Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Monday, 21 March 2016

OTP

OTP-vel kapcsolatban az utolsó elemzést tavaly július 31-én tettem ki Cimballi blogjára. A heti chart alapján kontra vagy hibrid stratégiával kibontakozó short szituáció létrejött (meg is játszottam), azonban a jelentősebb esés elmaradt, a piac megállt 5000 felett, talán egy picivel magasabban, mint előre vártam, sejtetni engedtem. 
Köztudott, hogy nem igazán hittem az OTP és egyben a magyar piac long lehetőségébe, mindazonáltal tavaly márciusban vázoltam ennek lehetőségét is.

Havi charton kitörni látszik a logaritmikus charton megrajzolt csatornából, ami erős bull jelzés lehet, ugyanakkor érdemes figyelni arra, hogy a bull ellenállás törése még nem egyértelmű, ugyanakkor biztató jelek vannak. Ha havi szinten a bull zónába kerül az rsi, az fenntartható bull jelleget adhat a piacnak és előfordulhat, hogy az ábrán megrajzol felső zóna fölé is mehet a piac, mivel felülírhatja a Ciklus c of  B várakozást, vagy egyszerűen egy méretes exp. flat korrekció c hulláma új csúcsra repíti a papírt. A kérdés joggal adódik, ennyire bull vagyok? Nem, ugyanakkor egy alternatív nemzetközi piacokat érintő számozás miatt (SP, DAX, NQ) azt gondolom, hogy egy 2300+ SP szintbe beleférhet, hogy a magyar piac is extrém magasságokba száll el. Erre a verzióra sokkal inkább tekintek egy extrém lehetőségként, mint várakozásként.

OTP havi chart:


Hetesen szintén bullishnak látom a piacot, ugyanakkor valamiféle korrekció indulhat hamarosan.

OTP heti chart:


Kisebb tf alapján azt gondolom, hogy nem ideális hely most longot nyitni. Elsődleges várakozásom, hogy több szinten 4-5-4-5 futhat le. Holnap-holnapután lemehet 6620-6570 környékére, majd a csúcs (és fölötte valamivel) és ezen szint között oldalazhat a következő napokban, sőt akár egy hosszabb sávozást is belelátok.

Alapszabály: minden pozícióra stopot tenni, piacit! Elkezdtünk egy buborékot fújni, még nincs itt az ideje, hogy kidurranjon, de ha bekövetkezik, lehet nehéz lesz zárni a longot, mert sorozatos felfüggesztés lehet belőle. Természetesen ez extrém bear szcenárió és még messze van az elindulása, de ilyenkor még könnyebb kitenni és ottfelejteni ;).

44 comments:

  1. Őrültködtem egy kicsit, elképzelések ne vegyétek készpénznek:

    Holnap nagyobb eséllyel esésben gondolkozok a nap elején. Amennyiben m15-n erősebb lesz az esés, esetleg réssel nyit 6721-n, akkor 6582 körül foghat egy low-t 11-12 óra között (11:30) legnagyobb eséllyel, ha lassú lemenetel lesz, esetleg már magasabban is nyit, mint a mai záró, akkor lassú lefelé 6655-60-ra és onnan fel, ez 13-14 óra körül lehet. Az elgondolást összezavarhatja, hogy m15 kicsi tf-e miatt, lehet egyszerűen ugrik egyet a piac és a célszinteken nyit. Onnan ismét meglátogathatja a 7000-es kulcsszintet 7100 fölé már nem várnám.

    ReplyDelete
    Replies
    1. m15-n B/hsz lesz kész szvsz utána C le..

      Delete
    2. min 700ig le kellene jönni..

      Delete
  2. Erste be sem enged lépni :-((

    ReplyDelete
    Replies
    1. Van akinek megy mert nálam semmi,kapják be a rabokét

      Delete
    2. Erste halott, Random megy, mi kell Ras?

      Delete
    3. kösz már semmi .....lemaradtam:-(
      Mai napnak is annyi,nem is idegesítem magam,mára befejeztem,vagyis el sem kezdtem.Ennyi volt.

      Delete
    4. Még jó hogy nem hajt a kényszer,majd behozom nyugisabb időben.

      Delete
  3. Dax elindulhat innen elég nagy erővel felfelé

    ReplyDelete
    Replies
    1. M1-M5 t néztem , konrtraban megvan

      Delete
    2. abc-nek a b-jével kinlódik..majd fel c

      Delete
  4. Kamatvágás

    USD/HUF 280 körül ellenállás, fontos ott mit csinál

    ReplyDelete
  5. Hű, ez izgi, jól jönne egy USD HUF elemzés:-)

    ReplyDelete
    Replies
    1. amíg az eső csatorna nem törik , igazából nehéz mit mondani, jobban nézne ki még egy low-val, szép is lenne utána egy havi buss.

      Delete
    2. Akár készen is lehet a lefelé kör... csak nagyobb tf-n van vmi fogódzó, vagy nagyon kicsin.
      (pl ezért zártam csütörtökön a shortot - hedge)

      Delete
  6. OTP esés esetén holnap a célárak (zónák)

    Erős esés: 6540-50
    "szőrős" esés: 6600 vagy 6650

    PA majd eldönti, jó lenne chartot folyamatában látni..., de munka mellett nem megy

    ReplyDelete
  7. SP egy 20-ast jó lenne ha még lemenne (most 2046)
    Ez a 30-as spread DAX certiben sok(KKK)
    Már engem is kezd zavarni.tf-et kell váltanom.

    ReplyDelete
    Replies
    1. SP-ben a 20 pont meg is van.

      Delete
    2. SP-nek a támasza 2004....
      Vajon Kedden merre nyitunk majd,de egyelőre maradok az eredeti elképzelésem mellett.
      Jó ez a 4 nap szünet.
      Jó hétvégét mindenkinek,talán még az idő is jó lesz húsvétra.

      Delete
  8. Forint dollár keresztben 281 átörése megnyithatná az utat 290 alá

    ReplyDelete
  9. Még ma és utána Márc 25-28 zárva,úgy nyomassátok,aki nem tudná.

    ReplyDelete
  10. Köszi a figyelmeztetést Ras!

    ReplyDelete
  11. Rekordösszegű osztalékot fizet az OTP
    http://www.portfolio.hu/finanszirozas/bankok/rekordosszegu_osztalekot_fizet_az_otp.3.229119.html

    "Az osztalék mértéke a részvények névértékére vetítve 165 százalék, vagyis részvényenként 165 forint."

    ReplyDelete
  12. Mol nagyon bull. Hetes tf (tudom, ezt nem sokan kereskedik rajtam kivul) nagyon bull jelet adott kisebb tf tamogatas mellett. 20k föle mehet.

    CJ

    ReplyDelete
    Replies
    1. Naposon kereskednék vele. Eddig csak kihagyott trédjeim vannak MOL-ban:
      1. ED short
      2. [ii] sáv kitörésre akartam illerve [iii]-asbn benne lenni longgal
      http://keptarhely.eu/images/2016/03/24/v00/20160324v00jid5sr.png
      Fogalmam sincs miért hagyok ki trédet... egyenlőre ezt kell megfejtenem (biztos, hogy nem risk félelem, valami más).
      ------
      CJ! Nem dolgoztál véletlenül Budapesten indiai IT cégnél nemrég? :)

      Delete
    2. Nem, en Svedorszagban dolgozok orvoskent :)

      CJ

      Delete
    3. OK :)
      akkor tárgytalan...

      Delete
  13. Keddre mit vártok OTP-re, már megindul felfelé, vagy megnézi a 6600-at azért előtte?

    ReplyDelete
    Replies
    1. Ha az irány észak, akkor én már nagyobb esélyt adok egy felfelének, a korábbi oldalazás zónájáig, vagy azon túl (hsz, b hullám)

      Delete
  14. Na vajon rés lesz fel, vagy még egy kis esés 6580-ra

    ReplyDelete
  15. Rés fel

    Erste mobil ismét ko

    ReplyDelete
  16. DAX-Itt meglátom mi fog történni :-)
    http://www.kephost.com/image/c9LF

    ReplyDelete
    Replies
    1. Természetesen megint akkor lesz itt történés, mikor bezár a BUX :-(
      Addig megy a pöcsölés

      Delete
    2. (Talán jobban járnál egy CFD számlával, vagy nagyobb TF...)

      Delete
    3. Majd arra is sort kerítek,van még más teendőm 2-3 hónapig,addig certi napon belül.1000-es tételeket nem hagyok másnapra,nem azok az idők járnak mostanában.

      Delete
    4. Nekem DAX egy nagy katyvasz itt H4-en, nem tudok vele mit kezdeni. Majd beszállok (napon túlra) ha lesz normális kép...

      Delete
    5. This comment has been removed by the author.

      Delete
    6. Gyorsan mert törlöm :-)

      Delete
    7. Törölheted :))))
      Köszi!
      Este átnézem

      Delete
    8. Tudod...fenntartással én is csak próbálkozom.


      Delete
    9. Mindenki a saját feje után

      Delete