Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site
Showing posts with label YM. Show all posts
Showing posts with label YM. Show all posts

Monday, 13 October 2014

Érdemes-e Elliottal foglalkozni?

Számomra már nem kérdés, hogy igen, sőt minden kereskedőnek egy picit el kell mélyednie benne. Önmagában Elliott kevés a sikerhez, megtanultam, tudom, ugyanakkor néha engem is megdöbbent, hogy mennyire előre lehet látni a piac mozgását, még egy olyan nap is, mint a mai volt a Dow határidőben. Lezártam  a kereskedést már 8 óra előtt, mert olyan hatalmas gyertyákat produkált a piac percesen is, amit a 170x tőkeáttétel miatti DT riskem nehezen viselt, nagy utat jártak be a gyertyák, percesen 20-30 pont is volt (kontraktusonként 100-150 USD), ami a korábbi időszakhoz képest a 10 perces gyertyák nagyságrendjével vetekszik.
A nap végén visszaolvastam a bejegyzéseket, melyeket a hullámelmélet során nyert tudás és tapasztalat alapján írtam. Persze, nem tökéletes, egész napra egy sávozást vártam, amiből 21:30  után letört a piac (21:45 a nap zárása nálam, utána már minden megtörténhet, záró menet, ami olyan, mint az nyitó időszak), de addig a sávkereskedés technikája működhetett. Igen, a kereskedést még gyakorolnom kell, nem tökéletes, de a példát nem is ezért hozom fel, hanem azért, mert a mai nap megmutatta, hogy érdemes tanulni, Elliottal foglalkozni, még akkor is, ha sokan idegenkednek tőle.

Az ábrába bemásoltam az előző bejegyzés alatt található megjegyzéseimet.

Wednesday, 18 June 2014

Dow mini- YMU4 - Wendesday - 18 june

News:

Central European Time:
16:30, 19:45, 20:00, 20:00, 20:00, 20:00, 20:30

New York Time: 
10:30, 13:45, 14:00, 14:00, 14:00, 14:00, 14:30

Very Important: Fed Interest Rate Decision, Fed Pace of MBS Puchase Program, Fed Pace of Treasury Puchase Program, FOMC Economic Projections, Fed's Monetary Policy Statement and press conference

Pre market expectation: Traders and investors may be wait for the FED, therefore sideways movement is available until 14:00.  I dont want to say more, because today can be a danger day for a daytrader. 

CET 19:32, NYT 13:32

Long setup  (19:18)
buy     16714 
stop   16705 
target 16724 
style: contratrend trade (news! CET 20:00, NYT: 14:00!!!!)

Result 5 points, closed: 16719 19:29



(I arrived at home at 7 o'clock, CET)

CET 20:07, NYT 14:07


News effect on '10 chart.

CET 20:11, NYT 14:10

After 10 minutes there is no really effect.


My trade based on an impulse wave and the possibility of extension in 5th wave, but the news came.

CET 20:20 NYT 14:20

Close expectation: 16714+- 10-15 points. (I am a gambler :)


Thursday, 12 June 2014

Dow határidő - YMM4 - csütörtök

Első gondolatom, a chartra való ránézést követően és nagyon hirtelen, hogy egy kis sávozás lesz, ami akár egy hsz is lehet majd esés és fordulat, akár egy fél órán belül, majd emelkedés úgy 18-19 óráig. Ez a nap más lesz, mint a tegnapi, mert nem lehet annyira előrelátni, legalábbis most még nem.


Dow mini - YMM4 '10 - '3:



CET 16:30

Gyorsan beesett, az esés lehetséges vége 770-780-as zóna lehet, de most ezt igen nehéz megmondani, időtáv max fél óra.


CET 16:44

Célár elérve, de még be fog szúrni 78 alá, perces szerint. Lehetséges ügylet beírva a chartba. Meglátjuk mi lesz, esélyes egy fordulat a következő 10-15 perceben, ahogy írtam fent a fél órán belüliséget, még mindig áll.

CET 16:53

770-780 között alakul a fordulat. Meglett az ígért új low, majd 73-ról felpattant és fordulós jelzés van kialakulóban, a gyertya nem zárt, bármi lehet még belőle.... Ekkora esés után ezt nem lehet meglőni, mármint az első jelzést! .)


CET 17:06


Elindult egy lehetséges fordulat, a várt szintről, a várt időben, de csak '3 charton és az utolsó gyertya nem is zárt be, magasabb tf-n egy popgun, ami lehet fordulós jelzés is, de alacsonyan van az RSI, a bear zónában. Jelenleg egy sávozásra való beállásra kicsivel nagyobb az esély, mint egy gyökeresen nagy fordulatra, bár nem lehet kizárni. Lehetséges célár zónák a felfelé körben: 794-800, vagy magasabban 818-826. Hamarosan kiderül, ha impulse megy felfelé és törik a korrekciós csatorna, akkor magasabb zónákba fog eljutni a piac a sávozással, vagy fordulat jön.


CET 17:12

Csatorna tört. Nem rajzoltam be, de ez szemmel is simán látható.


CET 17:32

Meglőttem, az ábrában a lövés, a stop és a zárás. volt egy gondolatom, hogy kombi startégiával megyek, ki is vettem az eladásból a felét, de egy percen belül zártam a célárnál, mert nem ment úgy ahogy vártam. Persze ettől még lehet további észak, 5. megnyúlásával, de arra nem játszom skalp közeli stratégiánál '3 charton. Szerintem most nagy az esélye egy lefelé korrekciónak, majd újból észak. Jelen esetben nehéz megmondani, hol lehet a lefelé menő '3 korrekció célára. Ha nagyobb tf-n korrekció megy, akkor 86-87 környéke, ha impulse indul északnak, akkor akár 82 környékére is lejöhet.

CET 17:44

Azt elfelejtettem írni, hogy ma is lesz piacbefolyásoló hír 19:00-kor (16:30-kor is volt).

A kiszálló jó döntés volt, korrekcióba kezdett a piac, egyelőre nem lehet tudni, hogy mély vagy sekély lesz-e.

CET 17:50

A belépő magyarázata: feltételezett 4. hullám, RSI horog, MA9 feletti RSI, plusz a figyelmes nézelődő pár dolgot még találhat a charton :)

CET 18:07

Elérte a 82 környékét.  Innen kellene fordulnia.

CET 18:12

Fordulni látszik :) Célár elsődlegesen - nagyobb tf korrekcióval számolva - 18-26 körüli zóna (+2-3 tick).