Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Thursday 27 February 2020

Varázsgömb

Az alábbiakban változtatások nélkül közlök ismét egy 2020. január 27-ei bejegyzést, mely a héten nagyobb értelemet nyert:

"Mindenki long, mindent low-t megvesznek. Már-már a long oldalra áltam át én is, DE, van egy nagy DE ez még mindig lehet felfelé egy korrekciós hullám, egy exp flat B. Ha a 2019-es oldalazás hsz volt, akkor olyan zakó jön a piacokon, amire kevesen gondoltak. NQ hetes klimax és fordulat, de a többi index is hasonló magasságokban járt. Múlt héten már megrajzoltam szűk körben el is küldtem ezt a chartot, most kiteszem ide is, elsősorban azoknak, akik végighallgatták a célárszámítást, ott vannak a szükséges adatok a charton. 
Ez a verzió két dolog miatt tesztszik, egyfelől a magyar index bear verziójával egyezőséget mutat (piaci összhang), másfelől a szentiment, mindenki elhitte, hogy nem lesz válság, amíg a tavalyi év tele volt a válság előrejelzéseivel, az emelkedés után szépen elfogytak az ilyen jellegű hangulatjelentések, újságcikkek és megjelentek az égig mutató előrejelzések és mindenki long lett, amit a hetes rsi szépen jelez. Még nem kezelem elsődleges verzióként, keresem a megerősítést, ezt pedig nagyon evidenciában tartom.
 Az elmúlt hetekben távolról figyeltem az indexek mozgását, mert egyfelől a charton látott emelkedés 1-2-1-2-1-2 szituációja olyan magasságokba mutat, amit nehezemre esik elhinni, de a piaccal nem tudok vitatkozni és nem is akarok. Amikor először említettem ennek a lehetőségét (exp flat b) egy kollégának valamikor tavaly október-november környékén, akkor az első kérdése az volt, hogy korrekció nem mehetne ilyen magasra, ez nem lehet. Kis tf-n rengetegszer láttam, nagyobbon még nem, így nem csak az eredményt illetően, hanem szakmailag is figyelni fogom a mozgást. Kérdés, hogy ez a hihetetlen verzió fut, vagy egy negyedik hullám közlekedik valamilyen trendszinten lefelé. Majd a piac eldönti! Addig is szívesen olvasom az érveket, ellenérveket a megjegyzések között!"
 
Az elemzéstechnikában kevésbé járatosaknak: Elliott-i értelemben vett háromszög egy trendszint utolsó előtti hulláma, a trend irányába történő kitörés után erős mozgás következik, majd véget ér az adott trendszint befejező hulláma  és ellenirányú trend indul. 

Aktuális chart:

Reggeli KV

BUX, MOL zónában, OTP előtte, SP, NQ, DOW elérte a zónát. Richter korrekció flat lehet, itt a helyzet sokkal bonyolultabb, egy flat korrekcióra számítok, ahol a célzónát akár egy ATH után érheti el a piac. 

Jelenleg a legzavaróbb történet, hogy  a piac több esetben eladási klimax szintre futott, amit jelenleg elsődlegesként kezelt verzióban még nem tapasztaltam. Tette ezt bármilyen lassulásra utaló jel nélkül. E két tényező kérdőjeleket vett fel bennem, elsődlegesen azt, hogy a járvány, mint lehetőség mennyire befolyásolja a szerkezetet és egy kisebb lufi kipukkanása utáni pánikot látjuk, mely egy erős ellenállásnál elakadt, másodlagosan pedig azt, hogy eljött az ideje egy agresszív verzióban való gondolkodásnak. Tekintettel arra, hogy jó esetben a piaci mozgások hetes tf-n zajlanak, nagyobb megerősítést valószínűleg a jövő hét vége előtt nem várható.

OTP: A belső szerkezet alapján mintha még hiányozna a teljes szerkezethez egy lefelé kör, holnap. Kis tf-n a felfutás inkább korrekciós alakzatnak tűnik, de m15 már túl kicsi egy 16 órás szünethez, mondjuk egy pici réssel lefelé nyitás nem lepne meg.

Bux: Az OTP-hez hasonló a helyzet, itt is hiányozhat - bár kisebb eséllyel - egy újabb mélypont.

Bux2012: Brutális forgalom, emelkedés csatornában, korrekciós csatornában, hanarosan kiderül mit jelent ez.

https://www.tradingview.com/x/NOBCMzdP

Richter: a felfelé húzás impulzusnak tűnik, holnap reggeli órákban egy korrekció lefutását tartom lehetségesnek, akár 6600 alá. Ami elgondolkoztat, hogy a forgalom bár elég impozáns volt a mai nap, mintha az emelkedésben elmaradt volna az esésben tapasztalhatótól, viszonylag kis tételekkel, de erőteljesen vitték felfelé. Késői shortosokat rázhatták ki?

https://www.tradingview.com/x/XKFdrJgd

EUR/HUF: A részvénypiaci mozgásokhoz képest a kereszt nyugalmat mutat,hozza a várakozást, azaz 336-339-es zónában oldalazás, majd ma felszúrás 339,4 fölé. A szerkezet nagyon kusza, elsődlegesen arra gondolnék, amíg nincs ATH, hogy visszamegy sávozni, vagy a sáv zónájába. Ha új csúcsra fut,akkor 341-343-as zónára figyelnék.

USA: nincs felépülés és fordulat, sokan figyelik és kereskednek az előző esti amerikai mozgás iránymutatása alapján (szerintem hiba, de mindenki abba kapaszkodik, amibe tud).


Wednesday 26 February 2020

Reggeli gyors (Richter, BUX, DAX, MOL, MTEL, OTP)

Bux:

Lejött az elképzelés első céláráig. Egyelőre az esés belső szerkezete nem világos, nem tudom kizárni, hogy nem itt lesz az esés vége. Tekintettel arra, hogy támasz, valószínűleg több shortos elkezdi zárni  a pozicióját, így valamilyen megpattanási kísérletnek szerintem mindenképpen tanúi leszünk. A következő szint közel kétezer ponttal alacsonyabban lehet. 

Aktuális helyzet:

Korábbi elképzelés:

A mozgás lendületéből adódóan egyelőre nem kizárt, hogy a múlt év végén jelzett 10K esés szemtanúi vagyunk. Szükségem van további gyertyákra, lehetőleg egy zöldre a további pontosítás érdekében.

Richter:

Kiesett a csatornából, letört a 6700-as szint. Most nem lennék a longosok helyében, nem kizárt egy méretes beragadás.


MOL

Célár zóna közelébe került, esetleg érdemes majd megnézni, hogy az első lehetséges zóna helyett egy mélyebbet választ a piac.

OTP

Az első támaszzóna/célzóna a rajzon jelölve.


Korábbi OTP chart és célzóna:


Mtel:

HS elképzelés nem jött be, korrekció nélkül esik. 400 körül van a következő célzóna.

DAX

Lehetséges a célzóna, vagy mélyebben. No komment!


Tuesday 25 February 2020

Richter

Egy hete írtam:

Richter:
Egyre inkább arra gondolok, hogy a nagy tf-s elképzelés hibás, azaz nem háromszöget csinált a papír 2006-2015 között, a lefelé kör pedig nem impulzus, hanem egy mély flat korrekció. Egy ideje bizonytalan vagyok a papírt illetően, valószínűleg ez lehetett az oka. Bár még nem vetném el a hsz elképzelést, de háttérben kezelném. 
Nagyon erős felfelé kör, nagyon rövid idő alatt. Ez a sajátosság leginkább a harmadik hullámok jellemzője (néha van egy-egy hasonlóan elszabaduló b hullám is). 
Ha lefordul a zónából érdemes visszatérni rá, mert akkor egy méretesebb esést hozhat a korrekció (akár 6200 környékére, a bull piaci elképzelés mellett).


Az aktuális chart:


Sajnos a Randi folyamatosan lefagy, amikor váltani akarom a tf-t, ezért az új chart. A hetes gyertya még nem zárt! Ha így marad, akkor ez egy erőteljes fordulós jelzés és havin egy dupla top, ami inkább valamiféle fordulatra utal (hó vége egyben a hét vége!). Amennyiben nem B hullám közlekedett felfelé, akkor a rajzon jelölt célárzóna reális lehet. Délelőtt írtam, másik tf alapján, 6700 törése egyben egy kritikus szint törése is, ami után nagyon gyorsan 6000-6200-as zónába találhatja magát a piac, korrekció esetében (flat), nem biztos, hogy az első hulláma eléri(!), de erről majd később, ha jön a follow through.





Figyelem! Még egyszer! Hetes gyertya nem zárt! Fontos lesz a felételezett mozgásra a gyertya zárásával visszatérni. 6700 alatti napos zárás ad megerősítést a gondolatra, még a heti záró előtt. Addig erőteljes elképzelés, elégséges megalapozottság nélkül!

Monday 24 February 2020

SP

A múlt hétről egy blogon kívüli kérdésre rajzolt gyors skicc az SP-re:


Aktuális:


Érdemes hozzánézni a január 22-ei SP chartot és (link).

Piaci körkép - Market Overview (Bux, Dax, OTP, MOL, Arany)

Következzék egy kis piaci körkép, aktuális helyezt vs várakozás, néhány chartnál a következő lépés, várakozással!


Arany/Gold

A korábbi technikai fejlesztés következtében a régi chartok és rendszerek egy része már csak korlátozottan elérhető számomra. Az elővarázsolás és a hozzá tartozó eredmény aránya nem megfelelő, ezért nem teszek bele munkát. Az arany esetében a régi chart, előrejelzés ez volt:

2018 decemberi nagy tf előrejelzés, elképzelés:


Az aktuális állapot (ez nem az akkori arany termék!):

DAX

Korábbi várakozás naposon:


Aktuális napos:


Múlt heti állapot (hetes):
Aktuális állapot


MOL

A korábbi chart (kb egy hetes) és az aktuális, amibe már a várt célárzónát is berajzoltam.





OTP

Múlt heti chart:
Jelenlegi helyzet:


Bux:

Korábbi elgondolás (egyik verzió):
 
Aktuális állapot:


Az elméletben elmélyed kollégák a chartok alapján jó eséllyel rendelkeznek elképzeléssel a várható célárakkal azoknál a chartoknál, melyeken még nincs jelölés. A Richter is elérte a zónát, de minden egyes megnyitási kísérletnél lefagy a Randi, ezért most nem teszem ki.
Ha estefelé lesz egy kis szabadidőm frissítek!



Wednesday 19 February 2020

BÉT (Bux, Richter, OTP, OTT1, MOL)

Bux:

Ahogy a megjegyzésekben írtam, két reális verziót figyelek a magyar indexben. Az egyik mely szerinte egy korrekciós B hullám (ZZ) tart északnak. Ebben az esetben a célzónának fognia kell az emelkedést, melyből lefordulás következik. Az erre vonatkozó elképzelést a chartba rajzoltam:


Amennyiben átszáguld a zónán, akkor ezt az elképzelést el kell vetni és egy 5. északra tartó hullámban kell gondolkozni, melynek a harmadik hulláma törte az elképzelést. Ebben az esetben a 47.000-47.500 között lehetne egy kisebb fordulatot keresni.

Richter:

Egyre inkább arra gondolok, hogy a nagy tf-s elképzelés hibás, azaz nem háromszöget csinált a papír 2006-2015 között, a lefelé kör pedig nem impulzus, hanem egy mély flat korrekció. Egy ideje bizonytalan vagyok a papírt illetően, valószínűleg ez lehetett az oka. Bár még nem vetném el a hsz elképzelést, de háttérben kezelném. 
Nagyon erős felfelé kör, nagyon rövid idő alatt. Ez a sajátosság leginkább a harmadik hullámok jellemzője (néha van egy-egy hasonlóan elszabaduló b hullám is). 
Ha lefordul a zónából érdemes visszatérni rá, mert akkor egy méretesebb esést hozhat a korrekció (akár 6200 környékére, a bull piaci elképzelés mellett).





OTP:

A bankpapír inkább bullish, azaz esetében a B verzió helyett inkább az impulzus futását részesíteném előnybe. Kell egy - két nap talán a bizonyossághoz, ebben az esetben egy ATH után jönne egy kis korrekció, majd további ATH (említettem jó néhány hete, hogy van egy extrém bull gondolatom, nos, mostanra már nem is annyira extrém).




OTT1:

OTT1-nak nyilvánvalóan nem használt az őszre tervezett kibocsátás elmaradása, melynek hírrére réssel ugrott meg a piac. A felfelé kör, melyről tavaly tavasszal írtam az elemzést, jó eséllyel egy B hullám volt. Azaz lefelé egy C hullám közlekedik, mely további mélypontok ígéretét hozza a 160-200 forintos zónában. A fordulatra nagyon oda kell figyelni, mert akár egy nagyon lendületes emelkedés is elindulhat a szerkezet elkészültét követően.


MOL:

Nem létszükséglet, de nagyon "szép" lenne a charton látható zónába érkezés után egy lefordulás 2400-2500 közötti szintekre, legalább.

Tuesday 18 February 2020

Gőzölgő KV mellől

Dax: Elértünk egy ideális célzónát, nagyobb tf-n. Kisebb tf-n short jelet dobott és az első céláron át is száguldott, benne lehet a meglepetés.

EUR/HUF: Senki földje, de inkább felfelé várnám, várom a megerősítést a charton.

USA: Január 22-én felrakott SP chart (link), célár zónába érkeztünk, nehezen érte el, a két fekete gyertya sokakat megtréfálhatott.


Olaj: Kész lehet az északi korrekció, jöhet egy arányaiban nagyobb esés, akár 45 környékére, vagy alá.

NOK, KV, Richter, Bux, OTP - van elképzelésem, de várok valamilyen megerősítésre.

Monday 17 February 2020

Érdekességek a mai napon:
15:00 Swap tender (MNB)
USA a mai nap zárva

EUR/HUF: Elérte a várt zónát, rés megérkezett, amit éjszaka be is töltött a piac. A következő időszakban - egy esetleges lokális mélypont után - inkább felfelé mozgást tudok elképzelni, még akkor is, ha az "csak" korrekció lesz.



DAX: Beért a piac a célzónába, bármikor jöhet egy fordulat, azonban megerősítő jelet még nem látok.


OTP: Beért a zónába, túl is futott rajta. A következő időszak mozgása fog további információt szolgáltatni a jövőre nézve, jelen pillanatban több verziót is el tudok képzelni.


Bux: Ez a verzió még játékban:

Friday 14 February 2020

A gőzőlgő KV mellől :D

Gyorsan ott, ahol lenni kell:


Devizánál sokszor a gondolt hullámpozicióban mélyebbre jön le, ez a második zóna. Reggel még nem gondoltam volna, illetve csak kisebb realitással.

Napos nem zárt, így nem tudjuk, hogy az első támasz működik-e. Közben az MNB akcióban, szakmai cselekedetek, tegnap is, ma is. Egyelőre a szóbeli intervenció területén.


USA index: Lehetséges forduló

Richter: Megint nem sikerült a short setupnak triggerelnie.

Bux: Úton északnak.

Hétfő: Több termékben, keresztben nem okozna meglepetést egy réssel történő nyitás.

Forró KV mellől - EUR/HUF

EUR/HUF: A sokakat leginkább érdeklő kereszt itt a blogon. Tegnap kitettem egy ábrát, a lehteséges támaszokról:






A lehetséges mai célzóna, jó lenne egy megnyúlás ide és akkor a zónába eshetne a forint. Majd hétvégén elinduló rettegés miatt (pl: Koronavírus) ismét északnak.


Folytatás lehetséges (többi termék), meglátjuk jut-e rá időm!



Thursday 13 February 2020

Forró kávé mellől

EUR/HUF: Érzelemmentesség, az egyik legfontosabb dolog a piacokon. Kerülni kell a jól hangzó stroy boardokat, márpedig tetszetős szlogenek mindig népszerűek, mint például az "MNB-nek fáj a gyenge forint". Hallottuk ezt 320-nál, 330-nál és most is halljuk 335-től felfelé, 340 felett is. De az árfolyamot ez nem érdekli. Apropó!  Emlékszik még valaki Gross Dezsőre, művésznevén Rodolfo? Szlogenné vált mondására: "Figyeljék a kezemet, mert csalok!".  Pontosan ez a helyzet, amire az MNB estében is figyelni kell, mit tesz! Semmit, a minimális likvidítás csökkentéstől eltekintve! Nem szeretem a funda/makro oldalt, de emlékeim szerint az első dolog, amit egy Jegybanknak, annak vezetőjének kell tenni egy ilyen esetben a mimimum a szóbeli intervenció. El kell fogadni, a Jegybank nem független, alárendelt a kormányzati gazdaságpolitikának (ennek súlyos gazdasági következményei lehetnek), mely a forint lassú leértékelésében érdekelt és pont. A piacon nem az a fontos, hogy kitaláljuk mi fog történni, hanem az, hogy ne a piac ellen menjünk, hanem vele. Jelen esetben csak arra kell figyelni, hogy mikor történhet irányváltás. 2010 április-május környékén 260 forint ért egy EUR-t, most 340.
Visszatérve a technikai elemzéshez, 2019 áprilisában volt egy forint elemzés, a célár zónát elértük:


USD/HUF: A régi olvasók pedig emlékezhetnek a 2014-es dollár elemzésekre (210-230 környékéről), melynek célárai szépen lassan megvalósultak 230-250-290-316-350 (Link egyhez). A 316 környéki célár egy dupla W alakzat célára, talán ide is becsatoltam pár napja. A 6 éves távolságban, 1-2 forint tévedés, nevezetesen, hogy 313 vagy 320 lesz, szerintem lényegtelen. Kisebb tf-n 313-316-os zóna elérésére számítottam pár napja, lassan megcsípjük, bár az is lehet, hogy amíg ezeket a sorokat írom a piac beteljesíti a jóslatot.

Személy szerint engem a mai napig meglep, hogy mennyire tud működni a TA, még a deviza piacon is, ahol egyébként az elemzési módszertanom alapjai (Elliott) ennyire korlátozottan használható. Sokan kérdeznek privátban a forint árfolyamának további alakulásáról, aminek kapcsán nehéz helyzetben vagyok. Az utolsó hullámok a gyakorlatban bármeddig megnyúlhatnak, de utána éles fordulat következhet be. A forint  egy brutálisan nagy Carry Trade lehetőséget kínál az alacsony kamat miatt, ami azonnal változhat, ha az MNB lép, mert menekülni fognak a kereskedők, befektetők. Vannak célárak, amelyek nehezen elképzelhetőek, bár a mostani szintektől talán nincsenek is olyan messze, mint pár éve voltak, EURHUF: 358 és az extrém 400+, USDHUF esetében pedig a 350-es, az utolsó el nem ért szint 2014-ben tett jóslatból. Vajon miért nem lép az MNB, a cseh jegybank nem tökölt, kamatot emelt, szakmailag járt el, nálunk már a "hívők" azt is vitatják, hogy a gyenge árfolyam baj, márpedig hosszútávon az általános jólét ellen van,  a gazdaság pedig statisztikailag kimutatható módon versenyképesség csökkenést szenved el, mert a vállalatok nincsenek rákényszerülve a változásra, a hatékonyság növelésre, mert az árfolyam megold mindent, valóban?

Mindjárt 8:00 és kezdődik a nap, röviden a többiekről:

EUR/USD: Új low jöhet, talán a korábban jelzett ED utolsó hulláma, egy harmadik komplex hullámmal.

KV: Amíg nincs dollárgyengülés, addig a Commodities ciklus falakba ütközik.

USA index: Érdemes figyelni, jöhet valami délre!

Gold: Esélyes, hogy nincs kész az 5. hullám, szóval irány észak?!

Friday 7 February 2020

EUR/HUF - ATH

Új, történelmi csúcsra ment a forint az euroval szemben, amivel talán nem mondok újat  a T. közönségnek. Ami miatt megszületett ez a poszt az egy visszatekintés, hogy mennyire volt ez látható, kiszámítható technikai oldalról. 

2019. április 28-án született egy elemzés a keresztet illetően, ahol eddig szokásaimmal ellentétben még belépési és trade szituáció lehetőségére is történt utalás. Közel 10 hónap eltelte után az akkor jelzett legtávolabbi célár elé ért a piac. A kisebb tf-s elemzések alapján a min. elvárt szint a 339-341-es zóna, melyet a mai nap teljesített is a piac, ugyanakkor valamennyit elmarad az áprilisi szinttől.

Akkor:



... és Most:

Thursday 6 February 2020

Dax

A német indexről nagyjából ez az elképzelés él bennem:


A reggeli forró kávé mellől

A reggeli forró kávé mellől egy kis piaci áttekintés, várakozás, visszatekintés:

EUR/NOK: A várakozások szerint megnyugvás, megpihenés, a lendület elvesztése, lassulás következett be. Talán van még tér lefelé, a 10,06-os szint környékére figyelnék D1-n, mint lehetséges támasz.

Olaj: Nagyon erős technikai támaszhoz ért, így nem volt nagy találat, hogy innen megnyugvás következhet, ami 6%-os emelkedéssel járt együtt. A következőkben - Elliott-i értelemben - a felfelé futó impulzus korrekciójára, min 1 dolláros árcsökkenésre számítok a következőkben. Nominálisan ez nem nagy, de az árfolyamhoz mérten kb 2% a minimum elvásárás.

Bux: felért az ellenálláshoz, ahonnan szépen le is fordult, a következőkben a mozgás fogja eldönteni, hogy az északi irány helyett validálja-e a nagy HS-t, mely intenzív esést hozhat (https://www.tradingview.com/x/bq7CqDFU), alternatív verzió egy komplex korrekciós szituáció (https://www.tradingview.com/x/uFVk9rdw)

OTP: Beleszúrt a célárzónába (https://www.tradingview.com/x/enLocLeu), de még nem érte el teljesen, van még valamennyi tér felfelé.

Arany: Várakozás szerint megindult az esés.

EUR/HUF: Nem gyorsult az esés, valószínűleg egy ZZ tartott délre, ami vagy egy A vagy egy ending diagonal első hulláma lehetett. Nagyobb tf-n 339-341-es zóna elérésére számítok, kisebb tf-n előbb emelkedésre, majd egy C hullámra a mélyebb zónákba.

USA piac: Korrekcióban lehetünk, az esélyesebb, hogy egy B közlekedik felfelé, várok egy C megindulást lefelé (vagy a korrekció elvetésének megerősítését).

Tuesday 4 February 2020

KV mellől

EUR/HUF: Megfordult a szentimentem, most már inkább shortos vagyok a keresztet illetően rövidtávon. Ennek elsődleges oka a h4 nagy fehér gyertya azonnali visszaadása és egy még nagyobb fekete megérkezése, ami arra utal, hogy a piaci szereplők nem álltak bele a megindult long folyamatokba, inkább zárásra használták fel az árfolyam emelkedését. A másik, hogy megjelent - még trigger nélkül - egy short setup lehetősége naposon, van egy bearish slingshot 4H-n, azt gondolom, hogy a fogadás a piac mozgására lefelé mutat nagyobb valószínűséget.

BUX: Jó zárás, szép emelkedés. Ide fér egy oldalazás, kék zóna elérve, lássuk a korrekciót (letörési szint visszateszt).


OTP: Esélyét látom egy északi menetnek 15 K környékéig.


EUR/NOK, Olaj: megpihenhetnek az emelkedés, illetve esés után.

Arany: Elképzelhető, hogy elindul  valami délre (C hullám, vagy a korrekció első A hulláma, nehéz biztosan megmondani, hogy mi volt a mostani felfelé kör).

USA indexek: emelkedés, a felfelé mozgás talán tisztázza a helyzetet, hogy mivel állunk szembe, egy kisebb korrekcióval, vagy egy hatalmas C-vel, amire senki sem számít.

Thursday 30 January 2020

KV mellől

USA indexek: Az NQ a legerőssebb, a másik két index gyengébbnek tűnik. Ha kiveszik a low-t azzal támogatják, hogy egy min. korrekció indult el az amerikai piacokon, melynek a mai, holnapi low-val még nincs vége.

EUR/NOK: Kirobbanó formában, swap költség ellenére szépen emelkedik az árfolyam, a kritikus szint törni látszik, úgy látszik nincs még itt a fordulat, a hosszútábú short beszálló lehetősége. A kritikus szint törését én hetes gyertyában fogadom el, megerősítéssel.

KV: Klimax szintig verték le, nem akarok jósolni, a havi gyertyával nem tudok és nem akarok vitatkozni, az elmúlt 5 év legnagyobb mozgását mutatja,  a havi charton, 2 havi impozáns emelkedést vett eddig vissza.

Bux: Kritikus szint tört, 4 nagy piros gyertya, de őszintén gyorsabb mozgásra számítottam. Lehet csak én vagyok fejben gyorsabb a várható mozgás tekintetében. A kék zóna tetejébe való belecsípést ezek után mindenképpen elvárom. 

https://www.tradingview.com/x/UnYsfHc5

OTP: Ha lassan is, de meglesz a 400 pont várt minusz, sőt a tegnapi low-val talán elértnek is tekinthető, pár forint különbség belefér egy ilyen típusú várakozásba.

EUR/HUF: Még mindig racionális lehetőség egy ATH, ahonnan egy c lefordulást várnék, legalábbis erre adnám a nagyobb esélyt.

Arany: A nagyképes elképzelés él és virul, kisebb tf-n belelátom, hogy ma csúcsra fut az elmúlt 2-3 hét relációjában.

Tuesday 28 January 2020

EUR/USD

Nagyon nehéz megfelelő fogódzót találni az EUR/USD kapcsán. Alapvetően fordulatra számítok, számítottam méghozzá egy nagyobb ED elképzelése mellett (korábban kitettem a blogra). Tulajdonképpen a felfelé mozgást már fordulatnak véltem, mert a célzóna tetejéről indult el a mozgás északnak, még akkor is, ha az ideális szintet nem érte el. Ugyanakkor nem jött follow thought, nem jött meg a támogatás. Ezt  a verziót most sem zárnám ki, ugyanakkor napok óta nézegetem a chartot, mert a low-tól való mozgás már túl széles, túl sok 1-2-1-2-nek. A decemberi tető felett válna az elképzelés megerősítetté, de erre egyre kevesebb az esély, ráadásul az azóta bejárt út inkább elveti ezt, azonban még mindig nem zárta ki.


Long formáció alakul havi tf-n, de ehhez a decemberi tető kivétele szükséges, ha új low-ra fut előtte a piac, akkor az elképzelést elveszti jelentőségét.A setup kiöregedése nyár előtt nem várható, szóval ez kevés, nekem legalábbis.

Az ED akár még mindig tarthat, a felfelé kör pedig lehetett 4. hulláma, ez azért nem tetszik, mert az ék megrajzolása nem szűkülő egyenesek mentén valósul meg,  ez a formáció pedig annyira ritka, hogy jobban járok, ha nem támogatom a formációt, mert többször tévedek, mint ahányszor igazam lesz.

Van még egy tényező, ami valamennyire a long oldal ellen szól, ez pedig - tőlem szokatlanul - fundamentális okokra vezethető vissza. A magas swap költség, ami nem támogatja a long oldalt. Nem értékelném túl ezt a faktort, hiszen elég az EUR/NOK keresztre nézni, ahol jól láthatóan a kamatkülönbözet nem izgatja a kereszt mozgását, azonban egy méretes 3. hullám mozgásánál lehet zavaró tényező, márpedig ekkora tf-n egy 3. hullám esetében a funda oldal ritkán gondol mást a piacról, mint a technikai oldal. Egy dologra érdemes figyelni, ha változik a swap költség.

Hetesen is létrejöhet egy-két héten belül egy long setup, ehhez azonban az kell, hogy ne törje le az 1,098 szintet.

Jelenleg teljesen semleges vagyok a keresztet illetően, nincs elégséges adat, tény bármelyik oldal irányába, várni kell, hogy bizonyosságot adjon a piac.

KV mellől

EUR/HUF: A felfelé kör beilleszthető egy B hullám helyére, így most nem lepődnék meg egy C érkezésén 332,5-334 közötti szintekhez. Nem várakozás, csak a tegnapi ATH után, mely elérte az emelkedő csatorna tetőt és lefordulni látszik, reális lehetőség. (MNB-t tényleg zavarja az árfolyam? Nem hallottam semmiféle reakciót az ATH-ra...)

EUR/NOK: Határeset, hetesen még rá lehetne erőszakolni az esés verzióját, főleg, ha innen esésbe csap át a mozgás, de hitetlen vagyok, győzzön meg. A mai nap valamiféle lefelé mozgásra számítok inkább. A pozim még megvan, de egyfelől a belépési szintem alatt az árfolyam, másfelől a swap nekem dolgozik minden egyes nappal.

Bux: A téteket tegnap este megtettem, az esés verziója esetében a zöld zóna a nyítás helye (vagy a kék és onnan fel, de az sokkal lejjebb van, mint a zöld, szóval a kiegyensúlyozottabb verzió mellé állok).

YEN: Gyengülés jelei több keresztben, de csak korrekciós kisérletként tekintek rájuk.

USA: Oldalazás, esés a legjobb alternatívám, egy 4. hullámban gondolkozom SP és Dow tekintetében, NQ más, de ott is futhat egy korrekció.

KV: A feltételezett elképzelés megbukott, a KV déli iránya erősebb és momentumosabb, mint az általam támogatott bármelyik verzió szerint lennie kellene. Tegnap megjelent egy rés, szerintem kimerülési rés, újabb mélypont után (nem feltétel) talán megindul egy kis emelkedés.

Monday 27 January 2020

USA

Mindenki long, mindent low-t megvesznek. Már-már a long oldalra áltam át én is, DE, van egy nagy DE ez még mindig lehet felfelé egy korrekciós hullám, egy exp flat B. Ha a 2019-es oldalazás hsz volt, akkor olyan zakó jön a piacokon, amire kevesen gondoltak. NQ hetes klimax és fordulat, de a többi index is hasonló magasságokban járt. Múlt héten már megrajzoltam szűk körben el is küldtem ezt a chartot, most kiteszem ide is, elsősorban azoknak, akik végighallgatták a célárszámítást, ott vannak a szükséges adatok a charton. 

Ez a verzió két dolog miatt tesztszik, egyfelől a magyar index bear verziójával egyezőséget mutat (piaci összhang), másfelől a szentiment, mindenki elhitte, hogy nem lesz válság, amíg a tavalyi év tele volt a válság előrejelzéseivel, az emelkedés után szépen elfogytak az ilyen jellegű hangulatjelentések, újságcikkek és megjelentek az égig mutató előrejelzések és mindenki long lett, amit a hetes rsi szépen jelez. Még nem kezelem elsődleges verzióként, keresem a megerősítést, ezt pedig nagyon evidenciában tartom.


 Az elmúlt hetekben távolról figyeltem az indexek mozgását, mert egyfelől a charton látott emelkedés 1-2-1-2-1-2 szituációja olyan magasságokba mutat, amit nehezemre esik elhinni, de a piaccal nem tudok vitatkozni és nem is akarok. Amikor először említettem ennek a lehetőségét (exp flat b) egy kollégának valamikor tavaly október-november környékén, akkor az első kérdése az volt, hogy korrekció nem mehetne ilyen magasra, ez nem lehet. Kis tf-n rengetegszer láttam, nagyobbon még nem, így nem csak az eredményt illetően, hanem szakmailag is figyelni fogom a mozgást. Kérdés, hogy ez a hihetetlen verzió fut, vagy egy negyedik hullám közlekedik valamilyen trendszinten lefelé. Majd a piac eldönti! Addig is szívesen olvasom az érveket, ellenérveket a megjegyzések között!