Itt a hó vége és az olaj árfolyamát visszahúzták a felszúrás után. A csatorna visszateszt ezzel meg is lehet, lássuk a folytatást!
Hírek/News
Tuesday, 30 April 2019
Monday, 29 April 2019
OTP - Nagy kép I. rész
A 2008-as válságot követően kezdtem el a technikai elemzéssel foglalkozni. Az első időszakban rengeteget olvastam és kerestem az információt. Sokszor a nagy kép esetében fenntartások nélkül elfogadtam azt, amit a nálam tanultabbak állítottak (pl.: Cimballi, Prechter), így a válság utáni felépülést elsődlegesen korrekciónak gondoltam és sokáig vártam egy Ciklus szintű C hullámot, a szinte mindent elsöprő erejével.
Azóta sokat tanultam, 2015-ben pedig vázoltam egy komolyabb long verziót is a magyar piacra (Bux 43K körüli célárral). Az OTP esetében az első két céláram még a korábbi ATH alatt helyezkedett el, mára ezeket a szinteket bőségesen meghaladta a piac.
Az OTP tőzsdei grafikonját 1997 júliusa óta tudom, tudjuk nyomon követni, ebből fakadóan a 2008-as mélypont Elliott-i összefüggéseit csak sűrű feltételezések mentén tudjuk kezelni. Lehetett a lefelé kör egy teljes korrekció, vagy annak C alhulláma, de lehetett egy A hullám is. Fontos lenne tudni, vagy legalább megfelelő magabiztossággal sejteni, hogy mi lehetett, de sajnos a piac ilyen, nem mindig kapjuk meg a megfelelő megerősítést.
Ha A hullám jött lefelé, akkor a felfelé kört egy B hullámként kellene kezelni, ha a teljes korrekció, akkor a felfelé kört impulzusként kellene értelmezni. A hosszabb távú elképzelés esetében ez több ezer pont eltérést okoz, az ellentétes irányról nem is beszélve.
Az érdekessége a mostani helyzetnek, hogy negyedéves charton egy lehetséges célzónához érkezett a piac, attól függetlenül, hogy a felfelé kör B hullám, vagy egy impulzus, ami még bizonyára félkész. Sajnos indikátor képet nem látok, erre a használt chart és a mögöttes program úgy tűnik nem képes, a negyedéves chartra ráemelni.
Negyedéves chart! Ami a méretéből adódóan is már akkora tf, hogy a célzóna igen széles, valamint 2-3 gyertya mindenféle probléma nélkül a fordulat előtt beleférhet, az pedig 6-9 hónap! Ennek ellenére érdemes figyelni!
Nem tudom megfelelő magabiztossággal kijelenteni, hogy a felfelé haladó B hullám egy inverted flat (ha így van, akkor el fog készülni hamarosan, vagy már készen is van), de ha így lenne, akkor a nagy korrekció (2007 tetőzés utáni szakasz) running flat verzióját kizárva a reális célára az esésnek a korábbi 2008-as alj alatt lenne. Brutális elképzelés, nem is kezelem elsődlegesnek, talán csak megemlítem, mert extrém esetben ez bizony benne van a pakkliban. Egy ilyen várakozáshoz nagyon komoly PA megerősítés kellene, ez jelen helyzetben egyáltalán nincs meg, sőt semmiféle jele sincs a charton. Egy ilyen mozgás megerősítéséhez az árfolyam feleződése kellene, negyedéves charton 7.000-es szint alá zárás. Ha hatalmas nemzetközi válság jön, akkor és csak akkor kell elővenni ezt a verziót, addig (és 7.000-es szintig) maximum evidenciában kell tartani.
Amennyiben nem B hullám, hanem egy impulzus tart északnak, akkor annak a legerősebb alhulláma készülhetett el, a 3/3, ami az előző verzióhoz képest gondolom a long pártiakat (minden rendben van a világban, az országban, a fák az égig nőnek gondolkodókat) első hallásra megnyugtathatja. DE! Egy ilyen mozgás után a korrekció mértéke is nagy lehet! Jelen esetben (több hullámban) 8-9K környékre a legesélyesebb a korrekció végének (közben jó eséllyel újabb ATH is születhet, de ez a mozgás akár 2-3 évig is elhúzódhat).
OTP 3M chart:
Vége a veszek és kiülöm verzióknak, akik az elmúlt években megfelelő tudás és tapasztalat nélkül vettek és vettek és nyertek a piacon, azok bizony nagyon hamar azon kaphatják magukat, hogy elúszott a kereskedési tőkéjük legnagyobb része! Figyelni kell az intő jelekre. A forgalom alacsony, a kispapírok száguldoznak, a gazdaságból negatív jelzések érkeznek. Ha impulzus halad felfelé, akkor lefelé korrekció fog érkezni. Korrekció, melynek A hulláma igen gyors lehet. Úgy lehet benne 2-3.000 pont esés, hogy kevés esély marad majd kiszállni. Nem is beszélek arról a verzióról még, hogy kisebb tf-n egy kész ED lehetősége is a charton van! Ha az, akkor 3-4 hét alatt lejöhet az említett mértékben a papír árfolyam.
Kisebb tf-n még nincs short jelzés (M/W), sőt még egy ATH-ra is esély lehet hetes alapon. A kritikus szint még nem tört, de szerintem érdemes figyelni! A korai shortosokat ki fogják véreztetni, az időzítés a legfontosabb kérdés, türelemmel kell lenni, amíg a megfelelő szituáció kialakul!
Sunday, 28 April 2019
EUR/HUF
Számozás vonatkozásában több verzió is él a chart kapcsán, egyiket sem tudom kizárni, vagy egyértelműen dönteni mellette. Mindemellett elég jó helyzet kereskedési döntés meghozatalához. Bár a következő időszakban mehet lefelé (mondjuk egy c hullám esetében, de el is szállhat északnak, ha ez már egy harmadik hullám első alhulláma). Long setup jelzés van a charton, naposon, melyhez heti (setup is!) és akár havi megerősítés is érkezhet.
Az agresszív stop esetén benne van a pakliban, hogy egy leszúró c hullám pont a stop szinten fordul. A mélyebb stop helyszín a megszerezhető R-t csökkenti drasztikusan. Jelen helyzetben talán a jobb megoldás, hogy az agresszív stop helyszínnel kockázatot vállalva, esetleg kétszer kell meglőni a szituációt vagy valamilyen megerősítésre várni még a jövő hét közepéig.
A charton több alakzat képe is fellelhető (Fülescsésze, inv. HS és Flag). Az alakzatokban annyira nem vagyok otthon, nincs szűrőfeltételem sem, de mindenképpen érdekes lehet azoknak, akik alakzatokat kereskednek.
A kép kezd egyértelmű lenni, igazából csak ez zavar.
A setupok megbízhatósága 60% és 90% között szóródik, kis tf-n is. Ami a problémám, hogy a trigger pont olyan naposon, ami a korai (fals) belépőre utal vagy őrült elszállásra. Az ed alátámasztaná, hogy gyorsan elérjük az első célárat, sőt gyakorlatilag elvárás, azonban az 4/c/ed csak egy sejtés nem sikerült kellő magabiztossággal megerősíteni.
Nem szeretem az EUR/HUF keresztet kereskedési szempontból, ugyanakkor van, akinek ez valami miatt fontos (pl.: expor/import, hedge stb.).
A péntek esti leszúrás tisztán megmutatta, hogy a keresztben vannak anomáliák, melyre figyelmet kell fordítani, akár a stop elhelyezésénél, akár céláras eladás/vétel tekintetében.
Tuesday, 23 April 2019
Olaj (USOil)
A havi charton az emelkedő csatornából letört, most pedig a várakozásoknak megfelelő visszatesztet láthatunk, legalábbis ez az elsődleges verzióm. E szerint a havi gyertya még viszonylag magasan zárhat, de utána esés indulhat. Három hónap esését négy hónap alatt sem sikerült visszavenni, ez pedig inkább arra utal, hogy a momentumos, impulzus mozgás inkább délre mutat. Mindezek mellett, vagy ellenére nagyon határon táncol, fordulós jelet pedig nem mutat, így a várakozások mellett a vázolt verzióval szemben kérdőjelek vannak benne.
Olaj havi chart:
Szép, ideális verzió az lenne, amelyik szerint a héten, jövő hét elején lefordul a piac és a vastagabb csatorna alj alatt zárna a piac, egy spike-ot hagyva a havi gyertya tetején, esetleg egy shooting start kialakítva. Short jelzés nincs!
Hetes képen ellenállás előtt a piac, nagy esélyét látom annak, hogy az emelkedést megfogja az ellenállás, 68 fölé zárást nem várnék az olajtól. 7 fehér gyertya, ez jelenleg nem short. Ami miatt érdemes figyelni az ellenállás, illetve a napos chart.
Olaj heti chart:
Naposon visszatérően vételi klimax van, ami kisebb oldalazás után újra csúcsra viszi az árat, ha eléri a célját, akkor egy méretesebb esés jöhet (első körben 63,5, de akár 57-60). A kérdés, hogy hetes, vagy havi mozgás megy, a heti elég jó helyen van, a havi még alacsonyan.
A napos chart még arra utal, hogy bár a túlvett szint közelébe került ismét az olaj, még mindig van benne északra mutató potenciál. Short jel egyértelműen nincs.
A felfelé kör célára 67,2-68,5 magasában lehet. Addig nem érdemes figyelni a shortra, amíg egy hetes fekete gyertya nem érkezik.
Monday, 15 April 2019
Waberers
Olyan sokat beszéltek a pf topikban a cégről, hogy végül megnéztem (nem tartom ideálisan elemezhetőnek az eszköztárammal, de egy próbát megért).
Óriási eső trendben a részvény, de az utóbbi időben mintha az esés lassulna és egy exp flat korrekció készülődne. Erőteljes kontratrendben lehet(ne) csak longolni és belépés előtt egy fordulós gyertyakombináció nagyon hiányzik, ugyanakkor elemzői szempontból az utolsó esés ideális szintre érkezett le (1580-1600) ahhoz, hogy innen fordulva esetleg egy kisebb emelkedésbe kezdjen, ami az alacsony árfolyam miatt jó eséllyel 20-25% is lehet.
Waberers napos chart:
Amíg nincs jel, addig ki tudja meddig esik tovább, kell a fordulós jelzés!
Wednesday, 10 April 2019
Richter - Láttuk a csúcsot
A kételkedésem mögött ez a mozgás, illetve ennek a mozgásnak a lehetősége volt. Szerintem bent volt a csúcs, hogy pontosan milyen csúcs arra következő időszak fog választ adni, lehetséges, hogy egy komolyabb esés előtti, utolsó menekülési lehetőség csúcsa, mert ezzel a mozgással kész lehetett a korrekciója a hetes Bear Flag első hullámának (de nem biztos, hogy Elliott-i 1.)
Richter órás chart:
Korábbi chartok, ahol a pontos jelölésekre (trendszint) csak annyiban figyeltem, hogy érthető legyen, meg lehessen különböztetni egymástól a szinteket (4H és 3D):
A lefelé tartó mozgás első nagyobb megállója 5360-5400-es zóna lehet.
Tuesday, 9 April 2019
EUR/HUF
Megérkeztünk az első zónához. A napi gyertya minden bizonnyal ezeken a szinteken zár majd. A forint keresztek esetében a célártól való elmaradás, a célárzóna sokkal szélesebb lehet, mint más, likvidebb keresztek esetében, Naposon rsi a bull zónában horgot csinált, ez egy nagyobb mozgás előfutára is lehet, de kisebb tf-n a belső szerkezet kérdőjeleket mutat. Új csúcs, akár kész szerkezet, de az rsi még északra mutat, a dobozolás sem a mostani szintre hanem magasabbra irányítja a figyelmem. Erős a felfelé kör, egy feltételezett ED (C - lefelé) utáni állapot, nehezen tudom elképzelni, hogy ennyivel beérné a kereszt. A nagyobb mozgás, egy megnyúlás sokkal jobban illene ide. Megnyúlás, de esetleg egy lassabb mozgással, mint amit az elmúlt időszakban láttuk. Lehetőségként merülhet fel egy ending diagonál kialakulása, mely szépen visszavenné a trend erejét. Izgalmas nap, napok előtt állunk.
EUR/HUF napos chart:
Monday, 8 April 2019
Richter
Richter: minden a terv szerint. Az előre vázolt mozgást hozta piac. Ideje egy kicsit hátralépni, mert van egy olyan kérdés, amit most nem tudok elégséges magabiztossággal megválaszolni, nevezetesen, hogy kész van-e a felfelé kör, vagy lesz még egy felfelé mozgás egy 5360 környékéig jutó korrekciót követően például. Minimális elvárás teljesült, ugyanakkor a belső szerkezetben vannak kérdőjelek. Ne felejtsük el a hetes bear flaget, melynek célára jóval lejjebb található a mostani árfolyamnál! (lásd korábbi elemzés)
Richter 4h chart:
Saturday, 6 April 2019
EUR/HUF + kiegészítés
Kaptam egy kis biztatást, hogy megosszak egy-két gondolatot a korábban nem a nyilvánosság részére írtakból, mondottakból, íme:
Március 27 szerda, este 21:05, részlet:
"Elképzelés, követem. Nagy szívatás lenne, mert nem menne le mély korrekcióra. Megnyúlt 5. egyébként sem megy az előző 4. alá, hanem a megnyúlt 5. első második alhullámában ér véget. Tipikus lenne, hogy a sok lemaradt longos megint lemaradna, mert későn veszik észre, hogy nem jön le értük az árfolyam. Deviza piacon ez erős long esetében van így, mert egyébként mély korrekciók nem ritkák, de mikor legyen, ha nem most, amikor egy ED-ben gondolkodom? "
Valószínűleg valami ED vagy lassulás ment ki az új csúcsra, mely egyben a setup célára is volt (311,8-322,8). A lényeg az elképzelésben a folyamat, azaz erős trend és nem jön le a már egyszer lemaradtakért a piac.
Április 3. szerda, reggel, 8:31, chart, mozgás gondolat:
A charton a számok mutatják az irányt, az alsó vonalat rossz helyre rajzoltam.
A mai napon így néz ki:
Az elmúlt pár nap korrekciójára igaz:
- Megfelelő helyre jött le.
- Időben elfogadható mértékű a korrekciós, a right lookot nem zavarja.
Erős a trend, kicsik a korrekciók, teljesen megfelel egy nagy ED utáni mozgásnak. Amire ilyenkor figyelni kell, hogy a piac sokszor nem a minden más esetben valószínűbb változat mellett teszi le a voksát, hanem sok esetben a kisebb valószínűség mellett (kisebb korrekció, nagyobb menetek, lemaradó longosok, további félelem a lemaradástól).
Hétvége van, ez egyben azt is jelenti, hogy akár a 4h charton is elveszik, elveszthet számunkra fontos információ. A multitimeframe használatát tartom a találatok egyik alapjának, ahogy az előző bejegyzésben írtam, a belső szerkezet nem utal az alsó célárra, egyszerűen a mozgás nem oda mutat, de sajnos el fog veszni két nap információ.
A gondolatok, amik párhuzamosan futnak:
1) Ha hétfőn nem jön le a korrekció (azaz nem b hullám fut), akkor esélyesebb a magasabb célár
2) Ha hétfőn lejön egy korrekció, ismét, akkor az alacsonyabb célár a mérvadó, inkább vagy nagyobb eséllyel.
Tudom ismét elpattantak a longok, ezért azt javaslom, hogy záráskor a következőt érdemes mérlegelni:
A tartással várható nyereség aránya a várható elveszett haszonnal. Azaz mikor fogom biztosan tudni, hogy nem megy fel a célárig a piac, azaz zárni kell. Ha az arány jó, pl 2-3 vs 1 forint, akkor érdemes tartani, ha 1:1 vagy rosszabb akkor érdemes a záráson gondolkodni.
A napi záró érdekes, mert van egy setupom, aminek a célára 323,6-323,8 környékére mutat, azonban, ha innen megy és nem sül be (nincs még meg a fordulós jelzés, azaz nem triggelet), akkor messzebb szokott menni, az pedig 325 fölé helyezi a célárat.
Nem fogok találgatni, a piac minden gyertyával új információt ad. Azért írtam le, mert a kapott vélemény alapján vannak, akik tanulni tudnak a leírtakból!
Friday, 5 April 2019
EUR/HUF
A várt szintről. ha lassan is, de elindult felfelé a kereszt. Ha nagyobb mozgásból számolok célárat, akkor a jelölt zónában (Tp 1) érkezhet a piac. A belső szerkezet a felfelé mozgásnak egyelőre nem utal a zónára, elképzelhető, hogy felfelé csak B hullám közlekedik. A hétfő - keddi adatokból újra kell kalkulálni, mert nem állt össze a fejemben teljesen a kép.
Alternatívaként felmerült bennem, hogy megnyúlik a hullám és a disszonancia azért alakult ki, mert magasabb célárakat (Tp 2) céloz meg a piac. Meglátjuk! Új gyertya, új információ!
EUR/HUF napos chart:
Thursday, 4 April 2019
GBP/HUF
Brexit SAGA, vajon olyan, mint a Barátok közt? Soha nem lesz vége?
A chart alapján van egy elképzelésem a kereszt mozgására, elképzelhető, hogy nagyon lassan ér el a célzónáig.
A chart alapján van egy elképzelésem a kereszt mozgására, elképzelhető, hogy nagyon lassan ér el a célzónáig.
Bux - 1D
A magyar index tekintettében ezeket az alternatívákat követem. Bár bonyolultnak tűnhet elsőre a chart, egész jól kereskedhető szakaszokat kínál.
Bux 1D chart:
Richter - Bull Flag
Az elmúlt napokban több ábrát is kitettem a Richter kapcsán, ide is, a pf topikban is. Az Elliott-i elképzelésem nem kell bemutatnom (korábbi bejegyzések), a fraktált és a bull flag lehetőségét ide nem tettem ki, íme:
Elliottilag belelátom, hogy esetleg csak egy B hullám megy fel és a célárak előtt még lejön egy C, de ezt majd a piac eldönti. Elméletileg a zászló triggerelődése megvolt, de ezt 10 óra előtt tette és attól függ ki mit tekint annak. 5445 volt a teteje, eddig, 5455-65 már valóban erős trigger lenne. 5440-5460 sávtető, erős ellenállás, sok eladó van, ahogy látom elsősorban kisbefeketető (kötés, darabszám, top10 tételek), itt lehet valahol a take profitja az 5200-5300 közötti vételeknek.
Wednesday, 3 April 2019
EUR/HUF
Elérte a setup célárzónáját a piac, majd a tegnapi napot egy shooting start gyertyával zárta. Elindulhat a sokak által nagyon várt korrekció. Nem számítok nagy mozgásra, a korrekció sajátosságából és helyéből adódóan menet közben akár új csúcsra is kimehet a kereszt. Ne felejtsétek ez az első próbálkozás naposon egy igen erős trend ellen! Első fordulós kísérlet ritkán jó!
EUR/HUF napos chart:
Tuesday, 2 April 2019
Subscribe to:
Posts (Atom)