Elliott hullámelméletével a tőzsdén, a pénzpiacokon zajló folyamatok leírhatóak, megérthetőek, a folyamatok, a változások előrejelezhetőek. Így van ez abban az esetben is, ha egy elemző, akár több, egymással ellentétes elképzelést fogalmaz meg, egyazon termékről, ugyanabban az időpillanatban. Kultúrákban nem erre vagyunk szocializálódva, kora gyermekkorunktól kezdve legtöbbször arra tanítanak bennünket, hogy csak egy jó megoldása van a feladatnak, pedig a valós élet ennél sokkal színesebb. Az információk tömörítése, egyszerűsítése a legtöbbször a hatékonyság növelése, az eredményesség irányába ható tényező, de a végeredmény megértéséhez a rendszer ismertére is szükség van, elég ha egy KSH inflációs adatra, vagy egy GDP értékre gondolunk.
A nyugati kultúra eredményorientált, van egy cél, amit el akarunk érni, a keleti filozófia szerint pedig nagyon sokszor az út fontosabb, mint egy előre kitűzött végeredmény. Miért a szokatlan bevezető? Azért, mert a következőkben leírt elemzés teljes megértéséhez szükség lehet a hullámelmélet mélyebb ismeretéhez, még akkor is, ha valószínűleg az elemzés során levont következtetések érthetőek lesznek mindenki számára, ugyanakkor fontos, hogy mindkét irány vonatkozásában rejlő veszélyeket és lehetőségeket mindenki megfelelő mértékben súlyozza, elfogadja, hogy nem csak a saját elképzelését támaszthatja alá az elemzés, hanem bizony szöges ellentétben is állhat majd azzal néhány komponense és ezek felett nem szabad elsiklani, legyinteni rájuk, hanem fontos evidenciában tartani.
Véleményem szerint a legtöbb elemző, aki az elmélet mentén fejti ki gondolatát ott követ el hibát, hogy minden esetben egyértelműen állást foglal egy-egy irány mellett vagy az elemzései középpontjába a pontos számozást, ezáltal a piaci mozgás tökéletes leírását helyezi. A formulát pedig ismerjük, folyamatosan újraszámoz, elvet, majd elővesz elképzeléseket. Az évek során egyre inkább azt tapasztalom, hogy az elemzési rendszerem fejlődik, egyre komplexebbé válik és bár a hullámelméletre épül minden elgondolásom, bizonyos területen távolodok is tőle. Ahogy a képzésen is mondtam, nem a számozást helyezem a középpontba, nem arra fókuszálok, hogy mindenáron előre megmondjam a piac lehetséges mozgását, aktuálisan a pontos helyét a trendben. Sokkal inkább keresem azokat az objektív információkat, melyek a kereskedésem támogatására szolgálnak.
Elliott hullámelmélete túlságosan szubjektív - legalábbis menet közben, utólag sokkal könnyebb értelmezni a piacon lezajlott eseményeket - ebből adódóan a különböző várakozások is erőteljesen szubjektívvá válhatnak, ami az elemző értékítélete határoz meg elsősorban. Furcsa csavar a történetben, hogy a hullámelmélet a természet alapvető törvényszerűségeire épül, aminek egyben az elemző is része, a helyes/a várható út felismerését érzelmileg függetlenül úgy kell(ene) az elemzőnek felismernie, hogy maga is a tömeg egyik alkotóeleme és szubjektív értékítéletét pontosan az a tömegpsziché befolyásolja, amit elemez, ez a 22-es csapdája. Célszerű, éppen ezért mindig javaslom, hogy a szubjektív rendszerelemeket, legyen szó éppen kereskedésről vagy az elemzésről egészítsük ki objektív elemekkel, indikátorokkal, melyek statisztikai alapon segíthetnek abban, hogy objektívabb, ezáltal kevésbé érzelemorientált képet alkossunk a piacról, növeljük találati hatékonyságunkat.
Elemzéseim hatékonyságának növelésében a multitimeframe alapon történő elemzésnek rendkívül nagy szerepet tulajdonítok. Abban segít, hogy ha magasabb tf-ken jól beazonosítható az adott alakzat trendszintje, a trendben elfoglalt helye, akkor alacsonyabb tf-ken meglehetősen impozáns találatokat lehet elérni, mivel a lehetséges rengeteg lehetőségből sok esetben csak kevés marad. Ha egy korrekció, vagy fordulat lehetősége megjelenik a charton, akkor megfelelő hatékonysággal lehet meghatározni egy minimum szintet, melyet a piac a következő mozgása során elér, egy indikátor értékét a piacon látható hullámszerkezettel együtt értékelve pedig sok esetben előre látható egy fordulat hozzávetőleges helye. Mindazonáltal nem biztos, hogy megvalósul a fordulat, néhány esetben csak kísérlet történik, de az is előfordulhat, hogy a kísérlet a megindulása pillanatában behal.
A hosszú bevezető után nézzük a bux elemzését, mozgásának előrejelzését. Nem akarom és nem is tudom teljes bizonyossággal megmondani nagyobb tf-n a jelenlegi trendszint pontos helyét. Vannak ötleteim elképzeléseim, de nincs elég adatom a számomra megfelelő megerősítéshez, éppen ezért több lehetőséget vizsgálok egyszerre és az elmélet szabályrendszere által adott kritikus szintek megfigyelésére helyezem a hangsúlyt.
A bux napos chartján megfigyelhető egy emelkedés, melyre akár befejezettként is tekinthetek. Ha a kritikus szint letörik - és itt rettentően fontos az út, melyen a szintet eléri - akkor egy gyorsuló eséssel igencsak mély célárak kerülhetnek látókörbe, a jelenlegi szintekről az első komolyabb ellenállás 1000 pont környékén található, mely korántsem az esés vége, sokkal inkább a tetőről megindult lejtőnek a közepe lehetne. Valóban van egy teljesen objektív short setup is a charton, ami megerősíti az elképzelést, sőt már korábban jelet adott, a setup találati aránya 60-70% közötti tartományba esik, attól is függően, hogy milyen termékről és milyen tf-ről beszélünk. Likvid piacokon, megfelelő spread estén konzisztensen kereskedhető a setup (Megj.: a bux határidő nem tekinthető ennek, a likviditás, a spread és a brókerdíjak miatt).
Bux napos chart:
Az elképzelés ezen része nem sokat változott az idő előrehaladtával, a január 9-én megrajzolt kritikus szint törése nem valósult meg, az alá, alászúrás miatt kicsivel lejjebb is hoztam a friss ábrán.
A bux esés várakozás - bár egy ideje nagyon hanyagolom a fórumokat - gondolom előtérben lehet jó néhány topikban, hiszen az objektív tényezőket nem használó Elliottos szemlélődök beszámozhatták egyértelmű 5 hullámos emelkedésként, az MACD-t kereskedők már jelet kaptak, az első fals jelzéshez kapcsolódó veszteséget már el is könyvelhették, a rosszul értelmezett rsi már áldozatokkal járhatott, a mozgó keresztet kereskedők pedig készülnek a deadX beteljesedésére, az ellenállást, csatornát kereskedők is short jelben utaznak egy ideje.
Persze tudom, hogy a szabadságtéri szürke farkasok nem ennyire szofisztikáltak, tudom, hogy mivel a legtöbb szerencselovag shortolási képessége és készsége messze elmarad a szakmai minimumtól és a lovaknál látható, ahhoz hasonló, de csak virtuálisan megjelenő szemellenző viselésével kifejezetten csak a long irányt látják vagy hajlandóak elfogadni, nos ezeknek az embereknek a profitrealizálása is a short oldalt támogatja, hiszen eladóként jelenhetnek meg a piacon, márpedig a chart nem hazudik, az év elejével sok profitrealizáló jelent meg a piacon.
Persze tudom, hogy a szabadságtéri szürke farkasok nem ennyire szofisztikáltak, tudom, hogy mivel a legtöbb szerencselovag shortolási képessége és készsége messze elmarad a szakmai minimumtól és a lovaknál látható, ahhoz hasonló, de csak virtuálisan megjelenő szemellenző viselésével kifejezetten csak a long irányt látják vagy hajlandóak elfogadni, nos ezeknek az embereknek a profitrealizálása is a short oldalt támogatja, hiszen eladóként jelenhetnek meg a piacon, márpedig a chart nem hazudik, az év elejével sok profitrealizáló jelent meg a piacon.
Nem zárom ki, hogy igazuk lesz, de számomra még nincs elég információ, hiányzik a piacról a megerősítés, majd ha a kritikus szint letörik, akkor igen, de azt lendülettel, momentummal kell megtennie, mert ellenkező esetben egy medve csapda keletkezhet és nagyon gyors mozgással új csúcsra is futhat az index, meglepetést okozva az ifjú tőzsdecápáknak.
A lefelé mozgás Elliottilag tényleg hasonlít egy 1-2-1-2 szerkezethez, csak a bizonyosság kevés, ráadásul a magasabb tf alapján nem tartom elképzelhetetlennek sem, csakhogy az objektív tényezőim nem mutatnak egyértelmű támogatást, kételyt ébresztenek bennem. Azaz a jelenlegi szinten még nem dőlt el megfelelően nagy bizonyossággal a short irány és akár meglepetést is hozhat a következő két hét, mely soha nem látott csúcsokra repítheti az árfolyamot. Alternatívaként ott van a lehetőség, hogy egy oldalazásba fullad az esés, egy erős felrántást követően bár letörik a kritikus szint, mégsem jut a piac a jelenleg gondolt mélységekbe (mondjuk 39K), hanem jóval szerényebb végső céllal beéri (mondjuk 43K).
Az aggályt, mely elsősorban a jelenlegi indikátorkép (Figyelem! Gyorsan változhat!), mint objektív kritérium mentén megjelent, alátámasztja az a saját megfigyelés/felismerés, mely egy erős trend esetén, azaz több, egymásra épülő impulzus, alárendelt trendszintjének 4. hullámban megjelenő, flat korrekció c of A alhullámában fellelhető hullámtorzulás. A torz hullámot, mely sok esetben egy alacsonyabb trendszint első hullámával is nagyon könnyen összekeverhető, ezáltal a szubjektív értékítéletet helytelen irányba, megerősítő jelként lehet értékelni. Éppen ezért, a kétely eloszlatása érdekében mindenképpen szükséges a piac szereplőitől egy megerősítés, mely a charton a kritikus szint törésével egyenértékű.
Az elemzések esetében nem csak az út, hanem a megtételéhez szükséges idő is befolyásoló erővel bír. Nem szabad elfelejteni, hogy minden új gyertya új és sokkal aktuálisabb információt hordoz a piacról, mint az azt megelőzőek, így a levont következtetések újragondolása mindenképpen szükséges.
Az északi irányt illetően elképzelhető hogy oldalazásba fullad a letörési kísérlet (ez a flat hullám visszaigazolása lenne), de ott a lehetőség, hogy egy új csúccsal fejeződik be a jelenlegi trend (a lefelé mozgás a teljes korrekció), a korai, nem megfelelő helyen belépőket kirázza a piac, majd miután elhitette az emberekkel, hogy a fák igenis az égig nőnek, nagyon gyors mozgással jelentős visszaesést szenved el az index. A nehézség ezen a ponton az, hogy nem konkrét értékek, hanem maga az út, azaz az alakzat fog tudni abban segíteni, hogy milyen célárakkal lehet majd a későbbiekben számolni.
Az elemzések esetében nem csak az út, hanem a megtételéhez szükséges idő is befolyásoló erővel bír. Nem szabad elfelejteni, hogy minden új gyertya új és sokkal aktuálisabb információt hordoz a piacról, mint az azt megelőzőek, így a levont következtetések újragondolása mindenképpen szükséges.
Az északi irányt illetően elképzelhető hogy oldalazásba fullad a letörési kísérlet (ez a flat hullám visszaigazolása lenne), de ott a lehetőség, hogy egy új csúccsal fejeződik be a jelenlegi trend (a lefelé mozgás a teljes korrekció), a korai, nem megfelelő helyen belépőket kirázza a piac, majd miután elhitette az emberekkel, hogy a fák igenis az égig nőnek, nagyon gyors mozgással jelentős visszaesést szenved el az index. A nehézség ezen a ponton az, hogy nem konkrét értékek, hanem maga az út, azaz az alakzat fog tudni abban segíteni, hogy milyen célárakkal lehet majd a későbbiekben számolni.
Lehetőség ott van, akár mindkét irányba. Egy komolyabb esés sem okozna meglepetést, hiszen Karácsony előtt már jeleztem ennek a veszélyét a blogon, kereskedési és kockázatvállalási elkötelezettség tekintetében most úgy ítélem meg, nincs jó helyen a piac, sem short, sem long irányba (bár ez utóbbi tekintetben kisebb tf-en, akár gyorsan változhat is a kép, a pénteken írt mozgást nagyon hamar beteljesítette a piac).