Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Wednesday, 1 April 2020

KV mellől (eurhuf)

Sokat rágódom és érzem magamban a bizonytalanságot. Sokat nem veszítenék és kockáztatnék, ha azt mondanám, hogy eljött az az időszak, amikor bármilyen korábbi célár valóssággá válhat pillanatokon belül. Évek óta mondom, hogy bizony a kedvező külső környezet megváltozásával meg kell majd fizetni az árát az elrontott gazdaságpolitikának, a jegybank csapdahelyzetbe kerül és a végén a széles rétegek fizetik meg az illiberalizmus, populizmus árát, a piac működése és az "old school" szabályrendszere nem változik, csak a róla kialakult képet lehet torzítani, de ha eljön az igazság pillanata, akkor a számla hatalmas lesz.

Nincs támpont, nincs kapaszkodó, nincs ellenállás, a tér a forint előtt, mint az űr, végtelen.


Ha hetesen akarok egy zónát megjelölni, akkor a következő lenne, ahol talán egy kis korrekció megindulására lehet számítani:


Naposon arra utal a szerkezet, hogy lassul az emelkedés, lehet érkezik egy kis megnyugvás, belerajzoltam egy lehetséges mozgást.





Ideális esetben elképzelhető a tető és 347  környéke között egy sávozás. A kérdés, hogy mennyire tekinthető ideálisnak a mostani helyzet. Ha megnyúlik a hullám, átviszi a kijelölt zónát,. akkor a korrekció sem fog ilyen mélyre leérkezni. A korábban jelzett bármelyik célár beteljesülhet: 373, 400 és a probléma, hogy ezek köztes célok, azaz az emelkedés vége, ahogy kezdtem bárhol lehet.

Egy kereskedési rendszerben probléma nélkül lehet kezelni ezeket a szituációkat, mert a jól elhelyezett stop, a 20 filléres spread nem probléma, egy R kockázat elveszik, majd másik traden bejön. 

Azonban, ha cash vásárlással akarjuk a vagyont védeni, akkor nagyon nehéz helyzetben vagyunk, melynek oka egyfelől a komoly költség, ami a váltással jár, illetve az időtényező, mert nagyon gyorsan mozog az árfolyam és a korábbiakhoz képest nagyon nagy utat képes bejárni pillanatok alatt. Van egy olyan faktor, ami pedig engem befolyásol érzelmileg. Nem segít, hogy igazam lett, látom azt, hogy mivel jár a mostani árfolyam,  a gazdaságra és az emberek életére a jövőben, ez súlyosabb, mint a koronavírus járvány következményei. Egyszerűen nem tudom érzelemmentesen kezelni a helyzetet, érintett lettem, ilyen esetekben pedig tudom, hogy nagyon sokat hibázok az elemzések kapcsán.


Tuesday, 31 March 2020

KV mellől

Olaj: 19,25, ez már a célár zóna.

Indexek: A pa nem támogatja az elsődleges elképzelésem, ami ugyan nem tört, de elképzelhető, hogy nem ez lesz a jelenlegi helyzet megoldása, egy lépés hátra, megerősítés kell bármelyik oldalt is választja.

USD/HUF: Forint gyengülés, bull flag lehetőség. A péntek reggeli elgondolásom:


EUR/HUF: Szépen csöndben, de tegnap ismét ATH-ra futott az árfolyam.

Monday, 30 March 2020

Hétindító

Olaj: Ez még ennyi év után is hihetetlen, egy olajra másfél éve a nyilvánosság előtt is leírt,  20 dollár alatti célár és teljesült! Link

USD/HUF: Van egy bull flag a charton, egy lehetőség, ami számomra sokat jelent. 2014-ben írtam egy elemzést, Elliott és technikai alakzatok segítségével, szerepelt ott egy hihetetlen célár: 350. 6 év távlatában 15 forint tévedés kerekítési különbözet, de mégis sokat jelentene, ha elérné a célárat, visszaigazolást jelentene, hogy az eddig befektetett energia megtérül. Link

EUR/HUF:Könnyű a helyzet, nagy mozgás érkezik. Legalább 10 forint elmozdulás! A nehézség az irányban van. Alakul egy ékszerű alakzat, azonban a pozícióját nehéz megmondani, egy esetleges északi kitörés esetén egy  leading diagonal lehet, egy délre történő lefordulásnál pedig akár egy endig.

Indexek: Bizonytalanság van bennem, ami lehet a tőkeáttételnek és a pozicionáltságnak köszönhető. Arra adom a nagyobb esélyt, hogy új low-t ütnek a piacok, az összes. NQ, Dow, S&P, Bux, Dax stb. A mozgás ugyanakkor elbizonytalanít. Réssel nyitott, várakozás szerint, de a follow through nem úgy érkezett, ahogy azt vártam, ilyenkor a kérdés mindig felmerül bennem, elnézek valamit? Sok találat után már csak matematikailag is nő a tévedés esélye, ezzel is kalkulálok most.

OTP: Új low a gondolatom, egy utolsó menekülés a longból még ebben a hullámfázisban. Célár 8K alatt. Rengeteg számlanyitás történt az elmúlt időszakban. Olcsók a részvények és a pánik nem tart örökké, V alakú válság lesz, gyors visszapattanás. Mondják.... előkerültek a konyhapénzek és egyenesen mennek a piacra, vesznek a háziasszonyok. A felfelé kör majd segít 9780, vagy 9500 lesz a tető? Csak a felső felett törik a bear elképzelés, ami 9000 alá mutat minimum, de az ideális 7700 környéke.

OTT1: Nem tudom eldönteni, hogy valóban bent van-e a low, vagy sem. Ugyanakkor a múlt heti mozgás folytatása esetén nem tudom kizárni. Lehet a magyar piac nyertese ebben a pánikhangulatban ez a kis cég lesz?

Friday, 27 March 2020

Tréning/Coaching 2020 tavasz

A megkereséseknek eleget téve kihírdetem a tavaszi tréninget és az újdonságnak számító coaching programot.

Célárszámítás tréning

A tréning tervezett időpontja (1. és 2. modul):

2020. április 4.  szombat 8-12:30 (csoportos)
2020. április 5.  vasárnap 8-12:30 (csoportos)

+ egyéni konzultációs óra, 2020. április 30- ig lehívható (előzetes egyeztetés alapján)  személyes konzultáció (szintén Skype-on keresztül)

Helye: Internet, Skype kapcsolaton keresztül

A tréning ára (1-2 modul): 80.000 Ft/fő + ÁFA, az ÁFA kulcs 0%.

Tematika (1. és 2. modul):

1) Alapozás (Elliott-i alakzatok és azok belső szerkezete, azonosításuk, lényeges formációk)
2) Hullámok jellegzetességei, a nagyobb "valószínűségek"
3) Technikai segédeszközök és azok alkalmazása (csatornák, Fibonacci, "dobozolás")
4) Háromszögek, ékek sajátosságai (Elliott vs TA, veszélyek és lehetőségek)
5) Technikák használata, célárszámítás (multitimeframe használata)

Az általam a kereskedésben használt módszertannak ez egy része, a célárak, a lehetséges fordulópontok, a trend irányának meghatározására, a veszélyek és a lehetőségek feltárására használható, a tapasztalatok és visszajelzések alapján nagyon jól illeszthető a legtöbb kereskedési rendszerbe, kiegészítve, tökéletesítve azokat. Fontos elmondanom, hogy kereskedési jelzéseket nem foglal magába az anyag.
Érdekes időszakot élünk át, főleg annak lehet ez érdekes, aki képes kívülről szemlélni az eseményeket. 
 Amit a tréningen most a közelmúlt eseményei alapján tételesen meg fogok mutatni :

- Honnan lehetett számolni arra, hogy az olaj réssel fog esni
- Miért írtam tavaly év elején, hogy az olaj ára nagyobb időtávon 20 dollár alá süllyedhet
- Milyen jelek alapján gondoltam, hogy a dax a célzóna elérése után erős esésbe kezd a német index
- Hogyan számoltam ki - közel két éve - nagyobb timeframen az arany árára a jelenlegi célszinteket
- Miért gondoltam, hogy az USA indexek esetében esély van egy nagyon komoly esésre
- Milyen eszközök segítségével számoltam a forint gyengülésre tavaly tavasszal
- Miből gondoltam, hogy a bux akár 10.000 pontos esést is elszenvedhet a tavasszal
- Hogyan állapítom meg a kritikus szinteket, támaszokat, hogyan tettem például ezt a  Richter esetében
A használt eszközrendszer egyszerű, gyakorlással bárki által elsajátítható, megtanulható.
Amennyiben kérdésed van a jól ismert emailcímen (drian875@gmail.com) elérhető vagyok.

Jelentkezés: a drian875@gmail.com emailcímre küldött levéllel, a következő adatok elküldésével:

Név
Cím
Elérhetőség

(szükség esetén a számlázási adatok, amennyiben az nem egyezik meg a fenti adatokkal)

Jelentkezési határidő: 2020. március 30. 20:00


Coaching:

Az átadott tudás és eszközrendszer használata sok-sok gyakorlást igényel. A visszajelzések alapján sokaknak szüksége van további támogatásra, megerősítésre, esetleg az elméleti tudás csiszolására, a hibák javítására,  az elemzések elkészítése során mentori támogatásra. A következő ajánlatot teszem a korábbi és a mostani tréningen részvevők részére:

Kiscsoportos coaching (min 2 fő): 10 találkozó, min. 1,5 óra
Egyéni coaching: 10 találkozó/1 óra

Coaching bevezető ára:

Kiscsoportos coaching: 80.000 forint + Áfa (az Áfa kulcs 0%) / 10 alkalom
Egyéni coaching: 150.000 forint + Áfa (az Áfa kulcs 0%) / 10 alkalom

Az időpontok kitűzése egyéni/csoportos igények szerint.

Fontos! A coaching során sem adok kereskedési ajánlatot, nem fogalmazok meg semmilyen kereskedési ötletet. A résztvevők által vázolt elképzelések szakmai támogatása, értékelése és javítása történik meg, a tanított eszközrendszer használatának finomhangolása és az elméleti tudás folyamatos fejlesztése mellett.

KV mellől

A portfolio topikban írta valaki az elmúlt napok egyikén, nem pontosan idézek, hogy tegnap Trump végtelen pénzt ígért a piacoknak, ma pedig ezt megduplázza. Old school vagyok. Az, amit most a politikusok csinálnak sehová sem vezet, csak nagyobb problémák okozója lesz. Egy egészségügyi probléma megoldása nem az, hogy pénz nyomtatok és öntök a piacokra, hanem hathatós intézkedéseket hozok és cselekszem. Egy vírus nem "fake news", de nem is a  "mikrobiológiai Soros".
A piacoknak egy dolog használna: a szakszerű epidemiológiai intézkedések:

Karantén, szűrés, védőfelszerelés

Pénzt kell adni az egészségügynek, kutatásra, eszközfejlesztésre, megfelelő számú személyzetet kell kiképezni és nyíltan megosztani az információkat, ahogy azt a WHO ajánlja. Van előttünk jó példa és van előttünk rossz példa (Dél Korea vs Irán).
Időben végrehajtott szakszerű cselekvéssel 2-3 hét alatt leküzdhető lett volna a probléma. Ehelyett politikai bullshitek és a pénznyomtatás elindítása történik, szinte világszerte.

A piacok jelenlegi és jövőbeli működésére, most ez a járvány hat a legjobban. Az eufórikus öröm félelemmé csapott át, túllendült az inga. Szerintem elég nagy az esélye annak, hogy nem készült el még egy teljes szerkezet, ezért inkább bearish vagyok, de egy kereskedő egyik legnagyobb erénye, ha pillanatok alatt tud nézőpontot váltani és nem engedi elköteleződni magát érzelmileg egyik irányba sem.

USD/HUF: Long gondolatom van (m15 ed lehetőség, egyébként egy kész flat korrekció).

EUR/HUF: Egyenlőre kérdőjel, északra várom, de lehet lesz egy lefelé kör előtte, ehhez az első 350 alá szúrástól való felfelé mozgás esetén ki akarom zárni az ED lehetőségét.

OTT1: "Ez utóbbi esetben a célárzóna lényegesen lejjebb található. Alternatív esetben készen van az esés, de megmondom őszintén nem tudok olyan okot, ami miatt most ezt fenntartások nélkül elfogadnám." Meglátjuk, tegnap erős hír érkezett, a tavalyi árbevétel duplája egy szerződésből, aminél a vevő a Kormányzat, a fizetés meg előre történik. Funda hír, nem szeretem, de az alt verzió lehetőségét már annyira nem szorítanám háttérbe.

