Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Wednesday 22 July 2020

Wednesday 15 July 2020

Trade of the day

Van az úgy, hogy nem akar jönni az a fránya tervezett célár, a profit meg már nagyon égeti a trader kezét.


Ilyenkor azért öröm, hogy pár tickkel, de nem érte el a célárat a nagy lefordulás előtt. Az első célár működött, ahogy a mozgatott stop is,ami nem, arra meg nem kell emlékezni,  a többi már történelem.

MOL

6. piros hetes gyertya, nehéz lehet bullishnak mondani a magyar olajcéget. Gyorsan ránéztem, hogy vajon mi lehet az esés célja, két érdekes helyszín mutatkozik, az egyik a korábbi low környéke, a másik mélyebben.


Nem lennék most a banki referens helyébe, aki 2000 környékén jó beszállónak ítélte a papírt. Régi igazság, hulló kés alá ne állj! Utána is csak óvatosan, mert lehet csak a lassulás jön!

Monday 13 July 2020

OTP

Exp. flat esetén a minimális elvárás teljesítve, célzóna elérve, szerkezet akár megfelelő is lehet.


Van más alternatíva, de jelenleg nem vázolom őket, majd ha valamiféle megerősítés érkezik rá. Egyelőre a legtöbb Elliottal foglalkozó elemző ezt a verziót tartja az ideálisnak, bennem azért többféle kétely is felmerült, majd a felfelé kör belső szerkezetéből meglátom, hogy igazak e a kételyek. Lefelé esélyes, hogy az jött, amire számítottam, egy ék. A kérdés az, hogy valóban ed?


Thursday 9 July 2020

WIG

Egy eddig nem elemzett index. Van egy short jelem a charton, belelátok egy nagyobb esést, az első zónát jelöltem csak a charton.


EUR/HUF - frissítés 1.0.22

A korábban jelzett "sárga" zóna elképzelés is élhet még, ezen a charton véletlenül törlésre került. Egyelőre az elakadás jelei mutatkoznak, ennek ellenére nem zárom ki, hogy egy korrekció után még kimegy új lokális csúcsra a piac és nem a zöld zónát célozza meg.


Információk szokás szerint a chartban.





Saturday 4 July 2020

EUR/HUF - frissítés

Az aktuális grafikon, információk a charton:


Előzmények a korábbi bejegyzésekben.

Thursday 2 July 2020

MNB - Marketing díj

Tegnap futottam össze ezzel a hirdetéssel az utakon, magyarázni nem is kell:


Minden eshetőséggel számolva, beírtam a várakozásokat:


Wednesday 1 July 2020

EUR/HUF


OTP

A zóna elérve, de ahogy többször is megfogalmaztam, az esés szerkezete nem tetszik, így nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy további mélypontokat látunk majd a közeljövőben, vagy nem exp. flat verzió fut.


Tuesday 30 June 2020

EUR/HUF - a rajzolható fordulat és a száguldás

A következő ábra ismerős lehet egy korábbi bejegyzésből. Május végén írtam arról, hogyan gondolkodom a piacokat illetően, hogyan fordítom vissza a kereskedésben szerzett tapasztalatokat, teszteredményeket az elemzés oldalára, miért ragaszkodtam, ahhoz makacsul, hogy bár forintálisan érkezhet egy nagyobb esés a keresztben, mégis azt gondolom róla, hogy nem éri meg shortolni.



Az ismerők ábráknak van egy utóéletük, folyamatosan követtem a kereszt mozgását és osztottam meg a huf csoportban, a várakozásokat főként a chartba rajzoltam, írtam:


A frissítések az érdekesebb mozgások után történtek, némi szöveges kiegészítéssel.


 
Bár a megjegyzésben sok az elütés - a florint szándékosan lett így írva, hordozva azt a többletjelentést, melyet csak az érthet, aki látta Jeffrey Kennedy florintelemzését. Hiába, az ewi nem nézi minden nap a florintot :D


 
A várakozás szerinti elakadás meg is történt:


Majd lefordulás. Érdemes figyelni a következő charton nemcsak az árszint jelölésre, hanem az rsi értékeknél megjelölt várakozásra, elakadási szintre is:

Elakadás, majd fordulat:

 
Kritikus szint elérése, kitörés:


 
Rövid elakadás egy kisebb ellenállásnál:

Majd megérkezett a jegybank is:

 
A hét végére felértünk a zónához:

 
A kisebb korrekció vagy elmaradt, vagy a hétvége miatt nem láthattuk, esélyes, hogy a megálló a jelölt zónánál lesz, de ha az ellenállásnál lévő stopokat kiszedi, akkor hirtelen a korábbi csúcs alá is felhúzhatják a keresztet. 
 
Nagyon bull, visszatért a trend, a nyögvenyelős lefelé kísérlet után, elemi erővel indult el északnak a piac. Szerencsére a kis társaságunkból senki nem ragadt shortban és még időben indította a longokat, a hatalmas függő profit miatt (pl: tőkeáttétellel a BÉTen is kapható certifikátokkal másfél hét alatt 30-40%-os profitott lehetett realizálni) meg is indult a részrealizálás.


Többször írtam a low környékén, hogy nagyon de ja vu érzésem van a 2019. március 20-ai eseményekkel kapcsolatban, mint láthatjuk az érzés nem volt véletlen. Elliottilag arra gondolok, hogy itt is egy ending diagonal zárult le és annak köszönhető ez a gyors, korrekciók nélküli hegymenet, melynek során minden bizonnyal még mindig sokan várják a backtestet egy jó beszállóra, lehet, hogy ők végképp lecsúsznak róla?

Célárak:360-364, majd 373 (egy korábbi setup alapján), illetve nem pontosított, két nagyobb zóna: 380 és 400 (alatt talán egy picivel) és hosszútávon akár 450. Ez utóbbira még nincs elég konkrét adat és akár évekbe is telhet amíg eléri, ha eléri.

Monday 29 June 2020

OTP - chart frissítés

Az aktuális állapot, a két kritikus szintnél lesz fontos a történés, illetve az odáig való lemenetel közben a belső szerkezet.

OTP 4h chart:


Tuesday 23 June 2020

OTP - variációk

A napos kép alapján talán ez tűnhet a leginkább elképzelhető szcennáriónak - sokak szerint - mely alapján egy impulzus halad északnak és most, annak 4. korrekciós hullámában vagyunk. Nekem van egy ennél extrémebb elképzelésem, de még nem érkezett meg hozzá a piaci megerősítés, addig pedig csak a háttérből figyelem.

OTP napos chart:


Az elképzelés törésére a piros szint alatti zárás utalhat. Gyengesége az elképzelésnek, hogy az első hullám belső szerkezete kérdőjeles, nem lehet magabiztosan kijelenteni, hogy az impulzus volt (kisebb képek alapján, akár ZZ is lehetett).

Amennyiben ez a verzió él, akkor jó esélye van egy exp flat 4. hullámnak (figyelem! ez lehet running flat is, azaz a c hullám nem jön le a jelölt zónába, hanem előtte elindul északnak az 5. hullám képében).

OTP 4H chart:


Négyórás képen az exp flat lehetőség jobban látszik, ugyanakkor a mozgás szerkezete és lendülete némi kérdőjelet ébreszt bennem. Nem tűnik a lendület és a bika csapda verzióval összeegyeztethetőnek ez az erőtlen csorgás lefelé, igaz, a legnagyobb lendület c/3-ban érkezik meg általában, az pedig még nem indult el.

Valós alternatívaként ugyan felmerülhet, hogy készen van a negyedik hullám, azonban számomra egy kicsit aránytalan a (2)-es hullámmal összevetve. Ha lekészült a 4. hullám, akkor itt nagyon nagy eséllyel egy ending diagonál készülődik, mint 5. hullám - hiszen 3 hullámban ment ki a papír új lokális maximumra, ez pedig trendirányú mozgás esetében csak ebben az egy esetben lehetséges.
Ha ez így van, akkor egy kis esés holnap még belefér a nap első szakaszába, majd új lokális csúcsra futhatna az árfolyam, mint az ending diagonal harmadik hulláma. Ebben az esetben a célzónát nem éri el a piac, lassú felfelé mozgással elérheti a sokak által várt 12.500-as célszintet.

Ha holnap esetleg réssel nyit a papír ( lehetséges szintjeim: 11.615, 11.490, 11.530), akkor megnő az esélye a további lefelé mozgásnak, természetesen ehhez a hangulatban változásnak kell bekövetkeznie, mert jelenleg mérsékelten optimistának érzem azt, még akkor is, ha a napos gyertya egy shotting star lett, ami jó eséllyel fordulós jelzés, főleg, ha megerősítést is kap.

Megjelentek short setupok a charton, de egy részük még nem triggerelődött, első céláruk 11.610-re mutat, amihez egy begyorsuló esésnek kellene jönnie, holnap a nyitó órában (vagy max 11-ig). H1 illetve az alatti tf-kről beszélek, ami egyben azt is jelenti, hogy a fenti, nagyobb tf-s elképzelést nem szükséges, hogy magukkal rántsák. Azaz a short setupok elérhetik a célárukat anélkül, hogy nagyobb képen fordulót hoznának.

A holnapi nap valószínűleg megerősítését hozza valamely elképzelésnek, érdekes napnak ígérkezik!

Friday 12 June 2020

OTP

Van egy divergencia a charton, ami sokakkal ellentétben folytatólagos szignálnak tartok, azzal a megkötéssel, hogy egy emelkedési próbálkozást elindít általában. Ha ez így van, lesz, akkor a rés betölthető lehet a mai nap.

Képfeltöltés ma reggel nem működik, addig is itt a link: https://www.tradingview.com/x/urMFGtRL


Thursday 11 June 2020

OTP - egy alternatíva

Shortok zárva. Egy lehetséges alternatíva a folytatásra:


Felfelé 11500 alá érkezés, utána 10500 környékére (+/- 100-150 huf simán benne lehet),utána bull verzióban egy örült nagy emelkedés még a nyáron.

Saturday 6 June 2020

EUR/USD

A kritikus szint a piros vonal, ha sikerül naposon felette zárni, akkor a korábbi bejegyzés alatt említett elég komoly célárak képbe kerülhetnek. Ameddig az nem történik meg, addig dollár gyengüléssel szemben, akár komoly erő is érkezhet a piacokra.
A csütörtöki gyertya hírgyertya, aminek mint látjuk pénteken csorbult a hatása és visszakerült a piac a csatornába. A korábbi ellenállási szintek már támaszok.
Klimax szinten a kereszt, valamilyen megnyugvásra (esés, oldalazás) szükség lesz.
A long verziók  előresorolásához a csatorna törésére és a kritikus szint feletti zárásra van szükség. A csatorna aljának törése pedig értelem szerűen dollár erőt hoz(na), de az a szint még igencsak messze van.


Tuesday 2 June 2020

MOL

Első zóna elérve:


Ha valóban igaz az elképzelés, akkor az alsó zónát is el fogja érni a piac.

Sunday 31 May 2020

A rendszer

Bár a blogon eddig is kint volt külön fül alatt, az alábbi információ tenger, úgy érzem érdemes külön bejegyzés formájába ismét betenni, külön kiemelve néhány lényegi kérdést. Ahhoz ugyanis, hogy valaki kereskedése kiegészítő információjaként kezelje a blogon olvasott tartalmat, fontos megérteni a mögötte húzódó filozófiát is, mert ennek hiányában a megértésben olyan űrök keletkeznek, amelyek egyfelől akár jelentős veszteséghez, másfelől érzelmi sokkhoz vezethetnek.

A blog indulásakor és az azt követő években elsősorban a Budapesti Értéktőzsde blue chipjeivel foglalkozott, ebből ered a neve is, mára azonban a termékek széles köréről van elemzés, a BÉT pedig háttérbe szorult.
A blog nem ad közre konkrét kereskedési ajánlást, az elemzés a kereskedési rendszer egyik eleme, mely segít:
- a pozíció irányok kiválasztásában, azaz merre keressünk setupot
- a célárak meghatározásában, azaz hol érdemes zárni, zárási jelet keresni
- milyen veszélyek lehetnek a piacon (kés, hirtelen fordulatok)

Esetenként bemutatunk egy-egy lehetőséget, amit a saját kereskedési rendszerünk mutat. Ez nem kereskedési ajánlás! Mindenki csak saját rendszere szerint lépjen pozícióba, hisz a veszteségért is kizáróan csak saját maga lesz felelős, ahogy a nyereségért is!
A piacon nincs tökéletes rendszer, mindenki tévedhet és téved is! A jó trader nem egy traden, hanem a tradek összességén ér el nyereséget, a nagyobb valószínűség mellett tesszük le a voksunk, még akkor is, ha a piac másképpen gondolja a későbbiekben.
A különböző timeframeken egymással ellentétes irányú trendek is mozoghatnak (trend nálam - trendmozgató alakzat iránya).
A blogon nyugodtan kérdezhetsz, vagy én vagy valamelyik blogtársunk válaszolni fog a feltett kérdésedre. A blogon használj becenevet, többségünk ezt teszi, a névtelen kérdésekre általában nem érkezik kielégítő válasz, az emberek nem szívesen foglalkoznak a tapasztalataim szerint névtelen felvetésekkel. Ne félj kérdezni, hozzászólni! Nagyobb hiba nem kérdezni, rosszat írni, mint nem tenni semmit!
Hozzászólásaid, véleményed érdemes valamilyen szakmai indokkal alátámasztani, az érzelem -orientált hozzászólások, vélemények a piacról általában hibásak, pont erről a felfedezésről szól Elliott elmélete, azaz  az érzelmek, a tömeg hangulatváltozása hogyan működteti a piacot.
Célszerű az utolsó bejegyzés alá feltenni a kérdést, a hozzáfűzést, jelöld meg a terméket és a timeframet, hogy mindenki számára egyértelmű legyen a hozzászólásod, kérdésed.
Kereskedési filozófiánk szerint nem keressük a csúcsokat a kereskedésben, a nagyobb valószínűség mellett tesszük le a voksunk. Így a számolt célárak esetében záráson gondolkozunk, de nem fordítjuk a pozíciót, megvárjuk hozzá a piaci megerősítést. Meddig érdemes tartani a pozíciót? Egészen addig, amíg a várható nyereség (azaz a pozíció tartásával elérhető adott árfolyamhoz viszonyított nyereség) még nagyobb, mint abból a veszélyből származó veszteség, ami a tévedésünk esetén fennáll.  Gyakran találkozhatsz ezért azzal a kifejezéssel, hogy a "longok zárásának ideje eljött, de a short nyitásoké még nem" (vagy fordítva). Ugyancsak többször fordul elő, hogy  a stopok feszítésére vonatkozóan nyilatkozunk, ami abból adódik, hogy kialakulhat egy olyan szituáció, mely hirtelen, gyors mozgást hozhat a piacon, azaz megnő egy negatív esemény bekövetkezésének az esélye. Természetesen ez nem jelenti a pozíciók zárását, vagy ellenirányú nyitást, pont az elmélet lehetőségeit mutatja, jelez egy esetleges veszélyes szituációt, annak bekövetkezése pedig a piaci mozgás függvénye lesz.

A célárak soha sem egy konkrét árszintet jelölnek, hanem körülötte egy zónát, ahová megérkezhet a piac. Minél nagyobb tf-n történik meg a célár megállapítása és minél hosszabb időt vesz igénybe a piacnak a szint elérése, annál nagyobb ez a zóna. Nem szabályozott/egységes piacokon, mint amilyen pl.: a devizapiac, a célárak is, a konkrét árak is eltérhetnek egymástól a chartokon, erre érdemes odafigyelni. Devizapiacon a célár környezetét szélesebben kell kezelni, mint a részvénypiacokon. Hosszabb távú elemzéseknél figyelembe kell venni, hogy az osztalékfizetés befolyásolhatja a célárakat, illetve indexeknél a kosár átsúlyozása is felboríthatja a várakozást. Minden gyertya új adatot tartalmaz a piacról, ezért minden egyes gyertya megjelenését és zárását követően érdemes a kereskedőknek az adott célárat újrakalkulálni szükség esetén, az új információt feldolgozni (ezt a blogon nem tesszük meg, csak időszakonként!).

                                                                                                                                                                                 

Az Elliott-i rendszere épült elemzésem az évek során átalakult, saját eszközrendszert fejlesztettem hozzá. Az elemzéseimben hasznát veszem, annak a több 10.000 óra tapasztalatnak, melyeket a chartok nézegetése során szereztem. 
Használok indikátorjelzéseket (amelyeket, akár a többi kereskedő, én is féltve őrzök), továbbá a kereskedésem során rengeteget tesztelek. A tesztek célja az optimális belépők, kilépők megtalálása. Hatalmas statisztikai adatbázissal rendelkezek, egy-egy konkrét belépő kapcsán, amiből vagy lett számomra setup, vagy valami miatt elvetetettem ezt (pl.: tipikus, amikor túlságosan komplex lett egy belépő, amikor a várható értéke alacsony, nem megfelelő). Az adatbázisban elkülönülnek a szűrő és támogató feltételek, azaz egyesek fennállása esetén a várható megtérülés negatív, vagy alacsony, vagy a várható megtérülés értékének növekedésére mutató tényező  fennállása esetén a távolabbi célárak irányában gondolkozom. Nem a magas találati arány a lényeg nálam, hanem a hozam optimalizálása, ez pedig nagyon sokszor azt jelenti, hogy a találati arány csökken a hozam növelése érdekében.

Képes vagyok aljakon pozíciót nyitni és a tetőn zárni, de számomra ez a "mókusvakítás" vagy éppen az "EGOsimogatás" kategóriája, mert az ilyen kereskedési rendszerekről azt gondolom, hogy egyszerűen nem lehet vele keresni, bárki, bármit is állít!  Álljon itt egy példa:

A mögöttes tartalom pedig a legtöbbször az, hogy vagy egy "demohuszárral" van dolgunk, vagy minimális kockázattal meglépett ügyletről beszélünk (0,01 LOT, vagy 1-2 EUR kockázat). A fenti lövés alacsony kockázati összeggel történt és mivel nem befolyásolt túlságosan a veszteség lehetősége, ezért valóban messzire tudtam vinni a pozíciót, itt nem a jövedelem szerzés volt a cél, hanem az, hogy megmutassam képes vagyok ilyen lövésekre. Amit a legtöbb kereskedő nem tesz közzé, az az, hogy az ilyen típusú lövések vadászata során a vadász mennyire sérül, a tökéletes lövés illúziója miatt, mennyit áldoz fel a profitjából vagy éppen a számlája egyenlegéből azoknál a lövéseknél amit nem tesz közzé.

A következőkben megmutatok ebből a hónapból származó néhány számomra kifejezetten jó lövést:


Itt a belépő után azonnal ellenem fordult a piac és kiszedett a stop, ahogy a következő példánál is, bár egy ideig elment az irányomba a piac:


Pedig ennél a belépőnél a kockázatomat már kitermelte a piac, mégis stopos lett. Sőt tudok ebben a hónapban szintén olyan lövést mutatni, ami a legtöbb tradert kiborítja, mert csak a spread szintje miatt tudott kiszedni a piac, ráadásul a spread ki is tágult a stop kiszedésének pillanatában:


Mégis miért gondolom azt, hogy ez mind jó lövés volt? Azért, mert teljesen a rendszerem szerint cselekedtem és még a stop szint is komoly, több havi munkával került beállításra, amiben az ilyen véletlen kiszedések is matematikai módon kezelve vannak. Ha pár esetben ki is szed az extra agro stop miatt a piac, akkor is a többi lövésen megszerzett extra nyerő a kis stop miatt kárpótol. Nem tudtam volna ezek nélkül a következő találatokat elérni, melyekben rengeteg R volt és kárpótolt minden korábbi veszteségért:






A piac a legtöbb esetben tovább ment (szándékosan kerestem ilyen példát), mivel az látszik, hogy adott esetben sokkal messzebbre lehetett volna vinni a pozíciót, igen, ezekben az esetekben igen, de több 100 esetre vonatkozós statisztikám szerint ezek voltak az ideális zárópontok. A játék kedvéért szoktam olyat csinálni, hogy egy minimális pozíciót (összpozíció kevesebb, mint 1%-át) továbbviszem és megpróbálom az "ideális" szinten zárni, EGO pakk, íme az egyik korábbi pozíció zárásának E-pakkja:


... és egy másik, ami nem volt ennyire sikeres:


Érdekes az E-pakkok hozománya. Egyfelől látványos eredményeket lehet vele elérni, amivel lehet egy picit hergelni a többi tradert, hogy nézd mennyire előre lehet látni a piacot, milyen lövéseket lehet elérni, ez a tudás! felkiállítással, míg a másik oldal, az E-pakkok statisztikai eredménye inkább negatív, azaz sokkal jobban járnék, ha a teljes csomagot lezárnám az optimális ponton, mert összességében, lövésenként pár euróval nagyobb lenne a haszon. Traderek vagyunk, s egyben játékosok, kezelni kell az EGO-t és kell az izgalom, mert ez a vérünkben van, kell az extra sikerélmény. Talán a Piac Varázslóiban olvastam, hogy még a nagyon sikeres traderek is úgy kezelik a saját EGO-juk villongásait, hogy kis kockázattal belépnek hasonló elképzelésekre, tradekre és ezáltal tiszta fejjel tudnak a valós és komoly eredményt hozó tradekre koncentrálni, a belépéssel kizárják a "lemaradok" érzés által a pszichéjükre nehezedő nyomást. 

Összefoglalva: az EGO lövéseknek is lehet pozítív hozadéka trader számára, ugyanakkor a többiek részéről komoly fenntartással kell kezelni ezeket a lövéseket (azt gondolom, hogy nagyjából 1 óra alatt meg tudok tanítani valakit arra, hogyan lehet látványos lövés elérésére szert tenni, nem kell hozzá más, csak egy demo számla, vagy beáldozható pár 10 euro, némi Elliott-i képzettség és a Fibo vonalak megfelelő használata és egy kis idő, amit a piac előtt tud tölteni, no és a technika, amivel az érdekesebb szinteknél kisebb pakkokat nyit valaki, majd a megfelelő szinteknél zárja azt, nem egyszerre a teljes pakkot, hanem megtartva a lehetőséget, hogy akár messzebbre is mehet a piac, úgyis csak egy lövést kell prezentálni).

TA alapon nem egy lövés számít, hanem a tradek összessége, nem az a jó trader, aki lő egy olyat, amitől az egyszeri kisbüfi azonnal térdre borul és imába foglalja a trader nevét, hanem sok lövés eredője, azaz az,  hogy a kumulált hozamot a lehető legtöbbször elérje és optimalizálja a kereskedési stratégiáját. Az optimalizáció, is itt a hosszú bevezető lényege pedig az, hogy a nagy számú lövés összhozama a legnagyobb legyen, ehhez pedig akár mosolyogva el kell fogadni, hogy a tévedések száma akár jelentősen meg is nőhet a kereskedés során, az ember feláldozza az EGO-t a nyereség oltárán. Nem a hangos trader keres sokat (ő inkább a sérüléseit orvosolja hangoskodásával), hanem a csendes, aki saját magának is bevallja a hibáit.

Visszatérve és beugorva a forint keresztek általam feltételezett irányába a következőket gondolom:

1) Azért gondolkozom hosszútávon a forint gyengülésében, mert a charton lévő alakzat inkább a korrekció irányába mutat, az ilyen kiszúrások ritkábban érnek véget, mint ahogy folytatódnak. Ezért is voltak a long javaslatok, inkább long irányba nézelődök.
2) Több setup is van  (volt) a charton (DKK-Cimballi belépője, Szarvasvadász L-LH-LL belépője), ami a mögöttes jelzések és indikátorképek alapján arra utalnak, hogy besülnek, a fent említett optimalizációs modellben tapasztaltak szerint nem éri meg meglőni, mert a feláldozott RISK, nincs összhangban ilyen indikátorkép mellett a várható REWARD-dal.  (Megj.: a piac sajátja, hogy esetleg más indikátorokat vizsgálva lehet úgy két trader statisztikai módon eredményes, ha a piac várható irányával kapcsolatban ellentétes álláspontokat képviselnek az idő legnagyobb részében!)
3) Tudom és elfogadom, hogy tévedhetek, azaz forint erő jön, de a statisztikáim azt mondják, hogy hosszútávon - nem egy esetnél - jobban járok ellene fogadni.

Mit jelent ez a statisztikai adat? Bár nem bontottam ki a statisztikák során (nem volt érdemi hozadéka a kereskedés szempontjából), de azt megfigyeltem, hogy tipikus besülési zónák vannak ilyen esetekben, a trend erejének függvényében. Nekem fontos, hogy egy SETUP legalább esélyt kapjon arra, hogy a trade során feltett kockázat mértékét kitermelje. Van olyan setupom, ami a teszteken, azaz laboratóriumi környezetben, 90%+ találati arányt ért el, de a várható hozam (adott és tanult)  zárási technika mellett 0,3 R körül oszcillál, az ideális és a végrehajtási delta, azaz a különbözet a laboratóriumi teszt és a valós, végrehajtási eredmények között (pl slippage, lemaradás, swap költség, spread változás) jelentős, így egy nulla körüli osszcillációt, vagy éppen egy-egy jó tradeből való kimaradás esetén negatív eredménnyel párosul.

Sokan nem számolnak R-eket, azaz nem figyelik a Risk Reward Ratio-t (röviden R), sokan bár figyelik, teljesen rosszul használják, ezzel kapcsolatban jó néhány magyar nyelvű videó is elérhető a neten, ahol láthatóan a trader nincs tisztában az R számolás metodikájával. 
Röviden az R-ben való gondolkodás lényege, hogy mérjük az adott setup, trader eredményességét, a hatékonyságot, az egy egység kockázattal szemben, milyen hozadék várható. Önmagában az R kevés, nem elég azt figyelni, hogy egy adott trade mennyi hozammal kecsegtet, hanem annál fontosabb a várható értéke, azaz az R mellett a találati arány is épp úgy fontos, ezért én a legtöbbször a várható R-t figyelem, azaz adott setup esetében milyen lesz ez az érték, 100 ugyanazon setup meglövése (objektív feltételek teljesülése) esetén mennyi R bevételre számíthatok.  
Talán egy példán keresztül jobban megérthető. Ha van egy setup, ami a tesztek alapján 70%-os találati arányt ér el, amikor jövedelmet termel, azaz talál, akkor 2R hozammal kecsegtet, azaz a feltett kockázatom kétszeresét hozza vissza, akkor 100 lövés esetén 70*2 R nyereséget termel, 30 esetben a kockázatomat elviszi a piac, azaz -30R veszteség is keletkezik a 70 találat mellett, a tradek végeredménye 70*2-30*1=110R lesz. Ebben az esetben a várható R-je a setupnak 1,1R, azaz minden lövés esetében átlagosan ennyi nyerővel számolhatok. Tudom-e előre, hogy melyik trade lesz a nyerő? Természetesen nem. Fontos-e nekem, hogy adott esetben találok-e vagy nem? Teljességgel lényegtelen, mert nekem az a fontos, hogy minden setupot a leírásaimnak megfelelően hajtsak végre, az eredményt nem egy trade fogja meghozni, hanem a sok számú hasonló.

Amennyiben egy setup esetében azt látom, hogy egy tényező, legyen az indikátorjelzés, gyertyajelzés, vagy bármilyen más adat (pl.: hír) érdemben és negatív irányba befolyásolja a találati arányomat, vagy a találat esetén (fenti példában a 2R) a várható R-t, akkor fontos ezeket a tényezőket a kereskedés során, mint szűrő tényező figyelembe venni. A fenti példánál maradva, ha egy szűrő feltételt nem vettem volna figyelembe, akkor a találati arány 60%-ra esik, és a várható R, a várható hozam,  a találat esetén 2R helyett, csak 0,75R lesz (mert például nem tud elmenni a második célárig a piac, csak sokszor az elsőig, hamarabb ad zárási jelzést stb.), ebben az esetben 100 lövés végrehajtása során a jövedelmi helyzet a következők szerint alakul: 60*0,75= 45R nyereség és 40*1R veszteség, azaz +45+(-40)=5R, azaz a nyereség lényegesen csökken a tradek összességén. Ha pedig csak azt vizsgálnám, hogy ezen szűrő feltétel esetén milyen várható értéket mutat a statisztika, azt kapom, hogy a várható érték negatív, azaz a szűrőfeltételem jól működik, hiszen fennállása esetén nem  lépek pozícióba, mert ha ezt tenném az nem javítana, hanem jelentősen romlana az eredményességem. Vajon egy ilyen tényező fennállása esetén melyik irányra kell fogadni, eléri e a piac a feltételezett célárat, esetleg a besülésre érdemes játszani?
Ellenirányú ügyletkötés nem biztos, hogy kifizetődő, a ktg, stop távolság, spread és egyéb tényezők miatt, továbbá nem biztos, hogy a stop kiszedése után, akár nem fordul újra a korábban feltételezett irányba  a piac.

Összességében az elemzés során látható alternatívákból érdemes arra fogadni, amelyeket a setup tesztek esetében nagyobb valószínűségnek látunk, immár az Elliott-i rendszer szubjektív tényezői mellett, a setupok objektív tényezőit is figyelembe véve.

A forint esetében az alábbi chartot osztottam meg pár nappal ezelőtt az egykori tréningen részvevők forint csoportjában:


A chart jelenlegi állása:

Aki nem R-ekben gondolkodik, az kihagyott lehetőségként éli meg a forint délre történő mozgását, hiszen jó néhány forint elmozdulás van a keresztben, még ha az igen hosszú idő alatt is történt meg. Ugyanakkor az R-ek számolása és mérése nélkül nagyon veszélyes termék a forint, mert egy sávozásba történő beállás esetén bár nominálisan nagy összegeket lehet(ett) vele keresni, aki beragadt egy kitörésben az bizony a nyereség többszörösét adta vissza  a piacnak., egy ilyen szituáció pedig az R-ekben történő gondolkodással, méréssel elkerülhető lett volna.
Fontos: érdemes az újabb gyertyák keletkezése után, ismételt következtetéseket levonni a piacról, mert ahogy az ár, úgy az indikátorkép is változhat. Sok esetben a szűrő feltételek jelentése csak annyi, hogy érdemes a trade-del kivárni, mert vagy nagyobb találati arányú, vagy nagyobb REWARD-dal (arányok!) kecsegtető helyzet következik, aminél a szűrő feltételek nem akadályozzák meg a pozíció felvételét!
Tudom, nagyon sokan kénytelenek a forinttal kereskedni, mert a vállalat, cég, ahol dolgoznak, vagy  tulajdonosok a külföldi beszerzések, vagy éppen az értékesítés miatt szükséges a kereszt mozgását figyelni. Ezekben az esetekben én inkább úgy szoktam fogalmazni, hogy ezek az emberek nem traderek, hanem closerek, azaz a pozíciót sok esetben nem ők nyitják, ők csak inkább a zárás kedvező alakulásáért felelnek. Ilyen esetekben egy teljesen más gondolkodás szükséges és az R-ekben való gondolkodás sem biztos, hogy a legcélravezetőbb megoldás.

A sikeres kereskedés egy bonyolult és összetett folyamat, a belépő mellett a zárás ugyanolyan, ha nem fontosabb tényező. Nem elég a jó irányba állni a megfelelő, optimális időpontban zárni is kell a tradet, ha pedig az ellenkező irányba megy a piac, akkor a stop és annak helyes számítása, beállítása kerül előtérbe, melyet még a belépés előtt határozottan ki kell tűzni!

Az elemzési technika segítségével építettem setupokat, a setupok objektív tényezőit felhasználva pedig az eredményességemen javítok az elemzések kapcsán. Ez sem jelenti a szent grál felfedezését, a tévedések ugyanúgy a rendszer elemét képezik, de arányukat és darabszámukat jelentősen csökkentik.

Wednesday 27 May 2020

OTP

10800-10900 között figyelek, ha eljut odáig, hogy teszi meg,  mi fog történni. Fontos a belső szerkezet, nehogy valami  nagy meglepi előkészületét lássuk.


Tuesday 26 May 2020

OTP - 10.000

Megérkeztünk a várt célzónába, az OTP 10K fölé szúrt.

OTP anno:


OTP most, 3D chart:


Thursday 21 May 2020

OTP

Megérkeztünk az első célzóna közelébe. Nem egyértelmű a  kép kisebb tf-n, belelátom, hogy  hamarosan vége az emelkedésnek, illetve azt is, hogy egy korrekció után a magasabb zóna elérését kíséreli meg. 9750-9920 között kis tf mutat egy elakadási lehetőséget, ami akár fordulatot is hozhat.

A szentiment alapon ugyanakkor arra gondolok, hogy érkezhet egy sokak által nem várt emelkedés a papír életében, a kérdés, hogy megelőzi e egy kisebb, pár száz pontos korrekció, vagy sem.