Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Sunday, 13 November 2022

OTP

Óriási emelkedés hat hét alatt, vajon előrelátható volt-e ez Elliott elméletével? 

Visszaolvasva az OTP elemzéseimet, már október elején megjelent, akkor egy minimum 9000-ig tartó, gyors  mozgás lehetősége, mint elsődleges verzió, azaz a lehetőségek között hetek óta ott szerepelt egy éles emelkedés szcennáriója, mely folyamatos objektív megerősítéseket kapott.

Elliott hullámelmélete egy fantasztikus találmány, ugyanakkor mint minden rendszernek, ennek is megvannak a maga korlátai. A piac működését mindenkor leíró modell, ugyanakkor nem a legjobb előrejelző eszköz egy trader életében. Az első hallásra logikai bukfenccel rendelkező állítás feloldásához mélyrehatóan kell ismerni magát az elméletet. Enélkül, talán elég annyi az olvasónak, hogy Elliott hullámelmélete nem azt mutatja meg, hogy mi fog következni a piacon, hanem azt, hogy milyen verziók következhetnek az ismert szabályrendszerek mentén. A verziók akár egymással ellentétes irányba is mutathatnak!

Itt azonban nem ez történt, a legtöbb szcenárió egy irányba, északra mutatott, meglehetősen nagy valószínűség mentén, ráadásul az egymás után következő gyertyákkal folyamatos megerősítést kapva. Már október elején minimum a 9000, majd a 9600-as zóna elérésére reális lehetőség mutatkozott, mely az idő előrehaladtával magasabb régiók célbavételének lehetősége előtt nyitotta meg az utat.

Mi történhetett mégis, hogy a legtöbb interneten keringő, magát elliotti elemzésnek való chart és azon szereplő várakozással szemben éles emelkedés bontakozott ki?

Általánosságban elmondható,hogy a szakmai hiányosságok mellett  a legveszélyesebb dolog, amikor az elemző, saját, kiinduló érzelmi állapotának visszaigazolását keresi a charton és nem a grafikonról von le következtetés. Egyfajta önigazolást keres a már korábban kialakult véleményére és sok eseteben jól láthatóan nem csak a szabályrendszert, hanem a hüvelyujj szabályokat is átlépve választ egy verziót, melyet elliotti elemzésnek kiállt ki. Tulajdonképpen az történik, ami a hullámelmélet alapját képezi, az elemző nem a rendszer külső szemlélőjeként fogalmaz meg véleményt, hanem saját érzelmei és a tömegpsziché rabjává válva, annak mentén áll rossz irányba, vagy fogalmaz meg hibás várakozást, az elmélet szakmaisága mögé bújtatva érzelmi beállítottságát, jelentősen erodálva az elmélet hitelességét. Emberek vagyunk és bármennyire is ágálunk ellene, a racionális döntéshozatal (neoklasszikus közgazdaságtan), láthatóan nem működik, sokkal inkább igaz, hogy az emberek döntéseik visszaigazolására keresnek racionális okokat vagy éppen tudatalatti tényezők befolyásolják viselkedésüket (viselkedési közgazdaságtan). A legnehezebb dolog - és ezt sokszor saját példámból is tudom - független érzelemmentes véleményt levonni egy chartról. Az ego működik, az érzelmi csapdába került elemző már a legnyilvánvalóbb dolgokat is figyelmen kívül hagyva ragaszkodhat egy hibás elképzeléshez. Nehéz beismerni a tévedést, elfogadni a hibázást, pedig a piacokon való túlélés első és elengedhetetlen feltétele ez.

Manapság elvétve olvasok elemzéseket, ennek ellenére a volt tanítványok sokszor becsatolnak egy-egy elliottnak kikiáltott tanulmányt, rajzot, chartot, melyen jól látható szakmai hibák szerepelnek, s melyek esetében nagy az esélye annak, hogy teljesen ellentétes irányba megy el a várthoz képest egy papír árfolyama. A tipikus hibák beazonosítása egyben jelzi azt, hogy sokan csapdába szorulnak, így az ellenirányú elképzelés lehetőségét óhatatlanul is támogatják. A gyakran hibákat elkövetőkre - szakmai berkekben -  antiszignálként szoktunk figyelni.  

A szakmai hibák megjelenése az elemzésekben természetesen nem jelenti azt, hogy a piac esetlegesen nem választhatja éppen azt a mozgásirányt, melyre az elemző számít, örömet és elismertséget hozva készítőjének, így az antiszignálok sem működnek - mint ahogy más sem - tökéletesen a piacokon. Ugyanakkor ezen tényező miatt az elkövetett hibák nem kerülnek feltárásra, az elemző nem fejlődik, nem tanul, s legközelebb ugyanabba a tévedésbe eshet.

Az OTP elmúlt időszaki emelkedése sokakat meglepett, az extrém pesszimista hangulat a piaci szereplők (tömeg) összeomlás várása tipikus elliotti hullámkarakter jegy, mely szépen hozta a tömegpszichére vonatkozó ez irányú várakozást, azaz a hirtelen, erős emelkedést.

Pusztán az elmélet önmagában nem jó előrejelző rendszer, ugyanakkor más eszközökkel kiegészítve eredményessé teheti a kereskedést (pl indikátorhasználat, gyertyajelzések, esetleg konkrét indikátor-konfigurációs setupok). 

De nézzük meg - konkrét elliotti számozás nélkül - annak háttérbeli long irányú verziójának milyen támogatása jelent meg folyamatosan a charton (itt most a gyertyaalakzatok mentén fogom megközelíteni a mozgás legnagyobb részét).

Az első charton  azt láthatjuk, hogy a divergenciával (majd konvergenciával) járó fordulat után erős esés bontakozik ki, az rsi eljut a bear klimax zónájáig, ahonnan emelkedés indul, majd ismét délre fordulva, már lassulva, de újabb mélypontra fut (folyamatos divergenciák mentén, ahol az utolsó divergencia megjelenése már bull irányba mutat) a papír árfolyam. Ez egyértelműen az eső trend lassulását jelenti, mely a fordulatok (legyen az nagyobb korrekció, vagy trendfordulat) előfutára

A leszorítóból (rsi-n is, árfolyamon is) élesen kitörve emelkedés indul, nagy sebességgel, gyorsan (zöld nyíl), mely nyilvánvalóan trendmozgató alakzat, majd lassú és időben elhúzódó lecsorgás következik (piros nyíl), mely legtöbbször korrekcióra utaló piaci magatartás.

Mindezek után az rsi megtámaszkodva a bull ellenállás zónáján (long jelzés) északnak fordul, október 4-én előrejelezve egy nagyobb mozgás lehetőségét. Mindez Elliott elméletlének ismeretéből, a hozzá kapcsolódó indikátorkép segítségével levonható egyszerű, komolyabb megerősítés nélküli következtetés, ami a bull irányba kellett, hogy tolja az elemzést végző szakembereket.

 
Azaz, ha volt is bearish irányba mutató elliotti szcenárió, annak háttérbe tétele, vagy evidenciában tartása mellett a bull irányokra kellett a fókuszt fordítani!

Ebben az időszakban már elkészült és egy réssel erős megerősítést is kapott egy "Falling Wedge" alakzat 4h idősíkon:

 

Továbbá arról sem szabad elfeledkezni, hogy egy potenciális dupla alj (Adam-Adam) kialakulására is lehetőség mutatkozott:


Mindezek után megjelent egy szimetrikus háromszög formáció (nem elliotti értelemben vett hsz!!!!):

Melyből északi irányba - ráadásul - réssel tört ki a piac! Újabb long irányú megerősítés jelentve!

Az erőteljes emelkedés, a megjelenő momentumos gyertyák egy elemző számára azt jelenti, hogy visszatérhetett egy nagyobb idősík trendje, megindult egy újabb impulzus hullám északra, a trend bull. Megjelent és triggerelődött egy "Descending Channel Pattern", ami már 9600-9800 környékére mutatott (8670 környékéről!!!, a hozzá tartozó 60-70%-os megbízhatósági valószínűséggel). Elliotti értelemben pedig egy flat korrekció erőteljes c hulláma, vagy egy harmadik hullám a legvalószínűbb eshetőség (a csonka hullám - unortodox alj - számozása statisztikailag hibás, annyira kicsi általában a valószínűsége).


A gyertyaformáció célárának elérése előtt újabb alakzat jelent meg a charton, egy "Bullish Pennant", melynek konzervatív célára 9600-as szint elérésére utalt:

Az alakzat egyben egy inv. HS formáció triggerelődését is magával hozta, mely a jelenlegi szinteknél valamivel magasabbra mutat:

Vajon mi köze Elliott hullámelméletének a gyertyaalakzatokhoz, merülhet fel jogosan a kérdés?

A gyertyaalakzatok megjelenése jól definiálhatóan megfeleltethető egy-egy elliotti hullámképnek, azonban a gyertyaalakzatok már sokkal inkább tekinthető objektív nézőpontnak, mint önmagában Elliott hullámai, sok esetben segít eldönteni, egy-egy kétséges szituációban, hogy melyik verziónak van nagyobb esélye, ráadásul kereskedési szempontból százalékos valószínűséget képes adni egy-egy célár bekövetkezésének.  Mire gondolok?

A "Descendig Channel Pattern" egy korrekciós alakzat, ahogy sokszor a "Double Botton Pattern" is, a "Bull Pennant" legtöbbször egy negyedik hullám pozíciójában (nagyon sokszor egy közbelső 4.) jelenik meg. Az "Edge" formációk egy nagyon belassult, már erőtlen impulzus, vagy éppen egy diagonal grafikus megjelenése, mely trend végére, gyors fordulatra utal. A felsorolásból egyedül az utolsónak megrajzolt fej-váll alakzat lóg ki, az nem tipikus elliotti kontextusban jelent meg, ugyanakkor a forgalom megugrása megerősítheti a célár elérését.

Mindezek mellett a hetes chartot nyomon követve látszik, hogy az erős támaszról másodszor is északnak fordult az árfolyam, törtek az ellenállások/leszorítók és menetelő katonák sora mutatta a mozgás erejét és várható további irányát.

Persze, utólag, mondhatja bárki, már könnyű véleményt alkotni, de a zárt csatornákon (pl.: Discord) ezen gondolatainkat folyamatosan megosztottuk egymással és talán ami a legtöbbet jelenti, hetek óta long pozícióban ültünk, vagy ülünk. Bár a megindulás időpontjában kétségeink természetesen fennálltak, a folyamatos megerősítések után ezek eltűntek, csupán a várható célárak vonatkozásában folyik a mai napig szakmai diszkurzus az egyes alakzatok és célárak valószínűségének vonatkozásában.


Monday, 24 October 2022

Az URAL olaj ára 24%-kal olcsóbb, mint a háború kitörésekor

Érdekes információkat tartalmaz az URAL olaj árának elérhető chartja.

Az első és második nyílnál történt meg a benzinársapka bejelentése (2021 nov. 11. és a hatálybalépés nov. 15.), az Ural olaj ára akkoriban 81,389 környékén mozgott. Az ukrajnai háború kitörésének időpontját jelöli a harmadik nyíl, amikor is az olaj árfolyama 95,129-es színt környékén állt.


Az adatokból az látszik, hogy a benzinársapka bevezetése és az aktuális árfolyam között olyan 11% körüli csökkenés, míg az oly sokszor hivatkozott háború kitörésekor érvényes árhoz képest olyan 24%-kal olcsóbban lehet most az orosz (Magyarország által használt alapanyag) olajhoz hozzájutni.

A háború kitörését követően 111 magasságáig emelkedett az orosz olaj ára, onnan olyan 35%-kal csökkent az orosz fekete arany árfolyama.

Tuesday, 30 August 2022

Richter - folyt.

A korábbi elképzelés megerősítésére újabb "Pattern" érkezett. Egy lehetséges "Bull Flag" formációban, mely a korábban jelzett emelkedés irányába mutat. A tegnapi nap az órás fej-váll besülését hozta, de a nagyobb idősík képe változatlan. Egy momentumos emelkedés adhat okot a bizakodásra a hét további időszakában.




Thursday, 25 August 2022

Richter - folyt.

 Nem szép, de a korábban megfogalmazott elvárásokat támogatja:



Wednesday, 24 August 2022

Tuesday, 23 August 2022

Richter

Esélyes, hogy elkészült, vagy nagyon közel van mind térben, mind időben a déli irányú korrekció vége és hirtelen északi mozgás következhet, melynek elsődleges célja (esélyes, hogy azért magasabbra megy) az ellenállási zóna, a charton jelölve.

Richter napos chart:


Friday, 19 August 2022

MTEL - folyt.

 Szépen megindult az árfolyam a célzóna irányába, lehet a tervezettnél korábban éri el a jelzett szintet.


Wednesday, 17 August 2022

MTel

Elérkezett az idő, amikor helye és lehetősége is van a longnak. Megjelent a charton egy sokak által ismert long konfiguráció (DKK), valamint elbújva egy rsi bullish csúzlit is fel tud fedezni a figyelmes szemlélődő. Elliotti értelemben is lehetőség mutatkozik egy minimum kontra emelkedésnek, egy nagyobb korrekciónak. Kialakult egy magasabb alj, ráadásul rsi támaszon.  A mozgás lehetséges célárai a charton láthatóak, az első kalkulált célár 335, a második célzóna ennél magasabban 350 környékén található.

MTEL napos chart:

Vajon a ferde fej-váll is beteljesül (?):

https://www.tradingview.com/x/OG6Uvr0N


Monday, 18 July 2022

Arany

Hetes idősíkon hamarosan fordulat érkezhet az arany árfolyamában (nagy timeframe, hetekre is szükség lehet). A kritikus szint meghaladása nyithatja meg az emelkedést a magasabb régiók irányába, addig fennáll a lehetősége, hogy a déli irányú mozgás célja nem a kékkel, hanem a pirossal jelölt zóna lesz. A chart egy (illetve a kiegészítéssel mindjárt három) lehetséges szcennáriót mutat, melyek közül a későbbiekben a price action segít majd választani (vagy elvetni azokat).



Monday, 20 June 2022

Bitcoin - folyt. II.

Úgy tűnik most kezdődik csak a korrekció, ami azt jelentheti, hogy még mindig nincs bent a mélypont. Egy északi korrekció után, várhatóan eléri az árfolyam az alsó célzónát.


Tuesday, 14 June 2022

EURHUF - 400

Vajon a technikai képek alapján mikor látszódott először annak a lehetősége, hogy 400 forint is lehet a kereszt árfolyama? 

Aki régóta és valóban régóta olvassa a blogot, az emlékezhet, hogy  sokat beszéltünk erről és a realitások talaján maradva mindig megjelent, hogy ennyire extrém, a forint számára bearish verzióhoz valószínűleg háború vagy valami nagy válság kell.

