Letört a 72800-as szint, ami értelmezésemben azt jelenti, hogy immár sokkal nagyobb az esélye a déli irányú mozgásnak, mint az északi irányú verzióknak. Érkezhet a korrekció következő alhulláma, mely a teljes korrekció elkészültét, vagy, ami egy csavart labda lenne a piaci szereplőknek, a korrekció első alhulláma fejeződne csak be és az ősz nagy részében továbbra is a korrekciót látnák futni, olyan mozgással, melyet az OTP esetében említettem. A mozgás mind a longos, mind a shortos oldalon hozna véráldozatokat, hogy színpadias képpel vázoljam a piac kiszámíthatatlanságának, a gyors és nem várt irányváltásainak következményeit.
Egy eső csatornában mozog a piac, mely a statisztikai adatok alapján inkább északi irányú kitörésre és déli irányú korrekció futására utal, azoban a belső szerkezetek, a magasabb idősíkok, valamint az OTP képe alapján most azon kevés esetek egyike következhet, amikor az általános statisztikai valószínűséggel szemben alkotok véleményt, igaz, hogy a piactól kapott határozott információk birtokában teszek így, látom annak lehetőségét, hogy az alacsonyabb valószínűségek melletti állásfoglalás hozhatja meg a kívánt eredményt.
Az RSI képe egy lehetséges sávváltás folyamatát mutatja, ugyanakkor a magasabb idősík képe alapján ez nem trendfordulót, hanem csak egy méretes korrekció létrejöttét jelezheti. Az RSI képe alapján a fenti állásfoglalás megerősítéseként is lehet értelmezni, mivel a trendmozgó alatt van a rövidtávú RSI mozgó, melyre az RSI éppen egy horgot készít. Nyilván az eső csatornából való letörés erős megerősítést hozhat - főleg egy réssel való folytatás, amire most nagy esély mutatkozik - a bearish szcenárió tekintetében.
kitört az eső csatornából a piac, ami azt jelenti, hogy további emelkedés a valószínűbb - frissítés később
ReplyDelete