Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Thursday 2 August 2018

Richter

Két hete nyilatkoztam utoljára nyílt színen a Richterrel kapcsolatban. Az akkor jelzett egyik verzió (ED) a-b-c szerkezete, mint 4. hullám készülhetett el ma, vagy készülhet el a következő pár napban. Jelenleg szerintem ez okozná a legnagyobb fájdalmat a piaci szereplőknek, hiszen új low-ra futást jelenthetne.

Az rsi nagyon bear zónából indult meg az emelkedéssel, teljes túladottság volt látható a charton. Az éles emelkedés (klimax utáni)  egy kitartó, lassú oldalazó emelkedésbe fordult. Tulajdonképpen egy, a várakozásaimnak megfelelő (azaz lassú) mozgással ért el ma 5100-ig, ami a Zigzag egyik lehetséges célárának felel meg (5050-nél szintén volt egy zóna, azt meghaladta). Az emelkedés belső szerkezete ua. bár 5 összetartozó hullámra utal, nem teljes bizonyossággal felbontható. A jelenlegi kép,  inkább egy ZZ-re utal, gyors, nehezen számozható A hullám és egy macerás C.  RSI a bull ellenállás zónájához ért, miközben naposon egy bearish slingshot esélye rajzolódik ki és 5180-as szintig kizárni sem lehet. A gyorsjelentésnek köszönhetően réssel nyitott, de az 5000-es szint visszatesztelésével a rés eltűnt, a záró magasan történt, de nem a napi maximumon, ennek ellenére csak kis tüskét hagyott a zöld gyertya tetején. Napos képen kirajzolódik a 4776-os mélypontról egy 5 hullámos szerkezet. Az árfolyam ma sikeresen átlépett egy leszorítót, ami azonban Elliott-i értelemben nem tekintek markáns ellenállásnak, az feljebb található. Van egy kisebb tf-n számolt C végére utaló 5130-as értékem, illetve egy valamivel magasabban a korábbi ellenállásnál 5180-as.  

Ez elmúlt napokban figyeltem a fórumokat, 5200-ra tekintenek sokan, nagyon sokan ez pedig általában azt jelenti, hogy az árfolyam túlfut  rajta, vagy előtte fordul. Nézzük először a szerintem sokaknak fájdalmas verziót, mely szerint az ED 4. hulláma fog véget érni, ebben az esetben új low a várakozásom. 

A másik verzió, amit korábban sem tudtam kizárni, az az, hogy az esés véget ért (egyelőre), hiszen nagyobb tf-n lejött egy impulzus (alternatíva 3/5). Több tf-n, több indikátorral szemléltem a chartot, de nem tudok jelenleg egyértelmű állást foglalni a két verzió között, további adatokra van szükség.

Az első verzió szerint egy kisebb emelkedést követően lefordul az árfolyam, a két említett célár környékéről. A másik esetben - és igazából erre érdemes figyelni - kirobban. Egyszerűen a másik esetben valamilyen 3/3 hullámnak kell(ene) mozognia, nagy forgalommal, akár réssel nyitással (ebben az esetben még az 5.180 átugrása sem okozna túl nagy meglepetést számomra).

Ha a második verzió fut, akkor 5400-5500 közé mehet fel pillanatok alatt az árfolyam. Érdekes lesz a holnapi nap, mivel a heti záró gyertya, markáns fordulós jelzést hozna ezeken a szinteken, míg az rsi képe támogatná is a felfelé mozgást. A bajom tényleg csak annyi ezzel a technikai képpel, hogy túl egyszerű.

Pro és kontra:

- Harmadik hullám nem tudta megtartani a rést (második verzió ellen szól)
- Jelentékeny forgalom (nem az ED-re jellemző  tulajdonság)
- Magas zárás (nem érhette el a célárat, nem érhetett el fordulós szintet, nem hullámvégre utal többségében)
- Az emelkedés kezd gyorsulni (inkább 3. és 1212 jegy, mint ZZ/C/5)
- 3/3 nem vitte ki a korrekciós csatornát (még holnap réssel megteheti)
- 5200-t várják sokan (A=C oda mutat, amit sokan várnak az nem valósul általában meg, azaz vagy nem megy fel odáig, vagy nem C megy, szerintem)
- 4H-ig rsi bull folytatásra utal (4H túlvett értékkel?, ez talán nem C, ugyanakkor májusban volt erre példa, lehet ez Richter sajátosság?)
- váltakozás elve (A gyors, C lassú, a 3/3 ellen szól)
- A harmadik hullám momentumosabb, mint az első (jelenleg még?, ez inkább az első verzió mellett szól)
- Lehetséges hetes erős fordulós gyertyajelzés (még nem zárt, holnap érkezhet megerősítés, megcáfolás, az ED ellen szól).

Kereskedési szempontból mi ilyenkor a teendő? Azt hiszem mindenkinek a saját kereskedési, célárazási és management szempontjai szerint kell döntenie (out-re-entry, stop feszítés, felezés stb).

18 comments:

  1. Tudom, hogy nem a hírek mozgatják a piacot, de azt mégis nehéz elhinni, hogy az augusztus 16-i Esmya döntésnek nem lesznek látható nyomai a charton.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Kicsit másképpen:
      - Ha a hírek mozgatnák a piacot, akkor egy uo. vagy ua. a hírnek hasonló hatást kellene gyakorolnia a chartra, de ez nincs meg. Sokszor még ellentétes mozgást is kivált egy hír, amire csak a legkülönfélébb magyarázatok vannak.
      - Akkor szokott nagyot menni az árfolyam, ha a funda, a TA és esetleg egy hír is egyirányba mutat. Ha elkészül TA (Elliott szerint), egy szerkezet és arra érkezik a hír.

      A mostani emelkedés előre látható volt, itt van egy válaszút, aminél vannak kétségeim és még mindig választhat egy olyan formációt, amit nem vette bele a lehetőségekbe.

      Az augusztus 16-ai hírig elkészülhet egy szerkezet, amire hathat a hír, elég erőteljesen is, csak esélyes, hogy esetleg fordítva, mint sokan gondolják.

      Jelenleg nagy pakkok vannak 5200-ig eladáson, sokan várják az 5200-at, innen longolni már nem érdemes. 4H-ig nagyon nagy vételi klimax van, esés lehet belőle, a mérték kérdés, kis tf-n 5050 simán benne lehet.

      Delete
  2. Amikor belátják az eladók, hogy nem lehet olyan szinteken eladni, mint ahol állnak, akkor egy erősebb mozgás indulhat délre. A nagy kérdés, hogy hol jön majd a vételi erő, ez sok mindent eldönt majd.

    ReplyDelete
  3. Gyenge a forgalom és ráadásul úgy tűnik, hogy az emelkedéssel egyre inkább fogynak a vevők és megjelennek az eladók.
    Nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy az augusztus 16-i döntés alapjaiban változtatja meg a Richter jövőjét.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Brutálisan gyenge a forgalom, 4H vételi klimax, mint májusban, 5 hullám látszik, megnyúlt 5-kel 6H-n, amit okozhatott a hír.

      Itt 3/3. hullámnak kellene mennie, gyorsulnia, forgalommal.

      Fundásan hangzik: "Alapjaiban változtatja meg a Richter jövőjét"

      Jövő héten kiderülhet, hogy mi fut, a lefelé körnek jobban örülnék, mert a legjobban kereskedhető Elliott-i alakzat alakulhatna ki. De majd a piac eldönti, a feladatunk nem megmondani, hogy mit akar a piac, még csak nem is kitalálni, hanem simulni, idomulni hozzá.

      Delete
    2. Persze, hogy fundásan hangzik, nehéz átállni egy olyan gondolkodásra, ahol a híreknek nem tulajdonítunk jelentőséget.
      Nagyon tetszik az utolsó mondat, tükrözi a világ iránti alázatot.

      Delete
    3. Ennyi idő után is, de ker döntésnél és is bele tudok fordulni néha a hírekbe. Pedig az indikátor figyelése sokkal előnyösebb. Kis tf-n persze a rántásra figyelni kell, mert ott kicsi a stop távolság, abba egy spike belezavarhat, de napos felett már másról szól, szerintem.

      Próbáld ki, tesztelj vissza egy időszakot, ahol nem tudod mikor volt hír.

      Delete
    4. Bearish slingshot (közeli - hetes) lehetőségét kivette a piac ezzel a felrántással. Hetesen óriás fordulós jelzés, magas heti záróval, lehet komoly menet lesz felfelé, a bear lehetőség határán táncol.

      Delete
    5. Ez most vételi jelzés? Meddig mehet el? 5700-5900?

      Delete
    6. Nekem nem. Egy a longosokra veszélyes szituáció nem alakult ki.

      Delete
  4. Replies
    1. Nekem is, de nagyon. Igaz tegnap volt, ami adhat okot a longra. Aki hetesen kereskedik, annak a heti három gyertya adhat long jelzést. Persze kell hozzá egy kereskedési rendszer, ami több, mint egy gyertyajelzés. Nincs adatom, de ez a gyertya gondolom legalább 60%-ban működik, de például decemberben nem működött a ricsi grafikonján.

      Delete
  5. Most nézem itt is van Ricsi blog, nem csak az EXTRÁN. Most már mind 1 lezártam mindent RCHTL 05-04 után ma a 03-ast is. Most várok jövő héten mit lép.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Bennem is ott a kérdőjel, eddig sem vártam fel, én F78-al elégedett voltam, mivel mindenki 5200-t várt, túlhúzták, ez is egy verzió, annyi biztos volt h nem 5200 lesz a vége.

      Delete
  6. Éppen az történik, amit mindenki várt.
    Az alacsony forgalom viszont árulkodó.
    Lehet, hogy ez csapda?

    ReplyDelete