Számomra már nem kérdés, hogy igen, sőt minden kereskedőnek egy picit el kell mélyednie benne. Önmagában Elliott kevés a sikerhez, megtanultam, tudom, ugyanakkor néha engem is megdöbbent, hogy mennyire előre lehet látni a piac mozgását, még egy olyan nap is, mint a mai volt a Dow határidőben. Lezártam a kereskedést már 8 óra előtt, mert olyan hatalmas gyertyákat produkált a piac percesen is, amit a 170x tőkeáttétel miatti DT riskem nehezen viselt, nagy utat jártak be a gyertyák, percesen 20-30 pont is volt (kontraktusonként 100-150 USD), ami a korábbi időszakhoz képest a 10 perces gyertyák nagyságrendjével vetekszik.
A nap végén visszaolvastam a bejegyzéseket, melyeket a hullámelmélet során nyert tudás és tapasztalat alapján írtam. Persze, nem tökéletes, egész napra egy sávozást vártam, amiből 21:30 után letört a piac (21:45 a nap zárása nálam, utána már minden megtörténhet, záró menet, ami olyan, mint az nyitó időszak), de addig a sávkereskedés technikája működhetett. Igen, a kereskedést még gyakorolnom kell, nem tökéletes, de a példát nem is ezért hozom fel, hanem azért, mert a mai nap megmutatta, hogy érdemes tanulni, Elliottal foglalkozni, még akkor is, ha sokan idegenkednek tőle.
Az ábrába bemásoltam az előző bejegyzés alatt található megjegyzéseimet.
Jó reggelt! Ma fordulós nap lehet az Usaban, ha igazam van a z ék vonatkozásában, akkor a határán vagyunk, hogy az ék 3 hulláma elkészüljön, kész legyen a tegnap említett C hullám utolsó hulláma. Azt nem tudom kizárni, hogy a 3. dZZ lesz, ugyanakkor ez jelen esetben teljesen mindegy, mert ebben az esetben nem 4. megy majd 3 hullámban felfelé, hanem egy X.
ReplyDeleteA várakozás, hogy nyitásban elindul felfelé, vagy 0,5-1,5 órás hezitáció után elindul felfelé.
MTEL-ben hetesen mit látsz?
ReplyDeleteLehet értelme/valószínűsége a portfóliós vételi ajánlatnak?
a kérdés lemegy e odáig, mert ha igen, lehet hogy mélyebbre is, a nagy kérdés, h 3 hullám ment e fel, mert ha igen, akkor új low simán lehet
Deletet-offline --- backup ---- még az ág is húz :)
ReplyDeletetud valaki router ip címet a következőkön kívül:
ReplyDelete192.168.2.1
192.168.0.1
192.168.1.1
köszi
Tkp. mi történt?
Deletemailben írok
DeleteGodnolom a routert akarod konfigurálni, mivel szétesett a neted. Ha megadsz egy router típust akkor tudnék segíteni, mi a default ip-je...
DeleteHa tudnám könnyebb lenne, olyan helyen van, ahová a fizikai bejutás 16:30 után lehetséges... vszinu lefagyott, gondoltam távolról újraindítom, de esélytelen, egy gondolat még van, majd megnézem
DeleteDepriv a király!!!! :)
ReplyDeletea qwa mtel meg esik :)))
Régi mérnök-bölcsesség:
Delete- mérd mikrométerrel
- rajzold krétával
- vágd baltával :-)
ja persze, mérnök vagy :)))))
DeleteSztem a záró 5-ös ED-t csinálja épp
Deleteeséyles, majd meglátjuk, nem volt net, ráadásul ma i s tetű, elkezdtem mással foglalkozni
Deleteszvsz kész van a flat, 5 ED-vel és throw overrel a végén, mehet fel 365-re (?)
Deletehttp://prntscr.com/4w207q
A kérdés, hogy indítasz újra egy routert, ami fizikailag nem hozzáférhető, nem tudod a technikai adatait és úgy lefagyott, hogy nem tudsz rámenni az admin felületre a hálón?
ReplyDeleteSemmi tipp? :)
DeleteVan egy tippem.. Sehogy.. :D
DeleteMivel nem férsz hozzá távolról, ezért minden képen kell egy fizikai hozzáférés a reboothoz. Nincs senki aki más hozzáférhet fizikailag 16.30 előtt?
Delete(Esetleg >> full building power down? :) )
esetleg :))))))))))))))))
Deleteusd-re érdemes figyelni, kicsit kusza a chart, de elpattanhat óráson
ReplyDeleteJó tenne usd,igaz kereskedni úgy sem tudok,sok a rohangálni való,tegnap is telefonkapcsolattal zárattam állami nyomdát éppen ahol volt(T+2nap a zárás)....miatt utalnom kell.
ReplyDelete1-2 hét szünet részemről.
DeleteEzek szerint kényszer zártad a nyomdát és semmi köze TA-hoz vagy fundához?
ReplyDeleteSemmi köze TA-hoz>599-röl 629db,december végi nyitás volt>806 átlaggal zárták tegnap
Deletehttp://s20.postimg.org/cxti5798t/Nyomda_z_r.png
Ok. Köszönöm! Grat! Akkor abban még osztalék is van.
DeleteMegnyugodtam... mert még mindig felfele várom hosszú távon (920-950-es targettel).
Lassan 1.5 éve ülök benne nagyobb pakkokkal (magamhoz képest).
DAX: http://tacos.uw.hu/dax_20141014.png
ReplyDeleteLehetséges, hogy most egy (iv)-es épül egy szimmetrikus háromszögben és utána irány dél?
usd elindult
ReplyDeleteMtelt ide vártam, de nem bírtam tegnap tartani :(
ReplyDeletedaxban jön egy új low, szvsz
ReplyDeleteKábelben úgy néz ki tényleg megvolt a (iv) és Wolf célárához konvergál.
ReplyDeleteA mai HIGH hírnél tiszta deja vu feelingem volt >> "Amikor a hír elliott-i kontextusba öltözik" by AD
:))
Jó lenne látni havi bontásban milyen Wolf számozása. Most mi lesz meg 1.57xx környékén?
Ha ez egy Intermediate 1-es lesz, akkor jó lenne majd visszaszállni 2/c-nél.
terv szerint 1
DeleteAz jó lenne, mert akkor a számozásom kezd "jó lenni"...
DeleteCimballi könyvét hiába olvastam el már 2x, azt látom csak, hogy egyre többet nem tudok és a kérdések csak sorakoznak :(
tedd fel, ez a blog arra is jó
Deletevagy indulj el egy másik úton - emailben elmondom
Ok, majd apránként kérdezgetek (úgy, hogy ne floodoljam a blogot).
DeleteMinden út érdekel :) [stefhun kukac g m a i l pötty kom]
dollár gyorsul, mtel padló, hs nyakvonal, szerintem lesz hamarosan egy patt
ReplyDeleteMtel ha gyorsul, akkor , ajjaj .)
ReplyDeletedollár szépen jön 243 lehet egy ellenállás
ReplyDeletekörnyéke
Deletedax mindjárt eléri a low-t
ReplyDeletebaszki...otthon nagyjából megírtam mire gondoltam tegnap, képekkel meg, minden, erre nem jól tettem fel screencastre... :S
ReplyDeleteNo mind1...akkor este átküldöm, pedig dax és nikkei illusztráció is volt benne.
kis tf-en skalpoltam a dax-ot, de mára nekem ennyi elég volt. Elfáradtam.
Deletefdax új low, sima investingen nincs még meg, de ott totyog
ReplyDeletekorábbi lownál volt egy spike, azt nem vette ki, a nyitóját - záróját már igen, testtel
ReplyDeletenem szabad longolni - még, lehet impulse, Fdax arra hajaz
Deleteigaz, még nincs jel fordulatra, ami pici lett volna, azt is korán kiszedte a tegnapi longom után, így hamar zárnom kellett. Ma pedig újabb short jel alakult 8760nál.
DeleteAz én szolgáltatómnál van baj, vagy tényleg gap-el esik a dax már harmadszor is ma?
Delete???
DeleteNálam épp emelkedik...
Érdemes amúgy némelyik rajzoló esetén időnként újrarajzoltatni a chartot.
cfd esetén simán lehet, hogy egy kicsit szedik a brokik a stopokat.
DeleteDax long, Bess Antiszignál (előtte stoppolt short) - majd felrakom, ha lezártam (Fdax)
ReplyDeletene csináld utánam, 3 percen volt a belépő egy negyed órája
DeleteValami nagyon hasonlót lőhettünk...
DeleteBár én még nem zártam.
ellenállás miatt zártam, LMT egész jó időben, lefordult azóta nem volt ott, talán most ellenállás van fdaxban 70 környékén, 66-n zártam
Deletemár csinálom a chartot, feldobom
Deleteja és fordulat lesz, legalábbis rövid távon '3, impulse ment fel, korrekció után szépen lehet majd lőni, ismét
felszúrt 67,5-re és elindult lefelé, teszem a chartot
Deletezárva
ReplyDelete775 EUR bruttó profit
ReplyDeletegrat!
DeleteDemo.... :) de köszi, gyakorlom a formációkat, most longoltam, majd mutatom,
Deletevagy mos durran el vagy soha, azaz Ld
ReplyDelete