Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Monday 9 July 2012

OTP - a bull verzió

Annyira negatív volt a hangulat, hogy egy verziót hetes vonatkozásban nem tettem fel. Amikor minden várakozás ellenére felfelé tört ki a megrajzolt, TA szerinti hsz-ből a piac. Pirossal jeleztem, így kerek a történet.


USD - nyugodtan a partvonalon

Nem teszek fel most elemzést, várok. A négyzettel jelölt forma, számomra egy szép flatnek tűnik, melynek C felfelé tartó hulláma még vszinű nincs kész. A csúcsnál lévő kiszúrás miatt nehéz számolni, hogy mi az az ideális szint, ahová felmehet a piac, egyébként is a devizákkal nem veszik annyira komolyan a fibo szintket.

USD/HUF 8H chart:



Sunday 8 July 2012

OTP - várakozás

Korábban vázoltam a két bull irányba menő scennáriót, ahol legalábbis a nagy esés nem következik be, mint ahogy azt sokan várják. A korábbi ábrát használva hetes szinten bemutatom, azt a lehetőséget, ha a most kisebb eséllyel futó szcennárió lép életbe és azonnali gyors esés következik be. Véleményem szerint az első célzóna átlépése ebben a verzióban bekövetkezik, azért a felrajzolt bear verzió, nem a legerősebb. Amennyiben esés következik be a jelölt - 2.000 alatti- szintre esik be a papír árfolyama.

OTP hetes ábra:



Az RSI hetes szinten tökéletesen a semleges zónában tartózkodik, az indikátor nem segít, hogy nagyobb tf-n megtudjuk hol tart a piac.

OTP hetes RSI:


Elővetettem a korábban általam sűrűn használt stochastic indikátort. Nincs olyan kialakult elmélete, mint amit Cimballi kidolgozott az RSI vonatkozásában. Megbízhatósága ezért alacsony. A grafikon alapján nagy esésre nem számítok, talán egy kisebb belefér, de utána erősödés irányába mutat. Ha már itt tartunk, akkor nézzük meg, hogy vadász által használt MACD mit mond. Nekem semmit, nulla köröl van, semlegesnek tűnik, mint az RSI, illetve valamilyen fokú esésre utal, de ehhez szükséges a zero vonal erőteljesebb átlépése, szvsz.

OTP hetes Stochastic és MACD :


Ha megnézem a gyertya alakzatokat, akkor nekem az sem mutat lényeges esést, egyenlőre a kis testű gyertyák a bizonytalanságra utalnak, ami gyakorlatilag a fentiekben is látszik, nincs új adat.

OTP hetes, gyertyák:

Összefoglalva, hetes szinten teljes a bizonytalanság az irányt illetően, semleges a piac.

Nézzük napos szinten, mutat-e valamit a piac?

Az RSI szerint a piac a semleges zónában van.  Június közepe táján átvitte a bear ellenállás zónáját, ami bull irányba mutatna, de ez nem volt tartós, 3-4 gyertya hosszáig tudott csak felette maradni, ami kevés a bull trend megfogalmazásához, érdekes emellett, hogy utána a piacot a bull támasz fogta meg és MA9-n csinált egy gyönyörű horgot, melyből emelkedés is lett. Napos alapján inkább bull irányba hajlok. Figyelem a következő low kialakulását, mert esélyes MA9 felett egy horog, melyből emelkedés indulhat, ha átviszi, akkor negatívba fordulhat a piac képe naposon is. Stochastic és MACD esetét nem vizsgálom, érdekes lehet egy ZLR kialakulása, de idő kell még hozzá.

OTP napos chart:

Nézzük az órás képet. Egyenlőre a lefelé menet korrekciónak tűnik, mintha egy ZZ csatornában mozogna a piac. A trendcsatorna óráson nem egyértelmű, ezért csak óvatosan kezelem. RSI-t érdemes lesz figyelni az első 2-3 órában, mert, ha megfordul, akkor erős negatív jelzése lehet.

