Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Sunday 6 February 2011

Bux és Bux1112 várakozás - 2011 6. hét I. folytatás II.

Nézzük meg az órás képet, mit mutat, ez a szint már kereskedhető.

Bux1112 órás grafikon:



Berajzoltam egy a hagyományos értelemben vett ék alakzatot. A piros számozás alapján, akár pénteken láthattuk is a csúcsot. Kék karikákkal jeleztem, hogy amennyiben a korábbi csúcs még nem  a kis piros (v) vége volt, akkor hová juthat el az index. Ezek a korábban is jelzett 23.100 (a pénteki csúcs akár ennek a célzónának az alja is lehetett, nem sokkal maradt el tőle) és 23.350 környéke. Egy hétfői réssel nyitással ez meglehet (két rést sikerült a múlt héten összehozni, jöhet a kimerülési is), majd zárás környékén, vagy következő nap szvsz elindulhat a korrekció.
Most az ending diagonal verziót nem említem meg, lehetőségként továbbra is fennáll, lásd korábbi bejegyzés és ábra, de a verziónak szüksége van még megerősítésre. Ezzel szemben az itt említett kép akár teljes is lehet a hét első napjaiban.

A rések:




12 comments:

  1. üdv T.

    A bux1112-re gondoltál mert nem mindegy?
    Sőt az előző véleményhez még annyit hogy szerintem még A hullám sem ért véget november végén nem hogy C.

    ÜDV TWER

    ReplyDelete
  2. sziasztok!,,,egyszeruen nem latni hogy mi hozhatna korrekciot a piacokra..japan jegybank elnoke az ejszaka szo szerint mondta hogy a gazdasag NAGYON ROSSZ allapotban van,,erre csak fel szazalekot emelkedett a Nikkei..es ha dicseri akkor mi van??ebbol egy kicseszett monszter rally lesz...charlie

    ReplyDelete
  3. üdv

    Április óta tartó csökkenés nagy A hullámára gondoltam.
    Hát charlie te úgy látod nagy rally elé nézünk. Ezt az eszeveszett bikát hogy hol tudják meg riasztani a medvék ez már nagy kérdés. Bennem is most már kezd agályosá válni a korrekció. Ennek a nagy lufi fújásnak viszont brutál lejt menet lesz a vége csak igen a kérdés mikor.Mai nap sem néz ki úgy egy piacon sem hogy esés jelei lennének. Bár egy indikátor most amibe kapaszkodni tudok egy nagyon híres blogger gyors felfutást jelez eddig mindig az ellenkezője jött be neki. Hát ha most is ez lesz, úgy legyen.

    üdv TWER

    ReplyDelete
  4. üdv T.

    Ez a variáns csupán most vetődött fel bennem mert az a novemberi alj az onnan induló emelkedéssel nem illik a képbe vagy esetleg ha azt nagy C nek veszem akkor most 5 hullám fel akkor viszont nem tudom hogy lesz korrekció.

    üdv TWER

    ReplyDelete
  5. udv T...ezzel azt akarod mondani hogy nem erted hova megyunk mar fel es fel?...adtam 350-en lesz ami lesz...charlie

    ReplyDelete
  6. üdv

    Én már lentebb elkezdtem adogatni. Az útsót 340-en. Legfeljebb a tavalyi nyereség egyrésze ugrik.

    üdv TWER

    ReplyDelete
  7. üdv

    Amcsiba mai emelkedés könyvelhető volt a mecs miatt hiszen a bikák győztek. Így várható volt a nagy lelkesedés kérdés mikor józanodnak ki a mámorból. Jó lenne holnap !!!

    ReplyDelete
  8. Szia T!

    Úgy látom a magyar szentiment már kicsapta a biztosítékot :o)Köszi a linket!

    ReplyDelete
  9. üdv T.

    Eddig valóba az ék hozta a prognózist. Egy dolog ami számomra nem világos az X pont. TE HOVÁ VÁROD A CÉL ÁRAT HA BE INDUL DÉLNEK.

    ÜDV TWER

    ReplyDelete
  10. üdv T.

    Biztos vagy hogy vissza megyünk 150-ig???

    üdv TWER

    ReplyDelete
  11. üdv T.

    Nem adtál el még eleget. Azért kérdeztem mert itt vennék és 150 újra eladnék.

    üdv TWER

    ReplyDelete
  12. üdv T.

    De hogy én ma már semmit nem adtam el. TEGNAP BE ÁLLÍTOTTAM A POZÍCIÓMAT. Ja egyet még tavaly mit csesztél el a shortnál hiszen bár hol be szálltál nyerő volt kivétel a lokális aljakat.

    üdv TWER

    ReplyDelete