Elliott hullámelmélete, illetve annak használata nagyfokú szabadságot ad az individuumnak. A rendszer, a kevés szabálya mellett, sok szubjektív tényezőnek enged teret, illetve engedékeny az egymással ellentétes irányokban való gondolkodással. Az elemzésben, ahogy a statisztikai alapon történő kereskedésben is, a nagyobb valószínűség mellett tesszük le a voksunk, annak érdekében, hogy a végén konzisztenciát tapasztalhassunk. Mindez a kereskedésben és az elemzésben is azt jelenti, hogy nem egy elemzésnek, hanem azok többségének kell jónak lenni és megengedjük magunknak a tévedés lehetőségét. Igen, ha úgy hangzik, hogy most védem a mundér becsületét, akkor igazat kell adnom az olvasónak. Valóban a dollár elemzésben tapasztalható jelenlegi pa, illetve annak momentuma miatt merült fel bennem erőteljes kétség arra vonatkozóan, hogy a várt újabb mélypont esetleg nem következik be.
A momentum mellett azonban van még egy dolog, ami erőteljes kétséget ébreszt bennem, mégpedig a korábban jelzett long setup a forint dollár hetes charján, ami elliott-i értelemben 1-2 szituációra utal. A setup kidolgozottsága meglehetősen mély. Azon felül, hogy konzisztens, azaz hosszútávon kétséget kizáróan pozitív végösszege van, meglehetősen magas a megbízhatósága. Azért, hogy értsétek mit jelent, íme néhány statisztikai adat a setupra vonatkozóan. Az NQ határidős grafikonján 2012-ben átlag napi egy belépőt adott, m3 tf-n, USA nyitvatartási időben, április-május vonatkozásában 54-58% találati aránnyal, 1 feletti várható R mellett. A szűrőfeltételeken változtatva szeptember és december között a találtai arány 70-80% közé sikerült felvinni, a várható R pedig volt olyan hónap, ahol 1,4 fölé kúszott. Összességében a tesztelt 8 hónap alatt (a szűrőfeltételeket változtattam közben, ezért a találati arány nőtt, a darabszám csökkent, így a súlya a statisztikának lefelé tolódott) 62,30%, 132 R mellett. Ez egy régi statisztika, de innen indultak az alapjai és a feltételrendszer. Ebben a hónapban (szerdáig) 33 setupot adott m3 tf-n, melyből 5 volt mínuszos (4 induló stop), szóval még ezen a kis tf-n is 85%-os a találati aránya (ebben a hónapban, ami lényegesen jobb, mint általában, ugyanakkor a várható eredménye ebben a hónapban kicsit gyengébb, mint a szokásos) és a setupokról tudjuk, hogy magasabb tf-n jobban teljesítenek.
A statisztika ugyanakkor azt mutatja, hogy a tévedések flat 4. hullám esetében következnek be, azaz akkor válik a belépő stopossá, amikor valamilyen széles negyedik hullám zavar be a képbe, az emelkedés megáll rsi 50 környékén. Ezzel pedig eljutottunk a jelenlegi helyzethez. Azt mondjuk, hogy statisztikai alapon kereskedünk, ez alapján pedig nincs helye a szubjektumnak, ha ott a jel és megfelel a szűrő feltételeknek lépni kell, mert nem tudjuk, hogy melyik belépőnél lesz igazunk és melyiknél nem, csak azt, hogy ez várhatóan milyen arányban következik be. A setup ma minden bizonnyal triggerel a hetes gyertya zárásával, ugyanakkor a szűrőfeltételek közül van egy ami még nem teljes. Ha tovább megy, akkor minden bizonnyal 270 környéke lesz a következő megálló.
A friss chart:
Mire figyeljünk?
D1 alapján hamarosan kész lehet egy impulzus. Az impulzus után pedig korrekció vagy trendmozgató alakzat következik. Ha C ér véget, akkor a magasabb tf trendmozgató alakzat indul (jaj a longosoknak, mert pillanatok alatt kirázza őket), vagy korrekció, egy lassú lefelé mozgás (aki sokat hezitál a belépőn az nagy eséllyel le fog maradni, mert nem fog érdemi, nagy léptékű korrekció kibontakozni, legalábbis erre van a nagyobb esély). Szóval a PA-ra és annak lendületére kell tenni a fókuszt a következő napokban. 259,8 és 260,6 között szerintem erős ellenállási zóna van, lehet, hogy ma már megvolt a tető is (az egyik mérés tickre ott van, ahol a tető, naposon).
This comment has been removed by the author.
ReplyDeleteLesz korrekció ,m be kell jönnie a BB szalagokon belulre és a két mozgo 50nm 100nm még most közelit csak egymáshoz ,nincs átfedés !Ez másfajta megközelités ,de a lényeg ugyanaz
Deleteszerintem dollárban még nincs megerősités a fordulatra,lehet, de eddig kb egy kritikus zónához ért,ennyi,nem több, nem kevesebb,legalábbis az én meglátásom szerint.Ellenálláshoz ért,ha átviszi és felülröl sikeresen visszatesztelgeti,akkor érdemesebb swing longokban gondolkodni.csatolok 2 chartot,egy régebbit és egy mostanit.
ReplyDeletehttp://www.screencast.com/users/kisbandi/folders/Default/media/7669deec-5ceb-41a4-9f50-77c499c144ee
http://content.screencast.com/users/kisbandi/folders/Default/media/a2486fee-129e-4b61-8632-cbc541a75c67/d1.JPG
Így van, a korrekciót én nem venném meg, mert lehet nem az, de ha kialakít egy HH-t (útban van), majd csinál egy magasabb aljat és kiveszi a tetőt, na akkor van megerősítésünk.
Delete3 gepen próbálom megnyitani a képet és nem sikerül :( valami kell hozzá??
DeleteNem tudom mit használsz és hogyan, nekem simán megy, de már múltkor sem sikerült megnyitnod a csatolmányokat.
DeleteBecsatolom linkként:
link
Nyilván bármi lehet ,de nagy erővel kitört 1 ék alakzatból , nagy lendülettel, elérkezett az emelkedő trendvonal alsó szárához ,ami nyilván tarthatja ill lefordulhat róla és folytathatja útját lefelé (erre kicsi az esély ) 1W chart !A eur usd trendet tört ,ha visszateszteli és nem vakletörés volt (szerintem nem az ) akkor is korrekcióig juthat ami 1.23 ...korül van ! De a dollár tud esni sokat korrekció nélkul is .Az én olvasatomban usd huf nagyon felfelé áll ,eur usd meg nagyon lefele ,de ma péntek van és az soha nem irányadó és ráadásul hó utolsó nap :)
DeleteKérdések:
Delete1) Oprendszer? (Win 7 64 bit, amit én használok - itt működik)
2) "Jobb egérgomb kijelölés, bal egérgomb ugrás a linkre" - művelettel próbálkozol?
köszönöm ok :)
DeleteMelyik működik ? A link vagy a másik?
DeleteUSD/HUF: a rajzolt célár zónájában van a piac, eddig volt látható, előre jelezhető a kételyek mellett. Meglátjuk mit mond a jövő héten.
DeleteEbből a nap végére simán lehet egy shooting star, és pár perc múlva még hírek is jönnek, ami bár GBP, az EUR-t megmozgatja. Meglátjuk mit csinál a célzónában, kritikus szint még feljebb van, bár a hetes trigger mozgatja a fantáziámat
Deleteköszönöm a link
DeleteDe a géppel kell kezdeni valamit, nem az első, hogy nem működik. A feltételezésem, hogy nálad van valami probléma.
DeleteIgen valoszinu
DeleteEurusd-ben 5 percesen feljott egy 5 os hullamocska
ReplyDeleteA jóslat bejött shooting star, a kereskedés vszinu halott lesz 4 napig, célzóna és fordulatra utaló jel, még mindig várni kell a bizonyosságra
ReplyDeleteBocsanat en ezt az alakzatot nem ismerem.
DeleteEz trendfordito?
V mit lehet rola tudni,melyik idosikon jelent meg?
http://www.thepatternsite.com/ShootingStar.html
DeleteNaposon
DeleteHalas koszonet!
DeleteNapos sma 200 fogta meg (usd/huf).
ReplyDeleteK. G.
Sajnos a doji nem mukodott egyenlore, akkora erovel rantottak ki minden idosikon , h meg talan korrekciora a kitoresi pont visszatesztre sem lesz ero usd huf
DeleteA baj, hogy még mindig 50-50, nálam legalábbis.
DeleteA havi harami, bullish is csak 51-53%-ban fordítja a piacot.
Meg kell várni a kritikus szint törését.