Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Saturday, 9 June 2012

Elemzések

Elkészítettem több termék elemzését a hétvégén, melyekhez a linkeket a bejegyzés végén beillesztem. Alapvetően bear számozások, bear vagyok. Nehéz ezt elfogadnom,  mert sok termék esetében a lefelé jövet inkább korrekciós számozást használnék, azonban be kell ismernem, hogy egyre fogy a hely a bull értelmezéshez. Igazából bizonytalan vagyok, nem lepne meg, ha lenne egy erősebb felkör néhány piacon, azonban a tények 80-20 arányban a bear irányba mutatnak, ezt el kell fogadnom. Ha valóban a bear scennárióban vagyunk, akkor jelenlegi számításaim szerint esélyes, hogy kb 3 hét van vissza a piac olyan lokális csúcsáig, amit nagyon sokáig nem fogunk látni. 3 hét, félév vége, azaz június 30. (4-6 hetet azért még elfogadom ebben a relációban, mert SP és DAX vonatkozásában lehet 4. hullámban vagyunk egyenlőre). Talán segít a piac egy ékkel, hogy pontosabban be lehessen lőni a csúcsot.

Ami az után jön, azt már egyszer láttuk, 2007-2008-ban, a különbség, hogy ez erősebb lesz. Éppen ezért a long részvénypiaci kitettséget szerintem le kell csökkenteni és ez nemcsak a részvényekre, hanem az áttételesen abban lévő pénzekre is igaz pl.: a magán-, az önkéntes nyugdíjpénztári és a biztosításban lévő befektetésekre is, ne legyünk szűk látókörűek. Azt sem felejtsük el, hogy a dollár erősödése, a dollárban tartott részvényekre pozitívan hat, a kérdés a részvénypiaci esés és a dollár erősödésének eredője! Többször írtam, beszélgettünk erre vonatkozóan, hogy mit tehetünk, nem jó a helyzet, a külső gazdaság összeomlása el fogja dönteni  a magyar költségvetést is, ha nincs IMF megállapodás, akkor csak a görögök fognak megelőzni minket az összeomlásban. Ennek pedig társadalmi következményei is lesznek, nem lesz segély, nem lesz nyugdíj, az állami alkalmazottak nem kapnak fizetést, vagy csak késve, vagy nem az egészet... A problémák megoldására újabb unortodox intézkedések születhetnek (Argentínában anno zárolták a betéteket, csak korlátozottan lehetett pénzt felvenni).  Láthattuk a görögöknél és a spanyoloknál mi történik, amikor a tömeg pánikhangulatba kerül. Spanyolországból a befektetők cirka 80 mrd EUR-t vontak ki, a görögöknél a lakosság 750 millió EUR-t pár nap alatt. (Magyarország 10-20 Mrd-ről tárgyal az IMF csomag kapcsán). A kérdés költői, vajon mennyien bíznak majd a befektetők Magyarországban, vagy a kormányzatban? Legyetek résen, ha rosszabb scennárió mellett dönt a piac!

Elliottal kereskedők esetében alapszabály, hogy ha kétségek vannak a számozásban, akkor a korrekciót vegyék alapul, a lefelé jövetelt ezért is tekintem inkább korrekciónak, azaz kezelem az első alternatívaként, de hangsúlyozom, hogy vannak kétségeim, ezért erősen figyelek minden olyan jelet, ami ezt megkérdőjelezi.

Mol - link
EUR - link
USD - link
Bux napos - link

Egyenlőre ennyi, ha lesz időm akkor - elsősorban az OTP és Bux - szélesebb körben is megnézem a piacot. Jövő héten elmegyek nyaralni, nem leszek, nem tudom lesz e lehetőségem ránézni a piacra, remélem az elemzések kitartanak addig. Nem olvastam végig a bejegyzéseket a héten, ha maradt nekem szóló kérdés, amire nem válaszoltam, azért elnézést kérek, legyetek szívesek pm-ben megírni, vagy ide még vasárnapig beírni.

Bux - napos várakozás

A legutóbbi elemzésben erre számítottam:
"Napos ábrán a legnagyobb segítséget az RSI adja, dupla horog az MA9-es átlag felett, melyről elindult felfelé. Ez bull jelzés, ami azt jelenti, hogy elindulhatott a korrekció. Egyenlőre a korrekció alakjára semmilyen fogódzót nem kaptunk ezért nehéz megmondani  meddig fog emelkedni. Legnagyobb esélyt a 17.500-nak adnám, de a 17.000-es szintet szerintem biztos eléri."


A várakozás szerinti emelkedés bekövetkezett, elérte az első biztosnak jelzett szintet, naposon a zóna fölé szúrt, de nem tudta azt a szintet megtartani. Az RSI 52-ig jutott, ideális szint egy fordulathoz, vagy pihenőhöz. 
Kisebb tf-n sem tudom biztosan megmondani, hogy milyen szerkezet jött felfelé, a korrekciós csatornából kilépett, ezek szerint kisebb az esélye, hogy ZZ volt, azaz, inkább 1-2-3-nak kellene számozni, ami azt jelentheti, hogy a lefelé menet esetleg egy 4. hullám, amiből lehet még egy emelkedés felfelé, a jelentősebb esés előtt, de ebben most bizonytalan vagyok. Majd megnézem kisebb tf-n. Napos alapján egyenlőre nagyobb eséllyel még azt mondom, hogy egy esés után számítok 17.500 elérésére, ami majd kijelöli A végét.


Bux napos chart:

USD/HUF - várakozás a jövő héttől

A dollár esetében is hasonló a helyzet, mint az EUR vonatkozásában, érhető módon a dollár jelenleg nagyobb erőt mutat. Elsődleges verzió itt is, hogy korrekció jött lefelé, egy A hullám (a fejemben folyamatosan ott van annak a lehetősége, hogy tévedek és az első elgondolás a jó, mely szerint csak most jön a C hullám, ebben az esetben a 200-210-es sáv elérhető lehet)

USD/HUF 8H chart:



A célzónák pontosítása B hullám befejezése után lesz lehetséges.

EUR/HUF - várakozás a jövő héttől

Továbbra is a deviza a legnagyobb kérdés a fejemben, sokkal inkább, mint a részvénypiac. Felfelé EUR naposon 5 hullám ment. Ez az 5 hullám lehetett a c of B, de lehetett egy első hullám is. A lefelé kör, erős, lendületes, szép lefordulás a csúcs elérése után, ez nem első hullámra jellemző, inkább A hullámra. Nem tudok és nem akarok dönteni, egyenlőre. Ha korrekció jön lefelé, akkor is lesz még egy 5 hullámból álló lefelé kör, jó eséllyel ED. Előtte egy oldalazó vagy északnak menő B. Meglátjuk, hogy az újabb 5-ös kilép e a korrekciós csatornából, vagy sem. Ha nem lép ki és felfelé 1. hullám ment, akkor az ábrán látható célzóna lesz elérhető, ha ez még a korábbi korrekció C hulláma, akkor pedig a korábban felvázolt zóna lehet a cél, azaz új aljra megy.

EUR/HUF napos chart:




Felrakom a számozást is.

EUR/HUF napos chart:




Láthatóan C és A aránya szokatlan, ezért is van bennem kétség. Abban az esetben, ha figyelembe veszem, hogy a 4. hullám általában felezi a ciklust, akkor viszont tökéletes képet kapok, ezért első helyen szerepeltetem a bear várakozást, azaz a további hosszú távú forint gyengülést az EUR-ral szemben, a korrekció befejeztével. 5 hullám jött lefelé, most 3 hullámban korrekció következik, ami ZZ-ről lévén szó, gyakorlatilag bármi lehet, felmehet a B 300 fölé is, de maradhat alatta is, ha hsz-t csinál, kiszámíthatatlan. Utána forint erősödés, majd fordulat és elszállhat az árfolyam a korábbi csúcs fölé, akár 400 környékére is. (jelenlegi adatok alapján 390 ideális lehetne, de kérdés, hogy az EUR, vagy mi dőlünk-e előbb el)

Mol - várakozás a jövő héttől

A Mol hozta a várakozások szerinti emelkedést. Röviden ezt írtam:
"Nem tudom feltettem e az ábrát, vagy csak magamnak jelöltem korábban. Láthatóan megvan az alj és elindult felfelé az A hullám. Első célzónáig futhat fel a korrekció A hulláma, a korrekció vége pedig a másik két zóna valamelyike lehet, egyenlőre a pirosra azért nagyobb esélyt adok a megnyúlt 5. hullám miatt."


Beért a célzónába, majd lefordult, nagy eséllyel kijelölésre került A hullám vége, gyors emelkedés, nehezen állapítható meg a belső szerkezete ezen a tf-n. (a célzóna elérése, csak egy felszúrás erejéig következett be, ezért nem lepne meg, ha esetleg egy testes gyertyával még ráerősítene az esés előtt, de ez nem feltétel)

MOL napos chart:


Most egy hosszú B hullámra számítok, ami jelen esetben legalább egy hétig fog tartani, de inkább 2 hét lehet a reális. Nem tudom meddig jut el az esés, a lassú B miatt vagy az egész B egy hsz lesz, vagy  b of B, nagy eséllyel. A mostani adatok alapján az alsó zónának nőtt meg az esélye, mint a korrekció végső helye.


Az RSI a bear ellenállás előtt áll, szerintem egyenlőre fogni fogja az emelkedést.


MOL napos chart, RSI: