"Olaj - kitekintés
Nagyobb képen az olaj állást foglalt arra vonatkozólag, hogy ami sokáig
függő kérdésként jelentkezett az elemzések során, neveztessen, hogy
felfelé korrekció, vagy trend halad. A sejtés, mely arra utalt, hogy
korrekció, beigazolódott, kritikus szint tört, így tényleg csak
minimális esélye maradt a 100 dollár feletti olajárnak a következő
évben.
Ha már a nagyobb képet nézzük érdemesnek tartom megosztani szélesebb
körben is azt a chartot, amiről szűkebb körben érdekességként már
többször beszélgettünk. Az olaj fellelhető (ezt találtam) leghosszabb
időtávú grafikonja (crude oil WTI - stooq.com), melyen jó eséllyel egy
háromszög látható a 70-es évek végétől a 2000-es évek elejéig.
Amennyiben az háromszög, akkor az bizonyosan egy 4. hullám, mely után
következik a trend utolsó hulláma, majd egy korrekció, mely a
legtöbbször az előző 4. hullám vége alá hozza vissza a piacot. A csúcs
elérése óta igen széles térben mozog a piac, egy esetleges 5/4 hullámot
ezért kizárnék. Szóval amennyiben a leírt kiinduló premisszák igazak,
akkor az olaj célára min. 20 dollár alatti szint, de a 10 dollár alá
történő bekacsintást sem lehet kizárni. Távoli képről beszélünk, ami azt
jelenti, hogy lehet ez a szint csak a következő évtized során valósul
meg.
Crude OIL WTI stooq.com 100y log chart:
Nyilvánvalóan a legérdekesebb kérdés, hogy a pszichén kívül mi okozhat ekkora mértékű olajár csökkenést? Korábban erre a chartra utalva írtam azt, hogy talán véget érhet az emberiség történetében az olajkorszak, de feltételezem ez komoly változásokat okoz majd a világban. Az arab országokban komoly társadalmi feszültségek jöhetnek, bár a 2008-as nagy olajárzuhanás óta folyamatosan visszatérően vannak, a legjobb gondolatom erre a belső feszültségek, lázongások, háborúk jönnek, folytatódnak, eszkalálódnak.
A charton kézzel rajzolva van egy emelkedő trendvonal, mely az 1940-es
évektől indulva megfogta az olaj árának esését, ennek letörése nyithatja
majd meg az utat az alacsonyabb régiókba."