OTP órás chart:


Megnéztem kisebb tf-n, a 10'-esen nem tudom egyértelműen számozni a lefelé kört, azonban minden scennárió szerint ezen a tf-n esés következik, ha nem lett volna  a hétvége, akkor biztos is lennék benne, azonban a szentiment a hétvégén ezen a tf-n változhatott annyit, hogy ne legyen igazam. 
RSI alapján is azt mondom esés jön, nagy eséllyel új low-ra megy a papír. Célár 3.480 (elsődleges) és nyitás lefelé réssel a várakozásom. De ezen a szinten ez hordoz magába kockázatot, mint írtam.
A piac mozgása lefelé eddig korrekcióra utal, erős déli irány kell ahhoz, hogy ezt felülírja.

OTP 10' chart:


Egy kérdés, ami a nagy képen és az exp. LD verzióban foglalkoztat. A 2007-2008-as esés is egy furcsa LD-vel indult, így nem szabad kizárni ennek lehetőségét, ami a scennárió lehetőségét csökkenti, hogy minden   ilyen esetben van egy dZZ is a hullámok között, eddig ezt nem találtam meg. Vajon miért, nincs még készen, vagy valóban nem LD jön lefelé, vagy mivel a számozás  nem egyértelmű 5-3-5-3-5-ös szerkezettel van dolgunk?

5' chartot megnézve további lehetőségek merülnek fel, sajnos eltelt 2 nap, így nagyobb következtetést nem vonok le. A belső arányok és csatornák alapján akár kész is lehet a lefelé kör.

OTP 5' chart:


Egy dolgot tudok elmondani a jelenlegi helyzetről, nincs elég és megfelelő adat, ahhoz, hogy következtetést vonjunk le a piac jövőbeni alakulásáról. Nem kell meglepődni, van ilyen helyzet. Le kell ülni és várni, hogy a piac irányt mutasson. Ez lehet,  hogy pár órán belül megtörténik, de lehet, hogy napok kérdése.


Saturday 7 July 2012

OTP - mi fog történni

Elmondom, hogy szerintem mi a két legesélyesebb verzió, az OTP chartját figyelembe véve, de sok termékre igaz lehet majd.

A nagy hsz-t már  mindenki észrevette, aki nem az már olvasott róla és alig várja, hogy az alsó szárát átlépve shortba üljön, néhány vén róka a vissza tesztre vár, mert őket már jó néhányszor átverte a piac, megfontoltabbak. A piac mindig arra, megy amerre a többségnek fáj. Most melyik irány fog fájni? Heti chart, azaz még idő kell, hogy ez a jóslat beváljon.

Szerintem két lehetőség van, az egyik, hogy a hsz-ből kioldalaz a piac, a másik, hogy esés lesz, de ahelyett, hogy az esés begyorsulna visszafordul, amit sokat visszatesztként értékelnek majd, bővítik a shortokat, de a teszt helyett északnak indul a piac és erős short covering fut le, új csúcsra is fut a piac.  Nyilván ezt fundamentum nem támasztja alá, de ez nem is kell, mert nem az alapján működik a piac. 

Kisebb eséllyel délre fordul nagy forgalommal és momentummal, figyelem ezt is, de most kisebb esélyt adok rá. Miért fordultam? Kicsi esélyt adtam az emelkedésnek, de folyamatosan hangsúlyoztam a korrekciós jegyeket a lefelé jövetelben, a karakterjegyeket tekintve nehezen tudom elfogadni, hogy egy 3. hullám ilyen "töszmörgös" legyen. Értem az LD verziót, exp. LD, 100 évben ha egyszer van ilyen havi charton, nem gyakori, óvatosnak kell lenni, de eddig nem éreztem más verziónak a lehetőségét, most igen, sőt. Ahhoz, hogy elfogadjam a 3. hullámot ki kell vennie az északról rajtolt korrekciós trendcsatorna alját, majd bemenni a szeptemberi low alá.

OTP heti chart:


Van egy félelemem még, hogy ez a nagy C hullám első hullámának A-B alhulláma, lefelé jön egy C, majd megfordul és északnak megy, remélem nem ez lesz. 

