Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Friday, 5 October 2012

USD/HUF kereszt

Egyenlőre maradt a piac a megrajzolt ékben, ennek ellenére azt gondolom, hogy negyedik hullámnak nagyon alacsony a fibo szint., ellenben a mozgás megfeleltethető egy a-b-c mozgásnak a csúcstól, azaz ezen szinteket ideálisnak érzem a fordulathoz. Sajnos az adatszolgáltatás nem biztos, ezért indikátor nélkül mondom, ez hordozhat bizonytalanságot.

USD 8H chart:


OTP, BUX

Tegnap a buxnál utaltam rá, hogy érdemes odafigyelni, mert flat mozgásra utaló jelek keletkeztek. A mai mozgás alapján azt kell elsődlegesen feltételezni, hogy egy flat b hulláma megy felfelé, erre van a legnagyobb esély. B hullám esetében igen nehéz célárat mondani, főleg egy flat esetében. A hullámhoz viszonyítva 84,1% és 161,8% között lehet a vége, azaz elég széles skála. Egyenlőre azt látom, hogy valamilyen 4. hullámban van kisebb tf-n a piac. Kisebb eséllyel ez már a következő felfelé kör, de nekem a korrekció kevésnek tűnik időben, erre a kérdésre majd a következő nagyobb korrekció ad választ.

Thursday, 4 October 2012

USD/HUF kereszt

Akár készen is lehet a várt ed 4. hulláma, azonban a piacok állása és a 4. hullám relatíva alacsony retrace szintje miatt, sokkal "szebb", azaz "right look" lenne szerintem egy magasabb retrace szintig való eljutás. Ideális lenne a jelzett zónáig való forint gyengülés, de akár ennél kisebb szint is előfordulhat.

USD 8H chart:



Wednesday, 3 October 2012

Bux

A Bux napos ábráját veszem elő első körben. Napos alapján RSI utolsó gyertyája érdekes, tudjuk nem végleges, márpedig ha nem végleges, akkor ideális pont MA9-ről való lefordulásra. Ez negatív közeljövőre utalna. Az RSI grafikonon látható, hogy sok esetben akadt el az emelkedés ezen a szinten, sőt áttörni csak lendülettel volt képes. Ha átviszi, azaz holnap zöld gyertya következik, akkor további emelkedés jöhet. Stochastic és MACD alapján esésre adnék nagyobb esélyt. A holnapi mozgás előrejelzésére a napos chartot nem tartom mérvadónak.

Bux napos chart:


Órás charton sokkal érdekesebb a helyzet. A célzónában landolt a piac, fibo 78,6%-on, (c)=161,8% (a), továbbá a várt ZZ csatorna tetején állt meg a piac. Minden szempontból ideális. Nem tudom igazolni a megérzést, hogy a ZZ (c) hulláma ED, ami 31 óra alatt alakult ki. Ha az ED, akkor 11-15 óra alatt le kell érnie az alakzat aljára, illetve kicsit tovább. Ha hsz, akkor a következő hullám ideális célára valahol 18.500 alatt lenne egy kicsit, azaz akár a fenti kritériumoknak meg is felelhetne. Ami zavarna ebben a helyzetben, hogy a 3 hullám általában időben is hosszú, sokszor dZZ, bár ez nem feltétel többször igaz, mint nem az. Ez a helyzet az első olyan információ, amit figyelni kell arra vonatkozóan, hogy hsz helyett lehet exp. flat alakulgat. 
Bármit is választ a piac, holnapra nagy eséllyel esést várok.

Bux órás chart:


OTP

AZ OTP a várt fibo szinthez ért, amiről egy órás fordulós gyertyajelzéssel lefordult. Kell még a megerősítés, de reális esélye van a fordulatnak. Ha a csatorna vonalát kicsit módosítom, akkor azt mondhatom, hogy csatornában maradt a piac. Nem szeretem a módosítást, de ha b poziban egy hsz volt, esetleg running flat, akkor tulajdonképpen ez a helyes csatornarajz. RSI OTP-re nem jellemző magasságokba, tulajdonképpen elfogytak, vagy lassan elfogynak a vevők.

OTP órás chart:

Az RSI ilyen magas értékét követően az elmúlt időszakban jelentős esés következett be, ua. sok esetben a piac utána új csúcsra ment.

OTP órás chart:


Bux chart - frissítés

Bux órás chart:


OTP chart - frissítés

OTP órás chart:


A csatornából való "kiszaladás" és a magas RSI érték egyenlőre zavar, este megnézem.

USD/HUF kereszt

Felrakom az ábrát, valami ilyen dolog van a fejemben, de nem vagyok benne biztos, hogy a negyedig hullám vége kijelölésre került, ezen pedig sok múlhat az alakzat időbeli lefutása miatt. Ha marad a fenti ék, akkor bizony karácsonyra visszamehet az ék tetejére 250-re a piac. A másik verzió, hogy a negyedik hullámbnak még nincs vége, erre erősít rá az alacsony fibo szint. Ha még néhány hétig a forint gyengül, akkor a 250-es szintet jövő év elején érheti majd el a piac, feltéve persze, ha az alakzat, az ék, amit feltételezek igaz lehet.
Erős és gyors mozgással jár az ékek fordulója. (Simor leváltás, mandátum lejárat ezért volt érdekes, vagy lehet érdekes, ha a kormány hozzányúl a jegybanki tartalékhoz, ha megteszi, ott minden bizonnyal megnyúlt hullám lesz a dollár erősödésének irányába)



Tuesday, 2 October 2012

Bux

Sokat nem tudok hozzátenni, egyenlőre csak frissítem az ábrát.

Bux órás chart:



OTP

A papír napos ábráját nézve még mindig nem tudom eldönteni, hogy hol van valójában az (a) helye. Ez azért lenne fontos, mert az első mélypont az, akkor felfelé, akár egy flat c hulláma is tarthat most, aminek hamarosan vége és komolyabb esés jöhet.

OTP napi chart:


Az indikátorok alapján elsősorban abba az irányba hajlok, hogy további emelkedés jön. Órás ábrát elővéve, annak alapján holnap további emelkedésre számítok, egyenlőre az indikátorok is bull piacot és további emelkedés irányába mutatnak. Amennyiben az OTP esetében egy ZZ jön le, a b hullám pedig egy flat lesz, akkor az valószínű csak a 61,8%-os fibo szintig jut el. Bár ez nem fog bizonyosságot jelenteni, de ez az OTP-re jellemző, nagyon jellemző sajátosság az eddigi tapasztalataim szerint. Azaz ZZ esetében leginkább 61,8%, hsz esetében 78,6%-ig megy el a papír b hullám esetében. Meglátjuk.

OTP órás chart:


DAX

Sajnos a DAX adatszolgáltatás, amit használok nem biztos, ellenben ingyenes. Az indikátorok nem adnak helyes adatot, ezért a számozást nem tudom megerősíteni, ez egy lehetőség, amit felteszek. Nem vagyok biztos az 5. pont kijelölésében, lehet eggyel később volt. Elliott nem azt mondta, hogy a negyedik hullám nem mehet az első hullámterébe, hanem azt, hogy nem fejeződhet ott be! Nagy különbség. Indexek esetén pedig áll az a megállapítás, hogy nem zárhat bele a gyertya, ha bele is szúrt.... Egy számozásnál nem lehet ez mögé bújni, ha nem azt hozza, amit vártunk, de a teljességhez hozzátartozik. A korrekciós felfelé menetelt pedig evidenciában kell tartani. Ennek ellenére nem aggódom, ha egy LD indult felfelé, hiszen egy ED ZZ-kből áll és  nagy képen ebben gondolkozom.

DAX órás ábra:


500.000


azaz félmillió...

Ahogy öregszem kezdek szentimentális lenni. Majdnem két éve mikor elindult a blog nem gondoltam volna, hogy ennyi idő alatt félmillióan fogják letölteni és megnézni az elemzéseimet, mely akkor és  most is egy Elliott elmélete iránt érdeklődő, szakembernek semmiképpen nem nevezhető, műkedvelő ír.

Közel 1.300 elemzés készült el és került ki a blogra és közel 30 marad meg piszkozatként, hmm jó arány:o) A legforgalmasabb hónapban több, mint 42.000 letöltés volt, nekem óriásinak tűnő forgalom ez.

Volt sok sikertelen elemzés, mint ami idén január és február környékén erős érzelmi fűtöttség alapján készültek, az esésben gondolkodtam kizárólag és ez szépen félrevitt, illetve volt nagy találat például tavaly november elején a négyesünnepnél, ahol csupán 7 forinton múlt (9,828% esés), hogy nem lett igazam a két héttel korábban megjósolt OTP felfüggesztését illetően.
Hasonlóan felejthetetlen emlék 2011 augusztus-szeptemberben a buxban előrevetített közel 2.000 pontos csökkenés (sorry Imi-Boy, de azt a pár percet sem felejtem el, amikor 1200 pontot esett a bux és Te az utolsó pillanatban kiszállva, de  4.000 Ft nyerővel longoltad aznap a piacot :o), szerintem Te voltál az egyedüli long nyertes aznap .o))

Cimballi secundásaként részt vehettem az első olyan tréningen, melyben a másik oldalon álltam. Igaz szerepem csak korlátozott volt, de így is nagy élménnyel tértem haza,  remélem nem csak nekem maradt meg hanem másnak is.

Megtapasztaltam, hogy nemcsak a tőzsde, én is hullámzom, hol extra erőket mozgatva írok, hol csak épp hogy. Megjósolták, hogy a blogok életében a második év vége felé van veszély, sokan, akkor hagyják abba. Nekem is megfordult a fejemben, mert rengeteg időt elvisz, amit lehetne másra fordítani, de már nagyon hozzám nőt. Ha már sok, akkor inkább pihenek egy kicsit és kevesebbet írok, vagy nagyobb tf-t használok, az ki szokott tartani néhány napig :o)

A blog nekem az elmúlt két évben nemcsak sok-sok tapasztalatot adott, hanem egy jó társaságot is, először virtuálisan, majd személyesen megismerve Titeket! Szóval akkor további két év kitartás és cél az 1 millió a jobb felső sarokban! :o)))

DAX - frissítés

Frissíttem az ábrát, célzónát lefelé 5 hullámban elérte. Sok információt fog adnia felfelé menet, azt figyelem, hogy töri e a korrekciós csatornát vagy a-b-c megy felfelé.


Monday, 1 October 2012

OTP

Egyenlőre úgy tűnik, hogy egy lapos korrekció zajlott le és folytatja a papír az útján északnak, azaz esélyes itt is egy hsz kialakulása, ebben az esetben a jelzett zónáig mehet fel a bankpapír. Túl kevés az adat, hogy bármi bizonyosat kijelenthessünk, ezért csak elképzelésként tartom számon.

OTP órás chart:


Bux

Órás ábrát nézem. Látható, hogy a délutáni emelkedés meredek volt, törte a korrekciós báziscsatornát, azaz impulse mozgás északnak. Teljességgel az elképzelés szerint mozog az index és várhatóan hozza a korábban berajzolt célárat. Beszámoztam Subminuette szinten is. Ez alapján holnap további emelkedésre lehet számítani  iii. és v. hullámban. A vége vszinu 19.000 környéke lehet. Alternatív verzióban sokkal meredekebb emelkedés következik és nem áll meg a jelzett célzónánál, ezzel akkor fogok foglalkozni, ha így alakul, addig marad az elsődleges elképzelés a hsz.

Bux órás chart:


Sunday, 30 September 2012

OTP

Sok a kérdés a számozás illetően, nem fejtem ki, ezért csak az órás ábrát teszem fel. Talán holnap, kedden kizárja vagy megerősíti a zöld számozást. A piac többi szereplője szerintem azt mutatja, hogy inkább erősödés jön, ua. naposon a zöldre tenném a voksom, nem tudok dönteni...


Bux

A nagy képen - hetes - a bear ellenállás fogta az emelkedést. Az elmúlt két hétben lefelé mutatott a piac. RSI még mindig MA9 felett, a semleges zóna tetején.

BUX hetes chart:




Napos ábrán a zöld bull verzió szerint egy x hullámban korrekciós mozgás zajlik. RSI MA9 alatt, au. az esés elakadt az 50-es szinten, ami bár semleges egyenlőre kicsit bull irányba mutat. Kíváncsi vagyok, hogy MA9-es görbét átviszi, vagy horgot csinál majd.

BUX napi chart:


Napos ábrán a zöld bull verzió szerint egy x hullámban korrekciós mozgás zajlik. Lefelé nagy eséllyel egy dZZ jött, azaz hármas kombináció. Ebben az esetben lehet egy flat x hullám, vagy amire a "hármasok" ábrán számítottam egy hsz érkezhet. Az első esetben új csúcsra futhat a piac, a másodikban a naposon már felrakott 78,6%-os fibo szinthez mehet vissza. Jelenleg még nem lehet megmondani, hogy mi fog következni, melyik verziót választja a piac. A b hullám még nincs kész, lefelé egy ZZ tarthat, DE a hétvége miatt nem biztos, hogy láthatóan befejezi. A két verzió között dönthetne a báziscsatorna törése, de épp az előbb elmondottak miatt, nem biztos, hogy jól megrajzolható lesz, marad a várakozás. a 78,6-os fibo a háromszög b hullámának ideális szintje lehet.

BUX órás chart:




E - Star - kérésre

Megnéztem az E-Star grafikonját. Őszintén? Bottal sem piszkálnám!

A havi chart alapján az látszik, hogy egy brutálisan nagy impulse megy északról délre, mely nagy eséllyel nem ért végett, ua. egy megálló és egy kicsi korrekció jöhet. Stochastic a túladott tartományban, RSI értéke is a bear ellenállás zónája alján, szerintem ez valamilyen 3. hullám vége lehet. A havi chart utolsó gyertyája is forduló lehetőségére utal.

E-star havi chart:


A heti ábrát megnézve hasonló az elképzelésem, valamilyen 3. hullám vége lehetett és a mostani oldalazás egy negyedik hullám, ami nagy eséllyel még nem ért véget.

E-star heti chart:


Korrekciók esetében a negyedik hullám értékben vagy időben a hasonló szinten levő 2. hulláméval hasonlítható össze. Időben ez a korrekció elnyúlt, mélysége szinte nincsen, eddig.  A negyedik hullámok az egy szinttel kisebb negyedik hullám terébe megy vissza. Ez a mélység nagyjából megegyezik a hozzá tartozó 2. hullám mélységével. Nem akarok reményeket támasztani, van esély arra, hogy esetleg elmenjen 2.000 környékére egy extra bull hangulatban, DE nem likvid a papír annyira, hogy Elliott alapján stabil véleményt alkothassak. Erre az elemzésre nem lépnék pozícióba. Sőt, ha kicsit megváltoztatom a chartot és a jobb elemzés érdekében logaritmikust használok, ami elliott alapján is sokkal jobb egy ilyen helyzetbe, az látjuk, hogy az eggyel alacsonyabb 4. hullám sokkal alacsonyabban lehet, a 2000-es szint kettővel alacsonyabb 4. hullám valószínűleg, upsz. Tehát extra bull hangulat kell ehhez, hisz ritkán, de a 2. alacsonyabb hullámtérbe korrekciózik a piac. Ha nem akkor  600 környékéig jut csak fel a papír a jelenlegi információk szerint.

E-star heti chart:


Nézzük meg naposon a pontosabb becslésért.

E-star napi chart:


A számozás nem követi a trendszinteket!!! Csak a tájékozódást szolgálja!!! Ha eljő a nagy C hullám, ennek a papírnak nagy eséllyel annyi..., spekuláns paradicsom, csak erős idegzetűeknek, a papír mellé szerintem kötelező egy üveg pálinka is! Komolyra fordítva lesz itt valamennyi emelkedés, főleg, ha bull lesz a piac, de ha elindul lefelé nehéz lesz kiszállni.

Ha átviszi a korrekciós trendcsatornát, akkor a korábban jelzett 2000 környékét elérheti, addig, amíg a csatornában mozog a jelzett zónán magasabb szintre nem várnám.

Friday, 28 September 2012

Karácsonyra 250 fölé megy a dollár?

Van egy USD/HUF ábrám, melyet szépen követ a piac. Ezen a fenti célár rajzolódik ki, még akkor is, ha számomra is nagyon keménynek tűnik. Hétvégén elmélyülök benne, mert ez a várható forint erősödés után 25% hirtelen gyengülést jelez.

Bux - friss


DAX - friss


OTP - friss

Az órás ábra alapján, azt gondolom, hogy hétvége révén a csúcs nagy eséllyel már nem jön össze, nyitás réssel lefelé hétfőn nagy eséllyel, de erről majd az elemzésben. Óráson divergencia, ami fordulót jelez.

OTP órás chart:


Azért óvatos vagyok, mert van egy-két kétségem  a piaccal kapcsolatban, ellentétes irányokba mutatnak a papírok, vagy így lesz vagy valami értelmezés első ránézésre rossz. Amennyiben az OTP dZZ volt lefelé, akkor simán emelkedés lesz ebből és felfelé egy ZZ vagy dZZ tart.

DAX - egy lehetőség


Bux

A lefelé mozgás a tegnapiak alapján kész, felfelé szvsz egy ZZ mehet, lehetséges célzónát felrajzoltam. Ezt a mozgást b hullámnak tekintem, nem írok sokat róla, inkább mozizok, nagyon kiszámíthatatlan....

Bux órás chart:


Lefelé 3-as szerkezet jött, azaz akár új csúcsra is mehetne az index.

OTP

Nagy eséllyel elindult egy magasabb rendű c hullám felfelé. Ha ez igaz, akkor lehet ma egy réssel felfelé nyitás.

OTP órás chart:



Thursday, 27 September 2012

DAX - gyors

Nem elemzek mélyen, csak egy elképzelést teszek fel, amit reálisnak érzek.


Wednesday, 26 September 2012

Bux

Észrevettem, hogy az utóbbi időben nem nagyon számozom be az ábrákat. Valójában már régóta nincs rá szükségem és egy ábra beszámozása sok időt vesz igénybe, ráadásul sokszor több scennárióban is gondolkozom, amit tényleg sok idő felrajzolni. Néha azonban nekem is és remélem másoknak is segít, ha megteszem.

Sokat gondolkozom mostanában a piac további alakulásán. Júliusban az addig bear irányultságom megváltozott és bull irányba kezdtem el gondolkozni. Szép emelkedés következett be, azonban annak meredekségét alacsonynak tartom, vagy tényleg egy időben elhúzódó és még hetekig, hónapokig tartó emelkedő trendre lehetne számítani. Önmagában ezzel nem is lenne baj, de nem tudom fejben összerakni ezt a deviza piac és az amerikai piac mozgásával. Azt végkép nehezen tudnám elképzelni, hogy kis hazánk részvénypiaca a nemzetközi trendekkel szemben mozogna. Egyenlőre maradnak a kételyek. 

Bux napos grafikon:


A napos charton leginkább az MA9 alatt formálódó RSI horog zavar, további esést vetít előre, következő támasz RSI 51-nél, odáig el fog menni szvsz. A korábbi elképzelés mellett azonban a kisebb tf-n látható alakzat szól, mondom ezt mindamellett, hogy tisztában vagyok azzal, hogy a magasabb timeframe elsőbbséget élvez az alacsonyabbal szemben. A csúcstól lefelé jövő alakzatot korrekcióként tudom csak értelmezni (not incl. LD).

Bux órás grafikon:


Az órás RSI chartból azt olvasom ki, hogy hamarosan vége az esésnek, ami összefüggést mutat az elliotti számozásommal. A holnapi napra esést várok, a korábban rajzolt célzóna elérését. A mai alj, bár már a zónában van, szerintem kevés, holnap lejjebb fog menni az index.(kisebb eséllyel oldalazhat is, akkor még nincs készen a negyedik hulllám)
A fenti esés jól illeszkedik a MOL várható mozgásához, ami mint tudjuk erősen befolyásolja az indexet.

OTP

Sokáig dZZ-ben gondolkoztam az OTP esetében, mert az első 5 hullámot, csak mintegy "beteg impulse-t" tudtam elképzelni, ami bár szabályt nem sértett az eddigi tapasztalataim alapján nehezen vitt rá a lélek, hogy annak gondoljak. Pár napja háttérbe tettem az elképzelést. A mai mozgás azonban újra elővetette velem, pirossal jelöltem.  Érdekessége a két verziónak, hogy esélyes, hogy ua. a helyre érkezzen mindkét verzióban a papír, de ez az exp. flat esetében nem feltétel.  Amikor több minden mutat egy helyre egy korrekciós mozgásnál, akkor szokott bekövetkezni, hogy a piac egy harmadik utat választ, nem baj, arra is fel vagyok készülve. Egy oldalazás, emelkedés az ED verzióba simán belefér,  flat verzióban a célzóna elérése sem feltétel, lássuk mi lesz a pa.

OTP órás chart:


3750 szerintem erős ellenállás, sok minden mutat oda, ha elsőre átviszi akkor lehet a nagyobb képet is újra kell gondolni. A napos képre rápillantva lehetőségként adódik még a 3.650 megcélozása, de azt egy emelkedés után tudom egyenlőre elképzelni.

OTP napos chart:


MOL

Az elmúlt időszak mozgása alapján látok arra lehetőséget, hogy a MOL valamilyen pozícióban hsz-t csináljon, amit az indikátor is megerősít. A lehetséges két számozást a következő ábra mutatja. A nagy kék célzóna a korábbi, korrekciónak ideálisnak tartott zónát jelöltem, míg a kis négyzetekkel, a hszekből lehetőségként mutatkozó területeket. A zónák elérése nem feltétel, ua. a forgalom megugrása igen, én erre figyelnék elsősorban.

MOL órás chart:


OTP

A kép egyenlőre az exp. flat korrekciót erősíti. Ez az jelenti, hogy a mai aljtól elindult egy c hullám felfelé.  Az esést RSI-n a bull támasz fogta, most pedig esélyes egy kis horog, amivel c/((ii))-be fordulhat a piac. Egyenlőre feltételesen kezelem, keresem a megerősítő jeleket. Ha marad minden, akkor a célzónák szintje az alábbi ábrán jelzett szintek környékén lehet, az elsőre valamivel nagyobb esélyt adok.

OTP órás chart:


Bux- gyors

Mélyebb elemzés nélkül, első ránézésre azt mondanám, hogy elérte a célzónát és fordulhat a piac.

Bux órás chart:


Tuesday, 25 September 2012

OTP

Esés lett. Flat egyenlőre a működő verzió. A kereskedés utolsó perceiben történt mozgás azonban kétségeket ébresztett bennem, abban a tekintetben, hogy a b hullám készen van e, vagy csak a fele volt ma meg. Esélyes, hogy amit ED-nek néztem, az valójában 1-2-1-2 szituáció volt, a trendcsatornából való kitörés erre utal. Sajnos a chart alapján nem tudok egyértelmű véleményt alkotni, sőt a holnap reggeli mozgás sem fog sokat segíteni, mert esélyes, hogy a felfelé menő c esetében is esés lesz holnap az első órákban. Óráson az RSI is ebbe az irányba mutat, ua. ez az utolsó gyertyából levont következtetés, ami, mint tudjuk még változhat. (mármint a gyertya).

OTP napos chart:


Nem zártam ki a tetőről jövő esés esetében  a dZZ verziót, de nagyon kevés esélyt látok rá. Ha ez még csak a b hullám akkor jön még egy esés holnap 3.800+ környékére (exp. flat). Őszintén megvalva az extra emelkedés miatt nehéz számolni, az ábra alapján ez már a c hullám felfelé, melynek várható célára 3.950-4000 között lehetne, majd egy komoly esés 3.700 alá.

Monday, 24 September 2012

OTP

Napos charton a következő számozást illeszteném a chartra szívem szerint. Ez az a beteg impulse, amire korábban hivatkoztam. Nem lehetetlen, de nem tetszik. Amennyiben mégis ez a helyes számozás, márpedig naposon ideális szintre ért és fordult északnak, akkor az OTP esetében egy ZZ jöhet lefelé, melynek b hullámában van a piac. Amennyiben a papír a mai csúcsot nem lesz képes megtartani és átlépni rajta, akkor azt kell gondolnunk, hogy a b hullám flat, vagy hsz lesz. A jelenlegi helyzet alapján a flatre adnék nagyobb esélyt. Naposon esélyes egy horog MA9 alatti kialakulása, óráson ellenállás elé ért az RSI értéke, ez alapján holnapra nagyobb esélyt adok az esésre, a flat b hullámra.

OTP napos chart:

OTP órás chart:


Bux - ábra frissítés


Sokat nem tudok hozzáfúzni, az index korrekcióban van, amit még nem fejezett be. Az LD lehetőségét egyenlőre kizárnám.

MOL

Első körben ránéztem a forexprora, az ábrán én is egy hsz-t véltem felfedezni, egy olyat, ami még nincs kész. Megnéztem a Markers-en is, elbizonytalanodtam. Hsz esetében keresem az indikátorok megerősítését. Mielőtt belemennék elmondanám a mollal kapcsolatos tapasztalataimat. Véleményem szerint a mol kis tf-n nem elég likvid, ahhoz, hogy Elliott alapján elemezni lehessen, nem tartalmaz elég információt, nem lehet pontosan számolni. Visszatérve az indikátorokhoz a forgalomnál kerestem a csúcsoknál növekvő forgalmat, nem találtam, a forgalom egy hsz esetében folyamatosan csökken, majd az utolsó hullámnál megemelkedik, erre sem találtam megerősítést. Hsz esetében a MACD hist. chartján szintén fellelhető a hsz, ezt csak részben találtam meg. MACD képe arra utal, hogy az olajpapír korrekcióban van, de a hsz-re nem jött megerősítés. Az RSI egy szép horgot csinált, mely emelkedés irányába mutat, azonban a horog után az RSI értéke elérte az első ellenállásként viselkedő zónát. Az adatok alapján egyenlőre nem zárnám ki a hsz lehetőségét, de szerintem a kombinációs szerkezetnek nagyobb esélye van. Tekintve, hogy láthatóan korrekciót mutat a piac, vszinu, hogy lesz még emelkedésben része a papírnak, azonban ez a korrekció még nincs készen. A magam részéről várnék egy újabb mélypontot, akár az ábrán jelzett zónába is érkezhet a papír, ideális lenne, mert egy korrekciós fibo szint és a hullámelmélet egyik vezérlőelve (általában a korrekció az eggyel alacsonyabb szintű 4. hullámterében ér véget a korrekció) is oda mutat. Egyenlőre nem látok nagy üzleti lehetőséget benne.

MOL órás chart:


Bux

Hetes tf-n nézzük meg, hogy milyen képet mutat a bux távolról. Ezen a tf-n lehetőségként felmerülő verziókat mutatom meg. Van lehetőség az esésre, még akkor is, ha nem ezt sorolom az elsődleges verziók közé, de a teljes kép kedvéért felrakom. Az esés lehet úgy, hogy nagy ending diagonál érkezik lefelé, illetve úgy, hogy egy impulse szerkezet. Igen, ezt sem lehet kizárni egyenlőre, azonban erre kevés esélyt látok, mindemellett látókörben tartom.

Bux hetes chart, esés verzió:


Az emelkedés irányába a zöld ed verizó mutat, erről sokat írtam már, itt a friss ábra.

Bux hetes zöld ed verzió:



A véleményem egyenlőre nem változott, az emelkedést tartom a legesélyesebbnek, ua. ez még hetekig, hónapokig elhúzódó bull piacot jelent. Ami zavar, hogy a devizapiac esetében rövidebb idő alatt lefuthat a szerkezet, márpedig ekkora fordulatnál bevárják egymást az indexek, azaz valamelyik elsődleges értelmezés nem helyes, vagy a becsült időtáv nem jó, meglátjuk. a devizapiacon egy 5. hullámban megvalósuló ED sokat javíthat az időtényezőn, de ennek bekövetkezésére nincs adat.
Miért gondolkodom elsősorban az emelkedés verziójában? A havi chart RSI görbéje miatt. Bull jeleket mutat, továbbá havi szinten horog alakult ki, ami az emelkedést támasztja alá, a következő ellenállás messze van még, van hely az emelkedésre.

Bux havi chart:


Beszámoztam a napi chartot, a zöld ed verzió szerint, íme:

Bux napi chart:


Napi charton az látszik, hogy egy ZZ ért véget, melyből lefordult a piac. Amennyiben X jön lefelé, akkor annak legfeljebb az első hulláma lehet készen, azaz a hullám. Napi szinten ebből adódóan oldalazásra, esésre lehet számítani a következő héten. Ezen a tf-n szerintem egyenlőre a távolmaradás a legésszerűbb döntés. Kisebb tf-n természetesen lehetnek kereskedhető szakaszok, de "vastag csont nélküli hús" nem lesz.

Órás ábrán zavaró a hatalmas rés, ami a QE3 bejelentése miatt következett be.  Az esés a csúcstól a korrekciós trendcsatornán belül maradt, nincs ok trendfordulót feltételezni, ua. az órás alapján további esést gondolok a hét első napjaiban. Az elsődleges számozás a következő ábra mutatja.

Bux órás chart:


A csúcstól való lefelé jövet korrekció, azonban a pontos alakzat meghatározása  egyenlőre nehéz, elsődlegesen dZZ-re gondolok, a hét eleji mozgás remélhetően segít a formáció meghatározásában.

Sunday, 23 September 2012

USD/HUF kereszt

Jelenleg ezt tartom a legvalószínűbb számozásnak, ugyanakkor időben gyorsabb a lefutása, mint a részvénypiacok várható bull verziójának, ez zavar. Ami megoldás lehet, hogy a 3. hullám vége még nincs kijelölve, ez pedig azt jelenti, hogy elég komoly forinterősödés jöhet és a korábban jelzett célár zónánál lejjebb is mehetünk, azaz a forint benézhet 200 alá a dollárral szemben, meglepő lenne. Remélhetőleg a további mozgás irányt mutat majd.

USD/HUF kereszt 8H chart: