OTP órás chart:
Hírek/News
Sunday, 20 January 2013
OTP - órás
Amennyiben az OTP exp. flat korrekcióban gondolkozik, szerintem nagy rá az esély, akkor valahol a két zóna egyikében fog a tető kialakulni.
OTP - Havi
Visszatérek még egy-két szó erejéig az OTP havi chartjára. A piac - piros számozás szerint - akár be is fejezhette a felfelé útját, de egyenlőre ezt a kevésbé reális verziónak tartom. Jelöltem egy mozgást, ahol inkább csak az irányok a mérvadóak, bár a lefelé körök esetében, akár reális is lehet a csatorna alj letörése, majd az új csúcs után a nagy eltörés nagyjából 5-6 hónap alatt, persze ez majd a szerkezetből lehet pontosabban megmondani, mert jelenleg nem tudok időtényezővel számolni.
OTP havi chart:
Ha megvan a kék verzió szerinti 4. pont, nagy eséllyel maximum értéket fogok tudni majd adni, érdekes a max. 6.000 jelenleg megfelelőnek látszik:o) Gondolom Egy dologra gondoltunk Charlieval a számolásnál.
Saturday, 19 January 2013
OTP - havi/heti chart - a lassabb verzió
A mozgásokat figyelve elkezdtem ebben a verzióban gondolkozni. Sokkal lassabb, mint amit felraktam korábban, ugyanakkor talán jobban illene a képbe, illetve a geometriai hsz annyira nyilvánvaló, hogy illene az "már nem jöhet össze", legalábbis a tapasztalat azt mondja. De ja vu érzésem van a tavaly július 7-ei elemzés vonatkozásában, ott nagyon valami hasonlót láttam és azóta vissza is igazolta a piac. Ez akár ugyanolyan szituáció is lehet. Link
OTP havi chart:
Mutatom heti charton, hogy ez milyen alakzatot öltene. Először elmenne kb 4800 környékére, de 5000-ig valószínű nem (hisz ezt várja mindenki), majd erős esés jönne, ami a 4. hullámok sajátossága, talán a rajzolt ék alá is beeshet, hogy muníciót kapjon a végső emelkedéshez.
OTP heti chart:
Kisebb tf-n valószínűsítem hogy egy harmadik hullám fejeződött be. Jön egy flat korrekció, vagy egy hsz nagy eséllyel negyedik hullámban, ahol nem számítok mély retrace szintre.
Érdekes, hogy ránéztem a napos chartra és az LD 5-3-5-3-5 szerkezetben be van számozva, elég régóta.
OTP napos chart:
A fenti megközelítést, mint egyik lehetőség kezelem, hangsúlyos, hogy egyik, a másik túlságosan is egyértelmű, ezért jobban kedvelem ezt, ugyanakkor időben nyilvánvalóan elhúzódna még egy ideig, amit már nagyon nem szeretnék. Korrekcióban az ED ekkora tf-n öli a kereskedőt és a kereskedést. Egy lehetséges időbeli véget jelöltem a havi charton (időfibo 161-nél)
Friday, 18 January 2013
Thursday, 17 January 2013
OTP
Jól eldurrant a piac, ami bevallom őszintén engem is meglepett, a célár a havi charton ott van, de nem gondoltam volna egy hete, hogy egy korrekció előtt vagy nélkül ilyen gyorsan belemegy. Nem vagyok már biztos benne, hogy ez még nem a 3. hullám második fele (dZZ). A forgalom megemelkedett, akár 5. is lehetne, de a többi piac helyzete ezt nem támasztja alá, inkább az elsőre szavaznék, ráadásul RSI naposon még nagyon bull.
Fordulós jelzést még nem látszik, naposon egy ideális (fibo 261) környékére jutott a piac, nem lepne meg, ha esetleg tenne még egy kiszúrást reggel északnak 3800 alá, de a mai nap után bármit elhiszek...
OTP napos chart:
OTP havi chart:
E-star- napi
Nagyon remélem nem nyúltatok bele....
E-star napos chart:
E-star napos chart:
Ismeritek a mondást, hány százalékot veszíthet a részvény az értékéből miután 90%-ot esett? Természetesen 100%-ot.
Korábbi megszólalások a témában Link A legelső már nagyon érthető...
Bux1312 - 5'
Csak egy kis játék, belelátom a következőt a holnapi napba. Reggel emelkedés a zónába, akár nyitásban is, majd esés, az esés szerkezete érdekes lesz, beleférhet az is, hogy csak 20000-ig esik vissza.
Bux1312 5' chart:
Bux1312 5' chart:
Bux - napos chart
A munkaábrám célba ért, azért nem raktak ki, mert bizonytalannak éreztem ekkora emelkedést... A célzónát elérte a piac, szvsz 3 hullám vége lehet a zónában. Naposon kialakulóban a fordulós jelzés, ha holnapi nap lefelé viszi az RSI értékét, akkor megvan a fordulós jelzés. Ebben az esetben esélyes a piros zónába való korrekció. Nem árt az óvatosság, mert flat korrekció, esetleg exp. flat simán belefér, ott pedig lesz egy bika csapda, de a korai shortosoknak sem lesz jó...
Bux napos chart:
USD/HUF-órás chart
Órás ábrát nézve 223-ról egy 5 hullámos szerkezet ment délre, ami nagyjából készen van, holnap forint gyengülésre számítok, már a reggeli órákra. Mértéket a grafikon alapján még nem mondanék, nagyobb tf-n sok a spike, de úgy tűnik 1-2-3 szituáció lehet, vagy 1-2-1-2 lefelé, ezt nehéz megmondani.
USD/HUF órás ábra:
Ellie Goulding
2010-ben kezdtem a blogot írni, a blog témája eddig mindig az elliott alapján történő tőzsdei elemzés volt. Van valaki, aki ebben mindig támogatott, biztatott, de a háttérben maradt, az, hogy a blog még mindig működik neki is köszönhető. Most olyan élethelyzetben van, amikor egy kicsit nekem kell segíteni! Ez a bejegyzés Neki szól, ő érteni fogja. A többiektől bocsánat az offért!
OTP - havi chart
Gyors a piac, ez a havi chart. Sokan várják, ergo valami más lehet majd a megoldás, talán az, hogy 3. hullám megy csak felfelé. Tudjátok, a nagy geometriai alakzat nem hsz elliotti értelemben, "BIAS" gyakorlat a tréningen. Célzóna alja egyébként elérve.
OTP havi chart:
Wednesday, 16 January 2013
OTP - röviden
Célzónák elérve. Ennek ellenére nem látok fordulós jelzést, igaz van arra utaló jel, hogy ma kialakulhat naposon. Kisebb tf-n gyanús, hogy még hiányzik egy kis emelkedés, most 4450-4470 közé gondolnám.
OTP napos chart:
OTP órás chart:
Tuesday, 15 January 2013
OTP
Napos ábrán célzónában a piac, azonban nem látok fordulós jelet. Felmerült bennem az, hogy ez még csak a 3. hullám, vagy kisebb tf-n még simán belefér egy exp. flat. Exp. flat vége 4450 környéke lehet, e felett a flat nem fér bele. A szerkezet nem kész, óráson akár egy ékkel is záródhat az emelkedés. Szóval sok a kérdés, több jel arra utal, hogy van még tér, de nem sok, egy esés előtt.
OTP napos chart:
Óráson több verziót is jelöltem, a mozgás alapján majd kiderül melyik lesz. Kisebb eséllyel belelátom, hogy kész a szerkezet, ezt nem jelöltem.
