Nézzük először a havi chartot és a bull verziót. Amennyiben az RSI horog MA9 felett megmarad a hónap végéig, az ábrán jelölt magasabb zóna is elérhető, bár ennek jelenleg kevés esélyt adok. Több jel mutat inkább az alsó zónára, persze havi chart, így egy nagy spike bármikor beleférhet.
Azok számára, akik még nem mélyültek el elliott elméletében, elmondom, hogy ez is egy lehetőség, de korántsem az egyetlen, azaz nem biztos, hogy elmegy új csúcsra a piac!
OTP havi chart:
A havi RSI 50-ről fordult, ez még eléggé magasan van.
Heti szinten a sokszor felrakott ábrával kezdeném. Ez az a verzió, amit a lassú végnek hívok, mert a lehető leghosszabb távon érjük el a lefordulást. Igazából szerintem ennél van meg a "right look", persze az igazán szép Charlie által vitt bull verzió lenne, de az időben oly' sokáig tartana, amit már nem tudok elhinni, ráadásul a magánnyugdíjrendszerbe történt beavatkozás fundamentálisan is alátámasztja a running flat verziót. Korábban írtam, hogy április-májusra gondolom az egyik verzió szerint a csúcsot és a február- március túl korai lenne, most ez látszik igazolódni, azaz nagyobb eséllyel ez időtájt lehet a csúcs. Még akkor is, ha nem zártam ki az LD verziót, bár a piac jelenlegi képe alapján most csak nagyon kis esélyt adok neki.
OTP heti chart:
A heti charton zavart az, hogy a fraktálok már az esést mutatták, míg fel nem fedeztem rajta valamit. Lehet, hogy elnéztem és nem az a szélesebb hasonlóság, ami kialakult, hanem eggyel arrébb lesz meg. Találtam két hasonlóságot is az RSI charton, egyfelől egy nagyon hasonló tetőzési képet, másfelől a mostani fordulat nagyon hasonló módon és szinten történt meg, szóval el tudom hinni, hogy innen erős észak jöhet, jöhet, azaz feltételes! További tény, hogy az emelkedő RSI csatorna csak most tört meg, ezzel az eséssel, ami szintén a negyedik hullám sajátossága. Az érzelmeket kizárva a héten erre billent a mérleg, több érv és valószínűség szól mellette, mint ellene. DE ez csak valószínűség, még mindig, nem bizonyíték!
OTP heti chart:
folyt. köv.