Íme egy link, ahol talán először jelent meg nyilvánosan a veszély lehetősége, nem az akkor említett 2-3 évre, hanem 8-ra volt szükség, hogy elérje az extrém 400 forintos árfolyamot a kereszt. Link A dollár árfolyamának, akkor még extrém lehetőségeiről a július elemzésben írtam, valószínűleg ma ilyen extrém elképzeléseket nem publikálnék, megfelelő és komoly megerősítés nélkül, de az akkori merészség, ma hatalmas találatként marad meg a blog történetének margóján.

Természetesen abban az időszakban olyannyira alacsony volt ennek a valószínűsége, mint decemberben annak, hogy az OTP fél év alatt lefeleződik. Igaz, mindkettő elliotti szemszögből mutatta ezen lehetőséget, de csak nagyon extrém elképzelésként lehetett vele számolni, megerősítést az igazi gamechanger, az ukrán háború, a tőkepiaci, és kormányzati turbulencia együttese hozta.

Bitcoin - gyors

A hullám megnyúlt és még nem lehetünk biztosak abban, hogy nem nyúlik tovább (a magam részéről inkább északi irányú korrekcióra adnám az esélyt, de majd meglátjuk). A korrekció után azonban újabb esés érkezhet, mely valószínűleg átmehet a célzónán így nagyobb idősíkok alapján néztem egy alternatív lehetőséget, ez látható a charton. Az az alternatív lehetőségnek a valószínűsége19000 törése után nő meg jelentősen, ami az árakat nézve talán már extrémnek is tekinthető a további 40% esésével, sajnos nem tudom kizárni.



Sunday, 12 June 2022

Bitcoin - folyt.

A múlt heti következtetések ez idáig igaznak bizonyultak, az árfolyam elindult délnek a célzóna irányába. A belső szerkezetek immár megerősítik a jelzett indikátor-konfigurációkat, az elsődleges célár elérésére megnőtt az esély. Elliotti hullámok vonatkozásában a déli kör első elakadása a pirossal jelzett szint környékén lehetséges, amennyiben megnyúlik a hullám, akkor az alsó vonal környékét veheti célba az árfolyam.

BTCUSD napos:



Tuesday, 7 June 2022

Bitcoin

Elliott hullámelmélete a piac működését leíró modell, mely szerint a piaci mozgások korlátozott számú, előre meghatározott formáció felhasználásával és a hozzájuk kapcsot szabályrendszer alkalmazásával leírhatóak.

A technikai elemzés abból indul ki, hogy a múltban keletkezett minták felmerülése esetén a jövőben hasonló kimenetelekkel lehet számolni. Nem csodafegyver, ezek a minták nem 100%-ban működnek, csupán az esetek egy bizonyos százalékában, azaz a mintákhoz valószínűségek is tartoznak és abból, ha egy elemzés nem hozza a várakozásokat még nem szabad leszűrni azt a következtetést, hogy az elmélet nem működik, mivel a tévedés statisztikailag a technikai elemzés sajátja.

Elliott elméletében a különböző alakzatok megfelelő szabályszerűségekkel kapcsolódhatnak egymáshoz, azonban fontos megjegyezni, hogy a legtöbb esetben nem csak egyféle kimenetel lehetséges! Az elmélet használatának gyengesége előrejelzés vonatkozásában az, hogy az alakzatok menet közbeni felismerése sokszor feltételes, kérdőjeles.

Elliott elmélete a tömegpsziché változására épül, arra, ahogy a kereskedők tömegének érzelmei változnak a piacra vonatkozóan, ezáltal meghatározzák az aktuális árat. Nagyon sokszor látható, hogy egy-egy elemző Elliott elméletében sokszor a saját kiinduló érzelmeinek keres további támpontot, megerősítést, azaz nem a chartról von le következtetést, hanem a meglévő elképzelését szeretné a grafikonon szakmailag alátámasztani, felrajzolja azokat elliotti köntöst ráhúzva (nyilván a szakmaiság mögé bújt érzelem vezérelt gondolatok, ami által maga is a piaci törvényszerűségek részévé válik, ez a szakmaiság azonban nem valós).

Nézzük meg a Bitcoin chartján milyen információk állnak rendelkezésre havi idősíkon!

Látható, hogy egy erőteljes emelkedés indult 2020 októberében, mely magas forgalom mellett, momentumos gyertyákat hozott, így a mozgás törte a korrekciós csatornát, a momentumindikátor (jelen esetben RSI) a fenntartható bull zónába került (70+ érték). Ez egy impulzus hullámra (annak is a közepére) jellemző karakterjegy, mely sok esetben (nem mindig!) csak a belső un. 3/3 hullámát jelzi egy trendmozgató alakzatnak. Így további megerősítő adatok nélkül mindjárt két alternatíva is lehetőségként mutatkozik a számozás vonatkozásában, melyet a piros, illetve kék színnel jelölt számozás mutat.

BTCUSD havi:

 

Ha leváltunk a heti idősíkora, akkor a jelölt terület értelmezése további kérdőjeleket okoz, illetve nem segít a döntéshozatalban a két verzió között. A jelölt terület vagy egy Zig-zag és a spike-ok csak "zajok" a charton, vagy egy impulzus, aminek megnyúlt az 5. hulláma. Ennek a kérdésnek az eldöntése menet közben még nem volt lehetséges, pro és kontra érvek szólnak mindkettő mellett. Mindazonáltal, ha Zig-Zag ment felfelé, ami új csúcsra ért ki, akkor az egy B hullám (vagy ED/1 hullám lehetett volna) volt, ami után egy C impulzus, vagy Ending Diagonál érkezik délre, melynek befejeződését követően a trend visszatérésével erős északi irányú elmozdulás érkezne. Amennyiben impulzus halad északnak, akkor a lefelé kör vagy korrekció, vagy trendforduló, mivel elkészült egy északnak tartó impulzus. Mielőtt azt hinnénk, hogy az összes lehetséges megoldást megmutattam, jelzem, hogy az északi mozgás amennyiben Zig-Zag volt, akkor az lehet egy komplex korrekció X összekötő hulláma is. Sok- sok lehetőség, azonban vannak közös vonások ezekben, azaz bizonyos formációk fennállása esetén is hasonló déli irányú mozgás érkezhet és meg is érkezett (5., B és X hullám esetén is déli irányú, jó eséllyel a korábbi lokális low környékéig történő lejövetelre lehetett számítani, ez alól, csak a Záró Diagonál jelenthetett volna kivételt, melynél szintén déli irányú elmozdulás következett volna a tetőről, azonban a célára elmaradt volna a jelenlegi szintekről - ezek menet közbeni beazonosítása egy hosszabb bejegyzést igényelne, melyet most nem teszek meg.)

BTCUSD hetes:

A déli irányú mozgás a fentiek alapján több pozícióban meglévő hullám is lehet, nézzük ezeket napos idősíkon!

Amennyiben egy C hullám közlekedne délre, annak belső szerkezetének, ahogy fent említettem impulzusnak, vagy diagonálra jellemző Zig-Zagnek kellene lennie. A diagonál és az impulzus is kizárható.  Menet közben ez a verzió elvesztette a realitását.

Amennyiben impulzus utáni korrekció érkezik délre, akkor az jó eséllyel egy Zig-Zag formációt jelent (csak és kifejezetten a meglévő adatok alapján !). Ebben az esetben a mozgás célja a korábban kijelölt piros zóna lehet, ami vagy a teljes korrekció, vagy annak első alhullámát jelenti. Mindkét esetben a déli irányú mozgás után északi irányú megindulás következhet, a különbség annyi, hogy a teljes korrekció esetében az új csúcs (ATH) reálisabb, mint a másik esetben, ahol bár nem lehet kizárni, de esélyei gyengébbek. Amire ez utóbbi esetben lehet fogadni, az inkább a teljes esés Fibo 78-as szintet elérő korrekciója, ami 60K alá viheti vissza az árfolyamot (pontosabb becslés a korrekció befejeződését és a felfelé közlekedő hullámszerkezetek vizsgálatával lehet megtenni).

Amennyiben trendforduló következett be, akkor az azt jelentheti, hogy lefelé egy ún. 1-2-1-2 szituáció alakul, ami a lokális mélypont kivételét követően drasztikus esést hozna. Egyelőre egyéb tényezőket is figyelembe véve erre kisebb esélyt látok most.

A célzónát elérte a piac, melyből inkább egy oldalazó korrekció látszik kibontakozni, így bár nem zárható ki a fordulat, nagyobb esélyt jelen pillanatban arra adnék, hogy visszamegy a célzónába az árfolyam, ideálisan a kék vonallal jelölt szintet megérintve, az indikátorokra meg egy működő fordulós divergenciát varázsolva.

BTCUSD napos:


Napos idősíkon egy short indikátor-konfiguráció fut, melynek elsődleges célára 25500, másodlagos  (TP2) 21000 körül alakul, a setup megbízhatósága az elsődleges célárig 60%, míg a másodlagos célárig 50% körül alakul.

Wednesday, 11 May 2022

Bitcoin - Megérkezett a zivatar

 A konzervatív verzió célárához nagy lépés tett meg a Bitcoin, aktuálisan:



Monday, 9 May 2022

Bitcoin

Az április 22-ei bejegyzésben mutatott formáció szerint megindult az esés, a konzervatív célárhoz vezető út felét már meg is tette az árfolyam. Halvány remény: elliotti b hullám jön lefelé, egy medve csapda és egy c felfelé a jelzett zónába megy vissza.

Aktuális állapot:

Sunday, 1 May 2022

MOL

Nehéz megfogni, inkább csak egy érzés, ami egy ideje foglalkoztat és veszélyes lehet a longosoknak, még akkor is, ha az extrém szintet valószínűsítem minimális eséllyel érheti  csak el, de egy 1000-1300 pont körüli esés a tetőről - havi idősíkon - kontextusba illeszthető. Egy ilyen mozgáshoz nyilvánvalóan erős funda hír is szükségeltetik, érdemes figyelni rá. Egyelőre tényleg csak érzés szintjén van jelen, nincs mögötte mély elemzés.





Friday, 29 April 2022

Richter

A bear flag elérte a célárát, fordulat következett a papírnál. Most egy "Channel-Channel-Reversal" Pattern látszik kibontakozni, melynek lehetséges célárát a charton jelöltem. 

Kontratrendről beszélhetünk, naposon az RR éppen határesetes, megfelelő kockázat manageléssel, vagy kifejezetten jó kereskedési képességekkel lehet az ilyen szituációkat meglőni. Elliott-i feltételezett kép egy flat korrekció C hulláma, a veszélyt egy délre tartó Ending Diagonal jelentheti, mely a célár előtti lefordulást eredményezhet a későbbiekben, erre érdemes odafigyelni.


Wednesday, 27 April 2022

Richter - setup célár előtt az árfolyam

Közeleg a konzervatív célára az esésnek, a jelzett setup működött, már csak az a kérdés, hogy egy gyorsulással átmegy-e a setup első célárán és a korábban jelzett C helyett egy harmadik hullám száguld délnek vagy medve csapda lesz és gyors északi kör következik? Erre vonatkozóan nincs magabiztos gondolatom, így részleges vagy teljes zárás a javaslatom, persze mindenki saját rendszere, kockázatviselési és kereskedési szabályrendszere alapján járjon el!

Korábbi chart:




 

Friday, 22 April 2022

Bitcoin - Sötét fellegek

Vajon tényleg baljós jelek vagy csupán egy mélyebb korrekció jelei mutatkoznak meg a legismertebb kripo deviza chartján? 

Pontos, érzelmi kötöttségektől mentes, magabiztos választ erre biztosan nem lehet adni, ugyanakkor még egy déli irányba futó korrekciós hullám esetében is a jelenlegi árfolyam feleződésére lehet számítani a következő hónapokban. A charton ennek a konzervatív megközelítésnek a célzónáját jelöltem.

A havi charton indikátor-konfigurációk is támogatják, minimum a jelzett zónáig való mozgást, melyet  egy bear flag formáció is megerősít. A formációk/konfigurációk találati aránya 60-70 % közötti, azaz korántsem 100%-os, ugyanakkor ennek a lehetőségnek/veszélynek a bekövetkezésével érdemes számolni a következő időszakban (a triggerelődés, azaz a setupok megerősítése - egy kivétellel - még nem történt meg!!!)

A Bear Flag formáció talán a hetes képen jobban látható:

Érdekesség, hogy a 200 hetes mozgóátlag, mely az elmúlt 6 évben folyamatosan megfogta az eséseket, jelenleg a célzóna bal alsó sarkában tartózkodik. A sokak számára erőteljes bearish jelentéssel rendelkező SMA50 és SMA200 (Dead Cross - d1) kereszteződése pedig már korábban megtörtént, jelenleg éppen a BT-t követő lefordulásnak lehetünk szemtanúi (D1SMA 200).

Thursday, 21 April 2022

Richter - napos

 Egy lehetőség, Bear Flag, elliotti lehetséges kontextussal (konzervatív megközelítés):



Monday, 7 March 2022

USD/HUF

A lehető legrosszabb forgatókönyvre is fel kell készülni. A kereszt mozgása parabolikussá kezd válni. Még egy érdekesség a charton, a közvélekedés szerint rsi 70 felett túlvetté válik, ami a gyakorlatban hibás információ, ez jól látható a charton is, 70 fölé kerülés óta több, mint 10% gyengült a forint és valószínűleg nincs még vége.


A forint számára nem sok esély maradt, hirtelen béke és drasztikus kamatemelés, de lehet, hogy ez utóbbi már késő lesz holnap, ráadásul egy drasztikus kamatemelés mást jelent egy tradernek (pl.: 700-1000 bps) és mást a jegybanknak (pl.:300bps). A kedvező nemzetközi környezet megváltozott, beborult...


Sunday, 6 March 2022

EURHUF versus EURUAH (ukrán rivnya)

 Érdekes ábra: február 28-március 4. között a forint és az ukrán hrivnya eur-hoz mért változása:


Érdemes az okok mögé is nézni!

Friday, 4 March 2022

Bajban a forint 2.0

Valószínűleg csak a régi olvasók emlékezhetnek a hasonló címmel született írásra, jó 8 évvel ezelőttről, ahol felsejlett egy drasztikus forint gyengülés víziója. Emlékszem sokat beszélgettünk akkor szűk és széles körben is arról, hogy mennyire valószínű, lehetségesek-e, bekövetkezhetnek-e azok a célárak, melyeket akkor a chartokon felfedezni véltünk. EURHUF esetében a 400 forintos, míg USDHUF esetében a 350 forintos ár. Sokszor előjött, hogy ezt csak valami háború, vagy gazdasági összeomlás esetén következhet be, ilyen időtávon az elemzőeszközeink működésébe vetett hit, a devizapiac sajátosságai miatt idáig talán nem jutunk el. 

Mára bebizonyosodott, hogy tévedtünk, eljutottunk a célárak közelébe, van amit el is értünk. Hihetetlen, ahogy az is, hogy még decemberben extrém verzióként tartottam számon (alacsony eséllyel) egy 8000 pontos OTP árfolyamot, vagy épp egy 10000 pont körüli Daxot. Hiába van ott ennek a lehetősége a charton, az extrém szituációk lehetőségét sokszor alulbecsüljük.

A régi chart:

A rossz hír, hogy a gyengülésnek valószínűleg nincs még vége, sőt, ha nem vigyázunk (a döntéshozók), akkor a piaci sajátosságok miatt akár parabolikussá is válhat az emelkedés, nem is kell példáért sokáig keresgélni, elég ránézni valamelyik unortodox elveket való illiberális állam devizájára. Hiába a XXI. század, az "old school" közgazdaságtannak mindig igaza van és ne higgyünk a politikusok által hirdetett csodákban, biztosan állíthatom, hogy "nincs ingyenebéd"!

Friday, 4 February 2022

Amazon

A piac fraktálszerű mozgásokat végez, ha kacifántos úton is, de leért a célzónába a papír, aftermarket-ben pedig 16%-ot emelkedett fél óra alatt.

korábbi chart:

Tuesday, 1 February 2022

Bux

A portfolio topikban tettem ki a napokban két chartot, mint lehetőség. Nem mélyedtem bele az elemzésbe, első gondolatokat skicceltem le.

Az első, egy Rising Wedge formációra a reakció, mely szerintem elérte a "tipikus" célárát, mely elliotti rendszerbe is be tudok illeszteni, azaz a formációból e kettő alapján inkább a második ábrán megrajzolt mozgást gondolom reálisnak. Természetesen ez TA, azaz nem jelenti azt, hogy biztosan igazam lesz, csupán a nagyobb valószínűség melletti esély bemutatását, egy lehetséges mozgásformát mutat.


Érdemes az idősíkokra is figyelemmel lenni, az első D1, a második W1!

Röviden, optimista, azaz inkább bullish vagyok a magyar index vonatkozásában a következő időszakban, egy tetőhöz való visszamenetel, duplatető, vagy új ATH az elsődleges várakozási mix, a nagyobb megindulás előtt egy déli irányba mozgó korrekció lefutását még lehetőségként belelátom, főleg napos idősíkon.

A három nagy mozgása befolyásolja a magyar index árfolyamát leginkább. Bizonyos termékek esetében elemzést nem teszek ki, de annyit el tudok mondani, hogy ennek a mozgásnak a bekövetkezése csak úgy történhet, hogy az OTP is hasonló mozgást ír le, illetve a másik kettő (MOL, Richter) is beszáll az emelkedésbe, de legalábbis nem zuhan nagyot.

Tuesday, 21 December 2021

Klimax - parabola- lefordulás - azaz a nap FX sztorija

Történelmi és tanulságos, amit a EURTRY párral történik. Klimax parabolikus emelkedés után bekövetkezik a fordulat.



Tuesday, 14 December 2021

NVidia

Korábbi elemzés: Link

Az ellenállás szépen fogta, lefordult. Egyelőre korrekciónak tekintem és nem trendfordulónak. Hamarosan jöhet kisebb idősíkon egy fordulós kísérlet.



Tuesday, 23 November 2021

Unortodoxia - TRY - +15,4%, napon belül

A napi alj és tető között +15,4%, a szám megértéséhez arra kell gondolni, hogy reggel még 370 a EURHUF, estére pedig 427.

Saturday, 20 November 2021

NVidia

Parabolikus az emelkedés, klimax szinten az árfolyam. Esélyes, hogy a rajzolt vonal környékén tetőzik, bár egy ilyen emelkedésnél bármi lehet, amíg nincs fordulós jel, addig száguldhat. Jöhet valami megnyugvás, esés, ami akkor lehet látványos, ha letöri az emelkedő parabolát, abban az esetben komolyabb esés is érkezhet. 

Minden gyertya új információ, értékelni csak lezárt gyertya alapján érdemes, az utolsó nagy trendgyertya még nem zárt, érdemes a hónap végén ismét rátekinteni.

Bearish Harami érkezésére gondolok decemberben, amiből egy kisebb esés indulhat, ha az begyorsul, vagy fordulós szignál alakul ki, akkor lehet belőle méretes esés.

Havi chart:

Friday, 19 November 2021

Unortodoxia - level 2. - Törökország

A tegnapi napon a török jegybank csökkentette az alapkamatot 100 bps-sel (16% vs 15%), mely a magas inflációval küzdő országban (19,58% y/y nov, termelői 5,24 m/m és 46,31/ y/y), az eredmény egy parabolikus irányba fordulás.A piac nem honorálta az unortodox intézkedéseket. Vajon a törökök lesznek a következő argentinok?


Thursday, 4 November 2021

Buxelliott discord szerver

 A teszt üzem után, létrehoztam egy nyilvános Buxelliott discord szervert, elérhetősége jobbra a linken.

Wednesday, 3 November 2021

AMD

Várakozás szerint szépen behatolt a célzónába az árfolyam. Kisebb idősík alapján még egy felszúrás jó eséllyel bekövetkezik.



NETFLIX

Újabb és újabb csúcs, ahogy az a korábban megfogalmazott várakozás szólt. Nincs fordulós jelzés, de ránézésre egy minimális korrekció az felső jelölt zónába jól mutatna a charton.

 


AMAZON

 Úton a papír, az elképzelést nem írta felül az eddigi mozgás.



Monday, 1 November 2021

Kriptovaluta kapitalizáció és Elliott

A Dicord Crypto szobában PsyhoBull csatolt egy érdekes ábrát a kriptopénzek piaci kapitalizációjáról (a chart forrása a coinmarketcap.com), melyen megakadt a szemem. 

A grafikonra nem lehetett indikátorokat feltenni, így csak a belső szerkezetek tanulmányozásával lehet a jövőre vonatkozóan elképzeléseket felvázolni. Az elmúlt évek tapasztalta alapján (több tízezer chart tanulmányozása) két reális szcenárió mentén mozoghat a piac, meglátásom szerint:

Az egyik szerint véget ér egy korrekció és további - akár exponenciális - emelkedés következhet be a kritopénzek kapitalizációjában. Ráadásul a jegybankok által nyomtatott pénzhegyek és az inflációs félelmek, a reál és kriptoeszközök elszabaduló ára mellett teljesen reális elképzelés lenne a következtetés normál körülmények között. Az "old school"megközelítés alapján azonban buborékot fújunk, ami előbb-utóbb kipukkanhat és minél gyorsabban elhessegetik a befektetők ezeket a gondolatokat, annál közelebb van a buborék kidurranása.Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a piacokon az irracionális viselkedés sokkal tovább fennmarad, mint azt a józan ész sejteti.

A másik verzió már sokkal érdekesebb és nyilván a befektetők nagy részére sokkal veszélyesebb. A verzió szerint a negyedik hullám korrekció nem ért véget, csupán annak első hulláma érkezett délre, melyből egy gyors B hullám ment ki új csúcsra, bikacsapdát okozva a befektetők részére, melyből gyors és heves kijózanodás következhet. Mivel nem termékárról, hanem kapitalizációról beszélünk ez akár jelentős eséssel is járhat egyes kriptovalutáknál.

A technikai elemzésben és statisztikai valószínűségben kevésbé járatos olvasó most joggal felteheti magában a kérdést: Fel is mehet, le is mehet, ennek így semmi értelme.

Elliott elmélete a piac mozgását leíró rendszer, melyet az árfolyamok jövőbeli alakulásának előrejelzésére próbálunk meg felhasználni, annak minden korlátjával együtt. Számomra a kritikus és érdekes szint a charton nagyjából 4/b-ként megjelölt tető szintje, ha onnan déli irányba fordul a piac, akkor fokozottan figyelni kell a fent említett veszélyes szituációra, egy éles esés lehetőségére, míg a szinten való gyors áthaladás a kapitalizáció további gyors növekedést vonhatja maga után.

Wednesday, 27 October 2021

BITCOIN, ETHEREUM

Túlfutott az árfolyam a célzónán (ahogy az Ethereum összefüggés utalhatott is rá), a meginduló korrekció valószínűleg nem fogja elérni a korábban kijelölt zónát (kékkel), jó ha a piros vonal alá sikerül leszúrnia (a c hullámnak), amennyiben erős, északi irányú trendet követ az árfolyam.

A túlhúzás napos chart felett csak egy tüskeként jelenik meg a charton, azonban a csatorna törés így is látszik, ami inkább a további bull irányba mutató tényezőként kell kezelni. A piros célzóna azt a veszélyes állapotot mutatja, ha az emelkedő csatornatető fogta volna az emelkedést, majd egy gyorsuló déli irányú mozgással a csatorna aljat is letörte volna az árfolyam. Bár ez a mozgás még nem zárható ki, esélye megítélésem szerint csak nagyon csekély.

Az Ethereum esetében a célárzónában fordulós jelzés alakul, a déli mozgás lehetőséges zónái a charton jelölve.

 
 
A BTC és ETH zónái között konfliktus látható, így egy esetleges újabb lokális csúcsot követően a BTC esetében a piros vonal alászúrás, míg az ETH esetében az első célzóna tűnik a jelenlegi adatok alapján reális várakozásnak. 
 
Amíg egy fundamentalista megközelítésben, egy új kormányzati intézkedés írhatja felül egy papír jövőbeli értékének várt alakulását, úgy a TA esetében minden egyes gyertya plusz információt hordoz azaz, minden gyertya megjelenésével az adatokat újra kell kalkulálni, ütköztetni a várakozásainkkal.

Wednesday, 20 October 2021

Monday, 18 October 2021

Ethereum

 Első, illetve extrém esetben második zóna jelölve a charton: