Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Thursday 3 May 2012

OTP - várakozás

A mai nap a tervek szerint alakult a papír, a célzónában érkezett, naposon és óráson is. Órás charton a berajzolt csatornáknál állt meg a piac, egyenlőre minden rendben.

OTP napos chart:

OTP órás chart:

Nézzük mi várható holnap? Elképzeléseim szerint emelkedés jön holnap. Bár nehezen számozható a lefelé menet, a saját kis tf-s számozás alapján 5 hullámot számoltam lefelé, továbbá a c=161,8%a is ide mutat, azaz jöhet a korrekció. Az emelkedésnek nehéz pontos célzónát mondani, mert a harmadik hullám a szokásosnál jobban megnyúlt, ami sokszor magával hordozza, hogy az 5. is megteszi. Ugyanakkor az 1=5 hullám valamivel a korábbi csúcs környékére, illetve alá mutat. A napos rajzon látszik egy szagatott vonal, ami az áprilistól induló esés 1-2 hullámának csatornája és februárban is fogta erősen az emelkedést. Mutatom, az extra bullish hetes számozás ábráján:


Véleményem szerint erős ellenállási zónát jelez, azaz esélyes, hogy az emelkedésnek ismét útját állja, amiben a fent említett arányok is közre játszanak. Ezek alapján az emelkedés első lehetséges helyéül a 3.900-3.950-es zónát jelölném meg.( egy korábbi számítás szerint 4.000-4.050 zóna jött ki, napos esetében egy rövid felszúrás nem lepne meg, azaz elképzelhető)
Ne felejtsük el, hogy a fordulat még nem következett be, egyenlőre erős esésben a célzónába érkezett a piac, de fordulat jeleit nem mutatta, azaz a további következtetések előtt várjuk meg a fordulatot, a fordulatra utaló jeleket.





90 comments:

  1. üdv Tehát a tavalyi csúcstól hogy érthetőbb legyek ott volt a nagy B tavalyi alj of.a idei csúcs of.b és most délnek a befejező hullám a nagy C 13000 környékére az idő sík is támogatja, persze naposon még lehet egy kisebb csúcs.

    TWER

    ReplyDelete
  2. sziasztok! kicsi hati long 530tól.

    ReplyDelete
  3. Replies
    1. :-( és utána fordult is,

      Delete
    2. Várjuk ki a végét ennek a fordulatnak 50%-os fibo nem igen fogja délutáni adatra be adják 61%-os fiboig hatinál 18300 körül van.

      TWER

      Delete
  4. üdv Minden ki

    Nagyon jó lenne meg beszélni AD elemzését ne csak én legyek a kontra indikátor, ti, hogy látjátok? Én ebbe a körbe ki zártnak tartom a 7000-8000-es OTP-ét és a 21xxx BUXOT, mert hamarosan egy nagyobb korrekció jön délnek az amcsiknál ami az SPnél esetleg több 100 pont is lehet, árral szembe nem tudom el képzelni hogy megy a mi roggyant ladikunk, május 2. fele zakók a világ tőzsdéin, ha az SP le megy 1100 környékére a DAX pedig 5800-6000-re meg lesz a jlzett cél áram a BUXnál 13600 környéke, innen viszont eltudok képzelni egy erős északnak tartó hullámot 21000 fölé, ezt szept. teszem hogy el indul amit az IMF megegyezés és szerződés mert ekkor írják alá támogat.

    TWER

    ReplyDelete
    Replies
    1. büdös ez nekem ahogy otp-t húzzák fel... szerintem délelőtt short szopi lesz

      Delete
    2. Azt hiszem rosszul érteted a dolgot nem 1-2 óráról és napról, hanem az elemzésemben hosszabb távról van szó. Ettől függetlenül napi longom van OTP, de csak napi. Hosszabb távon inkább a short belépőt keresem.

      TWER

      Delete
    3. DE már 3764-en passz a long mert innen be verik megint.

      Delete
    4. Twer!

      Tanulj, kérlek! Úgy teszel, mint akinek kisujjában van Elliott, de gyerekes szakmai hibákat vétesz. Az alapvető 5-3 struktúrát és a szabályrendszert sem ismered!
      Fogalmazz elliott nélkül, hullámok nélkül. Az elképzeléseid nincsenek alátámasztva, semmivel, hol erre látod a piacot hol arra, ezért mindig van egy elemzésed, ami valahol, valamikor elér a piac, addig amíg oldalaz...
      Ne vezess félre másokat! Olvasd újra AD elemzését, 7-8000-es OTP vonatkozásában nem ezt írta.
      Vitatkozni bárkivel lehet, érzelmi alapon, szakmai alapon már nehezebb, mert ahhoz tudás kell, érvelni kell, tudásra hivatkozni...

      Emlékszel még mit mondott Lenin?
      Tanulni, tanulni, tanulni!

      ĐoĐika

      Delete
    5. Na úgy látom az SP- se jött be neked ott is az én verzióm a nyerő csak egy a hülyeségedre váltottam pozit ami eddig komoly veszteség gebedj meg oktasd magad, ha itt leszel ez az utolsó írásom minden blogra, jan hator vit bukóba most meg te tönj kis öreg.

      TWER

      Delete
    6. Üdv TWER !

      Nem tudom, őszintén szólva nagyon hosszú távval én nem foglalkozom, mert nem tudom lekereskedni, ezért nem is nézem mélyebben (pedig kellene).

      Delete
    7. JA még DODIKA

      Hozzátéve az SP milyen oldalasásba van 2 hete én azt írtam elindult a záró 5. északnak, közbe ki dolgoztam egy alternatívát, hogy lehet ez csak egy B 1416-ig és még esetleg van egy C délnek, úgy ahogy charlie később a DAXra föl vázolta, nem tudom milyen oldalazás mikor a BUX esik 2000-3000pontott és emelkedik 1500 én zt nem nevezném oldalazásnak.

      TWER

      Delete
    8. Szia TWER,

      Tudom, hogy nem könnyű, de szerintem nem foglalkozz az ilyen dolgokkal. Mindig lesznek kötözködő emberek. Szerintem nyugodtan oszd meg az elképzelésedet, mert ezek a blogok erről szólnak, ez segítheti a tanulást. Ha visszaszólsz az ilyen írásokra, akkor általában abból személyeskedés és fricskázás lesz a vége, meg bebe, én megmondtam...maradjatok/maradjunk konstruktívak.

      Üdv,

      Brikka

      Delete
  5. ...en azt csipom a legjobban mikor valaki idejon masokat fikazni de sajat elkepzeleset baxik megosztani..pfffffffff,,

    ReplyDelete
  6. Haladó tréning 2. kör ma indul, korlátozottan vagyok.

    1) a következő személyeskedő megjegyzést törölni fogom

    2) éppen ezért lesz a haladó tréningeseknek egy zárt blog, ezt egyenlőre nem akarom lezárni, de vszinu ritkábban írok majd, mert nagyon sok időmet viszi el...

    3) OTP hozza a várakozásokat, most rövid korrekció, össz. idő 45-75 perc, lehetséges cél 3740-3753, majd ismét északnak, pontosan még nem tudok 3800 szélesebb környéke, majd a mai nap legnagyobb korrekciója jön, akár elviheti az egész délutánt. A jelenlegi mozgás az alsó zóna helyett a felsőt, a 4.000 környékit erősíti a mozgás, meglátjuk, kicsit még korai számolni. Utána komoly, akár 78,6%-os retracet elérő esés jön, ez már biztos a jövő héten kezdődik csak el, elemzés vszinu hétfőn.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Javaslom a zárt blogot gondold át. Már ide is kevesen írnak (én is elvétve olvasom az elemzéseidet), épp az lenne a cél, hogy a fórumot próbáld szinesebbé tenni. (Bár a te dolgod, ha van a tanfolyamokra elég jelentkező akkor üzletileg is gyümölcsöző a fórum.)

      Joker

      Delete
  7. Igaz én nem voltam a haladón( csak az alapozón) de szeretnék regisztrálni oda ha lehet.

    Toni

    ReplyDelete
    Replies
    1. Csatlakozom Tonihoz, igaz én még az alapozón sem voltam :) de valahol jó kibeszélni magából az embernek a problémáit (pszichológusom is ezt javasolta) :)

      Delete
  8. Tanulni szeretnék ha lehet a nagyoktól.

    Toni

    ReplyDelete
  9. :o) még nem nagyon emlegettem senkinek, egyenlőre a fejemben van egy elképzelés, de most a következő dologra koncentrálok, azaz a tréningre, majd utána a többi, mert Cimballinak is van valami kezdeményezése irányomban.
    A problémám, hogy a haladón elhangzott dolgokról lenne benne élesben szó, mert szerintem brutálisan sok volt az anyag, nemcsak írásban, hanem szóban is, és az az anyag kincset ér, kár lenne elvesznie...
    Mire elérünk odáig, lehet lesz még egy haladó, ősszel, volt erre irányuló kérés, kérdés felénk, meglátjuk..

    A francba, OTP leért a zónába, most észak, míg írtam, pedig be akartam szállni..

    ReplyDelete
    Replies
    1. az őszi haladó érdekel ha szeptemberben lesz.Nem akarom elvonni a figyelmed. bocsánat.


      Toni

      Delete
    2. még nem volt meg az alj :o)

      Nem vonod el, lassan ment a piac, ezért mertem írni, csak valaki felrántotta, percesen ez belefér, belépőhöz szoktam nézni, egy-két forintot hoz :ö)

      Delete
  10. sziasztok,

    ezt az emelkedést a mai aljtól én egy abc-nek látom, szerintetek impulse volt?

    ReplyDelete
  11. szerintem imp. volt, ahol most csináljuk a 4. alhullámát (le)

    ReplyDelete
  12. tökre hsz-t látok, rsi szerint is

    ReplyDelete
  13. Nálatok működik a Random ?

    ReplyDelete
  14. Egyenlőre nekem is kérdés a helyzet, ha nem indul meg hamarosan impulse északnak, akkor az elsődleges elképzelésemen változtatni kell

    ReplyDelete
  15. BUX hati pici tf mai emelkedés - most kellene szerintem megindulnia innen az 5. kis hullámnak fel. Célár nálam 18.650-18.700. Kivi vagyok, teljesül-e.

    ReplyDelete
  16. egyenélőre az látszik, hogy 5 hullám jön délre, ami lehet a C, vagy egy új első hullám, hamarosan többet lehet már látni, de most mennem kell

    3700 alatt az emelkedés verzióm törlődik

    ReplyDelete
  17. Jajj! De sok lett a beírás! délelőtt szabin voltatok? :-)
    Twer!
    értettem amit írtál, csak a délelőtti emelkedésre írtam ezt a short szopit.

    ReplyDelete
  18. lacika, bux már belezárt 2-esbe (vagyis b)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Ricsi, nálam így néz ki a pici ábra, azaz a mai emelkedés : 0=18.501, 1=18.550, 2=18.530, 3=18.650.

      Delete
    2. persze, hatira így akár igaz lehet, de én buxra gondoltam.
      egyébként óráson nézve is csak c-nek gondolom, a 17800-ról emelkedést.
      nálad az még mindig 3.?

      Delete
    3. ja, ok, akkor másra gondoltunk.

      kicsit hosszabb távon nálam a szerdai csúcstól lefele ma reggelig egy "A" hullám, mai emelkedés egy "B" hullám (melynek valszeg most csinálhatjuk az "a of B alhullámát, melyben 5 alhullámot számoltam)

      Delete
    4. lehet, h mégis ugyanarra gondoltunk, csak én inkább buxot nézem. :)
      a of B-re gondoltam, h abc, ezért flat B-re számítok.
      csak összerakjuk :))

      Delete
    5. ok, akkor megvan a közös megoldás :)

      Delete
  19. üdv Ha nem értitek az elképzelésem mert DODIKA nagyon érti elliottot azért van mert aki régebben olvas az tudja és ki vette az elemzésemből, hogy van egy saját fejlesztésű idősík tényezőm amit elliottal ötvözök igen ez lehet ütközik az elvekkel de ahogy elnézem eddig igen hatékonyan működik elnézést kérek minden kitől aki elliott elveit úgy használja mint egy kőbe véset parancsolatot én ezzel az idősíkkal meg toldottam, különben ha nincs elliott az idősík tényezőm semmit nem érne.

    TWER

    ReplyDelete
    Replies
    1. köszi Twer!

      Dodika hozzászólását ne vedd figyelembe, főleg ne vitatkozz vele, nem érdemes, itt eddig sem voltak viták. És hajrá tovább!!!

      Delete
    2. Ez igaz (már mint, hogy nincs vita) 5-6 ember beírogat, aki egy kicsit eltérő véleményt, stílust, véleményt jelenít meg, arra rávetitek magatokat mint a koncra. Dodika írt egy véleményt aminek szerintem lehet alapja (bár én a drága időmet nem pazarolom Elliottra), az értelmes viták emelhetik a fórum színvonalát...

      Joker

      Delete
    3. Akkor minek irsz ide?

      toni

      Delete
    4. elnézést, h beleszólok, de ez egy elliott elméletével foglalkozó blog, ha elliotti érvek vannak, akkor ellenérveket csak elliott rendszere szerint illik cáfolni.
      aki pedig unatkozik, keressen más dühöngőt, ha lehet kérni

      Delete
    5. Azét ez nem így van mert ha olvastad a tegnap esti hozzá szólásom, teljesen más el képzelést vázoltam fel mind AD és nem kiabált le, nem hülyézett le nem okított ki pedig Ő megtehette volna mert a kis újába is nagyobb a tőzsdei tudás mint DODIKÁnak, hanem csak egyszerűen nem értett egyet azzal az el képzeléssel.
      SZVSZ akinek meg látásai vannak a piacról erre a blogra nyugodtan fel rakhatja vagy le írhatja. Itt a blogtársak úgy mint én is a személyeskedést egymás ócsárlását bunkózását nem szeretik. ENNYI

      TWER

      Delete
    6. Az előbbi JOKERnak szólt

      Delete
  20. Joker!
    "bár én a drága időmet nem pazarolom Elliottra"
    Ezt én nem értem,azért csak itt vagy ha van megjegyzésed,vagy még is csak érdekel,
    Most hogy van ez?.....Engem ami nem érdekel ott nem is vagyok jelen,főleg ha még az időm is drága lenne ,holmi Elliottra!!!
    Valahogy a kettő nem jön össze,ha meg érdekel bátran szóljál hozzá ha van jó meglátásod Elliott-os alapon,nem fog itt lefikázni senki

    ReplyDelete
    Replies
    1. Kedves Ras!

      Azért vagyok a mai napon ismételten itt, mert kíváncsi voltam elér-e a helyi népharag. A megjegyzésem arra irányult, hogy kifejezzem, hogy távolról sem állok a módszertanban szakértői szinten, tehát nem akarom hamis színben feltüntetni magam. Másrészt a módszer nem egy egyszerű, gyorsan alkalmazható eszköz és mert elfoglalt ember vagyok, ezért kiemelt szempont, hogy a kereskedési rendszer minél gyorsabban és egyszerűbben alkalmazható legyen, így lehessen sikeresen alkalmazni.

      A bonyolult összefüggés amiatt itt vagyok az az, hogy Szarvasvadász, vagy hasonló sikeres spekulánsok beírásait kifejezetten hasznosnak tekintem.

      De sajnálatosan ide soha, Cimballi blogába elvétve ír be, ami azért lássuk be mégis csak furcsa, mert sok Elliott szakblog kis hazánkban elvétve akad.

      Üdv,
      Joker

      Delete
  21. Elvileg lefele kori be is fejeződhet BUX hatiban. Indulhat szerintem a kis "c" felfele (mai emelkedést eddig egy "a" és "b" hullámnak feltételezve.

    ReplyDelete
  22. Személyeskedés:

    Érvelési hiba; a szónok nem ellenfel gondolataival, állításával vitázik, hanem személyét minősíti, bírálja. Döntését az befolyásolja, hogy vitapartnerét, ellenfelét rokonszenvesnek vagy ellenszenvesnek ítéli-e.(argumentum ad hominem).

    Az érvek nem zavarnak: pl.: "Ad nincs igazad véleményem szerint, mert a forgalom és a momentum indikátorok nem támasztják alá a számozásod, a forgalomnak emelkednie kellett volna 3. hullámban, ez láthatóan nem történt meg. A korrekciós trendcsatornát sem törte a piac"

    A két dolog között különbség van. Ha valaki rendszeresen olvas minket az látja, hogy sokszor ellentétes véleményen vagyunk, ölre menni nincs értelme, mert a piac az úr, majd megmutatja melyik a helyes vélemény. Elliott alapján a lényeg, hogy az érzelmeket kizárjuk, mert hibás döntést eredményez, igen ez a legnehezebb, mert emberek vagyunk. A blog másfél éve működik, pont a blog állandó tagjainak köszönhető, hogy a "trollok" elkerülnek minket. Nem gondolom, hogy bárkivel szemben, aki nyitott és érdeklődő, a blogon rendszeresen író kolléga negatívan állt volna hozzá bárkihez, hacsak nem személyeskedő megjegyzést ír.

    Eddig talán egyszer kellett élnem a moderálással, de élni fogok vele, ha személyeskedést tapasztalok. Tanulni vagyunk itt, tanulni Elliott elméletét, senki nincs a szent Grál tulajdonában és nem is keressük, mert elfogadjuk, hogy nincs, de ez már filozófia, aki ezt nem fogadja el, nem fogja megérteni a gondolkodásunkat.

    ReplyDelete
  23. Ad, mi a magyarázat a mai 4 órányi otp oldalazásra elliottal?

    Üdv,
    Forcag

    ReplyDelete
  24. Szia Joker!

    Személyes véleményem, ha akarod megfogadod, ha akarod nem.

    Szerintem érdemes Elliottal foglalkozni, mert mindig leírja a piac működését, egyedülállóan. Tudom nehéz azt megérteni, hogy miért lehet, hogy egyik elliottos elemző lefelé várja, a másik felfelé, akkor ez nem igazi "tudomány", de a piac is ilyen, mindig több variáció van. Mi elemzésre használjuk, a kereskedést ki kell egészíteni más dolgokkal (pl: RSI), ami segíti a kereskedést, de a hátteret megadja hozzá!

    Nem akarok nevet említeni, ha akarja beírja, szóval valaki aki 2 hete volt a tréningen azt írta, hogy az elmúlt két hétben 1:10-hez a vesztő/nyerő pozíciói aránya, pedig állítása szerint még sok lyuk van a tudásában. Rengeteget javult a teljesítménye.

    Persze más azt mond, amit akar. Ha neked van egy jó kereskedési rendszered, akkor használd azt! Ha még nem vagy nyereséges, akkor add meg az esélyt Elliottnak, illetve a rendszerének. A legtöbben ott vétik el, hogy felszínes elliottos tudás után alkotnak véleményt, ne tedd!

    Sikeres kereskedést!

    ReplyDelete
    Replies
    1. Kedves AD!

      Nagyon fontos, hogy egy kereskedési rendszert milyen gyorsan tud egy átlag befektető/spekuláns hasznosítani. Egy átlagos spekulánsnak aki munka és magánélet mellett próbál kereskedni a tőzsdén, fontos, hogy relatív rövid idő (negyed, félóra) alatt képe legyen a tőkepiaci folyamatokról. Erre szakcikkek és néhány TA elemzés alkalmas is lehet. Az Elliott esetén ennyi időráfordítás véleményem szerint nem elégséges. Tehát egy kereskedési rendszernél nem csak az kell legyen a mérce, hogy lehet-e jól alkalmazni, hanem hogy hatékonyan, gyorsan, egyszerűen lehessen eredményt elérni vele.

      A módszertan legjobb reklámja mindig az, hogy a Te, vagy Cimballi elemzései milyen százalékban jönnek be, lehet őket lekereskedni. Én nem igazán tudtam ezeket az elemzéseket hasznosítani, ezért pár hónapja rutinszerűen, csak azért fésülöm át ezeket a blogokat, hogy esetleg Szarvasvadász, vagy valamelyik régi sikeres veterán kritikusan megszólal-e a fórumon. Egyébként félre ne érts nem bírálni akarlak, látszik, hogy felkészült vagy, de lehet egy ezer oldalas könyvet is írni, ha áttanulmányozása rövid távon nem hoz sikert.

      A kolléga akit említesz, ne vedd rossz néven de úgy gondolom, hogy vagy nagyon szerencsés, vagy nagyot mond. A legnagyobb játékosok 30-40%-os találati aránnyal és kiváló kockázatkezeléssel el tudnak jutni a csúcsra. A kolléga ilyen arányokkal rövid idő alatt milliárdossá válna, remélem Te is belátod, hogy ez nem túlságosan életszerű...

      Tehát van olyan szereplő aki alkalmazza a módszert és sikeres, csak nem mindegy, hogy milyen idő és erőráfordítással jut el erre a szintre.

      Üdv,
      Joker

      Delete
    2. Szia Joker,

      Szerintem ezek a gyorstalpalós előadások pont a legrosszabbak. Nincs olyan szakma ami nem igényli a befektett időt és a tőzsde pláne olyan amibe be kell tolni az energiát és a tőkét. Ezek a blogok ideális esetben az önálló gondolkodást segítik elő. Ne azt keresd hogy ki mit ír, hanem miért írja azt amit. Én rengeteget tanultam többek között Szarvasvadásztól is, talán az egyik legfontosabb a harmónia keresés és a "szemre" számozás. Sokkal több idő megcsinálni egy rajzot, pláne elmzéseket írni. Amikor kereskedsz, csak ránézel a chartra, nagyjából látod az arányokat, technika eszközökkel finomítasz és bekötöd a trédet. Pikk -pakk összeáll a fejedben w1-től m5-ig a kép, alternatív elképzelésekkel együtt. Szerintem semmivel sem bonyolultabb, mint bármelyik más TA, sőt elegyíthetőek.

      Delete
  25. Szia Forcag!

    Korrekció, jelenleg 2 v. b hullám, nagyon várnék egy leütést, mondjuk 3710 környékére, majd észak, abból a mozgásból sok minden kiderül majd.

    ReplyDelete
  26. köszönöm...
    forcag

    ReplyDelete
  27. Még egy gondolat.

    Kint van a blogon Cimballi hirdetése. Elérhető magyar nyelven is az elmélet. Az ára 2.200 HUF, ami szerintem a tőzsdén kereskedők számára nem jelent nagyon nagy összeget, mert egy vesztes trade sokkal többet visz el. Annyit megér, hogy ez alapján eldöntse valaki, hogy akar e Elliottal foglalkozni vagy sem.

    Szerintem nagyon jó, jobb, mint az angol nyelvű anyag, illetve nagyon tömény. Mivel kapcsolatban vagyok Cimballival, gondolhatjátok, hogy öndicséret, ezért javaslom, hogy, akit érdekel kérdezzen rá a véleményekre, sok embernek megvan a blogon, sokan olvasták.

    ReplyDelete
  28. jobban ránéztem, valami komplex kombináció lehet

    ReplyDelete
  29. üdv AD

    Meg döbbentő amit írok, nagyon is kettő esélyes a BUX és az OTP ha időd engedi hétvégén mind kettő irányt jó lenne ha ki veséznéd, nem kell sokat várni ha az OTPnél el esik a 3200 szignifikánsan cél ár már régen emlegetett 2300pont a BUXnál a 17000 törik akkor cél ár nem is 13000 hanem 12000pont, a másik irány is adott OTPnél a 8000 reális, a BUXnál viszont jóval magasabb 24000 körüli a cél ár itt a 19000-et kell szignifikánsan át vinni. Tehát nekem kettő esélyes a BUX. Meg mondom őszintén lefele jobban be azonosítom a hullámokat. Én most is úgy látom hogy tavaly szept. a fel fele menet korrekciós szagú és te is többször hangsúlyoztad hogy koriba vagyunk föl fele, tehát ezek alapján nekem délnek hiányzik egy nagy C.

    TWER

    ReplyDelete
  30. Szia Twer!

    Túl nagy a timeframe, ezen a szinten mindegy, mert lekereshetetlen.

    Ha elvi oldalról nézem, szerintem inkább 3 lehetőséget érdemes vizsgálni, legalábbis egyenlőre. OTP-ről beszélek elsősorban.

    Most felfelé, kb két-három hete egy A hullám megy/ment, arról nem akarok egyenlőre beszélni, hogy ennek vége vagy nem, ha befejeződik jön egy esés, de az nem megy új aljra, hanem a mostani emelkedés 61,8 v. 78,6 százaléka lehet nagy eséllyel(ez a ZZ+ZZ verzió, amit hetekkel, vagy hónapokkal ezelőtt felraktam naposon), ha mégis, akkor hoz egy újabb lehetőséget (szeptembertől ZZ+flat kombináció). Ebben az esetben számolnom kellene, de úgy 2900-3200-as sáv lenne a megoldás, ahonnan felfelé fordulhatna. A másik lehetőség az extra bullish számozásnál mutatott diagonal, ez időben elhúzódó lenne és akár a korábbi (2010-es, ha jól emlékszem 7400) fölé is eljuthatna.

    Nálam nagyobb eséllyel a ZZ+ZZ verzió fut, azaz gyors esés, majd gyors emelkedés.
    Ha rangsorolni kellene:

    1) ZZ+ZZ
    2) ED
    3) ZZ+flat

    Hétfőn-kedden kiderül, hogy kész e a felfelé kör, vagy még nem, az már kereskedhető tf.

    ReplyDelete
  31. üdv Boy

    Elnézést hogy zavarlak hét végén, lenne egy kérésem ha időd engedi ha lehet saját magad friss tudására alapozva old meg a feladatott mivel nálad még nagyon friss az elliotti élmény. Ha lehet a 2010 csúcstól heti majd napi szinten próbáld be számozni a BUXot és közöld az eredményt én már megtettem BUX, MOL, OTP. Elég érdekes dolog jött ki valamelyik hullám feledésbe merült.

    TWER

    ReplyDelete
    Replies
    1. Üdv Twer!

      A Forexproson szoktam nézni a chartot, ott hetes nincs is, napos pedig csak 2011. november 06-ig enged vissza. A hétvégén nem érek rá, de keddig megpróbálok keresni valahonnan chartot és megnézem!
      De a chsrt olvasásban szerinte te sokkal jobb vagy!

      Delete
    2. Nem erről van szó ki a jobb és ki nem, hanem hogy te mit látsz!!!!
      Mást főleg profit mint AD azért nem kérdezem mert meg van már a saját iránya úgy mint nekem. Kérlek ha véleményt alkotsz ne meríts senki elemzéséből.

      TWER

      Delete
  32. Szia Joker!

    Ide írok, mert így jobban követhető.

    Nem akarlak megbántani, de szerintem, ha ragaszkodsz a kiinduló alternatívádhoz, ami a piaccal való foglalatosság idejét és energiájára vonatkozik, akkor vsznu a tőzsdén TA alapon való befektetés nem neked való. Én egy-egy lejáró bankbetét sorsánál több időt fordítok a döntésre, mint 15 perc. (bank, lejárat, kamat melletti egyéb ktg, pl: utalás, vagy kp felvét költsége)

    Mindenkinek mondom, mert ez egy folyamatos félreértés, amit a blogon látsz, az csak elemzés, nem kereskedési rendszer, hiányzik belőle több lényeges elem (belépési pont, signál, trigger, pozició méret, stop loss szint stb.) Elliott ebből a szempontból csak mint iránytűre lehet tekinteni. Aki nem ért hozzá görcsösen ragaszkodni fog az elképzeléséhez, még akkor is, amikor régen törte a piac.(néha az is, aki ért hozzá)Elliott alapján általában a piacra több alternatívát lehet felvázolni, tudom ez sokakat zavar, mert így nem az elvárások szerint egzakt az elmélet, és van, amikor teljesen ellenirányú elképzeléseket. Ebben az esetben fontos, hogy tudjuk, hol törik az elképzelés és mikor marad egy alternatíva csak. Általában én is csak egy, az általam gondolt legvalószínűbbnek tartott, verziót teszem fel.

    Cimballit, aki valóban ismeri tudja mi áll mögötte. Aki tanulta tőle a trédet és ebből él még jobban. Az interneten lehet valóban bármit állítani, a valóságtartalmát nehéz bizonyítani. Ő 57%-os találati aránnyal dolgozik, van, aki kevesebbel, van aki többel, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy mennyi marad meg. Ő ebből él, nem itthon, hanem Vancouverben, a világ legdrágább városában.

    A pénzéről, a befektetéseiről mindenki maga dönt, én mindig a tanulás pártján álltam, de nem tudom senkire sem rákényszeríteni, ez a TE döntésed!

    További sikeres kereskedést!

    ReplyDelete
    Replies
    1. Sziasztok!

      Főleg Joker fegyeljen!

      Rólam volt szó, amikor Ad említette a 1:10-hez vesztő-nyerőt. Azonban!
      Kizárólag a tréning utáni 1 hétről van szó és egyáltalán nem kell milliárdokra gondolni. Lehet, hogy csupán szerencsém volt, de ez a hetem így sikerült. Kis pozikat vettem fel. Megpróbálok az RSI segítségével kereskedni, ami van amikor egyáltalán nem mond nekem semmit! De amikor igen, akkor nyertem. Ha azt mondom, hogy az 1 hetes bukóm 7400.- ft volt, akkor könnyen ki lehet számolni a nyerőt.
      Mivel kis pozik voltak szerintem szépet hoztam ki belőlük (hozzáteszem, hogy Ad és a blogra beírók többsége is segítségemre volt).
      Természetesen sokkal több is lehetett volna ez az összeg, hiszen énnél 15x nagyobb pozikat szokta felvenni. De most próbálom a tréningen tanultakat hasznosítani és nem szeretnék úgy járni, hogy valamit nem jól értettem, és amiatt megégetem magam!
      A tréningen tanultaknak köszönhetően sokkal kisebb a kereskedési kényszerem, és megpróbálok nem kapkodni.
      Az igazsághoz tartozik az is, hogy a tegnapi napom nem volt túl fényes, a szűk stopp 2x is kiszórt, azt hiszem egy kicsit kapkodtam is, így az említett nyerő 20%-a a "kukában" (tréningesek értik miről van szó) landolt!
      Nos! Azt hiszem erről többet nem is kell írnom, majd az év végén kiderül, hogy mindez hosszútávon mennyire fog működni!

      Mindenkinek további kellemes hétvégét!

      Delete
    2. fegyeljen = figyeljen
      7400.-ft = 17400.-ft
      énnél = ennél
      szokta = szoktam

      az hiszem nincs benne több hiba! :-)

      Delete
  33. Szia Joker!

    Most olvastam Szarvasvadászról írt bejegyzésed.

    Erre tényleg nem tudok mit mondani, az is baj, hogy nem ír ezekre az oldalakra... Ez alapján véleményt alkotni lássuk be elég felületes.

    Tavalyi tréningjén (Cimballival tartottak közösen), azt mondta, hogy nem nagyon szeret magyar oldalra írni, inkább a külföldiekre, mert ott kap elég szakmai inspirációt. Néha berakja egy egy elképzelését a portfólióra, de mivel sokat kapott, ezért már oda sem ír sokat.

    Ő inkább hetes, napos tf-t néz, hosszabb távú, nagyobb tf-es kereskedési szituációkat keres. Nincs is sok trédje, szerintem más stílusban kereskedik. Tény nagyon ért hozzá, kár, hogy a blogok közössége nem érti meg.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Szünet van, vagy csak nem figyelsz! :-)))))

      Delete
    2. ÜDV JOKER

      Nem tudom mennyit értesz elliotthoz, ha volna kedved és időd ugyan azt a feladatott megoldhatnád amit BOYtól kértem följebb. Több szem többet lát alapon
      ha ez összejön és ugyan azt látjuk igen szépen hozhat a konyhára, nem kell akkor csak a jó be szállót meg találni ami akár a mostani pont is lehet és hetekig vagy esetleg hónapokig lehetsz a poziba.

      TWER

      Delete
  34. DODIKÁnak üzenem a hülyeségét a piac tegnap kompenzálta így mikor más félhete át forgattam az SP longot shortba már tegnap enyhe nyerővel egy részét zártam.

    TWER

    ReplyDelete
  35. üdv Boy

    Ha valóba rászánod magad, akkor jelöld meg, hogy szerinted hol bukik a verzió ha arra a következtetésre jutsz mint én, nekem ez meg van van egy 100%-os ahol totálisan bukot az el képzelés, de van egy 80%-os is ha esetleg idő előtt pozit venne fel az ember kisebb veszteséggel ki tudjon szállni.
    Azért fektetek erre olyan hangsúlyt mert hozam kockázati arány kb. 1:15-höz ez döfi.

    TWER

    ReplyDelete
  36. Szia Twer!

    Miért nem adsz a piacnak a várható nyereségből egy picit oda és biztosabban szállhatsz be.

    Más. Ezért tartom úgy, hogy önmagában Elliott nem kereskedési rendszer. Kell keresni egy signált, pontosabban egy trigger gyertyát és arra lépni poziba, nagymértékben növeli a hatékonyságot. Jelen esetben valamilyen fordulós jelzést keresnék.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Teljesen egyet értek, de ez az idősík olyan tökéletesen működöt az SPnél ami azt jelezte 1413 körül hogy délnek veszi az irány, de azt mutatja ez nem a végleges délnek tartó irány, a BUXnál szintén az idősík jövő héten fogja be adni a szignált 15. le jár az idő ha addig nem lesz végleges irány akkor újra kell számolnom az idő síkot. Tudom nem hisztek ebbe az idő síkba nehezen is érthető hiszen saját fejlesztés elliott hullámaira illesztve mint ahogy írtam már tavaly is ennek segítségével állítottam fel az éves prognózist.
      Meg volt az ebéd egészségedre, én marhalábszár pörköltett készítettem bográcsba kint finom lett.

      TWER

      Delete
  37. üdv AD

    Írtad, hogy a BUX főleg az OTP erős bull piac.
    Most elliotti értelembe szerinted a BUX bear vagy bull piaci állapotba van igen fontos lenne mert ez nagy mértékbe meg könnyítené a helyzetet. Erre a kérdésre ha tudja valaki a választ nyugodtan ide írhatja.

    TWER

    ReplyDelete
  38. Válasz Jokernek(Fentebb) én is ide írom
    Kedves Joker!
    Nehogy félreértsd nem bántani akarlak én évek óta TA alapon egy kialakult kereskedési módszerrel kereskedem kizárólag hosszú távon.Ha annak is komolyan utánanézel és számba veszed a sok sok lehetőséget a TA sem egy rövid módszer amit 10-15 perc alatt el tudsz dönteni(főleg rövid távban és főleg a BUX-on) és még ott van> hol lépsz be vagy ki.
    Elliott módszerét én nagy TF en szeretném elsajátítani megerősítés képen ezért járok ide hogy tanuljak
    Én pontosan Szarvasvadász beírásaira figyeltem fel annak idején,régen sokat beírt a PF-re,de mivel itt hagyta a Buxon való kereskedést ezért mit is irkáljon,kinti piacra koncentrál és gondolom kereskedik és a kereskedés az nagyon időigényes mert nálam a kereskedés nem csak abból áll hogy belépek meg kilépek hanem nekem vannak jegyzeteim (mikor- miért? vagy miért nem léptem be vagy ki a poziból)STB
    Persze lehet hogy te 10-15 perces elemzés alapján is nyereséges tudsz lenni(Több éves távban) akkor csak gratulálni tudok hozzá
    Én továbbra is ahogy tudok-maradok a blog olvasója még ha háttérben is vagyok és köszönet a fiuknak hogy a "tudásukat" megosztják velünk
    Persze a tutit egy elemzésben sem fogod megtalálni,lépni meg neked kell,és nem az elemzés a nehezebb része hanem hol szállsz be meg ki..... azt megtalálni mert ott dől el hogy nyereséges leszel vagy nem(Itt lép be a pszichológia)
    Lehet valaki jó elemző ha nem tudja lekereskedni,pedig a tőzsdén ez a lényeg
    Hogy már idézzek valakitől - Jesse Livermore
    "A spekuláció egyértelműen a legvarázslatosabb játék a világon,de ez a játék nem a buta, szellemileg lusta,a gyatra érzelmi egyensúlyú sem pedig a gyorsan meggazdagodni vágyó kalandorok játéka
    Ők mind szegényen fognak meghalni"
    További sok sikert minden E.blogosnak sziasztok ...

    ReplyDelete
  39. ...az isten van veletek tobbet irtok ma mint neha het kozben....
    ..asszongya Joker.."A bonyolult összefüggés amiatt itt vagyok az az, hogy Szarvasvadász, vagy hasonló sikeres spekulánsok beírásait kifejezetten hasznosnak tekintem.

    De sajnálatosan ide soha, Cimballi blogába elvétve ír be," ...tehat ide soha nem ir be ami igy is van es ezt tudja Joker is de azert itt van:)..miert van itt?..erre is valaszolt.."Azért vagyok a mai napon ismételten itt, mert kíváncsi voltam elér-e a helyi népharag."...errol van szo es marha egyszeru,nem kell reagalni a szemelyeskedesre kulonben szepen eljut a blog valamely idiota portfolios zombi topik szintjere.....akkor viszont nem lesz eleg 15perc napi szinten hogy kihamozzak valami ertelmeset belole........bruhahaha...15perc es a tozsde..mesekategoria...pffffffff..

    ReplyDelete
  40. Szia TWER!
    Szerintem az a 3000 (nálam 3300)alatti Oti nem most lesz de úgy is a piac dönt meglátom támogat e vagy én őt az elképzelésemben mert én már megléptem 04,13-án(Alap tanfolyamon mondtam hogy mire várjak)
    Ez ne befolyásoljon senkit mert én nem rövid távban "játszom".....és van fedezet is
    jó a beker átlagom ,van játék bőven

    ReplyDelete
  41. Szia Twer!

    Más tf-n más a helyzet.

    Havi chart bear, egyértelmű, azt hiszem a hetes is, naposon azonban bull jegyek vannak. Megnézem majd és írok róla.

    ReplyDelete
  42. üdv AD

    Köszönöm és nem árulok el zsákba macskát, de gondolom tudod és észre vetted, főleg hetesen BUX, OTP, ott van egy nagy háromszög és egy kisebb is. Építő elemek alapján a 4. hullába tűnnek fel tehát a nagy 4-e hullámra gondolok, meg tévesztő impulzus az 1 hullám lásd. jan. emelkedés. Mivel hagyományos TA. esély 40-60%. Tehát elliotti alapon ha tudjuk, hogy melyik hullába vagyunk, teljes mertékbe tudjuk az irányt is.

    TWER

    ReplyDelete
  43. Szia Twer!

    Ezért sajnálom, hogy nem voltál tréningen. Időt szántunk arra, hogy megnézzünk egy hasonló, de tipikus szituációt. A hagyományos TA hsz-ként kezel egy szerkezetet, ami nem az. Nem fogja igazolni a TA szerint kereskedők várakozását. A helyzetet megoldása nem egyszerű, nem is vállalnám fel. A várakozásom, hogy biztosan nem az lesz, amit a hagyományos TA vár. Azaz, ha felfelé megy ki belőle, nem következtetek bull trendre, ha lefelé, akkor bear trendre. Elliott-i értelmezésben kevés az adat, ezért még idő kell hozzá, hogy kialakuljon. HSZ feltételeinek nem felel meg, azaz vagy még nem alakult ki, vagy nem az, csak annak látszó szerkezet... és ami még fontos, nem utal negyedik hullámra, mert ezen felül más problémái is vannak.
    Nem zárom ki, hogy rövid távon visszaigazolja egy-két TA-s elvárást, de a nagy kép, akkor is szívatós lesz.

    ReplyDelete
  44. Mivel nekem még nagyon sok mindent a helyére kell tenni, inkább csak figyelek, majd nyár vége felé majd kérdezek is :-) viszont
    Imi-Boy:

    Gondoltam megszponzorálom TWER kérését :-)
    Bux napi
    Bux heti

    Meg persze ha másnak is van ilyen kérése és ráérek szívesen teszek fel sima grafikont, ha olyat kér amihez hozzáférek :-)

    ReplyDelete
  45. Replies
    1. Gondoltam a számozás anélkül is menni fog, de ha kell holnap varázsolok egy olyan ábrát is :-)

      Delete
    2. köszi a chartokat Frici!

      Delete