A következő cikket napokkal ezelőtt írtam, de nem került publikálásra a nagyközönség részére, most megteszem, mert azt gondolom, hogy van benne olyan tartalom, ami másnak is hasznára lehet.
Az elmúlt héten két sikerem is volt. (OTP fordulat és bux fordulat, forintos találat) Persze ebben a tudás mellett a szerencsének is nagy szerepe volt. Elliott alapján is inkább csak zónát tudunk meghatározni, mint pontos árat, de a nagy számok törvénye miatt néha ez is sikerülhet. (most már én is elhiszem, hiszen általában 4-7 forintnál nem voltam még közelebb)

Az ilyen találatokról én igazából azt gondolom, hogy arra megfelelőek, hogy azok életébe egy kis varázslatot vigyünk, aki csak most ismerkednek elliott rendszerével, illetve néhány hitetlen embert meggyőzzünk arról, hogy igenis érdemes az elmélettel ismerkedni. Hangsúlyozni, azonban itt is fontos, hogy nem a célár adja a belépési pontot, ahhoz sok más is kell. Abban mindenképpen segít, hogy tudjuk hol áll a piac, mikor és mire érdemes figyelni.
A bux képe nagyon szép volt, ezért könnyű volt vele számolni. Egyfelől tudjuk, hogy az első hullám mérete sok esetben megegyezik az 5. hullám méretével. Egy-egy spike néhány esetben bezavar, de erre egy félig megérzéses, félig más alacsonyabb, illetve magasabb rendű hullámokkal is kalkulálva szoktam pontosabb méretet venni, melyet a megelőző esés vagy emelkedés ideális fibo szintjeivel vetek össze. Ebben az esetben segített, hogy egy nagyon szimbolikus érték is ott volt, bár utólag belegondolva pont a bux esetében nincs ennek értelme, mert kalkulált érték. Egy normál impulzus vége az első hullám 261,8%-ig megy, ez is oda mutatott, illetve Cimballi által használt technikát is igénybe vettem, ami a trend közepének meghatározása után a célár itt is a 19.000-re mutatott. Szóval mindezek után csak az a kis szerencsefaktor kellett, hogy ne lendüljön túl a piac.
Bux '15 chart:
Érdemes még a Kennedy féle csatorna dupláját megnézni, hova mutat :o)