Írtam, hogy nem látok long belépőt az OTP vonatkozásában, naposon nagy trendgyertya látható. Egy pár sorban, még nyitás előtt, amikor már többet lehetne tudni, hogy mi lesz ma, írok róla pár gondolatot. Az esetek túlnyomó részében a piac egy ekkora esés után nem fordul hirtelen északnak (túlnyomó, mert van, hogy igen). A piac ekkora esés után inkább lassulni kezd. Szóval ami információ rendelkezésre állt tegnap napközben, az a tegnapelőtti hatalmas fekete (előző 3 napi gyertyát átölelő) gyertya. Ilyenkor érdemes kivárni a fordulós jelet, mert megégetheti magát az ember, várni, hogy lassuljon az esés. A tegnapi nap egy inside bar lett, jelentése a piac megpihen, nincs egyértelmű egység a piaci szereplők szerint a további irányt illetően.
Elliotti értelemben impulse hullám sosem jár egyedül, itt fordulatra csak abban az esetben lenne lehetőség, ha a lefelé menet egy c hullám volt, van erre esély, de arra, is, hogy 1. vagy a hullám jött le. Mindkét utolsó lehetőség ugyanazt jelenti kereskedési szempontból, korrekció után lesz még egy kör délnek, minimum. Hetes szinten bull a piac, azaz valószínű felfelé lesz majd az irány, de a nagy kérdés, hogy ki bírja riskkel? Ami tapasztalatom szerint rosszabb, ha az ember veszteséges pozícióban ül, mert a veszteség lehetősége elkezdi "enni a pszichét" és nem tud igazán jól dönteni... ez a veszélyesebb.
A másik gondolatom, hogy egy feltételezett ED-ből fordult lefelé a piac, ami adott trendszint utolsó hulláma, azaz fordulatot jelez előre, nos ilyenkor érdemes a második jelzést meglőni, mert az első besülhet.
OTP napos chart:
Érdemes lenne lemenni a következő tf-re, ami jelen esetben 2-3 órás chartot jelentene. Ilyenem most nincs, ezért az órást mutatom, ahol szerintem nem volt long jelzés. A második mélypont lehet az és fel is mehet a piac a tegnap említett 4420 körüli szintre (c hullám, flat korrekció). OTP esetében nem fogadom el az eddigi tapasztalatom szerint 2. hullámnak azt a hullámot, ami 61,8%-as fibo szintnél mélyebbre megy (not incl. spike).
OTP órás chart:
Nagy eséllyel a papír elmehet 4420-as zónába (amennyiben flat és c megy felfelé), majd esés a 4260-as zónába. Ami a fibo 61,8 és a 4420-ról számolt ZZ célára is egyben. Kis tf-n alt verzióban egy hsz is játszik még, ebben az esetben nem megy olyan magasra a piac.
Természetesen nem én fogom eldönteni, hogy mi lesz, azt a piac mutatja majd meg. A chart alapján én ezt látom.
9:25 4410, a kérdés elég volt-e neki, vagy felmegy még a várt szintre :)
ReplyDelete"bolondok órája" bármi lehet :)
DeleteElég hisztisnek tűnik ahhoz, hogy akár valamennyivel még túl is teljesítse :-)
Deleteoldalazás teteje 4420-nál van, ezért nem túl merész elvárás 1 tickkel fölé várni :)
Deletede első óra, bármi lehet, még annak az ellenkezője is :)
DeleteMtel 327 elérése, megérintése nem lepne meg
ReplyDeleteHati long dobva
ReplyDeletegrat
DeleteKöszi!
DeleteMég egy nyomás illene, több dolognak is ki kellene menni (kis tf) új csúcsra.
ReplyDeleteszvsz ma lesznek hevesebb elmozdulások
ReplyDeleteupsz...
ReplyDeletehttp://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/orosz-ugynok-a-jobbikban-1226600
jaj,d e leállt a piac, biztos Yvette miatt
ReplyDeleteCsak nem!:-)
DeleteOTP rövidben igen érdekes. Szemre ZZ jött le a420 körüli tartományból, csakhogy ameddig lejött, az alapján fölfele is inkább valami korrektív mehetett, nem pedig sima C.
ReplyDeleteFura. Új lokális csúcs jön?
láttam már ilyen szívatós impulset, kis tf.n gyakori, bár én is azon gondolkozom, hogy az vagy nem az....
Deletea kis fehér, majd a két fekete gyertyában bújik meg az 1-2, '10 charton, ha impulse, percesen beleláthatod, ilyen akkor van, amikor a 4 mély korrekciót csinál, miközben időben is széles, kis tf-eken, ha kivárás van többször látni ilyet, óra felett ritkán, ráadásul sokszor kis tf-n - OTP is - 3=5 vagy 3<5 megnyúlás is tipikusnak tekinthető
szóval ez miatt nem aggódom, nem tudom mi az... de ott van egy beaish sling óráson :) ...
4400-en korábban beálltam, szerintem az én pakkom ment el a felszúrásnál
Delete(csak kicsi pakk, '15-'30 perces triggere) a kérdőjelek miatt minimális tétellel, skalpra...
nem tudtam eldönteni, hogy 4410 volt a csúcs, vagy megyünk még egy kört felfelé, az rr azonban egész jó volt egy skapra, 4440-60 vs 4260-280
DeleteNemtom. Nagyobb TF-en (órás fölött) nem egyértelmű, látok esélyt 4700 környéki elszállásra.
DeleteAzt hiszem, szűkítek (a vélt ED tartományából van egy adag).
De legalábbis 4500+
Deleteén is, ezért skalp, de óráson kell egy leszúrás, innen ebből az oldalazásból északnak, hát 10% alatti esély, de naposon is egyelőre szünetnek látszik legjobb esetben is... szóval a 10% vs 90% valamint a 60 vs 120 jó konstellációnak látszik, mindemellett sávtetőt 60 percesen szóval b/c/4 vagy c/2-öt lőhettem meg, kis téttel, tényleg kicsivel
Deletemajd a piac eldönti, nem trendben korrekcióban gondolkozom, rövid időre, skalpra, gyors kiszállóval
tudom 4040 elérhető, még most is...
DeleteA telekommal (esésével) kapcsolatban is rossz érzéseim vannak.
DeleteMi?
DeleteEgyre kevésbé hiszem.,., meglátjuk,eddig semmilyen a nap
Telekom, D1:
Deletehttp://keptarhely.eu/view.php?file=20140515v00fsmno2.png
- az emelkedő szakasznak van egy aggasztóan ismerős íves beütése
- az RSI emelkedő vonalon pattog
- a chart 'rendes' fejvállhoz már magasra ment, fordítotthoz (ill. fülescsésze-variációkhoz) viszont egyre jobban passzol
W1:
http://keptarhely.eu/view.php?file=20140515v00fvx2v4.png
- A korábbi jó mély RSI-pattogás helyett egy magasabb szinten van új lokális alj
- korábban már linkeltem a forgalomról képet, és az abszolut alj körül bizony elég magas volt.
Lehetségesnek tartom, hogy ez nem beesni fog, hanem némi (akár hetek, hónapok) tökölés után 3/3 jelleggel célbaveszi a 400+-os szinteket.
BUX (prompt) viszont, ha jól számolom, a korábbi csúcs fölött nem sokkal végetérhet.
DeleteÉn még tartok mindent,de más tf.
ReplyDeleteazon a tf-n nem shortolnám!
Deletea céláram nálad a risk kategória alját sem éri el
DeleteOTP napos képe sokat változott, ha így marad van fordulós jelzés, trigger nélkül long irányba!
ReplyDeletekisebb tf-n nem tudom összerakni a felt...
Van amikor a nagyobb tf többet mutat
DeleteKicsi meg összezavar a buxon......de ez csak az én véleményem,nem véletlen a nagyobb tf amit nézek.
BUX az külön kategória,főleg az utolsó 4-5 évben.Nagy türelem kell hozzá :-))
Ráérősen kell kezelni,
soxor és ezért is kell nézni, pl ricsi hetes elég komoly emekedés lehetőségét mutatja, korrekció esetén is
DeleteNéha beszélgetek állítólagos hozzáértőkkel,(Bróker)azt mondják buxon nem működik a TA,nem hisznek nekem pedig küldöm előre az irányokat,de meggyőzhetetlenek.
DeleteMár nem is erőlködöm, ő dolguk ha lemaradnak.
Megfelelő indikátorokat kell rátenni és tudni kell értelmezni a jelzéseket,semmi más.Ehhez kell a pár éves gyakorlat és meg kell lépni könyörtelenül.
DeleteSokan rajzolgatnak össze vissza, de a lényeg meg háttérbe szorul.
Fától az erdőt nem látják. :-((
Láthatjátok néha ide is beteszem gondolataimat,igen van néha nálam is nulla menet,szidom is magam olyankor hogy "vak" vagyok mert lemaradtam.:-(
DeleteHatit megint sokan szeretnének venni..
DeleteMás dolgaiba meg nem szoktam beleszólni.
Delete"Kevesen tudnak mások tanácsai alapján pénzt keresni. Sokan könyörögnek tippekért, de aztán nem tudják az információt jól felhasználni."
Ras, elárulod a nyerő indiket?
ReplyDeleteKöszi, Junkie
Már anno betettem,de a lényeg nem az,hanem hogy mikor mit és hogyan használod,a jelzéseket neked kell értelmezni
DeleteRSI-MACD-MA-Bollinger 4-es ez a nyerő nálam,tanulmányozd visszamenőleg mit látsz,.....Ha nem látsz semmi érdemlegeset, hagyd abba a tőzsdét
Plussz Elliott, aki nagyon otthon van benne,Elliott fél gőzzel nem megy.
Én ebben csak pancser vagyok,de amit értek azt másodlagosan tudom használni az elsődleges TA mellé
Pszichót meg rendbe kell tenni,
DeleteKépesnek kell lenned döntést hozni. Ha arra vársz, hogy más döntsön helyetted, vagy mindig újabb megerősítésre vársz, akkor el fog úszni a lehetőség.
Vannak tőzsdei szlogenek amiket be kell tartani,nagyon sokat már beraktam ide is.
DeleteEz 1 fontos tétel!!!!!!!!!!
Delete"Fel kell állítanod a saját kereskedési szabályaidat, és azt kell lekereskedni, amit te látsz. Felejtsd el a véleményeket, a sajátodat is, és másokét is. Nagyon ritka az az ember, akinek a puszta véleményét érdemes lekereskedni. Ha nem vagy egyike ezeknek, akkor ne is így kereskedj!"
Megléptem long OTP-t -Hatit kedden,nem sok kereskedő merte volna ezt meglépni,én láttam valamit ami most hozza a pénzt.
DeleteNaitssz is jól látta,pedig nem énutánam jött ,mert elküldte ő mit lát.
Innen már csak a profitvédőt kell rátenni és nem veszthetsz.Ha csak nem átugorja lefelé.
Röviden ennyi.
Tudod Ras, kevesen hallgatnak rád, pedig a lényeg,a mit mondasz azoktól hallom vissza, akik ebből élnek. Két fontos dolog van, az egyik a kereskedési rendszer, matematikai alapoon, mikor mit lépsz, következetesen, amikor ez kész van jöhet a psziché, kevesen gondolják, hogy ez mennyire fontos. Ez a két dolog határozza meg a sikert és a határvonal hajszálvékony.. egyszerűen hangzik, de emberek vagyunk, roppant nehéz...
DeleteÉn tudom milyen kínkeservesen jutottam el idáig,és mennyi pénzembe került mind ez..... anno.+ a számgépet is itt kellett megtanulnom kezelni.
DeleteMindenkinek meg kell fizetni a tanuló pénzt,ezt nem ússza meg senki,most közlöm aki még nem esett át ezen,az majd fog....sajnos a tőzsde a legkegyetlenebb uzsorás
Ezeket azért irkálom be ,hátha megússza valaki közületek,de sajnos nem fogja.
Csak mellékesen közlöm kb 1 lakás árába került anno nekem hogy végre beismerjem magamnak végre hogy nem én találtam fel a spanyol viaszt :-))
DeleteEzt finanszírozni is tudni kellett,sajnos nem volt Amerikai nagybácsim.
Véletlen se hallgasson rám senki,hiszem nem lát bele senki a fejembe,mikor mit gondolok mikor mire lépek.
DeleteNem egyszerű még ha ezt nem is közvetítem le ide.
Arról nem is beszélve én is hibázhatok,hibázok is.
A 18315-ös elado rendes volt, adott nekem is! :-))
ReplyDeleteNa otp stop zárt, várható volt, fibo 61-t átütötte...
ReplyDelete50 db .)
a skalp meghalt...
DeleteMaj' lesz másik :-)
DeleteNekem ez az ED-ből behalt lehalás azt mondja, hogy 3/5(ED) volt és most van egy ötödik hullám. Ha jól méricskélem, valahol 500-550 között érhet véget, holnap vagy hétfőn.
3/5 gyakran ed, tapasztalat... lesz persze, nem volt véletlen az 50 db :)
Delete:-)
DeleteViszont ez az ötös - úgy sejtem - s*ggnehéz fajta lesz, lapos, időben rövid négyessel.
Ad, csak a stopodra vadásztak, a te 50db od kellett nekik, azóta esik.. :))
Deletede inside barra lépni kell, mert statiszikailag összejön a plusz a végén
ReplyDeleteRandomosok!
ReplyDeleteAz adóbevalláshoz nem kellene küldeni éves összefoglalót a cégnek?
Sok minden történt velem, ez az első évem, de nem kaptam semmit, sem elektronikusan, sem levélben, hol kellene keresnem?
köszi!
Az adóbevalláshoz kiállított éves számlakivonat letölthető a Netboon kereskedési rendszer Beállítások/Ügyféladatok menüpontjából PDF formátumban.
DeleteDe jobban jársz, ha a számlamozgások, nyereség veszteség-et kéred ki, és letöltöd excel táblába.
Deleteköszi, közben meglett... a többiek rendszeresen küldik emailen...
Deletea netem meg nincs...
Ezt óráson tisztára b-nek néztem és vártam még egy c-t lefele
ReplyDeletelehet benéztem vmit
Junkie
Detto... és még mindig azt gondolom hogy jönni kéne le egy c-nek.
DeleteGipsz Jakab
Nem kéne annyit gipszelned Jakab és akkor én sem néztem volna el.. he-he Bocs
ReplyDeleteNincs vmi elképzelésed hogy akkor most hol vagyunk?
4428-nál zárt a stop-4353-rol
ReplyDeleteNagyon közel húztam itt az irkálásom közben
DeleteTöbbet nem írok mert nem tudok figyelni.
Nekem 4350-ről volt pakkom, még amikor írtam is, most bánom, h 4395 ön zártam is..
DeleteNe sajnáld,pénz a zsebben,előre nézz, vissza soha.
Deletegrat
Köszönöm, de most már eshetnénk picit.. :)
DeletePedig tényleg csúcs belépő volt azért gratula,
ReplyDeleteJunkie
Nem kéne már lépnem,megvárom a jelentést holnap.OTP.
ReplyDeleteMég ráadásul hati zárások is lesznek,(Zárópéntek)
DeleteHova rángatják majd az árfolyamokat.
Nem kell betojni egy kis emelkedéstől...
ReplyDelete(Amúgy szerintem csak limitáras átkötések voltak, amik vitték a stopokat felfele...)
(Gipsz Jakab)
SP 50 naposat nyaldossa
ReplyDeleteHát, ez nem az a játék, amit gondoltam... Talán valami 1-2 sor lehet.
ReplyDeleteSzép az otp esés, spike vitte a stopot :(, de nem szólhatok semmit, szakmailag jártam el. majd legközelebb
ReplyDeleteNaposon Oti így érdekes lesz... ráadásul reggel gyj-re ébredünk...
ReplyDelete(Gipsz Jakab)
marad szerintem a szünet, de haldoklik a T-offline... a grafikon elemzőt már nem bírja. Csak fejben van a kép.
DeleteA 78,6-os fibo azt mondja nekem, hogy flat, vagy ED b hulláma lehetett, bár investingen inkább csak egy spike, meg kellene néznem óráson, ha nem spike, akkor még bármi lehet, azaz ZZ lefelé 260-ra vagy trend, még lejebb
Otinak elég csúnya napos gyertyája lett..
ReplyDeleteÉs újabb hírek: "Ultimátumot adtak a szakadárok
Kijevnek este 9-ig kell kivonnia a csapatait a kelet-ukrajnai régióból."
Én a ZZ-t játszom éppen... ugyanakkor figyelni kell, mert ha 3/5 volt az ED, akkor megy fel még az 5.
ReplyDeleteHa viszont ott megvolt az 5. és most elkezdtük a nagy kettest lefele (3500-4500 a nagy 1) akkor ebben bármi benne van...
Gipsz Jakab
jogos a ZZ, erős a bull nagyobb tf-n, ezért csak skalpot lehet, én is valami hasonlóban gondolkoztam..., csak szoros stoppal mentem
DeleteRas! email!
ReplyDeleteAd!
ReplyDeleteMol havi rsi-t figyelem jó lehet az! :)
Napi Heti 14000 kb(írtad is) hosszabb távon eshet utána majd ismét fel 16000 szvsz! még hosszabban 19000 célárat néztem, de szerintem jó ha 14000 meglesz egyenlőre aztán látjuk majd mi "lehet"! Benne vagyok úgyhogy hajrá! :D
Mtel: 340 lenne az első vagy akár új csúcs, de napin, hetesen fej váll 290 alá viheti, ha az lesz! ezt látom most! Napi rsi nem tudja mit akar egyenlőre!
MOL, ok
DeleteRicsi hetesen durva emelkedést mutat, ezzel a maival pedig szerintem esélye is van rá
MTEL én is ezt látom, ha innen 327 megy le, akkor az lehet zz és lehet impulse, ez dönt, ha 330 fölé megy, akkor long (eddig az OTP-vel ellentétesen mozgott egy ideje, de az elmúlt egy hétben egyirányba... nem tudom mi lesz)
USD/HUF, gyengülés irányába mutat (OTP)
DeleteNaitssz ment,
DeleteUSA/HUF nálam korrekció egyenlőre!
DeleteOtp elégé kacifántos!
Holnapi napra leszek kíváncsi,lesz e megrázkódtatás otiügyileg,vagy már immunisak rá.
ReplyDeleteAzért figyelek,nehogy mááá kimaradjak valamiből
Nem mükszik a zsinoros net. .
ReplyDeleteA gondolataim állnak a mai felhúzás mellett, ellenére is, spike vs fibo 78-at nem látom, csak a zárót, de az bear, h meddig az kérdés
Naitssz,ez a te MOL ábrád ? nem tudom miért tettem el.nem szoktam vele kereskedni.
ReplyDeleteDrága,ha már ennyit rászánok akkor már inkább hati,az meg többet hoz.
Ha majd megy a mol ennyit a hati is fog az tuti
http://s20.postimg.org/oagst90y5/MOLc_l12500_19000.jpg
Más gondolatát is belefoglaltam(kérdőjeles 3szög!! Bocs Tőle, hogy nem jut eszembe kié volt!
DeleteNem sokat változott azóta, de mondjuk nem áll rosszul tőle a számlám! :)
Egyébként persze drága, mert ha megnézem mondjuk tizedelve, akkor alig mozog sokszor 10-20 ft-ot! egyébként meg nem árt néha ránézni! :)
http://m.hvg.hu/gazdasag/20140515_Borzaszto_klubba_kerult_Magyarorszag_Dr_V
ReplyDeleteMost még minden happy, de ez áég drága lesz
Azt látom én is hogy gázas a jövendő 4 év,remélem nem tölti ki.
Delete+++nem olvastam de ha már a Rubini is megemlíti szittya országunkat.
Azért még mehetne 1 szép kört
DeleteSziasztok!
ReplyDeleteSP sztem 4es hullám flat C-t fejezte be ma, esetleg holnap nyitóban egy új alj, aztán jöhet az új csúcs, ami egyben az utolsó fel kör is lehet.
Illetve hasonló képet mutat az eurusd is, sztem elindult 1,4 fölé.
CJ
Jó Estét!
DeleteHa jól látom, azonos fraktál S&P:
http://puu.sh/8NApJ.png
Üdv,
Forcag
Dow-t nézek, abból is a határidőt. A tetőről órás nézetben két réssel jött le a piac, RSI MA9 alatt bear zónában, a mai rés lehet a trend közepe, azaz szerintem ami elindult felfelé az még korrekció, nincs meg az esés vége.
Delete30 perces inkább oldalazást mutat...
Forcag! szép észrevétel! Grat!