Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Friday 13 March 2015

USD/HUF - Egy célár maradt!

Egy célár maradt abból a sorból, melyet 2014 júliusában írt bejegyzésemben említettem (akkori árfolyam 227 környéke volt). A cikket érdemes felidézni, ezért nem linket teszek be, hanem  ide is bemásolom az akkori sorokat.

Bajban a forint

A forint chartokon mutatott ábrája nem lep meg, régóta beszélünk magasabb célárakról, sőt párszor már elmondtam,hogy jelentős cash-t menekítettem ki a bankrendszerből, mert egyszerűen a magyar politikai elit, a demagóg, populista és véleményem szerint hatalmas pénzügyi analfabetizmusa következtében elvesztettem a bizalmam a forint és a magyar gazdaság irányába. Az argentín unortodox gazdaság politikában nem hiszek, tudom mi történt ennek következtében azzal az országgal,  mindazonáltal az eddig elért eredmények meglepnek, még akkor is, ha tudom jelenleg a statisztika már nem eszköz, hanem cél, ezért a számokat erős fenntartásokkal szabad csak kezelni. Egy nagyobb (vagy akár egy kisebb is) a világ pénzügyi piacát érintő válság esetében komoly problémákkal kerülhetünk szemben, ugyanakkor TA elemzőként elsősorban a chartokat figyelem és nem a fundamentalista dolgokat. A chartok pedig arra utalnak, hogy elindulhatott valami. Vártam volna még egy kört lefelé, hogy egy ideális szerkezet alakuljon ki, de a deviza kicsit más, mint a részvény piac. Nos, mi van a charton?

230-250-290-350 HUF/USD

Azt, hogy valóban eléri-e a legmagasabb célárat nem tudom, de a háromszög ott van a rajzon, márpedig az oda mutat. A kisebb, véleményem szerint Ending Diagonal célára 250, a pár héttel ezelőtti szintekhez képes komoly forintgyengülést mutat. A részvénypiac lokális csúcsot üthetett (OTP) erről már sokat írtam, most a deviza is jelez, lehet, hogy Ciklus C előszelét látjuk? Hetes chart, a kifutáshoz hónapokra lehet szükség!!!


13 comments:

  1. Nézem a hetes chartot, hu - ha... parabola lehetősége még mindig benne van, vagy klimax, de nagyon erősnek tűnik.

    ReplyDelete
  2. Szia! Engedj meg egy számszaki gondolatsort :) három kereszt játéka a számokkal és egymással :) EUR/USD , USD/HUF , EUR/HUF
    a funda a trend a TA mind egy irányba mutat a főnöknél vagyis EUR/USD paritás felé visz az árfolyamot, így egyszerűbb számolni :) de reális az esély az 1,00ra ha ez bekövetkezik ami szintúgy hónapok alatt mehet végbe, akkor a 350es USD/HUH hoz beza 350es EUR/HUF fog társulni, azt pedig az eddigi magyar mutatók nem igazán támasztanák alá, márc24 én kiderül lesz-e kamat vágás és milyen kamatpályája jön a forintnak, ha vágják és jelzik hogy folytatják még akkor sem gondolnék 350es EURHUF árfolyamra (hacsak egy eu pánik ki nem tör) ha a démoni hármasban az EUR/HUF-ot venném viszonylag fix-ebbnek akkor pedig a 350es dollár árfolyamhoz jóval paritás alá kéne mennie EURUSD-nek, amit szintén nem tartok valószínűnek, de ezt úgy is a piac illetve a jegybanki reakciók döntik el.
    A magam részéről 219nél váltottam egy jó nagy adag dollárt, vagyis szimpatikus az elliot célár csupán játék volt a számokkal :) amit érdemes lesz majd szem előtt tartani a visszaváltás időpontjának optimalizálása miatt

    ReplyDelete
    Replies
    1. Hali!

      Érdekes dolgokat írsz, amit te nem tartasz reálisnak, az nálam célár felett van :) Paritás, simán meglesz, a kérdés mikor. A másik dolog, EUR/HUF esetében EUR gyengülésre mutat, forint erősödés mellett. Tettem vmikor ide a blogra 280 körüli célárról chartot, de igazából 265 is ott van. Ma este nézegettem a dollárt, vagy három órát. Havi és hetes chart nagyon bull. Jövő héten tovább emelkedik majd az árfolyam, a kérdés megáll-e 300 alatt. Az egyik célár 296, a másik 303-305. Ebben a hullámban nem fog elmenni 350-ig, előtte kell egy kis korrekció (30 pont?), de utána benne van. A dollárhoz való fordulás 1,5 éves gondolkodás eredménye volt (Cimballi, Robert Prechter).

      EUR/USD chartot nem követem olyan élesen, de ott nincs meg az alj, lesz egy kis emelkedés hétfőn, kedden, de utána újabb mélypont jöhet, valamikor számoltam egy lehetséges célárat 0,8-0,9 között, de van pár célár felette is, meglátjuk.

      Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan idáig elérünk, a 350 valóban egy játék volt, de sajnos elég hamar reálissá vált.

      A magyar mutatóknak nem hiszek, tudom mennyire hamisítják őket, sajnos a gazdaság állapota tragikus, ha az audi nem növekedne évi 10%-ot a világban, a magyar gazdaság sem lenne pluszos :( , de ez egy másik téma, a dollár viszont közelebb hozhat egy államcsődöt, még ha az technikai is (reméljünk a Templeton hedgelte a poziit, vagy épp most csinálja :)

      lásd itt: http://sztarklikk.hu/egyeb/sztarklikk-kozelet/152644/

      Delete
    2. Szia!

      Jó a cikk! Bár én mindig kételkedve kezelem az összeomlást vízionáló írásokat, még akkor is ha azoknak valóban van valóságalapjuk.Usa ravasz "birodalom" de mint minden vezetőnek mind gazdasági mint politikai vezető szerepre gondolva ,nem hinném hogy célja lenne közép-kelet európa gazdasági megingatása, fricskát kioszthat az nem is ártana, de ez inkább csak olyan tojással dobálok a tüntetésen dolog ( illetve remélem hogy nem lesz ennél komolyabb )
      Templetont pedig nem is értem igazán, illetve nem látok a dolog mögé, amióta építik a pakkot, huhh mennyi ideje? tán 6-8 éve,nem hiszem hogy drasztikusan törve zúzva kívánnának kilépni, olyan összefonódások lehetnek amikről mi nem tudunk, a baj inkább náluk az ukrán kitettség. Minden esetre kíváncsi leszek a folytatásra, nem tartom kizártnak azt sem hogy simán átpasszolják a pakkjuk egy részét EU partnernek....
      Véleményem szerint most egy lenne a lényeg, Mo politikai elittjének mindent meg kéne tenni a bóvliból való kikerüléshez szükséges kommunikációs és gazdaságpolitikai irányváltásokért :) és akkor mi is bekerülhetünk a "védernyő" multicég szárnyai alá :) csak ki ne szabaduljon a vírus :) mert akkor meg kell nyitni a Kaptár-t :) :) :)

      Delete
    3. mutatnék egy képet,bár nem vagyok nagy TA varázsló :) szeretem az egyszerű letisztult dolgokat
      ezért gondoltam én a paritás szintjére,kis alászúrás elképzelhető ,de inkább onnan pici pattanást várnék:

      http://kepfeltoltes.hu/150313/eurusdhavi_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

      Delete
    4. illetve még valami ami engem zavar magyar viszonylatban, de nem is kicsit.....
      Magyarország költségvetési tervezete,nem egy olvasmányos dolog de kérlek nézz rá

      http://www.parlament.hu/irom40/01794/01794.pdf

      "...2015. december 31-
      ére tervezett adóssága 310,1 forint/euró, 255,2 for
      int/svájci frank és
      230,1 forint/amerikai dollár árfolyam mellett 25 10
      0,4 milliárd forint. "

      a második oldalról, 230,1 forintos usdhuf-val számol????? van ilyen?

      Delete
  3. egy komoly mol elemzés: http://hungarianstockindex.blogspot.hu/2015/03/2015-03-13-mol.html

    ReplyDelete
    Replies
    1. bocsánat , az előzőhöz fűztem a képet

      Delete
  4. Ebben az elemzésben is az a baj hogy éppen az aktuális irányt nem mutatja,....utólag majd megtudod,mint általában mindig
    Ezeket a lehetőségeket 1 gyakorlott szem látja,csak az éppen elkövetkező irányt nem,pedig azt kéne mutatni
    Tulajdon képen akár merre megy ,az elemzőnek tuti mindig igaza van,mert valamelyiket biztos visszaigazolja a piac.
    Én amikor elkezdtem feltenni folyamatosan az SP-t> 2 évvel ezelőtt + DAX kb fél éve irányát,én sem mutattam mellé még 2-3 alternatívát,csak a lényeget mutattam amerre menni fog és lassan itt vagyunk a minimum célárnál.Kritizáltak is éppen elegen,hogy miről beszélek,tőlem nem hallottatok" lenti "célárakról,,mástól viszont tudnék mutatni párat...,még a "nagy" elemzőktől is bőven.
    Ezeket csak azért gyűjtöm mert ezekből is tanulok hogy ők mit látnak rosszul.

    http://www.kephost.com/image/FNoU
    http://www.kephost.com/image/FNoX
    http://www.kephost.com/image/FNof

    http://www.kephost.com/image/FNo1

    Lassan itt vagyunk a minimum célárnál,...Aktuális pl.indexek folytatást szívesen megnézném valakitől hosszabb távra,......Altok nélkül,
    Nem bántani akarok senkit és nem is magamat fényezni,remélem tudjátok miről beszélek, már nem tudom hány éve.
    Ennél sokkal több chart előre mind kint volt a blogon,legyen az ,..Pl. bux -usdhuf stb,most éppen WTI is,pedig abban nem vagyok jártas.
    Remélem nem bántottam meg senkit,vagy éppen most kapok a pofámra :-),de ez az igazság,tőzsde az nem játék itt komoly pénzre megy minden. ..... jó esetben 10/90% én szeretnék a 10-ben maradni,legyetek ti is..

    ReplyDelete
  5. http://index.hu/kulfold/2015/03/14/putyin_a_tabornokok_puccsa_miatt_tunt_el/

    Kíváncsi vagyok mi lesz.

    ReplyDelete
  6. https://www.youtube.com/watch?v=_hNt7lTmVHk

    ReplyDelete
    Replies
    1. ZOMORÚ VASÁRNAP
      Szomorú vasárnap nem mész a plázába,
      templomba terelne lázárok lázálma:
      szenvedjél te is, ha más érted szenvedett,
      közben meg emlegesd sűrűn a szenteket.
      Szent István óta lett ez a nap vásárnap.
      Ma zárnap. – Tünete agybéli válságnak.
      Szomorú vasárnap!

      Szomorú vasárnap, napja a haragnak:
      harapnak reád fent fogai Harrachnak.
      Jaj, mit is tett veled kőbányák Orbánja?
      Jön-e már új idő, bűnét mi-kor bánja?
      Ezen a napon is jól megy a csalárdnak.
      Nem fél, hogy becsukják: tagja a családnak…
      Szomorú vasárnap!

      Delete