EUR/USD: feljött az extrém célzónáig a piac, akár kész lehet a felfelé kör. Alt verzió (B ment le, C jön fel, célárzóna a legfelső jelölés):


Indexek: SP, NQ, DAX, nem lepne meg egy esés, ha korrekció tartott felfelé, akkor az elkészülhetett.

Thursday, 26 March 2020

KV mellől

EUR/HUF, USD/HUF: Bull flag alakulhat. Elliottilag reális lehetőség. A célár vonatkozásában nem tudom szabad-e a flag célárával számolni, mert messzire mutat. Dollár 366, EUR 372.

Dax: Van 5 hullámunk északnak, egy erős lefelé jövetel után egy flat korrekció. Amit nagyon figyelek egy 9700 fölé való korrekció után erőteljes mozgás indul-e délnek, mert van egy Bearish Slingshot esély naposon. ha időben, térben elhúzódó oldalazás lesz, akkor újra kell értékelni az elképzelést.

OTP: Az esti elemzéshez képes új gondolatom nincs.

USA: Sp-ben nálam nincs meg a slingshot lehetőség. NQ-ban megvan. 

Olaj: Nagyon gyenge, céláramat nem érte el, miközben a bearish slingshot lehetőség itt is fennáll.

USD/JPY:  Árpi tegnap jelezte, hogy egy ending diagonalt vél felfedezni az USD/JPY chartján (H1). Szép munka, jó észrevétel!





Wednesday, 25 March 2020

OTP - 4H

A számozás vonatkozásában a kérdőjel az ábrán látható. A február 10-e előtti szakasszal most nem foglalkozom. A kérdés az, hogy elkészült-e lefelé egy impulzus vagy sem, mert ez alapján más és más várakozást lehet megfogalmazni.

A kék verzió szerint elkészült egy impulzus a 8200 körüli low-val, az impulzus pedig a februári tetőről indult. 
A piros verzió szerint egy trendszinttel kisebb impulzus készült el, aminek a kiindulási pontja a március eleji tető.

A piros verzió szerint elérte a piac az ideális korrekciós szintet, melyből délre fordult. Ami támogatja ezt a verziót, egyfelől az, hogy az egyszerű bullish divergencia mélyen helyezkedik el, ami a statisztikák szerint nem fordulós jelzés (nem megy jelentősen messzire, hanem csak korrekciót hoz, ami után újból délnek veszi az irányt a piac). 
Ezzel szemben kialakult egy bearish slinghot, fordulós jelzéssel. Bár nem szeretem a trend előrehaladott állapotában kialakuló slingshotokat, mert a működésképesek és konzisztensek is, a várható értékük alacsony, gyorsan fordulnak és nagyon hamar a belépő szint alatt lehet csak kiszállni a pozícióból.
A felfelé kör lehetne ebben az esetben egy A hullám, de akkor számomra a right look már nem lenne teljes, mert arányaiban a 4. hullám túl széles lenne. Az MACD nem, a histogramja azonban divergál, egy északi mozgás be is következett, a min. elvárás teljesült.



A kék verzió szerint a piac ideális korrekciós szintje magasabban helyezkedik el, annál a szintnél, amit jelenleg elért a piac. Erről szól a korábban feltett verzió, amit szeretnék kizárni. 

Nem zárható ki, egyik verzióban sem a magasabb korrekciós szint, csak nem tipikus.

Segítséget jelenthet, ha tf-t váltunk, 4H tf esetében a 12H órás tf-re váltás a legcélszerűbb. Ezen a tf-n a right look alapján  előnyben részesítem azt a verziót, amelyik szerint az impulzus harmadik hulláma készült csak el.


A chartok és indikátorok számomra azt jelzik, hogy újabb mélypont, vagy mély korrekció várható, statisztikailag ilyen esetekben az éri meg, ha ilyenkor még nem köteleződünk el a long irányba, a long setupokat gyorsan zárjuk.

Természetesen nem zárom ki, hogy tévedek. Ez a piacon bármikor benne van a pakkliban, ugyanakkor statisztikailag az a jobb esély, ha lefelé gondolkodom.
A trendközéppontos méréssel a 12H charton a következő célzóna jelölhető ki, függetlenül a korrekció magasságától:


Mire jó Elliott és mire használható? Önmagában kereskedésre nem, de megmutatja a veszélyeket, lehetőségeket és a célárak meghatározásában segíti a kereskedőt. A kereskedő partnere a sikerben, azonban önmagában kereskedésre nem használható, szükség van hozzá kereskedési jelzésekre, objektív kereskedési jelzésekre, illetve a legfontosabbra: trade managementre!

OTP

Délután tettem ki egy chartot, amit szeretnék, ha megcáfolna a piac.


Cáfolat nem érkezett, a jelenlegi állapot:


Az elsődleges elképzelés, ami azzal a feltételezéssel él, hogy ez egy flat korrekció volt és a piac, vagy a korrekció A hulláma volt flat. Amennyiben új információ érkezik, ami ezzel ellentétes, akkor újra kell vizsgálni az elképzelést, melyre az elsődleges veszélyt a fenti mozgás, vagy annak valamely alternatívája jelenti.

KV mellől

Megérkezett a megnyugvás, itt van a korrekció. Az USA-ban hatalmas száguldás volt tegnap, sikerült az ideális célárakat elérhető közelségbe hozni. Ugyanez igaz a Dax-ra is. A feltételezésem, hogy korrekció fut, ebben az esetben az örömnek hamarosan vége szakad.  Technikai oldalról nincsenek kétségek, de mindig jönnek ilyenkor a kérdések, hogy mi fogja ezt okozni, mi a kiváltó ok?

Számomra teljesen mindegy, nem tudom, de nem is ez a lényeg! A gazdasági újságírás úgy működik, hogy ha van egy hirtelen nagyobb mozgás a charton, akkor keresnek hozzá egy hírt. A nagyobb mozgások esetében valóban van komolyabb fundamentális ok is, ugyanakkor számtalanszor előfordul, hogy a charton már sokkal korábban megjelenik egy heves mozgásra utaló alakzat, ahogy volt ez a DAX, az S&P vagy akár az olaj esetében is!

Mi fogja kiváltani a következő lefelé kört? Előnyös helyzetben vagyunk, mert olyan hírek is érkezhetnek, amire lélekben nincsenek az emberek felkészülve és újból visszatérhet a félelem a piacokra egy eladási hullámmal karöltve.

Holnap heti munkanélküliségi adat, az elmúlt időszakban ez így alakult (Forrás: www.fxstreet.com):

Az elemzői konszenzus 1 millió új munkanélküli a héten, de neves elemzőházaktól érkező becslések 3-4 millió új munkanélkülivel is számolnak. A csatolt chartot elnézve, nekem egy ending diagonálos de ja vu érzésem van, ami arra utal, hogy ez az adat most akár meglepetést is okozhat, az alulbecsléssel.

A másik tényező, hogy az USA-ban bár jelentős számú megbetegedés van véleményem szerint a robbanás még csak most fog bekövetkezni, a jövő hét elejére nemcsak Olaszországot, hanem Kínát is lehagyhatják, New York pedig különösen magas számokat fog produkálni.

De visszatérve a technikai analízis világába, úgy látom, hogy elérkezett az idő a shortok kereséséhez ismételten a részvény és index piacokon.

Richter esetében 5950-6050-es zóna egy reális szint lehet, ha ma még feljebb akar menni.

A Bux esetében nem változtatok az elképzelésen, továbbra is reális és talán a felső zóna lesz a felfelé menetel célzónája. A mozgás szrkezete miatt nem zárom ki, hogy előtte lesz egy 500-700 pontos lefelé korrekció.

Aktuálisan most így néz ki  a chart:


OTP esetében a technikai szintek:9600; 10.000

Forint keresztek: Állhat a flat, exp. flat verzió, ebben az esetben most egy B hullám tart felfelé. Nagyon gyakran a céláramat nem a 3. hullám vége, hanem egy exp flat B hulláma éri el, azaz itt nem csodálkoznék egy felszúrásra 359-363-as szint közé, majd onnan egy 344-345 környéki BT-re. DE! Gyors a piac, lehet a korrekció már kész!

Dax: 9800-10270, inkább a zóna felső része lenne az ideális.

Arany: Várakozás szerint magasra futott az árfolyam, a következő időszak mozgása fogja eldönteni, hogy melyik szerkezet mellett dönt a piac (én a korrekció pártján állok).

Tuesday, 24 March 2020

Bét (kispapírok)

Tettem fel  korábban pár Béten forgalmazott "kispapírról" elemzést. Nehéz ezeket a termékeket megfelelően elemezni, mert az elemzéshez szükséges feltételrendszernek csak korlátoztottan felelnek meg. Íme a várakozás és eredmény:

Futuraqua:

2020 március 13, havi chart:


Aktuális:

ESTmédia:

2020 március 13, heti chart:

Actuális:
4IG:

2020 március 7., 3D chart


Aktuális:
 

OTT1:

Megnyúlt a lefelé tartó hullám, vagy  a harmadik ötödik alhulláma. Ez utóbbi esetben a célárzóna lényegesen lejjebb található. Alternatív esetben készen van az esés, de megmondom őszintén nem tudok olyan okot, ami miatt most ezt fenntartások nélkül elfogadnám.

 Aktuális:

 
A korábbi elemzés március 7-én a mostani szinteknél jelentősen magasabban határozta meg a célzónát, a piac a zónát elérte, majd túl is szaladt rajta. 


Összességében elmondható, hogy elérték a jelzett célzónákat a papírok, egy esetben megakadás nélkül túl is száguldott rajta az OTT1. Elképzelhetőnek tartom, hogy kisebb korrekció alakul ki ezeken a szinteken.

A bika csapda, a medve csapda

A tréninganyagból vettem ki egy diát, mely segíthet megérteni a piacok mostani viselkedését, helyzetét.

Egy exp flat korrekciót mutat az ábra, bull piacon, azaz a mostani piaci mozgásokkal ellentétes irányba mozgó, erős trend esetén egy olyan korrekciót, mely a trend irányba kereskedők egy részét csapdába csalja, az ellenállás áttörésével vételi jelet ad, majd a piac lefordul egy következő korrekciós szakaszra és csak annak végeztével indul el újra a magasabb trend irányába.




Medve csapda, azaz a mostani szituáció esetén (a rajt ellentétes  a helyzet, hogy egy erős esés után meginduló korrekció három hulláma után, három hullámban új low-ra fut a piac, azaz a korábbi támasz alá esik, ahol a piaci szereplők a visszatérő trend irányába újabb is újabb pozíciókat nyitnak a támasz elesésével. A várakozásokkal ellentétben azonban a piac gyorsan megfordul és a trenddel szemben végrehajt még egy korrekciós hullámot, ahol a trend irányába beszorult kereskedők hirtelen óriási vételi erőt produkálnak. Ez a vételi erő azonban "follow through" nélkül marad, nem csatlakoznak a piaci szereplők, legalábbis többségük, így a vételi oldal elakadásával ismét a medvék kerülnek túlsúlyba és újabb erős eladási hullám indul, mely az eltéved bikákat is levágja.

A mostani helyzetben reális lehetősége van egy ilyen korrekciós formának, vagy ennek egy válfajára, amikor nem üt új aljat a piac, nem alakul ki medvecsapda, ugyanakkor a támasz csak egy rövid ideig tart és a következő lefelé hullámban erejét veszti.

Összefoglalva: Egy erős lefelé irányú mozgás után meg kell várni, amíg a piac lelassul és megerősített fordulós jelet ad, mert erős esés után a felfelé menő mozgások többsége behal, egy újabb és nagyobb lefelé kör érkezésére lehet számítani. A felfelé kört a longban ragadt, a shortról lemaradt, vagy korábban a támasz miatt pozíciót záró kereskedők újbóli  eladásra használják fel.

Bux

Kritikus szint a piros mozgást illetően (a mostani felkör esetén) jelölve a charton. Amennyiben felfelé egy A hullám halad és ezekről a szintekről fordul (kék zóna), akkor a lefelé tartó mozgások esetében a célszintek, bár lehetséges, nem elsődlegesek. B hullám esetében egy széles zóna mutatná a lehetséges célárakat (26.800-30.000),  a belső szerkezet nélkül nem lehet pontosabbat meghatározni, ez pedig túlságosan széles, azaz nem ezen a tf-n kell megfogni a piacot vagy folyamatában aktív managementet kell folytatni és az újabb gyertyák ismertében pontosítani a célárzónát.


Európai indexek

Dax:

A támasz egyelőre fogta az esést. Havi tf-ről lévén szó és havi támaszról, a felpattanás, vagy egy próbálkozás a zónánál mindenképpen várható esemény. Kisebb tf-n azt gondolom, hogy a felpattanás után érkezik egy újabb leverés, zónába hatolás, majd ismét egy északi kör.

Olasz index:

Célzónából északi kísérlet, szintén nagyobb tf és azt gondolom vissza fogunk még menni.


Francia index:

Eddig a köztes támasz zónát nem rajzoltam be, most megtettem. Alászúrt, majd visszahúzták. Itt is megvan az összhang a többi piaccal.


Angol index:

Itt is, ahogy a francia indexnél is, túlfutott az első támasz/célzónán a piac, majd visszahúzták.


Nagyobb tf-k futnak. Nagy a lendület, nehéz  a fordulat. Ahogy az OTP-nél is, vagy itt az Európai indexeknél is, egy-egy túlhúzásra számolni lehet, kell. Kell egy kis bull, mert valaminek meg kell alapoznia a további esést. Azt gondolom a chartok alapján, hogy még egy leverés egy nagyobb korrekció előtt szükséges. Egyelőre várakozás szerint a piacok, megérkezett a megnyugvás, ami az előrejelzésekben szerepelt.

Arany

Elérte a célzónát, ahonnan nagyot pattant az árfolyam. A mozgás alapján - belső szerkezet nem egyértelmű- arra gondolok, hogy elkészült az A hullám. Ebben az esetben a csúcs közeli, vagy azon túli célár a legvalószínűbb. Utána visszatérést várok a zónába.


Az alt verzió ebben az esetben kiesik. Amíg nem törik, addig a charton hagyom.

Monday, 23 March 2020

Bux gondolat

A hétvége miatt sok adat elveszett, a charton jelöltem a leginkább reális elképzelést a bux következő időszaki mozgására.


Hétindító gondolatok

A híreknek csak korlátozottan van szerepük a chart mozgásában, ami a chartokat mozgatja az a tömegpsziché és annak a változása, mégpedig konkrétan az, hogy a tömeg hogyan gondolkozik a jövőről, hit, remény van benne vagy félelem, pánik. 

A tömeghangulat mondja meg, hogy egyes hírekre milyen erősen reagál a piac. Ez elmúlt hetekben nem történt más, csak ami számtalanszor előfordult már és amire számítani lehetett a mámor félelemmé csapott át. 

A veszélyek/lehetőségek felismerhetőek, még akkor is, ha a hírek által érzelmileg befolyásolva sokszor nehezen is hisszük el. Ki gondolta volna, hogy egy vírus hozza meg azt a rettegést, ami a chartokon már előre veszélyként felmerült (lásd SP esés, vagy olaj ár). A charton véges számú alakzat felhasználásával leírható minden mozgás, a szabályok és a statisztikai valószínűségek használatával pedig jó eséllyel előre is jelezhetőek. Ennek tökéletes visszaigazolása az elmúlt pár hét mozgása.

Egy erős esés utáni korrekció futására számoltam múlt hét közepe óta, egy flat, esetleg exp flat korrekcióra. Több termékben jó eséllyel ez a szakasz fut most (pl.: DAX). Nagyobb menetekre összeállnak a piacok, egy irányba mozognak, ám amikor eljön a korrekció ideje részlegesen széteshetnek, azaz előfordulhat, hogy akár egymással ellentétes mozgást hoznak az indexek.

A chartokat szemlélve még egy erős lefelé körre számítok (eheti, vagy legkésőbb jövő heti elindulással), mielőtt egy nagyobb, időben elhúzódó, korrekciós mozgás létrejönne. Számomra ez azt jelenti, hogy a felfelé menő szakasz végénél a short beszállókat keresném (index, rv). Azt, hogy hol lehet a vége az minden egyes terméknél egyedileg előre meghatározható ideális korrekciós zóna területén kezdeném el keresni, aktívan figyelni (ezzel a tréningen is részletesen foglalkozunk), melyek a korábbi ellenállási zónáknál helyezkednek el. Ezzel a metódussal jelöltem ki az arany számára a lefelé mozgás elsődleges célzónáját.


Aktuális:

Úgy tűnik, hogy a legerősebb eső szakasznak lassan vége, kicsi megnyugvás korrekció következik, ami után már kisebb erővel, de újból délre vehetik az irányt a piacok. Ez a "gyengébb" hullám is erős, 1000 pontokban mérhető esést hozhat, felfüggesztések is lehetnek, de talán kevesebb, mint az elmúlt két hétben (mondjuk az OTP nem 6000 pontot esik, "csak" 4000-et, a forint nem 2000 bps-t gyengül, hanem csak 1000-1500-at).

A legfontosabb üzenet mégsem a chartokról érkezik ezekben a napokban! #maradjotthon! mert a befektetési tőke elvesztése könnyebben feldolgozható, mint egy családtagé! A vírus terjedésének matematikai modellszámításai szerint a következő 2-3 hét hozza a legnagyobb fertőződési számot, most kell nagyon óvatosnak lenni!(adatok forrása, várható megbetegedések száma: Link) Vigyázzatok magatokra, vigyázzatok egymásra!


Saturday, 21 March 2020

Chart idő- és értékjelzés nélkül

Amikor az elemző egy ilyen chartot lát, akkor azt mondja, hogy fordulós jelzés van a charton, a korrekció végének célzónája minimum az előző támasz környékén van. Sokan felismerhetik a chartot, de aki nem, az gondolkodjon el rajta, hogy ő vajon hová célozná meg a korrekciót végét minimálisan!


Az emelkedő csatonra még nem tört, maximum az utolsó szakasz emelkedő csatornája. A sok gyertyából álló emelkedés, elég komoly eséllyel egy impulzus, a korrekció reális szintje az adott impulzus trendben való elhelyezkedésének függvénye. Ha az egy 5. hullám, akkor a korrekció a bal alsó sarokban tartózkodó szinthez is visszatérhet. Időben és méretben az utolsó fekete gyertya még túl kicsi ahhoz, hogy kész korrekció közeli állapotokról beszéljünk, sok gyertyára van ahhoz szükség, hogy a korrekciót elfogadottnak tekintsük. Sőt, azt a lehetőséget sem szabad kizárni, hogy fals jelzésünk van, bár a tapasztalt szem a jobb felső sarokban lévő mozgást ezen a tf-n is be tudja számozni kész szerkezetnek, természetesen sokkal nagyobb pontatlansággal, mint ha ugyanezt alacsonyabb tf-n tenné.

Friday, 20 March 2020

KV mellől

A várt low-t a piacok nagy része elérte a korábban jelzett kedd-szerda magasságában. Néhány termék (pl.: az OTP) ez csak a tegnapi napon tette meg. A mai nap megjött (sok terméknél már tegnap triggereltek az m15/H1 setupok, pl.: Dax, OTP, olaj) a várt korrekció, illetve annak elindulása. Arra számítok, hogy a termékek többségénél egy flat, azon belül is akár egy exp. flat korrekció fog lefutni. A piacok összeálltak, azonban korrekciók esetén lehetnek más alakzatokat felvevő, azaz egymástól különböző alakzatok, a különböző termékeknél. A kialakult low-k alatt a stop jelen helyzetben nem biztos, hogy elég biztonságot adnak, mert a medve csapda kialakulásával ezek a stopok aktiválódni fognak.

Péntek van, a szabályos cselekvés szerintem egy ilyen szituációban a pozíciók és ez által a kockázatok mértékének csökkentése, főleg long oldalon. Nem azért, mert nem emelkedhet a piac tovább a hét első napján, hanem azért, mert ez egy erősen lefelé trendellő piac és a trenddel szembeni lövéseknél nagyon kell arra figyelni, hogy nagyon gyorsan ellenünk fordulhat a piac.

A devizáknál, főleg a dollárnál fizikai korlátok léptek fel, sok helyen futottak a kisebb tf-k klimaxra, vagy ahhoz közeli állapotra, ahol már nem volt eladó, mert mindenki egy oldalra állt át. Ennek lehet akár szemléletes példája, hogy az ország egyes terültein a valutaváltók kifogytak a devizából  a vásárlási láz következtében. Éjszaka a FED orvosolt.

A piacok vagy egy lassulás után vagy klimaxból fordulnak. lassulás a forint kereszteknél nem volt, kisebb tf-ken klimax igen. Klimaxból akkor lesz statisztikailag nagyobb esély fordulatra, ha ez valamilyen támasznál (lásd 2019 március 20. EUR/HUF), vagy ellenállásnál alakul ki. Ez az ellenállás jelenleg hiányzik nekem a forint piacon, olyan mintha kilőtték volna a sztratoszférában, ahol a gravitáció már nem hat annyira, miközben az űr végtelen, ráadásul a hetes és havi chartokon az indikátor képek sem jeleznek ellenállást, így a valószínűség inkább abba az irányba mutat, hogy még nem érhette el a tetőt a piac. EUR/HUF esetében nálam ellenállás 362-363 körül van, de arra mindenképpen kell számolni, hogy  a spread őrült mód szétnyílt, így a célárakra adott esetben több forintot is rá kell számolni. A hetes és havi gyertya nem zárt, jelenlegi állapotokban azt mondják, egy fenntartható emelkedés szakaszában van még a piac. Short nyitás, vagy a longok zárása a nagyobb tf-ken nem indokolt, azokra egy alacsonyabb tető kialakulása után érdemes gondolni, legalábbis statisztikai alapok szerint. Gyors mozgású piacon egyébként sem szabad abból a megfontolásból zárni, hogy majd alacsonyabban újranyitja az ember a pozícióját, mert a korrekciók kicsik, a megnyúlások pedig nagyok és hirtelen történnek, elég csak az indexek elmúlt két hetes mozgására gondolni.

EUR/USD

Gyors skiccen pár lehetőség.

Aki ismeri az elméletet:

Elsősorban flat korrekcióban gondolkodom, 3-3-5-ös szerkezetben, ahol elsődlegesen egy exp flat korrekcióra gondolok, medve csapdával. Deviza esetén nem ritka a magas korrekció bika/medve csapda után, ami magas korrekció szintre megy fel. Az, hogy ilyen heves mozgásra a jelenlegi piacon képes-e a kereszt nem tudom, minden gyertya hordoz új információt. Az elképzelést folyamatosan figyelni kell, ahol a piac fordul ott van egy megerősítés az egyik verzióra, ami elvethet egy másikat.


Thursday, 19 March 2020

Olaj

Nem érte el a célárt még a piac, a mozgás alapján arra következtetek, hogy nagyobb esélye van a bear verziónak. Ha mégsem ez történik akkor a felső zóna elérhetővé válik.  A célár után is a jelölt felső zóna lehet a célzónája egy emelkedésnek.


KV mellől

Mind a mai napig meglep, hogy mennyire jól mutatta Elliott elmélete és a chart ennek az esésnek a lehetőségét. A hír előbb mindig a charton jelenik meg, valljuk jó ideje, de mégis, hogy jelenhet meg egy vírusfertőzés ennyivel korábban  a chartokon? Ha eltekintek az ezoterikus vonaltól (mára ez már nem annyira ezoteria, pl az Örökölt sors c. könyv, vagy néhány kutatás alapján tudjuk, hogy bizony a DNS-sel más információ is öröklődik, sokkal több is, mint amit feltételeztünk eddig), akkor azt kell mondanom, hogy leginkább a hírre adott tompa vagy éles reakciókat látjuk előre, ezt mutathatja az elmélet és a rá épülő elemzési rendszer.

Kedd-Szerdára vártam egy mélypontot a piacokon, utána egy korrekciós probálkozást felfelé. Tegnap volt egy mélypont, meglátjuk ma lesz -e próbálkozás.

A piacok és most már a devizák egy része is válságüzemmódba kapcsolt, a forint kereszteknél a spreadek kiszélesedtek, ezzel növelni kell a célárzónákat is, ami éjszaka, akár 8 forint is lehet, ez pedig a stopok elhelyezését is érinti. Óvatosan, nincs kiüléses pozíció, mert egy nagyobb megindulás bármelyik irányba vagyonokba kerülhet!

EUR/HUF: a célzónában a piac (spreaddel), ha nem tud lefordulni, akkor a 358-363-as zóna lehet  a következő lehetőség.

Korábbi:


Jelenlegi:


 A 400 körüli szint nincs berajzolva, hamarosan megteszem, ha tovább emelkedik a piac.

USD/HUF: szintén zónában, a közelebbi 325-ös szintet érte el, a számomra csodaszámba menő 2014-es 350-es célár is látótávolságba került. Az emelkedés következő nagyobb megállóját oda céláraznám, de előtte szükségem van egy korrekcióra, amiből megerősítő számítást tudok végezni. Ha nem áll le itt (325 körül), akkor azt a szintet tekintem célárnak.

Európa jelenlegi helyzet:

Dax:
 Francia index (CAC-40):
Olasz index:
 Angol index (UK100):
Ázsia:

Ausztrál index:


Wednesday, 18 March 2020

Bajban a forint

Egy közel 6 éves elemzés újbóli kirakásával múltidézésbe kezdek. Sokan, sokszor hivatkoztak már erre az elemzére az elmúlt közel fél évtizedben.  Az elemzést követően kisebb tf-ken több köztes célár is kifejtésre került (306-313-320), melyeket úgy néz ki elért a piac. A 350-es volt az a célár, aminek az elérésében még én sem nagyon hittem, túlságosan is extrém szintnek tűnt, talán még a múlt héten is, ma már sajnos nem. Egyelőre nem mélyültem el mélyebben a chartban, amit jó eséllyel látok az a 325-ös szint elérésének igen erőteljes lehetősége (Figyelem! ez USD/HUF!). A chart kifutására közel 6 évre volt szükség, ami "csak" 70 gyertya, bizonyos körülmények között ez nem is olyan sok!

2014 július 1:

Bajban a forint

A forint chartokon mutatott ábrája nem lep meg, régóta beszélünk magasabb célárakról, sőt párszor már elmondtam,hogy jelentős cash-t menekítettem ki a bankrendszerből, mert egyszerűen a magyar politikai elit, a demagóg, populista és véleményem szerint hatalmas pénzügyi analfabetizmusa következtében elvesztettem a bizalmam a forint és a magyar gazdaság irányába. Az argentin unortodox gazdaság politikában nem hiszek, tudom mi történt ennek következtében azzal az országgal,  mindazonáltal az eddig elért eredmények meglepnek, még akkor is, ha tudom jelenleg a statisztika már nem eszköz, hanem cél, ezért a számokat erős fenntartásokkal szabad csak kezelni. Egy nagyobb (vagy akár egy kisebb is) a világ pénzügyi piacát érintő válság esetében komoly problémákkal kerülhetünk szemben, ugyanakkor TA elemzőként elsősorban a chartokat figyelem és nem a fundamentalista dolgokat. A chartok pedig arra utalnak, hogy elindulhatott valami. Vártam volna még egy kört lefelé, hogy egy ideális szerkezet alakuljon ki, de a deviza kicsit más, mint a részvény piac. Nos, mi van a charton?
230-250-290-350 USD/HUF
Azt, hogy valóban eléri-e a legmagasabb célárat nem tudom, de a háromszög ott van a rajzon, márpedig az oda mutat. A kisebb, véleményem szerint Ending Diagonal célára 250, a pár héttel ezelőtti szintekhez képes komoly forintgyengülést mutat. A részvénypiac lokális csúcsot üthetett (OTP) erről már sokat írtam, most a deviza is jelez, lehet, hogy Ciklus C előszelét látjuk? Hetes chart, a kifutáshoz hónapokra lehet szükség!!!

EUR/HUF

2019. április 28:


Aktuális:


KV mellől - kicsit másképpen

A csúcsoktól hatalmasat esett a piac, az OTP ~40%-kal ér kevesebbet a februári csúcsához képest, de a DAX, az NQ, az SP500 és még sok-sok más részvény, index esetében is hozzávetőlegesen hasonló értékvesztést láthatunk. A válság elején elhatároztam, hogy odafigyelek mit írok le, mert ez az értékvesztés sok család esetében a megtakarítások eltűnését is eredményezheti, miközben az egykori megtakarítást adó munkahelyek, vállalkozások is veszélybe kerültek. Amire ilyenkor biztosan nincs szükség, a "megmondtam előre" és más hasonló jó tanács, ami utólag már semmit sem ér, csak  növeli a feszültséget az emberben, indokolatlan többletfrusztrációt okoz.

Érkeztek hozzám eddig is megkeresések, általában egy-egy rossz pozíció felvétele után, már a baj kellős közepén kértek tanácsot a vészhelyzetben. Vannak, voltak sikeres történetek, de ezek általában a veszteség minimalizálásáról szóltak, nem egy nagy nyerő eltételéről. Szinte minden termék érintve volt (Richter, EUR/NOK, Dax, NQ, SP, MTel, OTP, MOL, stb....).

Ahogy korábban fogalmaztam, az elmúlt időszak jó néhány kezdő tőzsdecápát nevelt ki, akik a folyamatosan emelkedő piacon nem tudtak tévedni és kialakult egy olyan stratégiájuk, ami a piac karakterének megváltozásával jelentős veszteségekbe vezette őket, amit talán még nem is realizáltak. A "Buy & Hold" stratégia a XX. század Ciklus szintű 3. hullámában nyerő stratégia, ami nem biztos, hogy egy hasonló nagyságrendű korrekcióban is működik, nem kezdi ki a pszichét a korrekció fennállásának idején. Elliott Ciklus szintű korrekcióban gondolkozott, egy trendszinttel kisebb hullám korrekció a XVIII. században 50-60 évig tartott, miközben oldalazott a piac. Nem tudom mi következik, de a válságok hatására, az "old school" ismer több kulcsfontosságú szabályt, melyet érdemes betartani a további veszteségek elkerülése érdekében.

  • Csak olyan tőkével tőzsdézz, amire nincs szükséged a mindennapi megélhetéshez, aminek a hosszú ideig tartó lekötése nem befolyásolja a megélhetésed!
  • Ne akard visszakeresni az elbukott pénzt, mert a túlzott kockázatvállalás még nagyobb vesztőt eredményez!
  • A veszteség és nyereség a te döntésed eredménye, egyedül a belépés előtt tudod irányítani a veszteség mérték a stop szint és a vásárolt mennyiség pontos beállításával!
  • Mindig tegyél ki stopot, csak a piaci stop elfogadható, mert könnyen átugorhat a piac!
  • Ne hígíts, mert minden szintnél van mélyebb. Ha a piac 90%-ot esett, akkor is képes még 100%-ot esni, azaz a teljes tőkéd elveszítheted!
  • Tegyél ki stopot! Ha nem teszel ki, akkor a teljes számlaösszegedet, vagy még azon túl is kockáztatsz (piac és bróker függvénye, van ahol már védelem van a negatív számlaegyenleg ellen).
Válság esetében előjöhetnek olyan kockázatok, melyekre nem is gondolsz normál időben, ezekre a rizikófaktorokra is kell, hogy terved legyen, ha bekövetkezik.

Pár napja említettem a pf topikban, hogy azzal is számolok, hogy esetleg bezárják a tőzsdét. Volt már ilyenre példa amerikában is (szeptember 11.), de akár most is elképzelhetőnek gondolom (inkább technikai okok miatt - járvány). Sokakat meglepetésként ért ez az elképzelés, pedig rizikófaktortként ott van.Tegnap jött a hír, hogy ázsiában két tőzsdét leállítottak és lehetséges, hogy amerikában is korlátozások lesznek. Válságban a politikus tettrekészséget mutatnak, ahogy mindig is, most is a pozíció megtartása miatt hoznak intézkedéseket, melyek a legtöbb esetben súlyosbítják a helyzetet. A tőzsde lezárásával azt hiszik el lehet kerülni a veszteségeket, az esést, pontosan ilyen intézkedés a felelőtlen short tiltás is (nem a naked shortról beszélek). Emelkedésben miért nem merül fel, hogy tiltsák a longot? A lényeg, végig kell gondolni, hogy akár egy pár napos zárás esetén, mi az a pozíció és kockázat, amit bármilyen veszély esetén még túl él a számlád (pl.: hatalmas réssel nyitás, bármelyik irányba). Egy ilyen esetben rengeteg fedezetlen ügylet lehet, ami még súlyosabb válságot okozhat, brókercégek mehetnek csődbe, az egész pénzügyi intézményrendszert magával ránthatja. Aki még nem látta, nézze meg a Big Short vagy a Margin Call c. filmet!

Válságban nagy az esély arra, hogy a brókercéged tönkremegy, bár vannak garanciaalapok, elképzelhető, hogy a pénzedhez csak korlátozottan és hosszú idő után férsz hozzá újból (vagy egyáltalán nem), van -e már most stratégiád erre a helyzetre?

Mi történik akkor, ha a netszolgátatás áll le, hogyan fogod elérni a brókert és zárod a pozíciót? Hasonló a helyzet, ha a kereskedésre használt technikai eszközöd mondja fel a szolgálatot, van B terved?

Ilyen esetekben hasznos lehet, ha a vonalas és mobil internetszolgáltató különbözik, ha a laptop/desktop mellett a mobiltelefon vagy táblagép is tudja a kereskedési szoftver futtatni. Ha eleve két szolgáltatód van, az egyiknél nyitott pozíciód, a másik brókernél le tudod fedezni (forex, bux, ha nem tudtál stopot elhelyezni valamilyen oknál fogva).

Ha nagy a volatilitás (most az), csökkentsd a pozíció méretet, napon túli pozíciót ne, vagy csak keveset hagyj, kalkulálj réskockázattal!

Légy nagyon óvatos! Olyan esés is lehet ebből a most elindult folyamatból, amire nem gondolsz! A reálgazdasági hatások csak néhány szektorban jelentkeztek, a fizetésképtelenségek, csődhullámok, munkanélküliség valószínűleg csak az év második felében kezdődnek meg, fel kell készülni akár egy nagyon hosszú ideig tartó, makacs recesszióra!

Tuesday, 17 March 2020

Gold/arany

Lejött a várt zónában. Amennyiben korrekció lesz, akkor itt egy jó ideig el fog oldalazni a piac, amennyiben fordulatról van szó, akkor gyors mozgással le kell törni az 1350-es szintet.

Korábbi chart:


Aktuális havi chart:


EUR/HUF

Átnéztem a forint euro keresztet. várnék egy visszatesztet a jelzett zónába, ezt követően lehet a további mozgásról elképzeléseket felállítani. Egyelőre long a piac, a felfelé haladó hullám nem készült el.

EIR/HUF 4H chart:


A chart alapján elképzelhető a korábban jelzett 358-360-as szint, immár van indok, ami miatt ezekben a magasságokba is elmehet a piac. A korábban gondolt lefelé kört nem igazolta vissza a piac, fordulós jelzés és trigger nem jött létre, várhatóan a következőkben is az északi irány lesz az uralkodó.

KV mellől

Óriási volatilitás, nagyon nehéz pontos célárakat számolni, mert bár a charton nem látszik (arányos), igencsak kis távolságok is a korábbi napi mozgások többszöröse lehet pontban. Azt javaslom mindenkinek, hogy hallgasson meg tapasztalt tradereket, akiknek nem ez az első tőzsdei pánikjuk, azaz élőben részt vettek, érezték már saját bőrükön a válság karakterisztikáját és hallgassák meg a tanácsaikat!

A pánikhangulat sok brókercég alkalmazottait is elérte, kezdenek túllengeni a reakciók az indokolt kockázatkezelés határain. Tegnap hallottam, hogy van olyan bróker/bank, aki a forex kereskedésben is jelentős korlátozásokat akar bevezetni, miközben a legtöbb deviza volatilitása nem összehasonlítható mondjuk a részvény és index piacokkal, minimális a réskockázat és nincsenek felfüggesztések. Ha jók az információim van, ahol már nem lehet tőkeáttételes shortot nyitni részvényekre, azt nem tudom, hogy ez esetleg a bux határidő eladására is kiterjed-e vagy sem.

EUR/HUF: Az volt a gondolatom, hogy megálló következik, meglepő módon zárnak a carry tradesek, ami sokakat meglepetésként ért. Úgy látszik nem ezt a verziót támogatta a piac és lehet közben a carry tradesek meg zártak, legalábbis a forint korona keresztben február végétől meglévő erősödés, akár erre is utalhat.

Korábban említettük, hogy az EUR/HUF árfolyamban a chart alapján, nagyobb tf-n, akár a 400 forintos ár is benne lehet. A verzióról Kisbandi barátommal (CET 12:48, közben előkerült egy rajza is róla, remélem nem haragszik, ha megosztom a bejegyzés végén) kialakított közös álláspont szerint csak egy világméretű válság esetében lehet szó, mert ez annyira extrémnek tűnt. Itt szeretném jelezni, hogy már nem annyira extrém! 

Kisebb idősíkra lenézve, a mostani, tegnapi szint egy lehetséges célár, ha átlépi a piac, akkor elő kell venni a korábban marginálisan, de már említett 358-360-as szintet.

A tegnapi szint lehet egy ellenállás, sőt egy kész szerkezetet is be tudok számozni, megnyúlt 5/5 és 5. hullám képében. Short jel nincs, de evidenciában tartom ezt az elképzelést is. 


Piacok: Ahogy tegnap írtam, ma vagy holnap lehet egy nagyobb lokális alj, amiből korrekció indulhat északnak és lehet egy oldalazás, a korábbi lokális tető (múlt hét) érintésével, fölé szúrásával. Most ennek a bekövetkezését, megerősítését figyelem.


CET 12:48

Kisbandi chartja: