Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Tuesday, 28 November 2017

EUR/USD

Az ideális korrekciós szintet nem, a minimálisan elvártat azonban elérte a kereszt, melyből éles emelkedés indult. Devizapiacon nem ritka, hogy a negyedik hullám időben elhúzódik, ezért nem tudom kizárni annak a lehetőségét, hogy a korrekció nem fejeződött be és egy [b] hullám tart északnak. B hullám esetén a minimálisan elvárt célárról fordult délnek a piac. Elsődleges verzióként azonban nem ezt kezelem, de figyelem a pa-t, hogy utal-e valami erre, ahogy ugyanezt a lehetőséget a forint dollár kereszt esetén is evidenciában tartom.

EUR/USD napos chart:


Tudom, a kétirányú gondolkodás sokakat összezavarhat, de tisztában kell lenni Elliott elméletével ahhoz, hogy az arra épülő elemzéseket teljes valójában értelmezni lehessen.  Sokszor előfordul - főleg korrekciók esetében - hogy két- három lehetőséget mutat az elemzés, nem ritkán egymással szembelévő irányokra. Ez a piac sajátja és meg kell tanulni vele együtt élni. A kereskedési döntés meghozatalához önmagában nem elég Elliott hullámelmélete, azt minden esetben ki kell egészíteni más eszközökkel is. Ugyanakkor a rendszer a mozgás folyamán megmutatja azokat a kritikus szinteket is, melyek egyes verziókat teljesen eltörölnek, míg másokat megerősítenek, vagy épp csak az irányra, a további mozgásra adnak megerősítést, most is így vagyunk ezzel. Ha a mostani lokális tetőt kiveszi a piac, akkor nagy az esélye annak, hogy a korábbi csúcsra, vagy a fölé megy a piac, de még továbbra sem tudjuk majd eldönteni, hogy [b] vagy 5. hullámként teszi meg, ugyanakkor az eredmény ua. lesz, északnak folytatja az útját a kereszt. A kérdés eldöntésében a kisebb tf és a belső szerkezet segít majd.



48 comments:

  1. 1.1980 eros szint ,kis korrekcio varhato ,de meglesz az 1,2080 szerintem ....

    ReplyDelete
    Replies
    1. Óráson 58-ra zárt le, magasabb tf-ek zárása alacsonyabban van. De pénteken idáig is vártam.(https://buxelliott.blogspot.hu/2017/11/usdhuf_24.html?showComment=1511534186996#c4155936542857198392). Nálam kérdés, hogy mi következik, de valami le az biztos (főleg, hogy már nagy részben meg is van)

      Delete
  2. Usd huf 262 korrekcioban ,lehet ,h nem is megy tovabb

    ReplyDelete
  3. Nem akartam kora délután rád írni, hogy megint más az álláspontom. A felfelé kör (két hullám) aránytalan volt, ez általában nem egy kész korrekció. Félő volt, hogy nagy eldurranással elszáll (1212), de a mostani kép alapján talán egy ED készül el, ebben az esetben lefelé lehet egy erősebb mozgás. Ha hatalmas trendgyertyával elindulunk a következő órákban, vagy holnap, akkor az új highnak is megnő az esélye - ez itt mind hezitáció, nem lehet rá kereskedést alapozni. Nagyobb esélyét látom annak, hogy innen valahonnan majd lefordul.

    ReplyDelete
  4. Eddig sokat nem tévedtem max 60 fillért a tetőn :) Az látszik ,h nincs lendület a korrekcióban egyenlőre és az eurusd sem látom nagy erősödés felé menni !Az eur huf is kivette a tetőt 314 körül inkább lefele készülődik !!Ezért gondoltam !Nyugodtan ird a más álláspontot !!

    ReplyDelete
  5. A mozgás ismét északra utal, kialakulhat a tegnap írt trendgyerya... ez a pa egyelőre nem az esést erősíti, hanem h b jön lefelé, meglátjuk én nem piszkálom

    ReplyDelete
  6. 265- 266 mehet a korrekció esés előtt?

    ReplyDelete
  7. USD/HUF: visszateszt megvolt, a pa alapján inkább b hullámra gondolok, azaz szürke zóna sávozás, de nyilván nem releváns h1 tf alapján havira következtetéseket levonni. A korrekcióra utalhat, hogy sok ellentétes jel van és működésük korlátozott.

    ReplyDelete
  8. This comment has been removed by the author.

    ReplyDelete
  9. Az usd huf lefelé tartó trencsatorna felső szélén ,ha átviszi nem lesz esés ,akkor vakkitörés volt !

    ReplyDelete
    Replies
    1. Eddig úgy néz ki ,h a feltett általad feltett trendcsatorna alsó szélét támadja az árfolyam ,annak átvitele után elég nehezen lehet elképzelni az új alj kialakulását :) Az irás is úgy szól :addig ameddig a trencsat.alsó széle alatt van ,nejhezen tudom elképezelni... hat azt gondolom visszamegy a trendbe :)Persze kérdés utána meddig mehet 270 ??pl bármikor

      Delete
  10. Látom erre nincs reakció :) :)

    ReplyDelete
  11. Továbbra is azt mondom amiért a példának ki lettem álitva :) !!!!A nyáron kivették a nagy esés végén a stoppokat 255 -nél !!!Az irány felfelé van és nem lefelé ,nem lesz új alj és be fogja tölteni a rést !!Eddig engem igazol az emelkedés !!Ha úgy lesz erről is irjál majd valamit légyszives !!köszönöm

    ReplyDelete
  12. Hétfőn csak ebéd után kezdem el figyelni a piacot, péntek a múlt héten már kiesett. Ezért nincs reakció.

    "a pa alapján inkább b hullámra gondolok" - nov 30. Ez az, amit a jelenlegi mozgás alapján gondolok. De meglátjuk, itt most sok a lehetőség. Van hetesen egy északnak szóló lehetőség, de ahhoz trigger kell (+ fordulós jelzés), egyelőre nem foglalkozok vele. Jó lett volna, ha töri az 1212 lehetőségét is. Naposon kialakulhat egy lefelé menő erős setup. Szóval, amikor ennyire szembe mennek egymással a lehetőségek és a tf-k, akkor vagy korrekció tart még, vagy nagyon hamar egy határozott jelzéssel az egyik setup besül a másik pedig elszáll. De amíg ez nem következik be, jobb távol maradni a piactól.

    ReplyDelete
    Replies
    1. El kell azt fogadni, hogy sokszor kisebb tf-n nem lehet egyértelmű állást foglalni,a túl sok, szabályos lehetőség miatt. Ilyenkor a hagyományos TA sokszor segíthet, egy-egy alakzattal. Nekem ilyenkor kontratrend trade van, gyors kiszálló, szembe mutató jelek esetén pedig kivárás.

      Delete
  13. A hosszu jelzes 243 volt 😊 ez nem az .....

    ReplyDelete
    Replies
    1. Havin, dupla alj, vagy 243-245 környéke, igen. Előtte lehet egy sávozás - szürke zóna, c hullám még magasabbra is kiszúrhat. Ebbe a sávozásba (ha az lesz), akkor 6 gyertya még simán elfér (2018 május - június!). Devizapiacon egy negyedik hullám sokszor mély (bear market - magas), extrém esetben 287 után is jöhet. De nem hiszem, hogy az összes lehetőséget fel kellene sorolnom.

      Delete
    2. 287 azert nem ereszkedo trend 😊 az mar erosen emelkedo szerintem ,de nehez a banyasz elet tudom en is ! Ez olyan van sapkaja vagy nincs sapkaja 😊 Az fix ha 287 koruli arfolyam lesz akkor valoszinu igazam lett 😊😊

      Delete
    3. Mi a trend? Milyen Tf-n? Nálam az impulzus a trend.

      Delete
  14. Regota azt mondom 1d 1w emelkedo nezz ra a chartra

    ReplyDelete
    Replies
    1. 287 ig korrekcio 😊 minek a korrekcioja ???

      Delete
    2. F61, deviza estén gyakori a 4. hullámban. A 3. hullám korrekciója.

      A trend és a csatornában emelkedés nekem nem ugyanaz. Korrekciós csatornában emelkedés = korrekció.

      Delete
    3. Teljesen mindegy ,hogy hivod :) Nem lefelé megy ,hanem emelkedik és fog is tovább Kitört a rendből ,kam kitöréssel és nagyon úgy néz ki ,h visszamegy szépen !!!!!!!!!!!!!A többi ....

      Delete
  15. B gyakran dzz.

    Nem erőltetem az elképzelésem a piacra, azt figyelem, hogy melyiket támogatja vagy veti el.

    ReplyDelete
  16. Persze egyértelmű és nagyon kened vágod ,de ne haragudj a 287 az nem korrekció :) 302 -255-287 :) hol van itt a korrekció :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Én az emelkedő trendben hiszek és nem látom az aljat :) A 287 nem új amit végig irt itt mindenki ,sőt ha visszakerúl a csatornába biztos ,h nem lesz új alj :) Ma -holnap kidferül !!Ezt csak azért irom ,m végig azt mondtátok ,h az elképzelésem nem helytálló :) Eddig nem látom az ellenkezőjét

      Delete
    2. Elliott szerint a trend irányába impulzus halad, adott tf-n. Az első hullám korrekciója, akár 100% is lehet. A negyedik hullám feltétel, hogy ne zárjon bele az 1-2 hullámterébe. Devizapiacon sokszor láttam már, hogy a 4. hullám 61% korrigált vissza, sőt sokszor jellemzőbb rá a mély korrekció, mint a lapos. A trend nálam nem az, hogy két párhuzamos egyenes között halad a piac. Van korrekciós csatorna, trendcsatorna és báziscsatorna és néha sáv/oldalazás. A trendet, mint ahogy korábban írtam, Elliott szerint tekintem. Havi/hetes tf-n ez egy felfelé korrekciós csatornában haladó valami, azaz a trend nálam lefelé van. Naposon sávkijelölés, vagy korrekció. A trendfordulóra (1212-re) továbbra is minimális esélyt adok. A belső szerkezetből és az ellenirányba menő besülő szignálok (vagy nem messzire jutó alakzatok) a korrekció tényét erősítik. A megjelent trendsetupok elszállnak, nem besülnek, szerintem. De ez az én rendszerem.

      Delete
    3. A piac majd eldönti mi jön, nem akarom rákényszeríteni az elképzelésemet. Egyelőre kérdőjel, messziről kivárom, hogy mi lesz.

      Delete
    4. annyi még :holnap ha az euró dolcsi 1.1860 felett tud maradni 1,2080 lehet az új tető ! Ebben az esetben és abban ,ha az eu huf kialakitotta a tetőt eshetünk !

      Delete
    5. usd huf visszatér az emelkedéshez ma ,nem lesz új low ,irány észak !!!Eu dolcsi erősödni fog ,kifulladt az emelkedés !!Tisztán látszik :) Nem baj ,ha tévedünk csak valljuk be :)

      Delete
    6. Egyebkent meg annyi ,csak a vak nem latta ,h 260 arfolyamnal csinalt 1 doji gyertyat es elindult felfele 😊abszolute fordulos jel

      Delete
  17. Ez nem az uj low 😁😁😁😁tavozok is az oldalrol 😊

    ReplyDelete
  18. Véleményem nem változott, majd meglátjuk, hogy mi lesz, a piac eldönti. Egyenlőre nem látok semmit, ami a korábbi véleményem megváltoztatására kényszerítene.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Már nem akartam irni ,de .. "addig ameddig a kék vonalat nem töri ,a bikáknak nincs esélyük" nekem úgy tünik ,h törte ,de ha rossz a chartom akkor most fogja törni :) Ezért irtam szerintem új lownak nincs esélye .A másik ,h fej váll alakzatok általában felesek és nagyon ritkán töltik be az utolsó fázist devizában !!!!A eur huf nem tud erősödni ,megvesznek minden erősödést ,ezenkivül a boolingeren kivül volt a pénteki záró a naposon ,doji ráadásul ,ami forditó jelzés,meg is forditotta !!Meddig tart a korrekció ,nagy kérdés ,de ,h 287 nem korrekció a fix !

      Delete
    2. A péteki CC indi teljesen vételi jelen volt naposon ,szuperül meg is fordult !!Te irtad ,h nem csak az Elliot rendszert kell vizsgálni esetenként ,m az nem mindig pontos !!Hát a sima trendvizsgálat alapján esélye nem látszik az új lownak !

      Delete
    3. Légy türelmes, várd ki a pa igazolást.

      Delete
    4. Sajnos azt nem tudom mi:),de most ezt látom a charton

      Delete
    5. Leirnad par szoval ,annyival tobbet tudok

      Delete
    6. Ármozgás, hogyan mozog az ár az idő figyelembevételével.

      Milyen alakzatot hoz létre, mennyire momentumos (trendben, nagy momentudmos gyertyák vannak, egy irányba mutatnak, míg korrekcióba inkább vegyesek és sok köztük a spike, nagy a bizonytalanság. Trendben elszakadnak a mozgóktól, korrekcióba forgolódnak rajtuk stb...)

      Delete
  19. Varhato vmikor ujabb bejegyzes?

    ReplyDelete
    Replies
    1. Szia! Milyen termékre vagy kíváncsi?

      Delete
    2. Igaz, nem engem kérdeztél, de én az USDHUF keresztre... ;)

      Delete