Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Friday, 16 December 2011

OTP - 5'

Nem vagyok 100%-ig biztos a következő ábra számozásában. A két bekarikázott szakasz értelmezése okoz egy kis gondot. Sokszor zavaró szokott lenni, hogy a 3/4-et 4. hullámnak értelmezzük. Most is ez a dillemmám. A korrekciós trendcsatorna teteje fogta az esést, ami negyedik hullámra igaz. Ezért nagyon fontos, hogy a reggeli emelkedés (ha azzal indítunk és nem még egy hullámban esés) milyen belső szerkezetben fog megtörténni, azaz 5 vagy 3 hullám, illetve utána mi lesz a folytatás. Gép előtt leszek, ezért a verziók kizárását időben fogom jelezni. Első körben azt gondoltam, hogy nem lehet a felső karikában látható emelkedés exp. flat, de most úgy látom, hogy igen, pont az utolsó értéknél 162%-nál áll, érdekes. Emiatt jelenleg 3 életszerű verzió kevereg a fejemben. 

OTP 5' chart:


Órás ábrát szemlélve egyszerűbb a kép, végre megjött a már nagyon várt impulse hullám felfelé, remélem ez javított a kedélyeken. Az emelkedés meredekebb volt, mint a korábbi 11.25-ei emelkedés, azaz vagy ZZ megy felfelé vagy 3. hullámban vagyunk. Órás alapján számítani lehet korrekcióra, de a mély korrekcióknak most kisebb esélyét látom (ettől még lehet).

OTP órás chart:


Napközben jelzem, illetve dobok fel ábrákat a helyzetről, annak változásáról.

Thursday, 15 December 2011

Home sweet home - Ismét a hírekről

Tanácsotok ellenére ma ismét kalandoztam délelőtt a portfolio.hu OTP topicjában. Gondoltam segítek, ami úgy gondolom nem áll tőlem messze, karácsony előtt különösen. Ha én ezt is gondolom magamról, úgy látszik ez kevés, mert úgy tűnik - az elmúlt pár nap tanulsága alapján - hogy egy-két megmondó ember saját homokozójának tekinti blogot, ahová idegen ne piszkítson be. 
Még ha most nagyon sarkítottam is és egy meglehetősen negatív képet festek róla, ami nyilván nincs is így, csak egy érzés, ami csak bennem van, jó tanulság az ilyen hely a tömeg psziché és a hangulatváltozás tanulmányozására, nagyon jó.
Tudjátok milyen makacs vagyok, láthatjátok meddig ragaszkodok egy emelkedéshez :o), ha az van a grafikonon, nem? De ma a lényegemre tapintottak:

"Hát az biztos, hogy akkora hülyeséget, hogy "a hírek nem mozgatják a piacot" régen hallottam és egyszerűen nem igaz."

Nyilván, ha az ember olyan helyre megy ne csodálkozzon, hogy ...  Nem folytatom, nem lenne ideillő. Vigasztal az a tudat, hogy a mai DT bevételem egy része biztos tőlük származik :o) ... és rossz napjuk lehetett :o) Kezdem megérteni Szarvasvadászt miért nem ír magyar oldalra.

Közben eszembe jutott, hogy a csendes többség, a gondolkodó és fejlődni akaró, vagy csak egyszerűen nyitott kereskedő - a csatolt ábra alapján - csak ide talál, érdemes lenne a hírekről korábban megfogalmazott bejegyzést az újak számára is hozzáférhetővé tenni. Lent csatolom a bejegyzés(eke)t, de előtte a közelmúlt eseményéről egy gondolat, szintén a hírek vonatkozásában.

OTP leminősítés

November 25-én zárás után leminősítették az OTP-t, nagyon negatív hír került ki a piacra, a vasárnapi elemzésben ennek ellenére növekedést vetítettem elő. 

Íme:

OTP napos ábra:


Tudom, hogy szörnyű hírek vannak a piacon és mindenki valami óriási esésben gondolkozik, az emelkedés ilyenkor az ördög való gondolat, melyet tűzzel vassal irtani kell, ennek ellenére én ezt látom a grafikonon, más lehetőséget nem nagyon. A csökkenésre a legnagyobb esélyt az jelentené, ha még mindig (B) hullámban vagyunk, de erre egyre kisebb lehetőséget látok. Minden más gondolat, csak az ábra megerőszakolása lenne, ezért amíg nem törik a bull verzió nem foglalkozom vele.


Elliott elmélete és a hírek

Aki régóta olvas, az tudja, hogy "boszorkányüldözést" folytatok a hírkereskedők ellen. Nem hiszek abban, hogy a hírek mozgatják a piacot, szerintem csak az "amatőrök" hisznek benne. 
Véleményem szerint az árak mozgását az ember (tréderek) belső pszichológiai mozgása, az optimizmus és pesszimizmus ingadozása okozza. Az igaz, hogy erre hatnak a hírek, de nem egy hír! Csak néhány olyan eset van, amikor a hír katalizátorként jelenik meg. Volt ilyen példa a közelmúltban, most a négyes ünnep előtti kereskedési napokra gondolok, ahol egy speciális Elliott alakzat miatt short pozíciókat építettem és szokásomtól eltérően napon túl, sőt a négyes ünnepre is meghagyva azokat. A piacok azon a pénteken elérték a lokális csúcsaikat, majd egy picit korrekcióztak, legalábbis voltak, akik ezt gondolták, nálam az már a lefelé mozgás első jele volt. Leírtam előre, hogy olyan lefelé menet lesz, ahol akár fel is függeszthetik az OTP-t, nem jött össze, mert 7 Ft hiányzott. Link Már akkor jeleztem, hogy 2.900 lehet a célár. 

Miért gondoltam előre, hogy ez lesz? Mert egy Leading Diagonal látszott az ábrán, mely magas retrace szintre megy vissza, egy ilyen pozícióban megjelenő hír, drasztikus hatást vált ki. Mindezt azelőtt írtam, hogy kiderültek volna a görög gondok. De nem az LD az igazi hírre reagáló alakzat, hanem az ED. Minden más esetben szerintem nem is kell figyelni a hírekre, mert nem játszanak szerepet. Ezeknél az alakzatoknál is azért érdemes, mert ad egy támpontot a belépéshez.

Felrakom majd a hétfőre vonatkozó elemzést, alakzat szempontjából van esély egy esésre, azt hiszem pénteken írtam is, még a hírek megjelenése előtt, egyébként érdemes ránézni a devizákra, mert nem mozgatta meg őket a bejelentés!!! (devizákkal szembeni forint erősödés egy a hullám lehet, b hullám majd gyengülést hoz.)

Becsatolok két cikket. Az egyik a 2011. szeptember 11-én publikált cikk A hírekről, majd utána egy másikat Vajon a hírekre mozog-e a piac 2011. június 25-ei bejegyzés, azért érdemes megnézni az alpesi deviza mozgását utána, mikor látszott, hogy el fog szállni a CHF/HUF kereszt.

A hírekről

Sokat mondtam/írtam a blogban, hogy a hírekkel nem foglalkozom, nem érdemes velük érdemben számolni,általában. Ezt egyrészt Prechtertől tanultam, másrészt saját tapasztalatom is, mert mióta csak korlátozottan figyelek a hírekre az előrejelzések pontosabbá váltak. Vannak - nem is kevesen - akik a hírekkel foglalkoznak, azokat próbálják meg lekereskedni, többségében veszteségesen. Számomra a hírek jó beszállási lehetőségek, mert kibillentik rövid időre a piacot, valamely szélső érték irányába, ahonnan, akár pár percen belül, de visszaállnak  a "rendes" kerékvágásban.

Miért mondom, hogy általában. Azért, mert vannak olyan hírek/események, melyekkel számolni kell, de ezek száma nagyon kevés. Egy atomrobbanás vagy a természeti katasztrófák  (földrengés, árvíz, tájfun stb.) olyan események, melyeknek komoly hatása lehet a piacra, de ez természetes. Továbbá van egy-két olyan formáció, melyek esetében a szerkezet elkészülte után, egy esemény/hír mozdítja el a piacot. A háromszögek tipikusan ilyen formációk. Ezzel Elliott elmélete is foglalkozik, korábban már említettem "thrust"-nak hívja, amikor a piac a háromszög befejezése után éles fordulattal a hagyományos TA értelmezésben egy "kés"-t  produkál. Találó a név, mert ha aláállsz, jelen esetben long pozícióba lépsz, véged.

Szintén említettem már, hogy olvastam egy  Prechter interjúban, hogy ő hogyan vélekedik a hírekről. Idézem:

"My addition to the theory is that the stock market is a direct reflection of mass psychological change, which in turn shapes events. If you study the patterns produced by the averages, you must conclude that mankind goes through natural and rhythmic sociological changes. In other words, such changes are not reaction to events, as is popularly assumed, but are natural and occur ahead of related events, which are the results."
(Prechter's Perspective, Peter Kendall)

Számomra mi fontos a fenti idézetből?
A tömeg pszichológia változása van kihatással a tőzsdei árak változására (igen, a tömeget befolyásolják a hírek, de nem egy hanem azok összessége), ami alapvetően egy természetes és ritmikus (felismerhető , mert ismétlődő alakzatok, azaz előre jelezhető) szociológiai változás, azonban nem közvetlenül a hírek okozzák a változást, mint ami az általános vélekedés.

Példa a múlt hétről:
A hírek szerint esésnek kellett volna bekövetkeznie, miközben Twerrel együtt egy kis emelkedésre számítottunk. Valaki be is jegyezte, hogy "mi nem olvassuk a híreket?". Az emelkedés összejött, majd ahogy vártuk az esés is, egy hír hatására, amit előre jeleztem. (nem a konkrét hírt, hanem azt, hogy most figyelni kell rá, mert az indíthatja be az esést).
Szintén idézek:

"Érdemes még (e) esetében figyelni arra, hogy aránytalanul gyors időben a többi hullámhoz képest, majd utána jön egy elliotti értelemben "thrust" egy hullámból álló szúrás, jelen esetben lefelé, melynek nagysága kb.: 2.000 pont lehet (!), azaz 10% minusz(!), ehhez tényleg szükség lehet valami nagy hírre." 
(megj.: az akkori háromszöget időközben átrajzoltam)

Bux1112 15' chart:


A fentiekkel nem önnön nagyságom akarom bizonyítani (aki olvas tudja, hogy több verzió volt a fejemben, az egyik szerint egy kis emelkedés még beleférhetett volna), hanem azt, hogy a hír előtt látható volt, hogy mi fog bekövetkezni, azaz még akkor is, amikor egy hír mozgatja meg a piacot...

Nekem ez volt az első, tudatosan szemlélt "thrust" az életemben, ráadásul sikerült lekereskedni egy pici pakkal. Mindezt azoknak írom, akik kételkednek a hullámelmélet használhatóságában és nem akarnak időt, energiát beletenni a rendszer részletes megismerésébe. Szerintem rosszul teszik.

Vajon a hírekre mozog e a piac?


Tegnap az index a következő címmel jelentetett meg cikket (link a névben):


Valóban? A tömegek nyilván elhiszik, hogy egy csúnya görög politikus miatt esik a forint az euróval és a svájci frankkal szemben, de teszek egy hasonlóan komoly kijelentést: A görög politikust,  Tomasz Robopulosz-t személyesen ismerem, sőt én bíztam meg, azzal hogy jelentse be, nem szavazza meg a megszorításokat. De nem probléma, mert beszéltem a többiekkel is és én most úgy látom, hogy jövő héten a görög parlament megszavazza, kár izgulni...

Most nyilván torzítok és kifacsarom a tényeket a saját érdekeim szerint, de mindez annak szól, hogy jobban felhívjam a figyelmet a véleményre, amit megfogalmazok.

Aki régóta olvassa a blogot az már tudja a válaszom a kérdésre, az újonnan érkezők kedvéért teszem fel a mai bejegyzést, ezzel a kapcsolatban. Korábban, mint minden kezdő kereskedő én is kiemelt figyelmet fordítottam a hírekre, fejből tudtam melyik nap, milyen új adat érkezik, próbáltam a hírekre kereskedni és természetesen sikerült bukni...
Elliott elméletébe történő belemélyedés folyamán, azonban mást tapasztaltam, egyre kevesebb hírt olvastam (jelenleg szinte semmit) és az előrejelzések kezdtek pontosabbá válni. Rájöttem a híreknek általában nincs piac mozgató hatása, azért írom, hogy általában, mert van egy-két olyan Elliott-os szerkezet, ami esetében a hír egyfajta katalizátorként mozgatja meg a piacot, indítja meg az "égést". Mindenki sokkal jobban jár, ha úgy kezeli, hogy a hír nem mozgatja a piacokat. Szóval az alapvető tézisem ezzel kapcsolatban:

A hírek képesek megmozgatni a piacot, de ennek hatása napon túl már csak ritka esetben látszik a grafikonokon! A piac hamarosan visszaáll a korábbi útra (hullámra), ilyenkor jó beszállási pontot lehet találni.  A hírkereskedelem a kezdők vesszőfutása.

Nézzük meg mire gondolok pontosabban:

2011 május 29-ei CHF/HUF chartom, ahol a negyedik hullám várható célzónáját jeleztem előre:


Néhány nappal később az index elérte a zóna szintjét, június 1-ei ábra:


A negyedik hullám kiteljesedése után jeleztem, hogy ismét északnak várom a piacot, június 16-ai ábra:


A június 24-ei pénteki adatokat is tartalmazó chart:


Ezek után mindenki döntse el saját maga, hogy a hírek mozgatják e a piacot!

Mi várható utána, felteszek egy hetes ábrát, mindenki döntse el!

CHF/HUF kereszt hetes chart:


A kérdés inkább az, hogy jó e a jelölés?

Megj.: jó volt, nagyon elment a keresztárfolyam!

OTP - gyors összefoglaló

A tegnapi feltételezett ED, a mai megjegyzésben írt slingshot esély, valamint a trendfordulós divergenciát eddig igazolta a piac. A felfelé menet óráson is erős impulse mozgásnak látszik. Egyenlőre igazolja a napos, heti várakozást.

Amire érdemes figyelni:

Nem tudom, mi intermediate B hullám helyes jelölése, de ha most 3. hullám megy fel, akkor a korábbi 11.25-ei emelkedésnél meredekebb lesz! A korrekciós retrace szintek kisebbek és időben rövidek, azaz nem éri meg eladni, azzal, hogy lejjebb visszaveszem. (egyenlőre). Magasabb Fibo szintre történő emelkedés lehet, főleg kis tf-n (de lehet még óráson is), figyelni kell rá, hogy a piac 162-n túlmegy! Lásd az emelkedés óráson 423-ig ment el, itt lehet egy kis 4. hullám, de nem feltétlen lesz időben és térben hosszú, óráson további emelkedésre számítok!

Ha már 5. hullám megy (nagy C ED), akkor egy felfelé menő ZZ-ra számítanék, közepén esetleg hsz-szel (vagy dupla ZZ).

3150 átvitele, 3200 fölé viheti.

folyt. köv.

OTP - gyors

Perces ábrán, ha nincs nagy retrace benézem, ez LD volt.

Időtáv és más fontos dolgok

Ha kereskedési döntést hozunk meg valamilyen grafikon alapján, akkor nagyon fontos tudni, ismerni a döntés sajátosságait beleértve a kereskedés tervezett időtávját is.

Perces grafikon alapján hozott döntés, nem napokra szól. Lehet csak néhány percre, vagy  talán egy-két órára, de bizonyosan nem hetekre, vagy hónapokra. Ugyanez fordítva is igaz. Hetes, vagy napos alapon hozott döntések nem egy-két napra, órára szólnak, hanem hetekre, esetleg hónapokra.

Érdemes tudni azt is, hogy minél nagyobb az időtáv, annál nagyobb a volatilitás lehetősége, ez igaz a pozíció felvétele előtti időszakra, de ami még fontosabb, igaz az utána lévőre is. Azaz a kis tf-n történő kereskedés esetében a várt vagy a még elfogadott - átmenetileg vagy a zárással véglegesített - veszteség (darabonként) mértékének  sokkal kisebbnek kell lennie, mint a nagyobb tf-n történő kereskedés esetében. Ezért fontos a kockázat/haszon mérlegelése. Egy hetes alapon megtervezett belépő esetén a 20-35%-os emelkedés mértékével  szembe állított 5% -10%-os  stop szint,  1 / 2-7 arányú kockázat hozam arányt jelent, vérmérséklettől, anyagi lehetőségektől függően, de vállalható kockázat. 

A hozam kockázat arány elfogadása, a kereskedési időtáv meghatározása mellett van még egy nagyon fontos lépés, nevezetesen a pozíció nagyságának helyes megválasztása. Mekkora az a veszteség, amit még el tudunk fogadni és a fenti stop loss szintekkel kalkulálva mekkora a lehetséges pozíció nagysága, amit még fel tudunk venni.

A kereskedési döntés nem csak arról szól, hogy veszek/eladok egy adott pillanatban, hanem több döntés együttes meghozatala:

  1. hozam/kockázat alapján érdemes e belépni
  2. elfogadható veszteség mértéke, darabonként és összesen
  3. pozíció nagysága, azaz méretezése
  4. kereskedés időtávja
  5. kilépési pont (veszteség vágás, nyereség)
  6. belépési pont és annak stratégiája (egyszerre, lépcsősen stb.)

OTP

Felrakom a napi ábrát. Három vonalat érdemes figyelni.

A piros szaggatott, a korrekciós csatorna alja, a korrekción belül alsó támaszként viselkedik, eddig nem törte át. Nem is várom, hogy a korrekción belül átvigye.
Kék egyenes, mely  az feltételezi, hogy az első mélypont volt intermediate B és alsó támaszként funkciónál
Szaggatott kék vonal ( a vonal az újabb mélyponttal együtt mozog!), azt feltételezi, hogy a második mélypont volt B

OTP napos ábra:



Napos ábra alapján kicsi tér van lefelé (DE van), míg felfelé továbbra is nagy a tér. Kinagyítva is felrakom.

OTP napos nagyítva:




Nagyon nézegetem, lehet, hogy B pont nem került még kijelölésre, csak most fog? Szép lenne...

Órást nézve nem vagyunk messze a 78,6%-os Fibo támasztól (ék esetében ideális szint) 2950-en található. Tegnap írtam, hogy lehet eléri, nem tette, ma szerintem akár meg is teheti, majd fordulhat északnak, azt hogy mennyire távolodik el nem tudom megmondani. Naposon a mai nap, akár egy fordulós gyertya is lehetne, meglátjuk. 
Sok ábrát fogok szerintem napközben feltenni és talán - helyzet függvénye - lesz egy kis élő közvetítés is!

Wednesday, 14 December 2011

SP


Ha az alábbi ED lesz a befejezés, akkor ismét egy hasonló alakzatot látunk, mint nálunk az OTP esetében, igaz az alakzat nagysága eltér.

Tuesday, 13 December 2011

OTP - élve boncolás

Amikor már forintra hozza valamilyen micro, submicro vagy még annál is alacsonyabb szinten a piac a várakozásaimat (lásd délelőtt 3020, 3100, 3073....) kezdem azt gondolni, hogy végre kis tf-n is megvan a papír "grabanca", majd a következő pillanatban húz még egyet csak azért, hogy elgondolkozzam ismét.

Nézzük meg a lehetőségeket a nagy képtől indulva.

A hetes ábra alapján a piacnak a várt csúcs eléréséig kb. 3 hete van vissza, ezt a hetet is beleértve. Ez nem meglepő szeptember óta decemberre teszem a csúcsot. Stochastic és RSI vételi jelzésen, ez is rendben, emelkedésre van nagyobb lehetőség. Esélyes, hogy a jelzett célzónába megy a piac a heti chart alapján.

OTP hetes chart:


Napos ábrát nézve bonyolódik a helyzet. Vajon melyik pont volt intermediate B. Amennyiben az első, akkor egy exp. ED lehet intermediate C hullám és C/4-ben vagyunk, hamarosan meg kell nőnie a forgalomnak és lendületes emelkedésnek kellene jönnie. A csúcs karácsony utáni első nap környékére vagy január közepére várható, én inkább előbbire tennék, megjegyezve, hogy a Fibo time nem olyan pontos, mint az árra használt rács, inkább csak valamilyen viszonyításhoz jó.
Ha a második alj a jó kijelölés, akkor jó eséllyel C/2-ben vagyunk és a végét csináljuk a hullámnak, ebben az esetben növekvő forgalomnak és emelkedésnek kell következnie.
A napos gyertyák fordulatra utalnak, de véleményem szerint van még tér lefelé egy két napig. Múlt hét elején írtam:

" Ha negyedik hullám jön, akkor arra számítok, hogy lassul a piac mozgása, a mélypont elérése cca. jövő hét első felére lesz várható, azaz min. 5-6 unalmas nap elé nézhetünk (vagy 8-10), amikor a piac nagyjából 2-300 pontot fog összesen mozogni, igaz ezt kétszer is megteheti. (sideways hullám le- fel- le- alakzatban) Az alj a 3.200 és a 3.130 körüli két zóna valamelyike, amennyiben negyedik hullámról beszélünk., ha benéz 3.100 alá, akkor csak a C/2-ben vagyunk."

Annyival egészíteném ki, hogy exp. ED esetében C/4 is belefér még annak ellenére, hogy 3.100 alá is bement. Az 5-6 nap most jár le, lehet még szenvedünk egy kicsit?

Naposon - újabb mélypont ellenére illetve lehetőségével - long a piac. Kék vonalakkal berajzoltam a lehetséges ED-t. Az indikátorok további oldalazásra, az esés lehetőségére utalnak.

OTP napos chart:


Órás charton már több probléma van. Jelöltem egy hsz-nek látszó formációt, aminek nem tudom mi a szerepe jelenleg. Ha negyedik hullámban van, akkor lesz még egy kör lefelé (2950?) ráadásul egy "gyenge" divergencia is megjelent, ami bearish jelzéssel bír. Mindezek mellett az otp impulse hullámra jellemző FIBO támaszon állunk. Az órás ábrán nincs megfelelő információ, ami van az inkább kérdőjeleket okoz, egyre többet.

OTP órás chart:

Lejjebb nem akarok menni, mert még nagyobb a bizonytalanság. Hosszabb távon egyértelműen bika piacnak van nagyobb esélye, de órás vagy annál kisebb vonatkozásban sok a kérdőjel. Sokat segítene egy szép impulse hullám felfelé, valamely nagyobb tf-n. Ennek ellenére lehet, hogy egy-két napig még ilyen semmitmondó piac lesz, utána nagy elmozdulás...

Eljött az idő!

A blog indulása óta, sokan sokféle képpen jeleztétek, hogy szeretnétek egy tréninget Elliott rendszeréről. A kérés elől kitértem, az okokról többször írtam, nem ismétlem meg. Eljött az idő, 2012 tavaszára Cimballival közösen kijövünk egy tréning csomaggal. Csomag azért, mert nem egy tréningből áll, komplex módon szeretnénk a teljes rendszert bemutatni úgy, hogy mindenki, akár teljesen az alapoktól egy profitábilis kereskedési rendszert tudjon magának építeni.

Építőelemek - alapozó tanfolyam (1 nap)

Elliott elméletének részletes leírása jelenleg még nem hozzáférhető magyarul. A tréning célja, az elmélet alapjainak és a legfontosabb vezérlőelvek áttekintése, feldolgozása, kiegészítve a Fibonacci arányokkal. 


A tanfolyamon részvevők rendelkezésére bocsátunk egy hiánypótló kiadványt, melyben 36 oldalon keresztül magyar nyelven összefoglaljuk az elmélet alapjait, mindent amit alapfokon az elméletről tudni kell.


Időpont: 2012. április 14.
Helyszín: Budapest, V. ker. Markó u. 18-20 
Programvezető: Cimballi és Ad


További információ: Link


Kerülj előnybe Elliott hullámaival - haladó tanfolyam (2,5 nap)


Azoknak ajánljuk, akik nem csak érteni szeretnék az elméletet, hanem minden nap használni a kereskedésben. 
Megérteni a piacok mozgása mögött meglévő pszichológiai működést, a tömeg hangulatváltozását mutató jelek felismerését, az irányváltás előrejelzését. A jelentkezők megismerik a piac mozgásának helyes számozását segítő 80 vezérlőelvet, a számozás helyességét megerősítő momentum jelzéseket. A kereskedésben bennünk lévő pszichológia gátakat és azok átlépésének lehetőségeit, technikáit. Ajánljuk mindenkinek akik, szeretnének jó beszállási és még jobb kiszállási pontokat találni, szeretnék TA tudásukat keretbe foglalni, saját, profitábilis  kereskedési rendszert kialakítani. A tréningre csak az építőelemekkel együtt, vagy külön vizsga vállalásával van lehetőség, amire a tréning szakmai színvonalának biztosítása miatt van szükség. Ebből az okból  a csoport maximális létszámát is korlátoztuk.


Időpont: 2012. április 21-22-23.
Helyszín: Budapest, V. ker. Markó u. 18-20 
Programvezető: Cimballi és Ad

További információ: Link 

Levél Ad-nak

Bux várakozás - kedd

Rövid leszek a várakozásokkal. A tegnapi nap bejegyzéseit folytatva reggel lefelé várom a bux indexet. Árban a kék téglalapba való érkezésre számítok, az esést az alsó szignál vonal foghatja meg. 
Az MACD hist. esetében a piros négyzetbe várom az indikátort, szintén az alsó kék vonal mutatkozik majd meg, mint támasz. Innen fordulhat majd a piac lendületesen felfelé, azaz északnak.  Ez a délelőtti menetrend.

Természetesen emellett lehetséges más lehetőség is, de amíg nem töri a piac, ezt az elképzelést viszem tovább.

Bux órás chart:



CET 10:10


Réssel magasan nyitott, majd esés, mostanra elérte a célzónát és a támasznak gondolt szignál vonalat. A Fibo szint miatt azt gondolom, hogy a vonal alá szúrhat az index értéke, de megfogja az esést, indulhat egy emelkedés.

Bux órás chart:


Bux órás chart (nagyított):



CET 11:06 OTP 1' chart. Jelölések nem utalnak a ciklus szintjére!


CET 11:44




CET 12:25




CET 12:36 OTP 1' chart:




CET 14:26 OTP célzónába ért, várakozás szerint, esélyes, hogy csonka 5 volt


CET 15:16 OTP 5'



Monday, 12 December 2011

Bux - gyors

A mozgás a képen az emelkedő verziót támogatja. Az oszcillátor (most itt MACD hist., de az RSI is) alj és az ár aljak összehasonlítása nem utal divergenciára, hanem folytatódó emelkedésre mutat.  Az RSI már a bull támasz szintje felett fordult, ami folytatódó emelkedésre utal.

Bux1112 órás chart:




Ugyanez látszik az órás OTP grafikonon is. Nagyobb eséllyel felfelé látom a piacot, a jelenlegi állás szerint nem megy új aljra, az elsődleges számozás kapott egy kis megerősítést. RSI képe még nem győzött még meg,  ezért a kisebb bizonytalanság.


OTP órás grafikon:




RSI lesz a haladó tréning egyik kiemelt szereplője. Ez az indikátor fog segíteni a lehetséges számozások közül kizárhassuk a lehető legtöbbet, ezért fordul elő, hogy az elmúlt időszakban többször én is elő vettem és utalok rá.

CET 13:39


CET 13:57 Esélyes a visszateszt, a kék kicsi téglalap potenciális lehetőség, ha lefordul a felső szignál vonalról.


CET 14:01 Most érte el a felső vonalat, esélyes egy lefordulás, ha egyből átvinné és meg is maradna felette azt erős bull jelzésként értékelném


CET 14.17 Lefordulás, megjelent a "piros" gyertya ( a képen fekete)


CET 14:33 10' timeframe, egy lehetőség


CET 14:42 A hatiban látszik óráson egy szép divergencia, melynél elfogy a tér, közeledhet egy bullish trendforduló


A buxnál is megvan, még egy lefelé körnek van hely, majd erős felfelé menet jöhet. MACD nulla szint átlépésével fog nekünk jelezni


CET15:08 kész a b hullám jöhet egy erős c lefelé 16.950 ideális lehet... előtte 17.000 ideális támasz (egy ideig)


CET 16:11 megyünk a várakozások szerint tovább, cél a kék négyzet, szvsz 17:00-ig bele is megyünk egy "piros" gyertyával

CET:16:35 Index a zónában


A fenti események bemutatása egy gyors videóban (próba- nincs hang):









Bux várakozás az 50. héttől

Órás ábrát szemlélve - tanulva a múlt heti problémákból - két irányra teszek fel alternatívákat. Pirossal az alternatív verzió, ahol a piac még a korrekció állapotában van és a korrekció egy dupla ZZ formációt ölt. Ha ez így van akkor ideálisan a pirossal jelölt téglalapba esik bele a piac.
A másik verzió, ami még mindig az elsődleges alternatíva, nagyjából 1%-kal adok neki nagyobb esélyt. E szerint a korrekció kész és már a felfelé tartó impulse hullám épül.

Bux órás chart:



Most nem írok róla mélyebben, de felteszem a napos és hetes ábrákat is. Minden a várakozások szerint ment, annak ellenére, hogy a piac lefelé vette az irányt.

Bux heti chart:


Bux napi chart:


Sunday, 11 December 2011

OTP várakozás - 50. héttől I. rész

A hetes ábrán egy piros gyertya volt a múlt hét, a papír árfolyama csökkent. Ezen az időtávon a várakozások továbbra is az emelkedés irányába mutatnak, ennek ellenére a jövő héten további csökkenés még beleférhet kisebb tf-n. Az ábrán látható, hogy az RSI alapján a papír a bull támaszról fordult felfelé, ez a támasz a jövő héten esetleg bekövetkező lefelé menetet újból megfoghatja. Hosszabb távon továbbra is emelkedésre számítok.

OTP hetes grafikon:


Napos ábrán már több kérdés merül fel. Vajon a két mélypont közül, melyik valójában  (B)? Amennyiben az első, akkor egy elég különleges C hullám készülődik (exp. ED?), ha a második, akkor jelenleg intermediate C második hullámában lehetünk. Pár napos időtávban emelkedés jöhet, azonban a hét első felében a lefelé irány még beleférhet. Exp. ED esetében a piros szaggatott vonal foghatja meg az esést.

OTP napos grafikon:


folyt. köv.

Friday, 9 December 2011

Alt verziók - OTP

A bróker rendszer alszik még, nem tudok friss ábrát feltenni.

Az esés bement a 3.130-as zóna alá, de nem csak beleszúrt, hanem alá is zárt. Nagyon erőszakoskodni kellene a grafikonnal, ha azt akarnám mondani, hogy ez egy 4. hullám. Marad a korábban is említett alt verziók egyike, hogy még csak a C/2-ben lehetünk. Mit jelent ez számunkra?

Az OTP esetében a jellemező második hullámban a 61,8%-os retrace, ezt a piac a tegnapi esésben nem érte el, azaz ma még várható egy kisebb esés, tovább ebbe a zónába. A zóna 3.040-3.050 környéke. Az OTP-re nem jellemző, hogy a második hullámban, mélyebbre menjen, de azért leírom, hogy a következő ideális retrace szint 2.950 magassága. Ha valóban a második hullámban vagyunk az a következő dolgokat is jelenti még számunkra:

- a C vége, ha ideális elliott ciklus fut le (3. megnyúlt, truncation nélküli hullám), akkor a célár egy magasabb zónát érhet el
- az intermediated korrekció vége a korábban jelzett időszak (dec. közepe) helyett, december vége lehet

A belső szerkezet miatt szvsz nem lehet egy nagy ED, C pozíciójában, de a felfelé menetel olyan éles volt, hogy nem lehet egyértelműen beszámozni, ezért figyelem ennek lehetőségét is. Ha ez így lenne, akkor esélyes a 3040 alatti retrace szint elérése, azaz a 2.950. (vagy egy annál is mélyebb szint, valahol 2.850-2900)

A péntek szvsz a kivárást fogja hozni, erős információ tartalommal bír sokak számára a EU értekezlet. A grafikon támogatja ezt a kivárást. Azt gondolom, hogy a korábban ellenállásnak/támasznak jelezett szint ismét ellenállásként fog jelentkezni ma, azaz a papír árfolyama nem tud majd 3.150 felett maradni tartósan. Kedvező helyzetben aztán el tudok képzelni hétfőn egy réssel nyitást, ami 1-200 pont is lehet.

Thursday, 8 December 2011

bux - ábra

Alt verziók

Az elmúlt napokban a piac az alig kimondott alt verziók irányba ment el, ezért nem teszek fel elemzést holnapra, kell a szünet, a lekapcsolás.

OTP - gyors

A kérdés már csak az, hogy 3. hullám ment e fel, vagy csak az 1, vissza kell rántani a piros vonal fölé az árat.

OTP - gyors

Wednesday, 7 December 2011

OTP várakozás csütörtöktől

Ezek szerint az érzés jó volt, az elemzés nem. Az emelkedés és réssel nyitás megvolt, de nem jutott túl messzire, esés lett a vége. Felraktam délután egy lehetséges verziót, mely szerint a 5 hullámból állt és LD volt, mivel LD-ről van szó nem merem, csak utólag ráfogni, sok galibát okozott már eddig is. A mai információk alapján lejjebb vettem a célzónát, zöld téglalap, ahová 3 hullámban juthat el a papír. Twer megjegyzéséből, arra következtetek, hogy akár az elliotti elveket alkalmazva, akár a hagyományos analízis szerinti ék verziót nézem mindkét esetben 3.380-ra mutat a végár. Akkor legyen ez a következő nap, vagy két nap várakozása.

OTP órás chart:


Kisebb eséllyel figyelem azt a lehetőséget, hogy azonnal lemegy a várt korrekciós szintre (3130-3150), majd elindul az utolsó hullám felfelé.

bux

Rcsrcs hivatkozott rá, előkerestem, félelmetes. Lehetséges, hogy a bux már a c hullámot csinálja és kész a korrekció? Nem akarok véleményt mondani, állást foglalni, meglátjuk mit mutat a piac.

Bux órás chart:



csatolt képek a megjegyzésekben

Rchrd mai próbája a megjegyzésekben, amikor Charlie FHB ábráját csatolta, adta az ihletet és megkértem írja le, hogyan tette, sokkal könnyebb lenne egy ábrára hivatkozni és keresni a blogon (ez is tőle származik), ha a továbbiakban így kerülnének be a grafikonok, ráadásul telefonról is könnyen nyitható.

A megoldás:

<a href="URL of target site">anchor text</a>

ahol az idézőjelek közé megy a kép url címe, 'http://'-rel együtt, az 'anchor text' helyére a szabadon választott kép címe kerülhet.

OTP - gyors

Napközben írtam, a számozás bukott. Tanulság: a divergencia távolsága valóban túl nagy volt.