Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Sunday, 23 October 2011

Mol várakozás 43. héttől - javított verzió

Sokat gondolkozom rajta, hogy mi lehet a jövő hét története. A nagy kép nyilvánvalóan bull, hiszen az esés felfelé tartó korrekciójában vagyunk. 
Elővettem a Mol ábráját, hiszen ez a részvény van az egyik legnagyobb hatással az index alakulására. Órás az ábra, de több hónapot vettem figyelembe és számoztam be, addig a mértékig, amíg még nem zavarja a megértést. Látható, hogy főleg a 3. hullámokat tovább lehetne bontani, de a jelenlegi helyzetben ez nem lényeges.
Gyakori hiba, hogy a 3/!4 hullámot sokszor 4. hullámként számozzuk be. Ebben az esetben sokszor segítenek a vezérlőelvek, melyekből most csak annyit említek meg, hogy időben és térben az egy ciklushoz tartozó korrekciók hasonlóak egymáshoz. Az alábbi ábrát tettem fel tegnap:

MOL órás chart:


A negyedik hullám térben hasonló a másodikhoz, időben azonban eltér egymástól. Időben sokkal jobb összehasonlítást ad, azaz nagyobb a valószínűsége a következő verziónak. Alt formában az ábrában hagytam a fenti jelölést, azonban még a következő verzió létét erősíti, hogy a korrekciós báziscsatorna fogta meg az esést, ami általában a 4. hullám sajátja.

MOL órás - javított - chart:




A fentiek alapján a MOL esetében még egy emelkedés benne van a pakliban, várhatóan időben is a piros zónába esik majd a papír. Nem zárom ki, hogy előtte egy kicsi esés még bekövetkezik. Nagy valószínűséggel (v)/1/2 pozícióban.


Bux nagy kép - frissités

Hathor bejegyzése emlékeztetett arra, hogy régen raktam fel nagyobb képet az index várható alakulásáról. A havi képen sok változás nincs, igaz, hogy a legutoljára feltett havi chart valamikor szeptemberben történt, nyilván azóta csak egy gyertya keletkezett. Amit anno vártam a szignálvonalak fogták az esés, elindult egy korrekció felfelé.

Bux havi chart:



A heti ábrát nézve még egyértelműbb a kép, elindult a korrekció, melynek (a) hulláma teljesülhetett, jöhet a korrekció (b) hulláma, egy csökkenés, melynek célára az egyik - számomra legvalószínűbb - verzió szerint  16.000 környéke, majd emelkedés az ábrán jelzett zónába. Többször hivatkoztam a kosár változására, nem tudom, hogy mennyit jelent ez, pontosabb célárat nem tudok mondani. (az ábrán a zónák nem jelentenek időbeli jelzést!)

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy hetes alapon nagyobb eséllyel felfelé várnám tovább az indexet (főleg ha a kosár változásától eltekintek)

Bux hetes chart:


Az ábrát szemlélve jelenleg nehéz a felfelé körre pontos zónát jelölni, lehet a téglalap, ami ideális Bux retrace, de lehet valamivel lejjebb fog megállni. B kijelölése után lehet majd pontosítani. A következő heti gyertya fontos információkat hordozhat!



Saturday, 22 October 2011

Mol várakozás 43. héttől

Aludtam rá egyet, szerintem lehetett a számozásban egy hiba, ezért a teljes bejegyzést eltávolítottam, később javítva újra felteszem.

Thursday, 20 October 2011

OTP, Bux1112 - váraklozás péntek

Nem csinálok részletes elemzést. Szerintem a felrakott kép nagyjából él, elérheti az OTP a célzónát valahol 3440-3480 között, majd esés.(az emelkedés nem feltétel, de jó belépő, ha lesz) Bux1112 estében a piros zónába várom az indexet. Hétvégén felrakom az elképzelésemet, szerintem lehet egy dupla ZZ a korrekció a hati esetében és elérheti a kék zónák valamelyikét, de előtte a piros zónából egy emelkedés, nyilván csak a jövő héten.

OTP- gyors

Majdnem pontos volt a fejszámolás. 3470 helyett 3480 lehet a vége, 15 perces charton. Lassú a mozgás, kicsi a forgalom, a tegnapi slingshot teljesült a 200 pontos eséssel, mindez számunkra azt jelenti, hogy a vége ennek a körnek 2900-3000 környékre lehet, ahogy már korábban írtam. Az, hogy ilyen lassú, az jó, mert magasabb szinten is korrekció van, ami decemberig kitarthat.... Hamarosan elindulunk felfelé, MACD nagyon a nulla körül mozog...
Lehet, holnap ismét réssel nyitunk? Egy kicsit nagyobb az esélye, akkor annak, hogy még ma elérjük a célzónát, ahonnan lefordul a piac...

OTP 15' chart:



OTP várakozás - csütörtöktől

Szerintem tegnap láttuk a csúcsot, irány dél. Ha fordulunk megjelenhet óráson egy bearish slingshot, nagyon negatív jelzés. Várakozásom egy réssel nyitás, ha ez így lesz, megjelenik egy árva gyermek konstelláció (?), szintén bearish jelzés. A kérdés meddig mehet lefelé és milyen időtávon. A felrajzolt két zónát gondolom elsődlegesen mint elérhető cél. Később nagy eséllyel mondanám (ehhez azért kellhet egy két hét) mehetünk új low-ra egy nagyobb emelkedés előtt...

OTP órás chart:


Bux1112 - várakozás csütörtöktől

Véleményem szerint láttuk a csúcsot, most mehetünk ismét lefelé. A tegnap kirakott célzónát alulról súrolva 
fordult az index, bár ez nem volt feltétel, csak egy lehetőség, ha tovább megy felfelé, nem ment, nem volt elég erő benne. Meddig megy lefelé? Első körben a piros zóna a  legesélyesebb, azt nem tudom megmondani, hogy a két kék zónáig lemegy e és ha igen melyiket célozza meg (ha megy, akkor az alsóra fogadnék nagyobb eséllyel). 
Egyenlőre nem áll össze a fejemben a bux és az OTP mozgása. OTP-ben új low valószínűsíthető, míg az indexben bizonyára nem lesz..

Bux1112 órás chart:





Wednesday, 19 October 2011

OTP - gyors 2

Kész van c hullám is, ami egyben a nagy B, korábbi számozással ne hasonlítsátok össze. Innen jöhet egy gyors lefelé menet 2.900-ig, 5 hullámban.

Bux1112 - gyors

Ha a jelenlegi szintekről feljebb megy, akkor a piros téglalap magasságába érhet.

OTP - gyors

Nem látok nagy gondot az ábrán, a tegnapi közvetítésben használt perces tf-nél nagyobbat nézve, minden oké. Vigyáznom kell, ha lemegyek kis tf-re, mert az 5 hullám tegnap nem az egész C, hanem annak első alhulláma volt. A 15' charton már szépen látszik, hogy célzónában van, egy felfelé hullám hiányzik, mely kiszúrhat, de  utána esés jön, valószínűleg még ma. Sokan a shortra kezdtek el játszani, most fognak átállni longra... Kell a fűtőanyag az eséshez. Nézzétek a forgalmat, semmi erő nincs benne! Olyan oldalazás jöhet, ami sokáig eltart, chartok számát tekintve 15' tf-n,  majd talán már ma délután esés.

OTP 15' chart: 


Szerda

Minden az eredeti terv szerint zajlik, ua. még mindig aggaszt a tegnapi magas felfelé kör zárás előtt. Amennyiben ma az OTP 4.005 3.405 fölött zár óráson, akkor törik, legalábbis a gyors esés mai verziója, mert akkor a mostani kis b három hulláma helyett valami más lesz, például háromszög.
A hati esetében 600-ig még simán a szerkezetben felmehet. 
Jó hír, hogy az ázsiában a tegnap esti nagy optimizmus ma reggelre már elromlott.

Legyetek óvatosak!

Tuesday, 18 October 2011

Bux - gyors

Célzónában állt meg a határidő, jöhet egy kis oldalazás (akár háromszögbe, mert nagyon gyors volt a lefelé jövet)

OTP - gyors kis tf

Esélyes lehet a mai napra a célár zóna. Egyenlőre minden arra utal, hogy belehetünk. Jó, mert onnan holnap nagyot lehet esni :o)


Monday, 17 October 2011

holnap

Nagy elemzést most nem tudok feltenni. A lényeg, kisebb nagyobb megszakításokkal, de további esést várok. OTP esetében 2.900 alá/ környékére kell érkeznie a papírnak az első nagy korrekcióhoz.(utána további esés és új low) Közben lehet egy enyhe korrekciós próbálkozás, de nem szükséges. A csúcstól ma esett 8,4%-ot. Nagy szívfájdalom lesz, ha a felfüggesztés nem jön össze, nagyon számítottam/számítok rá. Ennek ellenére lehet  a sors különös fintora, ha nem lesz kereskedési szünet. Ma megállt és megfordult a jelzett első zónába, ha holnapi napot kioldalazza vagy egy kicsit korrigál, van még esély a réssel nyitásra és a várt felfüggesztésre szerdán, ha nem, hát nem.

Hati esetében az első nagyobb támasz talán 17.200 környéke lehet, ha nem fogja meg, akkor 16.800. Az esés végére még áll a korábban jelzett zóna, de a téglalap két szélét kell jobban figyelni. Holnap még nem várom a zóna elérését, pontosabb elemzés később.

OTP elemzés kiegészítés


Tegnapi OTP elemzéshez az alábbi kiegészítést írtam, melyet csak utólag (késleltetve) teszek most ki a blogra. Az elemzés vasárnap készült egy szűk kör számára. Tekintve, hogy nagy része teljesült az elvárásoknak most közkézre bocsátom.

Kiegészítés:

A korrekció szerkezete 5-3-5, látható, hogy az utolsó ötös hullám egy Ending Diagonal. A háromszög/ék olyan pozícióban, mely sok információt hordoz a számunkra. Milyen információt? Magasabb szintű trend egy hullámának befejezését jelenti, mely jelen esetben a több hónapja tartó esés első korrekciós hullámának végét mutatja, azaz nagy A végét. 

Az ED ezen felül még hordoz jelentést, hirtelen nagy elmozdulás következik, ami legalább a háromszög kiindulási pontjához, jelen esetben 2.900 környékére, illetve alá viszi a papír értékét. Esélyes, hogy valami hír lesz a mozdító rugó. Nem tudom mi lesz ez, lehet az ország leminősítése, lehet az ország részleges fizetésképtelenségének a híre (van alapja hogy erre is gondolok, nem csak az, hogy ismét sikertelen volt a kincstárjegy kibocsátás, más is), de ezen felül bármilyen negatív nemzetközi hír is megfelel. 

A lényeg esélyes egy thrust megjelenése és mivel, akár 7-800 pont is lehet az esés, ami gyorsan következik be, szvsz óriási mértékben benne van a pakliban egy vagy több alkalommal történő felfüggesztés. Sokan ültek be longba, akik nagyon fognak menekülni a papírtól, amikor lehet vele kereskedni és nincs éppen felfüggesztve...

OTP esetében ezért szvsz holnaptól tilos a long pozi felvétele/tartása!!!

Hol lesz a fordulat? E hullám környékén megnő a fordulat forgalom és kicsúszhat a háromszögből. Két metódussal számított célár zóna is egy helyre mutat 3.580-3.800 közé. Magam részéről 3.580-3.635 környékére tenném óráson a tetőt, de ebből kiszúrás lehetséges.

Mikor lesz a fordulat? Korrekció van, altatja az embert, gyors mozgás a tető előtt és után következik majd be. Legkorábban hétfő délután, reálisan kedd, további oldalazás esetén szerda, bár korrekció, ami lassú, de ennél későbbre nem várnám. Kiszámíthatatlan mikor következik be, de a hét első felére várom. A forgalomban már látszik az aktivitás növekedése, olyan a helyzet, mint a gyerekvárás 9. hónapja, amikor már nincs sok hátra és megjelentek az első fájások...

OTP órás "turbózott" chart:



Próbáltam kis timeframen is azonosítani a hullámokat, nem vagyok benne biztos, hogy jól sikerült a jelenlegi állás lekövetése. Ha a felfelé menet nem lesz dupla ZZ és már E c alhullámában vagyunk, akkor az ábrán látható a célárzóna, melyből kiszúrhat felfelé az esés előtt. Érdekességnek itt a 15' chart:


OTP - gyors

Szerencsére tört a divergencia a 15' charton, nem lett fordulat, mivel nem lett új mélypont a jelölt szint.

Bux1112 - gyors

Első megálló a piros zóna lehet.

OTP, Bux1112 - gyors

Nem gondoltam volna, hogy ekkora kiugrás lesz a hatiban. Rasnak ezt írtam este célárnak, csakhogy a következő felfelé körre gondoltam, mivel látható volt, hogy itt lehet egy "végár" Ezek szerint ha eljő a nagy C szép magasra megyünk majd, de előtte nagy B és az esés.

Bux1112 15' chart:


Bux1112 órás chart:


Óvatosnak kell lennem a hatival kapcsolatban, mert felületesen nézhettem meg, nagyon zavar a kosár váltás, bár nyilván ennél többről lehet szó.

AZ OTP esetében eddig minden a terv szerint. Nem zárom még ki a dupla ZZ verziót, de jelenleg a célzónában van, eddig tökéletes.

OTP órás chart:


15' chart alapján, akár egy további kilövés is lehet még, azaz lehet dupla ZZ. Tekintve, hogy kicsi a tf, figyelni kell, hogy hosszan nem áll majd fent, az emelkedés vszinu nem lesz tartós.

OTP 15' chart:


Közben naposon is célzónába ért a papír!

OTP napos chart:


Ennyi fért bele az ebédszünetbe! További jó kereskedést!

Sunday, 16 October 2011

Bux1112 - várakozás 42. héttől

Sajnos a kosár változása miatt nem lehet pontosan számolni. Szvsz talán van még egy lélegzetnyi emelkedés az indexben, de utána délnek fordul, véleményem szerint az ábrán jelzett zónába fog érkezni néhány nap (két hét) leforgása alatt.

Bux1112 órás chart:


OTP - várakozás 42. héttől - Felfüggesztés!!!

A hetes ábrát figyelve, további emelkedésre látok esélyt az ábrán látható zónába fog érkezni a papír.

OTP napos chart:




Ha az órás ábrát nézem meg, akkor látszik, hogy az alakzat közelít a végéhez, melyből intenzív esés indulhat, szvsz esélyes egy vagy két alkalommal, hogy a következő másfél hétben felfüggesztik a papírt.


OTP órás chart: