Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site
Kérlek titeket, hogy megjegyzéseket mindig az utolsó bejegyzés alá írjátok terméktől függetlenül, csak így fogom biztosan olvasni, köszönöm!

2010. október 21., csütörtök

Hezitáció

Mi az oka napok óta tartó hezitációmnak? Két verzió között örlődöm:

A korábban említett rövid távon bull verzió mely esetében a 3. hullám helyének meghatározásában két verzió volt, az alt verziót vettem elsődlegesnek, ahol a 3. hullám egy megnyúlt hullám (161,8%-a az 1. hullámnak, ábrán zöld fibo vonallal jelezve a lehetséges szintje - 23.850-23.900 környéke)

A kérdés, hogy az 5. hullám megvalósulást e vagy sem ? Az 5. csak csonka maradt (1 verzió), vagy még nem láttuk és még mindig a negyedik hullámban vagyunk (2. verzió). (Csonka számozás pirossal, nem csonka ALT zölddel.)
Tovább árnyalja a képet, hogy az ábrán látható kék számozású háromszögben sok a kinyúlás ezért nehéz a pontos célárakat meghatározni, Egyébként a háromszög egy magasabb rendű hullám A hulláma, B-ben esés és most jönne C öt hullámban, mely alapján a célár szintén a már említett 23.900-23.100-as zóna. A kiszúrások miatt azonban 100-as eltérés van, amit a fibo 100% feletti szintek tovább növelnek.

Remélem jó bonyolult volt, mert ennél csak a következő ábra bonyolultabb:


Miért erősödik bennem a gyanú, hogy az 5. csonka maradt?
Mert lementem a tegnapi esést megnézni 10 perces bontásban 5 hullám jött le, majd most láttunk emelkedést három hullámban,  ez 5-3-5 korrekcióra utal (a-b-c), ahol a b hullám már nem tud visszamenni a kiindulási szintjéhez, azaz az 5. csúcsába, jelen esetben 23.850-hez.

Ha valaki tudott követni és mindent lát és érti az ábrát is annak gratulálok. Aki nem az kérdezzen nyugodtan!

...és jön a harmadik verzió.o) az eredeti számozás alapján próbáltam meg felrajzolni a 3. hullám utáni állapotokat, itt nem csonka az ötödik, de a harmadik és 5. hullámról nem tudom eldönteni, hogy határértéken belül belefér e vagy sem, itt azért megerőszakoltam egy kicsit az ábrát, főleg az első hullám nagyságát. Általában, ha túlságosan erőltetett valami, akkor az nem jó, szóval nem tudom....
Talán nincs jelentősége, hogy ez vagy a korábbi alt verzió a jobb e, ha megvolt az 5. komoly esés, ha nem akkor még északra próbálkozás jön, esetleg további alhullámok a 4. belül.


Mi kell, hogy valamelyik verzió irányába eldőljön a kérdés?
Vagy 23.900 fölé menjen az index értéke
Vagy erős esés 23.400 alá, minimum

Nincs már sok idő hátra, hogy végre tisztábban lássunk!
Az általam figyelt indikátorok egyenlőre azt mutatják, hogy a C hullámban vagyunk vagy egy újabb alhullámban (sideways-en belül) lefelé a nagy 4. hulámban, azaz holnap esést várok a kereskedés első óráiban. ( extrém esetben egy oldalazás)
Lefelé a támaszok:  23.520, 23.400-450 és komoly támasz 23.300-350 (ezt szerintem csak a c hullám tudná átütni)

2010. október 20., szerda

Csemegeuborka - OTP

Régi kedvenc papírom az OTP, évekig szinte csak vele kereskedtem. Agusztus 8-án feltették a kérdést nekem, hogy szerintem fog e még az OTP 6000 fölé menni. Akkor is, most is azt tudom mondani, hogy a márciusi high és az augusztusi low alapján számolt célár az alábbi ábra alapján - pontosítva - 6200-6300 közötti, a 61,8%-os retrace szint figyelembe vételével.
Anno a piac délnek vette az irány, most azonban elérhető közelségbe került a célár, bő két hónappal később. Ha igazak Elliott elvei és még jól is alkalmazom, akkor a következtetés egyértelmű, ki fog legalább szúrni az említett célzónába és az elmúlt 3 hónapot figyelembe véve, most van a legnagyobb esélye rá.
Mivel célzónáról beszélünk a 6.100-as kiszúrás elvben teljesítette, azonban látva amerika jó hangulatát, nem tartom elképzelhetetlennek, hogy közelebb kerülünk hozzá.

