Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site
Kérlek titeket, hogy megjegyzéseket mindig az utolsó bejegyzés alá írjátok terméktől függetlenül, csak így fogom biztosan olvasni, köszönöm!

2014. január 6., hétfő

OTP 2014 - Shortra fel? - 2. rész

Most, hogy már mindenki láthatta a "Csányi" féle eladási sokk előre kódolva volt a grafikonon folytatom az OTP vonatkozásában a 2014-re vonatkozó előrejelzésemet. (1. rész - Link)

Továbbra sem tudom egyértelműen kijelenteni, hogy az ábrán látható alakzat egy ED volt, vagy csak egy 1-2-i.-ii-iii-iv-v sorozat látszott annak (az érthetőség miatt jelöltem most így). Ez alapján két verziót kell továbbra is futtatni, ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy az impulse számozásnak egyre kevesebb esélyt adok, 75-25 az ED javára a jelenlegi információk javára.

Nézzük először a havi chart jelenlegi helyzetét.

A charton volt egy kvázi bullish slingshot (9-10 gyetya), ami gyakorlatilag december végére besült, ez antiszignál (!). Úgy kell a jelenlegi helyzetet helyesen értelmezni, hogy a besült bull SS azt jelzi, hogy havi charton a trend iránya bear. Azaz a havi charton a piros számozás fogja megállni a helyét, nagyon nagy valószínűséggel.

OTP havi chart:



A heti chartról a véleményemet pár hete összefoglaltam, amikor a portfolio.hu-nak jelent meg egy elemzése, értelmezésemben longra jelölve a papírt. Íme:

2013.november 28.

Tegnap a portfólió feltett egy videót az OTP-ről (itt elérhető: Link). Leírtam a kockázatokat a bejegyzésekben, csatolom:

"Távol álljon tőlem, hogy a technikai elemzést megkifogásoljam, szeretném ugyanakkor a chartról technikai szemmel a másik oldalt, a longosokat veszélyeztető szituációra felhívni a figyelmet.

Tapasztalatom szerint ekkora időtávon 4,5 év (2009 eleje - 2013 vége) heti charton érdemes a logaritmikus skálát használni a trendvonalak meghatározásánál. Ebben az esetben az OTP árfolyama már a trendvonal alatt van, a hó eleji megugrás ugyan a trendvonal fölé tudta vinni a papírt, de nem tudott felette maradni, ez ezen a timeframen, illetve a fordulós hetes gyertya alakzatot is figyelembe véve, inkább a short irányába mutat. Amennyiben a 2012.07.27-nél lévő csúcsból húzzuk meg a trendvonalat, akkor a felszúrás épp a trendvonal alját érintette meg, majd lefordult. (Jeffrey Kennedy módszere alapján lehetséges innen indítani a trendvonalat, szemben a hagyományos TA értelmezéssel)

A nagyobb timeframeken (havi, heti) a piacot sokkal inkább semlegesnek tartom, shortos beütéssel, mint longnak, erre utal az RSI (normál beállítás 14;9) 50 alatti értéke (az utolsó gyertya értéke még befolyásolhatja ezt), éppen ezért én csak azt állítom nincs egyértelmű vételi uralom a parketten nagyobb timeframen.

Havi charton van egy általam csak "kvázi" bullish slingshot alakzat, de ez jelen pillanatban besülni látszik, ami szintén ellentétes irányba mutatja a nagyobb erőt. 

Kisebb tf-n az ék alakzat lehetőségét magam is reálisnak tartom (vagy a tegnapi mélypont, vagy a következő után), rövidebb távon valóban van/lehet vételi lehetőség a papírban, hosszabb távon azonban óvatos vagyok, több index is reális fordulós szint előtt áll (pl.: SP, DAX, DOW), ezért érdemes az apróbb jelekre figyelni, vagy váni 3-4 hetet.

A leginkább bull verzióm szerint 5400 lehet egy hirtelen jött komoly emelkedés célárzónája (2014 eleje), de erre jelenleg nagyon kicsi esélyt adok, 4800 eléréséig nem is gondolkozom benne. 

Stop legyen veletek!"

Csatolom a logaritmikus chartot:


Az említett másik csatorna alj:


Természetesen a tőzsdén nincs tuti dolog, mindenki téved, én is. Mindig a piacé az utolsó szó! Lehet nem lesz igazam és bull lesz a piac, én csak egy műkedvelő vagyok, míg a portfolio.hu-nál olyan szakemberek dolgoznak, akiknek ez a hivatásuk, a véleményüket mindenképpen érdemes komolyan venni!

Visszatérve a hetes ábrához és az azóta eltelt idő alapján megváltozott charthoz, egyre nehezebben tudom a negyedik hullám verziót elfogadni. Túl széles, túl mély, nem tudok erős emelkedés számozni az impulse célzónához 5400-5500 környékére.

OTP heti chart:


Újraszámoltam az ED verzió kiindulási pontjára való visszaérkezés idejét. Cimballi a füzetében (Elliott magyarul - ballra a link az oldalon) pontosan meghatározza a visszaérkezés idejét. "Ha például 20 periódusra volt szükség a diagonál öt hullámának kialakulásához, akkor a piac 7-10 periódus alatt eléri az ED kiindulási pontját."  88 hetet számoltam, azaz 31-44 hétre lehet nagyjából szükség 2011. szeptemberi 2700 körüli alj eléréséhez, illetve pontosabban meghaladásához. Azaz március végére ED verzió esetében az OTP 2700 alá érkezését joggal várhatjuk! 

Kérek mindenkit, hogy ez alapján ne kezdjen el felelőtlenül shortolni, ha az OTP esésére szeretne játszani, használja a saját kereskedési rendszerét és várja meg a megfelelő set up lehetőséget, majd annak triggerelődését, stopot pedig ne felejtse el kirakni!

Nem akarok politizálni, de a fenti időpont a választások miatt érdekes lehet, nem de?

Folyt. köv.

Richter - 2014

Kérésre megnéztem a Richter grafikonját. Leginkább kérdések maradtak bennem a gyógyszeripari papírral kapcsolatban.

A havi charton, mintha egy félkész háromszög alakulgatna, erre utal a sok ZZ. A két legfontosabb pozícióban azonban nem látható a belső szerkezet, ezért jelen állás szerint nem lehet egy nagy flat korrekciót sem kizárni. Flat esetében 1200 alatt lenne az ideális ár, de erre egy komoly esés után érdemes visszatérni, egyelőre nincs alapja.

Richter havi chart:

Hetes charton még bull a papír, ez egyértelmű. Bár havi charton a ZZ csatorna teteje fogta az emelkedést, ami fibo 78,6 is egyben, kisebb tf-n látható, hogy nagy eséllyel ez csak egy harmadik hullám, azaz a korrekció után további - nem túl nagy - emelkedés lehet.

A csúcstól a második hullámmal azonos nagyságú korrekció már lefutott (vélhetően A hullám), minimum elvárás teljesült, ugyanakkor nem zárom ki a 4000-4100 közé érkezést. Az ábrán látszik egy olyan szerkezet, amit nagyon sokan éknek, vagy háromszögnek gondolhatnak, szerintem nagy eséllyel az az 1-2-1-2-1-2 szerkezet lehet, amit mostanában sokat emlegettem.

Richter heti chart:


A Richter esetében 2014-re nem tudok olyan határozott állást foglalni az irányt illetően, mint az OTP, vagy a Bux esetében tettem. Amennyiben flat, akkor hamarosan egy erős esésnek lehetünk tanúi, háromszög esetében is esni fog a papír, de a korábbi - 2008-as aljat - nem haladja meg. Háromszög esetében 2800-3000 között lehet C hullám vége, ahonnan felfelé fordulhat a papír. 

Alternatívaként figyelem még egy esetleges kitörés lehetőségét, ami bull irányba vinné el a papír jövőjét!

USD/HUF - 15' - reggeli gyors

220 felett, nagy nehezen, de elérte. A zónából  (220-222) lefordulást várok ma, holnap nagy eséllyel.

USD/HUF 15' chart:

2014. január 5., vasárnap

OTP 2014 - Shortra fel? - 1. rész

Az OTP-hez a tavalyi év egyik legnagyobb vitát kiváltott elemzése kötődik, mely előre jelezte az 5000 feletti zónából való hirtelen esés lehetőségét. A jövő évi várakozásokhoz tulajdonképpen a 2013 április-májusában készült elemzésekben foglaltakkal érdemes kezdeni, az ott leírtak, a nagy tf-n meglévő alakzat, illetve a hezitálás a két verzió között mind a mai napig bennem van. 2014 lehetséges mozgásainak megértéséhez - a kontextus miatt fontos lehet - a korábbiakban leírtak áttekintése. Annyi anyagot szedtem össze, hogy több részletben teszem közé az OTP jövő évre vonatkozó várakozásokat. De nézzük mi is történt:

2013. április 30.

"Szerintem elérkezett az idő, a hosszútávú long pozíciók csökkentésérestoppok szorosra húzására. Ez nem short és nem azonnali zárásra való felszólítás, csak egy gondolat, hogy fel kell készülni arra, hogy lefordulnak a piacok, egy hosszabb bear szakaszra. Nem kell itt armageddonban gondolkozni, egyelőre, csupán az óvatosság elve alapján készülni kell a zsákban lévő profit megvédésére, a veszteség elkerülésére.

