Hírek/News

Economic Calendar >> Add to your site

Tuesday 29 May 2018

USD/HUF

Erős a trend újabb és újabb csúcsok. Mindezek mellett úgy gondolom, hogy egy ending diagonal formálódik, melyből lendületes esés indulhat majd meg. Nehéz előre célértéket mondani, de ahogy korábban jeleztem, ha a 270 környékét átviszi, akkor a 280-as zóna lesz a következő megálló. A diagonal sajátossága, hogy az egyik hulláma dzz, így az ábrán sem tudom magabiztosan beszámozni a 3. helyét. Ending diagonal esetében túlcsordulás is lehetséges, azaz a felső száron túl érhet véget az emelkedés, majd hirtelen fordulat következhet be. 
Kisebb tf-n sok fordulós jelezés keletkezett, miközben a nagyobb tf-ket nem tudta magával rántani, naposon a klimax zóna határát át-átlépve, de érdemleges korrekció nélkül visszafordulva, halad az árfolyam északnak. Bár erős a trend, minden kísérlet elbukott én továbbra is - lehet tévesen- azt gondolom, hogy a héten, vagy a jövő hét elején fordulat lesz.

USD/HUF 4H chart: 


60 comments:

  1. Szia Ad!
    EUR/USD-nél hol vársz fordulatot?
    1.15 lehetséges célár vagy az túl mély lenne?

    ReplyDelete
    Replies
    1. Nagyon erős a trend, amíg nincs fordulós jelzés addig most nem nagyon érdemes célárakban gondolkozni. Az eddigi összes lehetőségen csak megtorpanás volt, majd nagyobb erővel ment a piac.
      Ha kellene egyet mondanom, akkor 1,14 felett gondolnám (feltéve, ha most nem sikerül befordulnia), hetes támasz előtt a piac, a lendület túlviheti, de a pénteki zárás nagy kérdés. Ha magasan zárnak (huf is), akkor ez nem is hetes, hanem havi szintű impulzus... 350 és paritás?

      Delete
    2. Köszönöm. Ha lesz időd pár sort írhatnál az olajról is, 72-73-ról nagyon durvát esett...

      Delete
  2. Kitort a hetes , napos trendbol !! A trendvonal visszatesztje elkepzelheto , de ekkora visszaeses nem !!! A vetel hosszutavon mindenkeppen !!!!!!!!!

    ReplyDelete
  3. Csak tegnap ota ment 5 ft , bocsass meg , de soxor nem is ertelek !!😢😢🤤🤤keresed a forditottjat annak ami van ....

    ReplyDelete
    Replies
    1. Továbbra is a nagyobb lehetőség mellett teszem le a voksom, így leszek konzisztens. Ment, fordulós jelzés pedig nem volt.

      Link - 2018 05 28

      Május 20 vasárnap: "A kérdésre, hogy átviheti-e, természetesen a válasz igen, ebben az esetben azonban érdemes azzal is számolni, hogy eldőlt a kérdés (5. hullám) és nagyon hamar 280 környékére mehet az árfolyam."

      "Mindezeket a tényezőket figyelembe véve a nagyobb esélyt egy korrekciónak adom, mely reálisan a jövő héten elindulhat. Tudom, erre vonatkozóan nincs megerősítés még a charton. Türelmesnek kell lenni és nyilvánvalóan a pa megerősítésre kell várni"

      Link - május 17

      Megnyúlás van, megnyúlásra ilyen nagy tf-n nem érdemes számítani. Tévedhetsz, de kereskedési szempontból hosszútávon mínuszba visz (kis tf-n is).

      Delete
    2. Benne van, hogy az ék 3/c/3 hullámában vagyunk csak...

      Delete
    3. En nen tevedtem !!!! Pontosan tudtam .
      , h kizuzzak es semmifele korrekco nem volt ! Megint ugy jartunk , mint 260 korul 🙄kerestuk a korekciot.... nincs aki akkor elhitte , nem jart jol. Most ugyanaz. Keresunk valamit amire semmi jel.... nem is ertem , de inkabb hagyom erzelmetlen

      Delete
  4. EUR/USD mindjárt 1.15, USD/HUF 278 brutál

    ReplyDelete
  5. Kedves Ad.
    Sajnos ez egy brutális trend, nem értem pontosan, hogy állandóan visszatesztelést vársz.Úszik a régió, júni közepe FED- mindenki előre menekül- 295-300-at megnézzük 2 héten belül.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Kedves ismeretlen!

      Korrekció mindig van, mert ez a piaci mozgás alapja. Tudom bármi lehet, ez csak egy vélemény, bár június közepén szerintem közelebb leszünk 265-höz, mint 300-hoz. De sokszor tévedek, lehet most is.

      Delete
    2. A statisztika miatt gondolom azt, amit gondolok. Nem lehet egy megnyúlásra számítani, mert az esetek kevesebb, mint 10%-ban következik be, 10-ből kilencszer tévednék, ez az egyik ok. A másik, hogy erősen túlvett zónában van a piac, harmadszor egy ék formálódik, negyedszer ellenállási zóna hetesen (ez a hét még kell hozzá, hogy törjön). Ha figyelmesen olvasol lehetőségről írtam és nem zártam ki a magasabb zónát, csak a nagyobb valószínűséget korrekciónak adtam. Továbbra sem gondolom, hogy korrekció nélkül átmegy a hetes ellenállásokon, persze nem tudom kizárni.

      Delete
    3. Értelek, de vannak időszakok amikor a hullám- és gyertya elméletek bedőlnek. Nem szabad elfelejteni, hogy a dollár klasszikus menekülő deviza- valószínűleg ezt fogjuk meglátni mostanában.Paritást nem várnék, az globális ker. mérlegeket tenne tönkre- akkor úgy lépne a FED.

      Delete
    4. Személyes vélemény: Ellitt mindig működik. Nem zárja ki semmi a 280-at, írtam is, 300-at sem, a hullámok megnyúlhatnak, de nem tartom valószínűnek (most,később 350-et sem). Lásd 2014 július 1. elemzést.

      Delete
    5. Ne hari , de dz a van sapkaja vagy nincs sapkaja elmelet !! Te letetted a voksod a korrekcio mellett , eddig semmi ! Attol meg a blog kivalo , csak egyenlore ez nem jott be ugy ahogy az alj kereses sem. Tevedni lehet nyilvan , csak masok ne alljanak bele ez fontos. Brillians volt a nyari muri 🤗de ez nem !! A baj az sokan kp - nak veszik , de nem szabadna. Szerintem torte a hetes trendet es semmifele korrekcio nem lesz.A dollar tudja ezt!! A resek betoltesre kerulnek hamarosan . Ez konkret ! Minden sertes nelkul termeszetesen !

      Delete
    6. Nem atmegy a hetes ellenallason , hanem ATMENT !!

      Delete
    7. Kontextus - momentum - signál...

      Sokszor leírtam, a lehetőséget meg kell erősíteni kereskedési jelzésnek. Több helyen is kint van a figyelmeztetés, a felhívás, ennél többet nem tehetek. Leírom, hogy lehetőség, kell a pa megerősítés, kis tf-n van fordulós jel, hozza is a célárat, de nem húzza be a magasabb tf-t. 280 ott volt lehetőségként, soha nem zártam ki. Tudom, hogy elég gyengén teljesít az ország a kompetencia vizsgálatokon, sokan nem értik azt amit olvasnak, de a tőzsde nem gyerekjáték...

      30 fillérrel mentem a low alá, mint tervezett célár, havi charton, nem zártam ki a low-t, de kevesebb esélyt adtam neki...

      Delete
    8. 2018 január:

      "A jelenlegi helyzetről azt gondolom, hogy a short zárások ideje eljött, de a long nyitásoké még nem. A célár zónát elérte a piac (három különböző szolgáltatónál a low értéke: 246,410; 246,326; 246,313) de a belső szerkezet és a "right look" alapján azt gondolom, hogy a piacban még benne lehet egy kisebb mélypont, vagy dupla alj."

      chart 1

      chart 2

      "Nem keresem még a nagyobb (hosszabb időtávú) beszálló lehetőségét, de bear verzióban is, hosszabb távon egy lényegesen magasabb zóna elérésére lesz esély (280?), szóval a chart alapján (ha nem nyúlik meg az 5. hullám), akkor komoly dollár erő jöhet."

      Delete
    9. "A korábbi részben jeleztem, hogy a verzióhoz tartozó elsődleges zóna minimumelvárását elérte a piac, joggal adódik a kérdés, hogy mi várható a továbbiakban? Mielőtt válaszolnék rá, szeretném jelezni, hogy elsődleges verzióm szerint még nincs kész a szerkezet lefelé, kisebb tf-eken, ezért a várható mozgásra havi tf-n csak feltételesen lehet beszélni. Amennyiben a low-t látjuk (vagy láttuk), akkor - mivel a csúcstól egy teljes impulzus érkezett délre - északi mozgás várható, azaz forint gyengülés, dollár erősödés. Elliottilag ugyanakkor két eltérő felfelé mozgásról beszélhetünk:

      1) A korábbi számozás szerint a lefelé kör egy 4. hullám C alhulláma volt, azaz egy impulzus 5. hullám fog északra tartani, feltételezhetően a korábbi alakzatok által kijelölt célárak valamelyikére (320-350, vagy magasabbra).

      2) A 2011-től tartó dollárerő megszűnt, 2016 decemberében láttuk a csúcsot, onnan trendforduló következett be, a lefelé tartó impulzus hullám korrekciójára számíthatunk csak a felfelé körben.

      Az első esetben új high és jelentős mozgás (28-40%) is elképzelhető, addig a második esetben előre sokkal nehezebben előrejelezhető, széles sáv (8-26%) a lehetséges mozgás, melybe a korábbi tető megérintése (de nem meghaladása) is beleférhet a jelenlegi adatokkal számolva. Amennyiben az utolsó hullám a következő időszakban megnyúlik, akkor az első verzió már nem szerepelhet az alternatívák között, miközben a felfelé tartó korrekció célára lejjebb, a 260-as zóna környékén várható (min. elvárás).

      Bizonyára jó páran a várható mozgás kapcsán megpróbáltok fundamentumokkal érvelni, de ezzel kapcsolatban nem tudok érdemben válaszolni. Túl sok tényezőt kellene figyelembe venni, továbbá olyanokat is, melyekről jelenleg még fogalmunk sincs. A felfelé mozgás, korrekció esetében is 5-8 hónapig is eltarthat, addig pedig a jelenlegi USA vezetés minden elképzelhető dolgot lenyilatkozhat, csinálhatja az ellenkezőjét, majd az egészet vissza. Donald Trump kiszámíthatatlan, sőt ki tudja maradhat-e elnök, FED vezércsere lesz. Hol erős dollárt akarnak, hol örülnek a gyengének, és még a magyar gazdaságpolitikát fel sem vetettem, pedig őrületben néha Trump-i magasságokat érnek el. Én nem vagyok képes eligazodni, de aki érti, szereti, azt csak biztatni tudom, nekem nem jött be, maradok a TA mellett."

      A statisztikai valószínűség azt jelenti, hogy benne van a tévedés lehetősége, itt is benne van az h tévedek. Számomra ez nem probléma. Szerintem kevesen vannak, akik egyáltalán találnak valamennyit. Azt látom az elmúlt 8 év és a készített statisztikáim alapján, hogy napos, hetes tf-n nem szabad megnyúlással kalkulálnom, mert tévedek. Értem, hogy ki mit mond és látom, hogy mindenki dollár bull, de megtanultam, hogy ez nem befolyásoljon, mert ez a tömeg véleménye.

      Szóval tudom, hogy tévedhetek, lehet tévedek is, de a chart alapján ragaszkodnom kell ahhoz, hogy korrekció előtt állunk hetes tf-n.

      Delete
    10. Azzal sincs bajom, ha más másképpen látja és neki lesz igaza. A statisztikáim szerint ragaszkodnom kell az elképzelésemhez. Megnyúlásra akkor lehet számítani, ha magasabb tf erős impulzus megy, erre szolgáló bizonyítékom nincs, vagy nem volt eddig, a megnyúlás miatt hajlamos vagyok ennek adni a nagyobb esélyt. De a fák nem nőnek az égig, devizapiacon pedig főleg nem.

      Delete
    11. Nagyon sok pénzembe került megtanulni, hogy csak bezárt gyertyát értékeljek. Hetesen nekem nem ment át az ellenállási zónán, a heti gyertya pedig - ahogy korábban említettem - pénteken zár. Szóval az ellenállás töréséről hetesen péntek este lehet nyilatkozni (és még fennáll az esélye, hogy ott sem biztosan).

      Delete
    12. Én így gondolkodom, de elfogadható számomra, ha más máshogy látja, nem érzem magam rosszul, ha tévedek. Nem kereskedem a forint dollár keresztet, csak a blogon való érdeklődés miatt követem tovább, már több, mint egy éve.

      Delete
    13. Ad miért nem kereskedsz?
      tök jó setupok mennek és itt irogatsz?!

      Delete
    14. Lejjebb pár sorral ;)

      Delete
    15. O legalabb megosztja a gondolatait😊🤗 ami dicseretes , ha beletrafal , ha nem !! Ezt gondolom ! Ha mindenki egyforman latna nem kenne tozsde 🤣🤣

      Delete
    16. szép nemes dolog,dehát ez a szent ideje neki is,ebből próbál megélni,akció idején századszor kényszerül leirni ugyanazt,ami a figyelmét elveheti a kereskedéstől.csupán erre gondoltam,holtidőben a bloggal foglalkozni,az ok

      Delete
  6. This comment has been removed by the author.

    ReplyDelete
  7. EUR-USD naposon leert a trendvonalra. percesen elindult 5 hullam felfele. tudom nem szabad percest nezni. csak erdekesseg keppen mondom

    ReplyDelete
    Replies
    1. :D

      in:1,15474, sl 1,15486, out(mstop):1,15486

      m3-n is 5 hullám, nem relaváns tf Elliott alapján... m10 pedig bull flag lehetőség...

      Delete
    2. in: 1,15412 sl. 1,15317 out(1): 1,15524 - free ride

      Delete
    3. tessk ,ott a 76 amiről beszéltünk,bingo

      Delete
    4. 1,1587-re számítok, de el kell mennem és látom 76 akár fordulópont is lehet.
      (figyelnem kell, mert most föléáraztam, de 3 r kerek szám)

      Delete
    5. gyertyastopt 1,15741 (2,3R total pozira)

      Delete
    6. c volt, eggyel korábban kezdtem feszíteni...

      Delete
    7. m3 setup bear trendben ez a 76-77,volt a max ideális célzónája,ha magasabb tf becsatlakozik,akkor mehet,m5 alapján mehet 91 re is pl

      Delete
    8. Még az is benne van, hogy egy nagyobb fordulat, de nem tudok itt ülni tovább...

      Delete
    9. a napos gyertya lesz mérvadó

      Delete
    10. Tudom, de m10 alapján ebből elég komoly elszállás is lehet, egy 1,1567-58 körüli visszateszt után. Drt, pkX, zöld túlszaladás, X backteszt alapján.
      Nálam eddig 85, 2 pips nem a világ :D, de tudom, hogy az optimálison túl lőttem, gyertyastop ennek szólt 81 után.

      Delete
    11. 2 pips vs 10 jó lehetőségnek tűnt, 1:5 RR.

      Delete
  8. Üdv!
    Elliott alapján lehet valamit mondani az USDHKD-ról? Ugye ott van egy árfolyamküszöb, amiről tudjuk, hogy örökké nem állhat fent. :-) Amennyiben további USD erősődés lesz (akár korrekcióval, akár anélkül) akkor bizony ez "tuti" lehetőség. Persze még nem tudom hogyan kéne megjátszani, mert nem tudom mikor fög törni. :-) (2005 óta van.)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Elliott alapvető feltétele, hogy likvid piacokról legyen szó, azaz egy nagy szereplő nem befolyásolja a piacot. HKD-ra nem tudom Kína mekkora hatással van, nem ismerem a pontos körülményeket. Nincs is chartom, de ránézek később, most el kell mennem.

      Delete
  9. Továbbra se látszik fordulat

    ReplyDelete
  10. ... ne vard , m nem lesz , shortod ,mert idegesnek tunsz??

    ReplyDelete
    Replies
    1. Nyisd mar ki a szemed kerlek !!!!!!!! Semmifele korrekcio nincs es nem is lesz ! Varjuk 270 ota ! 270 markans szint tiszta hulyeseg korrekciot varni !!!!! A follar parok akarmennyit mehetnek ez DOLLAR !!!! NEZD MEG A CHARTOT ES FIGYELJ SEMMI JEL !!! MAGADRA HALLGASS MERT EGY KANYID NEM MARAD

      Delete
    2. Én nem vagyok ideges (ha rám gondoltál :) Shortolom az EUR/USD-t, longolom az USD/HUF-ot, de annyira agresszíven erősödik, hogy jó lenne lekereskedni egy korrekciót, ha lesz, ezért követem a blogot is.

      Delete
    3. Nem lesz !!! A eur usd 1.35 rol le tudott esni 1.07 korul erdemi korrekcio nelkul !! A blog iroja baziul mellenyult most ! Hallgass magadra 1 hete is ezt allitottam nem lesz korrekcio innen biztos nem

      Delete
    4. Bálint, gratulálok. Úgy gondolom, hogy jelentős nyerő pozícióban lehetsz.

      S.Gábor

      Delete
    5. Vagy boldog,mert lassan felérünk a réshez, ahonnan tavaly májusban longolta a piacot :D :D :D.

      Delete
    6. Semmi mas nem idegesit csak az , h azok akik a bolgot olvassak es teljesen dilettansak baszott nagy minuszban lehetnek !!!!!! En jol latom azok nem! A res be lesz toltve akar hiszik akar nem !!!! Eut mi mindom 250 ota

      Delete
    7. Olvasd vossza honnan keudtem el irni , honnan neztem dulledt szemekkel h 260 arnal uj aljat varunk..... hatalmas ek forma , bazi eros kitoresssel minden nagy idosikon !!!!!! Mirol beszelunk🤣🤣 tiszta vicc , de tenyleg.. Koszonom ! Igen , nagy plusszban vagyok , nar tobbszor kialltam es minek a hatasara , a blog olvasasa hatasara!! Ezert irtam amit irzam neked !! Volt egy jo meglatas nyaron , de itt hol az aljat kerestuk hol a korrekciot es mentunk 30 ft felfele !!!@@ tenyleg tiszta vicc

      Delete
    8. Őőőő, az admin egyszer kitette, megkeresem.
      Ha tuti biztos vagy a longba, holnap megyek és nyitok egy jó nagy shortot!

      Delete
    9. Meg is van

      http://buxelliott.blogspot.com/2017/11/elliott-hullamok-szukseges-plusz.html

      Delete
    10. 270 short 🤣🤣 csak h megnyugodj 253 long h meg nyugodtabb legyel.🤣

      Delete
  11. Nagyon furcsa nekem, hogy itt néhányunk szentírást keres, holott mindig hangsúlyozva van, mindenki a saját kereskedési rendszerében keressen jeleket. Én 267,3-tól folyamatosan shortolom szintenként az USD/HUF-ot, mert ezt tartom helyesnek és alapvetően 1-6 havi trendeket kereskedek viszonylag halandók számára magas összegben. Ehhez képest vannak, akkik m10 setupokra gyúrnak, mások naposban hisznek. Ez nem az igazságról szól, meg a nagy megmondásokról, hanem statisztikai alapokon nyugvó elméletek alkalmazásáról az adott helyzetekre. Mindenképpen lesz fordulat, ezekre vannak technikai szintek. Extrém esetben 350ről fordulhat. De biztosan fog. Fundamentálisan a piac nem hülye, nem viszik el a végtelenségig, mert ráfáznak. Az intézményi befektetők rohadtul nem szálltak ki az euroból, a nagy házak hosszú távon 1,3-at vizionálnak a makroadatok alapján.
    Összefoglalva: ez a blog csak 1 segítség, támogató szakmai tanácsadó, de nem tuti tippeket adó bukméker.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Azt te nem tudod a nagy hazak merre allnak !! Amit lekozolnek arra biztos nem , ez fix 🤗🤗tuti nincs , de gondolkm te is latod 2 fele sem lehet beszelni , ne vicceljunk 😊 sziadztok

      Delete
    2. Ne rohogtessetek kitores ota korrekciot varunk 🤣🤣🤣🤗🤗🤗

      Delete
  12. Azt hiszem sokan nem értik a statisztikai megközelítésem. Gondolkodtam, talán nem látják azt, amit én látok, lehet írok egy bejegyzést.

    ReplyDelete