Régen sokat foglalkoztunk a hírekkel és azok szerepével a charton. Annak idején írtam egy hosszabb bejegyzést a hírekkel kapcsolatban. Az utóbbi időben ismét sokat kerülnek képbe, a különböző várakozások miatt. Tekintve, hogy jól összefoglalja a véleményemet változatlan formában teszem közzé a jó két és fél évvel ezelőtt írt bejegyzést. Tudom sokak nem fogadják el a véleményemet, heves érzelmeket válthat ki az emberekben, de javaslom kipróbálni, hogy mi történik, ha elfogadják azt, amit írok. Egy próbát megér!
Íme:
Hírek
Az új olvasok részére fogok elsősorban most olyat mondani, ami lehet első hallásra hitetlenkedve fogadnak. Akik régóta, vagy a kezdetek óta olvasnak azok tudják, mi a hozzáállásom a hírekhez, nevezetesen:
Nem a hírek mozgatják a piacot!!!
A korábbi időszakban erre egész megjegyzés cunami indult a blogon, mára szerencsére sokan megértették azt, hogy mit is értek ez alatt. Sokat mondtam/írtam, hogy a hírekkel nem foglalkozom, nem érdemes velük érdemben számolni, általában. Ezt egyrészt Prechtertől tanultam, másrészt saját tapasztalatom is, mert mióta csak korlátozottan figyelek a hírekre az előrejelzések pontosabbá váltak. Vannak - nem is kevesen - akik a hírekkel foglalkoznak, azokat próbálják meg lekereskedni, többségében veszteségesen.
Miért mondom, hogy általában. Azért, mert vannak olyan hírek/események, melyekkel számolni kell, de ezek száma nagyon kevés. Egy atomrobbanás vagy a természeti katasztrófák (földrengés, árvíz, tájfun stb.) olyan események, melyeknek komoly hatása lehet a piacra, de ez természetes. Továbbá van egy-két olyan formáció, melyek esetében a szerkezet elkészülte után, egy esemény/hír mozdítja el a piacot. A háromszög vagy ED tipikusan lehet ilyen formáció. Ezzel Elliott elmélete is foglalkozik, korábban már említettem "thrust"-nak hívja, amikor a piac a háromszög befejezése után éles fordulattal a hagyományos TA értelmezésben egy "kés"-t produkál. Találó a név, mert ha aláállsz, jelen esetben long pozícióba lépsz, véged.
Szintén említettem már, hogy olvastam egy Prechter interjúban, hogy ő hogyan vélekedik a hírekről. Idézem:
"My addition to the theory is that the stock market is a direct reflection of mass psychological change, which in turn shapes events. If you study the patterns produced by the averages, you must conclude that mankind goes through natural and rhythmic sociological changes. In other words, such changes are not reaction to events, as is popularly assumed, but are natural and occur ahead of related events, which are the results."
(Prechter's Perspective, Peter Kendall)
Számomra mi fontos a fenti idézetből?
A tömeg pszichológia változása van kihatással a tőzsdei árak változására (igen, a tömeget befolyásolják a hírek, de nem egy hanem azok összessége), ami alapvetően egy természetes és ritmikus (felismerhető, mert ismétlődő alakzatok, azaz előre jelezhető) szociológiai változás, azonban nem közvetlenül a hírek okozzák a változást, mint ami az általános vélekedés.
Az elmúlt időszakban volt egy-két olyan esemény, ami körbejárta a világsajtót, a hírre való reakció, vagy éppen a hír megrengette a piacokat. Lehetne itt mindjárt felhozni, hogy nincs igazam, mert igenis a hírek megmozgatják a piacot és nem is kicsit. Továbbra is azt tartom, hogy a nagyobb/fontosabb híreknek is maximum 24 óráig van hatása, utána visszazökken minden a rendes kerékvágásba. Már hallom a tiltakozó szavakat, főleg azoktól, akik ezt nem tudják elfogadni, érzem, ahogy indulatok gerjednek bennük és mélyről előtör a tiltakozás, főleg, ha még érintettek is voltak valamelyik eseményben. Akkor konkretizáljuk az SNB bejelentését. A bejelentést követően a hétvégét arra szántam, hogy egy ilyen brutális meglepetés a kereskedési rendszeremet milyen formában érintett volna, fogalmazzunk úgy csináltam egy stressz tesztet (a rendszer kiválóan megfelelt), majd pedig megnéztem az USD/CHF keresztet. Egyértelmű jelzéseket találtam arra vonatkozóan, hogy elég komoly ellenállás előtt állt a piac, azaz a kontextus-momentum-szignál kereskedési rendszert szabályosan alkalmazva nem lehetett „rossz” irányba állni. De ugye itt csak arról beszélek, hogy nem álltam volna nagy eséllyel rossz irányba, igen, valóban, de a rendszer Elliottra épül. A következő lépésben megnéztem néhány korábbi elemzést ki mit látott elemzési szempontból és – bár korábban elmentem az elemzés mellett, mert a deviza, főleg ez a kereszt nincs a középpontban – azt találtam, hogy igenis volt elliott-i jelzés egy impulzus végére és a fordulatra. A piac reakciója tényleg heves volt, aminek az az oka, hogy egy sokkal magasabb idősíkon tért vissza a trend.
