"Ad:)2015. január 13. 18:11 Nos, heves leverés, majd fel, ez a nagy mozgás elbizonytalanítja a longosokat és a shortosokat is, ilyenkor esélyes egy sáv kialakulása, három hullám ment lefelé és három felfelé, ideális egy háromszögnek és a bizonytalanságnak, ahol a kontextust B/dZZ/x adhatja, persze lehet egy emelkedő ék alakzat is, de azt majd a piac eldönti, induló gondolkozás, de lehet rá építeni és figyelni az alakulást :)"
:) Örülök. Pontosabban örülnék, ha a tegnapi katyvasz nem likvidálta volna a pozijaim jó részét. :( Most már csak azt lenne jó tudni, hogy hol tartunk napos-hetes távon... Nella
én kihagyom :) nem tetszik amikor nem egyértelmű, nem tudtam kis tfn figyelni sem, mindig van új lehetőség:) Az h hozza az egy dolog, belépni egy másik, jan első két hetét kihagytam, de majd jövő héttől, kevés blog, sok piac :)
Végre rájöttem mit csinálhat a dollár, pedig korábban már utaltam és gondoltam rá :) 250-ig ment az első hullám, előtte csonka ED, ami magyarázat arra a három hullámra, ami nov-feb között volt (havi chart)
Ras! Nagy vagy! Most értem haza, ránéztem. Bux zárás után még 140 pontot ment a Dax? Brutál! Tartom, sőt vettem még hozzá egy kicsit a mailed után! Köszi!!! Kellemes hétvégét mindenkinek!
Lehet ezt másképpen is csinálni...1 a lényeg ,nyereség meglegyen Kis gyakorlat kell melyik alakzattal érdemes foglalkozni és melyik irányba,ehhez kapsz segítséget más más tf-en az indikkel. Ha látsz valamit az nem biztos hogy az az, amit látni kéne. Certiket még gyakorolnom kell :-( ,mert ez még új nekem,te nagy spiller vagy ebben,.....majd kérdezek.
Ejjjj a mindenit!.. ha nem lett volna ez a 2 hét külhoni megbeszélés... Január 6-án 10.300-ra vártam a DAX-ot: http://prntscr.com/5thk9j Erre még a kék emelkedő csatiból is kiszúrt felfele: http://prntscr.com/5thk7s Teljesítve az elvárt emelkedést. Nem hiába írtam, hogy nem látok bele bearish momentumokat.
Úgy számoznám most (fogalmam sincs, hogy helyes-e, de nem is érdekel :) : hogy az ABC után WXY majd negint ABC, most pedig impulzus fel és a 3-asban van, csak nem néztem még, hogy végzett-e vagy még csak 3 of 3 van-e. Az is lehet, hogy a WXY egy ABC-nek az A-tagja, utána kész a B most pedig C-t csinál éppen (3-3-5-ös szerkezet?)
Nem szoktam én oktatni,nincs is szándékomba,1-2 "kollégával" tartom a kapcsolatot ..ennyi Blogra meg néha beteszek 1-2 elképzelést,de a chartotokon ti is látjátok "HA" beírjátok,csak elfelejtitek meglépni. Nem oktatás kell ide szerintem,hanem 1 "enter"gomb,amit nem tudok helyettetek megnyomni Tőzsdén a mi lett volna "HA" meg a "VOLNA" az felejtős szitok szó. "HA" tudod hogy ez lesz az irány,miért nem léptél,akkor nyertél "VOLNA" Kereskedés nincs helyhez kötve. Én többször hónapokig dolgoztam kint,Német -Belga-Fr,ott is van internet. Napi 1x elég ránézni,csak az irányt kell eltalálni és meglépni.Biztos van cigaretta szünet. Amíg nem léptek akkor az irányotok sem biztos,csak utólag, az meg kevés.