Made in China - csak egy nap volt

Végiggondolva az elmúlt napok eseményeit, arra a következtetésre jutottam, hogy a tegnapi zavart csak a kínai hírek okozták, mára már kezdett helyreállni a piac.

Legnagyobb valószínűsége annak van, hogy a korábbi scenárió folytatódik, vagyis a piac megpróbálkozik a 24.050  (23.950-24.100) körüli szint elérésével, tegnap, ma csak a negyedik sideways hullámban voltunk. A hirtelen esés megmutatta, hogy milyen lendülettel tud a piac esni, mi vár ránk, ha valóban a maci bújik elő a célzóna elérését követően.
Korábban is említettem, most ismét megteszem nagyon fontos az óvatosság!!! Rezeghet a léc a bikák alatt!!!
Stop losst kitenni, vagy eleve nem nyitni pozíciót, még egyértelművé nem válik, hogy mi lesz.

Van egy régi ábrám, valahol a 3. hullámnál rajzoltam bele a háromszöget, igazából nem nyúltam azóta hozzá és el is felejtettem, legnagyobb meglepetésemre, amikor a lehetőségeket kerestem ráakadtam, még élt :o)
A kérdés, hogy melyik irányba fog kitörni a piac, jelenleg a medve a nyerő...

Egy lépés előre, egy hátra

A tegnapi nap ennyi történt, vagy még sem, meglátjuk.

Lehetséges scennáriók:
1) még mindig a negyedik hullámban vagyunk (sideways), néhány napon belüli célár továbbra is a 24.100 magassága.
2) 23.500 célár elérése után C hullám teljesült és most az első és második hullámot csináljuk felfelé
3) C hullám nem teljesült, csak az elsődleges célára, irány dél 23.300-350 magassága
4) az ötödik hullám csonka maradt és a tegnapi nap  már impulse hullám indult délre.

A tegnap írt óvatosság továbbra is indokolt. A nemzetközi hangulat romlani látszik, ezt jelezhetik a KKE-i devizák és az ázsiai devizák gyengülése, de a gyengülés nem elég erős, még mindig korrekcónak tekintem.
Az SP tegnapi esése is lehetett korrekció, bár elég intenzívnek tűnt.

Várakozás a mai napra:
A kereskedés első óráiban esés, célár 23.300-350. A következő napok mozgásai a fenti lehetőségekből remélem sokat kivesz és tisztábban fogunk látni.
folyt. köv.

2010. október 18., hétfő

Az amerikai irány

Az amerikai piac alapján a korábbi alt verziót kell elővenni, mert most nagyobb az esélye, hogy a jó hangulat pozítiv irányba viszi tovább. A mai low-ból számolt célár néhány napos távlatban 24.000-24.100.  Az indikátorok egy része még emelkedést jelez, ez egybevág az alt verzióval. A magas bizonytalansági szint miatt az óvatosság indokolt!!!

Felteszek egy alternatív SP értelmezést, ez néhány hetes távon bullish! Ha ott kint ennyire pozítivak lesznek, akkor az irányt nálunk is meghatározza.


Nincs már messze a célár és egy truncation 5. hullámmal a bull verzió gyorsan a bearish piac első két hulláma is lehetne, de ez már lassan egy összesküvés elmélet, megannyi feltételezéssel...
Legyünk nyitottak mindkét irányba!

2010.10.19 - Bux1012 várakozás

A piac szépen elérte a C hullám elsődleges célárát, határértéken belül.(23.510), majd oldalazásba kezdett  nagyjából a 23.610 és 23.510-es sávban. Nyitva hagyta maga előtt a kérdést, hogy merre tovább. Most van az az időpont, amikor meg kell várni, hogy megmutassa az irányt. Él a korábban említett Alt verzió, ami északra a 24.100-as célzónáig vezet, és él a C hullám másodlagos célára 23.300-350 magassága. Messze még az amerikai piac zárása, amitől részleges iránymutatást kaphatunk.
A türelmes szemlélődésé az idő... Aki teheti  üljön le a jó meleg kandalló elé, vegyen magához egy pohár jófajta barrique, testes vörösbort és lazítson, ebben az időben, ilyen piac mellet nincs jobb elfoglaltság. Én ezt teszem...:o)

2010. október 17., vasárnap

2010.10.18 - Bux1012 várakozás

Várakozásom hétfőre:
A délelőtt folyamán esés, elsődleges célár 23.500. A kereskedés elején kis emelkedést azonban a későn jövők vásárlásai miatt el tudok képzelni. Jelenleg a tőzsdeindexek nem mutatják még egy komoly esés előszelét, a devizák is erősek még. Hogy ez mit jelent? Arról majd később.

Végjáték, előjáték, közjáték

Lehetséges verziók:

1) A piac csütörtök-péntken túljutott A és B ponton, következik C. Várható célár: elsődleges  25.500 23.550, másodlagos 23.300- 23.350.




2) A piac csak a harmadik hullámot teljesítette, ami megnyúlt, most még csak a negyediket csinálja, jön az ötödik hullám. Alt verzió jelölése az ábrában. Amennyiben a piac 23.500 magasságában fordul a korábban említett 24.100-as célár elérhető. Erre a verzióra Mr. T hívta fel a figyelmemet.

3) Bullish verzió, más timeframe, a piac harmadik hullámban van. A június végi mélypontról induló emelkedés, majd esés teljesített az első és második hullámot, most pedig a harmadik emelkedő hullámban vagyunk. Elsődleges célár 24.600, majd 26.400.  Ezzel a verzióval csak akkor érdemes foglalkozni, ha a 24.100 fölé kerül a piac.


Elsődleges verziónak még mindig az elsőt tartom. Kérdésként merült fel bennem, hogy vajon a korrekció valóban megelégszik e egy egyszerű a-b-c szerkezettel, vagy ennél komplikáltabb lesz. Tippem sajnos az, hogy komplikálja, azaz kombináció lesz.

2010. október 15., péntek

Benéztem...

Benéztem a pénteki előrejelzést, még akkor is, ha időben jeleztem, hogy valami nem stimmel és még akkor is, ha valóban csökkenés lett a nap vége.  Túl gyorsan alkottam véleményt, kapkodtam.
Most leültem, hogy újra végiggondoljam a lehetőségeket. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy tévedhetetlen leszek, én annak is örülnék, ha 60%-ban sikerülne előrejelezni a jövendőt.
Több lehetőséget is látok, szeretném végiggondolni, hogy mire lehet számítani a jövő héten és kizárni esetleg azokat az alternatívákat, melyek valamilyen oknál fogva nem lehetségesek.
A lehetőségek korlátlanok, van bearish és van bullish alternatíva. Nosza, most tényleg biztosra megyek :o)
Előrejelzés hamarosan....

2010. október 14., csütörtök

2010.10.15 - Bux1012 várakozás

Visszatérek az órás számozáshoz, mert sokkal jobban látszik azon, hogy mi fog következni. A zöld karikában lévő számozás alapján ma teljesült az 5. hullám és a piac a korrekciós fázisba jutott. A hullám következik, melynek szerkezete sokat elárulhat abból ami előttünk áll.  Nem tartom kizártnak, hogy nyitáskor vagy utána még egy picit emelkedik a piac, de utána szvsz szerintem délnek veszi az irányt.
Azt hiszem korábban tévesen fogalmaztam, 3-3-5 (a-b-c) hullámszerkezetnél várhatunk új csúcsot, 5-3-5 zig-zag esetében elmaradunk tőle.


Nálam még mindig a bearish verzió az erősebb, vége a rövid távon bullish két verziónak. Egy új csúcs még beleférhetne a korrekciókba, de ha szép 5 hullámban és hosszan esünk, már biztosan nem.

Bux1012 a célzónában

Nagy öröm ért, a két napja leírt várakozásaim teljesültek.o), bár három napja, még sokan kétkedtek abban, hogy a Bux1012 képes lesz átvinni a 23.740-es ellenállást. (igaz a kétely bennem is megvolt)
Úgy érzem ideje egy kicsit pontosítani a célárakat, amennyiben fordul a piac a teteje az alábbiak szerint várható:
Az eltérések abból adódnak, hogy még 10 percesen is sok a kiszúrás, illetve csak célzónáról beszélünk, aminek nem forintra kell teljesülnie.
Minor 2 ideális és elsődleges célára 61,8%-os retrace szinten 24.050
Subminuette (vagy minuette)  korrekciós C hulláma 23.940
A tegnapi sub-submiuette 5 hullámának 23.900 ( a B hullám még viheti feljebb!)
Gondolkoztam, hogy felrakok egy ábrát, de annyi vonal és jelölés van benne, hogy rajtam kívül kevesen értenék meg.
Azt sem szabad elfelejteni, hogy a 24.000 lélektani határ, szerintem itt hagyományos értelemben ellenállásként fog megjelenni.

2010.10.14 - Bux1012 várakozás

Tényleg érdekes lett a tegnap délután. Az Orbán beszéd hirtelen több, mint 100 pontos minuszba vitte az indexet, majd ahogy leírtam és várható volt, a nap végére már nem látszott a grafikonon.
Ritkán nézek mostanában órásnál kisebb timeframet, de ránéztem. Úgy tűnik van egy kis elliot ciklusunk, melynek 4. hulláma, épp a beszédre esett, az ötödik hullámot kezdte el, de maradt befejezetlen. A mélysége sub-sub minuette, azaz az én olvasatomban, Elliot által beazonosítatlan kicsi,  napon belüli ciklus, amiért leírom, az az, hogy ennek a befejezett ötödik hulláma vihet el minket a  leírt célhoz.

A Bux és SP indexek már elérték a célzónát, lehet, hogy a Bux1012 nem fogja, vagy már hibahatáron belül teljesítette? Egy kicsi felszúrás, azért megnyugtatna. Néhány napon belül kiderül...

2010. október 13., szerda

S&P a célzónában

Az amerikai piac elérte a célzónát. Saját számításaim szerint 1.176 lenne a 78,6%-os retrace, mások szerint 1.181 vagy éppen 1.185. Nem tudom miből adódik az eltérés, de az eltérés nem túl nagy egy kis plusz-minusz még egyébként is belefér, tekintsük hibahatáron belülinek. Ez a szint mindenképpen sorsdöntő, képes e megfordítani az emelkedést, vagy túllép rajta. Egyenlőre nagyobb esélyt látok egy fordulatra, mint a további jelentős emelkedésre. Nyilvánvaló az amerikai piac szereplése kihat a mi " bolhapiacunk" hangulatára is.
Amerika esetében a bearish scenáriók mellett futnak bullish verziók is, hamarosan eldől, hogy merre megyünk tovább...

Ying és Yang

Szép réssel történő nyitás felfelé.  Ugyanakkor megint elfogott az érzés, ami hetek óta kísért, valóban képes lesz a határidős ár felkúszni a várt magasságokba? Elliotos szemmel nézve a válasz igen, azonban a piac képe és a várható délutáni hírek,  (t.i. Orbán Viktor  ma három órakor jelent be újabb intézkedéseket, mely szerintem tartalmazni fogja a korábban megszellőztetett  energia és távközlési adót is, a bux kosár pedig 40% feletti tartalommal rendelkezik  a szektorokban érintett cégek részvényeiből.) ismételten elbizonytalanít és gondolom nem csak engem, hanem a befektetők egy jelentős részét is. Lehetséges, hogy az adó mértéke kisebb lesz, mint amit előre beáraztak a befektetők, a további emelkedés megindít egy rövid short coveringet?

Az elmúlt hetekben láttunk már olyan esetet, főleg az óceán másik partján, hogy a rossz hír ellenére az indexek emelkedtek. Sokan mondják erre, hogy a hírek csak rövid távon mozgatják a piacot, napos grafikonon már nem is látszik és ezzel mélységesen egyet értek, de nehéz az érzéseket mellőzni... Márpedig a jó kereskedő megteszi, vagy legalábbis törekszik rá.

Elliot elméletében a legnehezebb dolog egy korrekció esetében a helyes számozást megtalálni, a félelmem talán inkább ebből fakad, jó e a számozás? Az ellenzők erre azt mondják, sebaj ha rossz, mindig lehet újraszámozni :o), de oly sokszor megnéztük már a képet és nem látok sok esélyt rá.

Szóval érdekes délután és napok elé nézünk, remélhetőleg választ kapunk a kérdéseinkre, hogy  tényleg bika csapda e a mostani emelkedés és vajon kidugja e a medve az orrát és előjön?

2010.10.13 - Bux1012 várakozás

Érdekesen alakult az amerikai piac, végre elérte azt a zónát, melyet néhány hete várok, s ezzel lehetőséget teremtett, hogy a Bux1012 is átlépje az ellenállást 23.740-nél.
Várakozásom egy réssel történő nyitás, mely a tegnapi záró ár miatt nem lesz nehéz megtennie. A kérdés, hogy a jó hangulat segít e neki elérni a már nagyon várt célzónát 23.850-től északra. A délelőtti órákban nagy esélyt látok egy emelkedésnek és ismét megostromolhatja a már említett ellenállást. Várakozásom egyértelmű át kell lépnie és megérintenie a zónát. (remélem ő is így gondolja)
Arra nem tudok válaszolni, hogy ez ma meg fog e történni. A tegnapi fejlemények függvényében, azt gondolom, hogy egy két nap alatt érintés és/vagy elérés megtörténik, majd lefordul róla a piac, jöhet egy a-b-c korrekciós alakzat. Jelenlegi információk alapján ez a legvalószínűbb verzió.

2010. október 12., kedd

BUX - esés, vagy emelkedés


A fenti ábra a BUX mozgását mutatja heti szinten, a kérdés, hogy a piros vagy a kék számozás lesz a nyerő.
Jelenleg nagyobb esélyt látok a kék, azaz bearish verziónak. A piac heti szinten a túlvett zóna közelében tartózkodik, illetve az ábrán is megfigyelhető divergencia is ezt erősíti. Ha a kék számozás lesz a nyerő, maximum pár héten belül jelentős esés fog bekövetkezni.

Bux1012 órás - rövid távon bull verzió


1) verzió

A kék számozás a korábbi emelkedés korrekciós alakzata, ahol ALT A-B-C-D-E a ciklus A poziciójában foglal helyet, az ebből számított célára C-nek 23.900. A korrekciós alakzat 3-3-3-3-3 - összekötő és zig-zag, azaz 5-3-5-3-5 hullámszerkezet.

2) verzió (zöld karikában a számok)

Egy új Elliot ciklus számozása, ahol a megnyúlt hullám a 3., ebből számolt célár az 5. hullámnak 23.900. Ez a számozás mindaddig él, amíg a negyedik hullám nem sérti meg az esésben az elsőt.

Mindkét esetre igaz, hogy a csúcs zónája 23.850-24100 között lehet, a korrekciós alakzatok függvényében is. Tekintve, hogy a fenti két verzió különböző hullámszinteket takar, ezért a két verzió tulajdonképpen egy is lehet. (sub-minuette és minuette) 
Érdekes lenne, ha a fent említett célárakat teljesítené a piac, majd fordulna, mivel ebben az esetben Minor 2 hullám végéről is beszélhetnénk, ami 61,8%-os retrace szintet jelentene, valamint a Minute hullám B pontját is kijelölné. Indulhatna a Minor 3 és Minute C délnek (bearish piac)  Ebben az esetben Minor 3 vége meghaladja a korábbi (2008-2009) mélypontokat.

buxelliot: Létrehozás

buxelliot: Létrehozás: "A blog létrehozásának a célja, hogy Elliot módszere és a Technikai elemzés iránt érdeklődők közös helyet találjanak.... A többit az élet hozza..."