Számomra már nem kérdés, hogy igen, sőt minden kereskedőnek egy picit el kell mélyednie benne. Önmagában Elliott kevés a sikerhez, megtanultam, tudom, ugyanakkor néha engem is megdöbbent, hogy mennyire előre lehet látni a piac mozgását, még egy olyan nap is, mint a mai volt a Dow határidőben. Lezártam a kereskedést már 8 óra előtt, mert olyan hatalmas gyertyákat produkált a piac percesen is, amit a 170x tőkeáttétel miatti DT riskem nehezen viselt, nagy utat jártak be a gyertyák, percesen 20-30 pont is volt (kontraktusonként 100-150 USD), ami a korábbi időszakhoz képest a 10 perces gyertyák nagyságrendjével vetekszik.
A nap végén visszaolvastam a bejegyzéseket, melyeket a hullámelmélet során nyert tudás és tapasztalat alapján írtam. Persze, nem tökéletes, egész napra egy sávozást vártam, amiből 21:30 után letört a piac (21:45 a nap zárása nálam, utána már minden megtörténhet, záró menet, ami olyan, mint az nyitó időszak), de addig a sávkereskedés technikája működhetett. Igen, a kereskedést még gyakorolnom kell, nem tökéletes, de a példát nem is ezért hozom fel, hanem azért, mert a mai nap megmutatta, hogy érdemes tanulni, Elliottal foglalkozni, még akkor is, ha sokan idegenkednek tőle.
Az ábrába bemásoltam az előző bejegyzés alatt található megjegyzéseimet.