Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Tuesday, 30 August 2011

Bux1112 - várakozás 35. hét II.

Minden a várakozások szerint, szépen bele a célzónába. Ahogy vártam, gyors mozgással  (főleg fél 3 után) kilépés a háromszög felső szárából, melyhez nagyobb forgalom is párosult, mint az elmúlt időszakban.
Nézzük először a tegnapi ábrákat.

Bux órás chart:






Bux1112 napos chart:



Mindegyik a célzónában, sőt naposon a kicsi kék négyzetben az index.


Mi következik? Valamennyi tartalék lehet még az indexben felfelé, ha megnézzük a napos ábrát, akkor még nem érte el az index és a határidő sem a szintvonalat, ennek megközelítésére, elérésére még számítok.

Bux napos chart:


Határidőben ugyancsak naposon, kinagyított ábra.

Bux1112 napos chart:








Monday, 29 August 2011

Variációk egy témára - Bux és Bux1112 - várakozás 35. hét

Heti grafikon

Az augusztus 11-ei ábra és az akkori bejegyzésből idézek:
"Lehetőségek: vagy megfogja az ábrán látható szint,  és emelkedik, oldalaz, legalább egy hétig (a 2. korrekció 3 hétig látszott) az ábrán is látható módon, vagy megyünk lejjebb 4-5.000 pontot még."



Emelkedett és oldalazott, széles sávban, de hetesen ez "normális" mértékű volt. Az ábrát jobban megszemlélve, adódik, még egy lehetőség, mely szerint a (2) hullám expanded flat volt, ami jóval hosszabb ideig tartott (5-7 hét), ez alapján nem lehet egyértelműen időtávot szabni a (4) hullám idejére. Vagy 2-3 hét, vagy 5-7. Hetesen ebből mélyebb következtetést nem lehet levonni. A napos alapján a 2-3 hét korrekció nagyobb eséllyel játszik, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a nagy C hullám igencsak tömzsire sikeredett a nagy A-hoz képest, ráadásul hosszú elnyúlt korrekcióra számítunk, azaz lefelé egy X hullám is érkezhetett és ebben az esetben felfelé nyílik nagyobb tér...

Bux hetes chart:


Napos chart:

A hetekkel ezelőtt felrakott ábra célzónáiban marad a piac, de ideje új zónát kijelölni, mert a jövő héten kilép belőle. Link

Augusztus 14-ei napi chart:


A napos ábra alapján nagyobb eséllyel az alsó zöld zónát gondolom célárnak, a spike miatt azonban a felső zónát is figyelemmel kísérem. Napos ábra alapján a korrekció min. 13 napig tartott, azaz időben elérkezhettünk a korrekció végéhez.

Bux1112 napos chart:


Órás chart:

Óráson bonyolult a történet, rengeteg lehetőség látszik. 

- LD
- A-B-C-X -
- Háromszög
- 1-2 felfelé (első ránézésre belefért, de az elemzés közben nagy eséllyel kizártam)

Mit mondana ilyenkor a mester? (Cimballi) Szerintem azt, hogy ad nézd meg a hullámok karakterjegyeit, vesd össze az indikátorok jelzéseivel. Fogadjuk meg a mester tanácsait, lássuk:

- Az LD

A leading diagonal (link) esetlben 5-3-5-3-5 belső szerkezettel kell rendelkeznie a háromszögnek, felismerésének kulcsa lehet, hogy az árváltozás üteme a 3. hullámban nagyobb, mint az 5-ben. Hívjuk segítségül az RSI és Stochastic momentum indikátorokat. Az ábrán egyértelműen látszik, hogy a pénteki mozgás sokkal gyorsabb volt, mint a 3. Azaz az LD verzióját ez alapján gyorsan kizárhatjuk. Az első hullám esetében  az 5. szerkezet is hanyagolható, bár jól láthatóan a 3. hullámba, akár illeszthető is az ötös struktúra.

Bux órás chart:

A-B-C-X

Lehetőségként merülhet fel a kombinációs szerkezet. Ebben az esetben a korrekció még jobban elnyúlt lesz. Sokat nem tudok mondani még róla, következik egy A hullám felfelé, ha 5 hullám lesz, akkor lehet egy ZZ, ha három, akkor még sok minden előttünk áll, ezért erről majd csak később, figyelem ezt a verziót is, de nem elsődleges.

Bux órás chart:

(az ábrában lévő célzóna nem ehhez a verzióhoz tartozik)


Háromszög

Pénteki mozgás alapján a háromszöget eldobtam, majd újra elővettem, mert:

- mint tudjuk a bux nem elég likvid
- mert a háromszögek esetében is előfordul mértani pontatlanság
- mert a belső szerkezet erre utal (sok ZZ)

Nézzük először az órás ábrát indikátorokkal kiegészítve.

Bux órás chart:


A MACD his. ábráján szépen kirajzolódik a háromszög. A forgalom esetében a (b) és (c) hullám csúcsainak vonatkozásában apró disszonancia látható. Az MACD görbén látható horgok ismételten megerősítik a számozás helyességét. Sőt összekötve szintén háromszögre utalnak, egyre jobban koncentrálódnak a 0 érték körül. Szinte tipikusan úgy, ahogy az Jeffrey Kennedy a "nagy könyvben" leírja.
Nézzük meg a hullámok belső szerkezetét, melyről a háromszögek esetében tudjuk, hogy ZZ -kből állnak össze, illetve legalább egy alhullám valamilyen kombinácó (háromszög, dupla ZZ, Tripla ZZ). A belső szerkezet vizsgálatához 10 perces chartot használtam.

Bux 10' chart:


Az (a) hullám egy ZZ, (b) hullám egy ZZ, (c) hullám egy kombináció: háromszög-X-ZZ, (d) hullám pedig egy dupla ZZ.

Összefoglalva: Az indikátorok nagy eséllyel háromszögre utalnak, a belső szerkezet is erre erősít rá. A háromszögek esetében (LD- kivételével) az (e) hullám sokszor túlcsordul, a forgalom megemelkedik. Néhány jel utal arra, hogy talán nem háromszög, de ennek kicsi esélyét látom jelenleg.
Az (e) hullám végéhez gyakran valamilyen fontos hír kötődik! Most kell elkezdeni a híreket figyelni!

Lássuk akkor a várakozásokat!

Emelkedés ZZ formációban. A célárzónát 18.800+ környékére teszem a határidőben, de  itt 100 pontos nagyságrendi tévedés is lehet benne. Pontosítást a ZZ b alhulláma után lehet mondani, éppen ezért nagyon magas a zóna, de egy háromszög már csak ilyen, mert (e) akár lehet "throw-over" és lehet "truncation", bár az előbbi inkább ED-ben, utóbbi LD-ben fordul elő.

Érdemes még (e) esetében figyelni arra, hogy aránytalanul gyors időben a többi hullámhoz képest, majd utána jön egy elliotti értelemben "thrust" egy hullámból álló szúrás, jelen esetben lefelé, melynek nagysága kb.: 2.000 pont lehet (!), azaz 10% minusz(!), ehhez tényleg szükség lehet valami nagy hírre. Figyelem, a tető kétséges, senki ne próbálja eltalálni, mert e forgatókönyv szerint első hullámban short zárások, másodikban fejvesztett long zárások lesznek.

Bux órás chart:


Bux1112 órás chart:

Bux1112 napos chart:


A kis kék zónába érkezés ideális lenne, mert több jel is utal rá, több tf-en.

+1 dolog: Amivel még számolni kell egy esetleges háromszög kialakulásával (e) pozícióban, ez időben elnyújtaná a befejezést, de erről majd a következő napokba, ha szükség lesz rá.

OTP - várakozás - 35. hét

A bux elemzéssel sok időt töltöttem, ezért az OTP-t rövidre fogom, célár 4.242 környéke.

OTP órás chart:



Sunday, 28 August 2011

Robert J. Aumann - 2 kulcs mondata

A görbék mellett, néha bedobok egy-két gondolatot, most is ez következik. Robert J. Aumann nobeldíjas közgazdásszal - a portfolio.hu által röviden közölt - készített interjúból idézek:


"A válságból vezető kiút kapcsán sem vacakol Aumann: "Azt gondolom, hogy hagyni kell elbukni az összes elbukott vállalkozást." Majd némileg komolyra váltva folytatja: Miközben a nagy képünk szépen néz ki, nézzük a kicsit. Hogy egy kicsi döccenőt említsek, Görögországot hagyni kell csődbe menni. Vissza kell fizetniük az adósságot, érezniük kell hogy ők fizetnek, nem mások helyettük. A görög kormányt sem kell megmenteni, a kulcsszó ugyanis az ösztönzés. Az embereknek és az intézményeknek is a helyes ösztönzőket kell kapniuk. " (Portfolio.hu  - Link)


Ez nem csak a  görögökre igaz, hanem szerintem ránk is, de sajnos ez az, ami miatt utálom a politikát, mert nem fogja senki sem felvállalni, ezért hosszú és elnyúlt válság lesz...., de mi erre is számít(ott)unk(!)

Friday, 26 August 2011

Bux1112 - gyors

Bár (b) még nem biztos, hogy megvan, reális esély naposon:


Bux60-hati-otp


A kicsi tf-ek nem jöttek össze, ezért visszatérek a szokásos órás verzióhoz. A sima index esetében a háromszög még működik. ED bizonyosan nem lehet, mert ebben a poziban (4. vagy a-b-c teljes formáció) kizárható.  Lehet egy LD A poziciójában, ebben a helyzetben (e) esetleg elmaradhat a tető a felső szártól, B pedig nem megy majd túl mélyre. Lehet még az is, hogy a teljes korrekció egy háromszög lesz, ebben az esetben hiányzik egy felfelé kör.
Annak a lehetőségét kizárom, illetve nagy fenntartással kezelem, hogy ez már valamiféle 1-2 lefelé, mert ebben az esetben a 4. hullám ideje nagyon rövidre sikerült, a lefelé mozgás, nekem nem elég impulsive, a vége 17.000-re mutat, aminél nagyobb elvárásaim vannak.(lehet csak 5/1?)
Lehet kombináció, ahol A-B-W-X vonalán vagyunk,  X  alja cca. 17.450 lehetne. ((c) rövid lett- reális alternatíva, ráadásul megnyújtaná a korrekció idejét, amire hetes ábra alapján 2-3 hetet mondtam, 2-nél tartunk)

Bux1112 napos ábra, mely még mindig tartja magát:

Az 1-sel jelölt kék vonal érintése reális alternatívaként kell még mindig számon tartani!


OTP 15' elképzelés (?)




Thursday, 25 August 2011

Bux60 - fríssités


Figyelem az LD lehetőségét is (incl. lefelé X és most fordulat)

cet 14:17 hati


(e) vége a zöld zóna + vastag kék vonalak

5' chart:


OTP - gyors


Holnaptól tilos a long! - Bux, Bux1112, OTP

Kicsit fellengzős a bejegyzés címe, de szándékos. Holnap lesz az első nap, amikortól a korrekció végére lehet számítani. Minimálisan ezt az időtávot adtam meg. Nyilván lehet longolni a piacot, sőt talán holnap elindul felfelé is, hisz kell még egy felfelé kör, de csak óvatosan, napon túl nem tartanék most pozít.
Naposon, akár kész is lehet a szerkezet (minimális elvárásaim teljesültek), egy háromszög (Charlie már régóta mondja és figyeli), mely óráson már tisztán látszik. (e) hullámról lévén szó, várakozásom kitörés a háromszögből, majd esés. 

Bux órás grafikon:


Becsatolom a régi hati napos ábrát. Várakozás volt a kék vonalak érintése, holnap akár meg is lehet.

Bux1112 napos chart:


A korábban már feltett OTP ábra, feltettem egy új zónát, melynek kicsivel nagyobb esélyt adnék.

OTP órás chart:



Tuesday, 23 August 2011

Ma egy jól sikerült mozdulattal sikerült elintéznem az egyik kezem... várhatóan keveset írok a következő 6 hétben...

A portfolio rendszere nem működik, nem tudok részletes ábrákat feltenni..., remélem hamarosan megjavítják.


Bux1112 - várakozás

Egyenlőre rövid leszek, a három megvastagított kék vonal elérésére számítok (leginkább a hosszúéra). Az OTP-nél nem írtam, de most mondom, hogy itt is ott is a képben lehet egy komplexebb korrekció, ami időben elnyúlik.

Bux1112 napos chart:



OTP - várakozás - keddtől

Az OTP esetében, amennyiben a 3940-3950-es támasz nem esik el a következők szerint képzelem a jövőt. Elsődleges ár a 4.240-4.250 környéke, majd elindul az esés és új mélypont. Ha törik óráson a támasz, akkor ez a verzió érvényét veszti!

OTP órás chart:



Monday, 22 August 2011

OTP

A célár bejött, az időtáv hosszabb lett, egyenlőre a kép. Talán, de ez még nem elemzés, célár 4.242, amiről lefordulhat.


Halihó - újra itthon!

Részletesebb elemzéssel később jelentkezem (nem ígérem, hogy ma, elég korán keltem, no meg van egy kis időeltolódás, igaz minimális), addig is egy ábra frissítés. 

A (b) jelölés elméletileg a harmadik hullám teljes korrekciójához tartozik, 3. hullám (a)-(b)-(c) korrekciója fogja megadni a 4. hullámot. Egyenlőre a korrekció, akár háromszög is lehet - időben elhúzódhat (!), mintha erre (is) számítottam volna, nem? Ami nagy valószínűséggel látszik, hogy ZZ már nem lesz, nem megyünk nagyon magasra. (Magamban még a teljes lefelé menet, mint  X verzióját sem tudtam kizárni, erre érdemes odafigyelni, hogy egy nagy short belépő ne vigye el a teljes kereskedési tőkét)

Bux1112 napos ábra:




Hétfő - megjegyzések

Holnaptól vagyok.