Az ideális korrekciós szintet nem, a minimálisan elvártat azonban elérte a kereszt, melyből éles emelkedés indult. Devizapiacon nem ritka, hogy a negyedik hullám időben elhúzódik, ezért nem tudom kizárni annak a lehetőségét, hogy a korrekció nem fejeződött be és egy [b] hullám tart északnak. B hullám esetén a minimálisan elvárt célárról fordult délnek a piac. Elsődleges verzióként azonban nem ezt kezelem, de figyelem a pa-t, hogy utal-e valami erre, ahogy ugyanezt a lehetőséget a forint dollár kereszt esetén is evidenciában tartom.
EUR/USD napos chart:
Tudom, a kétirányú gondolkodás sokakat összezavarhat, de tisztában kell lenni Elliott elméletével ahhoz, hogy az arra épülő elemzéseket teljes valójában értelmezni lehessen. Sokszor előfordul - főleg korrekciók esetében - hogy két- három lehetőséget mutat az elemzés, nem ritkán egymással szembelévő irányokra. Ez a piac sajátja és meg kell tanulni vele együtt élni. A kereskedési döntés meghozatalához önmagában nem elég Elliott hullámelmélete, azt minden esetben ki kell egészíteni más eszközökkel is. Ugyanakkor a rendszer a mozgás folyamán megmutatja azokat a kritikus szinteket is, melyek egyes verziókat teljesen eltörölnek, míg másokat megerősítenek, vagy épp csak az irányra, a további mozgásra adnak megerősítést, most is így vagyunk ezzel. Ha a mostani lokális tetőt kiveszi a piac, akkor nagy az esélye annak, hogy a korábbi csúcsra, vagy a fölé megy a piac, de még továbbra sem tudjuk majd eldönteni, hogy [b] vagy 5. hullámként teszi meg, ugyanakkor az eredmény ua. lesz, északnak folytatja az útját a kereszt. A kérdés eldöntésében a kisebb tf és a belső szerkezet segít majd.