Nagyot esett ma a piac, nagyobbat, mint vártam. Éppen ezért nézzük a nagyobb képet. A havi charton csupán az a kérdés, hogy 3 vagy 5 fejeződött be, egyenlőre a 3. hullámra gondolok nagyobb eséllyel, de kizárni nem tudom a másik verziót. havi szinten várakozások szerinti a kép.
OTP havi chart:
OTP heti chart:
Napi szinten a nagyon kibeszélt és nehezen látható ábra a sok csatorna miatt. Egyenlőre erős ellenállások tartották magukat, nagyon lefordult a piac.
OTP napi chart:
OTP napi chart, közelről:
A nagyobb tf-n egyértelműen inkább negatív a kép.
Kisebb tf-n azonban zavaros a kép. A tegnap felrakott 15' chart célzónáinál délebre ment a piac és igazából nem találtam meg hozzá a megfelelő fibo szinteket, ezért magasabban, óráson is megnéztem mi látható. Van egy nagy spike, amit ha nem veszek figyelembe a következőként is számozható a piac mozgása, ráadásul RSI alá is támasztaná az elképzelést. A baj csak ott van, hogy megnyúlt 5. esetében az RSI képe nem egyértelmű. Ha a következő számozás szerint mozog a piac, kinéz még egy komolyabb esés, ha nem, akkor a korábbi számozás szerint megvolt az impulse lefelé és korrekció jön északnak. (A korrekciós trendcsatornából való kitörés felfelé adhat jelet)
OTP órás chart:
Ma reggel csak annyi jutott eszembe mivel szoktam hallgatni néha a híreket, hogy lassan 2 éve nincsenek pánik hírek sem a görögökről, olaszokról, spanyolokról, unió válságáról stb. nagy a nyugalom mintha a világ dinamikus fejlődés útját járná nagy az álló víz 2 éve ne hogy ezekből a kis szellökből vihar keletkezzen mint Lehman Brothers ügy hirtelen.
ReplyDeleteüdv
ReplyDeleteElőbbi folytatása bele néztem egy pár toppikba hihetetlen totális long hangulat van minden esést korrekciónak vélnek egyszerűen az agyakba a bika be telepedett ezt mindenki úgy értelmezi ahogy akarja és a föntit is.
Kedves TWER!
DeleteAkkor már híreket hallgatunk és más topicokat olvasunk. (Pedig én jó néhányban fórumon jelen vagyok.)
Üdv,
Joker
Jó reggelt!
ReplyDelete..más..
..usd/huf-nál kész lehet esetleg egy dzz felfele, ami lehet egy utolsó lefele 5/5/2 hullám... ez alapján nagy forinterősödés várható? ami támogatná, hogy eur/usd is mintha végzett volna lefele, és belekezdhetne az utolsó felfele szvingbe...
mit gondoltok?
csabesz
..bocs, hogy nem nevesítem/számozom a hullámokat, csak lefele meg felfele irányokról beszélek, sztem értitek mire gondolok :-)
Deletecsabesz
Vajon a hosszútávú emelkedő tredvonal törése megtörtént-e...ki kell szórni(beijeszteni) a longosokat? az "utolsó felfelé szving" előtt..
DeleteOTP érdemes lehet figyelni, mert olyan, mintha egy ed készülődne az órás 4/c pozíciójába, ha igaz, akkor leütik a piacot hamarosan. tető 715-20 között lehet, majd 600-650 közé érkezhet. Csak gyanús, nem merem kijelenteni...
ReplyDeletelehetne egy csomó 1-2-1-2, de egymás után 3szor gyanakodva hiszem el
Delete715 már meg is volt.
DeleteSziasztok!SPX>Csak gondolkodom,tehát vagyok.
ReplyDeletehttp://s15.postimage.org/4vhycc6h7/SPXD0222.png
nézd meg cimballinál charlie képét...:-)
DeleteForcag
Ja, ez nem ugyanaz volt? ;)
DeleteHa egyre gondolunk oda is feltettem,igaz más nicknév.
DeleteHa egyre gondolunk oda is feltettem,igaz más nicknév.
DeleteHa egyre gondolunk oda is feltettem,igaz más nicknév.
Deletec/5/ ed lehet az alakzat
ReplyDeletenem tudom... de délutánra inkább örömtáncra számítok, nem esésre!
ReplyDeleteennyi 1-2-1-2-1-2-t nem hiszek el, lehet 4-től örömtánc, addig még van egy kis idő
Deletehatinál más a kép
hatinál mi a helyzet?
Deletejön a forgalom a végéhez, ez tipikus ed, meglátjuk, még nem merem kijelenteni
ReplyDeleteneked legyen igazad, shortban vagyok...
Deletesziasztok beshortoltam en is picivel. ha bejon akkor tudok venni legalab egy talca sort belole :) ha nem akkor egy talcanyit bukok :D
Deleteakkor ezért nem tud kiszúrni a megbízásomig :o) lehet tévedek és elmegy felfelé :o)
Delete30-nál várom egy long zárással, majd short indítással..
DeleteForcag
most már biztos meg van! :-)
Deletekicsit magasan várod, a korrekciós csatorna felett, vagy időben nagyon el megy még a dolog
Deletead, a csatorna alsó vonalát 60 percesen (lefelé) miért a gyertya testéhez tetted, miért nem a szárhoz? mi a szabály?
DeleteForcag
a félelmem, hogy nehogy csak a 3-at csinálja dzz-ben, kicsi a tf, az azonosításhoz....
ReplyDeletena 20 nál várom
ReplyDeleteforgalom részéről ok
ReplyDelete15-19 között kapott még 400 darabot
Deleteforgalom magas, szerintem itt a vége, de hamar kiderül, mert 4670-ig le kellene mennie, viszonylag gyorsan az 1-2-3-nak...
Deletemeglettek, most akkor mély dél, remélem
ReplyDeleteEz nem akarja az igazságot.. :)
Deleteed után az 1-2 mindig ilyen.
DeleteNézd vissza a buxot és az elemzéseket 2010 augusztusában, illetve 2010 szeptember 7 környékén (11.00-11.07 közötti bejegyzéseket, igaz az hsz volt, de marha nagy, hasonló utána a mozgás)
...és még mindig fennáll, hogy tévedtem és 1-2-1-2-1-2 sorozat volt, akkor pedig nagyon elmegy északnak
ReplyDeleteDax fel, lehet, h 1-2 lesz ez is.
Delete..és ha nem megy el északnak, de nem is esik hirtelen be? esetleg LD?
ReplyDeletebocs, nem kötözködés, komolyan kérdem
csabesz
akkor az csak 1-2-1-2 és tévedtem
ReplyDeletede nem tartom valószínűnek, mert időben már most hosszabb a második egyes, mint az első, amire kicsi az esély
ReplyDeleteórásom gyanús egy bearish slingshot szitu, 14-16 gyertya távolságban, ha az lesz, akkor eldől
ReplyDeletelefelé meddig? 4640?
ReplyDeletetöbb számolás is van, ed-ből min 4660 alá, ha 5. akkor 600 is elérhető, vagy benéz alá, órás elemzés szerint
ReplyDeleteköszi!
DeleteHatira írtad, hogy ott más a szitu, mire gondoltál?
arra, hogy talán kész a lefelé kör, de most nem vagyok már benne olyan biztos, lehet, hogy még egy kis 5. ott is le fog futni
Deleteakkor nem véletlenül vannak bennt a 400 körüli elég nagy vételi megbízások
Deletemég akar egy kört felfelé, de nem tudom, hogy az 1-2 lefelé miatt, vagy mert ed/3 volt 20-nál
ReplyDeletenem tudja az oti, hogy merre kellene mennie... vagy csak én vagyok türelmetlen?
DeleteEz eladók voltak türelmetlenebbek úgy tűnik..
Deleteoti elszáll mindjá
ReplyDeletemég talán 60-66... nem dobtam még rá a shortot...
DeleteForcag
Külföld segít neki, pont erre számítottam.
Deleteha még usa is tol rajta meg lesz a 4800
Delete:-)))
Deleteremélem itt 4750 körül megállunk...
ReplyDeletenekem a talca sorom nem jott ossze. mindegy majd legkozelebb, ugyis csak jatek volt ;)
DeleteEn mara feladom a harcot majd jovo heten folyt.kov .. most pedig irany a jatszoter.:))
Mindenkinek jo hetveget!
viszont! ma én sem iszom, egyenlőre! :-(
Deletestop volt? vagy tartod? AD?
DeleteForcag
basszus majdnem dobtam 4750-nél a shortot, nem sok hiányzott, de inkább adtam rá még 200 darabot
Deletecsak kapkodom a fejem mi van itt...
Deletemindig van stop, feltételezett ED, jó stop szint, 30 fölé nem nagyon mehetett volna, ment, vagy ed/3 volt vagy nem ed
DeleteRisk lehetett 10-20 ft
profit: 80-100 ft
ez most nem jött be
tartja még valaki rajtam kívűl a shortot?
ReplyDeleteSzia!
DeleteÉn még tartom.
4715-1000
4718-500
4729-1000
Van még 165 hati shortom is, de ma mindent lezárok, mert a jövőhéten nem leszek itthon.
Sok sikert mindenkinek.
morfar
akkor száp emelkedés lesz hatiban
Deleteveszek még a meglévökhöz és zárhatsz piacin
:))
zsozé
akkor te vagy 19400on...
DeleteSzia !
DeleteNem én vagyok ott.
Lejjebb állok, de azon gondolkodom, hogy ha nem jön le értem, meghagyom, de szigorún STOP-pal, és több részletben.
morfar
zártam 4715
ReplyDeletemorfar!Hatiban közeli az átlagod ?vagy odébb van?
ReplyDeleteRas! zártad a hati shortokat? nekem még megvannak.
DeleteHali!Én köztes állásban 200 pontnál zárok,így is macerás 50-100 kontit nyitni is meg zárni is sokszor,nekem elég, és jöhet a következő kör,most éppen arra várok
DeleteSzia Ras!
DeleteMár + os.
morfar
sajna tegnap nem jött le értem így nem záródtak, persze nekem nincs olyan nagy mennyiség. hatiban alig van ma forgalom, szinte meg sem moccan
DeleteMár azt hittem bukóban zárod,így ok>grat.
Deletemár így is szép a nyerője, de ma szerintem lekötik a végén...
DeleteBoy!csak volt 705K kötés ma is,na az a tuti mikor 1-ek vannak bent és zárni kéne mondjuk 100K-t,vagy éppen venni szeretnék,piaci meg úgy el tudja vinni az árfolyamot ha kicsi ajánlatok vannak bent.
Deletevolt ma is 136milla forgalom, de azért tavaly egy átlagos napon 600milla is megvolt...
Deletemindegy, annyi a forgalom amennyi a kereslet rá...
Nagyon észnél kell lenni hatival ,nagyobb tételnél,de nekem ez jön be,még ha előbb is kell zárni e miatt mint ahogy szeretném,
Deletebizony, tud darálni rendesen... na én megyek, kellemes hétvégét mindenkinek!
DeleteSzia Imi-Boy!
DeleteNálam nem mutat 136 milliós forgalmat a hati!
Ugyan azt nézzük?
(Korábban is válaszoltam Neked.)
morfar
947 db, 183 millió,.. láttam, én is lejjebb vagyok, remélem megkapom ma
DeleteSzia RAS !
ReplyDeleteAz előbb válaszoltam már, de valami hiba csúszott közbe.
Már + ban vagyok, kösz az érdeklődésed.
morfar
Láttam,Ment is a válasz
DeleteÚgy látom a károgok gratulálnak kik jó kis bukóba sodorták volna twer érti itt a pszichológiát őneki kéne verni a mellét hogy nyugalomra intett.
ReplyDeleterip
Rip!
DeleteSzerinted én mondtam morfarnak hogy zárjon?
Én azt mondtam hogy bár kit is felelőtlenség valamilyen irányra is biztatni,szerinted ez károgás?ha annak veszed akkor vagy nem tőzsdéztél még soha vagy nem vesztettél még pár millát hatival,mert azzal könnyen megy,vagy te is az örök nyerők közé tartozol mint egyes fórumokon ,ahol csak nyernek,és nem veszt senki.
Másodlagos dolog hogy nem is tudja mennyi fedezete van.
Csak ennyi a hozzáfűzni valóm.
Szia Rip!
DeleteÜdv. a blogon!
Mindenki saját belátása szerint kereskedik, de írtam róla egy bejegyzést, ott bővebben kifejtem. A belépés előtt el kell döntened meddig tartod, mi a kereskedési stratégiád stb.
AZ NEM KERESKEDÉSI STRATÉGIA, HOGY TARTOD, MERT MAJD LEJJEBB MEGY. És ha nem?
Igen, most lejjebb jött, de nézd meg, hogy Twer először hol mondta, hogy short (pl.: 4200 OTP), szépen elszállt felfelé. De mivel a várakozás nem egyenlő a kereskedési döntéssel, nem feltétlen ült bele, így megvédte magát egy veszteségtől (ha igazam van.), vagy stoppal biztosította magát a veszteség ellen.
http://2.bp.blogspot.com/-gEEQVl6DUjs/TmMd1EssboI/AAAAAAAAA6c/uGHaj8s43Ww/s1600/twer+%25C3%25A1bra+2.jpg
Deleteno comment
Ano
innen: http://buxelliott.blogspot.hu/2011/09/twer-abraja.html
DeleteAno
ha rossz poziban maradsz, megszívod
Deletehttp://buxelliott.blogspot.hu/2012/05/twer-abraja.html
Ano
ÜDV Ano
DeleteHogy teljes legyen a repertoál http://kepkezelo.com/images/qbnw36dczxaui6b6oyh8.jpg
A lenti kérdésemre jó lenne válaszolna valaki.
Ha megnézed én az első ábrából vezettem a többit és egy kicsit már át dolgoztam 1-2 éves ábrák ezek és most jövünk le 17500-18000 környékére ezek a részletek 2 évre előre meg látni mikorra ér oda ember legyen a talpán TEHÁT AZ ÁBRA SZERINT IS MOST MÉG DÉL MI. 18000-IG
DeleteÜdv
ReplyDeleteKérdésem lenne certivel kapcsolatba 60-70 certi pont hoz-e sóra valót vagy több a költség.
Ras az ábráddal egyet értek mert az ákom-bákom vonalaim is támogatják de fehérrel ki jelöltem egy mezőt mi az a szakasz mert teljesen el különülten van kezelve.http://kepkezelo.com/images/aobu948tvvvyvc0l4key.png
Üdv Twer!
DeleteAz attól függ kinél vagy, random 10 pontnál vagy nullán.
Amit vásárláskor vagy eladáskor feltüntet költséget az a valós költség vagy erre megy még rá, nem nagyon certiztem de most azt veszem észre hogy egyre nagyobb a hajlandóságom.
Deleteszerintem nincs más költség rá, legalábbis randomnál nincs.
DeleteSziasztok!
ReplyDeleteMost értem gép elé, látom felfelé ment el, majd vissza, lehet harmadik volt és 5 szállt el, vagy mégis 1-2-1-2, majd megnézem.
Remélem megfejted, mert nekem nem áll össze a nyitó miatti és közvetlen utáni szakasz miatt.
Deletehttp://tozsdemania.ucoz.com/_fr/0/4663041.png
MOL-ban nem hagy békén a hsz sem. Ha el kéne helyeznem akkor mindenkori csúcs/B/c hsz-nek talán elmenne.
Várom a chartokat.
Jó hétvégét mindenkinek!
This comment has been removed by the author.
ReplyDeleteThis comment has been removed by the author.
ReplyDeleteüdv AD
ReplyDeleteKomment nélkül a 4270 körüli otp shortra az ábra magáért beszél http://kepkezelo.com/images/mfrgr8kxnzdu600tp7cn.png
Csak kérdezem,ha neked ennyire egyértelmű,akkor miért nem kereskeded le,
DeleteUtólag már mindenki okos,mutasd hogy le is kereskedted,ha nem ,akkor az annyit is ér.
Kedves TWER!
DeleteTegnap talán túl nyersen reagáltam le a két bejegyzésedet, remélem nem sértődtél meg. Elismerem, ha shortba lennék nem reagáltam volna ilyen kritikusan...
Egyébként, ha nem Belusconi nyer én a bankszektorba korrekciót várok felfelé, ennek megfelelően vagyok póziban. (Német bankok.)
Üdv,
Joker
Ras hogy a francba mutassam mikor a rendszerembe már más nap sem tudom vissza nézni mit kereskedtem van egy határidő napló amibe minden felírok ennyi nézd én ezeket a signálokat használom nagyon sok gyakorlat kell hozzá ez az hogy pofon egyszerűnek látszik ez rá nézésre a vonalakat bizonyos fokba kell el helyezni na ez a bonyolult megállapítani na mindegy sok sok gyakorlás még most is gyakorlom mert a szög állások indexenként teljesen mások.
DeleteJoker nem haragszom de én egyet látok a bankszektor az el múlt hónapok index lovasa volt nagyot menetelt szvsz. erőn felül. De azt hiszem, hogy a blogra a hozzá szólásaim be fogom fejezni.
Még egy Ras 2-3 vagy három hete volt amikor szintén kaptam hideget, meleget mikor kedden bezengtem a hati shortott a heti signál alapján 20250-nél ezért nem írtam az OTP-sem, minek hogy magyarázkodjak tehát azért zengtem be mert a szög be állítás tökéletes volt és a CCI ami fontos negatív div. volt.
DeleteJaj, ne kezdődjön el itt is.
Delete:(
Twer én szívesen olvasom itt mindenki véleményét. Sajnálnám, ha ilyen kevés elég lenne, hogy ne írj. Remélem folytatod.
DE (!) amivel nem értek egyet: nem kell valamit lekereskedni ahhoz, hogy közzé legyen téve!!! Sőt! Vitaindítónak pont, hogy jó egy meglátás, de javítani is lehet +segíteni egymásnak.
Ui: bocs, hogy becsatlakoztam.
nem kereskedi, csak néha betalál és akkor nagy a szája, ennyi
Delete100 megjegyzés egy bejegyzés alatt. Van itt éltet. Grat!
ReplyDeleteItt amire jutottam nyugodt körülmények között.
http://tozsdemania.ucoz.com/_fr/0/2250876.png
Vélemények?
Sziasztok!
ReplyDeleteÚjra gép előtt, néhány gondoltat:
1) Nem az igazolja vissza egy elgondolás helyességét, hogy ki a jobb egy vitában, ki tudja hangosabban, gyorsabban látványosabban hangsúlyozni azt, amikor igaza van és eltűnni, amikor nem jön be az elgondolás, vagy éppen előhalászni egy olyan elgondolást, ami éppen illik a képbe. Ezt én meghagyom más fórumoknak, hagyjátok meg ti is. Régen említettem, a blog indulásakor pedig nagyon sokszor: A piac fogja eldönteni kinek van igaza, nem érdemes vitatkozni. Érvelni, gondolkodni azonban igen, mert az előrébb visz.
2) Elliott rendszerében alapfeltétel, hogy mindkét irányba gondolkozzunk, ezért nem lephet meg a piac mozgása, mert fel vagyunk készülve mindkét irányba. Az elemzés és a kereskedés két külön világ.Ha tudom is merre megy a piac (merre várom) nem biztos, hogy érdemes kereskedni is, mert a valószínűségek és a hozam kockázat arány, azaz az RR nem jó.
3) Már felvetettem, hogy szívesen kiteszek egy-egy elemzést, ha valaki úgy gondolja, hogy van ideje szépen kidolgozni egy elképzelést, akkor beszéljünk. Alapfeltétel, hogy elliottra épüljön, nyilván, hisz erről szól a blog. Szerintem hasznos lehet, mert könnyen ki lehet javítani alaphibákat a gondolkodásba és fejleszteni azt.
Szia Ad! :)
ReplyDelete"Az elemzés és a kereskedés két külön világ"
Hú de még mennyire! Csak csatlakozni tudok megállapításodhoz saját tapasztalatom alapján. Többször is sikeresen vázolom fel Elliott alapján a várható ármozgást, aztán bukok rajta mint a disznó, amikor meg mellé fogok a jóslatommal, no akkor sikeresek a tradjeim. :(
Tudom, a hiba bennem van!
Szia!
DeleteNem, nem benned van. Van a kereskedő típus és van az elemző, más készség kell hozzá. A legnagyobb kihívás részemre is sokszor az elemzések lekereskedése.
Ez legalább akkora feladat,azaz megtanulni lekereskedni, mint a teljes elemzést megtanulni, magadon kell átlépni, a megtanult reakciókat korlátozni, érzelem mentesen tenni, amit kell.
Oh, hányszor volt, hogy pontosan leírtam mit csinál a piac és mégsem tudtam lekereskedni.
Volt egy időszak, amikor a tradejeim 90% volt sikeres, aztán történt valami és megint visszaesett, de ebben az évben pontot teszek rá :o)
Vagy a másik példa, próba rendszeren 3 nap alatt csináltam 1600 USD-t (3 perces charton), szinte minden bejött, éles rendszeren meg nem tudtam 2R-t összehozni.
Az elemzés egy része a történetnek, a kereskedés pedig egy másik. Nem kell mindenbe belépni, meg kell találni, hogy mikor és hogyan, ez a nagy feladat.
This comment has been removed by the author.
Delete