Minden beírásnál ezt a chartot betettem időben,pont úgy ment mint ahogy elképzeltem http://www.kephost.com/image/Fp9l
Ezek is mind be voltak téve időben http://www.kephost.com/image/FEQm http://www.kephost.com/image/FEQg http://www.kephost.com/image/FT30
Még véletlen se kövessetek engem,ez is csak 1 elképzelés, de legalább megnézné valaki Elliottilag hogy hátha igaz lehet ez az irány. Erre mit léptek,keresitek az alternatívákat,valaminek a párját. Depriv idézet "Kereskedésnél ha mindig megvan az alt verzió, akkor sose jut az ember sehova. " erről ennyit Nincs értelme könyvet olvasni a testedzésről, a gyakorlatokat pedig meghagyni másnak!
Azt látom Boy az aki szán rá pár percet és ha úgy gondolja megnyomja az enter gombot,
Több brókert ismerek személyesen,de egyikre sem bíznám a pénzemet hogy ő döntsön felette,közben tudom hogy sikeresek, de ők sem tévedhetetlenek. Volt akivel nem is tudtam együtt dolgozni,ilyenkor váltok.
Ras! Szeretnék Tőled kérdezni. SP500-nál az 1850-es mélypont után, december óta mintha egy gyémánt alakzatot lehetne látni...amiből ha letörik elérhető az alakzat kiindulási pontja.. Láttam hogy Te dolgozol ilyen alakzatokkal, és szép számmal be is jönnek! Nekem nincs benne gyakorlatom, a neten meg nem sok mindent találtam. A kérdés, hogy Szerinted valós az alakzat, és letörik? vagy fölfele indul? Érdekelne a miért is.... ha valós akkor mik a határok, ha nem ez az alakzat játszik akkor hogyan teszel különbséget, mit lehet benézni, mire kell figyelni.... Tudom, hogy nem akarsz oktatni. Csupán a lényeget egy-két gondolatban megosztanád?!? Akár mail-ben is.. Előre is köszönöm a segítséged!
Itt még bármi lehet ha egyáltalán az lesz berajzoltam, körök vonalak,ez a legmacerásabb irány De ne csak ezt nézd,csak erre nem lehet hagyatkozni,alakzat az mindig van tf-en http://www.kephost.com/image/FpVH
Nella!
ReplyDeleteHozhatta:)
"Ad:)2015. január 13. 18:11
Nos, heves leverés, majd fel, ez a nagy mozgás elbizonytalanítja a longosokat és a shortosokat is, ilyenkor esélyes egy sáv kialakulása, három hullám ment lefelé és három felfelé, ideális egy háromszögnek és a bizonytalanságnak, ahol a kontextust B/dZZ/x adhatja, persze lehet egy emelkedő ék alakzat is, de azt majd a piac eldönti, induló gondolkozás, de lehet rá építeni és figyelni az alakulást :)"
:)
DeleteÖrülök. Pontosabban örülnék, ha a tegnapi katyvasz nem likvidálta volna a pozijaim jó részét. :(
Most már csak azt lenne jó tudni, hogy hol tartunk napos-hetes távon...
Nella
én kihagyom :)
Deletenem tetszik amikor nem egyértelmű, nem tudtam kis tfn figyelni sem, mindig van új lehetőség:)
Az h hozza az egy dolog, belépni egy másik, jan első két hetét kihagytam, de majd jövő héttől, kevés blog, sok piac :)
szvsz nagy az esélye, hogy legkésőbb hétfőn új high lesz usd/huf-ban
ReplyDelete(értekezlet - nem lett long beszálló)
Még ez is rásegített a pozikra,Remélem bejön ez is
ReplyDeletehttp://www.kephost.com/image/FTy2
Boy tartod még?
Mtele nekem még meg van341-röl ,majd jó lesz az is .
ebben gondolkozom, gondolkoztam dZZ második fele
DeleteEkkora belépő ritkán adódik...DAX
DeleteErre vártam,Swiss besegített, így jóval nagyobb lesz a haszon,..de még nem az enyém,addig nagy nulla.
szép volt!
Deletehttp://m.investor.hu/investor/20150116-brokercsodok-tomege-jon-a-svajci-amokfutas-miatt.html
ReplyDeletehttp://www.portfolio.hu/finanszirozas/privat_bank/dollarba_menekitik_a_penzuket_a_leggazdagabb_svajciak.3.208992.html
ReplyDeleteAlakul a nokedli, a svájciak dollárba menekülnek LOL
Végre rájöttem mit csinálhat a dollár, pedig korábban már utaltam és gondoltam rá :)
ReplyDelete250-ig ment az első hullám, előtte csonka ED, ami magyarázat arra a három hullámra, ami nov-feb között volt (havi chart)
heti. majd keresem és felrakom
DeleteRas!
ReplyDeleteNagy vagy! Most értem haza, ránéztem. Bux zárás után még 140 pontot ment a Dax? Brutál! Tartom, sőt vettem még hozzá egy kicsit a mailed után! Köszi!!!
Kellemes hétvégét mindenkinek!
Lehet ezt másképpen is csinálni...1 a lényeg ,nyereség meglegyen
DeleteKis gyakorlat kell melyik alakzattal érdemes foglalkozni és melyik irányba,ehhez kapsz segítséget más más tf-en az indikkel.
Ha látsz valamit az nem biztos hogy az az, amit látni kéne.
Certiket még gyakorolnom kell :-( ,mert ez még új nekem,te nagy spiller vagy ebben,.....majd kérdezek.
Ok. De nem vagyok azért spiler, igaz már tavaly, vagy tavalyelőtt kezdtem. -:)
DeleteHé RAS!
DeleteNéha engem is bevehetnél az oktatásba :)!
Ras! Ha kiterjesztenéd a bizalmi kört én is jelentkeznék :)
DeleteÜdv Ras!
DeleteÉn is jelentkeznék ,ha még beférek ;-)))
ejej.. OTP -18%, 22 MRD forint
ReplyDeletehttp://www.portfolio.hu/befektetes/befektetesi_alapok/itt_a_lista_ezek_a_magyar_alapok_buktak_a_legnagyobbat_a_svajci_frank_miatt.208995.html
tele a net, h ki mennyit bukott, de ki nyert ezen, valakik elég nagyot kaszálhattak
ReplyDeleteSzerencsére egyik származtatott alapom se bukott,sőt ahogy nézem nyertek.
DeleteCitadella -Platina Pi. B
Az OTP egyik alapja feküdt bele, nagyon. A kérdés nekem még mindig az, hol vannak a nyertesek? Azokról senki nem beszél.
DeleteEjjjj a mindenit!.. ha nem lett volna ez a 2 hét külhoni megbeszélés...
ReplyDeleteJanuár 6-án 10.300-ra vártam a DAX-ot:
http://prntscr.com/5thk9j
Erre még a kék emelkedő csatiból is kiszúrt felfele:
http://prntscr.com/5thk7s
Teljesítve az elvárt emelkedést. Nem hiába írtam, hogy nem látok bele bearish momentumokat.
Úgy számoznám most (fogalmam sincs, hogy helyes-e, de nem is érdekel :) : hogy az ABC után WXY majd negint ABC, most pedig impulzus fel és a 3-asban van, csak nem néztem még, hogy végzett-e vagy még csak 3 of 3 van-e.
Az is lehet, hogy a WXY egy ABC-nek az A-tagja, utána kész a B most pedig C-t csinál éppen (3-3-5-ös szerkezet?)
Oké volt térképed (Elliott), de önmagában az kevés :)!
ReplyDelete7-én nyitóvan longoltam volna. Stop az előző alj alatt picivel.
DeleteVolt trade plan.
Eddig jó a játék a jan. 9 ábra szerint.
ReplyDeletehttp://kepfeltoltes.hu/view/150117/DAX2_www.kepfeltoltes.hu_.png
TWER
Hasonlo alakzat van hetesen is, amiböl màs következik.
Deletehttp://kepfeltoltes.hu/view/150119/DAX_hetes_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
bocs, ujra megnéztem, amit feltettél. nem hasonlo, bàr az ellentmondàs akkor is fennàll. :)) meglàtjuk, melyiket követi a piac
DeleteNem szoktam én oktatni,nincs is szándékomba,1-2 "kollégával" tartom a kapcsolatot ..ennyi
ReplyDeleteBlogra meg néha beteszek 1-2 elképzelést,de a chartotokon ti is látjátok "HA" beírjátok,csak elfelejtitek meglépni.
Nem oktatás kell ide szerintem,hanem 1 "enter"gomb,amit nem tudok helyettetek megnyomni
Tőzsdén a mi lett volna "HA" meg a "VOLNA" az felejtős szitok szó.
"HA" tudod hogy ez lesz az irány,miért nem léptél,akkor nyertél "VOLNA"
Kereskedés nincs helyhez kötve.
Én többször hónapokig dolgoztam kint,Német -Belga-Fr,ott is van internet.
Napi 1x elég ránézni,csak az irányt kell eltalálni és meglépni.Biztos van cigaretta szünet.
Amíg nem léptek akkor az irányotok sem biztos,csak utólag, az meg kevés.
Képesnek kell lenned döntést hozni. Ha arra vársz, hogy más döntsön helyetted, vagy mindig újabb megerősítésre vársz, akkor el fog úszni a lehetőség.
DeleteKevesen tudnak mások tanácsai alapján pénzt keresni. Sokan könyörögnek tippekért, de aztán nem tudják az információt jól felhasználni.
Delete"Tutit" magadnak kell megtalálni ,hiszen a te pénzed.
Amit nem mersz azt muszáj
DeleteMinden beírásnál ezt a chartot betettem időben,pont úgy ment mint ahogy elképzeltem
Deletehttp://www.kephost.com/image/Fp9l
Ezek is mind be voltak téve időben
http://www.kephost.com/image/FEQm
http://www.kephost.com/image/FEQg
http://www.kephost.com/image/FT30
Még véletlen se kövessetek engem,ez is csak 1 elképzelés,
de legalább megnézné valaki Elliottilag hogy hátha igaz lehet ez az irány.
Erre mit léptek,keresitek az alternatívákat,valaminek a párját.
Depriv idézet
"Kereskedésnél ha mindig megvan az alt verzió, akkor sose jut az ember sehova. " erről ennyit
Nincs értelme könyvet olvasni a testedzésről, a gyakorlatokat pedig meghagyni másnak!
Azt látom Boy az aki szán rá pár percet és ha úgy gondolja megnyomja az enter gombot,
Pedig Brikkának is volt ilyen elképzelése .....Elliottilag
Deletehttp://www.kephost.com/image/Fp8R
Most lassan a nyakvonalnál van megint figyelni kell
DeleteTöbb brókert ismerek személyesen,de egyikre sem bíznám a pénzemet hogy ő döntsön felette,közben tudom hogy sikeresek, de ők sem tévedhetetlenek.
ReplyDeleteVolt akivel nem is tudtam együtt dolgozni,ilyenkor váltok.
Sziasztok!
ReplyDeleteRas! Szeretnék Tőled kérdezni.
SP500-nál az 1850-es mélypont után, december óta mintha egy gyémánt alakzatot lehetne látni...amiből ha letörik elérhető az alakzat kiindulási pontja..
Láttam hogy Te dolgozol ilyen alakzatokkal, és szép számmal be is jönnek!
Nekem nincs benne gyakorlatom, a neten meg nem sok mindent találtam.
A kérdés, hogy Szerinted valós az alakzat, és letörik? vagy fölfele indul?
Érdekelne a miért is.... ha valós akkor mik a határok, ha nem ez az alakzat játszik akkor hogyan teszel különbséget, mit lehet benézni, mire kell figyelni....
Tudom, hogy nem akarsz oktatni.
Csupán a lényeget egy-két gondolatban megosztanád?!? Akár mail-ben is..
Előre is köszönöm a segítséged!
Itt még bármi lehet ha egyáltalán az lesz
ReplyDeleteberajzoltam, körök vonalak,ez a legmacerásabb irány
De ne csak ezt nézd,csak erre nem lehet hagyatkozni,alakzat az mindig van tf-en
http://www.kephost.com/image/FpVH
Köszönöm!
DeleteKis tf-en (15-30-60) szerintem detto olyan mint amikor az eur/usd beszakadt a yellen-tésnél az 1.256-rol.