Jaj nekünk! Moszkvára emlékezteti Kövér Lászlót Brüsszel, ahonnan szélsőbaloldali kritikák érkeznek. Ebben az értelemben Brüsszel valóban Moszkvára emlékezteti - mondta a házelnök -, s ha ez az unió jövője, "akkor érdemes lenne elgondolkodni azon, hogyan kellene ebből szép lassan, óvatosan, de kihátrálni". Ugyanakkor meg van győződve, hogy ez nem lehet az unió jövője - közölte.
"Az oroszok magyarországi jelenlétének egyébként az interneten is látható nyomai vannak. Például szép számmal találunk olyan oldalakat, ahol magyar nyelven jelennek meg orosz propagandaanyagok. Az egyik ilyen oldal a szélsőjobboldali Magyar Nemzeti Arcvonalhoz köthető Hídfő.net, ahol nemrég egy állítólag Magyarországról Ukrajnának küldött tankszállítmányról szóló hír is megjelent, amelyre természetesen nyomban lecsapott a Kreml. Az oroszbarát propagandaoldalakat azért hozzák létre, hogy Moszkva növelni tudja a térségben a nyugatellenességet és az orosz-ukrán konfliktusban maga mellé állítsa a közvéleményt, vagy legalábbis annak egy részét. Az orosz titkosszolgálat elég ügyes ebben, amit az is bizonyít, hogy a tíz évvel ezelőtt még Oroszországgal szemben ellenséges magyar szélsőjobboldali szcéna mára ugyanúgy szimpatizál az orosz politikával, akárcsak a Thürmer Gyula vezette kommunista Munkáspárt.
Az oroszok malmára hajtja a vizet az is, hogy az ukrán maffia tízezrével osztja a magyar állampolgárságot. Ezen a csatornán keresztül ugyanis - megfelelő ellenőrzés híján - annyi illegális hírszerzőt küldhetnek Magyarországon keresztül az Európai Unióba az oroszok, amennyit csak akarnak. És miközben ez egy nemcsak Magyarországot, hanem az egész Európai Uniót érintő nemzetbiztonsági kérdés, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes annyit reagál, hogy az illegális ügyletet feltáró cikkünk mögött külföldi titkosszolgálatok lejárató akciója áll . Semjén érvelése azért ijesztő, mert a propagandaoldalakon ugyanezt visszhangozzák."
Kábel nem úgy fest ahogy gondoltam előzőleg. Újra ránézve mást mutat... olyan 5-ös ED-et egy fordított HS-el benne... Persze ez mind összecsengene a running flattal is amit rajzoltam, csak egy leszúrás kellene hogy a jobb váll meglegyen naposon utána nyakvonal törés felfele valahol 1.615-1.618 sávban. Ezzel nem csak a HS hanem a running flat C-jének a-ja is valid lenne. Olyan két legyet egy csapásra :) Természetesen limit kint van a jobb vállra long irányba, másképpen nem is én lennék az aki :)
Köszi. a kedvenc elliottos felállás volt, ha megnézitek :
Channel-Channel - Down - már írtam róla korábban exp flat esetén a c megjátszása, mert irtózatos erővel tud elsülni a bika csapda miatt. Engem is meglepett a gyorsasága, azért tetszett, mert nagyon gyorsan kellett dönteni és sikerült mindent beverni az OSO megbízásba. Felfelé nem játszottam, mert nap vége volt, ilyenkor már nem mozog úgy.
This comment has been removed by the author.
ReplyDeleteGratula.
ReplyDeleteÉn továbbra is beteg vagyok, már több mint egy hete :(
Dax szerintem ld gyanús h4-d1-e.
Jobbulást!
DeleteIgazad van, tényleg LD-nek néz ki.
DeleteJobbulást, ne hajtsd túl magad!
DeleteJaj nekünk!
ReplyDeleteMoszkvára emlékezteti Kövér Lászlót Brüsszel, ahonnan szélsőbaloldali kritikák érkeznek.
Ebben az értelemben Brüsszel valóban Moszkvára emlékezteti - mondta a házelnök -, s ha ez az unió jövője, "akkor érdemes lenne elgondolkodni azon, hogyan kellene ebből szép lassan, óvatosan, de kihátrálni". Ugyanakkor meg van győződve, hogy ez nem lehet az unió jövője - közölte.
http://index.hu/belfold/2014/10/23/a_kitiltasi_botranyt_a_titkosszolgalatok_is_megsinylik/
DeleteHa mesélhetnék...
idézet a fenti cikkből:
Delete"Az oroszok magyarországi jelenlétének egyébként az interneten is látható nyomai vannak. Például szép számmal találunk olyan oldalakat, ahol magyar nyelven jelennek meg orosz propagandaanyagok. Az egyik ilyen oldal a szélsőjobboldali Magyar Nemzeti Arcvonalhoz köthető Hídfő.net, ahol nemrég egy állítólag Magyarországról Ukrajnának küldött tankszállítmányról szóló hír is megjelent, amelyre természetesen nyomban lecsapott a Kreml. Az oroszbarát propagandaoldalakat azért hozzák létre, hogy Moszkva növelni tudja a térségben a nyugatellenességet és az orosz-ukrán konfliktusban maga mellé állítsa a közvéleményt, vagy legalábbis annak egy részét. Az orosz titkosszolgálat elég ügyes ebben, amit az is bizonyít, hogy a tíz évvel ezelőtt még Oroszországgal szemben ellenséges magyar szélsőjobboldali szcéna mára ugyanúgy szimpatizál az orosz politikával, akárcsak a Thürmer Gyula vezette kommunista Munkáspárt.
Az oroszok malmára hajtja a vizet az is, hogy az ukrán maffia tízezrével osztja a magyar állampolgárságot. Ezen a csatornán keresztül ugyanis - megfelelő ellenőrzés híján - annyi illegális hírszerzőt küldhetnek Magyarországon keresztül az Európai Unióba az oroszok, amennyit csak akarnak. És miközben ez egy nemcsak Magyarországot, hanem az egész Európai Uniót érintő nemzetbiztonsági kérdés, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes annyit reagál, hogy az illegális ügyletet feltáró cikkünk mögött külföldi titkosszolgálatok lejárató akciója áll . Semjén érvelése azért ijesztő, mert a propagandaoldalakon ugyanezt visszhangozzák."
Congrat! Szép!
ReplyDeleteKábel nem úgy fest ahogy gondoltam előzőleg. Újra ránézve mást mutat... olyan 5-ös ED-et egy fordított HS-el benne...
Persze ez mind összecsengene a running flattal is amit rajzoltam, csak egy leszúrás kellene hogy a jobb váll meglegyen naposon utána nyakvonal törés felfele valahol 1.615-1.618 sávban. Ezzel nem csak a HS hanem a running flat C-jének a-ja is valid lenne. Olyan két legyet egy csapásra :)
Természetesen limit kint van a jobb vállra long irányba, másképpen nem is én lennék az aki :)
Cj, a napos konvergencia másra utal inkább, de alacsonyabb tf-en csupa hármasokból áll. Lassan eldől .
ReplyDeleteKöszi. a kedvenc elliottos felállás volt, ha megnézitek :
ReplyDeleteChannel-Channel - Down - már írtam róla korábban exp flat esetén a c megjátszása, mert irtózatos erővel tud elsülni a bika csapda miatt. Engem is meglepett a gyorsasága, azért tetszett, mert nagyon gyorsan kellett dönteni és sikerült mindent beverni az OSO megbízásba. Felfelé nem játszottam, mert nap vége volt, ilyenkor már nem mozog úgy.