Ahogy öregszem kezdek szentimentális lenni. Majdnem két éve mikor elindult a blog nem gondoltam volna, hogy ennyi idő alatt félmillióan fogják letölteni és megnézni az elemzéseimet, mely akkor és most is egy Elliott elmélete iránt érdeklődő, szakembernek semmiképpen nem nevezhető, műkedvelő ír.
Közel 1.300 elemzés készült el és került ki a blogra és közel 30 marad meg piszkozatként, hmm jó arány:o) A legforgalmasabb hónapban több, mint 42.000 letöltés volt, nekem óriásinak tűnő forgalom ez.
Volt sok sikertelen elemzés, mint ami idén január és február környékén erős érzelmi fűtöttség alapján készültek, az esésben gondolkodtam kizárólag és ez szépen félrevitt, illetve volt nagy találat például tavaly november elején a négyesünnepnél, ahol csupán 7 forinton múlt (9,828% esés), hogy nem lett igazam a két héttel korábban megjósolt OTP felfüggesztését illetően.
Hasonlóan felejthetetlen emlék 2011 augusztus-szeptemberben a buxban előrevetített közel 2.000 pontos csökkenés (sorry Imi-Boy, de azt a pár percet sem felejtem el, amikor 1200 pontot esett a bux és Te az utolsó pillanatban kiszállva, de 4.000 Ft nyerővel longoltad aznap a piacot :o), szerintem Te voltál az egyedüli long nyertes aznap .o))
Cimballi secundásaként részt vehettem az első olyan tréningen, melyben a másik oldalon álltam. Igaz szerepem csak korlátozott volt, de így is nagy élménnyel tértem haza, remélem nem csak nekem maradt meg hanem másnak is.
Megtapasztaltam, hogy nemcsak a tőzsde, én is hullámzom, hol extra erőket mozgatva írok, hol csak épp hogy. Megjósolták, hogy a blogok életében a második év vége felé van veszély, sokan, akkor hagyják abba. Nekem is megfordult a fejemben, mert rengeteg időt elvisz, amit lehetne másra fordítani, de már nagyon hozzám nőt. Ha már sok, akkor inkább pihenek egy kicsit és kevesebbet írok, vagy nagyobb tf-t használok, az ki szokott tartani néhány napig :o)
A blog nekem az elmúlt két évben nemcsak sok-sok tapasztalatot adott, hanem egy jó társaságot is, először virtuálisan, majd személyesen megismerve Titeket! Szóval akkor további két év kitartás és cél az 1 millió a jobb felső sarokban! :o)))