Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Thursday, 31 May 2018

USD/HUF - Meglepetés? Nem.

Az elmúlt közel 100 nap legnagyobb mozgását hozta tegnap a kereszt. Önmagában ez óriási meglepetés is lehetne, mivel egy 30 napja erős trendben mozgó piaccal szemben történt meg, ugyanakkor ebben semmi meglepő nincs. A charton napok óta ott volt a lehetősége a lefordulásnak, egy Ending Diagonal utolsó hullámának túlcsordulása, egy vételi klimax, egy megnyúlt hullám célárzónája, szóval a veszély lehetősége jó előre látszott, ezt folyamatosan jeleztem is. Ahogy tegnap (Megjegyzés - link) írtam Zoli kérdésére egy 274 alatti zárás erős fordulós jelzést hozhat, ez megtörtént. A jelenlegi helyzetben nem jelenthetjük ki 100%-osan, hogy megindult a korrekció (ED 4. hulláma gyakran éles, meredek) és nem tudom egyértelműen eldönteni, hogy ED 5. vagy 3. hullám fejeződött-e be (az okokról a végén). Mindezek ellenére a korrekció megindulása mellett teszem le a voksom, mivel:

- a várt túlhúzás, majd lefordulás a várakozás szerint megvalósult (throw over)
- óriási vételi klimax alakult ki naposon
- a hetes ellenállás törése még nem történt meg, továbbra sem hiszem, hogy átszáguld rajta a piac (többségében nem szokott)
-  Bearish Engulfing gyertyaalakzat, melynek 79% a fordulós valószínűsége

Deviza piacon forgalmi adatokra vonatkozó megerősítését az alakzatnak nem tudom megtenni, részvénypiacokon ebből a szempontból előnyösebb a helyzet. Természetesen egy kisebb high-t (ed 5.) nem tudok kizárni, ezért egy folytatódó esés, 272,7 majd 270 törése adna jó megerősítést.

Ma elképzelhető a délelőtt, kora délután folyamán, m15 alapján egy 276,5 körüli zónába való felhúzás (itt a zóna szélesebb, mint amiről beszélni szoktam!). Sokan vártak egy kedvező beszállási lehetőséget és most meg fogják ragadni az alkalmat, de ha valóban kész az ED, akkor 5-10 nap alatt le fogunk érkezni az alakzat aljára, azaz 262,4-hez!!! Short jelzés nincs a charton, ahhoz egy alacsonyabb tető kialakulását érdemes megvárni (2. hullám), mert amennyiben ez még csak ED 3. hullám volt, akkor az 5. kiviszi a stopokat, majd élesen lefordul a piac, felbosszantva a kereskedőt. 

Az USDHUF emelkedés belső szerkezete nehezen vizsgálható, ED esetében egy dZZ is ki szokott alakulni valamely hullámban, ez okozza  a bizonytalanságot a teljessé nyilvánítás tekintetében, illetve a megnyúlás 279,5 körüli számolt értéke (zónákban gondolkodunk, a tető teljesen elfogadható szinten), minden más ezzel szemben arra utal, hogy kész a szerkezet.

Wednesday, 30 May 2018

USD/HUF

Nem kell sokat írnom a charthoz. Az előző két bejegyzésben és alatta a megjegyzésekben minden benne van. ED esetén túlcsordulás jelentős számban előfordul, a várakozás is ez volt. Egy dologban nem vagyok biztos 3. vagy 5. hullám készült el. Napos vételi klimax miatt picivel nagyobb esélyt adok annak, hogy az 5., de  a megnyúlás pontos célára magasabban volt, mint az elért tető (279,6 vs 278,3), ugyanakkor célárzónának tekinthető, fordulat lehetséges, főleg egy 274 alatti napi zárás esetében. A miértre az előző bejegyzés alatt található a válasz.

USD/HUF 4H chart:


Tuesday, 29 May 2018

A kereskedés és a matematikai valószínűség vs. USD/HUF és a megnyúlás

A TA alapon kereskedők gyakran hangoztatják, hogy matematikai alapon kereskednek. De vajon ténylegesen tisztában vannak-e azzal, amiről beszélnek? Valóban van mögöttük megfelelő számosságú matematikai minta, konkrétan kimutatott statisztika, vagy csak "érzik", hogy az adott belépő, setup valóban jó.

Sokan követnek blogokat, melyek a technikai elemzés témájára épülnek (akár ezt is, akár más blogokat), ugyanakkor annak a statisztikának a valószínűségével, mellyel az elemző dolgozik szerintem nincsenek tisztában.

Az elemzéseim közben az évek alatt megtanult (érzett) valószínűségek mellett nekem konkrét számaim is vannak. Az USD/HUF hetes belépőjének setupja, amiről korábban írtam, nem túl erős várható értékkel és találati aránnyal rendelkezik, de egyértelműen konzisztens. A belépő alapján a célárat 269-270-re tettem, a mozgás megnyúlásával nem számoltam, ugyanakkor lehetőségként nyitva hagytam, hogy megnyúlhat, de ennek matematikai valószínűsége kicsi,  nem érdemes vele kalkulálni, elsődlegesnek kezelni. Nos, ezzel a setuppal kapcsolatban van egy 267 db lövésből álló statisztikai mintám. Azért csak ennyi, mert folyamatosan változik az, amit figyelek (korábban leteszteltem egy teljes évet NQ miniben, m3 charton, de az évekkel ezelőtt volt és ott a belépés optimalizálása volt a cél, mostanában a zárást figyelem).

A setup várható értéke hatalmas szórással rendelkezik, a 10 napos kumulált várható értéke 45 R és -5 R között szóródik. (Igen 2% risk esetén ez nagyjából számladuplázást jelent) Az első esetben, amikor a zárásnál nem figyeltem célárakat, csak a tanult szabályrendszer szerint fordulós jeleket és szembejövő ellentétes szignálokat figyeltem (azaz megengedve a megnyúlás lehetőségét, a  céláron való túlfutást) a fent említett belépők esetében 56,13 R volt az eredmény. Ez akár soknak is tűnhet, de a 0,21 R várható érték a nagy szórás mellett nekem nem volt megfelelő.

Kétfajta célárazási technika mellett (homogén szabályrendszer) az egyik esetében 79,32 R lett az eredmény, a másik esetben 91,54 R. Szóval a célárazás (megnyúlás elvetése) mellett az eredmény 40-63% volt nagyobb, még akkor is, ha több olyan eset is volt, amikor a megnyúlt egy hullám és adott zárásom nyilvánvalóan rosszabb lett. Néhány a setupra vonatkozó szűrő beiktatásával (találtai arány növelése, szórás csökkentése) a két zárás közötti különbség majdnem 70% lett. Egy másik setup esetében a célárazós megoldással (megnyúlás lehetőségének elvetésével) az eredmény +49% lett. A piac folyamatosan hullámzik és változik a karaktere, így a setupok működése is. A múlt hónapban volt egy olyan kéthetes időszak, amikor a megnyúlásra való kalkuláció szerint az eredmény -5,79R volt, míg a megnyúlás nélküli céláras eredmény +1,45R.

Lefordítva, nem érdemes megnyúlásra számolni, mert a matek, a statisztika hosszútávon nincs mellettünk. Egy megnyúlásban vagyunk, de ez sem tart örökké, nem fog elmenni 350-ig korrekció nélkül, még akkor sem, ha ezt sokan nagyon szeretnék (főleg azok akik poziban vannak). Történt egy megnyúlás, aminek az elsődleges célára 278-280 környéke, azt hiszem nagyjából ott is vagyunk, megérkeztünk.