Azt hiszem nem írtam ki még ilyet, bár több eset is volt, amikor kinézett egy nagy lefordulás, most azonban nagyon reális esélyét látom, kellene még egy kör felfelé, néhány piac, termék vonatkozásában, de közel vagyunk nagy tf-n a kész szerkezetekhez.

Gondolkozz és legyél felkészült minden irányra, csak magadra hallgass, ne másra, ha a pénzedről van szó!

2013. május 5.

"Az OTP hetes chartján szépen kirajzolódik az ék. A belső szerkezet is szépen hozza a korrekciós jegyeket (3-3-3-3-3).


Elliott így fogalmaz: "A [záró] diagonál végén drámai fordulat következik be, amely nyomán az árfolyam igen meredek szögben teszi meg az utat az alakzat kiindulási pontjáig és még valamennyit"

Az a tudás is birtokunkban van, hogy mindezt kb. mennyi idő alatt teszi meg. Ez a jelenlegi információk szerint kb. 28-43 hét közé várható, azaz az év végére, jövő év elejére a papír 2600-700 alá kerülhet. Ez a jelenlegi értékének megfeleződését jelentheti. Valóban drasztikus esés lehet, a hangulat elromlását jelenti, megindulhat a válság következő fázisa, ami véleményem szerint a meggyengült világgazdaságra szabadul majd rá. Kormányok fognak megdőlni és újabb lázadások lesznek, de ez egy másik történet. Maradva az OTP-nél a célzónába várom a papírt, de tudom, jelen alakzatban ki is szúrhat belőle, sőt el is maradhat tőle.

OTP heti chart:

és a fraktálos, már ismert ábra:


Kisebb tf alapján szerintem még nem vagyunk készen, de a jövő héten nagyon is elképzelhetőnek tartom, hogy látni fogjuk a végét, akár ez új csúcsot jelent majd, akár nem." 

 2013. május 23. 

"Érdekfeszítő nap volt a mai, végre megjelentek azok a karakterjegyek, melyeket hiányoltam az ED zárásánál, megjött a forgalom és láthatóan EUFORIA alakult ki.

Havi charton az első célzónában a piac, ahogy azt korábban - talán januárban - kijelöltem. A mai emelkedés után, akár kész is lehet a szerkezet. Biztosan kijelenteni, hogy itt a fordulat, ezen a timeframen nem lehet.

OTP havi chart:



Hetes charton a forgalom még nem jött meg, igaz a hét fele telt csak le. A magasról érkező trendvonal fölé került az árfolyam, amit sokan kitörésként értékelhetnek, vajon behal-e a kitörés vagy nem?
Az ED általában nem ér véget a felső száron, igaz, ezt máshogy is be lehet húzni. Hetes charton - a hétnek nincs vége - szépen alakul a helyzet, elfogadható szinten a piac, akár vége is lehet az emelkedésnek.
Figyelem, ha itt csúcs lesz, akkor hetes viszonylatban egy fordulós divergencia alakulhat ki!
Célzónában a piac, a számozásnál a-b-c zigzag helyett, akár egy éket is lehet jelölni, ami felveti annak lehetőségét is, hogy ez még nem a tető, csak egy ZZ-nek az a hulláma. Ebben az esetben 5400-as felső zóna elérhető lenne.

OTP heti chart:



Naposon a forgalom szépen megjött, az utolsó 33 nap legnagyobb forgalmát láthattuk ma. A jelzett célzóna fölé is ment a piac, de ezzel nincs semmi bajom.

OTP napi chart:


Az órás charton vannak problémáim, RSI nagyon magasra ment. Olyan, mintha ez még nem is a csúcs lenne, hanem csak egy harmadik hullám és új csúcs várható. Ritkán van arra példa, hogy egy erős c hullám viszi fel ilyen magasra az RSI-t és divergencia nélkül fordul le, holnap többet látunk majd. 
Várjuk meg a kritikus szintek törését és akkor hajrá! Addig is tekintsünk Elliott által adott verziókat lehetőségként vagy leselkedő veszélyként."
Az elveszett chartokat visszakerestem az archívumomból, remélem ua. sikerült beillesztenem. Azóta mindenki látta mi történt, valóban voltak az elemzésben időbeli és térbeli eltérések, de azt gondolom pontosan nagyon ritkán lehet előrejelezni bármit, ekkora tévedés és bizonytalanság benne van a pakliban.

Folyt. köv.!

2014. január 4., szombat

Új év, új lendület

Láttátok az elmúlt év vége felé nagyon visszavettem a bloggal való foglalkozást, melynek elsősorban az USA piacokon való kereskedés és a tanulás volt az oka (no meg a magánélet). Az idei évben azt tervezem, hogy sokkal többet fogok foglalkozni a bloggal, meglátjuk sikerül-e.