Ha a nagy esés elindul lesz idő belépni, de addig amíg a felfelé kör lehetőségét nem zárta ki szerintem óvatosnak kell lenni. RSI hetesen a semleges zónában január óta, szinte egy vízszintes vonal.
A bejegyzés tegnap este készült. 
Elliott elméletét ismerők legnagyobb hibája, hogy bár jó előre látják, hogy mi fog történni a piacokon annak bekövetkeztét sok esetben, sokkal korábban várják, mint, ahogy az valójában bekövetkezik.  Lehet szó itt akár Prechterről, Danról, Cimballiról, vagy rólam. Jeffrey Kennedy mindenki által ismert szabálya, hogy "korrekcióban mindig az eggyel lassabb verzióval számolj", nagyon igaz, nem kell siettetni a piacot. A szabályrendszer szerint az egy szinttel nagyobb korrekció időben és térben is nagyobb az őt megelőző alacsonyabb szintű korrekcióknál. Az előző, feltételezett negyedik hullám 50-60 évig tartott. Ilyen időtávban érdemes a logaritmikus skálát használni, mert a világ "felgyorsult". Ennek ellenére minden olyan verziónak örülök, ami a lassabb irányba mutat. Az amerikai piacon a korrekció vélhetően 12 éve tart (egyik scennárió) és sokan az elmúlt két évben előre jelezték az esést, mert olyan formáció adódott, ami akár az emelkedés záró szakasza is lehetett. Az esés nem következett be. Most úgy látom sokan megint az esés verzióját keresik a nagy képben, miközben lehet, hogy rossz úton járnak. Cimballinak várhatóan a közeljövőben lesz egy bejegyzése, ami feltárhatja az elmúlt időszak elemzői következtetéseinek a gyenge pontját, pontosabban azt az alakzatot, ami mindenkit megtréfált. Miért írom mindezt? Azért mert kezd megváltozni a nagy kép a fejemben. Tavaly áprilisban elindult esést a nagy C eljöveteleként értékeltünk, talán csak Charlienak volt egy olyan elképzelése, ami szembe ment vele, de tőle sem hallom azóta. Az esés után szeptemberben a bull verzió mellett állóknak, azzal érveltem, hogy az azóta látható mozgás minden csak nem impulse, azaz egy lehetőség van az emelkedésre, ha valamilyen diagonál alakzat (LD vagy ED) indult el északnak, mert csak ezek lehetnek belső szerkezetüket tekintve korrekciós alakzatnak nézni miközben trendmozgató alakzatok. A februári csúcs után esés indult, amit a lefelé történő mozgás megindulásának, egy 3. hullámnak feltételeztünk. Amit mindig is írtam, hogy ez nekem nem impulse szerkezetnek tűnt, az esése az egyedüli verzió, ha egy LD indult lefelé, ami 3/1 hullámban még elfogadható, de nyilván ritkaság. Sőt az LD egy speciális alakzata jelent meg, az exp. diagonál, önmagában már ez is ritka. Sokkal inkább dZZ-nek értékelném az esést. Ez volt az a pont, amikor ismételten elkezdtem beszélni az ED verzióról. Nem kaptam megerősítést ebben a dologban az indikátoroktól sem, azaz nem volt megerősítésem az LD mellett. Ha most azt kérdezitek eldobtam e az azonnali esés verzióját azt mondom nem, de élénkebben figyelem az emelkedés lehetőségét (egy esés után, melynek a karakterisztikája sokat elmondhat majd a folytatásról), sőt lélekben 51%-kal legalább mellette vagyok.  A nagy ED melletti érv, hogy szeptember óta csökken a forgalom, ez az egyik karakterjegye az ED-nek. Szóval, ha az esésben megnő a forgalom, intenzív, energikus és meredek lesz, akkor esélyes a harmadik hullám megindulása, ha az esésben a forgalom tovább csökken, intenzitása alacsony marad, enervált lesz, akkor inkább az ED verzió lesz a befutó. Az ED-t teljesen kizárja a szeptemberi alj kivétele, de már a májusi alj kivétele esetében is szvsz elbukik ez a verzió. 

Friday 6 July 2012

A nap vicce

Cimballi oldalán találtam a linket: http://www.portfolio.hu/vallalatok/technikai_elemzes/baljos_arnyak_az_s_p_grafikonjan_technikai_elemzes.169745.html
Végül is egyszerű Elliott elmélete, nem? Három hullám megy felfelé, akkor nagy esés jön!

Thursday 5 July 2012

DAX - mi ez?

Egyre kevésbé hiszem azt, hogy egy 3/3 hullám indul majd délre a következő napokban, déli irányba gondolkodom, de kezd más verzióknak nagyobb esélye lenni, mint a nagy C hullámnak. Itt egy érdekesség, dax ábra, ahol mindig is fenntartással kezeltem az esést, mert inkább korrektív jegyet tulajdonítottam neki. Előbb számoznám az esés egy ZZ-nek, mint másnak. Az ábrán berajzolt alakzatok nagyon hasonlítanak egymásra, ennyi nekem elég, hogy azt gondoljam valamilyen fraktál hasonlóság, az érdekessége az inverz módon is előálló alakzat.

DAX napos chart:


...és az RSI:


Látom a divergenciát az RSI-n, aminek mindenki örül, de jelzem a divergencia a bull zónában jött létre, MA9 fölött, ez nekem kevés, ráadásul az utolsó gyertya még változhat, erre én nem nyitnék shortot, még. Miért is nem mehet el pár napon belül a következő fibo szintig?


Ne támadjatok, ez nem elemzés, csak hangos gondolkozás, túl sok a 3-as szerkezet minden irányba, sehol egy impulzus, egy bizonyos tf felett.

Célzónák

OTP esetében tartom a korábbi elemzést. Elérte az elsődleges zónát, de nem lepődnék meg rajta, ha felmenne a másodlagosba. (Igaz az elsődleges zóna az esésre, bear verzió sokkal jobban utalna).
Mol, szerintem az elsődleges zónához visszamehet, óráson kicsit magasabbra mutat a célzóna, de a papírt nem tartom elég likvidnek a pontos elemzéshez.
Bux esetében 17.600+ környékére várnám vissza az indexet.
Hati vonatkozásában 18.100 környéke fut a legnagyobb eséllyel.
USD/HUF-ra tegnap a megjegyzésben 229 környékét írtam, 228,50-nél volt az eddigi csúcs, belelátom, hogy lesz még egy forint gyengülés, de a piacok erősödésébe szerintem a forint is kiveszi a részét.
EUR esetében nem lepődnék meg egy 282-höz, vagy alá történő lemenetbe, de részletesen nem néztem meg.

Bux órás chart:


Bux1212 órás chart:
OTP órás chart:
MOL órás chart:


Wednesday 4 July 2012

OTP - gyors

OTP az elsődleges célzónába ért. Az 5. hullám megnyúlhat, elképzelhetőnek tartom, hogy egy bull hangulatban felrántják a másodlagos zónába, RSI még nem utal az emelkedés végére.

OTP órás chart:

USD - várakozás

A dollár esestében a 15' jelzett zóna elérését követően gyengülésre számítok, még mindig várom a 222-223-as zóna elérését. (szélesebb értelemben 220). Az ábrán jelöltem kb hol lehet divergenci.

USD 15' chart:

8H esetében újra kell alkotnom a számozást, a DZZ verzió egyre jobban tetszik. Meglátjuk bekövetkezik e a forint ilyen erősödése, majd utána a fordulat.

USD 8H chart:


Tuesday 3 July 2012

OTP - elméleti síkon

Nagy a tf, de nem tudom kiverni a fejemből ezt a lehetőséget, kell hozzá vagy 5-10 év, ha ez lesz, mert az első hullám egy évet biztosan igénybe venne, hisz most csak 1/B-ben lennénk, sajnos az elméletbe nagyon illeszkedne... Ciklus szintű (vagy valamilyen magas tf-n egy ED).


Az ábra használható érdekessége, hogy komoly ellenállásnak mutatkozik a csatorna, ez most nem logaritmikus, bár úgy lenne az igazi. Megmutatom, mi a különbség.


A csatorna alulról nézve nagyon bear képet fest a piacról, ha maradunk alatta és lefordulunk, akkor annyi lehet a papírnak, márpedig több hónapja dolgozik rajta, hogy átvigye.., nem megy neki.

MOL - várakozás

Ma felszúrt a célzónába a papír. Holnap, holnapután eldőlhet, hogy marad e az elsődleges zónánál, vagy egy szinttel magasabbra megy. Korán érte el, mint látható időben későbbre vártam. A Mol esetében is érdemes a belépési szignálokat keresni,szvsz.

MOL napos chart:


OTP - várakozás

Az OTP már napok óta a jelölés szerinti célzónában naposon. Órás tf-n 3.640 környékére mutat sok jel, nagy eséllyel onnan lefordulhat.

OTP napos chart:
OTP órás chart:



Erős bull hangulat esetére, pirossal jelöltem a másodlagos zónát, ez a zóna kevésbé 2. hullámra utaló szint az OTP-nél...


bux - várakozás

Úgy tűnik, hogy rossz a bux értelmezésem. Az ábrán jelölt T pontig egy ZZ ment felfelé. 50%-os fibo szintig jutott, ami akár megfelelő is lehet. Fennáll annak a lehetősége a bear verzióban az LD még nincs kész, hanem csak a 4. hulláma volt a felfelé kör. Sajnos az elképzelést indikátor nem igazolja vissza, ezért az LD verzióval vannak kétségeim.

Lehetőségek:

Bear: 1) LD kész, korrekció kész naposon, talán egy pici emelkedés 17.600-ig majd erős lefordulás, 3/3 jön
         2) LD nincs kész, talán kicsi emelkedés, majd lefordulás a célzónába
         3) a korrekció még nem ért végett komplex szerkezet lesz

Az emelkedés vége, akár a mai csúcs is lehetett (17.550)

Bull: Nagy C ED, egyenlőre nem bonyolódom bele

Bux napos ábra:



Sok a lehetőség, azonban RSI alapján közeleg egy lefelé menet, meglátjuk milyen lesz a karaktere.


USD - gyors

Szerintem a dollár forint kereszt nagy eséllyel túl van a korrekción, az egyik alternatíva szerint flat-flat kombinációt láttunk, melynek a végén egy ED zárta a korrekciót. A 15' charton azt figyelem, hogy valóban a diagonal egy C hullám-e (és nem A, akkor flat + zz kombó lehet, más felosztásban), ha e szerint megy a piac, akkor a 225-öt át kell vinnie, hamarosan kiderül.


Miért veszem előrébb ezt az elgondolást? A válasz az RSI ábráján van, további déli irány rajzolódik ki belőle.


USD - frissítés

Az ábrára nézve az jutott eszembe, hogy ez a menet lefelé lehet egy dZZ, lehet jobb számozás, mint az impulse, mert a 4. túl széles.(elfogadható, de fura)


Ábra frissítések


Sunday 1 July 2012

SP - bull verzió

Ez az a verizó, ami a bika legerősebb változata. Ha ez jön, akkor még hónapokig emelkedés lesz, méghozzá úgy, hogy jelenleg az c (y)  első, vélhetően diagonal hullámában vagyunk. 

SP havi chart:




Ne kövezzetek meg, nem ezt tartom a legesélyesebb változatnak, de figyelni kell, mert, ha a többi verziót kizárja, akkor ez jöhet. Szerintem ez fájna a legjobban a tömegeknek... Az előnye, hogy nagyon arányos, ráadásul a lefelé ment 3 hullám volt, azaz  flat korrekció esetében B hullám megközelíti, vagy meghaladja A kiindulási pontját... Szóval ideális, sajnos, mert ez sok időt jelent és akár új csúcsot is.



Bux - várakozás

A piacok mozgása miatt megmutatom azt a verziót, amit már többször említettem, mint a "nagy" C Ending Diagonal. Nem megyek részletesen bele, aki régóta olvas, az tudja, hogy a 2010-es lefordulás pontos megoldását nem sikerült minden kétséget eloszlatóan jelölni. Az idő elhúzódása nem zavar, hiszen elég hosszú korrekciónak kell következnie elliott elvei szerint. Ez a lehetséges bull verizó és az egyedüli, nincs más lehetőség! Nézzétek az indikátort is, bull gyanús.

Bux havi chart, bull verzió:


A napi charton mutatom, hogy mire számítok. Emelkedést várok a célzónát berajzoltam, egy erősebb bear verzió esetén elképzelhető,  hogy nem megy ki új csúcsra, hanem új low-t üt, de erről később. RSI MA9 alatt, ha lefordul, akkor komoly esés jöhet. Holnap emelkedésre számítok.

Bux napi chart:



Friday 29 June 2012

OTP - várakozás

Az OTP esetében ma a csatorna visszatesztjét várom, erős emelkedés lehet, éles A hullámmal, réssel nyitással, esetleg alacsony B retrace szinttel.

OTP napos chart: