Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Sunday, 31 July 2011

Bux és bux1112 várakozás - 31. hét

Sok a kérdés a határidővel kapcsolatban, ezért ahogy korábban említettem a bux indexhez térek vissza első körben. A tőzsdei mozgásokat a hét első felében az amerikai adósságválság megoldása, illetve meg nem oldása mozgatja majd. Nem tudom határozottan állítani, hogy megvolt az alj, de mint mondtam nem zárom ki, sőt a grafikonokat nézve, egyedül a chf mondja, hogy nem volt meg.

A bux órás grafikont megvizsgálva az a gyanúm, hogy egy ED volt (vagy még mindig az) az 5. hullám, emlékeim szerint Charlie fel is dobta ezt a verziót a határidő esetében, megnéztem azt is, de ott nem látom tisztán, csak ha megerőszakolom az ábrát.  A - c között megvan a szükséges arány, a forgalom már nem egyértelműen mutatja, de nem zárnám ki, mert csökkenő a forgalom, a csúcsoknál kiemelkedő.
Ha megnézzük az ábrán a másik számozást (kék), akkor is egy ending diagonal merül fel lehetőségként, érdekes, hogy a-c esetében szintén megvan a szükséges arányszám, ebben az esetben a forgalmak is rendben vannak. Ez a határidőbe jobban belefér, azonban a forgalom esetében itt egyáltalán nem látszik a háromszögre utaló jel.

Bux órás chart:


Mit várok a jövő hétre. Ha nincs meg a megegyezés, egyértelműen esést, ha megvan, akkor is várok valamilyen visszacsorgást, mert túl gyorsan szállt el az index pénteken. Reggel: Megvan a megegyezés, a visszacsorgás nem volt egyértelmű, mert annak akkor kell bekövetkeznie, ha megvolt az első felfelé tartó hullám vége. (ha tényleg fordulat lesz és nem korrekció, mert korrekció esetében, a korrekció fajtája még kérdéses, nagy eséllyel ZZ-t mondanék most)

Bux1112 napos ábra:


Bármilyen verziót nézek, hamarosan emelkedésnek kell következnie nagyobb timeframen. Azt, hogy ez korrekció lesz e vagy esetleg trendforduló nem tudom megmondani, de valószínűleg egy jelentősebb retracere megy vissza a 4 hónapja tartó esés. 

Saturday, 30 July 2011

Egy kis elmélet - A Leading Diagonal

LD- Leading Diagonal

Egy másik különleges alakzat a Leading Diagonal. Ez a formáció 1. hullám és A hullám pozíciójában tűnik fel, ez utóbbi esetben a korrekció formája Zig-Zag. Az alakzat  5-3-5-3-5 alhullámokból áll, különlegessége, hogy a 4. hullám az első hullámterébe ér. Az alakzat felismerésének kulcsa, hogy relatíve lassabb az árváltozás üteme az 5. hullámban, összehasonlítva a 3-kal.

Egy kis elmélet - Az Ending Diagonal

ED - Ending Diagonal

Egy speciális hullámalakzat, ami általában az 5. hullámban jelenik meg akkor, amikor Elliott szavaival élve  "too far too fast" azaz, amikor a piac túl gyorsan túl messzire jutott. Az esetek egy kis százalékában C hullám pozíciójában is előfordul az A-B-C alakzatban. Megjegyzem, hogy amennyiben összetett korrekciós alakzatról van szó (dupla, tripla hármas), akkor kizárólag az utolsó C hullám lehet ED.
Az ED-re speciális belső szerkezet jellemző, az alhullámai hármas szerkezetűek, beleértve az 1.,3.,5. alhullámait is. 
Az ED gyakran fejeződik be "throw over", azaz túlcsordulással, amikor az utolsó hullám túlmegy az 1.-3. által kijelölt vonalon. Az alakzat befejezése után, mindig egy gyors irányváltás következik be és az alakzat kiindulásához, vagy még annál is tovább megy a piac. Ha a befejezés csonka lesz, azaz "truncated", azt jelzi számunkra, hogy drámai változások jönnek.
ED általában egy magasabb rendű hullám befejezésekor jelentkezik, azaz az ED hullám vége egyben egy magasabb rendű ciklus hullámának is a végét jelöli.


Elliott elmélete és a hírek

A blogon sokszor előfordult, hogy egy-egy hozzászóló külön felhívta a figyelmet valamilyen várható hírre, mint a piac mozgását befolyásoló eseményre. Ezekre a hozzászólásokra szinte mindig úgy reagáltam, hogy nincs összefüggés (a pillanatnyi rövidtávú hatáson túl) a híreknek a piacra. Joggal adódhatna a kérdést, hogy jelen pillanatban, miért foglalkozik vele mégis sok elliottos elemző, hogy hogyan alakul az amerikai szavazás az adósságplafon megemeléséről. A válasz Elliott rendszerében van. Korábban már említettem, hogy vannak olyan esetek, amikor a hírek beindítanak egy-egy korábban elkészült hullámszerkezetet, vagy inkább úgy fogalmazok, hogy katalizátorként hatnak egyes kivételes esetekben. Az E hullám pedig épp egy ilyen. Az SP-ben látható egy nagy háromszög a 2007-2008-as mélypontból induló ZZ korrekciós emelkedés C/4 hullámában, a bux és az OTP esetében pedig van egy feltételezésünk, hogy most jöhet C ending diagonáljának e hulláma. (ha ez a verzió lesz a nyerő). Ismét idéznék Prechtertől, az e hullámok jellemzőiről alkotott véleményéből:

"They almost always are accompained by strongly supportive news"

Azt hiszem, nem kell bővebben kifejteni!

Friday, 29 July 2011

Bux1112 - várakozás péntek

Nincs okom az feltételezni, hogy a korábban felvázolt napos verzió helyett mást mondjak. Óráson látszik, hogy valamiféle korrekció lehet, de a belső számozás alapján inkább negyediknek mondanám, ami naposon látszik is. Innen inkább lefelé van tér, szvsz, egyenlőre, de közel lehet a fordulat. Nagyon várnék lefelé egy gyors impulsive mozgást, ami azt jelentené, hogy nem volt meg az alj és akkor leszáguldozhatunk a fordulat előtt néhány száz pontot lefelé az ábrán egy jó ideje jelzett célár zónához. Ha így lesz a következő maximum 3-4 napban fog bekövetkezni.

Bux1112 napos chart:



(a fentieket még tegnap este írtam, közben kiderült, hogy amerikában a költségvetési szavazást elhalasztják, ami számomra a fenti verzió - impulse mozgás lehetőségét -  erősíti.)

Thursday, 28 July 2011

Wednesday, 27 July 2011

Bux1112 - csütörtök

A mai mozgás nekem azt mutatta, hogy nem tud 5 hullámban emelkedni és az index mozgása alapján azt kell mondanom, hogy a korábban felvázolt számozás szerint (naposon) az 5/5 hullámban lehetünk lefelé. Ha ez így van, akkor további csökkenés jön. A fő kérdés ezek után, hogy ez korrekció, vagy még impulse lefelé mozgás, naposon nem tudom eldönteni, óráson a nagyobb sanszot a mai napalapján az impulse lefelé mozgásnak adok.

Bux1112 napos chart:




A jelzett piros zónából nem sikerült felfelé kilépni, lefordult róla. Sokféle célár elképzelhető - akár egy megnyúlt 5/5 is, egyenlőre a korábban is jelzett zóna a várakozásom. (naposon szemlélve akár egy nagy első hullám is lehet lefelé, ezt tényleg az idő fogja eldönteni, jelen helyzetben azt az egy százalékot ide-oda teszem)

Bux - kérdésre

Miért nem tetszik teljesen a lefelé tartó első nagy hullám verziója?

Sokat nézem a grafikonokat, a buxot az OTP és MOL ára befolyásolja, a nagy eséshez szvsz ezeknek össze kell állnia néhány hét különbséggel, azaz jelenleg ezeknek első nagy lefelé hullámban kellene lennie. Megnéztem az OTP ábráját korábban, hogy mi lehet ez a lefelé menet, nézzétek meg Ti is számozás nélkül.

OTP órás jelölés nélkül:


Ránézésre nekem Flat + ZigZag volt az első elképzelésem, meglepő módon a Fibo szintek is összevágtak... De mi a fenének a korrekciója? Nem zárom ki, hogy első lefelé, de az esés szerkezetének inkább számoznék valamilyen összetett korrekciót, persze lehet tényleg egyes, nem zárom ki, az emelkedés után megtudjuk...

OTP órás jelölésekkel:






Az OTP-re csináltam meg, de a bux hasonló képet mutat.

Tuesday, 26 July 2011

bux1112 - szerda

A holnapi folytatásra két verzióm van. Az első szerint vagy az alsó (elsődleges) vagy a felső (másodlagos) négyzetbe ér az index, ez az emelkedés verziója, majd délnek kell fordulnia. A másik verzió szerint a képen látható ékből letörik és lemegy, impulse módon 21.600 környékére. Nálam egy picivel az emelkedésnek van nagyobb esélye. 21.900 alatt gondolnám (nem nyitásban), hogy esés következik be, a folytatásban. Emelkedést egyértelműen 22.200 felett mondanám, de ott kicsi a tér, természetesen ez az ár sem nyitásban játszik.

Bux1112 órás ábra:



Monday, 25 July 2011

Bux

Tudom illő lenne már valamit mondani a piac napi alakulásáról, de higgyétek el sokat nézem a grafikont és rengeteg lehetőség van a fejembe, de nem érzem, hogy melyik lehet az igazi. A bux napi ábráját nézve, talán a legnagyobb eséllyel a lefelé tartó 5 hullám véget ért és most vagy korrekció jön, vagy trendfordulat. Mindkét esetben emelkedés jön. Egyenlőre feltételezés, hogy a következő napokban emelkedés jön, talán az ábrán jelzett zónába.

Bux napos ábra:


Próbálnám óráson is feltenni valamit, úgy tűnt, hogy egy LD-vel indulunk, szépen jött a kettes és hármas hullám, majd ma nyitásban valami olyat tett, amit nem tudok értékelni, záró és nyító ár között csinált egy 400 pontos különbséget, majd visszaemelkedett. Nem akarom ezt a likviditás hiányával indokolni, de más elképzelésem nincsen rá, az ábra így nem mutat sokat:


Bux1112 esetében egy kicsit bonyolultabb a kép. Óráson szinte hasonló ábrát lehet látni, mint a sima index esetében, ezért azt nem is rakom fel. Napos ábrán a piros körből való kitörés esetén gondolnám azt, hogy a láttuk az (5) hullám végét és az belső számozás nem jó.

Bux1112 napos chart:


Továbbra is  abban hinnék a leginkább, hogy valami korrekciós hullámban vagyunk a trend magasabb szintjén, sokkal inkább számoznám valami másnak, mint Elliott ciklusnak a lefelé tartó hullámokat. Egyre bonyolultabb szerkezetek vannak, amik előre jelezhetik, hogy hamarosan fordulat következik. Elméletben egy ekkora mértékű fordulat esetében a fő indexek összeállnak, ez jelenleg nincs meg, tehát a fordulat még várat magára. Két időpont van ami gyanúsnak tűnik, augusztus, illetve december- január. Nem szabad türelmetlennek lenni, a hatvan éves korrekcióból van vissza vagy 58 év :o)


Sunday, 24 July 2011

OTP - kitekintés

Nézzük meg az OTP esetében is a nagy képet.  A várakozások szerinti magas forgalom megjött, lehet tényleg az ábrán látható ED lesz a zárás C pozíciójában (ez a kép más, mint a bux esetében felvázolt!, tulajdonképpen a másik bux verzióval feleltethető meg.) Az charton logaritmikus skálát használok a nagy időtáv miatt. Charlie mondta a héten, hogy ha a piac abba az irányba megy, ahol a legtöbb embernek fáj, akkor nagy emelkedésnek kell jönnie, ez a kép pont azt mutatja, mert itt kell egy új csúcs a papír árában. Hú, ezt most én is nehezen hiszem el! Ami még fontos, sok időbe fog telni, nem a jövő hétre várom. Az OTP esetében a-c FIBO szintje megfelel a várakozásoknak!

Hetes OTP chart:



Bux áttekintés

Nézzük meg a korábban már részlegesen bemutatott egyik verziót. A és B jelölést nem indoklom, korábban már volt róla szó. A képen jelzett ED, C pozíciójában azt mutatja, hogy a korrekció véget ért, az első hullámban lehetünk lefelé. 
Nézzük meg továbbá, hogy a jelölt háromszög megfelel-e a háromszögekkel szemben támasztott követelményeknek. Mit tudunk elliott-i értelemben erről a háromszögről ( ED, hagyományos értelemben egy ék):

1) belső szerkezet 3-3-3-3-3
2) a forgalom a csúcsok környékén  megnő


A folytatásban idézek Prehter könyvéből, az ED sajátosságaira (Megj.: ezeket elsősorban 5. hullámban megjelenő ED-re írja, tartom valószínűnek, hogy C esetében is igaz)

4) "diagonal triangle often ends in a  "throw over" 
5) " A rising diagonal is bearish and usually followed by a sharp declaning at least back to the level where it began"
6) "imply the same thing: dramatic reversal ahead"
és amit kifejezetten a C esetében megjelenő ED-ről ír:
7) "In all cases, they are found at the termination points of larger patterns, indicating exhaustion of the larger movement"

összefoglalva:
4) az ED gyakran egy túlcsordulással ér véget, azaz az 5. hullám teteje kimegy a jelzett háromszög (ék) szárából
5) a háromszög elkészülte után éles esés következik be, amely legalább a kiindulási pontjáig jut, vagy tovább
6) a jelentés amit magába hordoz a megjelenése, hogy drámai fordulat következik
7) minden esetben, amikor C pozíciójában jelenik meg egy nagyobb mozgás kimerülését jelzi, valahogy úgy mondanám, hogy egy nagyobb/magasabb ciklus hulláma is véget ér.

és végül a FIBO szintekre egy összefüggés:

8) A-C vagy B-D hullámok 61,8%-os arányban állnak egymással.

Miért írtam le mindezt, mert ha megnézzük a hetes ábrát, ott jól látható egy háromszög, ami a korábbi egyik verzió szerint C pozícióban van, a  csúcs óta pedig egy lefelé tartó hullámot látunk. A csúcsok környékén magasabb a forgalom és látható egy "throw over" kiemelkedően magas forgalommal.  Számunkra ez azt jelentené, hogy az indexet minimum a kiindulási pontra várhatjuk leérkezni. Érdekes, hogy ez a Twer által előrejelzett, illetve később általam is mondott célzónára mutat. (20.800-21.200).

Ezek szerint megvan a megoldás? Kár lenne ezt mondani, a lefelé menő első nagy hullám szerkezete nem tetszik. Ha rajtam múlna ezt a lefelé menő részt valamilyen korrekciónak számoznám legszívesebben, még akkor is,ha hetes képen a meredeksége megfelel a nagy esés (2007-2008) 3. hullámának első alhullámának meredekségével, továbbá a hullámokon belüli FIBO arányok nincsenek meg ... szóval még rengeteg kérdésem van, várok cáfolatot, vagy megerősítést,  bár ahogy nézem és nézem, inkább a másik számozásnak adnék nagyobb esélyt... (később megmutatom azt is!)

Bux hetes chart:




Nézzük meg a végét közelebbről, órás chart:




Friday, 22 July 2011

Bux1112

Úgy gondolom, elegem van abból, hogy állandóan mellé lövők és most rászánom az időm az összes lehetséges verzió megrajzolására, bizonyára lesz belőle bőven. Na, akkor nézzünk egyet.

Napos ábrát figyelve, igazából még semmi nem történt, az index a trendcsatornában mozog, azaz joggal feltételezhetjük, hogy a lefelé történő mozgás még mindig ugyan annak a ciklusnak lehet a része, a trend fordulásáról nem beszélhetünk mindaddig, amíg a csatorna tetejét nem töri, akkor is csak óvatosan. A piros karikából az indexnem fordulnia kell, lefelé.

Bux1112 napos chart:


Wednesday, 20 July 2011

Bux1112 és OTP - csütörtök

A várakozások szerint alakult a piac, azzal a kitérővel, hogy az OTP második nekifutásra átvitte a 350-et és 400 fölé jutott. Szerintem holnap esélyes egy lefordulás mindkét instrumentum esetében.

Bux1112 és OTP

A jelenlegi helyzetben én azt gondolom, hogy a határidő nem megy 21.900-950 fölé, fordulat valahol előtte kellene, hogy legyen. Ebben a lokális emelkedésben az első célár zóna 21.000-21.200 között lehet óráson. (A második 20.800, amit akár el is érhet!) Ábrát és belső szerkezetet egyenlőre nem teszek fel és számozást sem, mert ez egy olyan verzió, mely olyan kicsi százalékban fordul elő, hogy csak megzavarna mindenkit. A mai nap csúcsa szvsz a fenti zóna lehet. Egyenlőre, a mai napon további emelkedésre adok nagyobb esélyt. 

OTP esetében az 5.350 lehet a csúcs, majd esés, onnan az első zóna 5.000-5.100 között. (egy rövid bearish slinghotra van esély szvsz., kicsi tf-en.(júl 15-ei lokális csúcstól indítva a divergenciát). 5.465 fölé erős ellenállás felfelé, ha átlépné a 350-et.

Monday, 18 July 2011

OTP és BUX

A most vázolandó megoldási ötletet a CHF elemzés kapcsán felmerült megoldási lehetőség adta.  Egyenlőre nem akarok sokat hozzátenni a két ábrához, várjuk meg, hogy ott fordul e a piac. Most vagy mindenhol egy expanded flat korrekció volt a 3. hullám után, vagy már mindenhol azT látom, de a lényeg: válasz lehet a hetek óta zajló helyzetre, egy nagy 1 hullám megy lefelé naposon, melynek a belső szerkezetét mutatja a chart, azt hiszem az ábra önmagáért beszél. Lehetséges, hogy a CHF, BUX, OTP ugyanazt az utat járja be?

OTP napos chart:






Bux1112 napos chart:





Sunday, 17 July 2011

ad's forex: CHF/HUF kereszt várakozás - 29. hét I.

ad's forex: CHF/HUF kereszt várakozás - 29. hét I.: "Újabb és újabb csúcsok az alpesi valuta vonatkozásában, valamint rengeteg negatív hír, ezzel egy időben. Bár az értelmezésemben ezek már elé..."

Bux1112

Tudom illő lenne egy elemzéssel előállni ennyi nap szünet után, de még mindig csak alacsony bizonyosságom van arra vonatkozóan, hogy milyen stádiumban van a piac. A holnapi nap mindenképpen döntő lesz. Ha növekvő forgalom mellett emelkedés következik be, akkor vélhetően elindul a c hullám felfelé. Ebbe a verzióba egy kicsi csökkenés nyitásban, 22.000 szélesebb értelemben vett környékére még beleférhet.

Stratégia

A héten kérdésként merült fel, hogy mik azok a kereskedési stratégiák. Részemről kereskedési stratégia alatt, azt az elvrendszert értem, ami megadja, hogy milyen feltételek teljesülése esetén, milyen időpontban, mekkora méretű, irányú pozíciót vállalok, milyen feltételezett kiszállási pont(ok) mellett és milyen stop loss szintet alkalmazva. Mikor kell/lehet növelni a pozíciót, illetve mikor kell a stop elérése előtt kiszállni, vagy csökkenteni. Mindezek áttételesen egyben a hozam/kockázat arányát is megadják. A stratégia része a MM is. Meggyőződésem, hogy a stratégia legalább akkora szerepet játszik a sikerben, vagy még többet, mit a jó elemzések készítése. Jó stratégiával rendelkezők 52-57% találati arány mellett csupán a kereskedésből is meg tudnak élni. Nagyon fontos, hogy a kereskedési stratégiát mindenkinek saját magának kell kialakítani (!). Magam részéről azt gondolom, hogy ezen  a téren tudok most a legtöbbet fejlődni és még nem vagyok azon a szinten, hogy a megszerzett tudást megosszam. Néhány példa:
Agresszív kereskedési stratégián, például olyan ponton szállunk pozícióba, amikor azt feltételezzük, hogy a második hullám véget ért, valamely FIBO szinten. Ilyenkor a stop a feltételezett FIBO szint alá kerül. Ugyanakkor nem biztos, hogy valóban ott ér véget a 2. hullám, de a magas hozam kockázat arány miatt szeretik a kereskedők.
Kamikaze stratégia, legalábbis én így nevezem például a számomra érthetetlen okból - az aktuális trenddel szemben - pozít felvevőt értem, amikor nincs semmi bizonyosság a fordulatra, a számozás helyességére és nevezetes FIBO szintet sem ért el az árfolyam.
Konzervatív stratégia, aki például egy első két hullám vége után csak akkor lép pozícióba, amikor az árszint meghaladta az első hullám végét, stop az első hullám szintje alatt. 
A stratégia számomra ezen felül a pozíció méretét is magába foglalja, illetve a piac további mozgására való reagálást (további pozi felvétele, illetve a meglévő csökkentése)


Forex

Korábban tettem egy kísérletet az OTP elemzések más blogban történő kezelésére, a tapasztalatok azt mutatták, hogy akkor az nem volt jó döntés. A határidő és az OTP elválasztása (esetleg a magyar részvénypiaci szereplők) egymástól nem célszerű. A napokban a buxban meglévő kérdések és tanácstalanság okán, illetve tekintettel arra, hogy a figyelmetek egy része érezhetően a forex alappal rendelkező ceritfikátokra irányult, kicsit mélyebben foglalkoztam a CHF/HUF keresztel. Egy olvasói felvetésre elgondolkoztam és arra jutottam, hogy teszek egy kísérletet, arra, hogy a forex jellegű dolgokat, más blogban kezeljem. Az oldal elérhetősége: Link. Meglátjuk, hogy mennyire válik be.

Friday, 15 July 2011

OTP - gyors

Korábbi bejegyzés: Link. Elsősorban a hetes ábrát nézzétek meg, erős a gyanúm, hogy egy háromszög lesz,  a záró alakzat. Persze, ehhez fordulat és chf gyengülés kell. Az alapok megvannak, forgalom nőtt, vonalban maradt (csökkenő, de magas forgalom a csúcsoknál), fordulós alakzat....

OTP hetes chart:

CHF - napos ábra frissités

CHF/HUF kereszt napos chart:




A hirtelen dinamikus emelkedés után, úgy látszik elkezdődött egy "tető" építés. Egyenlőre nem jutott túl 234-en. Ha ez marad, akkor joggal feltételezhetjük, hogy amit látunk az tényleg egy expanded flat. Ha igen, akkor egy lassú forint erősödés jöhet 5 hullámban, az ábrán látható a pont alá, ami nem fog gyorsan bekövetkezni, akár augusztus elejéig is eltarthat.
Most még nincs jó beszállási pont, csak "kamikaze" stratégia alapján!

Wednesday, 13 July 2011

Meglepetés e a jelenlegi helyzet?

Ma még nem írok elemzést, várom a további megerősítéseket. Addig is egy kis visszatekintés:

Az alábbi cikk a tavalyi év végén született, sokan nem olvashatták, így csatolom újra. A kérdés az, hogy mi is történik most, miért, lehetett e erre számítani? Szerintem igen. Az elmúlt két nap keringenek a hírek, már 250-es frank árfolyamról beszélnek, elkerülhetetlen görög csődről, a déli országok kiválásáról az euro zónából, az euró összeomlásáról stb. A portfólió cikke:  Euro: ez már a vég? Az egészben az az érdekes, hogy olyanok mondják mindezt, akik néhány nappal korábban még optimistán látták a helyzetet...

Nézzük, mit írtam a múlt év végén (a számokat nem aktualizáltam, a helyzet most sokkal rosszabb!):



2010. DECEMBER 30., CSÜTÖRTÖK


A CDS cunami - kitekintés a jövőre - 2011-2012

Szokásomtól eltérően most nem valamiféle TA elemzést szeretnék írni, hanem inkább fundamentalista alapokon nyugvót. Kövezettek meg, tudom e két terület mindig is szöges ellentétben volt egymással...

Prechter szerint jön a nagy matuzsálemi hullám korrekciója, melynek elsöprő ereje lesz. Az ő nézeteit csak körvonalakban ismerem, de azt gondolom, hogy valami hatalmas összeomláshoz, valami hatalmas problémának kell lennie gazdaságban is. 2008-ban olvastam egy cikket, melyben Soros György nyilatkozta, hogy az ingatlanpiaci problémák eltörpülnek a CDS-ek veszélyei mellett. Az akkori cikk egy világméretű, mindent átfogó és elérő totális összeomlást vizionált, ami első olvasásra teljesen megrémített, elképzelhetetlenek tartottam és szépen lassan el is feledkeztem róla, csak Elliott hullámaival való kapcsolatba kerüléskor rémlett fel ismét. Az elmúlt- tágan értelmezett - időszakban bekerült a CDS fogalma a köztudatba is, bár kétlem, hogy sokan értenék mit is jelent ez, ennek ellenére a saját bőrükön bizonyosan érezni fogják! Találtam valami hasonlót abból az időből: cikk, ami röviden és jól vázolja, hogy miről van szó, miről beszélek. Érdemes elolvasni a cikket, mielőtt továbbmennél az olvasásban.

Mi változott azóta?
A CDS-ek összértéke gondolom jelentősen megnőtt, sajnos friss adatot nem találtam, de már a 2007-es cikkben említett nagyságrend is óriásinak tűnik. Nagyobb mint az USA, Japán és Kína GDP-je együtt, a világ GDP-je 2009-ben 58,14 ezer milliárd dollár volt!
A válság hatására is, mind többen és többen kötöttek biztosítást. A nemzetállamok adóssága jelentősen megnőtt a GDP-hez viszonyítva. Például:

                                                            2007                     2011
                              USA                       62%                      99%
                              U.K.                       44%                      82%
                              Japán                    188%                    234%
                              Franciaország          64%                      88%
                              Görögország           96%                     139%
                              Olaszország          104%                     120%
                              Spanyolország        36%                       70%
                              Írország                 25%                     102% 
                              Portugália               63%                       87%
                              Magyarország         66%                      79%
                              Kína                       20%                      19%

                                                                                                                                                  (forrás IMF, 2011 becsült adat)

Szóval a lufi még nagyobb lett és a bedőlés kockázata is. Vajon meddig lesz olyan, aki megmenti az épp az összeomlás szélén lévőket (PIGS, számos dél-amerikai állam), hogy ne induljon el a CDS cunami?  
Az első lehívott és ki nem fizetett biztosítás után a bizalom meg fog szűnni, vagy legalábbis erősen fog a nullához konvergálni. Gondoljunk bele, kiderül, hogy ezeket a termékeket is újracsomagolták, mint anno a jelzálogpiaci papírokat, vagy más trükköt alkalmaztak...
Óriási bizalom deficitbe kerül a pénzügyi rendszer, pedig pont a bizalom a működés alapja. Milyen következményei lehetnek ennek, egy barátom szerint ez rosszabb mint egy háború, lehet... de szerintem inkább világháború.

Először, amikor amerikai közgazdászok az EUR válságáról és esetleges megszűnéséről beszéltek, csak a "savanyú citrom" effektust véltem felfedezni. A fentiek alapján azonban azt gondolom, hogy reális esély van az EUR megszűnésére, vagy valamilyen formájú átalakítására.

A kérdés, mikor következik be?  Nem tudom megadni rá a választ, de de ja vu érzésem van. 2007 júliusában a CDS árak komoly emelkedésbe kezdtek (anno Magyarországon működő bankok 2-10 bps körüli felárral tudtak a piacról hitelt felvenni, ami szeptemberre- novemberre 35-50 bps-re is felment, akkor ez nagy problémának tűnt), komoly forrásgyűjtés kezdődött. Most ugyanezt látom a piacon, az új forrásért 7,0-8.5%-ot is adnak egyes bankok, extra feltétel nélküli betétlekötésre, miközben a jegybanki alapkamat "csak" 5,75%. Ez vagy a management bónusz feltétele, vagy valami megint nincs rendben...

A folyamatosan felmerülő fizetési problémák, a kockázatvállalási hajlandóság csökkenését vonhatják maguk  után, ami a CDS felárak emelkedéséhez vezethet. Kétségeink ne legyenek, a biztosítási díjakat beépítik a befektetők a hozamelvárásokba, azaz az adóssal fizettetik meg. A növekvő finanszírozási költségek, növelik a csőd bekövetkezésének valószínűségét, azaz a cunami elindulását. Ördögi spirál. Pici szerencse, vagy inkább a kitörését elodázó tény, hogy a lejárati szerkezete az állampapíroknak eltérő a különböző országokban, nyilván az extra felárat csak az új, vagy a megújított állampapír után kell fizetni, a régiek kibocsátásukkor érvényes CDS felárral futnak. Szóval penge élen táncolunk.
Elliott elveinél maradva, ami azt mondja, hogy a társadalom szinte minden területén fellelhetőek a hullámok, most bemutatom Magyaroszág CDS felárainak alakulását  (Forrás: www.dbresarch.com) hullámszemlélettel, ezt nem tudtam kihagyni:


Az ábra alapján - bár megerősítésre még jelen esetben is szükség van - a CDS árak emelkedni fognak hazánk esetében a jövőben. Azaz az állampapírok kibocsátásánál egyre magasabb költséggel kell számolni, ami egyre jobban terheli a költségvetést. Ennek a következményeibe nem megyek bele, gondolja végig mindenki és ne csak Magyarország esetében.

A témához kapcsolódó érdekes bejegyzés: Cimballi - adósságcsapda

A kitekintés folytatásában Elliott elmélete alapján fogom felvázolni a jövő alternatíváit a Bux és az SP esetében.

Tuesday, 12 July 2011

OTP és Bux

Kihagyom ezt a napot az fenti papírok értelmezésével. Szeretnék többet látni a jelenlegi helyzetről. Az OTP esetében bejött, amit vártam, bement 5.500 alá, ami teljesen belefér egy flat képbe. A bux esetében egy ideje nézem azt a bizonyos 9 hullámos verziót, amikor nem beazonosíthatóak az egyes szintek, de mivel nagyon ritka jelenség nem akartam vele foglalkozni érdemben, mert csak zavaró lett volna. Azt ellenben észre kell venni, hogy még mindig egy lefelé tartó trendcsatornában van bent az index. Azaz lehet egy magasabb szintű korrekció, amivel ellent mond az, hogy lefelé menetben inkább impulse mozgást várnék, a zarmageddonra gondolva, de a hullámok száma nekem nem tetszik. Dupla ZZ? Szóval nem igazán értem. Abban egyre biztosabb vagyok, illetve nagyobb esélyt adok arra, hogy nem lesz esze-veszett száguldás felfelé, új csúcsokra, csak egy korrekció.
Szóval várom a holnapi, esetleg holnap utáni napot hátha mutat valamit a piac. Azt részben jó hírnek veszem, hogy Daneric végre fogja a hullámokat, legalábbis az utóbbi időben végre először, mintha sínen lenne és nem kell új verziót elővenni, talán hamarosan mi is tisztán látunk majd. A nagy impulse mozgást nem lehet majd eltéveszteni!
Pozíció építést nem ajánlom, egyik irányba sem. Talán érdemes a nyereségeseket zárni...

CHF/HUF kereszt várakozás - 28. hét III.

Sajnos bejött a tegnap esti várakozás, a CHF új csúcsra ment, a várt második célzóna fogta meg. Amennyiben fordulat lesz, akkor valóban egy explanded flat korrekciót látunk, ahol B hullám új csúcsra tör ki. Ezt hívjuk bull trap-nek, magyarosan bika csapdának. Sokan az új csúcs után vételbe kezdtek, illetve short pozit zártak, ami látszik is az emelkedés intenzitásán. Ez benne volt e a pakliban? Szerintem igen, ezt meg is írtam január 9-én, erre utalt ma Twer a bejegyzésében. Annak aki nem olvasta: Link.
Az éles szeműek észrevehetik, hogy a most használt számozás és az akkori eltér egymástól, aminek az lehet az oka, hogy akkor valószínűleg egy komplex korrekciót csinált, új mélypont, a csúcsra való kitörés előtt...  A távoli képet újra kell értelmezni, de a rövid esetében  maradhat a fent említett expanded flat, ha nem megy új csúcsra egy komolyabb korrekció előtt. Ezt talán támogatja, hogy a törlesztések nagy része megtörtént, egy kicsi hányada marad 15-ig.
A kérdésre, hogy hosszú távon várok e még emelkedést továbbra is azt mondom igen, nem akarok senkit sem elrémiszteni, akinek hitele van, de 260-270, sőt 300 körüli árakat is számoltam nagy TF-en, de ehhez már a zarmageddon kell.

CHF/HUF napos chart:


Célárat egyenlőre nem mondanék, várok egy új low-t, majd egy új csúcsot és utána. Az új csúcs szvsz nem megy a mai csúcs fölé. Addig annyit, hogy minimálisan a szintjét kellene meghaladni, ha jó a számozás.

Pontosítás, ha nem voltam egyértelmű, CET 19:51:

Egy lokális low-t (ez lehet az első hullám lefelé), majd lokális új csúcs (ez lenne a kettes lefelé). A kettőnek pedig valamilyen FIBO arányban kellene állnia egymással. Ha ez nem történik meg, akkor hibás a számozás, addig pozi felvételét nem ajánlanám. A lefelé tartó hullám, ha tényleg flat korrekció, minimális elvárá, hogy haladja meg a pont minimumát. Remélem így pontosabb, ha nem tiszta valami kérdezzetek!




CHF - gyors

Egy kis nyomonkövetés.
A CHF szinte pontosan megérintette a zóna tetejét majd esésbe kezdett.

CHF/HUF kereszt 4 órás chart:



Monday, 11 July 2011

Bux és bux1112 várakozás 28. hét III.

Nem mondanék most semmit, megvárom a fordulatot. A napos ábrán flat korrekció, új csúcs, 3-3-5 szerkezet valószínűsíthető. A mai esés egy fibo szinten állt meg, de kérdés, hogy valóban lesz e fordulat. Erősíti a fordulat elképzelését, hogy az amerika piac, elérte a várt fordulós szintet 1.318, innen felfelé kellene indulnia, neki is, és most már nekünk is. Sajnos az OTP esetében látok még teret lefelé (5.500 v. alatta), így ez az indexet is viheti még lefelé. Gyorsan kirázzák a longosokat, hogy utána a shortosokkal tegyék ugyanezt. Ennél a flatnél nincs szívatósabb dolog.

Bux1112 napos ábra:


CHF/HUF kereszt várakozás - 28. hét II.

A mozgás alapján egy Flat korrekció, abból is a legszerencsétlenebb ( a shortosoknak). A felfelé tartó hullám esélyes, hogy egy B hullám, amire a legnehezebb értéket mondani, ha mégis megpróbálom, akkor a 232 és 233,5 tűnik a legvalószínűbbnek.... Most nagyon szeretnék tévedni!

CHF/HUF 4 órás chart:



Sunday, 10 July 2011

Bux és bux1112 várakozás 28. hét II. - folytatás

Első rész elérhető : link

A folytatásban először egy kis csökkenésre számítok (hétfőn- akár nyitásban), majd oldalazás és onnan impulsive emelkedés. Az alj valahol 22.500 környéke lehet, onnan fordulhat és irány északnak, magas forgalommal. Első körben 23.100 fölé várom az indexet, majd korrekció és még egy emelkedés 23.400 környékére. Biztosat majd csak 22.900 átlépése után.

Bux esetében az órás chart alapján így nézhet ki:


CHF/HUF kereszt várakozás - 28. hét

A pénteki nap megmutatta, hogy erősödhet még az alpesi deviza, így újra előkerült a korábbi céláram 222-nél, ennek elérése után esésre számítok, melynek vége egyenlőre 211-nél lehet.

CHF/HUF kereszt 4 órás chart:


CHF/HUF napos chart:



Saturday, 9 July 2011

Bux és bux1112 várakozás - 28. hét I. rész

Mi történt a múlt héten?
Egyenlőre két megoldási lehetőség van a fejemben, de nem tudom melyik lehet az igaz. Természetesen nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy egy magasabb szintű korrekció miatt van az értetlenség, majd az idő eldönti.

Első verzió (piros jelölés):

Abból, indulok ki, hogy a bux nem volt/nem likvid, az alacsony forgalom miatt nem érvényesült Elliott szabályrendszere. A problémám a bekarikázott résszel van. Jól láthatóan egy sziget alakult ki, egy olyan napon amikor a világ egyik fele (legalábbis a tőkeerős része) épp a Függetlenség Napját ünnepelte. 
Ha az ábrán látható számozást használom, akkor 3-3-5 szerkezetű korrekciót látunk kibontakozóban. B hullám, a flat korrekcióban jellegzetes 127%-os szinten állt meg. Mi következik? Emelkedés 5 hullámban. 

Második verzió (kék jelölés):

Egy komplex korrekciót látunk, ahol, a jelölés szerint egy ZZ szakasszal indultunk, majd egy összekötő X és most egy 3-3 szerkezet, ami vagy valamilyen háromszög, vagy egy Flat korrekció. Ebben az esetben én most a Flatnek adok nagyobb esélyt, mert a mélypont (b) egy Flat-re jellemző Fibo szinten van (200%). Mi következik? Emelkedés 5 hullámban.

A két verziót figyelembe véve, mindkettő ugyanazt mondja, emelkedés 5 hullámban, melyből vélhetően az első megvolt, most a második jön lefelé.  Van még egy fontos jelentés tartalma ennek az egésznek: NEM LESZ TRENDFORDULÓ, azaz a ZARMAGEDDON elindult, egyenlőre valamely szint első hullámában vagyunk. Korábban nagyobb esélyt adtam, annak, hogy lesz még egy nagy hullám felfelé, ezért ezen megállapítást még óvatosan kezelem, mintegy jelzést, hogy komolyan figyelni kell erre a lehetőségre!

Bux1112 órás chart:


Figyelem még annak a lehetőségét, hogy a low, csak az 5. hullám vége volt és korábban valamilyen 4. hullámot láttunk, de most ennek kicsi esély adok.

Folyt. köv.



szolgálati közlemény

Twer, Imi-boy, Charlie, Zsozé, Naitssz, Rascal!

Szeretnék kérni egy olyan emailcímet tőletek amin elérhetőek vagytok!
Ha nem akarjátok nyilvánosan feltenni, kérlek küldjétek a Drian875@gmail.com címre, akár erre a célra egy külön emailt is generálhattok. Milyen célra? Azt egyenlőre még nem árulom el! :o)
Néhányotoktól (talán mindenkitől) kaptam már emailt, de szeretném pontosítani, viszont a nyilvánosság elé nem tenném ki, azért választom ezt az utat.

ad

Friday, 8 July 2011

Bux, OTP - gyors

Egyenlőre a várakozások szerint. A várt célárnál fordulat (22.850 környéke), innen várnám most lefelé 22.550 magasságába.(órás chart alapján)

OTP, felfelé 5.900 alá. (rövidtávú várakozás, 15 perces chart,  akár ma meglehet)

Bux és bux1112 várakozás -péntek(től)

Ameddig nem ad új információt a grafikon, addig a régi számozás alapján megyek. Egy Flat korrekció a b hullámait láthattunk, ami 3-3-5 korrekciós szerkezet. A hullámok belső számozására még keresek szakanyagot (B 2. alhullám, új csúcs vonatkozásában) Addig is a napos ábrák és egy fontos megjegyzés: Azzal, hogy új csúcsot láttunk nagyon csökkent annak az esélye, hogy trendforduló lesz és egyre nő a zarmageddon lehetősége...

Bux napos ábra:


Bux1112 órás ábra:

Ha a fentiek szerint alakul lesz még jó long beszállási pont. 5 hullámban emelkedést várok a fenti verzió szerint. Lehetséges forgatókönyv: Emelkedés 22.850 környékére, majd esés 22.550 magasságába. Ennek a forgatókönyvnek a megbízhatósága (még) alacsony, ha így történik, annak a fenti verzió irányába van megerősítő hatása, én nem próbálnám meg lekereskedni, az OTP-be most nagyobb a fantázia... Szóval nézzük először az emelkedést ma 850 környékére....

OTP várakozás - péntektől (CHF-el kiegészítve)

Az OTP esetében egy ZZ korrekcióra mindenképpen számítani lehet, amiből eddig a és b pontot láttuk. Minimálisan, a korrekciós csatornába maradva is 5 hullámban emelkedést várok. (előzetes célár 6.250.)

OTP órás chart:


A fenti erősödést támogatja a CHF képe is. Úgy látszik b hullám megelégedett egy 50%-os retrace-szel, jöhet a gyengülés és c hullám. Elsődleges célár 210 körül, de nagyobb eséllyel most lejjebb is belefér, cca. 206.(a grafikonom "elveszett", még nem jelöltem újra be a ciklust teljesen)

CHF napi chart:

Thursday, 7 July 2011

Bux1112 - gyors

Gondolom a határidő értelmezését, elemzését várja már mindenki, de időt kell kérnem, mert nem tetszik a kép. Azaz a 3-3-5 szerkezet nem egyértelmű. Felfelé láthattunk 3 v. 5 hullámot, lefelé inkább csak egyet, ami inkább tűnt impulsenak, mint korrektívnek, eddig. B pozijában ilyen nem lehet... Első ránézésre azt mondanám, benne lehet a pakliban egy újabb mélypont egy kisebb emelkedés után.

OTP - gyors

Az elmúlt időszakban az OTP a várakozások szerint alakult.Link (CHF-et nem néztem, még meg, lehet, hogy ott mélyebben lesz a megálló, mint a linkelt elemzésben.) 5.840 környékén röviden megállt, majd tovább esett a célárig 5.750 környékére. E korábbi verzió szerint, innen impulse emelkedésnek kell(ene) jönnie, mely 6.400 fölé viheti. Az indikátor jelzések nem egyértelműek, ezért nem tekintem beszállási pontnak a jelenlegi helyzetet.
Nem láttam napokig a piacot, ezért egyenlőre a leírtakkal kapcsolatban óvatosságra intek mindenkit(!)

OTP órás chart:


Tuesday, 5 July 2011

ránézés

Ránéztem a piacra, de ennyi idő alatt nem tudom eldönteni, hogy mi lehet. Ekkora réssel való nyitás gondolom valami hír miatt van, ha az, akkor vissza töltheti ma, holnap. Egyenlőre valami korrekciós szerkezetnek látszik, de ehhez tényleg idő kell. Ahogy látom van/lehet még tér lefelé, amennyiben a fordulat 22.750-800 körül lenne, akkor érdemi információt kaphatunk a jövőre, addig semmi bizonyos Elliott szerint. 

Friday, 1 July 2011

OTP gyors

Az OTP törte a lefelé menő trendcsatornát!!!!

OTP napos chart:

Jövő hét - elemzés szünet

Múlt héten már említettem, hogy jövő héten nem leszek. A piac roppant érdekes dolgokat fog művelni, de sajnos elutazom néhány napra, ezért számítsatok arra, hogy nem lesz minden nap elemzés. A leírtak ellenére, ha lehetőségem lesz tudom nem fogom kibírni, hogy ne írjak néhány szót, de ezt nem merem ígérni!

Piaci gyors

Csak kapkodom a fejem a sok bejegyzésen:o)

Srácok, ha valaki bevállalja, hogy ír egy részletes összefoglalót a CHF certiről szívesen felrakom, úgy látom sláger téma lett :o)

SP célár szerintem 1333 körül, onnan éles lefordulást várok.

Bux, szabályszegés olyan módon, amit nem igazán tudok, vagy akarok honorálni, lehet, hogy egy LD lesz a nagy kép, vagy 3-3-5 szerkezet, ami annyit jelent, hogy új low lehet.

MOL, úgy látom a várt nagy fordulat nem jön be, ennek ellenére lesz egy emelkedés 21.700 fölé, így első ránézésre

OTP durva ez a csúzli, nem mertem longolni 5.700 környékén, pedig nagyon gondolkoztam rajta, rossz előérzetem volt, tévedtem. Ez impulse hullámnak tűnik még mindig, ezek szerint nem láttuk a csúcsot. Örülök viszont a változásnak, mert ez segítheti a 6.800 körüli ár elérését, 6.800-as árhoz 6.091 körüli megálló kellene, nyilván ha magasabb lesz, akkor a célár is az lehet (7400 fölé szeretnénk?) Ez csak gyorsszámolás volt!!!

Thursday, 30 June 2011

MOL várakozás - péntektől

A Bux emelkedését a Moltól várom. Amennyiben a fordulat 20.600 előtt bekövetkezik óriási momentumot kaphat felfelé. Ebben az esetben célár 22.500 felett. Egy dolgot nem tudok biztosra, mikor lesz a fordulat, ez létkérdés, ez fogja eldönteni a várakozások helyességét.

Mol órás chart:


Mol napi chart:


Molról felröppent hírek nem érdekelnek, nem befolyásolják jelen pillanatban az index viselkedését, még akkor sem, ha sokan erre akarják fogni. Nyilván óriási játszmák mennek a háttérben, melyben a közép-kelet európai térség energetikai hatalmáért megy a harc, az újságcikkek szerint az orosz titkosszolgálatok kemény szerepvállalásával. Ha igazam lesz, egyben Elliott rendszerének a nagyságát is mutatja, hogy az össztársadalmi psziché hogyan viselkedik...Meglátjuk..

OTP várakozás - péntektől (CHF-el kiegészítve)

Nem részletezném egyenlőre nagyon, várakozásom esés, nagy valószínűséggel első körben 5.840, majd 5.750 környékére.

OTP órás chart:




CHF-ről nincs naposnál jobb ábrám és egyenlőre az is tegnapi adatokat tartalmaz. Véleményem szerint a hullám vége 217 környékén van, amit infóim szerint elért, innen jön egy felfelé menet, ami már nem megy ki új csúcsra, majd irány dél 210 fölé valamennyivel.

CHF/HUF kereszt napos chart:




Bux és bux1112 várakozás -péntek(től)

Biztos vagyok benne, hogy eltalálom a következő irányt, mert vagy felfelé fog menni, vagy lefelé.:o) No, de azért ennél többet mondok.

Biztosan láttuk egy lefelé menő 5 hullámból álló ciklust, melynek most a korrekciója lehet napirenden. Korrekció egyrészt a teljes naposon látható ciklusnak, másrészt az óráson látható ciklusnak, ami egyben a napos 5. hulláma VAGY trendforduló van és 5 hullámban emelkedés jön, ami már nem hordozza a korrekció jegyeit... (ha valaki nem érti, akkor nézze meg Elliott 1940-ben publikált ábráját, a fordulat 5-5 szerkezetben történik, a korrekció elmarad).
Egyenlőre az index maradt a korrekciós trendcsatornában, nem lépett ki abból. Ami bizonyos, hogy láttunk 3 hullámot felfelé és van egy hullámunk órás ábrán, amit nem tudunk hová tenni. Én a legszívesebben (iv)-nek számoznám, egyrészt a momentum indikátorok miatt, melyek alapján emelkedést várok, másrészt a divergencia miatt, amely bullish slingshotnak tűnik, de még a megerősítést nem kaptuk meg a poziba lépéshez(!) Ha valóban a negyedik hullámot látjuk holnap elindulhat egy 5. hullám felfelé, ami megnyúlt lesz. Célárakat az ábrában jelöltem, első körben a kék négyzetbe várom, azonban az igazi elvárás a piros téglalap, nem tudom, hogy el tud e jutni, már pénteken ebbe az állapotba, vagy több idő kell hozzá. A célár 23.500 fölött lenne, konkrétabbat talán korai még mondani, de 23.550-es ellenállás foghatja meg. A bux1112 esetében fordított kalapács, de ennek megerősítése szükséges.  Tudom, hogy a határidő esetén a jelölt ciklusnál ütközés van az első és negyedik terében, a normál indexnél nem!
Amennyiben nem felfelé, megy, akkor  flat korrekció lesz (vagy háromszög),  ebben az esetben 3 hullámot kell lefelé látnunk és  új low születhet(!). 

Bux órás chart:


Bux1112 órás chart:


Csatolom a napos grafikont. Ott jól láthatóan a korrekció VAGY a fordulat jelei nem látszanak, az index (A) vagy (1)  pozíciójába van.

Bux napos chart:

Bux1112 napos chart:



Bux1112- gyors

A mai ábra lett volna:


CET: frissítés 16:38

Esélyes egy holnapi nagyobb emelkedés, célár a korábban említett 23.400 feletti ár, melyet az alábbi bullish slingshot gyanú alátámaszthat:


Előtte azonban egy kis gyengülés jöhet 10' alapján. Nem túl nagy!

Tuesday, 28 June 2011

Bux1112 - várakozás 26. hét II.

Sokat gondolkozom a jelenlegi helyzeten, azon, hogy mit is látunk tulajdonképpen. Talán megvan. 23.900-as célár, gondolom még rémlik, sokáig ragaszkodtam az elképzeléshez, hogy a piacnak ott az ideális retrace szintje, majd a 22.500-hoz. 
A piac mind  a két esetben olyan 100 ponttal eltért az irányártól...miközben a kamattartalom csökkent. Ez a két szint a lefelé tartó cikllus  4. és 5. hulláma. A kamattartalom csökkenése a fordulatot jelezte előre, amit vártam is, csak nem azon a szinten. 
Nem értettem a piacot, ezért megnéztem a sima indexet, régen foglalkoztam vele, kár, vissza kell térni rá, mert ott tisztán látszik a fordulat, jók a FIBO szintek és hullám nagyságok, azt hiszem a mai napnak ez a felbecsülhetetlen tapasztalata.

Bux napos chart:


A kérdés mi jön, korrekció vagy fordulat. Mind a két esetben felfelé, majd lefelé fog menni a piac, azonban a szintek nagyon fontosak lesznek. Egyenlőre a kérdésem, hogy óráson a piros vagy a zöld négyzetben történik e meg a lefordulás, a négyzetek csak szemléltetésnek vannak fent, egy oldalazó piac esetén a jelentéstartalom változhat, a kérdés tulajdonképpen az, hogy az emelkedés átlépi e a korrekciós csatornát vagy sem!

Bux1112 órás chart:




Érdekes indikátor jelzés, naposon:


10' ábra a lehetséges számozásról, a bux1112 ezen a szinten gyakran két megnyúlt hullámmal rendelkezik, az erről a szintről történt becslések pontossága, megbízhatósága alacsonyabb. 10' alapján 23.136 vagy 23.250 környékre a fordulós szint.

Bux1112 10' chart:




(Megj.:Nem tudom az okát, de ránézve az ábrára, FIBO szintek kihúzása nélkül első körben azt mondanám, hogy egy negyedik korrekciós hullámot látunk, de eddig nem tudtam alátámasztani.)

Ha az elemzésben foglaltakat a piac megerősíti, akkor komoly emelkedésre számítok, függetlenül attól, hogy korrekció lesz e  vagy maga a nagy zarmageddon. A kettő között a különbség, hogy a zarmageddon scenárió 24.500-nál megáll (kisebb eséllyel 23.600). Longolni még nem a legalkalmasabb, ha felfelé menet lesz is.

Bux1112 - két esély

A jelenlegi állapotok szerint, a grafikon adatai alapján is két irányba mehet az index. Ha lefelé megy nagy momentummal, akkor az utolsó lefelé tartó 5. hullám 2. alhullámát láttuk tegnap. A célár ebben az esetben 22.300 környéke lehet.
Ha nyitás (esetleg réssel) után felfelé megyünk ugyancsak nagy lendülettel, akkor minden bizonnyal láttuk az aljat, első célár valahol 22.300 23.300 környéke (23.350?) Bollinger előtte foghatja 23.000 környékén. De felfelé van még ellenállás 23.100 és 23.200 környékén is. Közeleg a hó vége...

Bux1112 órás chart:


CHF elérte a csúcsot, lefordult róla, most a több ciklus részén is korrekciót csinál.