Most, hogy már mindenki láthatta a "Csányi" féle eladási sokk előre kódolva volt a grafikonon folytatom az OTP vonatkozásában a 2014-re vonatkozó előrejelzésemet. (1. rész - Link)
Továbbra sem tudom egyértelműen kijelenteni, hogy az ábrán látható alakzat egy ED volt, vagy csak egy 1-2-i.-ii-iii-iv-v sorozat látszott annak (az érthetőség miatt jelöltem most így). Ez alapján két verziót kell továbbra is futtatni, ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy az impulse számozásnak egyre kevesebb esélyt adok, 75-25 az ED javára a jelenlegi információk javára.
Nézzük először a havi chart jelenlegi helyzetét.
A charton volt egy kvázi bullish slingshot (9-10 gyetya), ami gyakorlatilag december végére besült, ez antiszignál (!). Úgy kell a jelenlegi helyzetet helyesen értelmezni, hogy a besült bull SS azt jelzi, hogy havi charton a trend iránya bear. Azaz a havi charton a piros számozás fogja megállni a helyét, nagyon nagy valószínűséggel.
OTP havi chart:
A heti chartról a véleményemet pár hete összefoglaltam, amikor a portfolio.hu-nak jelent meg egy elemzése, értelmezésemben longra jelölve a papírt. Íme:
2013.november 28.
Tegnap a portfólió feltett egy videót az OTP-ről (itt elérhető: Link). Leírtam a kockázatokat a bejegyzésekben, csatolom:
"Távol álljon tőlem, hogy a technikai elemzést megkifogásoljam, szeretném ugyanakkor a chartról technikai szemmel a másik oldalt, a longosokat veszélyeztető szituációra felhívni a figyelmet.
Tapasztalatom szerint ekkora időtávon 4,5 év (2009 eleje - 2013 vége) heti charton érdemes a logaritmikus skálát használni a trendvonalak meghatározásánál. Ebben az esetben az OTP árfolyama már a trendvonal alatt van, a hó eleji megugrás ugyan a trendvonal fölé tudta vinni a papírt, de nem tudott felette maradni, ez ezen a timeframen, illetve a fordulós hetes gyertya alakzatot is figyelembe véve, inkább a short irányába mutat. Amennyiben a 2012.07.27-nél lévő csúcsból húzzuk meg a trendvonalat, akkor a felszúrás épp a trendvonal alját érintette meg, majd lefordult. (Jeffrey Kennedy módszere alapján lehetséges innen indítani a trendvonalat, szemben a hagyományos TA értelmezéssel)
A nagyobb timeframeken (havi, heti) a piacot sokkal inkább semlegesnek tartom, shortos beütéssel, mint longnak, erre utal az RSI (normál beállítás 14;9) 50 alatti értéke (az utolsó gyertya értéke még befolyásolhatja ezt), éppen ezért én csak azt állítom nincs egyértelmű vételi uralom a parketten nagyobb timeframen.
Havi charton van egy általam csak "kvázi" bullish slingshot alakzat, de ez jelen pillanatban besülni látszik, ami szintén ellentétes irányba mutatja a nagyobb erőt.
Kisebb tf-n az ék alakzat lehetőségét magam is reálisnak tartom (vagy a tegnapi mélypont, vagy a következő után), rövidebb távon valóban van/lehet vételi lehetőség a papírban, hosszabb távon azonban óvatos vagyok, több index is reális fordulós szint előtt áll (pl.: SP, DAX, DOW), ezért érdemes az apróbb jelekre figyelni, vagy váni 3-4 hetet.
A leginkább bull verzióm szerint 5400 lehet egy hirtelen jött komoly emelkedés célárzónája (2014 eleje), de erre jelenleg nagyon kicsi esélyt adok, 4800 eléréséig nem is gondolkozom benne.
Stop legyen veletek!"

Csatolom a logaritmikus chartot:
Az említett másik csatorna alj:
Természetesen a tőzsdén nincs tuti dolog, mindenki téved, én is. Mindig a piacé az utolsó szó! Lehet nem lesz igazam és bull lesz a piac, én csak egy műkedvelő vagyok, míg a portfolio.hu-nál olyan szakemberek dolgoznak, akiknek ez a hivatásuk, a véleményüket mindenképpen érdemes komolyan venni!
Visszatérve a hetes ábrához és az azóta eltelt idő alapján megváltozott charthoz, egyre nehezebben tudom a negyedik hullám verziót elfogadni. Túl széles, túl mély, nem tudok erős emelkedés számozni az impulse célzónához 5400-5500 környékére.
OTP heti chart:
Újraszámoltam az ED verzió kiindulási pontjára való visszaérkezés idejét. Cimballi a füzetében (Elliott magyarul - ballra a link az oldalon) pontosan meghatározza a visszaérkezés idejét. "Ha például 20 periódusra volt szükség a diagonál öt hullámának kialakulásához, akkor a piac 7-10 periódus alatt eléri az ED kiindulási pontját." 88 hetet számoltam, azaz 31-44 hétre lehet nagyjából szükség 2011. szeptemberi 2700 körüli alj eléréséhez, illetve pontosabban meghaladásához. Azaz március végére ED verzió esetében az OTP 2700 alá érkezését joggal várhatjuk!
Kérek mindenkit, hogy ez alapján ne kezdjen el felelőtlenül shortolni, ha az OTP esésére szeretne játszani, használja a saját kereskedési rendszerét és várja meg a megfelelő set up lehetőséget, majd annak triggerelődését, stopot pedig ne felejtse el kirakni!
Nem akarok politizálni, de a fenti időpont a választások miatt érdekes lehet, nem de?
Folyt. köv.