Minden jel szerint a legesélyesebb verzió, hogy megvolt az 5 hullám lefelé, északnak fordult a kereszt. A korábban vázolt zöld verzió szerint folytatja a piac az útját, link.
A kérdés, hogy a felfelé tartó mozgás trendmozgató alakzattá tud-e fejlődni, vagy csak korrekciós alakzat halad északnak. Bármelyik is legyen, az első lehetséges célzónát a D3-as charton jelöltem. Amennyiben impulzus (egy 5. hullám halad majd északnak), akkor a célárai a korábbi csúcs fölé mutatnak, azaz a 2014. július 1-én feltett elemzés még nem teljesült célára is képbe kerül, link.
Játszunk egy picit!!! Feltettem egy chartot a napokban, ahol a jelenlegi kormányzópárt és az usd/huf árfolyamának alakulását mutattam meg, link. Nem állítottam, hogy biztos összefüggés van, de három esetből háromszor lényeges forintgyengülés következett be,. Továbbá azt sem állítom, hogy ez jó vagy rossz, csupán a tényt, ez történt. A mostani árfolyamra rászámolva a három esetnél tapasztalt cca. 35% (egy esetben 40) árfolyamváltozást 350 forinthoz jutunk. A dollár tavaly nagyot ment az EUR-ral szemben, kész lehet egy havi charton egy impulzus, a minimálisan elvárt korrekció a csúcstól 38%.
Ezek alapján azt kell, hogy mondjam, nem egy elvetemült elgondolás a 350 forintos dollár árfolyam, ugyanakkor ezek alapján még biztosan nem nyitnék pozíciót.
USD/HUF D3 chart:
A charton jelenleg nincs elég bizonyíték a fenti célárhoz (eltekintve attól az emelkedő háromszögtől, amit még 4 éve rajzoltam a chartra). Deviza esetében nagyon ritkán fejlődnek ki havi charton is látható, évekig tartó impulzusok, ezért a nagy 5. hullám lehetőségét egyelőre feltételesen kezelem. Tény, hogy a fenti célárhoz a világgazdaságban is jelentős mozgásra van/lehet szükség (válság?), ugyanakkor elvetni ezt sem tudom, sőt egy évekig tartó idilli állapot uralkodott (főleg a részvénypiacokon) az elmúlt években, alacsony jegybanki alapkamat mellett... ami elkezdett változni.