Július elsején írtam (sokadik jelzés után) a fenti címen publikált bejegyzést, melyet újból becsatolok. A dollár árfolyam jelenleg 244,70 (investing alapján), ami lassan célkeresztbe helyezi a 250-es árfolyamot, a következő lépcsőt. Egyelőre, mint azt tegnap írtam, korrekcióra utaló jeleket nem látok. 5 hete egyre gyorsuló ütemben látszik gyengülni a forint a dollárral szemben, az utolsó nagyobb korrekcióra 5-6 hete került sor, ugyanakkor 12 hete zöld gyertyát mutat a chart. Ez egy magas tf-n futó impulse lehet. A legszörnyűbb, hogy az amerikai részvénypiacok még újabb és újabb csúcsokra mentek az elmúlt hetekben, azaz a világ pénzügyi piacai még nem kerültek krízishelyzetbe, ha oda kerülnek akkor vajon mi lesz a forinttal?
A forint chartokon mutatott ábrája nem lep meg, régóta beszélünk magasabb célárakról, sőt párszor már elmondtam,hogy jelentős cash-t menekítettem ki a bankrendszerből, mert egyszerűen a magyar politikai elit, a demagóg, populista és véleményem szerint hatalmas pénzügyi analfabetizmusa következtében elvesztettem a bizalmam a forint és a magyar gazdaság irányába. Az argentín unortodox gazdaság politikában nem hiszek, tudom mi történt ennek következtében azzal az országgal, mindazonáltal az eddig elért eredmények meglepnek, még akkor is, ha tudom jelenleg a statisztika már nem eszköz, hanem cél, ezért a számokat erős fenntartásokkal szabad csak kezelni. Egy nagyobb (vagy akár egy kisebb is) a világ pénzügyi piacát érintő válság esetében komoly problémákkal kerülhetünk szemben, ugyanakkor TA elemzőként elsősorban a chartokat figyelem és nem a fundamentalista dolgokat. A chartok pedig arra utalnak, hogy elindulhatott valami. Vártam volna még egy kört lefelé, hogy egy ideális szerkezet alakuljon ki, de a deviza kicsit más, mint a részvény piac. Nos, mi van a charton?
230-250-290-350 HUF/USD
Azt, hogy valóban eléri-e a legmagasabb célárat nem tudom, de a háromszög ott van a rajzon, márpedig az oda mutat. A kisebb, véleményem szerint Ending Diagonal célára 250, a pár héttel ezelőtti szintekhez képes komoly forintgyengülést mutat. A részvénypiac lokális csúcsot üthetett (OTP) erről már sokat írtam, most a deviza is jelez, lehet, hogy Ciklus C előszelét látjuk? Hetes chart, a kifutáshoz hónapokra lehet szükség!!!
245 elérve
ReplyDeleteUsd kis tf korrekcios jegyek, akar oras kortekcioo is indulhat
ReplyDeleteRAS elküldtem még egyszer, szerintem azóta kivette a jelzést, most megint kérdéses
ReplyDeleteOTP flat esetében 4400+ körül lehet c célára, 4420 kicsit távolinak tűnik, pedig az igazi ott lenne
ReplyDeleteránézésre 4240 fölött szerintem még várható egy újabb high kb 4.5K környékére...
Deletecsak akkor, ha most c jött le 4360 környékére
Deleteez így már szerintem túl széles lett szerintem (h1)
DeleteA kis tf-n lefelé menő 5 hullám vmi c lehetett, ismét felfelé az árfolyam
ReplyDelete245,5
ReplyDeleteHa otp 1-2-1-2 exp flattel, akkor nagy esés lesz a mai nap, célárról lefordult
ReplyDeleteMásik verzió - a felfelé ZZ-nek tűnik - hogy az OTP LD-vel fordul, ez tipikus OTP-s húzás lenne
ReplyDeletebeesett.... fordulat
ReplyDeleteÉpp csak bekukk, nyaralok: elvi szinten pont most lenne egy c(imp)/4 illendő szintjén és egyelőre egy, a tegnap tíz órás csúcstól húzott sávban sasszézik.
Deletejó pihenést! :)
Deleteegyelőre órás 50ma fogta, de kérdés meddig.
ReplyDeletea vissza nyított shortot 4405-ről hoztam (előtte 4440 - 4383), most rányítottam az esés előtt 4360-n. A kettőből a pakk felét lezártam, LD esély, eggyel magasabb szinten, mint gondolotam, még csak 3-ban lehetünk
ReplyDeleteviszont ,email.
Deletenem jött meg :( vmi gond van
Deletemegjött
Deleteha nagy LD, vajon mi lesz 4? LD jellegű dolog, vagy éles korrekció?
ReplyDeleteusd 246,2
ReplyDeleteCsak egy elliott be próba OTP péntektöl én egy C4 látok lefele, amely c-je most volt meg 4285 körül innen pattant itt van a trend vonal is ha töri akkor stornó, de a c4. egybe vágna a korábbi tech. alakzattal is mivel innen indulhat a C5 4500 fölé.
ReplyDelete4285-ről ment is a long... ;-) stop bent... 300-ig már nem kéne visszanéznie...
ReplyDeleteGambler! .)
DeleteRSI órás 40-n kívűl nem sok minden mutat a longra. A triggerl 15-n is sokkal magasabban van (nekem gyenge). Esetleg egy ZZ célára és kis tf-n leheséges 5 hullám (ezért feleztem a pozit), 4300 nem jó stop helyszín, 10 ponttal alatta jobb :)
Én most kezdem el nézegetni a short helyszíneket 4340 v 4360 környékén mit csinál a piac, lefelé esett, felfleé "dadog". Ha óráson sikerül a mostani szintek felett maradnia 4340,a kkor van esélye a longnak, ha nem, akkor új low, besült órás fordulós miatt, óráson RSI ebben az esetben Ma9 alatt horgot csinál 50 alatt, amiből nagy lendületet szokott venni, de stop kint van, ezért nagy bajod már nem lehet, én nem láttam a longot, eddig neked van igazad :Ö
Richter short is képbe kerül...4128 körüli csúccsal...
ReplyDeleteHogy merted meg lépni ez bátorság mivel már AD nagy esést jósolt. Már mint az OTP-ről van szó.
DeleteA 4350-et nem árt figyelni ha át viszi akkor áll a zászló északnak tovább, ha le fordul és nem megy 4300 alá mint ahogy írtad akkor is észak.
DeleteHúúúú... én kicsit más módszerekkel tradelek mint Ti, de erről már írtam korábban... kiterjesztett Fibókkal, legyezőkkel, és mellé Elliott megerősítésként.
DeleteEzek mellé figyelek még forgalmat, és pszicho... illetve próbálok a nagyok fejével gondolkozni. Egy általunk GBL faktorként elnevezett indikátorral, ami nem más mint ha én "G.ci Bróker Lennék" :-D. Játszok a kirázásokra, short és longstopok elszedésére is...
Mert tudja, hogy "csak" egy verzió, amit kiteszek és lehet más is, a ker rendszere jelet adott, ami nyereséges, akkor lépni kell, nem szentírás az elképzelésem, persze 1-2-1-2-ben gondolkoztam, de most esélyesebb egy LD
Deleteszóval igen... .) ker rendszer
DeletePontosan! Több mindenki elképzelését megvizsgálom. Átrágom, de alapjában véve a sajátomhoz ragaszkodok. Ha másé is egyezik az enyémmel annak csak örülök, de ha nem attól még nem vetem el a sajátom, max megnézem még egyszer, hogy biztos jól gondolom e....
DeleteDe még most sem adtál választ elliottilag te is 4. hullámot láttál le jönni, 4285-ig, különben én még mindig makacsul ragaszkodom valamikor aug. 20 körül ki tett 4500-4600 otp cél árhoz, itt már nézzem a short be szállót ha 5. megy fel akkor ez megint be lett nézve.
Delete2 verzióm fut Elliott szempontjából. Az egyik szerint egy x hullám ment fel 3500-ról 4970-ig, és most annak csináljuk a korrekcióját. És igen, C/4-et gondolom, hogy lejött. November vége, dec környékén várnám 3200 körülre, de a 2800 is képben van. Egyelőre ezt követem, ezt erősíti meg, hogy 4970-ről 5 hullám jött le, és felfele egyelőre!!! csak 3. Ugyanakkor van egy olyan elképzelés is, miszerint 3500-ról egy induló 1-es jött fel 4970-ig, és onnan a kettes jöhetett vissza 3725-ig. és most a 3. hullámban vagyunk felfele. Ezt csak figyelem, egyelőre kizárni nem tudom.
DeleteNe hagyjuk ki a nagy LD/ED verziót, mely szerint 3500-ről egy 2. hullám futott fel és most 3. hullámban vagyunk (3/b)
DeleteNa igen... variációk hada... :D
Delete4384 és 97 közé várom valahova a csúcsát ennek a hullámocskának...
ReplyDelete:) aztán egy fordított HS gyanú :), értem miért, remélem LD, mert különben törni kell majd a fejem, h mi a formáció :)
Deletemeg is van...:)
ReplyDelete384-en Oti long zárva... sok darab 100-as csipetke... :D
ReplyDeleteGrat szep volt
ReplyDeleteKöszönöm! ;-)
ReplyDeleteÉn is gratulálok, főleg hogy faltól-falig sikerült ki fognod ez aztán a rá látás, de hogy ezt a faltól-falig- ot hogy csinálod???????????
ReplyDelete2,5 éve reggeltől estig ezt nézem... próbálok tanulni, és kiküszöbölni a hibákat amiket vétek... ne irígykedj, anno egy lakás árát gyorsan elszedték már tőlem is... ;-)
DeleteRáadásul csak a OTP/Telkó/Ricsi-t nézem... néha Mol-t. Ez az otthonom, velük kelek, velük fekszek... lassan talán beérik a munkám gyümölcse, és a feleségem is megbékél azzal, hogy mennyi időt töltök a tőzsdei dolgokkal....és van ám amit benézek még így is jócskán... de az idő előrehaladtával egyre kevesebb. Próbálkozok, tanulok... 10 év múlva ha nem nyelt le a piac, majd büszkén mesélek a stragtégiámról... :D
Grat!
DeleteAzért vigyázz a pénzedre,messze még a 10 év,de sok sikert hozzá.
Vigyázok... de ezért is írtam, hogy szűröm a hibákat, sokszor képes vagyok szembe menni a pillanatnyi piaci hangulattal... de azt gondolom ezzel nem vagyok itt egyedül... ;-) Első körben 2 évet adtam magamnak, hogy meglássam mit tudok.. rájöttem, hogy semmit.. :D most azt mondom, hogy 5 év... aztán 10... :D Tanulok, gyakorlok, küzdök... ;-)
Delete"sokszor képes vagyok szembe menni a pillanatnyi piaci hangulattal"
DeleteEzt észrevettem :-( ......másoknál is>.soha ne hallgass másra
A soha ne hallgass másra dolgot én rugalmasan kezelem. Meghallgatom, megnézem ki mit gondol, figyelembe veszem az általam megítélt tudását is. Szívesen hallgatok a "nagy öregekre" de minden esetben megnézem hogy általam beilleszthető e az a mozgás amit más vár....
DeletePróbálj majd meg kicsit nagyobb időtávban is gondolkodni,"pénz ott van"
DeleteÉn már 2015-16 ra figyelek,mit játszhat a piac,chart bejelölve a képzelt irány.
Húúúúúú... örülök, ha a holnapot vagy a mát eltalálom... :D
DeleteEgyébként 10-15 napos irányokat játszok... néha dt-zek, ha úgy adja...
Technika kérdése és persze piac+tőke
DeleteÉrdekes, amit mondasz- Én 5 évet adtam magamnak, 3-at, h megtanulom az elemzést és utána 2-öt, hogy profitábilis szintre fejlesztem a kereskedési rendszerem. Most kezdem az 5. évet. Útólag az első három helyet max egyet kellett volna vele foglalkozni...
szvsz. az otp 4350-60-ig jön le max. és utána irány észak.
ReplyDeleteNagy vonalakba a fent említett OTP cél zónákkal egyet értek, csak hetesen nagyon kezd bull lenni ami egyre inkább a legkevésbé várt verzió esélyét kezdi erősíteni új csúcsokkal.
Oil ha nézi esetleg valaki 1hn beadta a vételi jelet, viszonylag jó RR mellett nyitottam pozit.
ReplyDeleteOTP 393-ról lefordulhat...
ReplyDeleteNem fordult.. :D
DeleteMessze még a füles csésze cél ár.
DeleteKis Tf-en gondoltam... ma aljról 5. hullám csúcsa...
DeleteJaj, de sok bejegyzés lett .)
ReplyDeleteegy zz le, talán egy fel, mi lesz ez .)
10"-sen nyerő,de csak fagyis......Mára ennyi.
DeleteAzért érdekes, hogy felfelé Cimballi belépési stratégiáját lőtted meg napos tf-n, optimális szinten .)
ReplyDeleteym optimiálsi szinten egy kis bullra, erre 16-kor hír...
ReplyDeleteDollár, jól meghúzta a számlám,.....számlánkat.
Delete:) apa kezdődik :)
Deletejól alakul, de ezen a pályán hetes swingen vagyok :) 300-ig rá sem nézek, meg sem fordul a fejemben, hogy változtassak rajta :)
Ez a Matolcsy féle unortodox pakkom, friss útlevél és USD cash, Franklin bácsiról egy szép fotósorozat, bár nem tudom miért néz ki mindegyiken ua úgy :)
Nejemnek néha a kezébe kerül az itthoni dollár,mindig megkérdezi tőlem hogy jó ez még egyáltalán,már hogy nem nyomtattak e újat,mondom neki ,ott nem a matolcsi garázdálkodik.
Deleteott minden eddigi dollárt elfogadnak, tudtommal... pénzügypolitikában hitelesek...
DeleteKb húszon éve nálam van,akkor voltunk Argentínában.
Deleteszép, főleg mert elég hasonlatos most a helyzet itt, mint ami lehetett akkor ott
DeleteReggel beshortoltam az Mtelt, de a nagypakkos rész magasabban volt, 84-re raktam, pár száz van 82-ről, nem nagyon akar menni, de nem állok rosszul :)
ReplyDelete17-én FOMC..19-én S&P adósság felülvizsgálat.
ReplyDeletea korábbi rajz szerinti ez az esés már lassan nem fér bele, hacsak nem csonka volt az 5.16-kor hír, ami ezen a tf-n keverhet, tehát meglátjuk mit mutat majd utána
ReplyDeleteutálom,a mikor az OTP 84-es fibora meg, most nagy az esély rá
ReplyDeleteHa úgy látod ,lépj
Delete:) de ilyenkor nem tudom mit csinál, ez a szint az állandó kérdőjel, mert x hullám egy tip. szintje
Deletetúlment :)
Deletena leesett, 10 charton ne nagyon nézzem mi lehet, mert a hétvége ezt a tf-t összekuszálja
ReplyDeleteotp-ben kinéz egy fordított hs óráson
ReplyDeleteElrontottalak évek alatt,már te is a TA-t figyeled :-))
Delete:) elliott is TA, csak teljes :)
DeleteRégóta foglalkoztat, hogy összefésüljem a kettőt, most egy olyan formáció van elliottilag, ami egy hs lehet, ezt az egyet ismerem (na jó ezt sem), célár minden rendben is lehet
Jó anyag van a neten TA-ra,pedig érdemes lenne összerakni,tuti nyerő lenne.....nekem így is az ,1-2 dologgal kiegészítve.
Deletemajd ha lesz időm, most marad kontextus-momentum.signal verzió
DeleteOtp mai aljról mehetett fel egy ZZ? 450-es célárral?
ReplyDeleteezzel nincs gond, de milyen a kontextusa?
Delete(talán záró ED? , de akkor impulse északra?)
Nem tudom hova tenni, csak nagyon szépen mutat... a=c-vel szép lenne, és a belső szerkezete is ilyesmi... csak a globál képbe nem nagyon tudom hova tenni...
Deleteén sem, Brikkának ven egy bull verziója, de nekem az sok
DeleteZZ mehet fel 78-as fibora nagyobb tf-n, ez még játszik, akkor ez lehet egy ED/1, ami még a fordított hs.nek és a fülescsészének is megfelelő célárat ad
Azért is keresem a lefele lehetőséget OTP-ben, mert Ricsi nálam 8 HUF híján tetőt fogott... ezt még reggel megcsinálhatja ha akarja... Ilyen RSI értékek legutóbb a 4900-as felhúzáskor voltak H1, H4-en... Na viszont ha ricsi lefordul, akkor az számításaim szerint valahol 3450 környékére fog esni 25 kernap alatt kb. Viszont oti és ricsi mostanában a legritkábban mozognak egymásnak ellentétesen... még ha a mértékük nem is egyezik, az irányuk legtöbbször igen..
Deletericsit most nem követem, csináltam új chartokat, hozzá indikátorokat (a blogra szánt chartok mások mint amivel kereskedést figyelem)
DeleteOTP-vel a bajom, hogy magasra ment, lehet egy ed, akkor az rsi elfekszik, azth iszem bizonyos tf-n
Egy kis shortom még megvan, nem voltam piac előtt. De 4040-ről kezdtem shortolgatni, zárni, magasabban short, zárás, hogy nem zavar..., holnap 4380-ra lejöhet (hs) bull verzióban is.
Mivel napon túl swingelsz RAS-hoz hasonlóan nála vettem észre, hogy ált utolsó negyedikben kezd el lépni, ez pedig esélyes h az, ha long is a piac...
egyébként Cimballi mai megjegyzése érdekes, nagyon érdekes:
"Yesterday's and today's action looks like the final pullback before the final $SPY $SPX upside breakout."
This comment has been removed by the author.
ReplyDeleteIsmét le kell borulnom Cimballi nagysága előtt!
DeleteBár kétségtelen múlt héten szépen hozta az elvárásokat a piac, sőt mi több! De a mai nap rácáfolni látszik az elképzelésre, ugyanakkor Cimballi hozzáállása, mely szerint sávozás, lefordulás ilyen irányú ker stratégia azt mutatja, hogy nem feltételenül a számok a fontosak, hanem a hullámok tulajdonságai és hozzá megalkotott stratégia, bámulatos mennyire működik!!!
OTP szerintem c/5 van most, nem szükségszerűen megy ki új csúcsra, de akár nyithat felfele réssel és utána alakzat nélkül esés - elvileg ennek a c-nek a célára inkább volt 4500, mint az előző csúcs.
ReplyDeleteSP: franc tudja, láttam már ötösnek ilyen kezdését SP-ben, lehet. De lehet kész is. Ez is franc tudja.
DAX szerintem már lefele.
Megnéztem a daxot, tökéletes formáció, dzz felfelé, ideális szintre, ha ebből megindul, kemény lesz :)
DeleteSP a kezd túl széles lenni verziót futja, ha ez nem zz felfelé, akkor fordulat lehet, nincs párja ennek az oldalazásnak
Deleteym-dow érdekes, olyan mintha egy 4/b futott volna ki új lowra, melyből zárásban jött egy c indulás, csak a nagyobb tf-n nem tudom hová tenni, ez a sáv kezd túl széles lenni
ReplyDeleteusd napos még most csinál 70 felett egy horgot ma9 felett, ez jó :)
ReplyDeletefáj a térdem, Ciklus B végénél vagyunk (előtte v utána) amerikában :)
ReplyDeleteMár 2011-óta, mihelyt van egy kis esés egyből ciklus B hát egyszer csak be jön, egy értelmű hogy ilyen magasságokban longolni veszélyes.
Delete:) meg mibdig nem erted
DeleteEgyebkent ritkan irom be, ha visszanezel 3 evet akkor sem talalsz sokat pedig sokat fejlodtem,
eses?emelkedes elott irtam mult heten, annyi valtozott h lehet bent volt az ot ami nem ment ki uj hihgra
Ilyen emelkedes utan veszelyes a long= kezdo, vesztes strategia, lasd pl usd elso korr 238-232-re, pedig nagyot emelkedett
tegnap 5 ym kotesem volt, long iranyba, mind, ma holnap ismet long iranyba fogok elsosorban keresgelni, pl 17 ora elott, nyitoban
, illetve a lokalis tegnapi low alatt
Dax kisebb tf elgondolkoztat, mintha "csak" egy zz jött volna lefelé, korrekciós csatorna alja fogta 700-nál, ma akár fény is jöhet :)
ReplyDeletebrr. 9-kor értekezlet :(
ReplyDeleteHogy ez a tetű pró ker rendszer indulásnál működne végre 1x :-(((( össze vissza mutat mindent
ReplyDeleteNem igaz, évek alatt hol ez hol az nem működik,miért nem tud az Erste valaki hozzáértőt felvenni aki végre megoldaná ezeket a hibákat.
Nincs normális kötéslistám, csak certiket látok.. Általában délutánra megoldják.. Hétfő óta ezt csinálja, elég bosszantó.
Deleteaki ért hozzá már külföldön dolgozik, az informatikusok voltak az orvosokkal együtt az elsők
DeleteEz oké, csak akkor miért fizetek ugyan annyit, mintha értenének hozzá..? :/
DeleteMás meg tudja oldani ,1 osztrák cég meg évek óta nem.
DeleteMindig valami hiányzik,arról nem is beszélve hogy állandóan késik a primitív grafikonjuk.
Na igen, ismerős az is.
Delete4385-ről oti játszóslong ment... c/5-re... 5. hullámot nem szívesen játszok, de most hogy kicsit izgi legyen beléptem..
ReplyDeleteTúl mélyre jött... el is dobtam... minibukó...
DeleteHelyette egy nagyobb pakkos Ricsi short indult... ;-)
DeleteNapos alapon nem merném még lőni
DeleteDAX szépen elment, lefelé ez nem zz, viszont nincs jó beszálló - most
ReplyDeleteua szakmailag a felfelé lőhető lesz, nagyon szépen
Mtel short: szépen jön le, sajnos csak 500 db van :(
ReplyDeleteOTP short még meg van, most elemzem
rátettem a zárást fibo 61 miatt, de esélyes, h 78 ra megy, utána meglátjuk
Deleteelkapkodtam
DeleteAbban a pillanatban beszakadt.
Deletecsak most látom short jelet dobott...
Delete318-ről oti long nyílt... ne kérdezzétek... megérzés...
Deletenem kérdezem, tudom :), illetve érzem, amit játszol, régen ilyen szinteken léptem volna, ma már várom a megerősítő jelet, '10 percesen még nincs, 4350-n inkább short jel volt (nem biztos, h trend irányba)
Deleteez már sokszor történt velem, ált ilyen helyzetekben a felét zárom és várom a szakasdást .)
DeleteDax hamarosan beadhatja a short jelet, bár jó setup nincs, visszateszt után lehet keresni majd belépési pontot, sp esetében viszont 1 rendszerem már beadta a shortot.
ReplyDeleteIgen, erre gondoltam, h milyen emelkedés után, csak a második fordulós, short jelet szabad ütni, ugyanakkor felfogás kérdése, 78-n erős ellenállás húzódik, kis tf-n kontratrendben lehetett vszinu kis tf-n ütni, óráson pl 9744-n van egy jelzés, kontrára investinges charton, de ott van a tegnapi 17 órás antiszignál is, igaz, azt csak a rés után lehetett volna megütni
DeleteOTP 78-csak spike lehetett, ed verziót figyelem most, ez a 78 arra utalhat
ReplyDeletevagy ld, de az már lefleé
ReplyDeletenem tudom mennyire figyelitek de van egy piaci összerendeződés a nagyobb indexek és a főbb részvények között
ReplyDeleteén is épp ezt nézegettem valamelyik nap
Deletemúlt héten felmerült bennem egy elképzelés (ES, YM) vonatkozásában, szépen be is számoztam, de a tegnapi mozgás alapján az is felmerült, hogy lehet megvolt a csúcs, alattomosan, túl széles lett az oldalazás, persze nagyobb tf még játszhat egy meglepetés, de októberben 3. hullám szokott indulni, nem első :) három hét szabit vettem ki, talán szerencsém lesz :)
Deleteközben usd szépen jelez, amit vártam is
a múlt héten pedig elkezdtek egy irányba mozdulgatni az indexek, két hete még szét voltak csúszva, mindegyik ment arra amerre akart....
http://s20.postimg.org/7x4fz9itp/Egyveleg.png
ReplyDelete318-ról 350-en zártam is az Oti longokat... nagyobbacsak pakk volt, jól esett... ;-)
ReplyDelete:) 360-nál lenne long jel, most
DeleteNálam 69-től... ;-) De ezen nem veszünk össze azt hiszem... :D
DeleteTéged nagyon szerethet a brókercég :-)
Deleteértem mit játszottál, de most kezdem megérteni Cimballi kereskedési filozófiájának egy olyan szegmensét, ami elsőre meglepő, de ua sikeres, ez főleg a második és 4 -5 hullámok lövésének stratégiája, eső trendben pl egy lehetséges fordulat 2. hullámát shortolja inkább, mint az elsőt longolja, de ez bonyolultabb annál, hogy ennyire leegyszerúsítsem, mert rsi felállás is fontos még mellette
DeleteThis comment has been removed by the author.
Deletea helyes megoldás 60+ a kérdés, hogy az OTP esetében mennyit kell rászámolni erre nincs tapasztalatom, mert ilyen kis tf-n ez nem lövöm meg, emlékeim szerint 6 forintos felszúrás simán lehet (2011 nov 1 előtti utolsó ker nap - 6 ft volt magasabb egy felszúrás miatt, 21-re vártam 27 lett belőle a felfüggesztés 7 forinton múlt, pedig azt vártam, más emlék nincs)
DeleteNálam 69-ig még felnézhetünk, de utána benézünk ma is 300 alá valahova 270 környékére...
Deleteha már érzés, ide tökre illene egy LD felfelé :), óra végén zöld gyertya órás long jelzés, kalapács után
Delete70, :)
ReplyDeleteJó belépő, szar kiszálló... bakfitty... :D
Deletenem biztos, új csúcs jöhet
Deletemikor lesz OTP döntés, valamikor a héten 10x-re emlékszem
4450 -t átviszi, akkor lehet belőle dübörgés
DeleteÉrdemes figyelni a dollárra, elindult egy forint erősödés, ami vmikor jó long beszállót adhat
ReplyDeletehetes alapon 242 környékén nézelődnék először, naposon lehet feljebb
ReplyDeleteOTP közben szépen megy 89 és nem ld
ReplyDeleteA reggeli réssel nem tudok mit kezdeni...
Delete2/a/3 egyébként tegnap túlrántották, azért van, nem szabadott volna olyan magasra futnia, nem lényeges :)
Deletejaj
ReplyDeletehttp://www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/most_dol_el_a_devizahitelesek_sorsa_csapda_a_tervekben.203471.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox
Ez az a hír, ami alapján megyek nyitok egy kis forint shortot, tetszett tegnak a ge..i bróker fakor, szóval itt 100%-ban a h..e szakértő f...szes politikus szakmai megoldás faktorra nyitok, a tapasztalatok szerint ez sokkal jobb rr-t hoz, mint a h.. szoci politikus faktor...
DeleteEj, nem akar felvenni a piac, pedig dobtam rá certit, 5 perces alapján még lehet egy low, talán akkor
DeleteHa tudod hogy jó,erre való a piaci,én nem szoktam tökölni, mert elmegy előlem és csak nézhetek utána.
Deletedolgozom és fentről jön az idiotizmus... már leért...nem lehet nyugodtan kereskedni
Deletevajon miért nem longoltam az OTP-t? csak ülök hezitálok leírom...
ReplyDeleteOTP nyitó, száraz volt a piac 8000 db ment el kb
ReplyDeleteOTP most korrekciónak kellene indulnia, utána lehet 100 pötty akár délutánra
ReplyDelete100 fel korr után?
DeleteIgen a=c / ED verzió 3. hullám kb, a vége 4500-nél lehetne mondjuk
Delete4450-4460-nál van egy ellenállás, eddig 3x futott neki, ha kiviszi simán elpattanhat, most előtte kezdett el korrekciózni, ráadásul flatnak néz ki, az lenne b hullám
DeleteVan egy hírünk is, ez bezavarhat:
Deletehttp://www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/veszjoslo_uzenet_a_bankoknak_jonnek_a_vegtorlesztok.1.203506.html
fent írtam, ha összeülnek, akkor forint short, certizem, h ne legyek hangember, hirtelen más nem volt, nem nagy téttel, néhány száz 234,2 körül léptem, mert lejjebb nem akarták elvinni, árjegyzőtől vettem pakkot (lásd fenti bejegyzések)
DeleteAz OTP egyre érdekesebb remélem nem a köv. gyúr
ReplyDeletehttp://kepfeltoltes.hu/view/140910/o.2._www.kepfeltoltes.hu_.png
meglőttem, nem vártam az usd-t félő, h kitör
ReplyDeletekitörés elindult, ZZ mehetett le, azaz új csúcs lehet belőle, vagy a csúcs közelébe mehetünk
Deleteha flat 10-n , akkor nem lesz mély low hanem gyorsan magasra megyünk
ReplyDeletepiacmozgatásra rákészülni
ReplyDeletenem voltam, mélyebb az otp, nem az a flat, amire gondoltam
ReplyDeleteRas! mire gondolsz?
OTP fibo 38, lássuk elindul-e északra,vagy szélesebb korrekció lesz, v vmi más
ReplyDeleteRichter egyelőre nem érzi a shortot Atom.
ReplyDeleteén is írtam, h nekem még gyanús, de szerintem más tf-n történt a lövés, én nagyon lent vagyok
DeleteH1 H2 H4 alapján léptem... úgy látszik korán... (szoktam ilyet sajnos sokszor, ezen még finomítani kell...
Deletenem egyedi, én is csináltam ilyet sokszor, nálam az volt az ok, hogy volt egy feltételezésem elliott alapján, nem néztem hozzá momentumot, vagy ha igen, szignált. Szóval nagy eséllyel kell lenni a fordulat előtt egy divergenciának, ha az megvan, akkor egy fordulós gyertyajelzésnek, mivel bizonyos tf-eken makacs volt az emelkedés nem az első jelet, hanem a másodikat kell meglőni, persze leírva ez sokkal könnyebbb :)
DeleteOTP-re most figyelni kell, lehet megindul vmi
ReplyDeleteel is ment, nem vett fel, rohadt lassú voltam... de nem megyek utána
ReplyDeleteOTP-re most ismét figyelni, csúcstámadás indulhat
ReplyDeleteAd! Mire gondoltam
DeleteHát Erre,...te mondtad,előtte én is megmozgattam a piacot lefelé 630-tol hati is 575-ig meg van
Piaci ....és rajta vagy,ilyenkor csak ez a megoldás, főleg ha gyors
Deletehati kilőve 700/44-728/16 ....OTP stop nullában.
DeleteGrat, bocs most éppen az ex-sárkány okádott tűzet... jól felb..tt nem voltam itt
Deletena kicsit más volt a kép és fel is húztam magam, de az első trade (long) meg is volt ym-ben
ReplyDelete33 pötty, korán zártam, de múlt hete a felénél kiütöm, nagyjából 30-40-et hagytam benne....
YM-ben biztos, hogy 5 hullám jött le, ed-vel a végén ('30), nagy kérdés mi ez 1?
ReplyDelete