Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Monday 29 August 2011

Variációk egy témára - Bux és Bux1112 - várakozás 35. hét

Heti grafikon

Az augusztus 11-ei ábra és az akkori bejegyzésből idézek:
"Lehetőségek: vagy megfogja az ábrán látható szint,  és emelkedik, oldalaz, legalább egy hétig (a 2. korrekció 3 hétig látszott) az ábrán is látható módon, vagy megyünk lejjebb 4-5.000 pontot még."



Emelkedett és oldalazott, széles sávban, de hetesen ez "normális" mértékű volt. Az ábrát jobban megszemlélve, adódik, még egy lehetőség, mely szerint a (2) hullám expanded flat volt, ami jóval hosszabb ideig tartott (5-7 hét), ez alapján nem lehet egyértelműen időtávot szabni a (4) hullám idejére. Vagy 2-3 hét, vagy 5-7. Hetesen ebből mélyebb következtetést nem lehet levonni. A napos alapján a 2-3 hét korrekció nagyobb eséllyel játszik, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a nagy C hullám igencsak tömzsire sikeredett a nagy A-hoz képest, ráadásul hosszú elnyúlt korrekcióra számítunk, azaz lefelé egy X hullám is érkezhetett és ebben az esetben felfelé nyílik nagyobb tér...

Bux hetes chart:


Napos chart:

A hetekkel ezelőtt felrakott ábra célzónáiban marad a piac, de ideje új zónát kijelölni, mert a jövő héten kilép belőle. Link

Augusztus 14-ei napi chart:


A napos ábra alapján nagyobb eséllyel az alsó zöld zónát gondolom célárnak, a spike miatt azonban a felső zónát is figyelemmel kísérem. Napos ábra alapján a korrekció min. 13 napig tartott, azaz időben elérkezhettünk a korrekció végéhez.

Bux1112 napos chart:


Órás chart:

Óráson bonyolult a történet, rengeteg lehetőség látszik. 

- LD
- A-B-C-X -
- Háromszög
- 1-2 felfelé (első ránézésre belefért, de az elemzés közben nagy eséllyel kizártam)

Mit mondana ilyenkor a mester? (Cimballi) Szerintem azt, hogy ad nézd meg a hullámok karakterjegyeit, vesd össze az indikátorok jelzéseivel. Fogadjuk meg a mester tanácsait, lássuk:

- Az LD

A leading diagonal (link) esetlben 5-3-5-3-5 belső szerkezettel kell rendelkeznie a háromszögnek, felismerésének kulcsa lehet, hogy az árváltozás üteme a 3. hullámban nagyobb, mint az 5-ben. Hívjuk segítségül az RSI és Stochastic momentum indikátorokat. Az ábrán egyértelműen látszik, hogy a pénteki mozgás sokkal gyorsabb volt, mint a 3. Azaz az LD verzióját ez alapján gyorsan kizárhatjuk. Az első hullám esetében  az 5. szerkezet is hanyagolható, bár jól láthatóan a 3. hullámba, akár illeszthető is az ötös struktúra.

Bux órás chart:

A-B-C-X

Lehetőségként merülhet fel a kombinációs szerkezet. Ebben az esetben a korrekció még jobban elnyúlt lesz. Sokat nem tudok mondani még róla, következik egy A hullám felfelé, ha 5 hullám lesz, akkor lehet egy ZZ, ha három, akkor még sok minden előttünk áll, ezért erről majd csak később, figyelem ezt a verziót is, de nem elsődleges.

Bux órás chart:

(az ábrában lévő célzóna nem ehhez a verzióhoz tartozik)


Háromszög

Pénteki mozgás alapján a háromszöget eldobtam, majd újra elővettem, mert:

- mint tudjuk a bux nem elég likvid
- mert a háromszögek esetében is előfordul mértani pontatlanság
- mert a belső szerkezet erre utal (sok ZZ)

Nézzük először az órás ábrát indikátorokkal kiegészítve.

Bux órás chart:


A MACD his. ábráján szépen kirajzolódik a háromszög. A forgalom esetében a (b) és (c) hullám csúcsainak vonatkozásában apró disszonancia látható. Az MACD görbén látható horgok ismételten megerősítik a számozás helyességét. Sőt összekötve szintén háromszögre utalnak, egyre jobban koncentrálódnak a 0 érték körül. Szinte tipikusan úgy, ahogy az Jeffrey Kennedy a "nagy könyvben" leírja.
Nézzük meg a hullámok belső szerkezetét, melyről a háromszögek esetében tudjuk, hogy ZZ -kből állnak össze, illetve legalább egy alhullám valamilyen kombinácó (háromszög, dupla ZZ, Tripla ZZ). A belső szerkezet vizsgálatához 10 perces chartot használtam.

Bux 10' chart:


Az (a) hullám egy ZZ, (b) hullám egy ZZ, (c) hullám egy kombináció: háromszög-X-ZZ, (d) hullám pedig egy dupla ZZ.

Összefoglalva: Az indikátorok nagy eséllyel háromszögre utalnak, a belső szerkezet is erre erősít rá. A háromszögek esetében (LD- kivételével) az (e) hullám sokszor túlcsordul, a forgalom megemelkedik. Néhány jel utal arra, hogy talán nem háromszög, de ennek kicsi esélyét látom jelenleg.
Az (e) hullám végéhez gyakran valamilyen fontos hír kötődik! Most kell elkezdeni a híreket figyelni!

Lássuk akkor a várakozásokat!

Emelkedés ZZ formációban. A célárzónát 18.800+ környékére teszem a határidőben, de  itt 100 pontos nagyságrendi tévedés is lehet benne. Pontosítást a ZZ b alhulláma után lehet mondani, éppen ezért nagyon magas a zóna, de egy háromszög már csak ilyen, mert (e) akár lehet "throw-over" és lehet "truncation", bár az előbbi inkább ED-ben, utóbbi LD-ben fordul elő.

Érdemes még (e) esetében figyelni arra, hogy aránytalanul gyors időben a többi hullámhoz képest, majd utána jön egy elliotti értelemben "thrust" egy hullámból álló szúrás, jelen esetben lefelé, melynek nagysága kb.: 2.000 pont lehet (!), azaz 10% minusz(!), ehhez tényleg szükség lehet valami nagy hírre. Figyelem, a tető kétséges, senki ne próbálja eltalálni, mert e forgatókönyv szerint első hullámban short zárások, másodikban fejvesztett long zárások lesznek.

Bux órás chart:


Bux1112 órás chart:

Bux1112 napos chart:


A kis kék zónába érkezés ideális lenne, mert több jel is utal rá, több tf-en.

+1 dolog: Amivel még számolni kell egy esetleges háromszög kialakulásával (e) pozícióban, ez időben elnyújtaná a befejezést, de erről majd a következő napokba, ha szükség lesz rá.

25 comments:

  1. Szia Charlie!

    Nem látok grafikont,csak valami egyszerűt a neten, nekem ebből úgy tűnik,hogy (e) belsőszerkezete ZZ-X-ED,ami teljességgel beleillik a képbe(részben számítottam is rá), kérlek erősítsd meg, hogy jól gondolom 5-10 perces tf-en. (lehet a Dupla ZZ, második ZZ-jának első hulláma is(LD), de ezt nem tudom eldönteni)

    Köszi!

    ad

    ReplyDelete
  2. Szia Ad! Sziasztok!

    Láttad ezt az sp elemzést Daneric-től?
    http://4.bp.blogspot.com/-Ct1Kabsp9Jc/Tlf_2hWom4I/AAAAAAAAJwM/4Ui_bUP-_Zw/s1600/spx60.png

    Mostanában nem szoktam nagyon más elemzéseit nézni csak utólag, mert elbizonytalanít, mint két hete "BarnaMaci" az éknél!

    Kb Én is így gondoltam pénteken!
    Persze ahogy Te is írtad sok-sok variáció lehet ebben az egészben, de ezek az ékek buxban is bejöhetnek amit felvezettél!

    Még él egyébként abcde, mert még nem néztem a jelen állást!?

    Naitssz

    ReplyDelete
  3. szia ad.....bocs de melyik nalad az X?...charlie..

    ReplyDelete
  4. nekem kis tf-en meg kell egy rugcharlie..as hogy az elso 5-os kesz legyen..

    ReplyDelete
  5. Sziasztok!
    Meddig kellene rúgnia? lassan lehet rá dobni a shortokat?
    imi-boy

    ReplyDelete
  6. nehez mit mondani boy...arany bearish,,,azt pedig altalaban szeretik a reszvenyek...charlie..

    ReplyDelete
  7. köszi, akkor még várok...

    ReplyDelete
  8. Sziasztok!

    Szerintem rúghat egyet 18.800+-ra, de én megelégszek ezzel a szinttel is.(18700 kétszer fogta).

    Ezért mondtam, hogy nehéz lesz tetőt mondani, 100 pontos lehet az eltérés...

    ad

    ReplyDelete
  9. Arra kell figyelni mikor indulnak az indikátorok délre, ott vannak a set-up pontok!

    ReplyDelete
  10. Lehet benne még egy kis tartalék, de már nem sok!

    ReplyDelete
  11. Én adtam bele 660-650 között!
    imi-boy

    ReplyDelete
  12. Este szerintem kibontom, ezért írtam az elemzésben, hogy egy gyors felfelé menetben short zárásokra számítok, majd lefelé a long zárásokra. Eddig minden az elképzelések szerint és az csak az OTP kacsintott ki a zónából felfelé, kérdés megáll, vagy elmegy a következő szintig...

    ReplyDelete
  13. Imi-boy!

    Csak a stop szintre figyelj, néhány száz pont most van benne bármelyik irányba, hirtelen, az AD plusznál is ez lehet a probléma, bár igyekeztem egy biztos szintet meghatározni.
    Ütemes belépés fontos most!

    ReplyDelete
  14. Ok. köszi. figyelek.
    imi-boy

    ReplyDelete
  15. Az indikátorok még nem adtak eladási jelzést! A beszállás még bizonytalan!

    ReplyDelete
  16. Szia Charlie!

    Látom a grafikont, de tényleg nehéz eldönteni, hogy hol van X, este megnézem, azért köszi a fáradozást!

    ad

    ReplyDelete
  17. Zártam is 606-on!
    imi-boy

    ReplyDelete
  18. nem tudja valaki, hogy várható - e a (FED aug 31) ülése előtt valami fontos bejelentés?

    ReplyDelete
  19. Szia Naitssz!

    Igen, még él, a "terv" szerint minden, (e) túlcsordul...

    Néha nézzem az elemzést, de leszoktam róla, mert az más index, máshogy mozgunk.

    ad

    ReplyDelete
  20. Szia Ad!

    Ok köszi!
    Remélem bejön ez a sok "plusssz" amit hozzá teszel ehhez a topikhoz!

    Én sem szoktam nézni más indexeket (pl dax is máshogy játszik), de mostanában elég szépen együtt mozgott bux és sp!

    Ha látom, hogy ténylegesen máshol jár vagy nagyon zavaró lehet nem fogok feltenni véleményt, de amíg kb együtt mennek, hogy el ne veszítsük megint a fonalat, e célból lehet jól jön egy két vélemény!
    (Pl 1330-tól esés, ékek stb és lehet most is bejöhet per pillanat az együtt mozgás lefelé!)

    Egyébként meg persze mind önálló index!

    Naitssz

    ReplyDelete
  21. Szia Naitssz!

    Köszi, bár a pluszt egy levél miatt kicsit elhamarkodtam, azt hiszem, de majd írok róla!

    Igen, van hasonlóság az indexek között, de a részletes elemzés sok időt vesz igénybe, csak rápillantok, azt hiszem a háromszög itt a blogon előbb megjelent mint Daneric-nél.

    Remélem minden rendben lesz ezzel az elemzéssel - eddig ok - mert vagy 6 órát szántam rá.

    A következő 2 nap döntő lesz, de még senki nem késett le semmit, mert első ránézésre nekem úgy tűnik nem kész a szerkezet!

    ad

    ReplyDelete
  22. Szia Charlie!

    Néztem a reggel feltett ábráidat. Az OTP esetében valami probléma van, mert olyan A-B-C szerkezet nincs, amelyiknek a belső szerkezete 3-3-3. Vagy 3-3-5 vagy 3-3-3-3-3, azaz diagonállá alakul a vége... Valami más megoldásnak kell lennie.

    ad

    ReplyDelete
  23. üdv AD

    A pluszt most néztem már egy kicsit előbb léptem poziba, 700-on különben nem adott el semmit. Pozik 670-700 között. Az OTP-nél egy LD van eminek a cél ára 4350 körül van ez a cél ár nem tudom mennyire fér bele az általad el képzelt szerkezetbe?

    TWER

    ReplyDelete
  24. Szia Twer!

    Végig kell néznem, de szerintem a levél után nem volt 700, 698-on nekem ment el 3. De lesz még magasabb holnap, legalábbis eddig úgy látszik.

    Az OTP esetében nem lehet LD, mert az vagy 1. hullámban, vagy A-ban van, belső szerkezete 5-3-5-3-5, de háromszög vagy egy ED még lehet.

    4350 belefér, mert a zóna átlépése után 4350-4400-et számoltam, a spike miatt adódik a különbség, egyébként csak a korábbi ábrát csaptam fel, mert tényleg nem néztem meg.

    ReplyDelete
  25. A 700-hoz még annyit, hogy gyorsan kellett lépnem, nem láttam megfelelő ábrát hozzá.
    Közben megnéztem két perccel zárás előtt volt 700, tehát meglehetett.

    ReplyDelete