A kereszt elmúlt 3-4 havi mozgása alapján mindenképpen arra gondolok, hogy itt valamiféle ED alakulhat ki nagyobb tf-n. Láthatóan kialakított egy sávot, melyből eddig sem letörni, sem kitörni nem sikerült.
Első gondolatom, a felfelé tartó C/ED, amit továbbra sem tört a piac, továbbra is relevanciában kell tartani. Ezt a verziót korábban ezzel az ábrával szemléltettem: Link
A korábbi low-ig nem tudom elvetni ezen verziót.
A másik lehetőség, amiről egy kisebb csoportban mutattam képet, a következő:
A felső piros csatorna tető és az alsó kék csatornatető határozhatná meg nagyjából az ED lehetőségét a célárat pedig a sárgával jelölt négyzet jelöli. Ameddig a low-t nem töri, nem számolok vele elsődleges verzióként.