De nézzünk egy másik eseményt, talán sokan emlékeznek még az OTP 2011. november 25-ai leminősítésére, zárás után. Mindenki esést várt, én nem, mert az elliott-i kép mást mutatott, hétfőn a leminősítés ellenére 6%-ot emelkedett a piac.
Tudjátok hogyan történik a gazdasági újságírás általában? Jön a piacon egy hirtelen változás, majd az újságírók elkezdik hozzá megkeresni a híreket, általában meg is találják azt, ami mellette szól, ami meg ellene arról nem vesznek tudomást. Figyeljétek meg, van hogy a befektetők hirtelen megrettenek valamitől, majd pár héttel később ugyanattól a hírtől meg sem mozdul a piac, vajon mi a különbség? A kedvencem, amikor a piacon nagyon várnak egy fontos hírt majd az árfolyamokban semmiféle változás nem történik. Mivel magyarázzák ilyenkor az újságírók ezt? A piac már "beárazta" a várakozást. Az ok - okozati viszony szerintem akkor állna fent, ha a hírek hatására minden esetben hasonló mozgás történne a piacon nem pedig háromféle (emelkedés, esés, nem változik).
Vegyünk egy szemléletes példát, ismét a svájci frank és az SNB bejelentése. Váratlan volt? Igen. Benne volt a chartban? Igen. Az elmozdulás ilyen mértékére lehetett számítani? Szerintem egy elemző sem gondolja komolyan, hogy egy ilyen változást kiír, előre, mert kicsi az esélye. Persze utólag már egyértelmű, hogy miért volt ekkora elmozdulás (egy irányba álltak a spekulánsok, többnyire stop nélkül), de az extrém eseményekkel elemzések kapcsán ritkán számolunk, az elemzésben is a valószínűségekre építünk. 2014. januárjában írtam a CHF/HUF vonatkozásában egy elemzést, melyben új all time highra számítottam, de ott van az USD/HUF kereszt is. Bizonyára elhiszitek nekem, hogy 2014. júliusában nem tudtam még a jegybank várható döntéséről, ua. az árfolyam a döntés után érte el folyamatában 3. célszintet, melynek elérését, az elmozudlást a svájci hírekkel magyarázta a sajtó. Ez csak pár adat és nem kérem, hogy feltétlen hittel változtassatok a véleményeteken, inkább próbáljátok ki! Készítsetek elemzést a fontosabb hírek előtt és nézzétek meg – 24 óra mozgást kihagyva – hogy milyen reakciók vannak a piacon, mennyire találta el az elemzésetek! Hírek kapcsán próbáljátok ki, hogy máshogy gondolkoztok!
Térjünk vissza az elemzéshez. Kisebb - jelen esetben órás - timeframen az elemzések esetében a következőket szoktam a hírek kapcsán alkalmazni. Amennyiben a múltban keletkezett hírről van szó, a hír eredménye egy spike, akkor azt nem tekintem a szerkezet részének. Amennyiben előre beharangozott hír várható a piacon, akkor azzal számolok, hogy a hír megjelenéséig lelassul a piac, kis forgalom mellett nagy eséllyel oldalaz. Ha ez egy feltételezett negyedik hullám időszakában történik, akkor az a tapasztalatom, hogy óriási mértékben el tud húzódni, akár napokkal a hír előtt elkezd oldalazni. Órás alatti kisebb timeframen a b hullámok tudnak hasonlóan - őrjítően - hosszúak lenni időben.
...és érkeznek a hírek :D, as expected:
ReplyDeletehttps://www.portfolio.hu/vallalatok/it/szarnyal-a-bitcoin-8300-dollar-felett-az-arfolyam.5.292838.html
Gondolatébresztő írás.
ReplyDeleteMegkérdőjeleződik a szabad akarat.
A valóság nem viselkedhet akárhogy, csak az Elliotti szabályoknak megfelelően.
Ez így erős, szerintem. Elliott nem volt mindenható, de felismert egy természeti törvényszerűséget, ezt írta le. Szóval szerintem nem Elliott, hanem a természet, az építőkövek amiből vagyunk kihat mindenre, a gondolkodásunkra, a félelmeinkre, a cselekedeteinkre stb. Ez jelenik meg a csiga házában, a napraforgóban, a fibonacci számokban, a nyulak szaporodásában, a tájfunban, a légköri jelenségekben, a brokkoliban...
DeleteLink 1
Link 2
Link 3
Szóval szerintem Elliott rátette azt a tőzsdei árakra, amit egyébként sokan, sokféleképpen magyarázva, de felfedeztek a természetben.
Az atomok nem viselkedhetnek akárhogy, csak a kvantumfizika szabályainak megfelelően. A kvantumfizika persze állít olyat is, hogy az atomok szintjén nincs kauzalitás.
DeleteÁllíthatjuk azt, hogy determinált a világunk?
Az első két link nem működik.
Az elsőnél a http kétszer került be, törölni kell, a második nem tudom miért nem működik (nekem sem) ez volt
Deletehttps://mommacommaphd.files.wordpress.com/2013/01/148321_536131873074495_496075676_n.jpg
egyszerűen komlex, ennél mélyebbre nem mennék a világunkkal kapcsolatban
DeleteLehet, hogy erősen determinált világban élünk, csak nem ismerjük a szabályokat, a szabad akarat pedig csak illúzió?
DeleteLehet, hogy csak egy számunkra átláthatatlanul bonyolult szoftvert futtat az agyunk és nincs is szabad akarat?
Racionális lény az ember? Azt gondolom, hogy nem.
Úgy tűnik, hogy a tudattalanul meghozott döntéseinkhez, csak később gyárt igazolást az agyunk. Összességében tehát az az illúzió marad meg bennünk, mintha mi hoztuk volna meg a döntést és meg is tudjuk magyarázni, hogy miért éppen úgy döntöttünk ahogy, de valójában a döntés már korábban megszületett, mint az önigazoló magyarázat. Erre a tényre műszeres bizonyítékaik vannak az agykutatóknak.
Igen, csak kis többség tud ettől eltérni, talán.
Delete"Holnap dönt az irányadó rátájáról az Európai Központi Bank, de mivel várhatóan semmi sem változik, így a kommunikációs üzenetek lesznek fontosak (az eszközvásárlási program kivezetésének menetrendje, jövő évi első kamatemelés várható ideje), és ezek lökhetik ki abból a szűkülő háromszögből az eurót a dollárral szemben, amelyben már jó ideje halad. Előtte persze még a mai Donald Trump-Jean-Claude Juncker közötti washingtoni tárgyalás is fontos lehet, hogy Trump bevezeti a 20-25%-os importvámot az európai autószektorra. Ez fokozottan kedvezőtlen lenne a német gazdaságra és rajta keresztül a magyarra is.
ReplyDeleteMa reggel továbbra is 1,17 közelében ingadozik az árfolyam. Mivel a világ legfontosabb devizapárjáról van szó, így ez a kitörés nyilván sok más devizapárra, így a forint euróval szembeni árfolyamára is kihathat. Az utóbbi időben a dollár erősödése (az élénkülő Fed kamatemelési várakozásokon keresztül) rendszerint a forint gyengülését váltotta ki az euró ellenében is."
Akkor elvileg a chartokban ezeknek már benne kellene lennie, mint legutóbb, mikor Draghi beszédére bezuhant az EUR/USD pár...
Most ki milyen irányt lát grafikon alapján?
Ma USA-EU találkozó (Trumpf - Junker), holnap EU kamatdöntés...
Deletenaposon sávban vagyunk, ami lehet egy 4/c ed és lehet egy b dzz, a kettő másik irányt mond, első ránézésre.
Nagy elszállást nem látok, de nem mélyültem el, 3 percem van, volt.
DeleteHa a hírek mozgatnák a piacikat, a gazdasági újságírók lennének a leggazdagabbak. Örök mondás.
ReplyDeleteEz nagyon találó!
DeleteAMD-ről (Nasdaq) egy gyors/átfutó vélemény?
ReplyDeleteEsés min. 15k környékére. Ez a nagyobb esély, 30ms 1D chart.
DeleteEURHUF-ban akkor irány a doboz AD,amit bejelöltél? Eléggé nekiiramodott a forint.
ReplyDeleteElképzelhető, de első célár megvan, onnan fordulgat.
Deletehttp://keptarhely.eu/view.php?file=20180726v00o8j3b6.png
(bocsi, h betettem, de más adat nincs benne, tegnap meg kérdés volt a hírekkel kapcsolatban, eurusd-t nem néztem, ezt viszont igen)
Köszi!
DeleteBár szerintem most már kivárják az EKB-t,addig megpihen a trendvonal közelében. De utánna szerintem simán lefelé veheti az irányt.USDHUF nyílván dettó.
ReplyDeleteKét nagy hír, de nem hozott nagyobb mozgást, szóval várakozás szerint.
ReplyDeleteszkeptikus vagyok én az usd huf eróvel kapcsolatban...
ReplyDeleteH4 HS
DeleteD1 bear flag
W1 - short setup, tirgger nélkül!
M1-en pedig egy olyan setup alalkulhat, amit nem szeretnél ha elsülne, mert nem 240 a célára, hanem kicsit lejebb
Egyedüli problémám, hogy h4-n nem tudott letörni a korrekciós csatornából, ez nem jelent bull-t, csak megerősítés nélküli beart. A bull támasz zónája tartja, de itt meg szokott pattanni Kérdéses, hogy mi a akar lenni, 280,5-ig ez nem bull, a mai low alatt - mozgás felfétele persze - de bearish lehet, főleg ha momentumot kap.
Az eur usd és az usd huf hsz alkot 1D !Az eur usd lefelé akar kitörni ,ez limitálhatja a forint erősödését.. szvsz A hsz szűk már ,holnap valamerre elmozdul !
DeleteUSDHUF D1 charton nincs hsz,
DeleteEURUSD kérdőjeles, holnap a letörés időben jó helyen lenne, nincs forgalmi adatom devizára, MACD nem erősíti meg, a belső szerkezet is kérdéses, helyileg elképzelhető. Ha hsz,akkor iszonyat ronda. A sávból való kitörést az rsi nem támasztja alá, sőt, inkább ellenzi.
M1 240 alatti célár... nénznénk mindannyian szerintem ,de nagyon távolinak tünik :) főleg az eur huf miatt
Deletehátttt... ahogy nézem az eur huf holnapi zárás 1M akár nagy erősödés is lehet .... usd huf 240 képbe kerülhet tényleg ki tudja
DeleteAz emelkedő trendvonalat úgy néz ki,hogy ma letörte. Összejöhet az a 320 alatti árfolyam szvsz.
ReplyDeleteCsak ha erősen imádkozol :D! Inkább a környékét mondanám, talán kisebb tf számolásból pontosabbat lehet majd mondani, de nagyon betekinteni alá most nem gondolom, hogy képes lesz rá.
DeleteSzerintem ez még semmi ,meg kell erősitse... a dollár erősödni látszik eur usd ..
ReplyDeleteBTC/USD: elképzelhető h itt a hullám vége.
ReplyDeleteletörte a eur usd a hsz !!
ReplyDeleteusd huf fel :)
ReplyDeleteEur/usd 4h hsz? Hs igen akkor tegnap vegr lehetett az "e"-nek es ma lert az elso impulse hullam ami jol latszik 15m en. De ez csak egy elkepzeles, de en most ezt figyelem . Biztos ami biztos beallok ala kicsivel hatha majd megindul a pullback utan.
ReplyDeleteSzep napot!
Sokan figyelik, ez már sok ahhoz, h bejöjjön. Nem szép, másnak inkább kinéz, de majd a piac eldönti.
DeleteAlakul a ricsi-s hinta :D
ReplyDeletetartod még a 4750 alá?
DeleteLehetőségként ott van, igen. A pa-ra kell hétfőn figyelni.
DeleteSzia Ad
Deletemilyen idősíkon gondolod?
esetleg chart?
köszi :)
Richterben nem akarok megszólalni, kisebb képekről van itt szó (m15-H1) utolsó elemzés: http://buxelliott.blogspot.com/2018/07/richter_19.html
Deleteköszi a gyors választ
Deleteazért itt a blogon frissítenéd a ricsi chart-ot?
Az usd huf mehet meg lejjebb jövő héten Ad vagy elértük az aljat? Látsz még esélyt még mindig a 270- re?
ReplyDeleteIgen, igen, de figyelni kell h ne ék menjen, mert akkor lehet nem megy le addig.
Delete