Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Thursday 5 September 2013

OTP - nagy kép

Az elmúlt időszakban eltávolodtam a blogtól, a magyar piactól, melynek oka elsősorban az időhiányra és a fókusz megváltoztatására vezethető vissza. A kereskedési technikám, képességem fejlesztésére (elemzői helyett)  és az USA piacra koncentrálok, most ennek jött el az ideje :)

Szándékomban állt írni egy hosszabb bejegyzést, amikor már kétséget kizárólag a "nagy lefordulásról" lehet beszélni, akkor, amikor a nagy tf-s elemzések által kijelölt zónák megvannak és bizonyosan lefordultak a piacok, nem mennek el a másodlagos zónákig, nem emelkednek tovább, ezt azonban még jelent pillanatban sem tudom teljes bizonyossággal kijelenteni, igaz már csak kicsi lehetőséget látok rá.

Az elmúlt napok hírei, főleg a mai napi bejelentése (tudom hír!!) teljesen új aspektust ad a korábban már többször hangoztatott elképzeléseknek, először is december magasságára 2700 alatti OTP árfolyamra, illetve pár éves időtávban 600 alatti célárra (ezt azért érdemes nagyon óvatosan kezelni!). De ha nem is hisztek benne, elég "csak" lehetséges veszélyként figyelni rá.

A következő bejegyzésben korábbi írásaimra tekintek vissza, foglalom össze a nagy képet. Teszem ezt azért, mert egyfelől a nagyon is lehetséges ED verziót - pont az ellentétes lehetőségek folyamatos figyelése miatt - nem követtem folyamatosan, csak említés szintjén, másodsorban, azért, mert szépen látható, hogy Elliott által megmutatott veszélyekre, érdemes felkészülni. Egy dolgot, azonban nem szeretnék, nem akarok önigazolást adni, öntömjénezést végezni (tévedek, higgyétek el, én is sokat tévedek), csupán szeretném egy kicsit gondolkodásra késztetni a kedves olvasót, arra, hogy Elliott rendszerét érdemes megismerni, figyelni rá, beilleszteni a meglévő kereskedési rendszerekbe. Nem kell leírni  az elméletet, ellenben tényleg érdemes elmélyedni benne!

Az első bejegyzés, mely sok vitát váltott ki 2013. április 30-án közöltem, komoly és határozott vélemények kerültek megfogalmazásra, főként ellene, emlékeim szerint, éles, heves érzelmi reakciók mentén.

2013. április 30., kedd

SZVSZ

Szerintem elérkezett az idő, a hosszútávú long pozíciók csökkentésérestoppok szorosra húzására. Ez nem short és nem azonnali zárásra való felszólítás, csak egy gondolat, hogy fel kell készülni arra, hogy lefordulnak a piacok, egy hosszabb bear szakaszra. Nem kell itt armageddonban gondolkozni, egyenlőre, csupán az óvatosság elve alapján készülni kell a zsákban lévő profit megvédésére, a veszteség elkerülésére.

Azt hiszem nem írtam ki még ilyet, bár több eset is volt, amikor kinézett egy nagy lefordulás, most azonban nagyon reális esélyét látom, kellene még egy kör felfelé, néhány piac, termék vonatkozásában, de közel vagyunk nagy tf-n a kész szerkezetekhez.

Gondolkozz és legyél felkészült minden irányra, csak magadra hallgass, ne másra, ha a pénzedről van szó!

A fenti sorok indoklására, a május 4-ei elemzésben került sor.


2013. május 4., szombat

OTP - heti

Az OTP hetes chartján szépen kirajzolódik az ék. A belső szerkezet is szépen hozza a korrekciós jegyeket (3-3-3-3-3).


Elliott így fogalmaz: "A [záró] diagonál végén drámai fordulat következik be, amely nyomán az árfolyam igen meredek szögben teszi meg az utat az alakzat kiindulási pontjáig és még valamennyit"

Az a tudás is birtokunkban van, hogy mindezt kb. mennyi idő alatt teszi meg. Ez a jelenlegi információk szerint kb. 28-43 hét közé várható, azaz az év végére, jövő év elejére a papír 2600-700 alá kerülhet. Ez a jelenlegi értékének megfeleződését jelentheti. Valóban drasztikus esés lehet, a hangulat elromlását jelenti, megindulhat a válság következő fázisa, ami véleményem szerint a meggyengült világgazdaságra szabadul majd rá. Kormányok fognak megdőlni és újabb lázadások lesznek, de ez egy másik történet. Maradva az OTP-nél a célzónába várom a papírt, de tudom, jelen alakzatban ki is szúrhat belőle, sőt el is maradhat tőle.

OTP heti chart:

és a fraktálos, már ismert ábra:


Kisebb tf alapján szerintem még nem vagyunk készen, de a jövő héten nagyon is elképzelhetőnek tartom, hogy látni fogjuk a végét, akár ez új csúcsot jelent majd, akár nem.
A megjegyzés rovatban Hathor írt be hosszabban, amit teljes egészében bejegyzésként publikáltam, a saját reflektálásommal.

2013. május 5., vasárnap

A következőkben teljes egészében bemásolom Hathor megjegyzését, amit az előző elemzés alá írt. Szeretem az értelmes vitákat, gondolatok cseréjét. Hathor elég sok mindent felvetett, amire szeretnék részben válaszolni, reflektálni. Gondolom, úgy is egy kis "véleménycserét" fog indukálni.

"Szia Ad!

Ritkán olvasom a blogodat, mindig valami meglepetés ér itt ,-)
Most ez a várt nagy beszakadás. Tudod mi jutott eszembe róla, amikor egyszer kérted semmiképpen ne lépjen senki longba.. ha jól emlékszem akkor felfele ment a piac utána.
Az az igazság most elég szép a kép kint. Valóban minden csúcsra van járatva kint, Vix index is le van nyomva. Tombol az optimizmus az indexekben. Ellenben itthon van egy marha nagy pesszimista szemlélet, amit én már nagyon unok. 
Gondolom nem csak én, mások is várnak már egy kiegyensúlyozott emelkedő trendet.
Én remélem, hogy nem lefele megyünk, hanem felfele. Tény, hogy azt lehet gondolni, hogy kint csúcsra mentek az indexek, és be kéne esniük, indikátorok is magasan, csúcsok is megvannak. Na meg már kezdenek is új csúcsokra haladni. Én nagyon drukkolok a további emelkedésnek kint, itthon meg pláne. Szépen ki lettek fosztva a befektetők, kereskedők, a nép. nem kéne tovább lopni a nép pénzét. Itt nem lehet már tovább hagyni a sárdobálást, lopást, kifosztást. Így sincs semmi forgalom a Béten. Ne kelljen már további kifosztással pénzt keresni idehaza.. sosem fogunk így beindulni, sosem jön így senki befektetni országunkba. Nyugat ki tudott lábalni? Kötvényeinket fel tudják szippantani lassan másfél éve bármilyen mennyiségben folyamatos hozamcsökkenés mellett? Én nagyon remélem, ezt a szétvert, olcsó árazású részvénypiacunkat is megtalálják.
Remélem nem lesz igazad a nagy OTP eséssel.
Te magad fogalmazod meg nap mint nap.. Elliott hullámai csak egy tanulmány, egyáltalán nem biztos, hogy úgy lesz, ahogy elgondoljátok..
Ez szerintem elég sokszor bebizonyosodik. Én magam itt minden egyes nap, percben más éles gondolatfordulatokat látok.. sosem tudom eldönteni valójában mi is az igazi gondolat. Ha nem jön be egyik gondolat, előveszitek a másikat, hogy akkor a pár hete, vagy pár hónapja, vagy múlt heti chart az aktuális, abban mutattátok.
Én többször jeleztem nem mélyültem ennyire bele a hullámokba mint Ti, ezeket a részletes hullámelméleteket fenntartással kezelem. Nekem elég felismernem a az 5hullámot fel, majd hármas korrekcióját, ezen felül főleg alakzatokat figyelek, fibo szintekkel együtt, alj, tető pontokkal.
örülök, ha működik a rendszeretek, örülök ha keresni tudtok vele, de nem bánnám, ha tévednétek, tévednél ebben az OTP 2600ban.
Pár napja olvastam ismét, hogy nagy esést vársz, és nem ajánlasz longot, erre másnap megvolt a 2%plusz, majd most pénteken is a további emelkedés. Én remélem megy tovább minden fel.

Természetesen elfogadom, hogy más lefele várja a piacot. 
Twernek is volt itt 10K alá terve, volt valami 5.hullám le 15K alá, amit hónapokig mutatott, mára az az elmélet is borult. Volt itt szó valami 3-5000es Bux értékről is.. az talán a Te írásod között.

Folytatódik a következő hozzászólásomban, mert ilyen hosszú hozzászólást nem lehetett felvinni..

Szóval itt folytatódik, mert nem engedett több karaktert írni:


Egyelőre Bux tart a több éves szűkülő szimmetrikus háromszögben, és én remélem felfele fog belőle kitörni. állítani nem tudom, ebben bízom. 

Historikus Bux chart 1991től nálam havi chart:
http://postimg.org/image/d795t3xqv/full/

Bollinger közép felé az árfolyam, pénteken 200napos mozgóátlagot érintettünk.

Hatalmas több éves háromszög szűkülés a fekete háromszögben, azon belül egy másik kék háromszögelődés, Emelkedő trend még él hosszútávon szerintem. A nyilak jelölik a hasonló háromszög szűkülést 2000es évek elején és most. Nekem még mindegy merre mozog a háromszögben, de én nem lefele törést szeretnék belőle, hanem felfele kitörést. A trend folytatódhatna fel. A háromszög szűkülésben a mozgást nem akarom pontosan megfejteni. Setup a fekete háromszög kitörésekor van a BÉTen nekem. Ennek ellenére kis papírok mint tudod forgatom addig. Aztán ha megjön a megfelelő forgalom, és érdeklődés piacunk iránt, akkor durr bele a lecsóba hatiba, OTPbe.. Szerintem elég jól nézünk ki.. elég olcsók is vagyunk, forintunk is jól tartja a sarat, kormány is halad a GDP cél felé.. gazdaságélénkítési lépések is haladnak szerintem.
nem, vagyok pesszimista. EKB is most csökkentett kamatot. Világban negatív kamatok vannak. Nálunk történelmi aljaknál a jegybanki kamatok, ez szorítja le a hitel kamatokat is, ami megindíthatja az érdeklődést a hitelt igénylők körében, pláne egy forint erősödés mellett. Nem lenne rossz 300as Euro/hufnál felvenni, majd 250nél törleszteni nem??
Tudom ez bilibe lógó kéz..
Ennek ellenére optimista vagyok.
KKVK is megkapják a 0% közeli hiteleket.
Szóval hajrá előre!!

OTPvel mi a baj?
Lehet nem vagyok jó elliottos, de legyen jó a fordított fej-váll alakzatfelismerés alapján naposon:

http://postimg.org/image/r3uj4s3bv/

OTP hetesemmel mi a baj? 

http://postimg.org/image/8dedlark5/

Végre elért a 2007óta tartó szimmetrikus háromszög végébe, onnan felfele kandikál ki. Hadd menjen.. Rajta!
Ne kelljen már most bedőlnie.. ,-)


***

Ritkán olvasom a blogodat, mindig valami meglepetés ér itt ,-)
Most ez a várt nagy beszakadás. Tudod mi jutott eszembe róla, amikor egyszer kérted semmiképpen ne lépjen senki longba.. ha jól emlékszem akkor felfele ment a piac utána."


Valóban írtam olyat egyszer, hogy senki ne lépjen longba és utána a piac felfelé ment el. Sokszor megkaptam, de akkor sem shortolása biztattam  most sem tettem azt, csupán van egy olyan szerkezet, ami miatt a következőket írtam ki a blogra, kiemeltem a fontos gondolatokat:

"Szerintem elérkezett az idő, a hosszútávú long pozíciók csökkentésérestoppok szorosra húzására. Ez nem short és nem azonnali zárásra való felszólítás, csak egy gondolat, hogyfel kell készülni arra, hogy lefordulnak a piacok, egy hosszabb bear szakaszra. Nem kell itt armageddonban gondolkozni, egyenlőre, csupán az óvatosság elve alapján készülni kell a zsákban lévő profit megvédésére, a veszteség elkerülésére.

Azt hiszem nem írtam ki még ilyet, bár több eset is volt, amikor kinézett egy nagy lefordulás, most azonban nagyon reális esélyét látom, kellene még egy kör felfelé, néhány piac, termék vonatkozásában, de közel vagyunk nagy tf-n a kész szerkezetekhez.

Gondolkozz és legyél felkészült minden irányra, csak magadra hallgass, ne másra, ha a pénzedről van szó!"


Elliottot elég nehéz megérteni, mintákat ad, ahogy a piac mozoghat, néha ellentétes minták látszanak, ilyen esetben abban segít, hogy fel legyél készülve mindenre. Nekem nem okoz gondot, hogy nem az elsődlegesnek tartott verzió szerint mozog a piac, valószínűségekkel kereskedünk, ha nem arra megy, akkor olyan utat választott, ami kevésbé valószínű, erre is van esély, erről szól a valószínűség. Ezen felül persze az én meggyőződésem is ott van benne, ami nyilván a verziók közötti választásban befolyásol. A mostanáig tartottak a 2012 elején, közepén írt elemzések, chart zónák, én nem gondolom, hogy folyamatosan fordulnék, vannak sokszor kérdőjelek bennem, de ezt én nem látom, hogy valóban ekkora lenne a variálás, talán másra gondolsz, aki nincs otthon olyan mélyen elliottban, csak azt mutatja. Tudom nehéz elfogadni, azt a bizonytalanságot, amit a rendszer mutat, az ember zsigerből mást vár el, nehéz kezelni. A piac - konrkétan az OTP cc.a 9 hónapja hozza a várakozást, most fog elérni, érhet el, arra a szintre, amikor késznek tekinthetünk egy szerkezetet. Itt nem zavarna az 5.500 sem, mert beleférne, igaz 5000 környékére, plusz spike, számítok most.

A magyar gazdaságpolitika egy tragédia, ezért sem mennek rendesen a magyar papírok. Elvitték a MNYP pénzeket, gyakorlatilag hitelt vettünk fel a jövőből, bár ez nyilván nem mutatható ki, majd a gyerekeink fogják megfizetni. Közben mégis csúcsra járatjuk az államadósságot, múlt hónapban 1.000 MRD forinttal emelkedett, de nyilván ez nem fér bele "a Magyaroroszág jobban teljesít" népbutításba. A munkanélküliség csúcson, miközben full-ra manipulálják a statisztikákat, az értelmes emberek elhagyják az országot, külföldön keresnek megélhetést, mert nem tud a magyar társadalom (politika, kormányzat) jövőképet felmutatni. A kiválóságok elmennek, akkor ez kontraszelekció, a maradék, "mi" kevesek leszünk...
A bankokat sárba tiporták, 30 %-os az egyik nagy banknál a nem fizető hitelek aránya, a banki hitelállomány  - ha jó az infóm - 5.000 MRD forinttal csökkent az elmúlt pár évben. Hiába a 0%-os marketing hitel, nincs bizalom a gazdaságban, nem lesz, aki felvegye, vagy aki felvenné annak nem adnak. Propaganda, meg kell nézni a számokat, szörnyű képet mutat. Ebből nem lesz emelkedés...

Az általad feltett hsz, a hagyományos TA szerint sem működőképes, túl meredekek a szárai, azaz, ha ki is tör, az lehet nagyon fals lesz, bár biztos sokan nézik. Lásd július 7-ei elemzés, hasonló okok miatt írtam, azt amit írtam.

Nem tudom mi lesz, nyilván benne lehet, hogy tévedek és a többiek által kedveltebb LD verzió jön be, azonban egyenlőre a nagy medve elindulásában hiszek, erre adom a nagyobb esélyt. Ha valóban egy ED-t látunk, akkor igen, azok a célárak elérhetőek, amit ott felvázoltam. Ha nem ED, akkor is kinéz egy esés, a 2011-es mélypontra vetítve 23%. Ez a formáció lehetne, még 1-2-1-2-1-2, elméletben, ebben az esetben durván felfelé menne el a bankpapír, DE ez egy elképzelés a helyzet lehetséges alakulásáról, a belépéshez szignál kell. Abba is biztos vagyok, hogy  vannak, akik másképpen látják a piacot, ezért vannak mindig vevők is, meg eladók is, az, hogy kinek van igaza, úgyis a piac fogja eldönteni.
A következő a május 23-ai elemzés, ahol már voltak olyan gondolatok, hogy egy esés esetében felfüggesztés lehet.

2013. május 23., csütörtök

OTP

Az elemzés tegnap készült!

Érdekfeszítő nap volt a mai, végre megjelentek azok a karakterjegyek, melyeket hiányoltam az ED zárásánál, megjött a forgalom és láthatóan EUFORIA alakult ki.

Havi charton az első célzónában a piac, ahogy azt korábban - talán januárban - kijelöltem. A mai emelkedés után, akár kész is lehet a szerkezet. Biztosan kijelenteni, hogy itt a fordulat, ezen a timeframen nem lehet.

OTP havi chart:



Hetes charton a forgalom még nem jött meg, igaz a hét fele telt csak le. A magasról érkező trendvonal fölé került az árfolyam, amit sokan kitörésként értékelhetnek, vajon behal-e a kitörés vagy nem?
Az ED általában nem ér véget a felső száron, igaz, ezt máshogy is be lehet húzni. Hetes charton - a hétnek nincs vége - szépen alakul a helyzet, elfogadható szinten a piac, akár vége is lehet az emelkedésnek.
Figyelem, ha itt csúcs lesz, akkor hetes viszonylatban egy fordulós divergencia alakulhat ki!
Célzónában a piac, a számozásnál a-b-c zigzag helyett, akár egy éket is lehet jelölni, ami felveti annak lehetőségét is, hogy ez még nem a tető, csak egy ZZ-nek az a hulláma. Ebben az esetben 5400-as felső zóna elérhető lenne.

OTP heti chart:



Naposon a forgalom szépen megjött, az utolsó 33 nap legnagyobb forgalmát láthattuk ma. A jelzett célzóna fölé is ment a piac, de ezzel nincs semmi bajom.

OTP napi chart:


Az órás charton vannak problémáim, RSI nagyon magasra ment. Olyan, mintha ez még nem is a csúcs lenne, hanem csak egy harmadik hullám és új csúcs várható. Ritkán van arra példa, hogy egy erős c hullám viszi fel ilyen magasra az RSI-t és divergencia nélkül fordul le, holnap többet látunk majd. Mindenesetre az USA (SP) szerintem fordulós gyertya csoport alkult ki.

CET 8:00 (05.23) Kieg.:

Ha a napos ábrán a zárás egy ED-vel történt, ami nagyjából 8 napig hétig tartott, akkor 3-4napon héten belül az alakzatnak el kell érnie a kiindulási pontját, illetve azon túl kell mennie. Ez jelen esetben azt jelentheti, hogy 4200 alá kell beesnie pár napon belül, ami jelentős zuhanást jelent és akár felfüggesztéssel is járhat, igaz erre azért kicsi esélyt látok, de egy esetleges 1-2 formáció után érdemes odafigyelni majd, mert a 3. hullám képes réssel esés után felfüggesztést kierőszakolni.A japánoknál valami történt, mert jelenleg cca. 5,5%-os minuszban van az index, ha nálunk is ez lesz, akkor a karakterjegyek erősíhetik az elképzelést. Jó lenne az A hullám lehetőségét kizárni, mert az elzárná a további emelkedés elől az utat, sajnos még mindig reális esélye lehet egy magasabb csúcsnak, az 5400-as zónában.
Azóta persze láttuk mi történt. Eladási pánik, menekülés az OTP-ből, hatalmas szakadás és felfüggesztés. DE szeretném felhívni a figyelmet, hogy még mindig nem lehet kizárni, hogy nem tesz a papír egy hatalmas hajrát felfelé. (látva a politikát kicsi esélyt adok rá, bár minden bizonnyal sokaknak fájna...)

Innentől frissítem a chartokat!

A havi charton továbbra is sok a kérdőjel. Sajnos még mindig nem lehet egyértelműen azt mondani, hogy megtörtént a lefordulás. Egy flat negyedik hullám havi charton még benne lehet, ez a shortosokra jelenthet veszélyt, feltéve persze, ha bekövetkezik. Havi RSI alapján még nincs short jelzés, senki nem maradt még le :), persze, ha egyáltalán van olyan, aki ezen  a tf-n kereskedik TA alapján :). 

OTP havi chart:


..és az ismerős januári rajz:

A korábban felrakott heti chart így néz ki:

OTP heti chart:


Várjuk meg a kritikus szintek törését és akkor hajrá! Addig is tekintsünk Elliott által adott verziókat lehetőségként vagy leselkedő veszélyként.

53 comments:

  1. Ahogy beírtam én azért beléptem hati longba>:-)),ha lejjebb jön veszek még folyamatosan,kell 1 kis adrenalin,unalmas napok után.
    AAPL-ban már plusszos vagyok, most már hazardírozhatok.
    Azért ezt nem ajánlom senkinek,mindenki maga dönt.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Nincs APPL grafikonom, tedd ki a stoppot, pluszba, vagy nullába!

      Néztem az OTP-t ma kis tf-n, amire vásárlás közben gondoltam, hogy a nap közben nézett ED, akár igaz is lehet, rossz hír jött, de az árfolyam nem csapott le eléggé, ha ed holnap nyitás után fordulhat, a kicsik, ha még vannak, holnap nyitásban zárhatnak, meglátjuk

      Delete
  2. USD/HUF

    nagyon kellene egy erősödés a forintnak, 5H chart alapján egy flatben gondolkodva, esetleg 226,40 ideális célzóna lehetne.

    Dow

    Megindult naposon az emelkedés, 5 hullám esés után, érdemes lesz figyelni rá, hogy korrekció megy felfelé, vagy más

    ReplyDelete
  3. Jó reggelt!

    A dollár egyenlőre nem gyengül, flat b pedig új csúcsra bármikor kimehet.

    Naposon lehetséges verzió, hogy 3 hullám ment északnak, ahonnan majd egy negyedik fog lefelé jönni, hasonlóan 226-227-es célzónára gondolok, majd további felfelé, immár hetesen 240 fölé...

    ReplyDelete
  4. AD!

    OTP! Minden tiszteletem!!!! Grat!!

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszi,
      Nagy a nyomás a papíron, hsz-ben, ed-ben gondolkozom, funda alapon mosr ez már be van építv e az árfolyamba, de nem érdemes a magyar piacon kereskedni...

      Delete
  5. tegnap záráskor nem gondoltam, hogy ma lejön eddig!

    ReplyDelete
  6. Óráson ez a szőrös izé lefele 434x-ről úgy fest, mint egy 'b'.

    ReplyDelete
    Replies
    1. dzz, ED/2, akár, ideális fibo 4150 felett egy picivel

      Delete
    2. 4150 felett picivel, meg is volt :-)
      ismét grat Ad!

      Delete
    3. köszi!

      még nem láttam, merre járt

      Közben dollár nagyon akar esni :)

      Delete
    4. köszi
      csak most kerültem gép elé, már látom

      olyan ez
      a piac, hogy nem nagyon van kedvem belépni...
      Orbán-devizahite, Szíria-háború, egyenlőre mozi

      Delete
  7. Közben dollár szépen lefordult, lehet kereskedési időn kívül éri el a célárat..., ami lehet kicsit magasabban is 227 felett egy picivel, van ott egy magas gyertya, nehéz az értelmezése és bezavarhat...

    ReplyDelete
  8. nocak, nocak

    otp esik, forint erősödik a dollárral szemben, ritka kép .)

    ReplyDelete
  9. OTP spike-kal együtt itt a célár 61-n, ha alá megy új verziót kell keresnem

    ReplyDelete
  10. Nekem óráson még mindig egy szőrös-tántorgós 'b'-re hajaz.

    Ha az, akkor ~ hétfő-kedden lesz mellé egy 'c' is, talán 4400 pusszantás képében.

    Majd akkor keresek mellé valami kontextust, aztán ha minden stimmel, akkor lesz belépés is.

    Közben Egis környékén is nézelődöm, gyanús, hogy lejött egy (M30)impulzus a fejváll (D1) shortos végén, és most vanik folyamatban egy korrekció, mielőtt komolyan nekilátnának? Ki mit lát bele? Impulzus vagy LD?

    ReplyDelete
  11. Replies
    1. SS?
      Odáig még nem értem el a tankönyvben. Az mi?

      A flat-re vonatkozó megjegyzést sem értem :-/

      Delete
    2. SS= Slingshot - csúzli

      Nagyobb tf-n a legtöbb piacon látható, ami durva emelkedésre vezethet. Esély, mert még nincs meg teljesen, de érdemes rá odafigyelni. Ekkora tf-s tud brutál emelkedést produkálni, és általában 4. hullámnál jön elő (van ilyen OTP verzió havi charton). (megj.: van ahol szemben van vele kisebb tf-n egy bearish csúzli, pl dowban ma az sülhetett el nyitásban). Ha besül, akkor másik irányba van a trend nagy eséllyel, de nem árt óvatosnak lenni, mert a különböző tf miatt mindegyik lehetséges, tudom ez egy kicsit bonyolult.

      Flat:

      OTP-re jellemző korrekciós szint 61,8% 2. hullámban, nagyon jellemző rá, szerintem az esetek 95% felett (kivéve ld/ed 2.), ZZ-ben is nagyon gyakori, ha 78,6%-ot látok korrekcióként, akkor ED, LD esetleg ZZ verzióban kezdek el gondolkodni (Hatinál például ez a 2. hullám kedvenc szintje). Flat általában 84,1%-ig minimum elmegy (ez x-re is jellemző szint)a hullámra vetítve, ha b hullámnál, ha nem megy el addig, akkor jobban teszem, ha másban gondolkodom.

      Delete
  12. 78,6% flatnél nem fogadom el, flat min. 84,1% vagy új csúcs

    ReplyDelete
  13. Ennyi tökölés után hati mehetne legalább 19 ezerig

    ReplyDelete
    Replies
    1. Minimum :-)
      Napos hétvégét mindenkinek,utána 1 jobb hetet,hali

      Delete
  14. Szia Ad,

    látom sikerült ma megint rólam írni.
    ha már említed.. ma sem gondolom másképpen a dolgot.
    Ne érts félre.
    tisztelem kitartó munkádat!

    Én azt látom mindig fordítva mondtad az irányt azóta is.
    Azt mondtad ott nagy esés lesz, senki ne longoljon már.. erre jött egy szép nagy rally erre egy hónapot soha nem látott folyamatos emelkedő napokkal kint is, és OTP is melekedett egy hónapot még.
    Majd fordult a hangulat, és onnan nem hogy nem lefele vártad a piacot, hanem még tovább fel OTPT. Magasabb valami 5500as célárral.
    nem emlékszem pontosan a számokra. Azóta esünk, és még mindig inkább felfele vártad a piacot a mostani napokig, mert még lennie kell egy felnek még szerinted.
    Azóta pont esünk.

    Lehet én látom rosszul, de így látom.
    Nem bántás, csak külső szemlélés..

    Brikka is belém kötött nézzem meg EUR/USDba nem látom a nagy fej-vállat? Mutattam folyamatos fej-váll, fordított fej-váll sorozatot EUR/USDban, tudtam ha mindenki esést lát fej-vállból akkor felfele megy ki, ki is ment fel..
    Az sem jött be az esésbe mint megerősítés.. de sebaj.
    Nekem is előfordul, hogy nem jön be gondolat..
    Na de Te még most is éljenzed magad AD miközben magasabb csúcsot vársz, miközben lefele vártad a piacot.
    Jön itt ma 2700-600as célár OTPben tőled.
    Ez mindig akkor kerül elő, amikor pár napos esés van terítéken.

    Utána közlöd, nem érdekel a blog, meg a magyar piac.
    Ha jön 600as OTP, akkor kaszálhatsz most.
    Gondolom a Short nem nyílt még meg a nagy esésre..

    "Az elmúlt időszakban eltávolodtam a blogtól, a magyar piactól, melynek oka elsősorban az időhiányra és a fókusz megváltoztatására vezethető vissza."

    Üdv.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Szia Hathor!

      Kicsit zavaros az írásod, de pár dologra reflektálok:

      Amikor pozíciót veszek fel - és ez kereskedői szemlélet - elkezdem az ellentétes irányú belépőket, lehetőségeket keresni, azért, hogy felmérjem mikor fordulhat ellenem a piac.

      A hosszú távú befektetési portfóliómra vonatkozó döntésem két alkalommal volt az elmúlt időszakban, 2010 augusztusában volt az egyik, amikor a részvénykitettségtől teljesen mentesítettem az adott csomagot, a másik pedig 2013 tavaszán (ez bizony short felállás, OTP anno 6300 volt, második esetben 5000 felett).
      Az OTP-re vonatkozó certikbe 700 környékén vásároltam be, zártam őket. Mint írtam dollár erősödésre számítok és jelentős összegeket tettem bele, stratégia okok miatt hosszabb távra (forint short 3x k), a certiket ez esetben is már zártam, szerintem korán, de majd meglátjuk.
      OTP vonatkozásában nagyobb időtávra nem kaptam meg a megerősítést, még nincs ott a charton a belépő szignál. A használt szignálom nem téved, ugyanakkor van,hogy elmarad, lehet most is ez lesz.

      Ha elliottal akar valaki foglalkozni, érdemes a gondolkodást megérteni és elfogadni a két irányba való gondolkozás alapelvét, amennyiben ez nem megy, akkor nem szabad ez alapján kereskedni!

      Érdemes elolvasni, mit írtam, értelmezni, egy hullám északnak még kell (anno)... egy lehetséges veszélyre hívtam fel a figyelmet, akkor is, most is. Igen veszély, mert felfelé is mehet még a piac és nem zárja ki elliott alapján az említett célárat.

      A tf nagyon fontos, más időtáv, más dimenzió. Az egyiken lehet esés, míg a másikon emelkedés és fordítva is.

      Jelenleg napi átlag 3-7 ügyletet kötök ymu3-ban, a magyar piacon meg heti 1-2, főleg dollár-forint relációba, OTP ügylet az elmúlt hónapban 4 volt. Nem írok minden nap elemzést, nem foglalkozom annyit a magyar piaccal, mint korábban tettem, nem tudom mikor volt utoljára bux, mol, richter stb elemzés, erre vonatkozott a megjegyzés, aki olvas érti.

      A 600-as OTP 3 éve ott van a várakozások között, nagy tf, ciklus c vége... A 2700 az ED-ből számolt célár, nem írtam egy szóval sem olyat, hogy az ED nem fut, mindig benne volt, van a pakliban. Ha pedig az ED jó megoldás, akkor a célár is! De továbbra is figyelem az 5500 lehetőségét, mert brutál veszteséget vagy jó belépőt eredményezhetne, ha elmegy odáig. Igen, figyelem az esés verzióját, azaz ha elkészült az ED, igen figyelem az impulzus verzióját, melynek célára akár 5500 is lehet. Az egyik bull, a másik bear verzió, mindkét irányba gondolkozom. A kettős gondolkozás megértése nélkül belső flusztráció lesz és értetlenkedés, hogy mikor mire gondolok, melyik verzió fut stb.

      Sajnálom, ha bent ragadtál a longba, remélem még jól ki tudsz szállni belőle, ha eddig nem tetted meg.

      "Szerintem elérkezett az idő, a hosszútávú long pozíciók csökkentésére, stoppok szorosra húzására. Ez nem short és nem azonnali zárásra való felszólítás, csak egy gondolat, hogy fel kell készülni arra, hogy lefordulnak a piacok, egy hosszabb bear szakaszra. Nem kell itt armageddonban gondolkozni, egyenlőre, csupán az óvatosság elve alapján készülni kell a zsákban lévő profit megvédésére, a veszteség elkerülésére."

      Ha valaki behúzta a stopot jól járt, aki nem az nem. Nem tudom, hogy ez már totálisan a bear szakasz kezdete, vagy van még egy nagyobb dobása a piacnak, mert fut olyan verzió - igaz egyre kisebb eséllyel - hogy még van egy utolsó futása a bikának.

      Delete
  15. Hát Hathor...Nem tudom feltűnt-e, de igen csak arra szorítkozom a fórumozás terén, hogy ha valaki konkrétan megkérdez engem, akkor arra válaszolok. Ez többnyire Cimballi oldalán van így. Ha beírok, akkor is csak jó szándékkal teszem. Ez azzal is összefüggésben van, hogy inkább magamra akartam koncentrálni, és nem másokkal foglalkozni. Ez egyébként egy nagyon hasznos időszak volt, szerintem megéri időnként egy kicsit befelé fordulni.

    --------------------------------

    Látom mély nyomot hagytam benned, de szerintem érdemes pár dolgot tisztába tenni az eu-val kapcsolat, mivel szerintem elég egyértelműen leírtam mikor, mit várok elsődlegesen (amikor kérdeztek). Ha érdekelt és elolvastad a hozzászólásaimat, akkor láthattad, hogy mi volt az operatív számozásom. Röviden bevágok pár hozzászólást és rajzot. Amúgy a tévedés ennek a műfajnak a természetes eleme, ezzel számolni kell. Volt is rá példa részemről. Ez van...

    -------------------------------------------

    Ha jól emlékszem ez volt az fej-váll MAJ17_EURUSDWeekly amiről beszéltem neked. Sajnos a hullámelmélet szerinti kontextus nem maradt meg benned, ami igazából a lényege volt a dolognak. Amúgy lehet rosszul emlékszem, de te akkoriban inkább csak a long oldalt favorizáltad, és nem júliusban írtad a long verziódat, hanem májusban (legalábbis így emlékszem). A lokális csúcsot követő esésben nem láttam, hogy írtál volna bármilyen hozzászólást. Tehát ez a rajz szemléltette az elsődleges várakozásomat.


    Az esés szerkezete miatt felvetődött bennem, hogy a bekövetkezett lefordulás még csak egy B hullám. Ezt az indikátorok is alátámasztották, majd jött a megerősítése.

    "brikka2013. július 10., szerda 11:56:00 CEST
    Szerintem a hetes idősíkon nézve még nem szabad kizárni azt a gondolatot, hogy EU-ban egy komplexebb flat B hullám jön le..."

    "brikka2013. augusztus 1., csütörtök 9:41:00 CEST
    Sziasztok,
    Mostanában a kábelt figyelem jobban. Abban szvsz elkészült az a-b-c felfelé. A kérdés azonban még itt is nyitott, hogy ez minek is a része. Kb. ugyanez áll az Eu-ra is, egy nagyon lényeges különbséggel: megelőző negyedik hullám tere még nem sérült!

    Viszont mindkét terméknél még nyitott, hogy ez minek is a része. Extrém esetben, ha még több idő kell a végleges minta kifejlődéséhez, el tudom képzelni a korábbi poszt alatt is említett exp. flat-et, de úgy, hogy ez az a-b-c még csak egy hosszú lábú ED 1 hulláma lenne."

    Az exp. ED várakozásom később így módosult:
    AUG09_EURUSDDaily

    "brikka2013. augusztus 13., kedd 16:15:00 CEST
    eu-ban a mai napos gyertya fontos lehet a továbbiakra nézve, de amíg a 4. hullám (legalábbis szerintem) addig még sanszosabbnak tartok egy utolsó upot, azonban lassuló momentummal, 3 hullámban.
    (naposon SS is kialakulhat)"

    AUG22_EURUSDDaily

    Este berakok még pár rajzot, hogy mit is vártam az esésben eddig, egy RSI mapping is, hátha valakinek hasznos lesz.

    -----------------------------

    Még egy gondolatot szeretnék leírni. Ezt a hozzászólást nem önfényezésnek, vagy önigazolásnak szánom. Azért mindennap igyekszem megdolgozni, nem más öröméért, hanem saját magamért, amit magamban ki is értékelem. Egyszerűen csak szerettem volna tisztába tenni az írásod engem érintő részét, mert ténybeli tévedést tartalmaz. Szóval, ha már savazol engem, akkor jogosan tedd (már ha ilyen van egyáltalán), de minimum legyen ténybeli alapja...

    ReplyDelete
  16. HATHOR!
    Azt mondod ritkán jársz ide,de ha netán megemlítenek, rögtön kritikusan válaszolsz,akkor még is csak látogatod AD blogját,mert nagyon ritkán vagy emlegetve
    Nem értem mire jó az örök kritikus hang, ha még a tf-es öszzefüggéseket sem érted.Szerintem keresd a H&S alakzatokat.(suszter és a kaptafa,története)
    Én sem vagyok 1 Elliott-os fann,de azért idejövök csipegetni hátha ragad rám valami, és tisztelem mindenki,főleg AD munkáját aki önzetlenül segít az "alfa-bétáknak"
    Én sem Elliott-ra kereskedem,de nem is kritizálni járok ide.
    Egyébként ez igazi magyar mentalitás, megpróbálni lealázni azt aki tud valamit.
    Cimballi blogján is megjelentek, meg Vadászt is cikizték állandóan évekkel ezelőtt,(KWI és társai)abba is hagyta az itthoni pályafutását ezek miatt.
    Bocs hogy beleszóltam csak nem szeretem ezt a mentalitást.
    joccakát,majd hétfőn fojt.köv.

    ReplyDelete
  17. Srácok.
    A véleményem nem változik.
    A blog nyitott. Nem bántok senkit.
    Ad higgadt, én mindig tiszteltem kitartását, munkáját.
    Most is!
    Ellenben nem értek vele egyet, és tudom az olvasok közül sokan nem.
    2-3naponta benézek a főcímbe. Ma láttam hosszú az írás, letöltöttem a telefonomra, amíg utaztam dolgomra, elolvastam a kocsiban, amíg vittek, mert láttam a nevem benne.

    értem én a TFeket.
    Olyan akkor sincs, hogy 4800tól esést várok, majd emelkedik és utána már 5500at várok, de még mindig esést 600ra, most lejöttünk 3900ra, de még mindig 5500ra várjuk, de 600lesz majd.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Ha értenéd, akkor az utolsó bekezdést nem írtad volna le, pont ebből derül ki, hogy nem érted. Ráadásul konkrét bekövetkezésben gondolkozol, nem alternatívába, kritikus szintek megléte sokat jelent egy alternatíva működésében. Abba semmi probléma nincs, ha kivesz egy magasabb szintet, amiből utána arra következtetünk, hogy a korrekció végével újabb csúcs lesz, exp. flat - bull trap tipikus példa.

      600 egy távoli lehetőség, mert ideális lenne (sőt talán nem is ez, hanem sokkal alatta) a ciklus szintű korrekció befejezésének, egy lehetősége, ezért nem tartok hosszútávon longban OTP-t, ez 80%-ot meghaladó veszteség lenne. Fel lehet ezt kapni, lehet ellene érvelni, főleg akkor, ha esetleg nem ezt az utat választja a piac, vagy ha igen és előtte elmarad az 5500, akkor azzal, de nem ez e lényeg!

      A különböző lehetőségek ismerete felkészültté tehet, hogy még időben reagálj egy olyan változásra, ami veled szembe megy, pont erről szólt a bejegyzés, nem támadásról, vagy bármi hasonlóról, hanem arról, hogy ha megjelenik egy vészjel, akkor legyen arra stratégia, hogy védd magad. Amíg valaki csak egy célárban gondolkozik az elemzés kapcsán, az hosszútávon veszteséges lesz, mert nem az a lényeg, pont nem az.

      Ha májusban a veszély miatt valaki felkészült és megvédte a profitján - a saját technikája szerint - akkor volt értelme a figyelemfelhívásnak. Nem beszéltem zárásról, profit védelemről beszéltem, sokadszor idézem, nem tudom máshogy leírni:

      "Szerintem elérkezett az idő, a hosszútávú long pozíciók csökkentésére, stoppok szorosra húzására. Ez nem short és nem azonnali zárásra való felszólítás, csak egy gondolat, hogyfel kell készülni arra, hogy lefordulnak a piacok, egy hosszabb bear szakaszra. Nem kell itt armageddonban gondolkozni, egyenlőre, csupán az óvatosság elve alapján készülni kell a zsákban lévő profit megvédésére, a veszteség elkerülésére."

      Delete
  18. A másik.. ha 5500lesz akkor bejött..
    ha 3900lesz.. bejött, mert esik..
    mindig előjön, hogy eltaláltam. Ha nem a mai kép alapján ért oda napos, akkor 2012dec 25-i kép alapján, de ha másik irányba ment, akkor 2011.március 17i bejegyzés alapján..
    ez megy állandóan.
    Mindegy.
    Sok szerencsét!
    A dolog abból az áprilisi mondatból indult, ami után egy hónapig majd minden nap zöld gyertya volt fel...
    utána jött végre le, de onnan még 5500at vártatok..
    Minek, ha már 4800nál senki ne vegyen?
    Azóta is várjuk 5500at, amikor végre menne le elmondás alapján..



    ReplyDelete
    Replies
    1. Sajnálom, még mindig nem érted az elliott rendszerében való gondolkodást

      Delete
    2. 2013. május 5., vasárnap:
      "Tudom nehéz elfogadni, azt a bizonytalanságot, amit a rendszer mutat, az ember zsigerből mást vár el, nehéz kezelni. A piac - konrkétan az OTP cc.a 9 hónapja hozza a várakozást, most fog elérni, érhet el, arra a szintre, amikor késznek tekinthetünk egy szerkezetet. Itt nem zavarna az 5.500 sem, mert beleférne, igaz 5000 környékére, plusz spike, számítok most."

      Szóval még előtte, az emelkedés előtt, a figyelmeztetés idején fent volt lehetőségként az 5500, nem utána, előtte, sőt január óta futó verzió:

      http://3.bp.blogspot.com/-iPBtOz9mKag/URACKMYcQwI/AAAAAAAAG74/Qncyy1DUO-Q/s1600/OTP+HAVI+febru%C3%A1r+4.jpg

      Delete
  19. Most megy le a papír, nem 5500ra, akkor elmegy az ember kedve a magyar tőzsdétől.
    Az esésben többnyire elmegy az ember kedve a tőzsdétől.. még a shortosnak is idővel, mert elege lesz már az állandó esésből, és emelkedésre várna már, arra játszana. Akkor minek az esést várni?

    Továbbra is: "Ha esik az árfolyam, elmegy a közönség, ha emelkedik az árfolyam élénkül a közönség" Koszto papa mondása volt..

    Minek menjen el? Nem ment már el elég közönség?

    ReplyDelete
  20. Sziasztok!

    A tőzsde nem exakt tudomány, aki a tutit keresi nem találkozik vele, mert nincs. Elliott nem egyszerű nagyon nem, ugyanakkor le lehet vele írni a piac működését, mindenkor, ellenben minden más TA elmélettel szemben (ha valaki esetleg mégis tud más elméletet, akkor nyugodtan jelezze).

    Elliott felvázolja a lehetőségeket, többször írtam, akár mindkét irányba is mutathat! Más és más tf-n más és más célárat lehet meghatározni. Ez a felületes szemlélő részére problémákat okozhat.

    pl:
    5500 környéke, amennyiben 2011 szeptembere óta impulse megy, akkor lehetséges célár, a verzió még nem tört, a tf havi egyébként.

    600, a ciklus szintű korrekció végének egy lehetséges célára, akár 5 éves időtávban.

    Többször írtam le, hogy nem írom ki mindig, minden verziót, nem számozom be, nagyon sok idő, de ha valaki komolyan fizetne érte, akkor megtenném, felmondom a jelenlegi állásom és csak ezzel foglalkozom, azonban amíg hobbi szintjén van, nem tudok több időt fordítani rá...

    Nem egyszerű megérteni a filozófiát, egy hs sokkal egyszerűbb, bár ez nem degradáló és megmondom őszintén nekem nem is mindig sikerül, de ez "csak" egy alakzat, míg Elliott egy teljes elmélet.

    Továbbra is tartom, mindenki azzal kereskedjen, amivel tud, ami profitot hoz, az értelmes vitának van pozítiv hozadéka, az elmélet sokat segít mindenkinek, akinek van valamilyen kereskedési rendszere, Elliott önmagában nem kereskedési rendszer, de már ezt is mondtam.

    Azt hiszem, ha valaki valamit nem értet és kérdezett, arra mindig reflektáltam, kérdezi lehet, ha valami nem világos, ha tudok segítek, válaszolok. Valószínűségekkel kereskedünk, a verziókhoz - sokszor szubjektív alapon - bekövetkezési valószínűségeket rendelünk. Olykor a legvalószínűtlenebb verzió jön be, de ez nem lep meg, mert számítottunk rá, kezeljük a kockázatot és ennyi.

    Valóban az ország és a világgazdaság helyzetéről nincs jó véleményem, amatöritmust látok, főleg kormányzati és MNB részről, negatív eseményekre számítok, mint ahogy hatalmas tőzsdei rallyra, főleg itthon már nem, de ez hosszú táv, az 5500 még simán benne lehet ebben az elképzelésbe, elliott alapján.De az sem okoz gondot, ha nem megy fel odáig...mert csak lehetőség, esély, vagy veszély,attól függően milyen oldalon állunk!

    ReplyDelete
    Replies
    1. üdv Hathor

      Nem tudom hogy van ez de nekem is tökéletesen az általad írtak jöttek le AD elemzéséből, ha ez így van akkor már ketten vagyunk akik nem értik, így van mikor emelkedett az OTP AD esést várt mikor csökkent megyünk újabb csúcsokra ez jött le nekem is vagy nagyon mellé értjük a dolgokat.

      TWER

      Delete
    2. Röviden>én meg azt szűröm le ebből az egészből,hogy nagy veszteségben lehettek,és kerestek 1 bűnbakot.
      Ha lenne ker rendszeretek nem másban keresnétek a hibát
      Vadásznál is lejátszódott ugyan ez évekkel ezelőtt, ő elment a károgók meg eltűntek,néha még Cimballinál is megjelentek szétverni a blogját,ő is feladta.
      Ez Magyarország, "Magyarország jobban teljesít"
      Részemről ennyi.

      Delete
  21. Hé!

    Leírná valaki, hogy mikor írtam olyat, hogy az ED verzió megbukott és kizárólag felfelé várom a piacot, kérlek keressétek meg! Ezzel lezárható lenne a vita!

    Hathort értem, nem mélyült el Elliottba, ritkán néz ide, de Twer te itt vagy a blog indulása óta, 3 éve foglalkozol Elliottal, konkértan pontosítsd, melyik elemzésről van szó!

    ReplyDelete
  22. Július 8-án, az akkori információk alapján leírtam a lehetséges verziókat, lehet 2 hónap után egy kis pontosítás beleférne, egy kis utánkövetés.

    Havi:

    HAVI CHART
    Valamikor január környékén dobtam fel ezt a skiccet, mint egy lehetőség. Egy júniusban bekövetkező csúccsal, ami után lefordulnak a piacok. A havi chart nincs alábontva, ez alapján egy impulse, vagy egy ED is mehetett északnak, ezt nem akarom most eldönteni. A februári lokális csúcsban gondolkoztam első körben, majd utána a júniusi második csúcsban (a második időpont később került fel az ábrára). Ennek elsődlegesen az az oka, hogy az elképzelésem szerint Primary szinten egy C hullám megy felfelé, ami vagy impulse 5 hullám, vagy ED, ezt nem merem eldönteni, de a teljes formáció esetében (a 2008-as esés korrekciójára gondolok) esélyes egy running flat, ahol az esetek többségében bearish slingshot alakul ki. Negyedéves charton még mindig nagyon esélyes, hogy meglesz. Ezért lenne jó, ha a papír a hó végéig magasan maradna.

    4160 alámenetel után sem tudom az impulset kizárni...

    ReplyDelete
  23. HETI CHART
    A heti charton sokáig az ED verziót vittem kizárólagosan. A heti ábra alapján az ED verzió stimmelt. Felszúrt, a forgalom is megnőtt, de sokkal nagyobb forgalom növekedést vártam, ami nem lett kiugró, kétségeim támadtak. Milyen lehetőségek vannak? Lehetséges, hogy a felfelé kör csak a befejező szakasz Minor szintű A hulláma, lefelé egy Minor szintű B tart ZZ formájában és következik egy erős felrántás, ezt a verziót a 78,6-84,1-es fibo határozott áttörése után vetném el. A csatorna még nem tört, főleg naposon látszik ez, ráadásul ott van egy olyan trendvonal, ami 2011 szeptember óta fogta az eséseket! Nem gondolom, hogy ezt elsőre átviszi, nem szokta.

    Vegyük észre, míg negyedévesen egy bearish slingshot esélyét figyelem, addig hetesen ettől a héttől függően egy bullish slingshot alakulhat ki. A tf-ek nagysága miatt akár még erősíthetik is egymást a verziók, egy hetes bullish slingshot a negyedéves RSI-t a kivánt zónába repitheti. Negyedéves zárás lesz, ami félévet is jelent, az elmúlt időszakban történtek ilyenkor már nagy megrántások, hirtelen.

    ReplyDelete
  24. ÖSSZEFOGLALVA:
    Primary szintű [C] hullám tart északnak, mely lehet ED, vagy impulse. Az Intermediate szintű 5. hullám az előzőek függvényében lehet impulzus, ED, vagy ZZ.

    ED eseténben a szerkezet kész lehet, ha az utolsó hullám a-b-c volt, azaz egy zigzag. Lehetőség az is, hogy csak az Intermediate szintű 5. hullám Minor A hullámát láttuk, lefelé és egy Minor B jön lefelé, várhatóan 78,6-os fibohóz, majd innen indul a Minor C északnak, mely kimehet a felső zónába, nagy forgalommal, kiszedve az otp short certit. A következő, egyben nagyon lassú lehetőség, hogy az Intermediate 5. hullám egy ED, annak csak az első hullámát láttuk felfelé. A zavart az okozza, hogy nem lehet egyértelműen megmondani az utolsó felfelé tartó hullám mi volt valójában, ZZ vagy impulse. Hetesen az ék alsó szára tartja a piacot.

    Ha impulse tartott északnak, akkor a ZZ kizárt, de ED még lehet, azaz a fent leírt verziók egy része még él impulse esetében.

    Megjegyzés: nem tudom kizárni, hogy egy LD tart lefelé és ennek köszönhető, hogy bár erős déli az irány, ennek ellenére még mindig csatornában mozog a piac, azaz az első hullám jön le ZZ formációban. (egyenlőre zárójelesen írom, hogy hetesen, főleg a múlt heti nagy gyertya alapján belelátható 1-2-3 az esésbe, de erről mégegyszer ennyit kellene írnom, hogy miért lenne érdemes magasabb tf-t nézni, melyik a legelőnyösebb tf, amikor elemzést készítünk, várjunk vele két hetet, lehet érdemes lesz elővenni)
    Ilyen elliott, elmondja a lehetőségeket, kizár belőlük, de mindig több verzió fut, így felhívhatja azokra is a figyelmet, amit sokan nem vesznek számításba, azaz az ellentétes irányt, persze csak akkor, ha nem megy el mellette az elemző. Jelenleg egy nagyobb tf-s fordulatra számítok, ami vagy megtörtént, vagy még nem. Szeretnék megerősítést. Az esés nagy volt, sok támaszt kivett, de engem valahogy még nem győzőtt meg teljesen, lehet túlságosan óvatos voltam, vagyok, de az USA-ban benne van egy új csúcs, nem tudom velünk mit csinál a hirtelen észak (miközben írom lehet, hogy a fordulat zajlik), dollárban esélyes, hogy láttuk a low-t, szépen felugrott az árfolyam. Nem órás, vagy napos chart alapján akarok pozit felvenni, hanem nagyobb tf-n, ráérek. Változtattam a kereskedési stratégiámon is, nem lépek be intuitív setuppal, lehet támadni, hogy sokat mozgott a piac, de a kockázat-hozam-valószínűség hármasszentség értékelése alapján nem vállaltam fel a pozik újranyitását, aki felvállalta és nyert annak gratulálok, szép munka volt!"

    ReplyDelete
  25. HETI CHART - Új rész
    Kiemelten néhány részt, nem azért, hogy hangsúlyozzam az igazam, csak azért, hogy látni lehessen két hete benne volt a pakliban egy erős emelkedés. Hetes bullish slingshot elsült. Mindamellett, hogy egyenlőre nem tört a kritikus szint, nem szabad elfelejteni, hogy még mindig benne van a pakliban, hogy megvolt a csúcs és bear a piac. Amennyiben nem, akkor lehetőség, hogy a hetes ED verzióban, 5. hullámban egy ZZ megy felfelé, melynek A-B hulláma megvolt és egy C tart északnak, melynek célárát jelöltem a grafikonon, ez egy gyors verzió, mert pár hét alatt vége lehet. (Megj.: látható, hogy a júniusi csúccsal nem lett igazam, vagy lassabb, vagy gyorsabb volt a piac). A másik bullish verzó, mely szerint a záró hullám nem ZZ, hanem az is egy ED lesz. Ez a lassabb verzió. Ebben az esetben 1-2-vel jelöltem az utolsó ED alhullámait. Ennek az alakzatnak a vége őszre várható jelenlegi becslésem szerint. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy elliott rendszere az idő meghatározásában nem jó, ez csak a személyes várakozásom. Jeffrey és Cimballi is azt mondja korrekcióban érdemes az eggyel lassúbb verzió szerint számolni, mert a korrekciók lassúak. Az első verzió szerint korábban megvolt a csúcs, ahonnan a piac lefordult.

    ReplyDelete
  26. majd július 28:

    OTP - havi chart
    A havi chart lassan új gyertyával bővül, a "pánik eladás" jelenleg csak egy nagy spike-ként jelentkezik a havi grafikonon. Nem tudom elvetni a havi chart alapján az impulse számozást, még mindig játékban van, még ha csökkent is a lehetősége, de nem tudom elvetni. Sőt, lehet nem is tudom hátrább sorolni, mint ahogy azt korábban gondoltam. A negyedik hullám ebben az esetben térben megfeleltethető a második hullámnak. Ráadásul az rsi képen nincs divergencia (nem feltétel, sőt egy szinttel magasabb fordulónál nincs is, de itt nem hiszem, hogy erről van szó), továbbá a tömegnek ez fájna a legjobban. Mielőtt megvádolnátok, hogy bull vagyok szeretném jelezni, hogy nem köteleződtem el egyik irányba sem. Gyakorlatilag nem is érdekel jelen pillanatban, hogy a korábbi jelzés szerint volt-e meg a csúcs, vagy majd csak ezután következik be, kereskedési szempontból jelen helyzetben lényegtelen.

    OTP - hetes chart
    Hetes chartot szemlélve, akár a korábban feltett hetes ED alapján is futhat a piac. A várakozások szerint visszatesztelte az ék alját a piac, ahonnan esnie kellene. Ami zavar, az az rsi kép. Bull támasz fogta az esést (ez utolsó előtti hullámkép), továbbá fordulós jelzés alakul a hetes charton. Ez nálam inkább a shortból való azonnali kilépést mutat, mint belépőt, természetesen ezen a tf-n. (NEM NAPOS és NEM ÓRÁS!!!)

    ReplyDelete
  27. Azóta nem volt fent nagy tf-s elemzés

    ReplyDelete
  28. Maxwell Maltz:

    "Nem azzal összhangban cselekszünk vagy érzünk, hogy ténylegesen milyenek a dolgok, hanem annak megfelelően, milyennek képzeljük el ezeket a dolgokat." - Szeretem ezeket a gondolatokat, mert sok hibára képes rávilágítani és jól használható a kereskedésben, sok dolgot megmagyaráz.

    Egy trédernél rendkívül fontos, hogy tudjon két irányba gondolkodni, hogy ne csak a saját pozíciójának megfelelően lásson a charton, ne csak a saját poziciójának megfelelő értékelést, elemzést fogadjon el, hanem vegye észre az ellene szóló információkat is. Ha a tréder értelmezése szelektívvé válik, akkor jó eséllyel bukni fog. Itt a feltételezésem szerint longba csücsült kollégáknál ezt érzem.

    ReplyDelete
  29. Kosztó idézete a valóságban:
    Ha esik az árfolyam vagy száguld élénkül a közönség, ha nem mozdul elmegy.

    ReplyDelete