A tegnapi napon az OTP esetében elérte a célzónát a papír, ahol megfordult elindult felfelé, majd a negatív amerikai mozgás közben visszament a mélypontra. A mai nap egy megerősítés kell arra, hogy valóban a fordulópontot láthattuk, én erre adok nagyobb esélyt, de kell a megerősítés.
A bux esetében is a várakozások szerint alakul, a célzóna felső szélét kapta el. Az elmúlt időszakban a hati valami miatt (kosár változás, mol disszonancia) nem hozta a szép célárakat, nagyon kíváncsi vagyok a mai mozgásra.
(Mélységében elemezni csak délután/este fogok tudni, addig a korábbi nagy képben gondolkodom, amit nem írt felül a piac. Szerintem lesz egy emelkedés és valahol a mélypont környékén lehetünk most, a mai nap kérdése, hogy megmondja már vagy még felette)
Sziasztok !
ReplyDelete60 perces eddig biztató emelkedés szempontjából BUX hatiban, konszolidálni/lassan emelkedni kellene ma délelőtt (long szempontjából). Ha kivinnénk a 16.476-ot felfele, hirtelen megugrana felfele az esély, hogy már a 19.000 felé vezető útra álltunk.
Eddig remek 3100 fölé várnám az otp-t lendületesen
ReplyDeleteSziasztok!
ReplyDeleteMár tegnap longba álltam hatiban 16220-ról, 400 felett nem adtam el, aztán USA nyitás után 16020-nál izzadtam! Most megint mosolygok, remélem 21000-es hatiig! :-)
üdv AD
ReplyDeleteÉn örülök az optimizmusotoknak de én 16400 körül inkább shortolok. Ha csak sima TA alapon nézem elliottot ki hagyva és ha már most 19000 körül beszéltek, vissza text nélkül még 17000-ig se jut.
TWER
Én lehetséges fordulatról beszélek, célárról még nem. Azt, hogy milyen módon érjük el az kérdés. Otp esetében van egy elképzelésem, azt igazolná az írt ár.
ReplyDeleteÜDV AD
ReplyDeleteBocsánat lacikának szólt, acélár, másik én nem hinném még itt a fordulat az előbb leírtak miatt, mert ha nem lesz vissza text 16000 alá akkor az én verzióm erősödik, ha lesz és megfogja a 15500 akkor beszélhetünk szvsz fordulatról. De ha most följebb megyünk kb. 16700-ig akkor ez a kitörés behalt és újabb mélypontok jönnek.
TWER
Bocsánat első sorban otp-t nézek, kis tf-n látok egy lehetséges fordulatot, egyébként elérte a hetek óta várt egyik lehetséges zónát.
ReplyDeleteEmelett hati is hasonló utat járhat be de ott nagy a bizonytalanság
nem akarok úgy járni mint tegnap, hati zárva 16450-470 között , nem akar menni tovább.
ReplyDeleteVan valami olasz szavazás, lehet kivárás a szereplők között
ReplyDeleteüdv Boy
ReplyDeleteNem akartalak befolyásolni a véleményemmel remélem nem az miatt adtad el. Más én mmost már egy hete folyamatosan a DAXTS19 el veszem adom. Már ma is vettem 3310 ez meg felel 5920-30 -as DAXnak. De nem 100-200pontal adom el min. eddig 500-600 pontok voltak rajta. Lehet tétfő 4000-en megy el.
TWER
Köszi Twer!
ReplyDeleteJól rám ijesztettél! :-) Úgy tűnik szerencse hogy eladtam, majd lejjebb visszaveszem.
360-on visszavettem, nem volt ez rossz! :-)
ReplyDeleteüdv Boy
ReplyDeleteA DXnál ha lesz nagy szakadás következik be mert most már folyamatosan az 5800-at textelgeti itt a nyak vonal ha letöri min. 400-500 pontott esik ez certibe 1300-1600 pont ezért nem adtam el most sem 3490-en. Előbb utóbb letörik.
TWER
én most a felfelé mozgásban hiszek, bár ezt lehet megvárjuk:
ReplyDeletea hitelminősítők a hónap végére fogják a lapjaikat teríteni. Ebben valószínűleg szerepet játszik az is, hogy az IMF delegáció 21-én fog állást foglalni, ezt az S&P, és a Moody’s várhatóan meg fogja várni.
ad...otp 1perces..szerinted esely ra?....charlie..
ReplyDeletehttp://kepfeltoltes.hu/111111/OTP1555555_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Sziasztok!
ReplyDeleteA DAX-ról mondjatok már valami okosat. én tegnap a shorttal buktam, ma a longgal fogok, de nem értem, hogy mit csinál... :(
Köszi, desertfox
bux,hati mar attorte a B? hullam csokkeno trendvonalat..charlie..
ReplyDeletehttp://kepfeltoltes.hu/111111/BUX15111_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
üdv desertfox
ReplyDeleteÉn is shortoltam tegnap nyerő volt. Ma is shortoltam, be van szorulva 5950 és 5800 közé, szvsz. le töri az 5800-at fejes-vállas alakzat lép életbe és esik 500-600 pontot. Fel fele kitörési alakzatot nem látok, ha nagyon bull lesz esetleg a világ max 6100-ig látok benne erőt.Én nagyon bízom az 5800 letörésében.
TWER
üdv
ReplyDeleteKi egészítés a DAXhoz long 5850-en nem ajánlom közel a nyakvonal, short 5900-5930 5970 stoppal.
TWER
Szia Charlie!
ReplyDelete3/3-ban várnám, igen lehetséges :o)
Miért 3., ha bejön kiteszem!
ad
A helyzet miatt figyelem egy esetleges LD kialakulását is. ad
ReplyDeletead..ha az sp haromszogel B pozicioban akkor inkabb LD-re futja otp-nel...utana majd johet 3....charlie..
ReplyDeleteKöszi TWER!
ReplyDeleteNem mindegy, honnan indult a short. :( az enyém jó mélyről :)
de az tegnap egy pazar impulse volt - hogy jön az a képbe? ha impulse volt, akkor miért menne most 5800 alá?
pár napja még én is 5500 környékére vártam, de most teljesen elbizonytalanodtam...
EURHUF-on mit láttok? Megvolt a tető?
köszi, desertfox
üdv
ReplyDeleteIlyen forgalom mellett csoda ez az emelkedés, a forgalom nokedli kivéve ricsi saját vásárlása. Ezzel a forgalommal a ki törés meg kérdőjeleződik.
kappa
Olvassátok el Cimballinál vagy Prechternél az első hullám szemilyiségjegyét! A forgalom es a lendület 3/3-ban indul meg!
ReplyDeleteCharlie! ábrádhoz: lehet alacsony lesz a retrace!
Ha felfele akarunk menni, akkor még kell egy kis erőgyűjtés, szerintem olyan 16.200-16.250 között BUX hatiban (ez egyben egy második hullám is lefele), utána mehetünk fel. (Most jön majd még ma (vagy hétfő első egy-két órában) a 2/C lefele 16.200-16.250 környékére.)
ReplyDeleteüdv mindenki
ReplyDeleteEgy kis szentiment, többség már bull vagy bizonytalan, itt az oldalon is, AD idézve a piac abba az irányba megy ahol a többségnek fáj.
TWER
üdv desertfox
ReplyDeleteÉn nem azt mondtam, hogy ma megy 5800 alá én véleményem, hogy hamarosan le fogja törni, ez 3-4nap is lehet. Ha nem akkor a verzióm bukta.
TWER
Kereskedési összefoglaló: vétel: 1250 pont, célár: 1268 pont, veszteségvágás: 1245 pont, hozam/kockázat arány: 15 pont(1,2%)/5 pont(0,4%)=3
ReplyDeleteRas
A négy óra előtt 5 percel érkező amerikai makroadat idején érdemes kiemelt figyelmet fordítani a pozíció kezelésére, lényeges eltérés esetén jelentősebb mozgás várható.
ReplyDeleteRas
TWER: helyesbítek: a piac mindig az ellenkező irányba megy, mint ami nekem jó lenne. :)
ReplyDeletedesertfox
ReplyDeleteÚgy látom óráson a DAX ékre szaladt, ebből letörés szokott jönni.
TWER
Na, a mára tervezett tervem összeomlott. Ugyanakkor nagyon gyanús nekem ez a BUX hati, semmi forgalom nincs, pedig áttörtük a 16.480-at, most nagyon kéne mennie felfele elvileg. Talán még mindig a tegnapi aljtól kezdve egy 4. hullámot csinálunk felfele ? Főleg napos alapján tudnám elképzelni. Mindenesetre a felfele mozgás eddigi forgalma nekem nagyon nem tetszik.
ReplyDeleteA következőre gondoltam (képben) fentebb :
ReplyDeletehttp://kepfeltoltes.hu/view/111111/BUX1112601111_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
üdv lacika
ReplyDeleteMost már végre napok óta nem vagyok ellenkező véleményen, én is pont így gondolom már vagy 3 hete, de ha 15500-at is letörjük akkor a mélyebb verzió az igaz.
TWER
lacika...buxban,hatiban ha ott egy haromszog volt marpedig nagyon ugy nez ki hogy igen akkor a szamozast nem kezdheted onnan ahol neked a nulla van..charlie..
ReplyDeleteüdv
ReplyDeleteCsak óvatosan a BUX is ékre szaladt óráson.
TWER
Charlie, tudnál küldeni léci egy képet, ahol rajta van a háromszög ? Köszi szépen !
ReplyDeletelacika...meg annyit a szamozashoz hogy ugyan a hati meg nem de a bux orason mar delelott belezart az egyesbe vagyis valami mas van....es ugye a bux az ur nem a hati..charlie..
ReplyDeletehttp://kepfeltoltes.hu/111111/BUX15111_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
ReplyDelete..charlie..
Köszi, most már értem, hogy gondolod. Én csak BUX hatit néztem - ott nem gondolkozom háromszögben. Ott nálam : 18.170="A", 16.501="B/a" hullám, az általam O-val jelölt="B/b" pont, többi 1-5-ig pedig a B/c-nek az alhullámai (próbáltam a jelöléseidet használni).
ReplyDeleteDe ha megnézném részletesen sima BUX-ot, ott sem gondolkoznék háromszögben (így a képedre nézve). Mondjuk az igazsághoz hozzátartozik, hogy igaza van AD-nek, kevésszer nézem a háromszögeket - ennek kereskedési oka van, mivel a háromszögek min-max technika alapján stop loss-okat csak úgy ütik ki, mintha nem háromszögeket néznék, ezért nem is számolok velük (ez kicsit bonyolult része a kereskedésemnek, nehezen tudom elmondani).
ReplyDeleteA verziómat viszi a piac, de még nem igazolta véglegesen!Jó lenne 3100 fölé menne az OTP...
ReplyDeleteA problémátok, hogy rosszul számoztok, korrekció van, kis tf-n is a "hagyományos" 5-ös elliottot keresitek, nem fog menni...
Nem kezdek bele magyarázkodásba, ha igazol a piac felteszem, addig csak összezavarna itt sok embert.
15' chartot nézek OTP-ben impulse jellegű mozgás és emelkedő forgalom!
ReplyDeleteOTP feltételes célár 3100 fölött 3150. Előtte el tudok képzelni egy kisebb korrekciót akár 3040 környékéig
ReplyDeletebux 17.100 környéke lehet egy megálló, hatinál ez a szint, majdnem megegyezik 17.000- 17.200 közé tenném, akár azonos is lehet.
ReplyDeleteEz gyors számolás, ne tegyétek meg, próbálom grafikonrajzoló előtt felvenni a ritmust.
BUX-hati kamattartalom vajon mikor áll vissza? Majd valamelyik lefelé mozgás során?
ReplyDeleteÜdv,
Birthba
Szia Birthba!
ReplyDeleteMár nem várom a kamattartalom visszaállását , egy hónap van a termék zárásáig.
ad
Lassan lemegyünk 3040-ig, most 3045 volt, nem látom a szerkezetét, gyors volt, akár elég is lehetne, de szvsz még megy lejebb
ReplyDeleteengem meg nem gyoz meg otp,hasonlit a mozgaskulturaja a tegnapihoz,elbirnak viselni meg egy lenyomast 2700hoz olyan szep lenne fibok szempontjabol..charlie..
ReplyDeletehttp://kepfeltoltes.hu/111111/OTP15459_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
3039 meg volt, akár elég is lehetett
ReplyDeletenagyon megy a hati...
ReplyDeleteOTP egy felfelé tartó 1/3/5/4-ben lehetünk most (3085 pontnál vagyunk jelenleg, ez már a korrekció)
ReplyDeletenézem az OTP-t és az időt, lehet nem ér el ma 3150-ig, talán 3130 belefér még
ReplyDelete3100 erős ellenállás, talán csak zárásban tudná leküzdeni, vagy ha lenne még egy óránk...
ReplyDeletedúl a harc :o)
ReplyDeletemeglett, szerintem amikor először beírtam sokan nem gondolták... :o)
ReplyDeleteSziasztok!Ad
ReplyDeletena ezt már végképp nem értem, feladom
Már nem is megyünk le? Ez nekem már túl bonyolúlt
Ras
lehet, hogy 1/3/5/4 korrekció egy kis expanded flat volt és csak most fog indulni az 5 felfelé kis tf-t nézek, csak úgy ránézésből...
ReplyDeletesziasztok!
ReplyDeleteAd! gratula, ha elintézted a 3100-as otit, a stoppot nem tudnád visszarakatni? :-)
hati zárót kérhetek?
ReplyDeletezsozé
Szia RAS!
ReplyDeleteSzerintem megvan a fordulat felfelé megyünk C/1/3/5/4 -ben vagyunk,vagy már annak a végén (c/1/3/5). A lényeg C első hullám épülhetett nagyjából ki, írtam, hogy akár gyors felfelé menet is lehet, akár ennyire gyors is. Ne feledjük ez csak az első hullám !!! A harmadik drasztikusabb! .o)
ad
16950 a hati
ReplyDeleteköszi
ReplyDelete:))
zsozé
:o)
ReplyDeleteSajnos nem tudom elintézni, a 3100-at sem én intéztem, csak van egy verzió a fejemben, s amit teljesen lemozgott a piac. Lehet a 3150 nem lesz meg, mert két nap alatt a fejekben gyorsan változhat az érzet, de szerintem az még csak a 4. hullám lesz. Utána jön egy nagyobb korrekció.
Naitssz itt voltál? Nézted az átküldött verziót, számoztad? :o)
ReplyDeleteSziasztok!
ReplyDeleteSzia Ad!
Itt vagyok már, meg a vége felé értem ide!
Olvastalak meg néztem a piacot mit csinál!
Szép volt az előrejelzésed gratula!
Most nézem, hogy mit csinált a piac és nézem azt is, hogy jön ki! :)
Naitssz
hétvégén emailen átküldöm vagy kirakom az elgondolást, nem száz, mert nincs még meg az 5 hullám
ReplyDeleteAhogy írtad tegnap délután B/c "x" lehet az is lett lefelé!
ReplyDeleteAmit tegnap este raktam fel az már így nem él, de írtam is, hogy ha x, akkor más a számozás!
Macd is az x-et mutatta!
Naitssz
sziasztok,
ReplyDeletehttp://inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-466467
r
erdekes...bux,mol impulzivnak tunik,otp nem....otp mai mozgasa kiserteties a tegnapihoz,a mozgasok szogei,a fibok...charlie..
ReplyDeletehttp://kepfeltoltes.hu/111111/OTP15857_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Kíváncsi leszek Ad, ha jobban "belemélyedsz" a markersbe hétvégén mit fogsz látni!
ReplyDeleteAzért ez mellett pihend ám ki magad a jövő hétre! :)
Egy kép és egy célár! órás, de kis tf is mutatja a 3250-et!
http://www.kepfeltoltes.hu/view/111111/OTP60_111111_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Naitssz
Charlie!
ReplyDeleteMire gondolsz? ma-tegnap abc-re fel? mert én azt is számításba venném még, de akkor itt csúnya lefelé jönne egy megnyúlt hullámban, mert eddig 1-2, 1-2, lehetne meg!
Naitssz
naitssz....ennyivel kiegyeznek:)...charlie...
ReplyDeletehttp://kepfeltoltes.hu/111111/OTP15459_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Charlie látom Neked is száz féle verzió megforog!
ReplyDeleteJók,de sajna csak 1 lesz belőle! :)
Majd látjuk mit mutat ez a mai fel hullám a későbbiekben! csak türelem!
Naitssz
üdv charlie
ReplyDeleteÉn is úgy látom most inkább egy C volt fel ez a rally, nyitogattam is fel fele a shortokat rendesen. Remélem a leminősítés egy szép trustothoz.
TWER
Hát, ma két döntésből kettő rosszat hoztam meg (stop loss-ok dolgoztak nekem rendesen). Viszont a jó hír, hogy szinte biztosan tudni most már (16.920 elesett), hogy megyünk felfele C pont irányába (19.000), legalábbis szerintem biztosan tudni. Valamit valamiért. Fizettem a biztos infóért. Jó hétvégét mindenkinek !
ReplyDeleteBár, olvaslak Titeket, mégsem egyértelmű a felállás mindenki számára (visszavonom), ezért szép a tőzsde, mindenkinek más a stratégiája, és mást vár másnapra :)
ReplyDeleteNem lesz hétfőre semmi a hírből, mert ez volt az utolsó minősítő, aki oda tett minket. Magyünk egy kicsi korrekció után fel.
ReplyDeleteVigyázzatok a hírekre, mert csak kevés esetben értékesek, a hírkereskedelem veszteséget okoz, miért felejtitek el?
ReplyDelete"A lépés nem meglepő, mert eddig mindhárom hitelminősítő a befektetésre ajánlott sáv legalján tartotta Magyarországot, ehhez csak a Fitch Ratings adott stabil kilátást. A Standard & Poor's és a Moody's Investors Service a leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátással látta el eddig az országot. A hitelminősítő a mostani lépésével lényegében követte a másik két a Moody's-t és az S&P-t."
Jó reggelt!
ReplyDeleteMost már nagyon kíváncsi vagyok milyen szám kerül a kérdőjel helyére.Mindenki mondja be a tétet és majd utólag megnézzük kinek volt igaza
Pénteken én sem láttam egyértelmüen a fel irányt ezért kimaradtam,de látom itt sem volt az
Ad-nak meg grat Ábra -BUX hetes Ras
http://postimage.org/image/nbl02dtvv/
Üdv mindenki
ReplyDeleteElőször is Boy gratula a profithoz nagyon nyerő lettél én meg mondom őszintén 700 fölött igen keményen shortokat nyitogattam, ha ez az elsön belül is a 3. volt akkor talán 600-ig lejön, nullába tudok zárni a péntek egyenlőre nem az én napom volt.
Ras megmondom őszintén ahogy a fentieket írtam én lefele kört várok, még pedig 13000 környékére.
Mire alapozom a szentimentek teljesen bull, deneric is már totál bizonytalan gőze nincs merre tovább újra előjött nála, hogy benn volt az indexeknél a nagy 2 hullám.
TWER