OTP órás chart:
OTP napos chart:
OTP órás chart:
Monday, 14 January 2013
OTP
Nézegetem az OTP chartját. Ha jól értem Twert, akkor a rajzolt geometriai hsz, már egyre több embernek feltűnt. Ha ez így van, akkor sokan figyelik. Az ED általam figyelt időtényezőre is tekintetve (még nem bizonyított), nagy az esélye, hogy nem így lesz. Felvetődött bennem, hogy mi van akkor, ha a korrekció még lassabb, azaz még nem tartunk ott, ahol gondoltam, azaz még a 4. hullám még nem volt meg, csak a 3. hullám második felében vagyunk, úgy, ahogy az a buxnál, vagy az SP-ben Link látszik. Sajnos nem lehetetlen.
OTP havi chart:
folyt. köv.
Labels:
OTP,
OTP elemzés,
otp grafikon
OTP - gyors
A korábbi ábrák, frissítve, hogy hol állunk. OTP szerintem lefelé 4. hullám lehetett, a kérdés ma eldőlni látszik.
OTP napos chart:
OTP órás chart:
OTP napos chart:
OTP órás chart:
Labels:
OTP,
OTP elemzés
Friday, 11 January 2013
USD - videó elemzés
Napokkal ezelőtt készített elemzés, egyes következtetések még élnek. Az ED valószínűnek tartom, azt, hogy kész e vagy sem, nem tudom. Volt még egy felszúrás a videó elkészítése után, azzal meglehetett az 5, de nem ment olyan magasra...
Thursday, 10 January 2013
OTP
Sok a kérdés a mai mozgás után is. Nem tudom eldönteni, hogy egy ZZ ment fel, mint flat b, sajnos 127-es fibo nagyon jól állna neki, ráadásul csatornában mozgott, vagy esetleg 5 hullámot láttunk. Naposon RSI alapon még látok felfelé lehetőséget.
OTP napos chart:
Lehet ez a mozgás még megnyúlt 5. Ebben az esetben a tegnap kijelölt célzóna reális lehet.
OTP órás chart:
Bux
Talán nem véletlenül jutottam a dax esetében arra a következtetésre, amit kiraktam. Ma felmerült bennem a következő lehetőség a bux vonatkozásában. Idő kell még hozzá bőven, de reális.
Bux hetes chart:
Bux napos chart:
Bux hetes chart:
Mutatom naposon is.
Az utolsó lefelé kört máshogy is tudom számozni, ezért a kétség sok bennem. A korábban feltett verziók még mindig élnek.
DAX - napos
Kaptam ma egy kis kritikát, hogy nem teszek fel daxot. Az oka annak, hogy nem nézegetem, hogy nem kereskedem, illetve a felfelé kör belső szerkezetének számozása ezen tf-n nem lehetséges. Az utolsó ábra, amit feltettem, akkor volt, amikor mindenki esést várt, ezzel nem értettem egyet, mivel korrekciós jegyeket hordozott az esés. Ezt jelzi az ábrán a jelölés.
Ami ma eszembe jutott az jól illeszkedik a képbe. A ZZ egyik hulláma, vagy a vagy c, az egyik könnyen beszámozható, a másik nehezen. Ez az emelkedés tipikusan ilyen!!!
Dax napi chart:
A távoli képen, jobban látszik mire gondolok.
Dax heti chart:
Nézzük a havi chartot.
Dax havi chart:
Hol lehet az emelkedés vége? Bárhol, hisz b hullám. Az ED miatt mutatok egy ideális szintet, ami exp. flat korrekció esetében az egyik ideális szint, ami egy ZZ ED c hullámal kombinálva egy helyre mutat, valahol 8 és 9000 között.
Na, ebből nagy beírás lesz, hogy mennyire bull vagyok... Ezt látom a charton, logikus, egy lehetőség....
OTP
Naposon egyenlőre nem lehet eldönteni, hogy milyen formációt látunk.
OTP napos grafikon:
OTP napos grafikon:
Órás alapon két verziót tudok elképzelni, illetve gondolkodom benne, mint a legjobban esélyes verzió. Mindkettő szerint ma esés lesz. Egy szélesebb zónát jelöltem, hogy mindkét verzió célára beleférjen. Utána északnak fordulás esélyes.
OTP órás grafikon:
Wednesday, 9 January 2013
OTP - videó elemzés
Labels:
OTP,
OTP elemzés
Monday, 7 January 2013
Bux- heti chart
Nézegettem a charjaimat és találtam egy hetekkel, hónapokkal ezelőtt felrakott ábrát, hetes timeframen. Ami az ábrán látható számozásból levonható következtetés, az az, hogy amennyiben ez a helyes, akkor még hónapok vannak hátra a bux csúcsig, hiszen csak az ED 3 hullámának első felében lehet a piac. Mindenesetre sok a kérdőjel ebben a feladványban.
Bux hetes chart:
Felteszek ezért egy másik verziót is. Írtam erről a lehetőségről, hogy egy ED-vel zárul az esés, persze évek múlva, pirossal számoztam ezt a lehetőséget. Ebben az esetben most egy hsz-ben mozog az index.
Bux hetes chart:
OTP - napi chart - video elemzés
A napi grafikonra vonatkozó elképzelésem videó formában teszem közzé. Íme:
Sunday, 6 January 2013
SP - napi chart
Egy korábbi ábrát mutatok, ahol felrajzoltam pár zónát, ami lehetséges tető lehet. A korábbi bejegyzés a fraktálokról szólt és tényleg nem indult el az a mérhetetlen nagy esés, amire sokan vártak. Az én elsődleges értelmezésemben egy dZZ tart felfelé, mint egy ciklus szintű B hullám, aminek a második c hullámában lehetünk, ha mázlink van, akkor egy ED-vel zárul. (Dow esetében is ezt gondolom, ezzel számoltam a korábbi havi charton is)
SP napi chart:
OTP - nagy kép, havi chart
Nézzük első körben az OTP nagy képét, azaz a havi chartot. Korábbi rajzon is látható egy geometriai értelemben megrajzolt háromszög, amit elliotti értelmezésben nem tartok annak. Ha az lenne, akkor időben még sokat kell oldalaznia. Amit elsődleges verziónak kezelek, az a vastag kék ék, azaz felfelé egy ED halad. Ez a 2012 július 7-ei elemzés alapján várt út (a legvalószínűbb scennárió), azóta nem kellett rajta változtatnom. Ez alapján RSI értékét a csúcson a kék célzónába kb. 60 környékére várom valamikor februárban van a legnagyobb esélye elérni ezt a zónát a jelenlegi adatok alapján.
Másodlagos verzióként ott motoszkál a fejemben, hogy mi van akkor, ha ez még csak az ED 3. hulláma. Időben szép hosszúra nyúlna, nem lehetetlen, de az idő miatt másodlagosnak lehet csak kezelni.
OTP havi grafikon:
Nézzétek a forgalmat, szépen csökken, ahogy az egy éknél elvárás. Érdemes erre figyelni, segít az 5. hullám meghatározásánál egy ékben. Meg kell emelkednie a forgalomnak.
OTP havi grafikon (forgalommal):
Friday, 4 January 2013
OTP - gyors
Tegnap elérte a célzónát, ugyanakkor nem látok fordulós jelzést. Az alsó spike miatt elképzelhető, hogy a célzóna felső felét fogja támadni a piac, illetve ki is léphet belőle. Napos ábra, azaz felfelé kiszúrás, egy tüskével simán belefér. Szvsz lesz egy újabb csúcs a tegnapi felett. Mindezek mellett naposon egy fordulós jelzésre számítok, ma vagy hétfőn, de ez vszinu nem az emelkedés vége lesz (a tegnap említett célzónát elérheti a korrekció után). Extrém esetben 4.400-ig is elmehetne a korrekció előtti mostani emelkedésben, de erre csak nagyon kicsi esélyt látok.
OTP napos chart:
Órás alapján az egyik lehetőség szerint a tegnapi egy lokális csúcs, kis korrekció, majd ismét észak, csak ezt követően lehet egy nagyobb déli irányú mozgás.
Thursday, 3 January 2013
OTP - rövid
A havi chartot régen tettem fel. Még mindig a megrajzolt zónában mozog. Nem elliottos vélemény, de továbbra is fenntartom, hogy a felső trendvonalat célozza meg a papír.
OTP havi chart:
Hetes szinten tartom az ED lehetőségét, mely alapján új csúcsra kellene a papírnak kimenni. (4500-5000). Jó volt a korábbi megérzés, hogy a fraktálok nem úgy illeszkednek, ahogy sokan elsőre gondolták.
OTP heti chart (fraktálos):
Napos alapon szvsz az 5. hullám a hulláma tarthat északnak, ahol egy kis emelkedés b hullám indulása előtt még beleférhet. Célzóna jelölve, akár nyitóban meglehet.
OTP napos chart:
Monday, 31 December 2012
B.U.É.K.
Boldog Új Évet Kívánok minden blog olvasónak. Legyen a következő év sikerekben, pipekben és profitban nagyon gazdag!!!
Wednesday, 19 December 2012
USD
Elérte a célzónát, majd lefordult. Felfelé ezzel részemről kész a c, amíg más jelzés nem érkezik egy lefelé tartó impulse mozgásra számítok a továbbiakban, melynek első hulláma indulhatott tegnap délnek. 200-210 továbbra is elérhető. 4 órás chart:
Tuesday, 18 December 2012
USD
Tegnap hirtelen forint gyengülés mutatkozott, karakterében egy c hullám jegyei figyelhetők meg a mozgásban, ami jól illeszkedik az elképzeléseimbe. (3. hullámot egyenlőre kizárom) Azaz a lefelé menet egy flat b hulláma volt. Mutatom a nagy képet, illetve egy kisebbet, ami szerint még van egy kis forintgyengülésre esés, 221-222 környékére.
USD napos chart:
USD 4 órás chart:
Bux
Ez lehet a mozgás háttere.
A bux néz ki a legrosszabbul az általam figyelt instrumentumok között. A Bux esetében a lefordulást el tudom képzelni, azaz, hogy esetében az új csúcs várakozás realitása alacsony.
A bux néz ki a legrosszabbul az általam figyelt instrumentumok között. A Bux esetében a lefordulást el tudom képzelni, azaz, hogy esetében az új csúcs várakozás realitása alacsony.
Monday, 17 December 2012
Már több, mint két éve írom a blogot, a cél elliott rendszerének mélyebb megismerése volt. Szerintem, aki a kezdetek óta olvas látja, látta a fejlődést. Azt hiszem újabb szintre kell lépnem azon az úton, amit több, mint két éve kitűztem magam elé. Azt gondolom, hogy nemcsak nekem kell ezt megtennem, hanem a blognak is. Még nem tudom milyen lesz, de valamilyen változtatást csinálok rajta, hogy az új évet már új köntösben kezdje. Ha valamilyen kardinális dolgot látok, akkor persze írok róla, de nagy munkát és sok elemzést erre az évre már nem tervezek. Pihenjetek és néha nézzetek azért vissza!
USD
A lefelé mozgásra két magyarázat van, az egyik egy flat korrekció b hulláma, a másik, hogy vége a korrekciónak és elindult az utolsó hullám délnek.
A mozgás és az új csúcs egyértelműen azt mutatja, hogy további forint erősödés következik (előtte lehet egy korrekció). Felraktam egy lehetséges célzónát, feltételes, mert ha megnyúlik, akkor mélyebbre is mehet. 207-nél van egy certi, általában kiütés után szokott fordulni :o)
USD napos chart:
Labels:
USD,
USD elemzés,
USD/HUF
Subscribe to:
Posts (Atom)