, tudom mi történt ennek következtében azzal az országgal, mindazonáltal az eddig elért eredmények meglepnek, még akkor is, ha tudom jelenleg a statisztika már nem eszköz, hanem cél, ezért a számokat erős fenntartásokkal szabad csak kezelni. Egy nagyobb (vagy akár egy kisebb is) a világ pénzügyi piacát érintő válság esetében komoly problémákkal kerülhetünk szemben, ugyanakkor TA elemzőként elsősorban a chartokat figyelem és nem a fundamentalista dolgokat. A chartok pedig arra utalnak, hogy elindulhatott valami. Vártam volna még egy kört lefelé, hogy egy ideális szerkezet alakuljon ki, de a deviza kicsit más, mint a részvény piac. Nos, mi van a charton?
230-250-290-350 HUF/USD
Azt, hogy valóban eléri-e a legmagasabb célárat nem tudom, de a háromszög ott van a rajzon, márpedig az oda mutat. A kisebb, véleményem szerint Ending Diagonal célára 250, a pár héttel ezelőtti szintekhez képes komoly forintgyengülést mutat. A részvénypiac lokális csúcsot üthetett (OTP) erről már sokat írtam, most a deviza is jelez, lehet, hogy Ciklus C előszelét látjuk? Hetes chart, a kifutáshoz hónapokra lehet szükség!!!