Néhány változás is történt január eleje óta. Bekapcsolódtam a "Portfolio bloggerbe", elkészítettem a Buxelliott Facebook profilját és kitettem az oldalra (Like!), illetve van egy link a Zaner Csoporhoz, ami Cimballi oldalára visz át, ahol többet meg lehet tudni a kereskedési platformról. Nem titok én ezt használom és meg vagyok vele elégedve. Csak jelentős tapasztalattal rendelkező embereknek ajánlom az éles számlán való kereskedést, de a próbaverziót bárki kipróbálhatja.

Megnyitottam ismét a megjegyzések regisztráció nélküli lehetőségét, de abban a pillanatban visszazárom, ha ismét trollkodás következik. Kérdezzetek nyugodtan, a blog továbbra is Elliottal való ismerkedést és az elmélet terjesztését szolgálja, azt nem tudom ígérni, hogy minden kérdést és kérést megválaszolok, de törekszem majd rá, ahogy eddig is. Gondolom a blog régi olvasói is segítségemre lesznek, ahogy eddig is!


A mail elérhetőségem változatlan: Drian875@gmail.com.

Bitcoin - 2014-2

A portfolio.hu vezércikke a virtuális pénzről arra sarkalt, hogy kiegészítsem a legutóbb írt elemzésemet.

Felemelkedőben a virtuális pénzügyi rendszer? - Link

Egyre erősebben rajzolódik ki napos charton az ék, ami a helyzetéből adódóan csak leading diagonál lehet. (Természetesen fut az 1-2-1-2-1-2 variáció, ami azonban nagyon hamar kiderül, hatalmas, hirtelen emelkedésnek, egy kirobbanásnak kell bekövetkeznie, ha az).
Elliotti szempontból van még egy kérdőjel, mégpedig, hogy 5 vagy három hullám futott-e le?  Erről a korábbi elemzésben írtam. Bitcoin - 2014 várakozás - Link. Ez két verziót lehetősége között dönt.

A) verzió

Amennyiben 3 hullám jött le, akkor reális várakozás, hogy a korábbi csúcs legalább közelébe eljusson. A három hullám vagy a teljes korrekciót jelenti és a következő gazdasági válság, vagy más ok hatására elszáll az árfolyam (1600 USD környéke - v. fölé). A másik lehetőség, hogy a korrekció nincs kész, az esés A hullámát láttuk, ebben az esetben a  korábbi csúcs közelébe, vagy azt meghaladva, flat korrekció B hullámának lefutása után ismét délnek fordul és hatalmas eséssel, ideális esetben a mostani lokális aljon túl jut majd. Ebben az esetben B vége 1.000-1100 USD felett lehet és nem kizárt a mindenkori csúcs meghaladása sem. Ideális C hullám végpont lehet 463 vagy 297 alatt, a két meghatározott érték az egy, illetve két szinttel alacsonyabb 4. hullám helye, ahová a flat korrekciók ideális célzónája található. Onnan ismét északnak, akár 1600 USD fölé.

B) verzió

Öt hullám futott le, a felfelé menő LD, a B hullám ZZ-jének a alhulláma, esés  - mely nem jelent majd új aljat - után ismét északnak megy (1000 +-100 pont -  78,6%-os fibo környéke). Ezután elindulhat a C hullám, ami ideális esetben  hatalmas 6-800 pontos esést produkál ismételten.

BTC/USD napi chart:


A fenti két lehetőség esetében nem vettem számításba a virtuális pénz megszűnésének lehetőségét.

Egy érdekes gondolat: A chart alapján a Bitcoin nem devizaként viselkedik, hanem nyersanyagként, ezzel azonban semmiféle gond nincs, hiszen az arany is széles körben elfogadott, aminek chartja szintén hasonló mozgásokat ír le.  

Az elterjedésének az átválthatóságát, a széleskörű elfogadottság és a jogi környezet hiányát tartom elsődlegesen fontosnak. (Ha a világban fizikailag 2.200 helyen lehet vele fizetni az még nagyon kevés, bár nagyon kíváncsi lennék, hogy reklámfogás-e az elfogadás (jó marketing fogás lehet)  vagy éppen mekkora forgalmat produkált az érintett helyeken) Új dologról van szó, éppen ezért ezek a problémák a digitális pénz "gyerekkorával" függhetnek össze, meglátjuk mit hoz a jövő...

2014. január 3., péntek

MTelekom 2014 - fordulat következik?

Kérésre megnéztem az MTelekom grafikonját, meglehetősen régen foglalkoztam vele, íme:

A havi charton (a nagy időtáv miatt logaritmikus skálát használok) csináltam egy lehetséges számozást. A papír tekintetében ezen a timeframen egyértelműen bear a piac. A feltételezett számozás egy ZZ-t mutat a korábbi '99-es csúcstól egy éles A hullám után, majd meglehetősen lassan mozgó, sávozásnak látszó B hullám (hsz?) futhatott le 2007-ig, ezután feltételezés szerint elindult a C hullám. (impulse hullámmal nem számolnék, ebből a korrekciós csatornából való kitörés nulla alatti árfolyamot mutatna). Jól látható, hogy a trendirányba a fekete gyertyák mérete sokkal nagyobb, mint amit a trenddel szemben mutatni tudott a piac. Ez alól kivétel csak az a rövid 2008-2009 közötti időszak, amit jelöltem is az ábrán. Feltételezésem szerint ott korrekció zajlott, mely C/2-nek feleltethető meg. A lokális alj 270 környékén pont fibo 161,8 - nál van, ami ideális 3. hullám végpont lehet. RSI értéke is nagyon alacsony ezen a ponton, ami alátámasztja a feltételezést. Havi charton az elmúlt két hónap hozott egy fordulós gyertyajelzést, melyben a forgalom is magas volt.
Amennyiben valóban fordulatról beszélhetünk, akkor a korábbi esés 23-38%-át veheti vissza a piac, nagy eséllyel egy oldalazó flat, vagy háromszög formájában (megérzésre itt a háromszögnek nagyobb esélyt adnék most). Nehéz jelenleg ezen a tf-n pontos kalkulációt mondani a korrekcióra, de egy 30%-os emelkedés simán szóba jöhet ebben az évben a jelenlegi árfolyamra vetítve.

MTelekom havi chart:


Heti charton valóban látszik egy fordulós jelzés és fordulatra utaló alakzat, ami naposon szépen számozható is. Jelenleg egy negyedik hullám fut (3/4?), melyből további észak várható.

MTelekom heti chart:


MTelekom napi chart:


A napi charton jelöltem egy lehetséges célzónát, mely a harmadik hullám egyik végpontja lehet.

USD - gyors

A 15' charton a gyertyák nem utalnak fordulatra, nagyon kicsi az esélye, hogy itt a tető, lehet ebből még valamennyi emelkedés, ami látható az negyedik hullám karakterjegy!

USD/HUF 15' chart:


Öveket becsatolni! - Bux - 2014 várakozás

A hétvégén egy kisebb kitekintést tervezek a piacok vonatkozásában a 2014-es évre, íme a Bux 2014-re vonatkozó - meglehetősen pesszimista - várakozásom.  (megj.: Az nagyobb tf-s elemzések, melyek hosszútávra szólnak a bal oldali oldalsávban 2014 alatt lesznek elérhetőek! )

Ismét magunk mögött tudunk egy évet, érdemes kitekintést tenni a következőre. Az elmúlt rövid időszakban sok véleményt láttam, fundamentalista és technikai oldalról is, nincs egységes álláspont, van aki további rallyt, van aki medve piacot, néhányan összeomlást látnak előre, de a piac működésének ez természetes velejárója, ezért és így működik. A következőkben a Buxra vonatkozó gondolataimat foglalom össze.

Tudjátok, hogy az elmúlt évekre, a 2008-as összeomlás óta tartó emelkedésre, elliotti szemmel a részvénypiacokon egy Ciklus szintű bear piaci rallyként tekintek. Elsődleges verzióban a 2008 óta tartó mozgás a Ciklus szintű B hullám, mely magába hordozza a B hullámok tipikus karakterjegyeit, annak szeszélyességét, kiszámíthatatlanságát, változatosságát és kisebb valószínűséggel előrejelezhetőségét, ami Elliott elmélete alapján készített elemzésekben sok melléfogással járhat. Miért írtam ezt most le? Azért, mert a 2014-es évben a Ciklus szintű C hullám megjelenésére számítok a nemzetközi piacokon.

2008-ban megtanultuk, hogy a pénzügyi rendszer is része a globalizált világnak, nem tudunk elzárkózni a világ valamely pontján kitörő válságtól, az előbb, vagy utóbb begyűrűzik hozzánk is melytől elzárkózni nem lehet, most sem fogunk kimaradni belőle.

A grafikonokban - véleményem szerint - benne van egy újabb krízis lehetősége,  tudom ez a kijelentésem erős, azonban technikai oldalról több tény is  alátámasztja.

Éves kitekintésről beszélve érdemes nagyobb timeframet választani a szemlélődésre, a bux estében a hetes chart az, ami leginkább befolyásolta a véleményemet. A grafikonon látható egy háromszög, vagy egy arra nagyon hasonlító szerkezet. Tapasztalatból tudom, hogy sok olyan alakzat, kombináció van, amely először éknek, vagy háromszögnek látszik és csak az idő előrehaladásával dönthető el egyértelműen, hogy háromszöget, éket láttunk-e, vagy valami mást. A háromszög illeszthető elliotti kontextusba, az indikátorok alátámasztják a háromszög lehetőségét, ezért annak valószínűségét 70-80%-osra teszem.

Bux heti chart:

A háromszögek  utolsó hullámának esetében egy nagyobb forgalommal megvalósuló kitörés, vagy kitörési kísérlet szokott bekövetkezni (nem feltétel!), ami az MACD histogram képén is megjelenik. Ezt egyelőre nem látom, azaz benne lehet a pakliban egy rövid rally az év elején.

Az MACD-n 2011 szeptemberét követő emelkedésében jól látható a nulla körüli oszcillálás, ami korrekcióra, az indikátor képe pedig a háromszög lehetőségére is utal. A másik itt a blogon gyakran használt indikátor, az RSI (14,9) képe szintén elliotti értelemben korrekcióra utal, sőt 40-60 közötti értéke, a korrekció mellett, szintén a háromszög lehetőségét támasztja alá.

A kérdés továbbra is az, hogy vajon lesz-e még egy felfelé kör kisebb timeframen? Nem tudom határozottan letenni a voksom. Jelöltem a háromszögekből való kitörés ideális helyét a grafikonon. Heti chartot nézve ez cca. 16 hét széles terület, melyből cca. 6 letelt. Ebbe az időszakba még belefér egy bullish fellángolás, majd a háromszög alsó befogója alá esés, gyors mozgással, a másik lehetőség, hogy kész a háromszög,  csupán a háromszögből való letörés visszatesztjére lehet majd számítani.

A charton látható, hogy impulse számozás is szerepel az ábrán, ami egy running flat C/ED elképzelésének a része. Amennyiben az alakzat egy ending diagonal, akkor hasonló minimum várakozást tudok megfogalmazni, mint amit a háromszög estében teszek. Amennyiben szükséges lesz, később részletesen kifejtem, jelenleg a háromszögnek adom a nagyobb esélyt.

Aki eddig unalmasnak találta a bejegyzést, most biztosan felkapja a fejét. A háromszögből való letörés egy thrustot fog eredményezni.  Mi ez? Gyakorlatban az alakzatból következően egy "flash crash", ami a bux értékét hirtelen nagyjából 5.000 ponttal viheti majd lejjebb (az alakzatban lehetőségként benne lévő 8.000-12.000 pont hosszabb távon bekövetkező esés lehetősége, melyről egyelőre nem is szeretnék szót ejteni, mert az 5.000 pont is nagyon sok). Nem szeretem a prófétákat, azokat, akik valamiféle apokaliptikus eseményeket jósolnak előre, márpedig ez véleményem szerint is az. Ugyanakkor amennyiben az ábrán látható alakzat, valóban háromszög, akkor kétség nem lehet Elliott elmélete, de a hagyományos TA szerint is ez fog bekövetkezni. Utoljára nagyobb timeframen 2011 augusztusában fedeztem fel ilyen alakzatot, akkor napos charton volt előrelátható a 2.000 pontos esés, mely szeptemberben be is következett. Nem állítom, hogy azért, mert a múltban egyszer igazam volt, ezért a jövőben is mindig az lesz, ugyanakkor érdemesnek tartom ezt a lehetőséget is fejben tartani, felkészülni erre a váratlan eseményre.

Az elmúlt években Elliott rendszerének tanulmányozása, az elkészített elemzések, a várakozások elmaradása, vagy éppen beteljesülése megtanított arra, hogy Elliott elmélete a tőzsdei mozgások lehetséges variációit mutatja, melyek néha ugyanabba, néha pedig ellentétes irányba mutatnak. A lehetséges "összeomlásra", mint egy lehetőségre tekintek, a grafikonon ott a lehetőség, ha bekövetkezik nem fog meglepetés érni.

Tudom elég nagy felelősség egy ilyen "jövendölés" leírása, publikálása. Technikai oldalról ez egy nagyon is reális szcenárió, azt pedig, hogy valóban bekövetkezik-e vagy sem  a piac fogja majd eldönteni, 2014-ben.

Bitcoin - gyors

Az új tető megvan, várakozások szerint.

BTC/USD órás chart:


Kapcsolódó elemzés: Link

USD/HUF - 15' reggeli gyors

Éjszaka 15' charton lejött az elsődleges célzónához a piac. 217,75 körül volt az alj. Innen esélyes, hogy új lokális csúcsra megy 219 felett, a  tegnap írt 219,5 környéke ideális is lehet, majd ismét vissza 217,75 környékére, illetve nagy eséllyel pár tickkel alá. Onnan az út ismét észak, véleményem szerint 220 környékére. 

Vegyétek figyelembe, hogy 15' charton egy ilyen előrejelzésben sok a bizonytalanság! Ez egy nagyon esélyes verzió, de más mozgást sem lehet kizárni. Exp. flat korrekciót feltételezek, melyre nagy az esély, hiszen három hullámban jött le az eggyel kisebb negyedik hullám zónájáig, erős magasabb tf támogatottság mellett. Három hullám korrekciót jelez (flat v. hsz), ebből a számomra legszimpatikusabb verziót írtam most le, az exp. flat egy lehetséges mozgását.

Amire érdemes most figyelni, hogy az aljtól impulse hullám indul-e északnak, ha igen, akkor 5-3-5 hullámos szerkezetre (ZZ) vagy 5-3-5-3-5-3-5 (dZZ) szerkezetre lehet felfelé számítani a nap elején (219,5 környékére, de ez csak tapasztalati becslés!).

USD/HUF 15' chart:


A nagyobb elemzés linkje tegnap estéről: Link

2014. január 2., csütörtök

Bitcoin

A virtuális deviza a mélypontot követően ismét "szárnyal" értéke két héttel ezelőtti majd kétszerese, 454 dolláros mélypont után gyorsan 900 dollár közelébe jutott. Az ábrán kirajzolódik egy ék, mely vagy egy ritka 1-2-1-2-1-2 sorozat és a jövő héten elszáll az árfolyam, vagy egy leading diagonál és A hullám pozíciójában foglal helyet. Meglátjuk. A mozgásban nincs semmi meglepő, éles és széles mozgások várhatóak továbbra is. Nagyon hamar, akár 30%-os esést is produkálhat.  Nagyobb kontextus: Link

BTC/USD napos chart:


Órás timeframen egy impulse megy északnak, azaz a jelenlegi lokális csúcsnál - bear verzióban is - lesz magasabb lokális tető.


BTC/USD órás chart:


USD/HUF

Az ünnepek alatti lassú lecsorgás után, mely beszűkült forgalommal járt együtt, a dollár az év első kereskedési napján komoly erősödést produkált a forinttal szemben. 

Az USD/HUF vonatkozásában egy exp. flat korrekcióra számítottam, ami láthatóan nem állta meg a helyét. Bár később  óráson az előrejelzett (213,9) szint környékén fordult a piac (a hatalmas spike-ot nem számítva, amit lehet az alacsony forgalommal is magyarázni), a mély korrekció (?!) meglepett. 

A mai kép alapján - egyelőre - azt gondolom, hogy a dollár esetében a trend észak, azaz további dollár erősödés várható. A lecsorgás egy dZZ lehetett, mint a kombináció utolsó része. MA9 felett az órás RSI által produkált horog délutánra meghozta az emelkedést  (azaz órás irány észak!).

5H charton a legszélsőségesebben meghúzott korrekciós csatornatetőt is átszakította a piac, amiből a hatalmas trendgyertya mellett impulse hullámra következtethetünk, azaz további dollár erősödést támogat az órás feletti timeframe.

USD/HUF 5H chart:


Az emelkedést a bull ellenállás zónája fogta meg, véleményem szerint egy 4. hullám indult el. Ennek várható célzónáját - elsődleges - 217,80 környékére teszem (másodlagos 216.5 környéke). 

Délután már említettem, hogy a stooq vonalgrafikonján olyan a helyzet, mintha 1-2-1-2 sorozattal állnák szembe, azóta eltelt időszak ezt megerősíteni látszik, szerintem 3/4 indulhatott délnek 219-ről.


Nem használok most professzionális chartot - az újratelepítéssel még nem jutottam el odáig - valószínűnek tartom, hogy a fent jelzett célzónában történő fordulat után 220-ig megy el a piac (elsődleges célzóna -3/5).

Mostanában ritkán számozom be a chartokat, a szemem már automatikusan rááll, időben sokat jelent nekem, ugyanakkor sokakat zavarhat ez, szóljatok ha nem világos valami!

2013. december 31., kedd

Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet Kívánok! 

Menjen a tőzsde mindig abba az irányba, amerre álltok! :)

2013. december 30., hétfő

Bitcoin - 2014

Hónapok óta előkelő helyen szerepelnek a Bitcoinnal kapcsolatos hírek a sajtóban, előbb az értékének hirtelen emelkedése, ebből adódóan a milliomossá váló befektetők, majd az árfolyam hirtelen zuhanása. November elején írtam, hogy tipikus mozgást ír le a dollár kereszttel az árfolyama és az ott megjósolt 50%-os esést a csúcstól (62% lett) szépen hozta is a virtuális deviza, időben is követve a várakozást, azaz a várt esés néhány héten belül bekövetkezett.

A chart figyelésén kívül nem foglalkozom mélyebben a Bitcoinnal, egyelőre nem nagyon hiszek benne, de azt nem zárom ki, hogy a jövőben ténylegesen elindul hódító útjára, egyelőre semleges vagyok irányába. Mindemellett a chartja nagyon tetszik.

Naposon a zuhanást követően korrekciós csatornába mozog északnak, ami arra utal, hogy az esés nem ért véget. (Hacsak nem kis 1-2-1-2 szituáció formálódik!)

BTC/USD daily chart:


Az ábrán a tapasztalt szem felfedezheti, hogy az esés akár egy impulse hullám is lehetett, ahol az 5. hullám megnyúlt és pontosan megfelel a 3. hullámnak, a második hullám pedig magas- 100%-os retrace - szintet ért el.

BTC/USD daily chart:


A megnyúlt 5. hullám (felfelé) miatt, azonban nem vagyok elég magabiztos ahhoz, hogy egyértelműen kijelentsem, hogy lefelé 5 hullám jött, a második hullám pedig nem egy csonka 5. a valóságban. Egyfelől az investing chartja átlagértékekkel dolgozik, másfelől az éles emelkedés miatt a belső szerkezetek nem látszanak elég világosan. Ezért alternatívaként érdemes figyelni arra, hogy egy Intermediate szintű 1-2 hullámot láttunk és a következő - 2014-es - évben egy harmadik hullám indul északnak.

Aki kereskedésre adja a fejét, az sokat kereshet a virtuális devizával, ha kiderül, hogy Intermediate 3. hullám tart északnak, akkor a Bitcoin árfolyama gond nélkül 1.600 fölé érhet a következő évben.

Én a kivárást javaslom, a hetes ábra nem mutat fordulóra, a napos RSI is a bear zónát kóstolgatja, ezen a timeframen sincs fordulós jelzés, meg kell várni a jó belépőket. Két irányba mutat most a piac, várni kell még egyértelművé válik a döntés.

BTC/USD weekly chart:



2013. december 24., kedd

Érdekes blog

Találtam egy blogot, szerintem sokakat érdekelhet. Furcsa érzésem volt a blogot olvasva, az ábrákat nézve. Jó elemző lesz a blog gazdája, ha már most nem az. :) Jó gondolkozás, az ábrák szerkezete, szerkesztése  a gondolkodásmód, magamra emlékeztetett  :).  Furcsa érzés volt, de majd eldöntitek, hogy miért volt ilyen érzésem :).

2013. december 22., vasárnap

2013. december 18., szerda

Bitcoin

Anno írtam:

"2013. november 9., szombat


Bitcoin

Nem rendelkezek charttal a virtuális pénz vonatkozásában, de olvastam egy cikket, amibe csatolva volt egy chart (link). Elliott elmélete alapján tudjuk, hogy ilyen erős elmozdulás  impulse hullámot jelent, azon belül is a részvénypiacokon általában a 3/3. A chartot megnézve és a cikkbe beleolvasva eszembe jutatta a commodities piacokat, melyre az a jellemző, hogy az 5. hullám nagyon meg tud nyúlni, ilyen esetekben kezdenek a tömegek (hozzánemértő emberek), a storyt vásárlók megjelenni, lásd olaj vagy arany alapú temékek az elmúlt években. Ráadásul volt egy komoly visszaesés néhány hete, ami ilyen esetekben, akár egy negyedik hullámot is jelenthet. Kialakult a parabola kép is, ami szintén ezekre a piacokra jellemző az utolsó hullám esetén. Szóvel nem elemeztem, de nem lepődnék meg, ha egy kés megbökné a bitcoin árfolyamát néhány héten belül, akár 50%-os esést produkálva."
Találtam Bitcoin chartot az investing.comon, ami szörnyű, az esés egy ZZ-nek néz ki,  még a végén további száguldás lesz?

BTC/USD napi chart:



2013. december 11., szerda

Dow- havi

Érdekesség a dow havi chartján, sajnos nem tudtam log skálát beállítani, pedig ezen az időtávon lehet jobb lenne.


2013. december 10., kedd

USD/HUF

Dollár elérte a célzónát, ma új mélypont. A korábbi, feltételezett A hullám alá, ezzel a min. elvárás teljesült. Délután írtam, hogy óráson fordulós jelzés alakul, azóta eltelt egy kis idő és eggyel nagyobb tf-n (azért eggyel nagyobb, mert a kereskedési rendszeremben ez az órás párja, a párok 3-4 szeres időtávval kisérik egymást) is forduló látszik, egyelőre nem tudom meddig fog eljutni, itt még áll az a lehetőség, hogy egy méretesebb negyedik c hulláma fut északra és 220-221 körül újra délnek fordul az 5. hullámra, főleg azért, mert 220-ról az esés elég furcsa szerkezetet mutatot.
Nem számozom be az ábrát, mert nagyon sok idő, a lényeg, impulse ment felfelé az aljtól, majd egy exp. flat korrekció fut, ideális zóna 38%-as fibo, az a hullám szintje alá egy kicsivel (218,60 környéke).

USD/HUF 4H chart: