Az elemzésekben végigmentem forint dollár kereszt chartjain a nagyobb képből a kisebbek irányába és ahogy olvasható volt elég sok bizonytalansággal szembesültem, illetve írtam az elemzés kapcsán. Joggal adódik a kérdés, hogy akkor milyen formában használható az Elliott-i hullámelmélet? Egyfelől sokszor elmondtam már, hogy a rendszer önmagában nem használható kereskedésre, annak csak egy részeleme, másfelől a chartokon (naposig) egyelőre nincs long jel, ahhoz minimális elvárásként egy HL megjelenése szükséges, ami lefordítva a hullámelméletre egy B, vagy egy 2. hullám megjelenését jelenti, igazából, ha belegondolunk egészen eddig a pillanatig megfelelő stop helyszín sem áll rendelkezésre, így jelenleg nincs más dolgunk csak figyelni a piac mozgására, megerősítést vagy elvetést keresni a korábban vázolt elképzelésekre. Harmadrészt nem szabad elfeledkezni arról, hogy az egyik célárzónához ért le a piac, azaz a mozgások célárainak becslésére kiválóan alkalmas a rendszer.
A piac 4H-n hamarosan ellenállásokhoz ér és nagyon nagy esélye van a lefordulásnak. A lefordulás után, a piac mozgásából, illetve abból, hogy hol fog megtámaszkodni már jó eséllyel következtethetünk a további mozgásra vonatkozóan, legalábbis a lokális low meglétére. Ez a megtámaszkodás valószínűleg a napos charton is megjelenik és adott esetben long setupot is triggerelhet, ezzel elvetve a további low iránti sóvárgásom.
USD/HUF 4H chart:
(Laci tanítványainak mondom, hogy érdemes keresni egy rsi 40-es megtámaszkodás melletti főindikátor momentum konfigurációt, mert jelentős esélye van a setup kialakulására és a hetes képen határeset jelleggel, de megjelenik a támogatottság is).
USD/HUF :
A forint charthoz nagyon hasonló az eurusd, reggel óta van egy a korábbi trend irányába menő mozgás mindkét keresztnél. Az EUR USD esetében momentumos, a forint esetében gyengébb, még nem lehet kijelenteni, hogy egy kis utolsó hullám megy, de reális az esély, hogy ez az a mozgás, ami számomra hiányzott a kép teljességéhez.
ReplyDeleteBrutális módon megugrott a blog olvasottsága az elmúlt két nap, gondolom a nagy elemzésnek köszönhetően, ugyanakkor kérdést nem kaptam, minden érthető?
ReplyDeleteIgen! :D
DeleteTurelmesen varjuk a long jelet😊
ReplyDeleteNagyon kivalo es kimerito elemzes !!Kerdes lesz -e uj low ,talan ekelodve latom 4h ill naposon ,ha kihuzzak meglenne a 254
ReplyDeleteÉn is long jeleket keresek,de még korai.Hacsak valami hír be nem mozdítja.Amúgy teljesen érthető és használható.Nem mondom,hogy meglepődnék ha 220-230 lenne az alja,de ezt most még nem igazán látom bele.270 szerintem előbb lesz.230 csak akkor lesz ha EurUsd 1.35 , ami ugyan nem elképzelhetetlen de legkorábban jövőre várnám.Ott szerintem lesz még egy nagyobb lefelé kör 1.15-1.17 környékére,vele párhuzamosan Huf meg megy 270 vagy a fölé.Ehhez keresek majd belépőket.
ReplyDeleteÉn is meglepődnék, de csak egy picit, dobozolásom másodlagos célára mutatna oda, 3.=5., de erre az erős támaszok miatt kicsi az esély.
DeleteEgyelőre nekem a nagy hezitációm, hogy lesz-e még egy felfelé kör eurusd-ben (h2 tf körül), duplatető vagy egy új csúcs, minimálisan az előző felett. A mai napi mozgás 19 h-ig támogatta, de most van egy kis zavar a charton és m10 korábban short szignál volt, mely nem érte el még a célárát.
Naposon alakul egy drt, ha érted (nem fogom megmagyarázni), egy megtámaszkodás után elég jelentőset tud menni északnak a forint, de az ármozgók még szeparáltak, ez inkább lassulás, akkor pedig új lowra utal a setup. Analizís paralizís, majd a piac eldönti, hogy mit csinál. Talán holnap kamatdöntés lesz, ha jó emlékszem.
DeleteNem lepne meg a kamatemelés elmaradása, majd egy dollárgyengülés a várt csúcsra, de ez is csak hezitáció. Bele vagyok bolondulva a "right look" elvárásba.
Nekem is sokszor van right look igényem,hogy úgy mondjam.Amúgy szerintem az EurUsd 1.03 óta tartó emelkedése idáig az tankönyvi példának is szép lenne.Egyedül a 4.hullám rövidsége nem tökéletes,bár a minimum fb38 megvolt.Mostanra már van egy 1.233-as aljunk is mint kulcsszint,ha azon átmegy és 1.218 kritikus szint is törik akkor ennyi.Onnantól csak short.Viszont felfelé még bármi lehet,minden tf-en az rsik fenntartható bullban,ilyenkor mindíg várható még egy új csúcs.Szerintem egy álkitöréssel beugrasztanak sokakat longba aztán irány dél.Longhoz már késő beszállni,shorthoz meg korai.Így látom.
ReplyDeleteDeviza, a right look nem az igazi, van hogy eszméletlen széles a 4.
DeleteDe az emelkedés már átlépte azt a szintet, hogy 4/b-nek számozzam, aztán lehet a szabályaimat is átírom, ha igényli a piac :D.
Ez a helyes hozzáállás, a jeleknek hiszel, felülírja az elképzeléseket!
Na, reggelre megjött az utolsó pici hullámom. Lássuk mi lesz belőel!
ReplyDeleteAzt is simán belelátom, hogy nem megy ki új csúcsra, az előző nagy spike-kal ment ki (2), naposon már azok a zárói felett vagyunk.
Most látom, a dollár gyengülés Trump beszédekor kezdődött :D, a hír megint előbb volt a charton :D
ReplyDeleteJól tudom, ez az utolsó kamatdöntő ülés a régi FED felállásban, jövő hónaptól már új FED elnök lesz (talán tagok is változnak).
Nekem annyi kerdesem lenne h ez a korrekcios mozgas ami volt 251,5-ig,eleg volt h igazolja azt a gondolatod h ending diagonalban vagyunk?
ReplyDelete