Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Thursday, 27 March 2014

OTP - napos

Besült a bearish slingshot, ez bull jelzés. Közben egyre inkább a felfelé tartó zig-zag verzió felé mutat a piac, mondjuk pár napja ez már nem lep meg. ZZ estében gyakori, hogy az egyik hullám (a v c) diagonal, azaz jó eséllyel most c esetében erre számítani kell, ebben az esetben általában 61-78-as fibot támadja a piac. A napos kép és a fibo rácsok alapján ED esetében  inkább 4300-ra, normál impulse esetében 4400-ra számítanék. A köztes verzióra, fibo 78-ra kisebb esélyt adok most a jelenlegi kép alapján.

OTP napos chart:

Bux - az esés után rally előtt a magyar részvénypiac?

Jelentősen esett év eleje óta a magyar tőzsdeindex, ami elliottos elemzőként nem ért váratlanul. A 2014-es évre szóló előrejelzésemben (Link) pontosan ezt fogalmaztam meg, mint várakozás. Az előrevetített min. 5.000 pontos esésből cca. 4.000 be is következett, nagyon gyorsan, úgy ahogy az korábban megfogalmazásra került. Hiába ilyen a thrust (kés), amit írtam is, hogy erre lehet számítani. A hagyományos TA szerinti célárról fordult a piac (kék négyzet), ami szerintem nagyobb eséllyel még csak egy harmadik hullám vége, felfelé valamilyen korrekció haladhat. A célár meghatározásánál én a piros négyzet mértékét vettem figyelembe, azaz további esésre számítok. Miért az emelkedésre való utalás a bejegyzés címében. Azért, mert tudjuk, hogy a háromszög adott trendszinten az utolsó előtti hullám, ami után fordulat következik be, hangsúlyosan adott trendszinten. A kérdés már csak annyi, hogy a mostani esés és a háromszög egy trendszinten van-e vagy sem? Véleményem szerint nem, ez eggyel alacsonyabb hullámszinten bekövetkező esés, azaz a lefelé tartó impulse csak az első hulláma lehet hsz-hez tartozó trendszinten létrejövő impulzusnak. Lefordítva, az emelkedésre (korrekciót leszámítva, ami azért lehet jelentős is) még sokat kell várni. A korrekció ugyanakkor lehet jelentős napos, órás charton, ami gyakorlatilag egy bear piaci rally lehet, éles északi iránnyal, de ez már egy másik történet.

Érdemes arra figyelni, hogy hetes chartról vesszük az információt, a jelenleg bekövetkezett esésre utaló jelek tavaly év közepe táján fedeztem fel először, akkor utaltak az első információk egy lehetséges háromszög kialakulására, ezzel arra akarok utalni, hogy amennyiben valóban egy impulzus tart délre, akkor ezen a tf-n bear a piac és az is marad, akár évekre!

Bux heti chart (a jól ismert ábra):


Elliott elméletét sokan támadják, de íme egy példa, amikor bizonyosságot szerezhettünk arra, hogy érdemes az elmélettel komolyabban foglalkozni.

Wednesday, 26 March 2014

MTel

Szépen lejött az MTelekom a korábban jelzett zónához, erős támasz elé került, szvsz innen jöhet egy felpattanás.

MTelekom napos chart:


Az óráson látható ékben nem vagyok biztos, nem érzem a "right look"-ot elliotti értelemben.

MTelekom órás chart:


OTP

A bearish sling besülni látszik, azaz elképzelhető, hogy egy zz megy felfelé. ZZ esetében belelátom, hogy a hulláma ED lesz, azaz lassú, hezitálós északi irány fog kibontakozni 4200-4300 környékére (amennyiben nem, akkor 4400 elérhető). 
A következő napokban a piacnak döntést kell hoznia, vagy beesik, vagy töri a korábbi lokális csúcsot és északnak veszi az irányt.

OTP napos chart:

USD/HUF

Az órás ábrán szépen látszik az  ED, amire korábban utaltam. A lefelé körre vonatkozóan nincs még érdemi információ, lehet egy ZZ, de lehet, hogy egy LD készülődik, meglátjuk mit mutat a piac. Egy ZZ a hullámban c után jó belépési lehetőséget adhat majd.

USD/HUF órás chart:

Monday, 24 March 2014

MOL - havi

A korábbi elemzésre visszautalva Link, tovább halad a papír a havi célzóna irányába, sőt gyakorlatilag a múlt héten a tetejét meg is csípte. A naposon jelzett lehetséges fordulat, egy rövid korrekció volt csupán, aminek nem sikerült kiteljesednie Link, gyakorlatilag besült a fordulós jelzés, illetve túlságosan hamar vége lett.

MOL havi chart:

Naposon kis emelkedés után, újabb mélypont estében tudnám elfogadni egy fordulatot, de erről még korai beszélni.

MOL napi chart:

Thursday, 20 March 2014

USD/HUF

Szép zöld gyertya, de a felülről jövő trendvonalat nem sikerült törnie, ezért a fordulatra továbbra is csak gyanúnk van, ua. igaz az, hogy egy ilyen irányú, sebességű mozgásra számítottam. Elsőleges verzió szerint egy 5. hullám megy északnak (mehet), mely űj lokális csúcsot fog eredményezni 232 felett (240?), majd ismét visszajöhet a piac a 222-225-üs szintek környékére. (választás?)

USD/HUF napos chart:

Tuesday, 18 March 2014

OTP - Totálisan nagy kép

Hetes chartot figyelve, nekem az az érzésem, hogy lefelé immáron biztos nem ZZ megy, azaz impulzus, aminek harmadik (illetve negyedik) hullámát tapossuk. RSI nagyon bear, azaz felfelé nagy eséllyel korrekció megy. (RSI 50 v 60-as zónához) Nem mélyedek el a számozásban, ez is egy lehetőség, volt egy hír, ami befolyásolja az ábrát, azaz vagy 4/a vagy 4/c ment ma felfelé. Ideális szintek környékén a piac, hamarosan le fog fordulni nagy eséllyel egy korrekcióra, vagy inkább tovább folytatja a trend irányú esést. Gyors a piac, mivel kb. két hete van 2700-ra lemenni, feltéve, ha tényleg ed-vel van dolgunk .) A hetes horog nagyon durva dolgokat csinálhat, 5. megnyúlhat!!!, ami már a célzóna lenne.

OTP hetes chart:

Nem megyek le mélyebb szintekre, nagy tf-s mozgás és hír is volt, érdemes ezt nagy tf-n szemlélni. Többet, részletesebben akartam írni, de amikor időm lett volna rá hétvégén nem ment a rendszer. Azért amit az elejére akartam tenni, most a végére vágom be... Íme


Az év elején az OTP-re vonatkozóan 3 bejegyzésben tettem közzé a várakozásaimat. A mostani elemzés előtt érdemes ezt végigolvasni, újra. Igen, lehet azzal érvelni, hogy magasztalni akarom magam, azonban a belső szándék más, mindamellett persze, hogy jól esik egy amatőr számára egy ilyen esés előrejelzése. Szeretném felhívni mindenki figyelmét arra, hogy  a charton szerepelt az esés lehetősége, már akkor, amikor sokan az egekbe várták a papírt.  Szeretném felhívni mindenkinek a figyelmét arra, hogy érdemes Elliott elméletét megismerni, mert tényleg leírja a piacok működési mechanizmusát, még akkor is, ha ez alapján önálló kereskedési döntést nem lehet meghozni, önmagában Elliottal nem lehet kereskedni, de elemezni, várakozásokat megfogalmazni igen!

Az OTP-hez a tavalyi év egyik legnagyobb vitát kiváltott elemzése kötődik, mely előre jelezte az 5000 feletti zónából való hirtelen esés lehetőségét. A jövő évi várakozásokhoz tulajdonképpen a 2013 április-májusában készült elemzésekben foglaltakkal érdemes kezdeni, az ott leírtak, a nagy tf-n meglévő alakzat, illetve a hezitálás a két verzió között mind a mai napig bennem van. 2014 lehetséges mozgásainak megértéséhez - a kontextus miatt fontos lehet - a korábbiakban leírtak áttekintése. Annyi anyagot szedtem össze, hogy több részletben teszem közé az OTP jövő évre vonatkozó várakozásokat. De nézzük mi is történt:

2013. április 30.

"Szerintem elérkezett az idő, a hosszútávú long pozíciók csökkentésérestoppok szorosra húzására. Ez nem short és nem azonnali zárásra való felszólítás, csak egy gondolat, hogy fel kell készülni arra, hogy lefordulnak a piacok, egy hosszabb bear szakaszra. Nem kell itt armageddonban gondolkozni, egyelőre, csupán az óvatosság elve alapján készülni kell a zsákban lévő profit megvédésére, a veszteség elkerülésére.

Azt hiszem nem írtam ki még ilyet, bár több eset is volt, amikor kinézett egy nagy lefordulás, most azonban nagyon reális esélyét látom, kellene még egy kör felfelé, néhány piac, termék vonatkozásában, de közel vagyunk nagy tf-n a kész szerkezetekhez.

Gondolkozz és legyél felkészült minden irányra, csak magadra hallgass, ne másra, ha a pénzedről van szó!

2013. május 5.

"Az OTP hetes chartján szépen kirajzolódik az ék. A belső szerkezet is szépen hozza a korrekciós jegyeket (3-3-3-3-3).


Elliott így fogalmaz: "A [záró] diagonál végén drámai fordulat következik be, amely nyomán az árfolyam igen meredek szögben teszi meg az utat az alakzat kiindulási pontjáig és még valamennyit"

Az a tudás is birtokunkban van, hogy mindezt kb. mennyi idő alatt teszi meg. Ez a jelenlegi információk szerint kb. 28-43 hét közé várható, azaz az év végére, jövő év elejére a papír 2600-700 alá kerülhet. Ez a jelenlegi értékének megfeleződését jelentheti. Valóban drasztikus esés lehet, a hangulat elromlását jelenti, megindulhat a válság következő fázisa, ami véleményem szerint a meggyengült világgazdaságra szabadul majd rá. Kormányok fognak megdőlni és újabb lázadások lesznek, de ez egy másik történet. Maradva az OTP-nél a célzónába várom a papírt, de tudom, jelen alakzatban ki is szúrhat belőle, sőt el is maradhat tőle.

OTP heti chart:

és a fraktálos, már ismert ábra:


Kisebb tf alapján szerintem még nem vagyunk készen, de a jövő héten nagyon is elképzelhetőnek tartom, hogy látni fogjuk a végét, akár ez új csúcsot jelent majd, akár nem." 

 2013. május 23. 

"Érdekfeszítő nap volt a mai, végre megjelentek azok a karakterjegyek, melyeket hiányoltam az ED zárásánál, megjött a forgalom és láthatóan EUFORIA alakult ki.

Havi charton az első célzónában a piac, ahogy azt korábban - talán januárban - kijelöltem. A mai emelkedés után, akár kész is lehet a szerkezet. Biztosan kijelenteni, hogy itt a fordulat, ezen a timeframen nem lehet.

OTP havi chart:



Hetes charton a forgalom még nem jött meg, igaz a hét fele telt csak le. A magasról érkező trendvonal fölé került az árfolyam, amit sokan kitörésként értékelhetnek, vajon behal-e a kitörés vagy nem?
Az ED általában nem ér véget a felső száron, igaz, ezt máshogy is be lehet húzni. Hetes charton - a hétnek nincs vége - szépen alakul a helyzet, elfogadható szinten a piac, akár vége is lehet az emelkedésnek.
Figyelem, ha itt csúcs lesz, akkor hetes viszonylatban egy fordulós divergencia alakulhat ki!
Célzónában a piac, a számozásnál a-b-c zigzag helyett, akár egy éket is lehet jelölni, ami felveti annak lehetőségét is, hogy ez még nem a tető, csak egy ZZ-nek az a hulláma. Ebben az esetben 5400-as felső zóna elérhető lenne.

OTP heti chart:



Naposon a forgalom szépen megjött, az utolsó 33 nap legnagyobb forgalmát láthattuk ma. A jelzett célzóna fölé is ment a piac, de ezzel nincs semmi bajom.

OTP napi chart:


Az órás charton vannak problémáim, RSI nagyon magasra ment. Olyan, mintha ez még nem is a csúcs lenne, hanem csak egy harmadik hullám és új csúcs várható. Ritkán van arra példa, hogy egy erős c hullám viszi fel ilyen magasra az RSI-t és divergencia nélkül fordul le, holnap többet látunk majd. 
Várjuk meg a kritikus szintek törését és akkor hajrá! Addig is tekintsünk Elliott által adott verziókat lehetőségként vagy leselkedő veszélyként."
Az elveszett chartokat visszakerestem az archívumomból, remélem ua. sikerült beillesztenem. Azóta mindenki látta mi történt, valóban voltak az elemzésben időbeli és térbeli eltérések, de azt gondolom pontosan nagyon ritkán lehet előrejelezni bármit, ekkora tévedés és bizonytalanság benne van a pakliban.

Most, hogy már mindenki láthatta a "Csányi" féle eladási sokk előre kódolva volt a grafikonon folytatom az OTP vonatkozásában a 2014-re vonatkozó előrejelzésemet. (1. rész - Link)

Továbbra sem tudom egyértelműen kijelenteni, hogy az ábrán látható alakzat egy ED volt, vagy csak egy 1-2-i.-ii-iii-iv-v sorozat látszott annak (az érthetőség miatt jelöltem most így). Ez alapján két verziót kell továbbra is futtatni, ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy az impulse számozásnak egyre kevesebb esélyt adok, 75-25 az ED javára a jelenlegi információk javára.

Nézzük először a havi chart jelenlegi helyzetét.

A charton volt egy kvázi bullish slingshot (9-10 gyetya), ami gyakorlatilag december végére besült, ez antiszignál (!). Úgy kell a jelenlegi helyzetet helyesen értelmezni, hogy a besült bull SS azt jelzi, hogy havi charton a trend iránya bear. Azaz a havi charton a piros számozás fogja megállni a helyét, nagyon nagy valószínűséggel.

OTP havi chart:



A heti chartról a véleményemet pár hete összefoglaltam, amikor a portfolio.hu-nak jelent meg egy elemzése, értelmezésemben longra jelölve a papírt. Íme:

2013.november 28.

Tegnap a portfólió feltett egy videót az OTP-ről (itt elérhető: Link). Leírtam a kockázatokat a bejegyzésekben, csatolom:

"Távol álljon tőlem, hogy a technikai elemzést megkifogásoljam, szeretném ugyanakkor a chartról technikai szemmel a másik oldalt, a longosokat veszélyeztető szituációra felhívni a figyelmet.

Tapasztalatom szerint ekkora időtávon 4,5 év (2009 eleje - 2013 vége) heti charton érdemes a logaritmikus skálát használni a trendvonalak meghatározásánál. Ebben az esetben az OTP árfolyama már a trendvonal alatt van, a hó eleji megugrás ugyan a trendvonal fölé tudta vinni a papírt, de nem tudott felette maradni, ez ezen a timeframen, illetve a fordulós hetes gyertya alakzatot is figyelembe véve, inkább a short irányába mutat. Amennyiben a 2012.07.27-nél lévő csúcsból húzzuk meg a trendvonalat, akkor a felszúrás épp a trendvonal alját érintette meg, majd lefordult. (Jeffrey Kennedy módszere alapján lehetséges innen indítani a trendvonalat, szemben a hagyományos TA értelmezéssel)

A nagyobb timeframeken (havi, heti) a piacot sokkal inkább semlegesnek tartom, shortos beütéssel, mint longnak, erre utal az RSI (normál beállítás 14;9) 50 alatti értéke (az utolsó gyertya értéke még befolyásolhatja ezt), éppen ezért én csak azt állítom nincs egyértelmű vételi uralom a parketten nagyobb timeframen.

Havi charton van egy általam csak "kvázi" bullish slingshot alakzat, de ez jelen pillanatban besülni látszik, ami szintén ellentétes irányba mutatja a nagyobb erőt. 

Kisebb tf-n az ék alakzat lehetőségét magam is reálisnak tartom (vagy a tegnapi mélypont, vagy a következő után), rövidebb távon valóban van/lehet vételi lehetőség a papírban, hosszabb távon azonban óvatos vagyok, több index is reális fordulós szint előtt áll (pl.: SP, DAX, DOW), ezért érdemes az apróbb jelekre figyelni, vagy váni 3-4 hetet.

A leginkább bull verzióm szerint 5400 lehet egy hirtelen jött komoly emelkedés célárzónája (2014 eleje), de erre jelenleg nagyon kicsi esélyt adok, 4800 eléréséig nem is gondolkozom benne. 

Stop legyen veletek!"

2014-ben az OTP esésére számítok, az első két részben bemutatott okok alapján. (1. rész - Link, 2. rész - Link)

Részletesen, kontextus alapján a Ciklus szintű C hullám megindulására (ha eddig nem történt meg) és a bankpapír esésére számítok. Többször írtam, hogy a Ciklus szintű C hullám elindulásánál a várakozásom, hogy nehezen felismerhető alakzatot produkál. A 2008-as válság grafikonját a tréningre átnéztük és beszámoztuk, szerintem ez az a szituáció, amikor menet közben totális zűrzavar van az elemző fejében, csak utólag lehet történteket rekonstruálni. 

OTP napi chart:


Az OTP helyzetére van egy elég "zűrös" ábrám, amit a blogra november végén tettem ki. Azóta eldőlt, hogy a bear verziót választotta a piac.

OTP napi chart:

és a jelenlegi állapot:


Napos alapon rövidtávon belelátok egy 4500-4600-hoz való emelkedést, sőt extrém esetben 4800 is elérhető, onnan lefordulást várok, de ezt majd részleteiben, folyamatában.

2013-ban folyamatosan figyeltem az esés után is azt a lehetőséget, mely szerint milyen esélye van egy nagyobb északi körnek, ezt továbbra is megteszem. Az első időszakban még nagyon nagy esélyt adtam neki, de ez az esély egyre csökken.

Azt hiszem az elemzés 3 része után mindenképpen ide illik a blog alján található komment:

“Elliott által felfedezett hullámelmélet önmagában nem kereskedési rendszer! Ezt sokan félreértik. Saját véleményem szerint csak a kereskedési rendszer egyik eleme. Arra használom, hogy egy képet kapjak a piac aktuális helyzetéről és a lehetséges mozgásokról, még akkor is, ha néhány esetben ez egymással ellentétes irányt jelent. Ezt nagyon sok embernek nehéz feldolgozni, ugyanakkor a kettős gondolkodás sok veszélyes szituáció elkerülésében segít. A kereskedési döntés meghozatalához az elliotti összefüggések mellett indikátorokat, gyertya jelzéseket és alapvető money management szabályokat is figyelembe veszek, de ezekről ezen az oldalon általában nem esik szó. Egy kereskedési döntés meghozataláért mindenki saját maga felel! Törekedj arra, hogy ne más meglátását próbáld meg lekövetni, hanem saját magad alkoss véleményt a piacról és az alapján hozz döntést! Ne bízd rá a pénzed ismeretlenek véleményére!” Ad :)

Idáig tartott az év elején közzétett várakozás az OTP-re vonatkozóan, de lássuk mi a helyzet most.


Friday, 14 March 2014

MOL

Nem volt elég energia benne, ugyan jött egy kis fordulat naposon, de az elvárt szint előtt ismét lefordult. Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy egy b hullám, vagy további impulse indult e délre. Nagy tf-s elemzés továbbra is megállja helyét.

MOL napos chart:

Tuesday, 11 March 2014

Piac - reggeli gyors

OTP: nagyon bear, hetes csatorna törés visszaigazolás!
Mtelekom: ED jó volt, esett, lassan talán jöhet egy kis emelkedés
FHB: bull, de van helye még a korrekciónak délre
USD/HUF: ED futhat, talán a negyedik megy fel, c hullám további dollárerősödést hoz
MOL: 13.800-14.000-es zóna támadható, elérhető

Friday, 7 March 2014

Mtel

Így állunk most a reggeli ábra vonatkozásában:

MTEL

Gyanús, hogy zz ment fel, c/ed kontextusa lehet, esélyes egy lefelé kör 330-hoz, vagy alá. Ha kész lenne - benne van - akkor egy komolyabb esés is indulhat.

Mtelekom órás chart:

Tuesday, 4 March 2014

MOL

Tegnap várakozások szerint megjött az új low, ma pedig fordulós jelzést mutatott a papír. Továbbra is sok a kérdőjel bennem, de felrajzoltam az első lehetséges célzónát, ami megcélozhat a papír.  Meglátjuk milyen mozgást produkál utána. Holnap nem tartom kizártnak, hogy megnézi a 13.000 környékét.

Mol napos chart:

OTP

Az OTP esetében is mutatom a hetes képet, itt is érdekes, főleg, ha valaki az előzményeket is végignézi.

OTP hetes chart:

Bux

Vége ismét egy hónapnak. Érdemesnek tartom pillantást vetni a bux hetes chartjára, melyről az év végén, az év elején részletesen elmondtam a véleményemet. Minden a terv szerint alakul, nagyon szépen látszik a letörés, annak a helye is a várható szinten történt meg, a forgalom is a növekedett,a hogy arra utaltam.

Bux heti chart:

Saturday, 1 March 2014

MOL

Sokan szokták kérdezni és a héten konkrét kérdés is érkezett hozzám a Mollal kapcsolatban. Az elmúlt négy év tapasztalata miatt nem igazán szeretem az olajpapírt, aminek elsődlegesen az az oka, hogy a találataim nagyon alacsonyak. El kell fogadni, hogy van, amikor az elemzési módszer nem megfelelő egy papír esetében. Elliott elmélete likvid piacokra vonatkozik, ahol az árfolyamot a tömeg gondolkozása határozza meg. Talán ez lehet jelen esetben a probléma, mert a papír árfolyamát - talán - néhány nagy tulajdonos mozgatja. 
A havi chartot megnézve egy dolog látszik a papír vonatkozásában, ez short papír, ezen a timeframen az nem kockáztat nagyot, az nyereséges egy jó ideje, aki shortolja a papírt, további esésre lehet számítani. A decemberi és januári gyertyák miatt van egy olyan gondolatom, hogy elképzelhető valamikor - talán márciusban - egy fehér gyetya, de nem támasztja alá ezt az elképzelést semmi, csupán a tapasztalat és a megérzés.
Nagyobb megálló talán 10000-nél és 7000 környékén képzelhető el első ránézésre, ez nagy becslés, pár száz forintos tévedés simán benne van.

MOL havi chart: 

A heti chart sem ad különösebb long irányt.

MOL heti chart: 

Talán a napi chat az, ami mutat egy kis reményt északnak, de ott éppen egy pop gun Kennedy féle hsz alakult ki, ami nagy eséllyel még lefelé fog elsülni és majd utána lehet egy korrekció, melynek a mértékéről most nehéz nyilatkozni.

MOL napi chart:

Régóta esik, nyilván kellene valamikor egy kis korrekció északnak. Szerintem sokan beszorultak a papírba és a veszteségek csökkentése miatt azonnal adnak minden kis emelkedés után. Bull jelzés nincs, nagyobb támaszt sem látok 10.000-11.000 környéke előtt. A chartot nézve olyan Mtelekomos érzetem van esik-esik-esik,csak hogy az Mtel esetében látszott egy támasz, ahonnan emelkedés jöhetett, itt még csak a a támaszt sem látom.

Olyan a kép, mintha egy nagy impulzus menne délre és azonnal adni kezdenék a befektetők a legkisebb emelkedés után a papírt. Belső szerkezet nem felismerhető. Ebben az esetben timefamet kell váltani, de itt nem tudtam elég "magasra" menni, hogy tisztán lássak. Egy másik elemzési rendszer talán jobb eredményre vezet, addig is nekem marad a havi charton rajzolt célzóna, ahonnan korrekció indulhat majd nagy eséllyel.

Thursday, 27 February 2014

Richter - egy elképzelés

Elég sok a megjegyzés az előző bejegyzés alatt, felrakok egy rövidtávú elképzelést a Richterre, íme:


Ez bizony egy nagyobb fordulat része, ahol a lelelé jövő impulzusnak nagy eséllyel vége, de az eddig látottak alapján esélyes, hogy nem lesz nagy felfelé korrekció, a fenti ábrán egy ZZ futásával számoltam, mivel nagyon hsz-re hajaz most az oldalazás kis tf-n.