Én elhiszem, hogy érzelmileg mindenkit befolyásol az, ha lemarad egy belépőről, vagy ha rosszul zár (nyilván ez akkor van, ha érzelmileg még nem stabil, a setupjaiban nincs meg a megfelelő hit, vagy képtelen konzisztensen kereskedni), de a piac nagy tanítómester és meg kell tanulni az érzelmeket félretenni. Tudom, aki TA alapon kereskedik és egy lövésből akar meggazdagodni, annak nagyon frusztráló lehet egy szárnyalás, amiből kimarad. Az elmúlt években sok embert láttam elvérezni csak azért, mert egy-két ügylettel akart TA alapon kereskedni. TA alapon (főleg DTs-ként) úgy tatjuk, hogy a számla méretének 0,5-2%-a lehet a felvállalt kockázat, 10-11 egymás utáni hibás döntés  még matematikailag valószínű. Ebben a nagyon kis valószínűségű esetben a számla 5-22%-át veszti el a kereskedő, ebből még fel lehet épülni, ha nagyon kemény munka is kell hozzá. Aki ennél nagyobb rizikót vállal az előbb-utóbb bele fog esni abba a csapdába, hogy olyan veszteséget könyvel el, amit már pszichésen nem tud feldolgozni és a veszteség visszaszerzése miatt egyre nagyobb és sokszor totálisan felelőtlen kockázatot vállal, míg a számlája teljesen el nem tűnik. Egy másik nagyon gyakori veszteségforrás, hogy nem zárja a pozíciót a megfelelő időben, hanem a "fák az égig érnek" verzió szerint gondolkodik (lásd pl. december Bitcoin). Ezekben az esetekben a jó tradekből sem száll ki megfelelően optimális időpontban és a kockázat felvállalása mellett a hasznot otthagyja a piacon, nagyon gyakran még nem is nullában, hanem veszteséget realizálva zárja a pozíciót.

Nem szabad a low-n venni és a tetőn eladni! Erről csak a fórumokon lehet olvasni. De ha megnéznénk az adott ember kereskedését, akkor nagy valószínűséggel azt találnánk, hogy vagy nem kereskedte le azt, amit állít, vagy éppen fordítva ült a lovon, vagy hosszútávon nem konzisztens és 100 ügyletéből egy nagyon jó sikerült. Hosszú ideje figyelem a piacokat, tudnék nagyon meglepő beszállókat meglépni (ha kell meg is teszem, mondjuk kis tétellel, a játék kedvéért, 10 lövésből meg is lenne a kirakat kereskedés és ámulhatnának sokan), majd a csúcson eladni (mondjuk részzárásokkal, hogy a jó belépő után biztos tetőn való kiszállót tudjak mutatni), vannak, akik így toboroznak híveket maguknak, de látom, hogy nem éri meg, mert nem konzisztens. A belépésnél megerősítés a kilépésnél célár kell, mert statisztikailag ez éri meg. Persze, ha mutat valaki egy olyan statisztikai modellt, ahol ez nem így van, akkor nyitott vagyok a véleményemet megváltoztatni, de statisztika nélkül azt hiszem nemigen, a számok makacs dolgok. A tuti, a biztos belépőkre, indikátorokra már túl sokszor húztam statisztikát, hogy tudjam az emberi érzet (szinte mindig működik) vagy az épp aktuális piaci környezetben működő indikátor jelzésről hamar konkrét képet kapok, ami már nem annyira fényes, mint ahogy azt bemutatják.

Az elemzéseim kapcsán is a nagyobb valószínűség mellett teszem le a voksom. Megnyúlással csak és kizárólag akkor számolok, ha több tf egyértelműen utal rá és a több célár cluster is megerősíti. Ebben természetesen benne van, hogy tévedek, akár sokszor is, de hossszútávon ez biztosítja a konzisztenciát. A jelenlegi helyzetben a chart nem teszi lehetővé a multitimeframe elemzési technika használatát, így korlátozott lehetőség van (volt) a célár kalkulálására. Hetes, napos tf-n nem gyakori a megnyúlás, az pedig kifejezetten ritka, hogy tovább nyúljon korrekció nélkül a fent említett 278-280-as szintnél.A charton van egy ED lehetőség, ami sokak számára óriási veszélyforrás lehet, mert akár egy jó hír esetén is (forintnál rossz) egy megrántás után kialakul egy igen komoly a várakozásokkal ellentétesen futó mozgás.

Szóval:

1) Van egy ED lehetőség a charton
2) Megnyúlás célára alatt vagyunk (05.30, : tegnap a CET 20:00 H1 gyertya 278,300-ig jutott, célzónában a piac)
3) Hetes ellenállások előtt (utolsó záró gyertya még nem ment át!!!)
4) Naposon vételi klimax (10 kereskedőből kevesebb mint kettő gondolja, hogy esni fog a piac)

Nekem a korrekció a nagyobb lehetőség, maximum tévedek (nincs pozícióm, nem befolyásolnak az érzelmek, nem akarom a piacra kényszeríteni az elképzelésemet, nem fogom shortolni a keresztet).

USD/HUF

Erős a trend újabb és újabb csúcsok. Mindezek mellett úgy gondolom, hogy egy ending diagonal formálódik, melyből lendületes esés indulhat majd meg. Nehéz előre célértéket mondani, de ahogy korábban jeleztem, ha a 270 környékét átviszi, akkor a 280-as zóna lesz a következő megálló. A diagonal sajátossága, hogy az egyik hulláma dzz, így az ábrán sem tudom magabiztosan beszámozni a 3. helyét. Ending diagonal esetében túlcsordulás is lehetséges, azaz a felső száron túl érhet véget az emelkedés, majd hirtelen fordulat következhet be. 
Kisebb tf-n sok fordulós jelezés keletkezett, miközben a nagyobb tf-ket nem tudta magával rántani, naposon a klimax zóna határát át-átlépve, de érdemleges korrekció nélkül visszafordulva, halad az árfolyam északnak. Bár erős a trend, minden kísérlet elbukott én továbbra is - lehet tévesen- azt gondolom, hogy a héten, vagy a jövő hét elején fordulat lesz.

USD/HUF 4H chart: 


Friday, 25 May 2018

USD/HUF - reggeli gyors

A korábbi elemzések aktuális chartjai. A hetes gyertya nem zárt!


Thursday, 24 May 2018

Bitcoin

Nagyot esett a kriptovaluta, de egyelőre b hullámként tekintek rá. Ez még valószínűleg nem a következő trendmozgató alakzat, amiről korábban szóltam (Link).

BTC/USD napos chart:


USD/HUF

Bár a felületes szemlélő számára továbbra is erősnek tűnik a dollár a forinttal szemben (vagy a forint nagyon gyenge), ha ránézünk a napos chartra több olyan jel is van, ami arra utal, hogy a közeljövőben fordulatra, korrekcióra számíthatunk.
Egyfelől az április 18-án indult emelkedés lendülete megtört a hó végére, elindult a lassulás és a meredekség már nem tudott a régi csatornába visszakapaszkodni, másfelől az rsi túlvett zónában, vagy annak határán tartózkodik (tévedés az rsi-t 70 felett túlvettként értelmezni, sok esetben az jóval magasabban van!!!). 
Nem tudom egyértelműen eldönteni, hogy a pár napja jelzett ED fut, vagy egy impulzus. A második esetében talán még egy új csúcs, egy fél ponttal magasabb rsi érték hiányzik a teljesen kész szerkezethez (megerősítés nincs, ha nem tud lefordulni, megeshet, hogy erővel, a korábbi momentummal eldurran északnak az árfolyam, bár ennek most a korábban említett hetes ellenállások miatt kevés esélyét látom - chart linkje az előző bejegyzés alatt a megjegyzésekben).

USD/HUF napos chart:


Sunday, 20 May 2018

USD/HUF

Értem a forint gyengülése miatti reakciókat (eurhuf keresztet is figyelve) a megjegyzésekben, ugyanakkor elhamarkodottnak tartom a további száguldás vizionálását. Jelenleg a charton arra van bizonyíték, hogy a korábban jelzett célzónát elérte a piac, annak területében mozog.

USD/HUF 3D chart:




Korábban mondtam, hogy a jelenlegi felmenetel hetes, vagy félhetes (3 napos) chartokon látszik a legjobban.  Hetesen erős ellenállás előtt a piac, ez mind az árgrafikonon, mind az rsi-n látszik. Az esetek legnagyobb százalékában nem viszi át a piac elsőre az ilyen erős ellenállásokat. A kérdésre, hogy átviheti-e, természetesen a  válasz igen, ebben az esetben azonban érdemes azzal is számolni, hogy eldőlt a kérdés (5. hullám) és nagyon hamar 280 környékére mehet az árfolyam. Mik azok a tényezők, amik arra utalnak, hogy a célárzóna megfogja az emelkedést?

- Ellenállás/támasz (ár) zóna előtt a piac
- Ellenállás előtt a hetes rsi
- Leszorító előtt a piac (ár)
- Momentummal, erővel ért a támaszhoz a piac (elsőre ált. lepattan)
- Hetes setup célára itt található
- Ideális FIBO szint egy harmadik hullám végének

Mi az ami jelenleg ellene szól?

- A piac emelkedésének lassulása minimális
- Nincs fordulatra utaló jel
- Napos rsi a fenntartható bull zónában

Mindezeket a tényezőket figyelembe véve a nagyobb esélyt egy korrekciónak adom, mely reálisan a jövő héten elindulhat. Tudom, erre vonatkozóan nincs megerősítés még a charton. Türelmesnek kell lenni és nyilvánvalóan a pa megerősítésre kell várni. A heti magas záró nem zavar, elvárás volt részemről egy magas zárás, annak érdekében, hogy a hetes rsi értéke megfelelő legyen egy fordulathoz.

Az emelkedés belső szerkezete nehezen értelmezhető, a spike-ok miatt több célárra vonatkozó értéket is kiírtam a blogra. Van egy (272,228), amit még nem ért el a piac (4H számolás), illetve a pénteki gyertya is teljesített egyet (1D-2H). Az usdhuf chartján nem lehet pontos értékeket számolni, ennek a piac likviditása, illetve az egységes piac hiánya a legfőbb ok. A hétfői napon nem lepne meg egy bearish engulfing kialakulása sem.

USD/HUF hetes chart:


Az A hullám gyakran gyors esést hoz magával, ebben az esetben reális esélyét látom ennek megjelenését.

EURHUF: a chart nem fest jó képet, van egy lehetséges 320,990 körüli céláram, de ha korrekció nélkül jut el odáig naposon, akkor ennél magasabb területek bejárására is elég jó esély van/lesz.


Wednesday, 16 May 2018

USD/HUF - gyors

A várakozások szerint új high, az előző felett. 4H-n nem kísértem tovább a sorsot, ezen a tf-n akár teljesen kész is lehet egy nagyobb korrekció előtt a szerkezet. Beértünk az ellenállás zónájába. 1H-n még lehet egy új csúcs, de azt gondolom teljesen mindegy, a napos/hetes alapon számolt célárzónában a piac, akár még 271 fölé is szúrhat, de ez nem szükséges feltétel. Érdemes figyelni a lefordulásra, vagy a long stoppok feszítésére. Fordulós jelet még nem látok 1H-ig bezárólag.

USD/HUF 4H chart:


Tuesday, 15 May 2018

USD/HUF - gyors

Nagyon nagy eséllyel nincs bent a tető a 4H chart alapján. Azt gondolom, hogy egy korrekció után új csúcsra fut majd a kereszt (kék vonal), vagy egy mélyebb korrekció után (inverted flat, piros verzió) fogja ezt megtenni. Figylem, kicsi,  4H chart!

USD/HUF 4H chart:

(a vonalak irányt jelölnek, nem pontos mértékeket!)

USD/HUF - 3. rész

Jelen helyzetben talán a hetes grafikon a legérdekesebb, mivel ezen látszik a legoptimálisabb kép a helyzet vizsgálatához.
A havi chart alapján azt kell mondanunk, hogy felfelé mindenképpen egy impulse hullám tart (1 v. A. v 4/C), mely jelenleg a 3-4. hullám fázisában tart. A charton jól látszik az ellenállás/támasz zóna, mely az elmúlt években többször is gátat szabott az árfolyam emelkedésének/esésének, így minden valószínűség szerint most is ez fog (átmenetileg) történni. A harmadik hullám számolt célárát pár fillér elmaradással (Link) elérte a piac, ami elfogadható szintnek felel meg, így jó eséllyel mondhatjuk azt, hogy elindul(ha)t a korrekciós fázis, ami negyedik hullámban elég széles lehetőséghalmazzal jelentkezik. A 4. hullám esetében részvény, index piacokon 70-80% esély van valamilyen lapos, oldalazó korrekció létrejöttének, azonban devizapiacon ez a valószínűségi szám nem releváns. Nagyon sokszor megfigyelhető valamilyen mély korrekció (többségében flat, hatalmas C hullámmal), mely az első hullám tetejét teszteli vissza. Jelen helyzetben ez 255-257,50-es szintet jelentene, de 254,70 alá zárást nem (hetesen). Hetesen a múlt hét egy fordulásra utaló gyertyaalakzat született, amire a megerősítésnek a héten kell(ene) érkeznie. A hét eddig eltelt időszakában nem ebbe az irányba tendál a piac, de még sok van hátra a gyertya zárásáig. (Inkább csak megérzés, de ebből a hét végére kialakulhat egy Engulfing gyertyakombináció, mely erős fordulós jelzésnek felelne meg.)

USD/HUF hetes chart:


A 3D chart jelenlegi helyzetben azt mutatja, hogy a várt/számolt célárat még elérheti a piac, a korrekció nem feltétlenül indult el.

USD/HUF 3D chart:


(Megjegyzés: Beszállót egy ZZ lefutása után, a korrekciós csatorna törésekor keresnék, amivel vagy egy B hullámot, jó eséllyel a mostani tető környékéig, vagy mély korrekció után az 5. hullámot sikerülne elkapni, nyilvánvalóan a mostani tető fölé helyezett célárral. Figyelem! Ez kevés a kereskedési döntéshez, jól működő setup szükséges, mely megfelelő időpontban jelet ad a kereskedési döntés meghozatalához, a trade megindításához! )

EUR/HUF

Előző bejegyzés alatti megjegyzéshez:


Ha a napos gyertyát nem verik be (egy célárnál van tickre), akkor további erősödés jöhet, a gyertya még nem zárt.

Monday, 14 May 2018

USD/HUF - 2. rész

A hosszabb távú - havi chart segítségével készült - előrejelzés esetében több alternatívával kell számolni. Talán unalomig hangsúlyoztam már, hogy a forex piacok eltérnek a részvényektől és indexektől, mert ezeken a piacokon nem lehet minden tf-n impulzussal számolni, így a havi charton látható emelkedés esetében élni kell a feltételezéssel, hogy a rally 302-nél véget ért. A csúcsról 5 hullámnak látszó szerkezet érkezett a lokális mélypontig. Amennyiben a havi charton 2011 óta tartó emelkedés nem tud teljes impulse hullámmá kifejlődni, akkor azt kell feltételezni, hogy az "állandó korrekciós fázisban" lévő devizapiacon a felfelé tartó mozgás után (mely új csúcsot már nem ér el) újabb esés következik. Erre vonatkozóan ezen a tf-n még pontos mozgást és célárakat nem lehet számolni. Egy dolgot lehet valamilyen fokú, nagyobb bizonyossággal előre jelezni, nevezetesen azt, amit talán már mindenki felfedezett a piacon, hogy 270 környékén található egy erőteljes ellenállási zóna, amin vélhetően nem fog átszáguldozni a piac.
A bull verzió szerint a kereszt képes egy teljes impulse hullámmá fejlődni, ebben az esetben a korábbi tetőt meghaladó szintek érhetőek el. Ezek a szintek a spike-ok figyelembevételével 338-370 között szóródnak, biztosabbat talán majd a további mozgásból lehet számolni.
Alternatívaként továbbra sem szabad elvetni, bár nyilván a valószínűsége nagyon kicsi, de mivel szabályt nem szegett, ezért evidenciában kell tartani annak a lehetőségét, mely szerint 4/c hullám halad jelenleg északnak és a szürke zónában várt sávozás végül megvalósul (ha felfelé tart a piac, akkor is kialakul, csak nem abban a formában, ahogy vártam). A bekövetkezés valószínűségét továbbra is kicsinek tartom a hullámok aránytalansága miatt, ugyanakkor abban teljes mértékben biztos vagyok, hogy ez az alternatíva lepné meg leginkább a piaci szereplőket.

USD/HUF havi chart:


folyt.köv.

Bitcoin

A napokban hihetetlen célárról olvastam a Bitcoin vonatkozásában, ezért ismét ránéztem a grafikonra. Azt hiszem ez a célár most nem lehetséges. Előtte minimum egy korrekciónak kell lefutnia, a korábban említett, igen mély célárak valamelyikére (link). Hetesen továbbra is arra adom a legnagyobb esélyt, hogy egy impulse ment délre, ezért egy felfelé tartó korrekció után további mélypont következhet. A felfelé körben akár 12.000 USD/BTC ár is beleférhet, egy szép felszúrással.


Friday, 11 May 2018

USD/HUF - 1. rész - (2014-2018)

Valamikor 2013 környéke óta követem figyelemmel a kereszt mozgását. 2014 első felében rengeteget foglalkoztunk itt a blogon a várható mozgásokkal, melyből 2014. július elején megszületett az azóta folyamatosan emlegetett bejegyzés. Több célár volt megjelölve, melynek többsége azóta teljesült. Az emlékek felidézése miatt itt a chart abból a bejegyzésből:

...és az akkori célárak:

230-250-290-350 HUF/USD

2015. januárjában felkerült havi chart:


Bár az elemzéseket Elliott alapján készítettem, mellé más technikai alakzatokat is segítségül hívtam.

2016. december 11-én született bejegyzés (talán érdemes is elolvasni azt a pár sort: Link), tényleg véget ért valami, a dollár decemberben volt a csúcson, azóta esik. Az elemzések kapcsán tapasztalatot is vettem, igaz nem fizettem érte a piacon. A lefelé kör sokkal mélyebbre ment, mint amire először számoltam. Azóta megtanultam, hogy a forex korrekciók általában sokkal mélyebbek, mint a részvénypiaciak, így a kisebb valószínűség melletti (nekem akkor még kisebb), zöld verzió mentén haladt a piac.

Egy tavalyi havi chart, ahol a lehetőségeket vázoltam:


A választott alternatíva nem az volt, ami mellett a piac letette a voksát, mélyebb korrekciós szintre utazott, mely pár fillér tévedéssel előrejelezhető is volt.


Kisebb tf alapján (heti-napi) nem voltam bizonyos abban, hogy láttuk az aljat, nagyobb eséllyel arra gondoltam, hogy még egy kisebb low/dupla alj. A piaci mozgás azóta azt mutatja, hogy megindultunk felfelé.

Itt jön a nagy kérdés: Vajon a havi bull trend tér vissza és a charton látható számozás helyes? Mert ebben az esetben 320-350 környéki célárak teljes mértékben reálissá válhatnak,  vagy a devizapiacokra oly jellemző hármas szerkezetű mozgással az emelkedés véget ért és lefelé már egy újabb nagyobb trendszakasz halad, a felfelé tartó mozgás pedig korrekciós jellegű lesz?
Azt gondolom, hogy erről most korai nyilatkozni. A felfelé tartó mozgás belső szerkezete fog dönteni. A felfelé mozgás elég intenzív volt az elmúlt két-három hétben, de most ellenállás elé érkeztünk, talán tegnap - ma meg is indult egy nagyobb korrekció lefelé.

A bejegyzéssel annyi a célom, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy Elliott rendszere, bár nem kereskedési rendszer és korántsem tökéletes, de az egyik legjobb előrejelző rendszer, mellyel érdemes foglalkozni, illetve a következő szélesebb elemzés előtt a múltra vonatkozóan előkészítsem a terepet.

Folyt. köv.

Friday, 4 May 2018

USD/HUF - 350 a cél?

Minden jel szerint a legesélyesebb verzió, hogy megvolt az 5 hullám lefelé, északnak fordult a kereszt. A korábban vázolt zöld verzió szerint folytatja a piac az útját, link.

A kérdés, hogy a felfelé tartó mozgás trendmozgató alakzattá tud-e fejlődni, vagy csak korrekciós alakzat halad északnak. Bármelyik is legyen, az első lehetséges célzónát a D3-as charton jelöltem. Amennyiben impulzus (egy 5. hullám halad majd északnak), akkor a célárai a korábbi csúcs fölé mutatnak, azaz a 2014. július 1-én feltett elemzés még nem teljesült célára is képbe kerül, link.

Játszunk egy picit!!! Feltettem egy chartot a napokban, ahol a jelenlegi kormányzópárt és az usd/huf árfolyamának alakulását mutattam meg, link. Nem állítottam, hogy biztos összefüggés van, de három esetből háromszor lényeges forintgyengülés következett be,. Továbbá azt sem állítom, hogy ez jó vagy rossz, csupán a tényt, ez történt. A mostani árfolyamra rászámolva a három esetnél tapasztalt cca. 35% (egy esetben 40) árfolyamváltozást 350 forinthoz jutunk. A dollár tavaly nagyot ment az EUR-ral szemben, kész lehet egy havi charton egy impulzus, a minimálisan elvárt korrekció a csúcstól 38%.
Ezek alapján azt kell, hogy mondjam, nem egy elvetemült elgondolás a 350 forintos dollár árfolyam, ugyanakkor ezek alapján még biztosan nem nyitnék pozíciót.

USD/HUF D3 chart:


A charton jelenleg nincs elég bizonyíték a fenti célárhoz (eltekintve attól az emelkedő háromszögtől, amit még 4 éve rajzoltam a chartra). Deviza esetében nagyon ritkán fejlődnek ki havi charton is látható, évekig tartó impulzusok, ezért a nagy 5. hullám lehetőségét egyelőre feltételesen kezelem. Tény, hogy a fenti célárhoz a világgazdaságban is jelentős mozgásra van/lehet szükség (válság?), ugyanakkor elvetni ezt sem tudom, sőt egy évekig tartó idilli állapot uralkodott (főleg  a részvénypiacokon) az elmúlt években, alacsony jegybanki alapkamat mellett... ami elkezdett változni.

Thursday, 3 May 2018

EUR/USD

A lehetőségek között benne van az alábbiakban vázolt mozgás az EURUSD keresztben. Inkább az irányok érdekesek, most nem mentem bele a pontosabb számolásba. Ha bent van a tető, akkor a jelölt fázisban lehet a piac.

EUR/USD napos chart:


Nyilvánvalóan a jelölések megértéséhez kell egy kis Elliottos tudás. Jelenleg a vázolt elképzelés az elsődleges, de csak és kizárólagos alternatívaként nem tekintek rá, még nem törtek a kritikus szintek, addig pedig lehet valami nem várt csavar a keresztben.

Wednesday, 2 May 2018

USD/HUF és a Fidesz (chart)

Nem állítom, hogy egyértelmű és biztos összefüggés áll fent az árfolyam és a nevezett párt kormányzása között, hiszen elég kevés adat (3 ciklus) áll rendelkezésre, ez még nem tekinthető statisztikai számosságnak. Sőt azt sem állítom, hogy a forint gyengülése a dollárhoz képest negatív gazdasági folyamatként kell értelmezni. A fundamentalista elemzéshez nem értek, csak észrevettem valamit a charton, ami összefügghet a párt gazdaságpolitikájával, a forint gyengülésével, vagy gyengítésével. Nem fogok és nem akarok politikai vitát kavarni, ez az oldal nem arról szól. Nem szoktam megjegyzéseket törölni (ezen bejegyzés alatt letiltottam), másik alatt minden politikai irányultságút törölni fogok.
Érdemes elgondolkozni rajta, hogy mi történik majd a forint árfolyamával (miközben a technikai képben a 350-es szint is benne lehet). Választás után vétel, eladás a választások előtt 8-10 hónappal?

USD/HUF havi chart:


USD/HUF - D3 chart